Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-06 / 81. szám

4 Kelet-Magyarország 1984. április 6. TELEX - TELEX VAN REMÉNY A SZOVJET KÍNAI KÜLÜGYMINISZTERI TALÁLKOZÓRA Kína úgy véli, hogy van lehetőség a kínai és a szov­jet külügyminiszter találko­zójára, közölte szerdai tájé­koztatóján Csi Huaj-jüan, a kínai külügyminisztérium szó­vivője. Andrej Gromiko és Vu Hszüc-csien találkozójá­ról a szóvivő szerint már ta­valy ősszel szó volt, arra New Yorkban, az ENSZ-köz- gyűlés ülésszakának nyitó napjaiban kerülhetett volna sor, de az amerikai hatósá­gok diszkriminatív intézke­dései miatt a szovjet külügy­miniszter nem tudott New Yorkba utazni. BEFEJEZŐDTEK ZSIVKOV VARSÓI TÁRGYALÁSAI Csütörtökön befejezte négy­napos lengyelországi hivata­los baráti látogatását, s el­utazott Varsóból a Todor Zsivkov vezette magas szintű bolgár párt- és állami kül­döttség. A BKB KB főtitká­rát, a bolgár államtanács el­nökét a varsói repülőtéren Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a kormány elnöke és Henryk Jablonski, a lengyel államtanács elnöke búcsúztatta. SIKERES ÖSSZE­KAPCSOLÁS UTÁN ELKEZDŐDTEK A TUDOMÁNYOS KÍSÉRLETEK Szerdán, moszkvai idő sze­rint 18 óra 30 perckor a Szo­juz T—11 űrhajó, fedélzetén az első indiai űrhajóssal, Ra­kes Sarma-val, összekapcsoló­dott a Szaljut—7 űrállomás­sal. Csütörtökön a szokásos­nál később, moszkvai idő sze­rint tíz órakor kezdődött a szovjet—indiai közös űrprog­ramban részt vevő hat űrha­jós munkanapja. A program orvosi vizsgálatokból és kí­sérletekből állt, amelynek célja, hogy csökkentsék az űrhajósoknál a súlytalanság kiváltotta kedvezőtlen hatá­sokat, javítsák közérzetüket. ELHUNYT ANTONOV REPÜLŐGÉP- KONSTRUKTŐR Oleg Antonov akadémikus, a Szovjetunió egyik legkivá­lóbb repülőgép-konstruktőre szerdán, hosszan tartó beteg­ség után, életének 79. évé­ben elhunyt — jelenítették be csütörtökön Moszkvában. Oleg Antonov volt az utolsó, még életben lévő tagja a nagy kostruktőrhármasnak, amely belőle, Iljusinból és Tupoljevből állít. Az ő neve­ik kezdőbetűit viselik az iro­dáikban tervezett remek szovjet repülőgépek típusje­lükben, amely az „IL”, „TU”, illetve az „AN” szótaggal kezdődnek. MARJAI JÓZSEF TALÁLKOZÓJA GENSCHERREL Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a Hannoveri Nemzetközi yá- sár megnyitását követően kedden és szerdán Hannover­ben megbeszéléseket folyta­tott a legjelentősebb NSZK- beli cégek vezetőivel, a gaz­dasági és pénzügyi élet kép­viselőivel. A kormány el­nökhelyettese csütörtökön Bonnban találkozott Hans- Dietrich Genscher szövetségi alkanoellárral, külügyminisz­terrel és Gerhard Stolten­berg szövetségi pénzügymi­niszterrel. Ezt követően Mar­jai József Kővári Péternek, hazánk bonni nagykövetének csütörtöki, bonni rendezvé­nyén NSZK-beli politikusok­kal és üzletemberekkel, így Waldemar Schreckenberger- rel, a Német Szövetségi Köz­társaság kancellári hivatalá­nak vezetőjével tárgyalt. NINCSENEK SS—20 TÍPUSÚ RAKÉTÁK BULGÁRIÁBAN Illetékes szovjet katonai körök szerint semmiféle alapja sincs azoknak az állí­tásoknak, amelyek szerint a Szovjetunió állítólag elhe­lyezni szándékozik, vagy már el is helyezte Bulgária terü­letén SS—20 típusú rakétáit, s ezekkel Görögország, Tö­rökország és Észak-Afrifca számára jelent veszélyt — erről tett közzé jelentést szerdán a TASZSZ. A szov­jet hírügynökség a bécsi „Der Kurier” című lapban megje­lent írás vádjait cáfolta. ÚJ KORMÁNY ALAKULT GUINEÁBAN A rendteremtés katonai bi­zottsága Conakryban csütör­tökön bejelentette, hogy meg­alakult az új guineai kor­mány. A Guineai Köztársaság új elnökévé Lansane Konte ez­redest, a múlt heti katonai hatalomátvétel után megala­kult rendteremtési katonai bizottságának vezetőjét ne­vezték ki. Miniszterelnök Diá­ra Traore ezredes, a katonai bizottság „második embere”' lett. Traore miniszterelnök harminkét tagú kormányt — harminc minisztert és két államtitkárt — irányít majd. Közülük huszonötén kato­nák, nyolcán polgári szemé­lyek. CHILEI TÜNTETÉSEK Újabb diáktüntetések vol­tak szerdán Chilében. Valpa- raisóban, a Santa Maria egye­temen a diákok azért tüntet­tek, mert a legutóbbi orszá­gos tiltakozó nap megmoz­dulásaiban való részvételük miatt eltanácsolták az egye­temről huszonnyolc társu­kat és több tanárt is megfosz­tottak állásától. (Folytatás az 1. oldalról) gyarország felszabadításában részt vett I. Nyikolajev ve­zérőrnagy visszaemlékezése jelent meg. Több Magyaror­szágon készített riportot su­gárzott a moszkvai rádió és a szovjet televízió is. SZÓFIA. A Raboticseszko Delo, a BKP KB központi lapja a magyar felszabadu­lás jelentőségét méltató cik­kében kiemelte, hogy Ma­gyarország népe a párt veze­tésével kiemelkedő eredmé­nyeket ért el az élet minden területén. A cikk megállapít­ja, hogy Magyarország a szocialista közösség fejlett iparral és korszerű mezőgaz­dasággal rendelkező tagor­szágává vált. VARSÓ. Hazánk felszaba­dításának évfordulója alkal­mából a LEMP központi or­gánuma, Trybuna Ludu kom­mentárt szentelt nemzeti ün­nepünknek. A felszabadulás óta eltelt időszak eredménye­it részletezve kiemeli, hogy Magyarország a mezőgazda- sági és élelmiszer-termelés te­kintetében Európa élvona­lában áll. A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy az utób­bi években kedvezőtlenül alakultak a körülmények a gazdasági fejlődés számára, ám a magyar nép sikerrel néz szembe e nehézségekkel. A lengyel kormány hivata­los napilapja, a Rzeczpospo- lita kitért az életszínvonal stabilizálására tett magyar erőfeszítésekre és főleg azt méltatja, hogy a magyar gaz­daság és társadalom sikere­sen alkalmazkodik a változó körülményekhez. PRÁGA. Csehszlovákia több nagyvárosában magyar napokat rendeztek, kiállítá­sok, ünnepi koncertek voltak. A prágai magyar kulturális központ és a csehszlovák szer­A hazánk felszabadulásának 39. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken kitüntetések át­adására is sor került. A MEZÖGAZDASÄG1 és ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRI­UMBAN Újhelyi Imre Emlékér­met kapott Kelemen Miklós, az ÉRDÉRT Vállalat vásárosnamé- nyi gyáregységének igazgatója és Rudi Béla, a Nyíregyházi Kon­zervgyár igazgatója. A SZOVJET SZAKSZERVEZE­TEK KÖZPONTI TANÁCSA a XI. ötéves terv élmunkása kitün­tetést adományozott Csécsi Györgynek, a nyíregyházi Kelet Áruház vezetőjének, Debreceni Sándornénak, a MÁV Záhonyi Állomásfőnökség vonatfelvevőjé­nek, Drotácsik Ágostonnak, a MÁV Nyíregyházi Körzeti Üzem­főnökség mozdonyvezetőjének, Fodor Gyulának, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Tangaz­daság szocialista brigádvezetőjé­nek, Hegedűs Istvánnak, a Haj­tómű- és Festőberendezések Gyá­ra nyíregyházi gyáregysége laka­tos csoportvezetőjének. Here Ká- rolynak, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szocialista brigádvezetőjének, Juhász Péter­nek, a MÁV Eperjeske Állomás- főnökség helyettes vezetőjének, Szálai Andrásnak, a Nyíregyházi Konzervgyár szállítási részlegve­zetőjének, Szűcs Mihálynak, a MÁV Záhonyi Vontatási Főnök­ség mozdonyvezetőjének és Ve­ress Gyulának, a Szatmár Bútor­gyár asztalos brigádvezetőjének. A HAZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMÉREM arany fokozatával tüntették ki IUés Elemért, a Vá- sárosnaményi Városi Pártbizott­ság első titkárát, dr. Szakái Fe­rencet, a megyei pártbizottság politikai munkatársát, Fitos Sán­dor rendőr alezredest, Tóth Imre és Ungvári Sándor rendőr száza­dost, Tóth László és Oravecz András őrnagyot, Mohácsik Ist­ván és Pál Zoltán századost, Ga- rai Kálmán és Linszki József őrnagyot. A HAZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMÉREM ezüst fokozatát Bodzás Erzsébet, a Nagyhalászi Nagyközségi Közös Tanács vb- titkára, Szoboszlai Károly őr­nagy, Arday Csaba és Kemecsey György százados, Sárossy Kál­mán és Forgács László zászlós és Pólistyák Miklós tűzoltó százados és Kirilla Julianna polgári al­kalmazott vehette át. A kitüntetés bronz fokozatát kapta Vizi József rendőr főhad­nagy és Domokos János főhad­nagy. Katona Károly rendőr törzszászlós. A KÖZBIZTONSÁGI ÉREM arany fokozatát kapta dr. Med- vigy Ferenc rendőr őrnagy, Pásztor Imre rendőr százados, Gebri József rendőr főhadnagy és Zsigó István rendőr törzsőr­mester. A Közbiztonsági Érem ezüst fo­kozatát Hudák István rendőr fő­hadnagy, Timku Gyula rendőr főhadnagy, Bornemisza Lajos rendőr hadnagy, Szepesi László rendőr hadnagy, Simon Mihály rendőr alhadnagy, Brátis László rendőr főtörzsőrmester, Pápai Pál rendőr főtörzsőrmester, Szán­tó Gusztáv rendőr törzsőrmester és Koncz Imre vehette át. A Tűzbiztonsági Érem ezüst fo­kozatát Huncsik József tűzoltó hadnagy kapta. A Közbiztonsági Érem bronz fokozatát kapta Feigel András rendőr főtörzsőrmester, Csáki Jó­zsef rendőr törzsőrmester, Gom­bos András rendőr törzsőrmes­ter, Kaptur József rendőr törzs- őrmester, Tálas László rendőr törzsőrmester, Tóth János rendőr törzsőrmester és Varga László rendőr törzsőrmester. Tűzbiztonsági Érem bronz fo­kozatát kapta Kovács Ferenc tűzoltó őrmester. A BELÜGYMINISZTER soron kívül rendőr alezredessé léptette elő Aranyosi István őrnagyot és vek közös rendezésben Plzen- ben „Ütünk, életünk” cím­mel fotókiállításon mutatják be Magyarország felszabadu­lás utáni fejlődését. A Kar­lovy Varyban nyílt magyar héten árusítással egybekötött könyv-, hanglemez- és nép- művészeti kiállítást tekinthet meg a fürdőváros közönsé­ge. Magyar művészek lép­tek fel a felszabadulás tiszte­letére rendezett ünnepi kon­certeken. BUKAREST: a néptanács és a helyi pártszervezet ma­gyar—román barátsági gyű­lést rendezett az egyik leg­nagyobb fővárosi üzem, a konfekció- és kötöttárugyár klubjában. HELSINKI: a finnországi hagyományokhoz híven éven­te más-más város ad otthont a magyar nemzeti ünnepet köszöntő rendezvényeknek. Idén az eseménysorozat szín­helyén magyar filmekkel, ki­állításokkal, irodalmunk ki­Pálóczi Gyula őrnagyot, rendőr alhadnaggyá nevezte ki Somlai Tibor törzszászlóst. KIVALÖ MUNKÁÉRT minisz­teri kitüntetést kapott Kaluczki József, a baktalórántházi Verti­kal Ipari Szövetkezet vasipari művezetője, Sárga György, a Nagykállói Textilruházati Szövet­kezet műszaki vezetője, Kulcsár Rudolf, a megyei tanács dolgo­zója, Hajdú László, a tűzoltóság, Bartha György a honvédség, Forgó Istvánná és Laky László, a kiegészítő parancsnokság pol­gári alkalmazottja, Varga László, a NYIRBER műszaki ellenőre, Tóth Tibor, a SZAVICSAV mű­szaki igazgatóhelyettese, Kar­dos István, a SZAVICSAV vezető gépésze, Ráthy Tibor, az Állami Biztosító mezőgazdasági csoport- vezetője, Fekete József, a TA- KEH osztályvezetője, Gyöngy Istvánné, a Tiszavasvári Szak­munkásképző gazdasági igazgató- helyettese, Mendler Miklós, a megyei illetékhivatal csoportve­zetője, Szilágyi Lászlóné, a TA- KEH osztályvezetője. Kovács Lászlóné, a KEMÉV könyvelője, Nagy Jolán, a záhonyi pályafenn­tartási főnökség dolgozója, Vin- cze Bertalan, a záhonyi vontatá­si főnökség kocsivizsgáló cso­portvezetője, Zsák Rudolf, a nyír­egyházi állomás utazó felügyelő­je, Cserági András, az OTP me­gyei igazgatóságának osztályveze­tője, Markócai Istvánná, az OTP tiszavasvári fiókjának főelőadó­ja, Kerekes Lászlóné, a Nyír­egyházi Városi Bíróság főelőadó­ja, Vass Zoltán, a Kisvárda és Vidéke ÁFÉSZ felvásárló telep­vezetője, Réti Béla, a Mátészal­ka és Vidéke ÁFÉSZ ellenőrzési osztályvezetője, Hruska János, az Ibrány és Vidéke ÁFÉSZ építési és szállítási vezetője, Komádi Sándor, a Tyukodi Nagyközségi Közös Tanács vb-titkára, Fábián Ernő, a Jánkmajtisi Nagyközségi Közös Tanács vb-titkára, dr. Rácz János, a megyei tanács vb főelő­adója és dr. Barczi Aranka, a megyei tanács vb főelőadója. Ár­ki Mihály, az MNB csoportveze­tője és Maksa Istvánná, a bank előadója. KIVALÖ VASUTAS kitüntetést kapott Sinka Ferenc, a záhonyi gépesített rakodási főnökség la­katosa. KIVALÖ SZÖVETKEZETI MUNKÁÉRT kitüntetést kapott Bakti István, a Baktalórántháza és Vidéke ÁFÉSZ boltvezetője, Daku Balázs, a Kisvárda és Vi­déke ÁFÉSZ árufeltöltője, Nyúzó András, a Fehérgyarmat és Vi­déke ÁFÉSZ könyvelési csoport- vezetője, Vazorka László, a Kelet Szövetkezeti Kereskedelmi Válla­lat gépkocsivezetője, Tamás Já- nosné, a Nagykálló és Vidéke ÁFÉSZ elszámolási vezetője, Ta­kács Ferenc, a Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ áruházi osztály­vezető-helyettese, Kálmán János- né, a Balkány és Vidéke ÁFÉSZ boltvezető-helyettese, Harangozó Imre, a Rakamaz és Vidéke ÁFÉSZ áruforgalmi és felvásár­lási főosztály vezetője, Magyar Józsefné, a Nyíregyháza és Vi­déke ÁFÉSZ boltvezetője, Sándor Józsefné, a Tiszavasvári ÁFÉSZ könyvelési csoportvezetője, Sza- niszló Ferenc, a Demecser és Vi­déke ÁFÉSZ személyzeti vezetője, Halász Sándor, a Jánkmajtis és Vidéke ÁFÉSZ boltvezetője, Mé­száros Lászlóné, a Nyíregyházi Lakásszövetkezet Igazgatóságá­nak a tagja, Fekete Menyhértné, a Vásárosnaményi ÁFÉSZ ABC boltvezető-helyettese, Ravasz Lászlóné, a Nyírbátori ÁFÉSZ ipari részleg vezetője, Simon Jó­zsefné, a Tarpa és Vidéke Taka­rékszövetkezet elnöke, Váradi József, a Baktalórántháza és Vi­déke ÁFÉSZ személyzeti vezető­je és Marosvári Istvánná a MÉ­SZÖV tanácsosa. A SZÖVETKEZETI IPAR KI­VALÖ DOLGOZÖJA kitüntetés­ben részesült Gaál Pál. a Csen­ge»- Vidéke Vegyesipari Szövet­kezet személyzeti vezetője, Ger- bár Mária, a Nyíregyházi Cipő­ipari Szövetkezet szakmunkása, Gégény Miklós, az Ibnámyi Épí­tőipari Szövetkezet kőműves bri- gá Övezető je, Gyallai Sarolta, a emelkedő alakjairól szóló előadásokkal ismerkedtek a helyiek. Helsinki közönsége, valamint a finn társadalmi élet képviselői és a finn kor­mány tagjai a Finlandia pa­lotában április 4-e alkalmá­ból ünnepi esten vettek részt. PEKING: Kínában számos rendezvényt szerveztek Ma­gyarország felszabadulásá­nak évfordulóján. A külföldi kapcsolatok ápolására ala­kult társaság filmkoktélt adott, a kínai televízió do­kumentumfilmeket sugárzott a magyar nemzeti ünnep al­kalmából. ULÁNBÁTOR: A mongol fővárosban magyar film­napok kezdődtek, ennek ke­retében a magyar népnek a fasizmus elleni harcáról szóló alkotásokat tűztek műsorra. A mongol nézők a magyar nemzeti ünnep alkalmából a többi között megismerked­hetnek Szász Péter rendező „Fiúk a térről” című filmjé­vel. Nyíregyházi Bútoripari Szövet­kezet belső ellenőre, Honfi Ár­pád, a Gáviavenoselltői Cipőipari Szövetkezet elnöke, Hrabina László, a Rakamazi Fa-Fémipari Szövetkezet dolgozója, Hudák József, a Tiszai oki Vegyesipari Szövetkezet faipari részlegveze­tője, Kántor Béla. a Kisvárdai Ruházati Szövetkezet főkönyve­lője, Kötél Gyula, a Mátészalkai Építő-Szerelő Szövetkezet kő­művese és Szalmás János, az Üj fehértói Építő- és Faipari Szö­vetkezet gépkocsivezetője. KIVÁLÓ TERMELŐSZÖVET­KEZETI MUNKÁÉRT kitünte­tést kapott Gulyás András, a tiszaszalkai Búziakalász Tsz, So­vány Pál, a vásárosnaményi Vö­rös Csillag Tsz, Bánfalvi István, a kisvárda! Rákóczi Tsz, Gaál György, a tiszaidadai Kossuth Tsz, Zsigmondovits Győző, a mátészalkai Krasznamenti Tsz, Szigeti Ferenc, a tiszadobi Tán­csics Tsz, Bánfalvi András, az új fehértói Lenini Tsz, Plank Fe- rencné, a váll aj i Rákóczi Tsz, Tóth László, a varsámygyürei Tisza Tsz, Szabó István és Tinái Károly a TESZÖV, Koppány Istvánná a TSZKER dolgozója. MINISZTERI DICSÉRETET kapott Demeter Miklósné, a megyei bíróság végrehajtói cso­portvezetője, Király Illésné, a Nyíregyházi Városi Bíróság elő­adója, Molnár Fcrencné. a Mó­ricz Zságmond Színház megbí­zott gazdasági vezetője, Bodnár Tibor fényeslitkei állomástfőnök. Vezérigazgatói dicséretet vett át Kindák Mihály, a záhonyi szer­tárfőnökség raktárkezelője és Ruttkai Béláné záhonyi forgal­mi szakoktató. Az OVH elnöki dicséretét kapta Pergmann Lász­ló, a megyei tanács vb főelőadó­ja. Bánki László, a Szaivicsav vízmű telepvezetője és Polacsek György, a Szavicsav autószerelő csoportvezető j e KIVALÖ TÁRSADALMI MUN­KÁÉRT kitüntetésben részesült Hengsperger András, a Gáva- venieseliői Cipőipari Szövetkezet karbantartója, Novák Lajos, a Fémmunkás Vállalat technológu­sa. Sallai Ernöné, a Nyírbátori Áfész nyugidíjasa, Hódi Miklós önkéntes tűzoltó zászlós, Bíró János, a mátészalkai, Csapó Im­re, a nyíregyházi és Knoll Já­nos, a nyírbátori NEB népi el­lenőre. A TUDOMÁNYOS ISMERET­TERJESZTŐ TÁRSULAT Orszá­gos Elnöksége „Tiszteleti Tag” oklevéllel tüntette ki Csiszár Ár­pádot, Dienes ö. Istvánt, Hu­nyadi Józsefet, dr. Illyés Zsig- mondot. Kövessy Bélát, Makkai Lászlót, Tóth Lászlót, Vikár Sán­dort és dr. Szerafin Jánost. Ananykoszorús jelvényt vehetett át Hajdú László, dr. Kuknyó Já­nos, Lakatos Zoltán, dr. Molnár István. Orbán Endre és Vaskó Sándor. Harsányi István, a TIT megyei tiszteletdíjas munkaltár- sa a TIT Kiváló Dolgozója ki­tüntetésiben részesült. MHSZ KIVALÖ MUNKÁÉRT arany fokozatot kapott Takács Lajos, főtitkári oklevéllel Ha­lász János, főtitkárhelyettesi ok­levéllel Fekete Miklós alezredes munkáját ismerték el. MHSZ Kiváló Munkáért érem ezüst fo­kozatát Dénes István őrnagy, Ha­vasi Tibor alezredes, Horváth Róbert és Tóth Gábor, a bronz fokozatot Artner István, Andrási Józsefné, Danka Gyula, Fekete Zoltán, Huszti József, Koleszár Tamás. Mezősi Pál, Nagy Kál­mán, Nyiri Sándor, Szilágyi Ta­más és Virág Sándor kapta. A MEGYEI TANÁCSELNÖK megyei főtanácsos címet adomá­nyozott Vass Lajosné dr.-nak, a megyei tanács vb művelődé­si osztálya főmunkatársának. Városi főtanácsosi címet kapott Bakos Pál Zoltánná dr., a má­tészalkai, Lajtos György, a nyír­egyházi és Vajda István, a nyír­bátori tanács dolgozója. Városi tanácsosi címet kapott Seri Jó­zsefné kisvárda! és Juhász End­re vásárosnaményi tanácsi dol­gozó. Községi tanácsosi címmel ismerték el Illés Jánosné nagy- kálDói, Schwarczkopf Miklós ro zsályi, Novák Istvánné ajaki. Földvári Bertalanná nagyecsedi, Szanisziő Ferenc deroecseii, Ka- ponyás Józsefné nagyhalászi, Tahószki Mihály nyírteleki, Kiss Gyuláné tiszaeszlári. Kosa Bá- Untné barabási. Kósa Tibor csa- rodai tanácsi dolgozók munká­ját). IFJÚSÁGI KITÜNTETÉSEK. A KISZ KB által adományozott If­júsági Érdemérmet kapta Pálin­kás Imre, minőségi ellenőr, Se­bők András politikai munkatárs, Támba András lakatos és Tóth Sándor osztályvezető. A KISZ Érdemérmet Aggod Mihály poli­tikai munkatárs, Batka János főművezető, Bárdos Erzsébet po­litikai munkatárs, Berecz Mihály politikai munkatárs, Czakó Sán­dor raktárvezető, Kovács Béla művezető, László Gáborné üzem­gazdasági csoportvezető, Rácz Sándor igazgató, Rákócziné Ba­logh Anna igazgatóhelyettes és Siklós István üzemgazdász kap­tad A KISZ megyei bizottsága Mű­velt Ifjúságért kitüntetésben ré­szesítette Babka József igazga­tót. Kiváló Ifjúsági Vezető kitün­tetést kapott Bodó András vas­betonszerelő, Bóka Miklós ki- rendeltségvezető, Budai László KISZ-biziattsági titkár, Jakab Ár­pád technológus, Kecskeméti Já­nos üzemmérnök, dr. Kovács Mihály osztályvezető, Lucza Já­nos igazgató, Mihályné Lökös Valéria számviteli csoportveze­tő. Papp Mária KISZ-bizotfcsági titkár, Pólyi Gyula művezető, Rajzinger Agnes szabászati cso­portvezető, dr. Barczi Aranka főelőadó, Stankóczi Miklós igaz­gatóhelyettes, Szlivka János mű­vezető, Szűcs András tanár, Ter- dik János KISZ-bizottsági titkár, Tóth István üzemtechnikus, Tóth Mihály főraktáros. Arany-koszorús KISZ-jeivéinyt Boros Vilma tanár, Dózsa Mária tanár és Gerda Andrásné admi­nisztrátor kapta. ÜTTÖRÖ KITÜNTETÉSEK Gyermekekért Érdemérmet ka­pott Hunyadi József, tiszavasvá­ri csapaitwezetőségi tag, Márton Lajos kisvárdad . pártolótag és Kovács György tiszavasvári raj­vezető. Üttörővezetői Érdeméremben részesült Balogh Lászlóné nyír­egyházi raj vezető, Reschner Ist­vánné kisvárdai rajvezető, Grek- sza Mihályné vajai csapatvezető, Galogh Lászlóné tisziajvasvári csapatvezetőségi tag, Kovács Sándorné ramocsaházi rajvezető, Farkas Mátyásné vásárosnamé­nyi rajvezető, Vásárhelyi József kölesei elnökségi tag. Kiváló Üttörővezető kitüntetést Lakatos Károiyné nyírbátori csa- patvezetőségi tag, Oszlánszkiné Kerecseny Erzsébet máriapócsi csapatvezető-helyettes, Lorántné Hudák Katalin nyírbátori igaz­gató, elnökségi tag, Szabolcsi Tilda nyírbélteki rajvezető, Nagy József tuzséri napközis nevelő, Somogyi József berkeszd gazda­sági felelős, László Ferencné kisvárdai raj vezető, Sajtos And­rásné mén doki csapatvezető-he­lyettes. Gál Menyhértné máté­szalkai igazgató, szakkörvezető, Nauner Ferenc mátészalkai hon­védelmi felelős. Hajnal Árpád csenigersd-mad igazgató, szakkör- vezető, Major Györgyné nagy- kállói csapatvezető-helyettes, La­katos István nagy cserkesz! hon­védelmi felelős. Székely Sándor­né leveleid gazdasági felelős, Pesti Tiborné nyírbogdányi igaz­gató, csapatvezetőségi tag, Jónás Józsefné nyírteleki igazgatóhe­lyettes, csapatvezetőségi tag, Al­más i Lászlóné nagykáüLól kép­zés felelős, Levelek! Miklósné nyíregyházi napközis nevelő, Pősán Istvánné nyíregyházi vá­rosi képzésfeleHős, Takács Fe­renc nyíregyházi elnökségi tag, Jusztus Ferencné varsánygyürei rajvezető, Oláh Mihályné ara­nycsapét! csapatvezető-helyettes. Puli Józsefné fehérgyarmati szakkörvezető és Nagy Kálmán­ná fehérgyarmati csapatvezető- heffiyettes. A HAJDÜSZÖVKER VÁLLALAT nyíradonyi faipari üzeme felvételre keres villanyszerelőt, Diesel-üzemű gépjármű javításban jártas csoportvezetőt, lakatosokat, női és férfi faipari szakmunkásokat és segédmunkásokat. A MUNKÁSSZÁLLÍTÁS AZ ÜZEM AUTÓBUSZÁVAL Debrecen — Hajdúsámson — és Balkány útvonalakon megoldott. JELENTKEZÉS AZ ÜZEMVEZETŐNÉL Nyíradony, Zalka M. u. 5. (243903)

Next

/
Thumbnails
Contents