Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-29 / 100. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. április 29. r=rm;itt 8 B|»w Tüntetések és zavargások voltak Dominikában. A képen: Santo Domingo egyik utcája azután, hogy a rendőrök összecsaptak a kormány gazdaságpolitikáját elítélő tiltakozókkal. HÉTFŐ: Andreotti olasz külügyminiszter moszkvai tárgyalásai. — Húsvéti békemenetek Nyugat-Európa több országában, százezrek részvételével. — Tüntetések és összecsapások a Dominikai Köztársaságban. KEDD: Sadli Bendzsedid algériai államfő budapesti látogatása. — A londoni rendőrgyilkosság nyomán Nagy-Britannia megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Líbiával. — Iraki küldöttség Moszkvában. SZERDA: a Varsói Szerződés Katonai Tanácsa Prágában ülésezik. — A Hágai Nemzetközi Bíróság első nyilvános tárgyalása 3 nicaraguai panasz ügyében. — Tanácskozás Moszkvában az SZKP programjának tervezetéről. — Reagan kínai látogatásra indul. CSÜTÖRTÖK: Csernyenko fogadja a finn elnököt. — A Biztonsági Tanács ciprusi vitája. — Vita a közvetlen elnökválasztásról a brazil kongresszusban. — Craxi olasz kormányfőt meghívják az NDK-ba. PÉNTEK: újabb brit—kínai tárgyalási forduló Hongkongról. — A Costa Ricából, a CIA segítségével betört Arde ellenforradalmi szervezet elismeri kudarcát Nicaraguában. — Békekonferencia Okinava szigetén. SZOMBAT: Rasid Karami megbeszélései Bejrútban egy nemzeti egységkormány megalakítása érdekében, izraeli katonai lépések a Bekaa völgyében. — Általános sztrájkra készülnek Bolíviában. Á hét három kérdése • Miről tanúskodnak a húsvéti békemenetek? A húsvéti békemenetek hagyománya az aldermastoni felvonulással kezdődött: vagy negyedszázada tették meg először brit békeharcosok, húsvét hétfőjén, a mintegy nyolcvan kilométeres utat London, s a katonai célokat is szolgáló nukleáris központ között. Az idei esztendőben a százezres menetek elsősorban azokban a nyugat-európai országokban zajlottak, amelyek a Pershing—2 típusú rakéták, valamint a robot- repülőgépek telepítésének színhelyei. A megmozdulások egyetemességét jellemezheti azonban, hogy nagyszabású békekonferenciát rendeztek a Japánhoz tartozó Okinava szigetén is, tiltakozásul az ellen, hogy a távol-keleti szigetország kikötőit a hetedik amerikai flotta hadihajói Tomahawk fajtájú robotrepülőgépekkel a fedélzetükön keresik fel. Mindez bizonyíthatta, hogy jóllehet a telepítés megkezdését nem sikerült megakadályozni, a küzdelem nem torpant meg, s tovább folytatódik. A béke híveinek szerte a világon érthető biztatást adhatott a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának budapesti állás- foglalása. Ez az okmány a maga realitásában mutatott rá, milyen veszélyeket jelent a telepítés, s a megváltozott helyzetben lehetetlen úgy tárgyalni Genfben, mintha mi sem történt volna. Másfelől az is nyilvánvaló lett, hogy nem történt jóvátehetetlen. Ha a NATO készséget mutat olyan intézkedések megtételére, amelyek visszaállítanák a telepítést megelőző állapotokat, a Varsói Szerződés tagállamai is felfüggesztenék a szükséges ellen- intézkedések végrehajtását, s újra megnyílna az út a tárgyalások előtt. Elejét venni a feszültség további fokozódásának — ez a kívánalom láthatólag mind több atlanti országban is kifejezésre jut. A holland kormány még mindig bizonytalankodik a rakéták befogadásának ügyében, s Hágában különböző áthidaló megoldásokat latolgatnak. Ésszerű álláspontot fejtettek ki a nyugatnémet szociáldemokrata szakértők, akik a moszkvai Za Rubezsom számára nyilatkoztak. Az olasz külügyminiszter az elmúlt napokban a szovjet fővárosban tárgyalt, s Craxi miniszterelnök meghívást fogadott el az NDK- ba. Nemsokára Moszkva vendége lesz Howe brit külügyminiszter és Cheysson, a a francia diplomácia vezetője bejelentette: Mitterrand francia elnök útja a Szovjetunióba még ebben az évben realizálódhat. A nyugat-európai hivatalos mozgás természetesen nem mentes az ellentmondásoktól. A fontosabb NATO-hatalmak kormánykörei mindeddig nem mutattak világos készséget, hogy visszatérjenek a telepítés előtti helyzethez, ami valóban kedvező irányt jelenthetne. A nemzetközi diplomáciában mindenesetre szembetűnő az élénkség és nyoma sincs a „tavaszi fáradtságnak ...” © Hogyan állnak a libanoni egységkormány megalakításának előkészületei? A hatvankét esztendős Rasid Karami nem újonc a libanoni politikában. Apja, a tri- poli szunnita közösség nagy tekintélyű muftija a függetlenné vált Libanon egyik első kormányfője volt, s fia szinte beleszületett a politikába. Harmincnégy évesen maga is miniszterelnök, s később még nyolc alkalommal töltötte be e tisztséget. Tisztában lehet tehát azzal, hogy tizedik megbízatása sem ígérkezik könnyűnek. Nyilván ezért nem mondott rögtön igent, a felkérés utáni gondolkodási szünetben igyekezett a reális lehetőségeket kipuhatolni. Karami ugyanis olyan nemzeti egységkormány élén kíván állni, amelyben egyenlő számban vesznek részt keresztények és mohamedánok, s a miniszterek között ott vannak az ország vezetői. Ily módon a kormány egyszerre lehet a viták kerete, s a kimunkált legkisebb közös nevező alapján a cselekvés irányítója. A tárgyalások sarán — Damaszkusz tevékeny közreműködésével — Dzsumblatt, a drúz és Naibdh Beni, a síita közösség képviselője éppúgy vállalta a részvételit, mint Pierre Dzsemajel és Camille Samun a maronita oldalról. (Az utóbbi meglehetősen nehezen, az 1975—76-os polgár- háborúról személyes ellentétei maradtak fenn Karamival, dte végül is kompromisz- szumra jutottak.) A parlament képviselőinek mintegy negyede ugyanakkor elvetette a nemzeti egységkormány tervét, s mindkét felekezeti táborban hallatszanak szélsőséges hangok. Karami eddig közzétett programja viszonylag szerénynek tűnik. A hadsereg átszervezése, az általános fogolycsere, a bejrúti repülőtér megnyitása, Haddad örökösének, a lázadó Lahad tábornoknak megbüntetése, s mindenekelőtt a tűzszünet fenntartása szerepéi a listán. Vagy lehet, hogy a libanoni előtörténet ismeretében ezek a pontok nem is olyan szerények? © Mit tükröz a latin-amerikai nyugtalanság? Különböző országok. Különböző körülmények — felületesség lenne egy kosárba tenni Közép- és Dél-Ameri- ka államait, jóllehet a hét híreiben vissza-visszatérnek a tüntetésekről, rendőri beavatkozásokról, a nyugtalanság hullámáról szóló jelentések. A karib-tengeri Dominikai Köztársaságban a kormány gazdasági megszorításai jelentették a pohárból kicsorduló cseppet. Három napig polgárháború képét mutatta az ország, több száz a halottak és a'sebesültek, több ezer a letartóztatottak száma. Brazíliában a vita az elnök- választás módja miatt robbant Ki. Az ellenzék közvetlen választást kíván, a kormányzat az eddigi gyakorlatot, a többszörösen megszűrt, közvetett elektori voksolást pártolja. Miután a parlamentben csupán néhány szavazaton múlt az alkotmány- módosítás, ismét elemi erővel törtek ki az utcai tüntetések. Chilében a terror gépezetének fokozásával a május elsejei felvonulásokat, s május 11-nek, a tavalyi nagy tiltakozási nap évfordulójának megünneplését szeretnék akadályozni. Bolíviában háromnapos általános sztrájkra készülnek. Mégis, mi mondható rokon vonásnak a latin-amerikai tömegek harcában? Washington igyekszik olyan képet festeni a kontinensről, hogy ott minden rendben van, s ha előfordulnak tiltakozások vagy zavargások, mindez „külső felforgatás” következménye. Az események azonban bizonyítják, hogy a latin-amerikai országok súlyosbodó politikai-gazdasági válsága nyomán történt a robbanássorozat. S a belső indítékok előbb-utóbb amerika- ellenes élt is kaphatnak, miután a Latin-Amerika legre- akciősabb vezetőit, a diktatúrákat az Egyesült Államok támogatja, s ugyanő hajtotta végre a grenadai inváziót és az Egyesült Államok áll a Nicaraguával szemben folytatott titkos háború hátterében. Ha van „külső tényező”, amely elősegíti a latin-amerikai nyugtalanságot, nem kell messzire menniök a washingtoni illetékeseknek: helyben megtalálhatják... Réti Ervin A kozmikus háború meiszállottai Az utóbbi időben feltűnően megszaporodtak az Egyesült Államok űrhadviselési előkészületeiről szóló híradások. Mind több jel vall arra, hogy Reagan elnök múlt év márciusában körvonalazott nagyravágyó programja egyre inkább a megvalósítás szakaszába lép, jóllehet a kutatásokra, egyes technikai problémák megoldására és bizonyos kozmikus fegyverrendszerek kikísérletezésére többéves határidőket szabtak meg. Azok az intézkedések és tervek, amelyekről a nagy nyilvánosság is tudomást szerezhetett, arról tanúskodnak, hogy az amerikai politikai és katonai vezetés újabb SA direktora elmondta, az első részegységeket várhatóan 1992-ig szerelik majd össze a világűrben. Mindennek ismeretében jobban megérthető, miért folytatják mostanság olyan lázas igyekezettel a szállítóeszköznek szánt űrrepülőgépekkel végzett kísérleteket. Ezekkel kívánják ugyanis eljuttatni a kozmikus harceszközöket a leendő állandó űrállomásokra. Mittt elképzelések Az űrben elhelyezendő fegyverek alaprendeltetése Reagan az űrháboró terveit tanulmányozza. A nyugatnémet Der Spiegel egyik címlapja: „Fegyverkezé a világűrben”. és újabb lépéseket tesz a világűr militarizálására a két vezető nukleáris hatalom között kialakult hadászati egyensúly felborítására, s ezzel az általános biztonság destabilizálására. Az előzmények ismertek. A stratégiai légierő alárendeltségében már 1982 végén megkezdte tevékenységét a világűr-hadviselési parancsnokság, majd röviddel utána a vele szorosan együttműködő speciális technológiai központ. A vezérkari főnökök egyesített bizottsága 1983 novemberében azt javasolta, hogy mielőbb állítsák fel a valamennyi haderőnemet felölelő közös kozmikus parancsnokságot. A széles körű szervezeti felkészüléshez sorolható Weinberger hadügyminiszternek az a legutóbbi döntése, hogy James Abrahamsont, az űrrepülőgép-kísérletek irányítóját nevezte ki Reagan imént említett nagyszabású programjának igazgatójává. Ez a személyi kiválasztás még egyértelműbbé teszi a Pentagon és a NASA (az amerikai űrhajózási hivatal) szoros kapcsolatát, azt, hogy a hivatalt egyre inkább a katonai célok szolgálatába állítják. Reagan elnök az Unió helyzetéről szóló januári üzenetében jelezte, a legközelebbi öt évben a NASA kiegészítésképpen további hatmilliárd dollárt kap majd a költségvetésből. Arról az elnöki döntésről is januárban szerzett tudomást a világ, hogy a belátható jövőben meg kell építeni és Föld körüli pályára kell állítani azokat az orbitális állomásokat, amelyek alkalmasak lesznek lézer- és egyéb fegyverek elhelyezésére. Mint James Beggs, a NAa potenciális ellenfél mesterséges holdjainak elnémí- tása, az esetleges megtorló visszavágásra indított rakétáinak megsemmisítése, még mielőtt célba érnének. Vagyis tulajdonképpen az lenne a legfőbb cél, hogy az Egyesült Államok a maga számára biztosítsa az első csapás képességét az öngyilkosság kockázata nélkül. Más kérdés, persze, hogy ilyesmi méter hatótávolságú fegyvert a kijelölt célműhold felé lőtte ki. Ügy hírlik, többszöri kipróbálás után 1988— 89 táján állítják majd szolgálatba az első ASAT-okat. Az amerikai kozmikus tervek hatalmas összegeket emésztenek fel. A Fehér Házba még 1983 októberében eljuttatott tájékoztató jelentésből tudjuk meg, hogy a rakétaelhárító rendszer legkevesebb 50 milliárd, a műholdelhárító rendszer pedig legalább 10 milliárd dollárba kerülne. Az USA-ban jelenleg ezen, a technikailag különböző két programon dolgoznak. Bármelyik oldalról nézzük is, az Egyesült Államok gyakorlatilag kívül akarja magát helyezni a szovjet—amerikai SALT-szerződések korlátozásain, igyekszik megszabadulni mindenféle megkötöttségtől. A reálisan gondolkodó nyugati szakértők úgy vélik, hogy az Egyesült Államoknak semmi esélye nincs a Szovjetunióval szembeni fölény kiharcolására, ugyanakkor a kötelezettségek felrúgásával nagyon könnyen elszalaszthatja a saját nemzeti biztonságát is erősítő visszakozás lehetőségét. A szovjet fél már nemegyszer kifejezésre juttatta: a fegyverkezést nem szabad kiterjeszteni a világűrre, kölcsönösen le kell mondani arról, hogy bárki erőszakot alkalmazzon a kozmoszban, vagy a kozmoszból. A Szovjetunió az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakán előterjesztett részletes javaslatában a tárAz ASAT indításának vázlata. egyáltalán lehetséges-e egy olyan hatalommal szemben, amely a kozmikus és a rakétatechnikában legalább olyan teljesítményre képes, mint az USA. A Reagan-kormányzat, mit- sem törődve űrfegyverkezési elképzeléseinek roppant két- élűségével, nem akar megállni félúton. Idén január végén például nagy sietve végrehajtották az első repülési kísérletet a műholdromboló fegyverrendszer megsemmisítő eszközével, az ASAT rakétával. A rakéta indítására egy több mint 20 ezer méter magasságban haladó F—15-ös vadászgépet használtak fel, amely a mintegy ezer ki logy alásos megoldás mellett szállt síkra. Egyoldalúan kötelezettséget vállalt arra, hogy elsőnek nem juttat föld közeli térségbe semmiféle műholdromboló fegyvert, s mindaddig tartja magát ehhez, amíg a másik fél, ezt meg nem teszi. Még nincs túl későn, még lenne mód a mindkét fél érdekeit kielégítő megegyezésre. Csak hát — amint azt mondani szokás —, kettőn áll a vásár. Ehhez nemcsak az egyik partner hajlandósága, hanem a másik — az Egyesült Államok kormányának — politikai akarata is szükséges ... Serfőző László alezredes
