Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
1984. április 7. Kelet-Magyarország 3 Az alma - lehetiség Minisztériumi álláspont, nyírségi tapasztalat A TÉMA: A KERTÉSZETI Ágazatok helyzete, és az idei feladatok — állt a meghívón. A Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, Zsitvai Attila az előadó, így kevés megye akadhatott ezen országban, ahol a címzett újságíró nálunknál hamarabb elhatározta volna: ott a helyünk! A sajtótájékoztató napján tehát már fél tízkor Budapesten voltam, és mivel volt még idő 11 óráig, sétálva tettem meg az utat a Nyugatitól a minisztérium Kossuth téri épületéig. A tavasz eléggé felemás volt a tágas pesti utcákon, ami azt jelenti, hogy a kabátok még nem gombolódtak ki a járókelőkön, a zöldségesek viszont láthatólag nem fáztak. Az illatos retek-, hagyma- és paprikahalmok mellett egyik legfőbb attrakció az alma. Számtalan színben, fajtában, minőségben, vagy éppen fonnyadtságban. Nyolc forinttól azonban egy sem olcsóbb, s ha sima a bőre, még tipikesen sem szégyellik elkérni érte a tizenhat, tizennyolc forintot. A távoli megyéből érkezett vendég azt hihetné: Budapestet megszállta valamiféle nagyhatalom, amelynek támaszpontjai és állásai a szövetséges zöldségesek. Százméterenként katonás rendben követik egymást, és szemmel láthatólag kizárólag kapós árut tartanak. A MINISZTÉRIUM . TANÁCSTERMÉBEN az ország kertészeti ágazatának valamennyi növénye szóba került és jóleső érzés volt hallgatni, hogy átmeneti zavarokat leszámítva, a lakosság ellátása sem most, sem a jövőben nem szenved hiányt. Válságterületként emlékezett meg azonban az előadó, a szőlőről és az almáról. A mi gondunk itt, az ország keleti csücskében szinte eltörpül amellett, amit a főosztályvezető a szőlőről elmondott. A leértékelési kampányból világosan le lehetett mérni, mennyi gond van az értékesítéssel. Kiegészítésképpen hallhattuk, hogy hagyományos exportpiacainkon, így például a Szovjetunióban, ma már olyan délamerikai borokkal kell versenyezni, amelyeknek a tőkéjét metszeni és permetezni alig kell, így árúk töredéke az általunk kínáltnak. Beszélek itt a szőlőről, holott az alma van szóban. Mégsem ok nélkül, mert csak a gyümölcs más, a probléma hasonló, szóról szóra olyan, mint a mi almánké. És végül elhangzott a nyírségi újságíró számára a legfájóbb mondat: a gyenge gyümölcsösök nem tudnak versenyezni az olcsó külfölddel, fel kell számolni őket! Az általános megfogalmazásban nem szerepelt az alma, ezért külön megkérdeztem a minisztérium főosztályvezető-helyettesét, az ország egyik legilletékesebb emberét: „Ügy érti, hogy a Szabolcs-Szatmár megyei keveset termő almásokat is ki kell vágni?” A válasz határozott igen volt. Felsoroltam ellenérveimet: nem nagyon van pénz a selejtezésre, utánozhatatlan a tájjellegű íz és illat, és ami a legfontosabb, nálunk az alma életforma. A kérdezett nem sok különbséggel megismételte a szőlőnél felsoroltakat. A sajnálkozása ugyan őszinte volt, amikor a megszüntetendő alacsony termésű almásokból megélő emberekről szólt. Nincs, aki forrást talál az ártámogatásra — mondta. Tárolók kellenének, tette hozzá, nem a termés húsz százalékára, hanem legalább nyolcvanra, hogy ne egy tömegben jelentkezzünk a piacon egymillió tonna almával. A SELEJTEZÉSEKRŐL SZÓLVA részletes ismertetést hallottunk a könnyített eljárásról, az alma utáni sors helyett pedig egy rövid visz- szapillantast. „A telepítési időszak támogatási rendszere mennyiségi szemléletű volt, a termőre fordulás utáni pedig hatalmas jövedelmezőségű”. Számok ellen nehéz vitatkozni, a nincsből lehetetlen kérni. Pedig lehetett volna fejtegetésbe bocsátkozni a mi almánk illatáról, arról a barna homokról, amelyiknek különleges tulajdonsága, hogy vízzáró kovárványcsí- kök vannak benne, és még néhány dologról, amitől olyan, mint a mi almánk, sehol másutt nincs a világon. A kérdés is bennem maradt: kinek az almája a miénk? Amikor telepítettük, egy ország támogatta, így sovány vigasz a válasz: a befektetés nyereségét már mindenütt elkönyvelték, ráfizetéses fenntartásra pedig senkinek nincsen pénze. A vitát a pesti utcán folytathattuk volna. A Múzeum körúton megpillantottam egy zöldségesstandot. (Már említettem, mennyi van belőlük.) Abszolút rekord: 24 forintért mérték az almát. Való igaz, hogy olyan volt, mintha előző nap szedték volna, és még egy érdekesség, garantáltan hetvenöt milliméter fölötti »tanking, amelyet ősszel két forint körüli árért vesztegettek. A MASZEK ZÖLDSÉGES ÄRUJA és ára nagyon érzékeny barométer. Erről pusztán az jutott eszembe, hogy vajon elléggé feltárt-e a hazai piac? A konkurrens külföldiekről az, hogy egészséges-e egy olyan költségszerkezet, amelyben a permet- szer ára ugyanannyi fillér, mint a gazdasági általános költség? A huszonnégy forintos alma illatáról és ham- vasságáról pedig azt, hogy eljut-e így Moszkváig? A mi almánk nem országos probléma, erről akartak meggyőzni. De nekünk egy kicsit a sorsunk, és a maga sorsának mindenki kovácsa. Esik Sándor Évente 45—55 különböző nagyságú és feszültségszintű transzformátorhoz gyártanak vasszerkezetet a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetben a Ganz Villamossági Művek megrendelésére. Képünkön: Szűcs Zoltán és Gutyán Lajos tíz megavoltamperes transzformátor vasszerkezetet állít össze. Érzékeny pontok Nyíregyházán a Szamuely-Iakótelepen az ABC és a szolgáltatóház építésével egy időben a közművesítést is elvégzik. (JL) Vélemények — társközségben flranybetiíkkel, márványba Állok az aranyat érő esőben a híres szabolcsi földvár tövében. Tűnődöm. Merre induljak, kit keressek a falu ügyében. Megszűnt a tanács, az iskolát lebontották. Nincs pártszervezet. Hétfő. Zárva van a Mudrány-kúria múzeum is. Mellette, a Szabó-féle udvarházban székel a timár—szabolcsi Béke Tsz üzemegysége. Az egyik szobában a fal mellett ládákban ezernyi apró csillogó-villogó rézmütyür - ke. Vékonyka ember, a nyugdíjas Bihari Ferenc köszön ránk. Árad belőle a panasz: — Péntek óta negyedma- gammal szereljük otthon ezeket! — mutat a rézszerelékekre. — Három ládával vittünk ki. Éjfélekig csináltuk, és alig kaptunk érte valamit. Nem éri meg. Érdemes? Bihari Ferenc Szabolcs községben született, azóta is itt él. — Sok a gond — folytatja. — Ma már mindent Timáron intéznek. Ott a tsz, a tanács, az orvos, az iskola, minden. Itt volt a papiak után a szép iskola. Lebontották, bevitték a gyerekeket is, tanítókat is. Most buszozhatnak télen- nyáron. — Hol beszélik meg a falubeliek a gondokat? — Nem rossz az ellátás — veti közbe Bihari Ferenc. — Friss a kenyér, a hús, a tej. Olykor még narancs és banán is van. Ruha is kapható a pulyának. — Iparkodó házaspár van most a boltunkban — summázza véleményét a fiatal- asszony. — Csak néha kedvesebbek is lehetnének a vevőkhöz; vannak akiknek a bevásárlás jelenti a „társasági életet”, nemcsak áruért, jó szóért is mennek a boltba... Fütyörészve nyit ajtót Horváth János, a tsz üzemegységének raktárosa: A gondokról faggatom, önérzetesen válaszol: — Nincs itt gond kérem. Aki dolgozik, megél. A tanácstól hetenként egyszer kijönnek. Elég is! Itt rendezhetik az adót, a takarékkölcsön- befizetést. Előkerül a szókimondó Vasi Györgyné tanácstag, a Mudrány-kúria múzeum mindenese. — Legalább tizenöt esztendeje vagyok tanácstag — mondja — Átjárunk Tímárra tanácsülésre. Ott szoktunk veszekedni . Szabolcsért, ha kell. Most igazán nincs máért. Rendbe tették az utakat, a kutat befedték, mert életveszélyes volt. Talán megállapodott a fiatalok elvándorlása is. Egyre többen építkeznek. Farkas Tiborék, Lakatosék, Nagy Lászlóék, Valla Mihály. Négy újszülöttel gyarapodott egy év alatt szép nevű településünk, az ősi Szabolcs. Emlékhely — Kell, mert most kevés létszámmal működik az óvodánk. Talán húszán vannak — folytatja Mária néni. — Lehetne több is. Reméljük lassan szaporodik a létszám. A szabolcsi híres földvár munkáskezekre vár. Meg kellene tisztítani a bozóttól. Társadalmi összefogást sürget történelmünk nemes emlékhelye. Csodálom a Mudrány-kúria ebédlőjének ajtaja fölött a márványba, aranybetűkkel vésett Szózatot. — Drótkefével tisztítottuk hetekig, hogy olvasható legyen a szöveg. Egyikünk kiált, a másikunk folytatta. Még a munkások is tisztogatták! — emlékezik a restaurálás nehéz idejére Mária néni. S előbukkant nemzedékek hitvallása: „Hazádnak rendületlenül...” A megyei közművelődési bizottság nemrégiben a nyírteleki Dózsa Tsz és az Újpesti Gyap- júszövőgyár újfehértói gyáregységének kulturális munkáját vizsgálta meg. Miért nincs egyértelműen különválasztva a tesz-ben a szociális és a kulturális alap? Miért nem derül ki, mennyit költenek sportra és mennyit művelődésre, illetve a művelődésen belül pontosabban mire megy el a legtöbb pénz, kirándulásra, közösségi összejövetelekre, vagy tényleges művelődésre? Mit jelent az, hogy tagjai a kulturális társulásnak? Mit kapnak és mit adnak? Záporoztak a kérdések, pedig tisztességes terjedelmű és tartalmú írásos beszámolót is kézhez kaptak a bizottság tagjai. Lassan azonban meg kell tanulni a számok, a szöveg mögé is nézni, s ez nem a . bizalmatlanság, a leírtak megkérdőjelezése miatt szükséges. Valójában az élőszavas kérdez-felelek vita után kezdtek kirajzolódni az érzékeny pontok, amire ezután a tsz vezetői, művelődési társadalmi munkásai is jobban ügyelnek. Hasonlóan érdeklődtek a résztvevők az újfehértói szövőgyár* művelődése ügyében is, külön is figyelve a sajátosságokra. Sok itt a női dolgozó, az iskolai végzettségre a tízéves üzem akár büszke is lehet. A kérdéseket a kedvező jelenségek mellett itt sem lehetett megkerülni; mit értenek az alatt, hogy a gyári értelmiség nem használja fel kellően műveltségét, tájékozottságát a beosztott dolgozók nevelésében. Kinek a hibájáhól? — kérdezték a bizottság tagjai. Miért esetleges a kapcsolat a községi művelődési házzal, miért volt kevés az ismeretterjesztő előadás és így tovább. A válaszolók becsületére legyen mondva — ez vonatkozik a tsz-re is — nem a kibúvókat, a magyarázatokat keresték. Elmondták a saját művelődésbeli gyengeségeiket és jó szívvel vették a tanácsokat, az ötleteket. Bizonyos, hogy hónapig — reméljük évekig — e két munkahelyen nem kerül le a napirendről a művelődés ügye, még akkor is, ha ki tudja mikor kerülnek újra a megyei közművelődési bizottság elé. De a munkahelyi közösség előtt naponta „vizsgázni” kell. Páll Géza Farkas Kálmán — Alig — néz rám. — Néha a falugyűlésen. Elmondjuk, de nem tudjuk, érdemes-e. Mostohák lettünk. Fogyó, gyarapodó falu Szabolcs? Jönnek is, mennek is. A fiatalok főleg hét végén járnak haza. öt-hat ember dolgozik a gatterüzemben. Hat asszony most ládát szegez. A falu szélén családi ház épül. Nem költöztek el a pedagógusok sem. Itt lakik Zombori Pista bácsi, Lakatos Mihályné és a többi is. Inkább bejárnak Tímárra, a falut nem hagyják el. S akad, aki házat épít. Iparkodók — Mi 1979-ben kerültünk ide, anyósomék itt vettek telket. Nem rossz itt lakni. Jó falu ez. Igaz tele van nyugdíjasokkal és sok asz- szony van otthon. Nem lehet panasz az ellátásra sem. Bár most egyelőre raktárban szolgálnak ki, mert átalakítás van a boltban, kis ABC lesz belőle, mellette meg kocsma — magyarázza Zakar József- né, a tsz nappaliőre. 4 z is előfordul, hogy az asszonyokat is elküldik kiküldetésbe. Mondom előfordul, de nincs mit tenni. Adódik, hogy mindent magamnak kell megoldani, főként a házi munkákat. Hogy mennyi minden szokott ilyenkor összejönni! Képzelje, én már elmúltam negyvenéves, a nagyobbik fiam tizenhat éves, a kisebbik meg majdnem tizennégy esztendős. Ráadásul ilyenkor mindent nekem kell csinálnom, de általában nem jut idő mindenre. A gyerekeknél ez fordítva van. Az egyik aztán a következő ajánlattal áll elő: specializálni kellene a problémákat. Először is az a kérdés, mi legyen a mosatlan edényekkel, amit az asszony itt hagyott? Arról, hogy mit főzzünk, az egyik nap az idősebbik állította össze az étrendet, a másik nap a fiatalabbik. Nekem csak az maradt, hogy teljesítettem mind a kettő kívánságát. Az ételek, amelyeket előírtak, minimum háromfogásosak: valamiféle leves, kiadós második fogásnak hús sülve, tésztaféle harmadiknak. T. Ajupov: Specialízáció A fiatalabb gyerek étrendje szerinti menüből, melyet közösen hagytunk jóvá, ő maga csak a levest tudja megcsinálni, a többi az énrám marad. Az idősebb gyerek csak a másodikat, a húst tudja megsütni. A többi rám marad. A tésztafélék sütése végképp az én specialitásom. De amikor végül tényleg meg kellene csinálni mindezt, kiderül, hogy nem tudnak semmit. így aztán kivágom a rezet és hozzáfogok azt csinálni, amit én is tudok. Az pedig nem más, mint a tea. De az is csak a látszatra egyszerű. Ehhez is először elő kell készíteni három gramm grúz teát, vizet tenni a teafőzőbe, ezt felfőzni. Mikor a víz már fő, akkor bele kell tenni a teát és állni hagyni, hogy ázzon ki a tea. Néha aztán két órát is vársz, amíg ráébredsz, hogy elfelejtetted begyújtani a gázt. Végül aztán két hét múlva belerázódtunk az új helyzetünkbe. Ment minden, mint a karikacsapás. Nagy nehezen kiböjtöltük a teljes két hónapot. Végre megjött a feleségem is. Véget ért a kiküldetés! Feleségem egyenest a konyhába sietett. Erre mi fellélegeztünk. 4 zóta a családom sokszor felszólít, hogy főzzek nekik a hagyományos főztömből, a teából, de mindig figyelmeztetnek, hogy a teát ne felejtsem el bele tenni. Az igazság mégiscsak az, hogy jó teát csak akkor iszom, ha a feleségem készíti el. Sigér Imre fordítása
