Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
1984. április 4. Kelet-Magyarország 3 Kitüntetettek arcképcsarnoka Együtt élni a változó világgal Scheibli Antal kitüntetése — Min múlik az ember sorsa? — Az emberen. — Ön, alig tíz éve egy újsághirdetés útján került a Szatmár Bútorgyárba. Most csoportvezető, és párttitkár ugyanott. Az újsághirdetés véletlen találkozás. Nem? — Nézze, én elektrikus vagyok. Volt más munkahelyem is, de úgy gondolom, hogy ez nem is baj. Az újsághirdetés lehet véletlen, de az már az emberen múlik, hogy mit tesz az ember a véletlenekkel. Végeredményben az is véletlen, hogy az ember a társával találkozik. A feleségével, a gyerekei anyjával. Mindebből a találkozás a fontos. És az, ahogyan a magunk életének gazdái leszünk. — Mit jelent önnek Mátészalka? Mit jelent a gyár? Mit jelent a mindennapi munka? Mit a párttitkárság? — Bevallón, hogy nem szeretek önéletrajzot írni. Elkezdhetem azzal, hogy én vagyok Scheibli Antal. És máris elbizonytalanodik - az ember. Aki most vagyok, az nem ugyanolyan, mint az, aki volt. Az ember egy közegben él, és ha tisztességes, akkor egy dolga van: hatni erre a közegre, hatni, és változni valamiképpen közben. Ide Mátészalkára nősültem, a gyár ami kenyeret adott előbb, egyre inkább az ember élete lett. Azt hiszem szerencsés korosztály vagyunk. Olyanok, akik körül meghatározó módon nőtt a világ. Mit gondolok ezen? Azt, hogy itt most született meg az ipar. A gyárat felfoghatom úgy is, mint egy nagy, embert alakító műhelyt. . — A párttitkárság? — Szalka kenyeret, otthont, sorsot adott. A munkám rengeteg élményt. A közéleti munkám tulajdonképpen nem más. mint mind ennek a folytatása. Lehet, hogy többet dolgozik az ember, de a munka csak annak teher, aki nem szereti azt, amit csinál. — A fizetség? — Azt hiszem sok barátom van, úgy gondolom, hogy jó néhányan szeretnek. Ügy élek, hogy rászolgáljak arra, hogy az is megbecsüljön, aki esetleg nem szeret. Két gyermekem van, orvosin tanul a nagylányom, tizenöt éves a kicsi. No, ezt azért mondom, mert így, ilyenekből áll össze az élet. Ha én összhangban élek a világgal, akkor a gyerekeim folytathatják mindazt, amit csináltam. Önmagámért, magunkért. Szerencsés korban az él, aki együtt tud élni a változó világgal. Itt körülöttem felnőtt egy város, felnőtté lett egy gyár. Általunk és velünk együtt. Ez nemcsak számadás, hanem a hátralévő éveim programja is. A számadás és a program elismerése: a Munka Érdemrend bronz fokozata. Bartha Gábor A kereskedő ember közelben Juhász Károly bronza — Nem ismertem én any- nyira ezt a szakmát, hogy „szeretetből” döntöttem volna mellette annak idején — legyint Juhász Károly. — Serdülő legényke voltam, amikor választani kellett, s úgy kerültem egy nyíregyházi hentes-mészároshoz, akinek nagy húsboltja volt, hogy nála ellátást is kaptam a tanulóidőre ... Közvetlenül a háború után ez döntő szempont volt egy árva fiúnak ... Így lettem hentes és kereskedő. Ez utóbbit külön hangsúlyozza, s hozzáfűzi: — Azért mentem át 25 évvel ezelőtt az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalathoz, mert a húsipari vállalati munkánál jobban szerettem boltban dolgozni. Egy kis húsbolt vezetője lettem Nyíregyházán, a Kiss Ernő utcán, ketten vittük a feleségemmel. Azóta már az ötödik húsboltot vezeti — jelenleg a Bocskai utcán találják meg a vevők. Nem véletlen, hogy így írtam: valóban megkeresik sokan a régi boltja, a Toldi utca környékéről is. — Bevallom: én csakis a kisebb boltokat szeretem. Nagyon nem szívesen lennék Albumok sokasága őrzi az énekkar krónikáját. Lassan tíz éve gyűlnek a lapok. Azóta az egykori gyermekekből ifjak lettek, a szélrózsa minden irányába vitt az útjuk. De elég egy dal, hogy felidézze az iskolát, az együtt éneklést. És mindig jön a folytatás. mondjuk egy ABC-áruház- ban. Talán azt mondhatnám: itt emberközelben vagyunk ... Tudja, én azt tanultam a mesteremtől: a vevőnek mindig mosolyogva kell távoznia! Még akkor is, ha nem kapta meg, amit éppen keresett. Mert akkor legalább jó szót kell adni neki ...' Ha személyesen nem is, de a pult mögül ismerem már régebben Juhász Károlyt. Az emlék bennem maradt: az ő boltjában szinte családias légkör alakult ki. „Meggyógyult már a gyerek? Mikor szerel le a nagyfia? Mit tetszik csinálni ebből a húsból? .. r — Nem titok ez, csak sajnos már kiveszőiéiben van: beszélgetni kell a vásárlóval, hogy az ne mogorva, elzárkózó embert lásson a pult mögött, hanem ismerőst. így biztos, hogy a legközelebb is ide jön vásárolni! S előbb- utóbb meg is ismerjük az állandó vevőket, még azt is tudjuk, hogy kinek milyen a pénztárcája. Ezt úgy értem: épp olyan kedves vevő az, aki negyedkilót kér, mint aki jóval többet... Ezt a Bocskai úti húsboltot egykettőre „fölfuttatta” — Űjiabb gyerekek. A nyíregyházi 4-es általános iskola lassan fogalommá vált. Az ének, a zene otthona, terjesztője itthon és külföldön. A kis énekesek bejárták a fél világot, eljutattak Dél-Ameriká- ba is. Az idén nyáron Angliába van meghívásuk. S aki a háttérben az összetartó erő, tanár és egyben barát, sőt játszótárs, Szabó Dénes ének-zene tanár. Harminchét éves, felesége is zenetanár, két gyermek apja. —Dénes ízig-vérig pedagógus, ez a legjellemzőbb rá. Ez több, mintha „csak” kiváló zenetanár lenne — mondta róla az iskola igazgamunkatársaival közösen. Köztük leghűségesebb társa a felesége, akivel kezdettől együtt dolgozik, a másik pedig helyettese, Brincken Tibor, aki immár két évtizede dolgozik mellette. Összedugták a fejüket, amikor ide kerültek, és megszületett a döntés az átalakításokról, változásokról. — Hónapokon belül háromszoros lett a forgalom. Most azt tervezzük, hogy ablakot nyitunk az utcára, árulunk hotdogot, meg üdítőket. Forgalmas utca, biztosan lesz keletje. Juhász Károly 54 éves nyíregyházi boltvezető a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetés birtokosa április 4-től. Tarnavölgyi György tója, Bessenyei József. — Az óráin nemcsak az éneket, a zenét szeretik meg a gyermekek, hanem a személyiségükben gazdagodnak. Hihetetlen a munkabírása, nem ritka, amikor öt-Jiat, hét órát tanít naponta és utána foglalkozik az énekkarral, vagy éppen próbál a fúvósötössel, amelynek tagja. Alig van szabad szombatja, vasárnapja. És soha nem fárad, senki nem hallotta panaszkodni... — Elég egy jól sikerült énekkari próba, hogy feltöltődjék az ember — mondja Szabó Dénes. Azzal folytatja: amit a 4-es iskolában elértek, az kollektív munka A zenével méltóképpen élni Szabó Dénes: Ifjúsági Díj Fischer Sándor a színművészeti főiskola szigorú beszédtanára a színpadi viselkedésre is rendkívül kényes. Egyszer megkérdezték tőle, mit tart egy nemrég végzett, s máris meglehetősen népszerű színészről. Véleménye lesújtó volt. — Nem tud frakkban leülni — mondta. — Nem ismeri azt a mozdulatot, amivel a frakk szárnyát fel kell hajtani leülés előtt. Hercegszerepet osztanak rá, és úgy jön be a színpadra, mint a Hamlet második sírásója. Bárány Frigyes egy valódi vérbeli herceget is megtaníthatna: hogyan kell viselkednie az angol királynő társaságában. Elegáns színész. Ám ez így elég felületesen hangzik, írjuk tehát inkább azt, hogy jó színész, aki minden szerepében „kor- és környezethű”, tehát hiteles. Kevés színész van, akinek ilyen széles a skálája. Gondoljunk csak a Nyíregyházán játszott szerepeire. Szakhmáry- val kezdte, a „kertet varázsló” földbirtokossal Móricz Űri murijában. Otthon volt a nemesi udvarházban és a kaszinóban is. Pickering ezredese Shaw Pygmalionjában „igazi angol úr” volt. És akkor jött az idézett skála másik széle, Miklós mester A bátori adventból, aki úgy tudott bánni vésővel, szobrászkalapáccsal, mint egy igazi középkori kézműves ember. Színházunk önálló társulatának alapító tagja, azóta vezető színésze. Tíz szerepet játszott el az eddig látott három évadban. A már említetteken kívül volt amerikai üzletember, mexikói ezredes A kiváló művész elismerése: Bárány Frigyes: Jászai-díj (nem túl jelentős szerepek, de Bárány Frigyes „megemelte” őket). Volt Rezeda Káz- mér (költészettel teli szerep), Csák Gyula történelemtanárában ízig-vérig mai figura, a meghasonlott értelmiségi Bolyai Farkas: klasszikusan zárt szerepfogalmazás, és most legutóbb Albee: Nem félünk a Farkastól című drámájában George. Milyen otthonosan mozgott ebben a darabban is. Ebben a megbomlott világban, a félig ivott konyakosüvegek között. Egyetlen szerepében sem éreztük eddig, hogy tévedett a rendező. Hogy mást kellett volna a helyére tenni, mert nem illik hozzá a szerep. Bárány Frigyesnél azt hiszem kizárt dolog a „szereposztási tévedés”. Huszonhét éve színész. Amatőrként kezdte. Szeretettel emlegeti ezt az időszakot, a budapesti KPVDSZ színjátszó körét, s vezetőjét Makay Margitot, akitől a mesterség alapjait tanulta. Volt a Déryné Színház tagja, igazi „vándorszínész”, volt Debrecenben Szendrő József igazgatása alatt, s gyakran láthattuk filmben, tévéjátékokban is. Nyíregyházára Pécsről érkezett, nagy nyereségére színházi életünknek. Egyébként csendes, halk szavú. Nem is sejteti az indulatokat, amiket szerepeibe belesűríteni képes. Ebben is különbözik azoktól a színészektől, akik az „életben is színészek.” Jön, mosolyogva köszön, picikét meghajol, megvárja, míg kezet nyújtanak neki. Lényéből sugárzik a nyugalom. Csak egy-egy bemutató után érezni valami vibrálást körülötte, de aztán elsimul az is. Bárány Frigyes, eddigi munkája elismeréséül az idén Jászai-díjat kapott. Szorítsunk hát kezet vele, s aztán várjuk meg, míg eljön az este, mert ma megint valami „csodát művel”, ha felmegy a függöny és kigyúlnak a reflektorok. Mester Attila A minőség a mérce Ambrusz Józsefné: Munka Érdemrend Ha nem is a miniszterhez, de a minisztériumba felment Ambrusz Józsefné, a Taurus nyíregyházi gyára kerékpártömlő üzemének csoportvezetője, hogy átvegye a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Az ötven felé haladó asz- szony pályafutását végignézve alighanem azt mondhatjuk: épp itt volt az ideje, hogy eljusson a minisztériumba. — Nem is tudtam szóhoz jutni — meséli még mindig izgatottan —, amikor szóltak, hogy menjek a személyzetire és mondták, hogy kitüntetést kapok. Először azt hittem, tréfa, de aztán mentem László elvtárshoz, az igazgatóhoz, és bizony kiderült, nem tévedés ez. Boldog vagyok... — teszi még hozzá, s ez iránt semmi kétsége sem lehet a riporternek. Valamikor a konzervgyárban dolgozott, igaz, más komolyabb munkahely nem is akadt akkoriban Nyíregyházán. Később megépült a gumigyár, és Ambrusz Józsefné 1968-ban ide szegődött, egyből a kerékpártömlő üzembe, s ott is dolgozik mindmáig. — Nemhogy a gyárból, de még az üzemből sem akarok elmenni, legfeljebb majd nyugdíjba — jelenti ki határozottan. ‘ Pedig nem könnyű hely ez. Elég csak beszagolni a tal- kumportól terhes, gumiszagú levegőbe, elég érezni a meleget, ami nyáron a 35—38 fokot is eléri, hogy becsülni tudjuk azt, aki helytáll. Aki pedig kiemelkedőt nyújt, annak bizony dukál az elismerés. — Húsz embert irányítok, s mondhatom, nem könnyű, hiszen sok a gép és sok a megoldandó gond is ... De nagyon megszerettem az üzemet, mert jó a légkör, jó a kollektíva, és megfelel a pénz is ... Ügyelni kell mindenre, hiszen ma már a minőség a mérce, a követelmények pedig ennek megfelelően magasak. eredménye, jó alapozással kapja a gyerekeket a hetedik- nyolcadik osztályba, ahol tanít. Énekszakos kollégáival valóban egy közösségben élnek és dolgoznak. Az Állami Ifjúsági Bizottság „Ifjúsági Díját” átvéve a közelmúltban ugyanez járt az eszében, a díj tulajdonképpen a kollektívát illeti. Az oklevélben ez áll: „Kiemelkedő zenepedagógusi tevékenységéért, a gyermekek körében végzett művészeti nevelőmunkájáért, a magyar zenekultúra hazai és nemzetközi népszerűsítéséért.” Természetesen a hétköznapok ettől színesebbek: rendés és bemutató tanítások követik egymást. És mind külön élmény. Nem egyszer külföldi szakemberek, németek, franciák, kanadaiak, angolok, szovjetek — vendégeskednek az óráin, az énekkari próbákon. De gyakori vendégek a saját, nem énekszakos kollégái is. Strapás az általános iskolai énektanítás, de itt lehet megalapozni az ének, a zene iránti szeretetet, az érzelmi nevelést, ö az egyik sikeres megvalósítója a Kodály-módszernek, énekkara rajong érte, a gyermeket sohasem felülről nézi, hanem egyenrangú partnernek tartja, akivel őszintén, tisztán lehet kapcsolatokat építeni. Az iskolai énekkar krónikáját őrző első lapon ez áll: „Hisszük, hogy az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképpen élni. S aki csak valamit is tesz ez irányban, már nem élt hiába.” Kodály ismert szavai ezek, Szabó Dénes nyíregyházi zenetanár mindennap „tesz ez irányban” és még mi minden van hátra, amit az elkövetkező évek ígérnek. Sok munkát, izgalmat és örömet. Páll Géza Ambrusz Józsefné 1958 óta párttag, pártcsoportbizalmi, aranykoszorús szocialista brigád vezetője, kétgyermekes családanya, s három éve már nagyanya is. — Itt lakunk, nem mesz- sze, a Dobó István utcában. Férjem s két fiam a dohánygyárban dolgoznak. Az unokám pedig hároméves. A kitüntetésről ezt mondta: — Mindig igyekszem a maximumot nyújtani, de a jó közösség nélkül ez kevés lenne. Huszonnyolc éves munka- viszonya alatt kétszer lett kiváló dolgozó, egyszer pedig a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést nyerte el. Most viszont egy újabb, magasabb fokozat, a Munka Érdemrend következett. Huszonnyolc év alatt négy kitüntetés, hétévenként egy. Nyugdíjig még pontosan annyi ideje van, hogy megkapja az ötödiket is. Speidl Zoltán
