Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-10 / 84. szám

2 Kelet-Magyarország 1984. április 10. \ Ünnep! hangverseny Szabadság a zenében Évek óta visszatérő ha­gyomány városunkban, hogy a Szabolcsi szimfo­nikus zenekar és az egye­sített vegyes kar vendég- művész közreműködésével hangversenyt ad április 4-e eilőestéjén „Szabadság a ze­nében” címmel. Ezen hangversenyek programjában klasszikus, romantikus és jelenkori ze­neszerzők olyan alkotásai szerepelnek, amelyeknek ihletője és alapgondolata az emberek szabadság utáni vágya, az ezért való küzde­lem, és cél elérése utáni öröm. Az április 3-,i hangver­seny első számaként Ránki György, Rossa Ernő és Ló- ránd István mozgalmi dalai hangzottak el. A zenekart és énekkart Gébri József vezényelte. Ezek a mind- annyiunk által ismert da­lok ritkán hangzanak el ilyen nagy apparátussal, ilyen meggyőző előadásban, mint ahogy ezen az estén történt. A hangverseny vendég­művésze Irmai Kálmán zon­goraművész volt, aki Liszt virtuóz Eroioa etűdjét adta elő. A zenekar önálló szá­ma Beethoven: Fidelio cí­mű operájának nyitánya volt. Beethoven az emberi szabadság egyik legnagyobb dailosa. Ezen művéből is a börtönéből és bilincsétől szabaduló ember küzdelme és végső diadala csendül ki. A zenekar igen igényesen, kidolgozotton adta elő ezt a nehéz művet. Az igazi nagy hangverseny élményt a be­fejező szám, Beethoven: Karfantáziája jelentette. A zongorára, zenekarra és énekkarra írt mű Török Géza karmester vezényleté­vel magával tudta ragadni a közönséget. Irmai Kál­mán zongoraművész játéka felszabadult, színes, virtuóz volt. Különösen szépen szóltak a zenekar fafúvós csoportjai. Zenekar—ének­kar—zongora gondtalan já­téka méltán váltotta ki az ünnepi közönség nagy elis­merését. Babka József Április W-USh A gyermekkönyvek ünnepe Szabolcsban Mint az már hagyomány- nyá vált Szabolcs-Szatmár- ban, idén is megrendezik a gyermekkönyvek tavaszi ünnepét. Április 10-én, kedden tartják a megyei gyermekkönyvhetek ünne­pi megnyitóját a megyei könyvtár előadótermében. A köszöntő szavak után a Helikon Kisegyüttes mu­tatja be műsorát a részt­vevő gyermekközönségnek: Móra Ferenc Nádihegedú című műve alapján készült összeállítást láthatnak a gyerekek. Az együttes ver­ses-zenés műsort mutat ugyanezen a napon a me­gyei-városi művelődési központban délután kettő­től. A gyermekkönyvhetek eseményeinek zöme jeles ifjúsági írók látogatása a megyében. Április 11. és 13. között Rónaszegi Miklós író találkozik több alka­lommal is ifjú olvasóival. Később Varga Péterrel is­merkedhetnek meg a gye­rekek, aki a papírhajtoga­tás ősi művészetéről írt könyvet, s most a gyakor­latban is megismerteti a gyerekeket a játékos haj­togatással. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztői is fölkeresik Szabolcs-Szat- márt a gyermekkönyvhe­tek alkalmával: Aszódi Éva, Dörnbach Mária és D. Nagy Éva találkozik a kicsikkel- nagyokkal — olyan sikeres sorozatok szerkesztői és írói ők, mint a közkedvelt is­meretterjesztő könyvek, a Búvár- vagy a Kolibri-so­rozaté. Elfogadta a meghívást és találkozik olvasóival Lő- rincz L. László, aki több tudományos-fantasztikus kötet szerzője, ugyanakkor krimije is jelent meg a kö­zelmúltban, s most is nyom­dában van új könyveinek egyike. Nemzetközi pantomim­találkozó Nyíregyházán Április 16-án ötnapos nemzetközi amatőr panto­mim- és mozgásművészeti találkozó kezdődik Nyír­egyházán. Hétfőn este a me­gyei-városi művelődési köz­pont hangversenytermében találkoznak a részvevők, ahol elsőként a nyíregyházi Periszkóp Pantomim Stú­dió és a budapesti Ludens Pantomim Együttes műso­rát nézik meg. Kedden a tanárképző fő­iskola nagyelőadójában ke­rül sor az igazi erőpróbára, ahol kiállítás nyílik a pan­tomim történetéből, majd a nap folyamán több együt­tes és szólista lép a közön­ség elé. Az ötnapos nem­zetközi amatőr pantomim- és mozgásművészeti talál­kozón — nemzetközi nevén a „TETT’ 84” — a hazai élgárdán kívül külföldi szereplők is részt vesznek. Ralf Herzog az NDK-ból, a „MIM 7” nevű csoport Ro­mániából, a B. B. Dúc együttes Csehszlovákiából érkezik. A gálaműsorban, amely április 20-án este kerül sorra a Móricz Zsig- mond Színházban fellép­nek a Vándordíj és a kö­zönségdíj nyertesei, vala­mint a B. B. Dúc és a MIM 7 csoport. A gálának nem­zetközileg is az élvonalban jegyzett szereplője is lesz, Gardi Hutter Olaszország­ból. Azonos vezetéknevük eUenére nem testvérek H. Tamás, H. Jó­zsef és H. Péter. Valamennyien tizenöt éves dombrádi lakosok. Családi körülményeik is erősen hasonlóak: sok gyerek, rende­zetlen viszonyok. H. Péternek az édesanyja is meghalt, ezért került állami gondozásba. A ne­velőotthonban együtt volt a há­rom fiú, de úgy tűnik, már ké­sőn kerültek ki családjukból. Tamás és József csak négy osz­tályt végzett, Péter pedig a he­tedikig jutott (az ó magatartá­sával egyébként meg voltak elégedve az Intézetben). A fe­gyelmet hosszú ideig egyikük sem viselte el, megszöktek a nevelőotthonból. Tavaly júliusban késő este együtt csavargó« a három fiú, s elhatározták, hogy betörnek a dombrádi presszóba. Nem sike­rült a rácsot lefeszíteni, ezért Tamás egy kezére csavart Ing­gel betörte az üveget. Ketten bemásztak, s kiadogattak hét­ezer forint értékű italt, cigaret­tát és édességet. A sok holmit csak úgy tudták elvinni, hogy letépték a függönyt, s abba cso­magoltak. Már korábban megbeszélték Raduly Sándorné huszonöt éves dombrádi lakossal, hogy hozzá viszik el a „szájrét”. Így is tet­tek. A nőnél iszogattak egy ide­ig, majd különféle helyekre el­rejtették a lakásban a megma­— AZ ŰJFEHÉRTÓI AFÉSZ-ARUHAZAT 8.5 millió forintért átalakít­ják. A kivitelező — a nyíregyházi MEZÉP Vál­lalat — 1984 júliusában fejezi be a munkát, amely után Nagyáruház néven 12 millió forintos készlettel, nyolc osztály- lyal nyitnak. Az átalakí­tás idején a földszinti részen élelmiszer- és kü­lön háztartási osztály működik, a havi forga­lom így is jelentős, mintegy 2,3 millió fo­rint. (Jávor László fel­vétele) SZATMÁR-BEREGI KÖRKÉP Megszépülő épületek Milliókat költenek megyénk városaiban ebben az év­ben is a meglévő épületek korszerűsítésére. Bár sok helyen kevesebb pénz jut erre a célra, mint tavaly, de­cember végéig mégis számos épület születik újjá, lesz ké­nyelmesebb a felújítások nyomán. Vásárosnamény: Idén befejeződik a kórház fűtésrekonstrukciója a vá­rosban, melyet még 1982-ben kezdtek meg az építők. Az elmúlt közel két év alatt kor­szerűsítették a konyhát, ahol ma már úgy a főzés, mint a fűtés gázzal történik. Rend­be hozták a véradó állomást, sőt tető alá került a kazán­ház is. Az idén már csak a kazánok beszerelése vár az ÉPSZER-re. Pillanatnyilag egy kiszolgált mozdony gon­doskodik a kórház fűtéséről és melegvíz-ellátásáról. Idén ősztől viszont már az új ka­zánok adják majd a mele­get. A közel 13 millió forin­tos kórházi fűtésrekonstruk­ció befejezését nyár közepé­re ígérik az építők. Ugyancsak az ÉPSZER-re vár a vásárosnaményi műve­lődési központ tetőszerkezeté­nek felújítása. A bíróság te­tőszerkezetét még tavaly rendbehozták a költségvetési üzem szakemberei, az idén a homlokzat javításával foly­tatódik a munka. Az üzem másik nagy feladata a Haza­fias Népfront épületének ja­vítása és gázfűtésének meg­oldása. Mintegy félmillió forintot fordít a tanács a vitkai álta­lános iskola korszerűsítésére a vakációban. Mátészalka : , Több mint 29 millió forin­tot költ ez évben a városi ta­nács épületfelújításokra Má­tészalkán. Legnagyobb ki­adást a kocsordi kórházi mo­soda korszerűsítése jelent. Itt még tavaly megkezdték a munkát, s jelenleg is dolgoz­nak rajta az építők. Ez év­ben 24 millió forintot fordí­tanak a mosoda rekonstruk­ciójára. A mátészalkai kór­házban az úthálózat és a ke­rítés felújítása ad tennivalót a szakembereknek. Megszépül a nyári iskolai szünetben az Esze Tamás Éjszakai betörök radt dolgokat. Ezután a Napsu­gár Áruházba mentek, 9 berúg­va az "üveget, mindhárman be­jutottak az üzletbe. Üj ruhába öltöztek, cipőt is húztak, s el­vittek még néhány ruhafélesé­get, valamint a kasszában talált háromszáz forintot. Ezután visz- szamentek Radulynéhez, s egy lakatlan lakásban eldugták a lo­pott dolgokat. A Nyíregyházi Járásbíróság de­cemberben hozott határozata szerint Raduly Sándorné elkö­vette az orgazdaság vétségét, ezért egy év próbára bocsátot­ta. A bíróság elrendelte a há­rom fiatalkorú vádlott javítóin­tézeti nevelését. Az ítélet jog­erős. <Pd) Gimnázium és Szakközépisko­la. A tető, a csatorna és az ebédlő felújítása 570 ezer fo­rintba kerül. Ugyancsak nyá­ron varázsolja újjá az 1-es bölcsődét a helyi ipari szö­vetkezet. Másfél millió forin­tot költenek a kisegítő iskola felújítására, mely a szálkái költségvetési üzemre vár. A nagyecsedi költségvetési üzemet bízta meg a tanács a győrteleki szociális otthonban az ajtók, ablakok cseréjével. Megszépül év végéig mintegy 300 ezer forintos ráfordítás­sal a mérki szociális otthon is. Fehérgyarmat: Idén az egészségügyi in­tézmények felújítása az egyik legfontosabb feladat Fehérgyarmaton. A kórház­rendelő intézetben a főépület festése-mázolása, valamint az ajtók, ablakok cseréje mel­lett korszerűsítik a nővérhí­vó berendezést. A rendelőin­tézetben új égőfejeket sze­relnek az olajkazánokba. Tervbe vették több körzeti orvosi rendelő és tanácsadó tatarozását is a városban. A nyári vakáció alatt hoz­zák majd rendbe a 2-es szá­mú általános iskola auláját, valamint a Lenin utcai óvo­da épületét. E célokra fél­millió forintot használnak fel. A fehérgyarmati öregek napközi otthona belső felújí­tása mellett még egy szociá­lis intézet: a gacsályi szociá­lis otthon rekonstrukciója is megtörténik. Gacsályban a konyhát, és egy épületszár­nyat újítanak fel. Ugyancsak idei feladat a Zalka gimnáziumhoz tartozó 12 szolgálati lakás korszerűsí­tése. Megszépül a gyarmati művelődési ház is. Terv sze­rint mintegy 100 ezer forin­tot költ majd a tanács a vá­góhíd korszerűsítésére. MEGKÉRDEZTÜK: Lesz-e vasárnapi nyitvatartás? Budapesten április első va­sárnapjától két nagy élelmi­szerbolt vasárnap is nyitva tart. Megkérdeztük a megyei élelmiszer kiskereskedelmi vállalatnál, hogy tervezik-e a 110 ezres Nyíregyházán va­sárnapi nyitvatartás beveze­tését? — Szóba került a vállalat­nál a dolog, de levettük a na­pirendről — válaszolt Vilmá- nyi Mártonná igazgatóhelyet­tes. — Felmérést végeztünk boltjainkban, és megállapít­hattuk: szombat délig szinte mindenki elintézi a bevásár­lást, szombaton déli egy óra után elenyésző a forgalom ... Ügy látjuk, hogy a vendég­látóhelyeken vasárnap árusí­tott tej és kenyér elegendő, s ez a megoldás kielégíti az igé­nyeket. Egyszóval: úgy vél­jük, hogy sem dolgozóink szempontjából, sem gazdasá­gossági szempontból nem cél­szerű ez az „újítás” — inkább visszalépés lenne. Nyíregyhá­za városát e téren nem lehet összevetni a fővárossal... Va­sárnapi nyitvatartás egyéb­ként lesz, mint eddig is volt: Sóstón, az idegenforgalmi szezonban. Ott feltétlenül szükséges, meg is oldjuk. Füstmentes munkahely Népszerűbb lett az egészség? „Tanulj, hogy segíthess!” — adta ki a jelszót a Vö­röskereszt az elmúlt év­ben, és mind tartalmában, mind az ehhez kiválasz­tott formában igyekeztek újat, többet nyújtani a megszokottnál. Imponáló adat, hogy tavaly Sza- bolcs-Szatmárban több mint százezren vettek részt a Vöröskereszt ren­dezvényein! Minden ha­todik lakosa a megyének... Kiemelkedik a Vöröske­reszt tevékenysége a véradás szervezésében. Közel 24 ezren adtak vért tavaly és a ter­vezett 6 ezer liter helyett 9 ezer liter friss vért vettek le az állomások. Jelentős szám­ban állnak rendelkezésre ké­szenléti véradó brigádok, akik éjjel-nappal és a ritka vér- csoportú vérből is megfelelő mennyiséggel szolgálják az egészségügy gyógyító mun­káját. Családvédelem Sikeres ruhagyűjtési ak­ciót zárt a megyei szervezet, amelynek keretében afrikai országok szegénysorban élő népeinek juttatott el a Ma­gyar Vöröskereszt ruhane­műt. Már hagyománynak számít a másodszor megren­dezett tábor a krónikus be­teg gyerekeknek. A családvédelem, a gyer­meknevelés, a káros szenve­délyek elleni küzdelem je­lentette a legfontosabb fel­adatokat a Vöröskereszt múlt évi programjában. Olyan célokat tűztek maguk elé, amelyek nem egyetlen év alatt hozhatnak elfogad­ható eredményt, hanem csak hosszú távon. A káros szen­vedélyek visszaszorításában a vöröskeresztes aktivisták mellett számíthattak az egészségügyi szolgálat orvo­saira, védőnőire, ápolónők­re, a Hazafias Népfront, a tanácsok munkatársaira. Pályázatok Az alkoholbetegek utóke­zelését, a társadalomba való visszailleszkedését segítik hathatósan az alkoholellenes klubok, amelyeknek a mun­káját a nagykállóiak segítik eredményesen. Több mint 3 ezer előadást, 600 filmvetí­tést tartottak az egészség- ügyi ismeretterjesztés során. Diákoknak, általános iskolá­soknak hirdettek pályázatot a káros szenvedélyek visz- szaszorítása érdekében. A fel­nőttekhez is szóltak, amikor 600 munkahelyi vezetőt ke­restek meg levélben: csatla­kozzanak a „Füstmentes munkahely” akcióhoz. Leg­alább az értekezleteken, a munkaszobákban ne dohá­nyozzanak. Mindössze 158 munkahely adott kedvező vá­laszt ... Egyre nagyobb figyelmet szentelnek a gondozásnak, patronálásnak. A társada­lom, a népgazdaság lehetősé­gei végesek, éppen ezért a Vöröskereszt vállalta magáJ ra a családok, az idősek, a veszélyeztetett gyermekek gondozását, felkutatásukat. Tavaly 120 családdal többet gondoztak az aktivisták. Ki­alakították az „Egy gyermek — egy aktivista” mozgalmat, amelynek keretében az inté­zetből nevelőszülőkhöz vagy a vér szerinti szülőkhöz ha­zaadott gyermekek sorsát kí­sérik figyelemmel egy éven keresztül. Segítenek a szü­lőknek a nevelésben, a csa­ládi környezet harmonikussá tételében. ötvenezer résztvevő A hétköznapok eredményei számottevően javították a Vöröskereszt népszerűségét. 1983-ban 29 új felnőtt alap­szervezetet hoztak létre és így 50 ezer dolgozó vesz részt a különböző akciók­ban. ötezer kisdobos, úttörő és diák kér rendszeresen fel­adatokat. Népszerűbb lett az egész­ség? Talán igen. Egyre töb­ben ismerik fel, hogy mai vi­lágunkban nem elég arra várni, a társadalom intézze el helyettünk ügyes-bajos dolgainkat, nekünk is tevé­kenyen részt kell vállalnunk a magunk, környezetünk, embertársaink testi, lelki egészségének megóvásáért folytatott küzdelemből. T. K.

Next

/
Thumbnails
Contents