Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-22 / 95. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. április 22. HÉTFŐ: Súlyos harcok a Nicaraguába betört ellenforradalmárokkal: San Juan del Norte kikötőváros átmenetileg elesik, de a sandinista ellentámadás visszafoglalja — A brit külügyminiszter Pekingben KEDD: Gromiko szovjet külügyminiszter budapesti látogatása — A londoni lövöldözés nyomán diplomáciai viszály Nagy-Britan- nia és Líbia között — Előkészületek a palesztin vezetők csúcstalálkozójára SZERDA: Bush alelnök előterjeszti Genfben a vegyi fegyverek eltiltására vonatkozó új amerikai javaslatot, amely heves bírálatokat vált ki — A szovjet minisztertanács gazdasági kérdésekről tárgyal CSÜTÖRTÖK: A francia kormány bizalmat kap a parlamentben, Lotharin- giában folytatódnak a tiltakozások — A bécsi haderőcsökkentési tárgyalások 32. fordulójának záróülése — Dzsemajel— Asszad-tál álkozó PÉNTEK: A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bízott«" ga befejezi budapesti ülésszakát — Megemlékezések a Lénia- évfordulón SZOMBAT: Húsvéti békeraenetek több nyugat-európai országban — A Biztonsági Tanács meghosszabbítja a dél-libanoni ENSZ-erők megbízatását — Tömegtüntetések Brazíliában A hét három kérdése • Milyen megállapításokra jutott a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága Budapesten? A nemzetközi politikában szívesen és gyakran használt kifejezés a kulcsmondat, vagyis egy-egy jelentős okmány közzététele után a hírmagyarázók igyekeznek kiragadni azt a megállapítást, azt a gondolatot, amelyet meghatározónak vélnek a dokumentumban. Abban a summázásban, amely a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsági üléséről adott ösz- szegezést, több ilyen kulcsmondat is szerepelt. Mindenekelőtt annak hangsúlyozása, hogy jóllehet nőtt a feszültség, nincs olyan kérdés, amit ne lehetne tárgyalások útján megoldani. Az európai szocialista országok politikai-védelmi szövetsége tehát ismét síkra- szállt a tárgyalások mellett, s tételesen is felsorolták, hogy a különböző tárgyalási fórumokon (Stockholm, Genf, Bécs) milyen kérdésekben lehetne előbbre jutni, az erőszakról és az első nukleáris csapásról való lemondástól egészen a világűr demili- tarizálásáig. A tárgyalások azonban csak akkor lehetnek eredményesek, ha az egyenjogúság, az egyenlő biztonság és egymás törvényes érdekeinek tiszteletben tartásával folynak. Ha úgy tetszik, ez is kulcsmegállapítás, miután az egyoldalú előnyökre való törekvés, a fölényszerzési kísérletek légkörében nem lehet eredményesen tárgyalni. Ilyen tárgyalások csak arra jók, hogy spanyolfalként fedjék el a fegyverkezési hajsza felpergetését és fokozódását. Végül, de nem utolsósorban a külügyminiszterek foglalkoztak a legújabb, különösképpen nagy nyugtalanságot kiváltó fejleménnyel: a nyugat-európai rakétatelepítéssel. A helyzet komoly, a feszültség és a veszélyek növekedtek, de nem történt jóvátehetetlen. Ha az érdekelt NATO-hatalmak lépéseket tesznek a telepítési intézkedések visszavonására, akkor a Varsói Szerződés is eláll a különben szükséges válaszintézkedésektől. A korábbi állapotokhoz, magyarán mondva : az egyensúly alacsonyabb szinten való fenntartásához való visszatérés változatlanul lehetséges és mindenkinek érdekében állna. Másfél évtizeddel ezelőtt, ugyancsak a Duna partjáról, hazánk fővárosából kelt szárnyra a nevezetes budapesti felhívás, amely az európai biztonsági folyamat egyik ösztönzője volt. A Varsói Szerződés tagállamai — elvi határozottsággal és messzemenő rugalmassággal — most kezdeményezések egész sorát terjesztették elő a fegyverkezési verseny megfékezésére, a nukleáris háború veszélyének csökkentésére. Várják az érdemi választ és várják a konstruktív javaslatokat, hiszen csak a kölcsönös jó szándék és realitásérzék vezethet el a megegyezésekig. Andrej Gromiko, aki a külügyminiszteri tanácskozást megelőzően, rövid hivatalos látogatást is tett hazánkban, a parlamenti díszvacsorán elhangzott pohárköszöntőjében nyomatékosan aláhúzta: a Szovjetunió a testvéri országokkal együtt megsokszorozza erőfeszítéseit a békéért. O Mit tartalmaznak a Genfben és Bécsben előterjesztett új amerikai javaslatok? Meglehetősen nagy propaganda-aláfestéssel, újnak mondott amerikai javaslatokat terjesztettek elő a genfi leszerelési bizottságban, valamint a bécsi haderőcsökkentési értekezleten. Ami Genfet illeti, a negyventagú testület (hazánk is tagja) a vegyi fegyverek eltiltásáról folytat vitát s az ezzel kapcsolatos amerikai elképzeléseidet a villámlátogatásra odautazó Bush alelnök ismertette. Washington tárgyalásokat indítványoz a vegyi fegyverek betiltásáról — ez önmagában örvendetes lehetne —, ám a Pentagon filozófiája alapján: „a fegyverzetcsökkentési megállapodásokhoz az amerikai fegyverzet erőteljes bővítésén át vezet az út”. Vajon mennyire lehet hitelt adni az amerikai szándék őszinteségének, ha az 1985-ös katonai költségvetésben 1,1 milliárd dollárt szeretnének „a vegyi fegyverzet felújítására” fordítani. Az amerikai vegyi töltetek száma jelenleg 3 millió s ezt a mennyiséget ötmillióra kívánják növelni. De ki akarják zárni a megbeszélésekből a bináris, két komponensből álló vegyi fegyvereket is. (Leegyszerűsítve: két önmagában ártalmatlan anyagról van szó, amely egy kilőtt lövedékben vagy más módon egyesülve veszélyes vegyi harcanyagot képezhet.) Nyilván nem elég egyes elavult készleteket megsemmisíteni s más területeken szabadjára engedni a fegyverkezést. Ráadásul — az amerikai lapok nyíltan megírják, hogy a hadügyminisztérium követelésére — olyan ellenőrzési feltételek szerepelnek az amerikai tervben, amelyekről tudnivaló, hogy elfogadhatatlanok a Szovjetunió számára. Washingtonban is tisztában vannak ezzel, de „feketepé- tert” próbálnak játszani, hogy magukat a tárgyalások bajnokának tüntessék fel s a másik félre hárítsák a felelősséget a szerződések elmaradásáért. Hasonló taktika tanúi lehettünk Bécsben, ahol a 32. forduló záróülésén közzé tették a NATO-országok új indítványait. A konferencia a létszám vitán akadt fenn: a nyugati oldalon nem fogadták el a hivatalosan közzé tett szocialista adatokat. Most a létszámvita megoldásáról beszélnek, de Mihajlov szovjet nagykövet szavai szerint nemhogy rendeznék, hanem kiélezik a nézeteltéréseket. A haderő-csökkentési értekezlet május 24-ig szünetet tart, nyilván megkezdődik majd a NATO-terv részletes tanulmányozása. (Maga a bécsi atlanti szóvivő is kidolgozatlannak nevezte a tervet s ha nem is erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy az amerikaiak csak az NSZK nyomására terjesztettek elő egy kompromisszumosnak tűnő elképzelést, amit azután alaposan kilúgoztak.) A tárgyalások ezen a genfi konferencián és Bécsben is folytatódnak. Jó lenne, ha Washington nem az elnökválasztási év taktikáját alkalmazná (úgy tenni, mintha tárgyalnának), de valóban vitaalapként szolgáló tervezetekkel jelentkezne. • Lebet, hogy fény csillan a libanoni alagút végén? A többszöri halasztás után Damaszkuszban tartott Asszad—Dzsemajel találkozó nyomán, jó ideje először csillanhatott meg halvány fény a hosszú libanoni alagút végén. A hírek szerint három lényeges kérdésben elvi megállapodás jött létre: 1. az eddigi parlamenti összetétel (54:45 a keresztények javára) átadja helyét a számbeli kiegyenlítettségnek, vagyis 60:60, vagy 65:65 keresztény, illetve mohamedán törvényhozót választanak; 2. huszonhat tagú nemzeti egységkormány alakul s a miniszterelnök (Karamit és Szolh-t emlegetik a jelöltek között) az eddigieknél nagyobb hatáskört kap; 3. közösen, együttes ellenőrzés mellett szervezik újjá a februárban felbomlott kormányhadsereget. A megegyezési reményeket erősítheti, hogy több előtár- gyaláson a különböző csoportok többsége egyetértett a döntésekkel, s a tűzszünet feltételeként létrejött a csapatszétválasztás a legérzékenyebb fronton, a bejrúti kikötőtől a Suf-hegység kapuját képző Szűk el Gharb-ig. Libanon földje ugyanakkor nem mentes a feszültségtényezőktől sem s ez különösen vonatkozik a Bekaa-völgyére, ahol közvetlenül farkasszemet néznek a Szíriái és izraeli alakulatok. Réti Ervin A szilárd nemzeti egység megbecsülése Beszélgetés dr. Pregun Istvánnal, a nyíregyházi Görög Katolikus Hittudományi Főiskola helyettes rektorával A közelmúltban az Országházban a magyarországi egyházak és felekezetek képviselői találkoztak. Miért volt szükség arra, hogy a magyar egyházak történetében első Ízben ilyen tanácskozásra sor kerüljön? — Az Országház ragyogóan felújított kongresszusi termében került sor 1984. március 29-én hazánk összes vallási közösségei képviselőinek találkozójára. Ez az esemény, joggal mondhatjuk, páratlan történelmünkben. A találkozó célja az volt, hogy a jelenlévő mintegy ötszáz lelkész az Országos Békatanács Katolikus Bizottságának és Egyháaközi Békebizottságának kezdeményezése alapján együttesen tanúskodjék a magyar haza iránti hűségről, az egyetemes béke megőrzésének és szolgálatának munkálásáról, az egymás iránti szeretet és megbecsülés élő gyakorlatáról. A találkozó jelmondata ez volt: „Felelősséggel • a hazáért és az emberiségért”. — Valóban, nyugodt szívvel kijelenthetjük: a különböző felekezetek papjait, lelkészeit ténylegesen sok tanbeli különbség választja el ma is egymástól, de ott az Országházban minden- kát összekötött a hazánk, népünk iránti szeretet, az egész emberiségért érzett felelősség. Nekem személy szerint XXIII. János pápa szavai jutottak eszembe, aki gyakran hangoztatta: „Ne azt keressük, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt...” A találkozó résztvevői az egész napos közös munka után felhívást fogadtak el, mely a többek között hangsúlyozta: „... az élet és a béke Isten legdrágább földi ajándéka, a háború viszont bűn Isten és ember ellen. Felelősségünket különösen átérezzük most, amikor hazánknak — a világ más országaival együtt — veszélyes nemzetközi helyzettel és nehéz gazdasági gondokkal kell megküzdenie. Alapvetően fontosnak tartjuk hazánk kialakult, szilárd nemzeti egységének megbecsülését, megőrzését és továbbfejlesztését Tudatában vagyunk azonban annak, hogy országunk zavartalan fejlődésének alapvető feltétele Európa és a világ békéje...” A felhívás azzal a kéréssel fordult a más országokban élő hivő emberekhez, hogy tegyenek meg mindent az élet és a béke védelmében. A televízióban is láthattuk, a rádióban is hallhattuk az ön felsorolásának egy részét. Kérem, foglalja össze, mi volt mondan- dójőnak lényege? — Megtisztelő megbízatás volt ezen a találkozón részt venni és felszólalni. A bevezetőben utaltam arra, hogy Szabolcs-Szatmár megyéből jöttem, országunknak arról a vidékéről, ahol az emberek évszázadokon át mindig hosz- szú, kitartó küzdelmet vívtak a megáradt folyókkal. Utaltam a még mindig emlékezetünkben élő 1970-es nagy szatmári árvízre és az árvíz elleni közös összefogás, a közös védekezés hősi küzdelmeire. A gátak építésén olyan emberek vettek részt, akik tudták, hogy csak a közös összefogás az egyetlen eszköz a pusztító árral szemben. A gátakon olyan emberek voltaik, akik érezték, hogy csak közös cselekvés tud értékekei menteni, életet megóvni. A továbbiakban a gátépítésnek, mint jelképnek a szellemi, erkölcsi tartalmát és időszerűségét emeltem ki. Elmondottam, hogy ma is szükség van szellemi és erkölcsi értelemben vett gátépítésre. A gát, amit mai életünkben újra és újra fel kell építenünk, kettős hivaitást tölt be: elsősorban védekezést jelent a gátlástalansággal szemben. Azzal az áradattal szemben, ami megrontja a társadalom egészséges létét, ami bomlasztja a közösségi életet, ami az egyéni és a társadalmi önzés, az elvakult szenvedélyek, a félelmetesen ijesztő öngyilkossági arány, az alkoholizmus, a szétesett családok sötét hullámaiban jelentkezik. — Hangsúlyoztam, hogy erre a gátépítő munkára nemzetünk felelős vezetői hívnak bennünket. Ezt a meghívást bűn volna nem meghallani, bűn volna visszautasítani. A gát szimbolikájánál maradva, kiemeltem, hogy a gátépítésnek a védekezésen túl van egy másik, nagyon fontos célja is. A gát, a közösen épített védőfal értékeket őriz, értékeket véd és ment. Ha felelősséget érzünk szeretett magyar hazánkért, akkor őriznünk kell, akkor védenünk kell a veszélyeztetett szellemi-erkölcsi értékeket. Azokat a kincseket, melyek nélkül nincs boldog jövő, de nincs emberi élet sem. Ezek között az értékek között kell számon tartanunk: a családnak, mint a társadalom alappillérének védelmét; a házasság értékeinek fokozott tudatosítását; közösségi életünk mélyebb humanizálását; a kölcsönös jóakarat légkörének további megerősítését, a bizalom és az önzetlenség ápolását; a becsületesség, a megbízhatóság és az igazságosság elmélyítését. — Felszólalásom befejező részében arról szóltam, hogy hogy a közös gátépítésnek legfontosabb része a béke megőrzéséért végzett erőfeszítés. Mi, a fiatalabb papi nemzedék tagjai, hála Istennek, csak a történelemkönyvekből és az idősebbek elbeszéléseiből ismerjük a háború pusztításait. De azt akarjuk, hogy maradjon mindig is tanulságos történelmi emlék minden háború! Soha se váljék senki számára sem személyes élménnyé! Hangsúlyoztam, hogy egyházunk Isten akaratából a megbékélés jele, küldetése alapvetően békeküldetés. Békeszolgálata abban áll, hogy papjain, lelkipásztorain és hívein keresztül állandóan az ember meg- nemesítéséért dolgozik. Az ember megnemesítése pedig azt jelenti, hogy kitartó erőfeszítéssel küzdünk az agresz- szív ösztönök, a durva önzés és a hatalomvágy ellen mindenütt. A szebb és emberibb élet elengedhetetlen feltétele a béke. ön az egyházak felelősségét említette, miben áll ez ma Magyarországon? — Szabad legyen idéznem a II. vatikáni zsinat egyik igen fontos dokumentumából: „A zsinat buzdítja a keresztényeket, hogy az evangélium szellemétől vezettetve hűségesen igyekezzenek teljesíteni földi feladataikat, hiszen tagjai mind a két közösségnek, az egyháznak és az államnak.” E világi kötelezettségeinek a hivő ember ugyan legjobb keresztény lelkiismerete szerint, de mégsem mint az egyház tagja, hanem mint állampolgár tesz eleget. — Az állampolgári kötelesség teljesítése, a közjó szolgálata és előmozdítása, a munkában való helytállás — nem azért kötelessége, mert keresztény, mert valásos, hanem azért, mert ember, mert állampolgár. Ezt a kötelezettséget a Krisztushoz való tartozás csak erősíti, hiszen az ember teremtett voltában gyökerező etikai követelményeket a megtestesült második isteni személy — hitünk tanítása szerint — új hangsúllyal, a megváltozott élet középpontjába helyezte. Nem is annyira szavával, mint egész életével. Az üdvösségre vezető út az igazi keresztény ember számára a feladatvállalás, a munka, a szolgálat- teljesítés sokszor csalódásokkal, sikertelenségekkel és szenvedésekkel szegélyezett útja. Lényege az életnek, erőinknek, idegrendszerünknek fokozatos elajándékozása — kötelességteljesítésben, mindennapi becsületes munkában — másokért: a családért, a közösségért az önfeláldozó szeretet nagy gesztusával. Együtt dolgozva a legkülönbözőbb területeken a más vallásúakkal és nem hívőkkel. Egyházunk hivatása abban áll, hogy — a parlamenti felszólalásomra utalva — átnemesítse az embert. — Az egyház alapvetően azzal! segíti népünket, ha hívei a krisztusi szolgálat, a krisztusi szeretet és áldozatvállalás szellemében végzik munkájukat, életükben valóra váltják a keresztény etikai követelményeket. Egyik marxista barátom egyszter tréfásan így fogalmazott: „Tudod, én a tízparancsolatból az első három kivételével minden paranccsal egyetértek veled...” — Igen, valóban érdekes megfogalmazás ez, de alapjában véve igaz. Mi vallásos emberek valljuk: a vallásosságnak és a kereszténységnek nagy feladata van hazánkban. Hitünk alapján vállalunk részt abban a munkában, melyre az első három parancs lelki indítékai a következő hét megtartására kötelezik a hivő embert. — Meggyőződésem, hogy ezzel a munkával az egyház mindig tud társadalmilag hasznos tevékenységet kifejteni. Feladatok, munkalehetőségek pedig bőven vannak. Gondoljunk csak a család, az emberi élet védelmére, az öregek, betegek, az elesettek, a veszélyeztetett gyermekek sorsára, a szülők, nevelők felelősségének ismételt tudatosítására, ifjúságunk erkölcsi tudatának emelésére és még sok más dologra. Köztudott, bogy az egyházaknak nem elhanyagolható befolyásuk van a világban. Mit tehetnek a mai bonyolult nemzetközi helyzetben a békéért? — A keresztény ember hús- vétkor a halál fölött győzedelmeskedő Krisztust, a feltámadt Jézust ünnepli. A húsvét alapvetően az élet ünnepe. Az egyház hivatásának, küldetésének lényege az Élet szolgálata, a földi életé és a Krisztus által adott örök életé. Ez a küldetés pedig alapvetően arra indít minden hivő embert, hogy kertelés nélkül elítéljen minden háborút és az erőszak minden formáját. Különösen időszerű ez éppen napjainkban a nemzetek közötti növekvő feszültség idején. Minden vallásos közösségnek latba kell vetnie minden tekintélyét, erkölcsi erejét annak érdekében, hogy elnémuljanak végre a fegyverek és ne legyen többé háború. Szükségünk van a békére, hogy emberi életet élhessünk. Meg kell szabadulnunk a gyűlölettől, a haragtól, a bosszútól. Mai világunkban egyre kényszerítőbben érezzük ezt a követelményt— Korunk a világméretű egységesülés kora. Annak a felismerésnek a kora, hogy mindannyian egymásra vagyunk utalva és mindannyian függünk egymástól. A világégés borzalmas lehetősége félelmet kelt az emberiségben. A világ egyházai a békességre neveléssel tehetik a legtöbbet. Az élet szolgálata által juthatunk el csak ahhoz, amit VI. Pál pápa így fogalmazott meg: „ ... hogy a világ minden ember számára megnyissa az emberi élet ama útját, ahol mindenkit felebarátként, testvérként szeretnek és támogatnak”. Köszönöm a beszélgetést. Bürget Lajos
