Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-19 / 92. szám

1984. április 19. Kelet-Magyarország 3 Tripla, vagy semmi? N em sokkal több, mint egy százalék lehetett volna a Vetőmag Vállalat nyírségi központ­jának az idei bér- fejlesztési lehetősége, és egy szót sem szólhatott vol­na, mert másutt sem oszto­gatják tele marokkal a pénzt. Ott például biztos nem, ahol meg sem próbál­ják megkeresni a lehetősé­get. A vállalatok azon kö­rében ugyanis, ahol az ex­port lényeges növelésére kilátás van, ott egyenesen ajánlja gazdaságunk a megérdemelt bérezést. Ilyen pályázatot nyert el a Vető­mag Vállalat, és ha tervei valóra válnak, akár öí szá­zalékkal is megemelkedhet dolgozói bére. Egy százalék helyett há­rom, vagy négy a tét, ha mégsem sikerűi a több mint negyvenmillió forintos ex­portnövelés, akkor 350 szá­zalékos büntetőadó, ami azt jelenti, hogy legalább három évig nulla béreme­lés. Nagyon kockázatos vállalkozás, hiszen a vető­mag a szabad ég alatt te­rem, éppen ezért nem ittak előre a medve bőrére. Tíz százalék exportnövekmény után jár egy százalék bér­emelés, ők harmincat vál­laltak, de csak egy százalé­kot adtak meg az év ele­jén. Azt azonban mindenki tudja, hogy a terv teljesí­tése esetén nem marad el visszamenőleg elszámolt plusz két százalék. Rafinált dolog: így lesz a bérből pré­mium. A kérdés „már csak” az, miként lehet az előző há­rom év átlagát harminc százalékkal megfejelni az idén? Először is azzal, hogy elúszik az ígért pénz, bár­ki lazít. Az így bedobott tartalék azonban korántsem lenne elegendő. Éppen ide­jében érett be egy néhány éve megindított program­juk. aminek eredményeként az idén már több mint 2500 hektáron terem fű-, kerep­es lucernamag a megyében. Megelőzte ezt egy körút vi­dékünkön, amelynek alkal­mával holland szakembe­rek ismerkedtek klímánk­kal, talajainkkal és gazdál­kodásunk színvonalával. Fűmagtermelést ugyanis nem bíznak akárkire. Az elképzelések találkoztak, az üzlet létrejött. Olyany- nyira, hogy már a nyír­egyházi üzem fejlesztését is tervezik, több mint há­rom és fél millió nyugatné­met márka értékű fűmag- tisztító berendezéssel. Ki­látás van tehát az export mennyiségi és minőségi emelésére továbbra is. Már az év eleji béreme­lés is maximálisan figye­lembe vette, hogy eddig ki mennyit tett le az asztalra, hiszen akadt 50, de 500 fo­rinttal is vastagabb borí­ték. A mostani kedvező helyzet ugyanis nem egy év alatt érett ilyenné. Hasonló lesz az elosztás az év yé- gén is. A Vetőmag Vállalat még ma is országos köz­pontú, de ott leginkább a kirendeltségek munkájának koordinálásával foglalkoz­nak újabban, és azok mun­kájáért nagyobb felelősség­gel tartoznak, mint bármi­kor. a bérfejlesztési le­hetőség pályázatát is országos prog­rammal nyerték el, de természete­sen előbb értékel­ték, melyik területi központ mivel járulhat hozzá a si­kerhez. Ha vezetőknek fel­róható hibák miatt marad el a teljesítés, öt számjegyű prémiumokról mondhatnak majd le. Sőt az igazgatókat — Nyíregyházán Kis Lász­lót — újabban meghatáro­zott időre bízzák meg, ami módfelett megkönnyíti adott esetben a cégtől való megválást. Ugyanennyi egyébként Pesten a vezér- igazgató mandátuma. Valóban! Miért is érezze magát bárki biztonságban? Illetve érezheti! Ha többet és jobbat ígér, képes rá és teljesíti. Esik Sándor Üzemi fogászat Kisvárdán Az Öntödei Vállalat adott otthont Kisvárda első üzemi fogászati rendelőjének. Két üzem — a Vulkán és a VSZM 3. számú gyára — ösz- szefogással teremtette meg a rendelés feltételeit. A mint­egy félmilliós költséggel ki­alakított rendelőben febru­ártól minden hétfőn és szer­dán délután fogadják a bete­geket. Mintegy kétezer dol­gozó fogászati kezelését, fog­szűrését, fog- és fogsorpótlá­sát oldhatják meg a korábbi­nál korszerűbb módon. Hízók, szómra A jármi Alkotmány Termelőszövetkezet korszerű sertéstelepe évente 14 ezer hízóser­tést bocsát ki. (Elek Emil felvétele) Lehet két és fél millióval több? Tollal bélelt kabátok Jól zárta az első negyed­évet a Nyírbátori Ruhaipari Szövetkezet. Hét és fél millió forintra tervezett árbevételü­ket több mint 10 millió fo­rintra teljesítették. A túltel­jesítéshez jelentősen hozzá­járult egy előre be nem kal­kulált nagyobb tétel, 2900 műbőr dzseki, melyet szovjet megrendelésre gyártottak. A nyírbátoriak termékei sok országban ismertek. A szocialista országokból pél­dául az NDK, Szovjetunió kereskedelmi cégei fontos megrendelőik. A tőkés part­nereknek bérmunkát vállal­nak. Immár ötödik éve mű­ködnek együtt az NSZK-beli Brinkhaus-céggel, melynek tollal bélelt kabátokat gyár­tanak. A megrendelő adja az anyagot, a kellékeket, meg­szabja a fazont, s a szövet­kezet dolgozói pedig elkészí­tik az NSZK-ban megterve­zett szebbnél szebb kabáto­kat. Az öt éve tartó együtt­működés alatt közel 100 ezer kabát indult útnak Nyírbá­torból az NSZK-ba. Munkájukat jól végzik, ezt bizonyítja, hogy a külföldi kapcsolatuk tovább bővült. A svájci Skin-cégnek szin­tén tollas kabátokat készí­tenek. A tavalyi ezerdarabos próbagyártás után idén már 2500-at készítenek. A belkereskedelemben a Centrum Nagykereskedelmi Vállalat és a Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat a két legnagyobb partnerük. Az is munkájuk minőségét jellemzi, hogy már 1985-re is lekötötték teljes kapacitá­sukat. Tervezik, hogy profil­jukat bővítik. Így látnak ga­ranciát arra, hogy eredmé­nyeiket tartani tudják. (k. é.) Mikor művelődik a munkás? Á legfőbb varázsszó Varga András, a KEMÉV szakszervezeti titkára régi mozgalmi ember. Titkár volt már akkor is, amikor az új gazdaságirányítási rendszer „ránk eső” feladatait kellett kidolgoznunk és most is, ami­kor „meg kell fogni minden garast”. A munkásművelő­désről beszélgetünk, amiről egyre többet megtanultunk a változó évek folyamán, és egyre több kétség ágaskodik bennünk, mind precízebben kidolgozott elmélete és mód­szertana iránt, mely mint a lendkerék pörög, pedig a „gépezet” már nem ugyanaz. Állandó megújulásban — Változások sorát éljük át — mondja —, állandó megújulásban élünk, amit a közművelődési munka nem követ. Valamikor azt mond­tuk : lehetővé kell tenni, hogy a munkás a munkahelyén művelődjék. Sok volt a be­járó dolgozó, akik otthon, a falujukban nem kaphatták meg azt, amit egy gazdasági­lag erős nagyvállalat nyújta­ni tud, a kulturális lehetősé­gekben is. Könyvtárakat nyi­tottunk. Klubokat rendeztünk be. Vándormozit szerveztünk a szétszórt vidéki munkahe­lyekre. Létrehoztuk a szállás­bizottságokat. Azt mondtuk, hogy a pénz nem boldogít, pontosabban, hogy nem az boldogít. Aztán minden „át­úszott”, mint a filmben. Las­san, fokozatosan. Hány elmé­leti vitát végigültünk annak idején, ahol arról volt szó, hogy mitől szocialista egy brigád? „Tanulni, élni...” — mondtuk. — Aztán eljutot­tunk oda, hogy dolgozni. Ám ez megint, mintha holtvá­gányra vinne. Dolgozni ugyanis munkaköri köteles­ség. Ezt az ember általában fizetésért teszi. Most a legfőbb varázsszó a F ent a kertben hajlado­zik az öreg. Az éjjel hatalmas zápor verte végig Zsurkot, s most gőzö­lög a határ. Az almafákon is nagy, kövér rügyek pöffesz- kednek, Begella Ferenc nyug­díjas gépészmester elégedet­ten nézi megfésült almafáit. — Csak megmetszettük! — mondja a domb tetején áll­va. — Pedig tavaly nagyon mérges voltam rájuk. De hát tudják maguk, milyen nehéz volt megszabadulni a ter­méstől. — Mi lesz az idén? Bosszúsan ráncolja homlo­kát. — Mit tudom én! Remény­kedünk. Az nem lehet, hogy ennyi munka veszendőbe menjen. Nézzenek csak szét erről a dombról! — mutat körbe, mintha csak magához akarná ölelni a falu összes kertjét. Fa, fa hátán. Alma persze majd’ mindegyik, csak itt- ott néhány dió, göcsörtös szilvafa. Begella Ferenc ke­zében gyufa, égetni készül a lemetszett gallyakat. — Vén fejjel ültettem eze­ket a fákat, több mint tíz éve. Én meg már lassan a hetven­ötödiket taposom. Ki gon­dolta, hogy gépész létemre egykor felcsapok kertésznek! De mihez kezdjen az ember a nyugdíjaséveivel...? Áll­jon be kanásznak!? — Hol tanulta a mestersé­get? va valamennyi, s ott lóg a rengeteg kalapács, ütőszer­szám. De hát ezek még nem minősítik az embert, hiszen kalapácsa lehet mindenkinek. Ám olyan kerti traktor, mely itt áll a műhely közepén, csak Begella Ferencnek. Legalább­Kerti traktor — A bátyámnál. Kovács volt, inastartó jogot is szer­zett. Mesterember, szíjgyártó volt az apám is, még valami­kor az első háború idején vándoroltunk át ide az Ung megyei Gálocsról. Kommen- ciósok voltunk, mentünk egyik uradalomból a másik­ba. Szegény apám meghalt még valamikor 1920-ban, a bátyánk tartotta el a csalá­dot. így lettem én is nála inas, legalább együtt maradt a fizetség. S hogy milyen mester lett a kisinasból? Gyerünk a mű­helybe, mely nem a régi már ugyan, de a látnivaló annyi, de annyi. ..! Nézzük először a szerszámokat! A falak men­tén hosszú polcok, kilyuggat­is Zsurkon. O maga fabrikál­ta a fia segítségével, néhány évvel ezelőtt. Hulladékból, innen-onnan beszerzett al­katrészekből. Az első kerekek például valami Zetor alatt futottak egykor, a motor pe­dig Pannóniát hajtott. — Látják azt a nagy dom­bot? — mutat fel a kertbe.— Ügy felmegy oda az én trak­torom, mint a madár. Ket­tesbe kapcsolom, megmászná tán a Vereckei-hágót is. — A gyerekek merre re­pültek? — Ki ide, ki oda. A lányom Debrecenben él, az egyik fi­am Jobbágyiban szolgálta a hazát, oda nősült, ott is ma­radt. Állítja, nem fizetné itt meg őt egyetlen vállalat sem úgy, mint ott, Salgótarján mellett, ö tudja, mert a má­sik fiam, akivel a traktort is csináltam, itt lakik Zsurkon, Záhonyban lakatos, megél szépen a családjával. Van már annyi munkahely a kör­nyéken, hogy nem győz vá­logatni köztük az ember. Nem úgy, mint a mi időnkben. N ézzük Begella Ferenc nagy, hetvenöt évesen is erős kezét, belegon­dolunk: hány lovat patkoltak meg ezek a kezek, hány sze­kérre húztak ráfot. S hány szekeret készítettek, hiszen nemcsak a vashoz, a fához is értett ő. Mint az igazi falu­si ezesmesterekhez illett. — Hozzá merne kezdeni még egy szekérhez? — Én? — néz csodálkoz­va. — Hozzák az anyagot, egy hónap múlva már bele­foghatják a lovakat. Bár ahogy magukat élnézem, a lovak farkára tennék a zab­lát...! Merthogy gyeplő még nem volt a kezükben ... No, azért nem kell felhúzni az or­rukat. Megtanulhatnak még a lovakkal bánni! Mint én is az almával. Balogh Géza Munkásművelődés. Mennyi jelentésárnyalat húzódik meg e szó mögött. És mennyi kérdés. Miért kell a munkást külön művelni, és hogyan? Van parasztművelődés is? Mint népművelési kategória, nincs. Munkásművelődési hetek vi­szont vannak. Ha egy színházi előadáson kétszáz munkás, száz paraszt és a fennmaradó helyeken egy fél erkélynyi értelmiségi és egyéb tapsol, akkor az hány százalékban szol­gálta a munkásművelődés ügyét? Hogy milyen mélységben, az külön vita tárgya. Figyelembe kell venni a játszott da­rab értékét, eszmeiségét, azt, hogy ingyen kapták-e a bér­letet, vagy belső indítékból keresték fel a jegyirodát, bri­gádvállalás volt, vagy nem stb. Egy szorgalmas népművelő harmincoldalas tanulmányt írhatna róla és következtetése­ket vonna le. Mi ezt nem tesszük, csak beszélgetünk. pénz. Ha most lejön valaki „fentről”, nem azt kérdezi, hogy mit láttunk legutóbb a moziban, hanem hogy: meny­nyi a nyereség. Ez az embe­reket is átitatja, s persze reá­lis okai is vannak, ha a dol­gozó elsősorban pénzt akar keresni. — Idő is kevesebb jut a művelődésre? — Bizony, az idő nagy úr. Egyre többet kell dolgozni annak, aki megszokott élet- színvonalát tartani akarja. Sajnos nem jobban, hanem többet. A minőséget nem min­dig lehet értékelni, bizonyos esetekben növelni sem. Egy esztergályos, aki az adott munkakörülmények között, abból a gépből, amivel dol­gozik „mindent kihoz”, az jobban dolgozni már nem tud, legfeljebb többet és ez időbe kerül. A szabad idejé­be. Sokan dolgoznak vállala­ton belül GMK-ban. 4—5 órá­kat a munkaidőn túl. Aki ezekben nincs benne, máshol keresi meg a munkát. Hogy lehet így rendszeres munkás­művelődésről beszélni? Könyv, hobbi, gmk — Maradnak a kampányok — bólintok rá én is, mert is­merem a témát népművelő koromból — A „Ki tud töb­bet az NDK-ról, Bulgáriáról, a szocialista brigádmozga­lomról, a munkavédelemről” stb. (A nem kívánt rész ese­tenként törlendő a forgató- könyvből.) — És marad a szakmai kép­zés, ha kellő anyagi vonzatot tudunk neki teremteni, ma­radnak a szállólakók, hét­köznap esténként, néhány KISZ-es és az irodisták. Ke­vés, nagyon kevés. Az időt próbáltam megra­gadni, amikor felkerestem egy esztergályosbrigádot a KEMÉV Tünde utcai telepén. Primajer László nevét Var­ga András említette, hogy ol­vas és hobbija van. — És GMK-s is — moso­lyog. — Hobbim pedig a fa­faragás. — Mikor van rá ideje? — Este, ha rossz a műsor a tévében. „Szerencsére” ez mostanában egyre többször előfordul. A Wagner-soroza- tot például végigfaragtam, vagy olvastam. Szvorén György is tizen­négy órákat dolgozik napon­ta. — Nehéz ma egyszerre a fizetésből élni, gyereket ne­velni és lakásra is gyűjteni — mondja. Szilágyi Tibor nincs benne a vállalati gazdasági munka- közösségben, de neki nincs ideje. Kertje van, almafák­kal, és most kezd építkezni. Energia kérdése? A vállalati közművelődés­ről általában jó véleményük van, szeretettel emlegetik a függetlenített népművelőt, aki — mint mondják — mindent megtesz, csak hát „kinek van erre energiája?” Arról a 40 színházbérletről viszont nem hallottak, ami az szb-titkár tájékoztatása szerint a dolgo­zók rendelkezésére áll. — Nem vagyok derűlátó — térünk vissza Varga András irodájában a témára. Talán az iskolának kellene többet tenni, hogy mire munkássá válik a fiatal, lételemévé vál­jon a művelődés. Hogy sok Primajer László legyen, aki az esti műsor vagy az alvás helyett is olvas, vagy farag. Bár azt hiszem, ez sem az igazi megoldás. Valóban semmi sem meg­oldás, ami valami helyett van. Ám ami az iskolát illeti, a mondat igaz. Mester Attila A Szabolcs Cipőgyár záhonyi üzemében a kismamák egy műszakos munkakörben dolgoznak. (Elek Emil felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents