Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-03 / 79. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. április 3. KÁRPÁTI IGAZ SZÓ Rivaldafény Fodrászlány főszerepben Több mint tíz évvel ezelőtt történt. A Berehovói Népszínház nagy sikerrel mutatta be Tabi László „Különleges világnap” című vígjátékét. Különleges nap lett ez Bocskai Erzsébet számára is, aki ezen a napon játszotta Zsenda Kati szerepét. Ez volt az első bemutatkozása a beregszászi nézők előtt, és ezen a napon döntött úgy, hogy örök szövetségre lép a színpaddal. S valóban, Bocskai Erzsébet azóta a Népszínház által bemutatott valamennyi darabban sikeresen oldotta meg a rábízott feladatokat. Számára ugyanis nincs rossz vagy jó szerep. A legkisebb jelenését is nagy odaadással, lelkiismerettel igyekszik megoldani. Hogy csak néhányat említsek: Illés Endre „Türelmetlen szeretők”-jének könnyűvérű Ilonkáját, Rannet Eduard „Bűnügyi tangó”-jának Kettijét, Illyés Gyula „Bolha- bál” c. vígjátékának kedves, tréfás parasztlányát, Móricz Zsigmond Sári bíró-jának Terkáját, vagy pedig Bállá László „Lüktető napok” című darabjában az özvegy Barka- szinét, az öntudatos forradalmárt. A Berehovói Népszínház rrmv»s7pf amatőrök, akik tájuk mellett, napi teen- elvégzése után töltik be a hivatásukat. Bocskai íébet is közéjük tartozik, oerehovói közszolgáltatási nbinát fodrászaként dolgo- munka után pedig pró- kra vagy előadásokra siet. jkszor még a vasárnapi oédre is csak délután vagy :ora este kerül sor; utána a •Jépszínház autóbuszával rögtön valamelyik község művelődési otthona felé indul a társulattal, hogy eljuttassák a színházkultúrát területünk magyar lakosaihoz. Bocskai Erzsébet azonban nemcsak a színpadon áll helyt, hanem az öltözőben is, hiszen kiváló fodrászként sok segítséget nyújt kolléganőinek a színpadi frizurák elkészítésében. Jelenleg három darabban old meg szép feladatot. Bállá László Influenza című szatirikus vígjátékában Márta szerepét, Arutyunyan Georgij „Bolondnak vélt vőlegény” című bohózatában a fiatal orvosnőt és Kolomijec Alekszej „Vad Angyal” című családi drámájában Lidát alakítja. E három darabban három teljesen különböző jellemet kell megformálnia. Alkata és adottsága lehetőséget nyújt mindmáig a fiatalos szerepek megoldására is. De talán a Népszínház most készülő darabjában, Bogu- csarov Mihail „Csöndes öregek” című drámájában vár rá az eddigi legkomolyabb feladat. Van Népszínházunknak egy naplója, melybe az első beírás 32 évvel ezelőtt került, amikor még csak színjátszó csoportként tartottak számon bennünket. Azóta a naplóba bejegyeztünk minden egyes bemutatót, valamennyi előadást. fgy került tizenkét évvel ezelőtt Bocskai Erzsébet neve is ide. Kíváncsiságból fellapoztam. Ez alatt az idő alatt Bocskai Erzsébet 350- szer lépett fel színpadon egész estét betöltő színdarabban. S ha még ehhez hozzáadjuk a heti 2—3 próbát is, ez körülbelül ezerre tehető. Ezer szabad estéjét áldozta fel a nemes cél érdekében. Schober Ottó, a Berehovói Népszínház főrendezője Á kukorica akadémikusa Kárpátontúl jól ismerik Pitra Jurijt. Ha nevét említik, szükségtelen hozzáfűzni, hogy szocialista munka kétszeres hőséről, az irsavai kerületi Üj Életért Szovhoz állami díjas kukoricatermesztőjéről van szó. 1948 óta csoportvezető, azóta foglalkozik kukoricatermesztéssel. S hogy nem akármilyen szinten, arról ékesszólóan beszél egy statisztikai adat: évi átlagban májusi morzsoltra átszámítva 114 mázsa a csoportja által elért hektáronkénti terméshozam. A gazdaság szakemberei utánanéztek, vajon mennyi kukoricát is termesztett három és fél évtized alatt a Pitra Jurij vezette csoport. 150 ezer mázsát. Egészen takaros kis hegy nőne ki a raktár területén, ha ezt a meny- nyiséget egyszerre halmoznák ott fel. Szereti a földet. Ügy tartja, hogy rossz föld nincs, csak a gazdája lehet rossz. S igazát már számtalanszor bebizonyította. Tette azt például sok-sok évvel ezelőtt, amikor az egyik csoportvezető társával folytatott heves vita után a legrosszabbnak tartott földrészlegen látott hozzá a kukoricatermesztéshez. Az történt ugyanis, hogy a parcelláknak a csoportok közti elosztásakor a leggyengébb hozamot elért kollektíva vezetője megjegyezte: „Könnyű neki bő termést elérni a jó talajon, de próbálná csak meg azon a másik részlegen...” És Pitra Jurij csoportjával megpróbálta. Sőt nemcsak megpróbálta, hanem be is bizonyította: ha jól munkálják a földet, elegendő trágyát művelnek a talajba, megfelelő magot vetnek, az eredmény sem marad el. Bár valóban nem könnyű. Sok-sok munkájába került csoportjának, amíg a Borzsa medrének iszapjából nyert komposzttal, a szerves és műtrágyák szakavatott alkalmazásával bőven termővé tették a földeket. De megérte, mert a föld hálásan fizet a gondoskodásért. S. mind kevesebb lett a kételkedő, egyre több a követő. Pitra Jurij pedig szívesen osztotta és osztja meg ma is a tapasztalatait. Előbb a gazdaságban és az irsavai kerületben nőttek fel a keze alatt olyan kiváló csoportvezetők, mint Jantolik Mária, Seregi Mária, Portás Vaszil és Korpos Jolán, majd pedig területi méretűvé terebélyesedett ez a mozgalom, melyet ő kezdeményezett a 100 mázsát meghaladó hektáronkénti hozamok eléréséért nagy földterületen. Ma joggal tekinti őt tanítómesterének Demeter Ernő a berehovói kerületi Űj Élet Kolhozban, Varga János az uzshorodi kerületi Üt a Komemlitsük itt csupán az általa javasolt hektáronkénti 50 ezer feletti tőszámsűrűséget), hanem azért is, mert úgyszólván nincs olyan növénynemesítő, aki ne ismerné őt és ne működne vele szívesen együtt. Csoportja évente legalább 15 fajta hibriddel kísérletezik, ad választ arra a kérdésre, milyen feltételek közepette melyiket kell vetni. Magyarországon is jól ismerik. S nemcsak a velünk szomszédos szabolcsi kukoricatermesztők, hanem a növénynemesítéssel foglalkozó tudósok is. Ok is gyakran adják át neki egy-egy új hibrid vetőmagját kipróbálásra. A föld szorgos gazdája, a közért élő és szüntelenül cselekvő ember Pitra Jurij, aki a napokban töltötte be 70. életévét. A jubileumot széleskörűen méltatta a terület társadalma, a hős szülőfalujában, Bilkén, pedig mellszobrot állítottak ebből az alkalomból. Szabó Béla Uzshorod első magasépülete. (Fotó: Popov Alekszej) Popov Alekszej felvétele a születésnapi ünnepségen készült munizmushoz Kolhozban, Ho- movics Mihajlo, az uzshorodi szovhozüzemben, hogy csak néhányat említsünk azon gépkezelők közül, akik Pitra Jurij tapasztalatait alkalmazva érnek el az utóbbi években ugyancsak 100 mázsa körüli átlagtermést. Nem történt tévedés, amikor gépkezelőket említettünk, mert a kukoricatermesztés most már valóban az ő teendőjük. Idejében felismerte ezt Pitra Jurij is. Munkája során számtalanszor bebizonyította, hogy lépést tart a tudománnyal, a fejlődéssel, így tett tíz évvel ezelőtt is, amikor 60 évesen az unokáinak is beillő fiatalokkal együtt ismét az iskolapadba ült. Elvégezte a gépkezelői szakiskolát. Szereti a fiatalokat, törődik a felnövekvő nemzedék nevelésével. A kukoricatermesztés akadémikusának is nevezik Pitra Jurijt. S talán nincs ebben semmi túlzás, bár csupán a középiskola esti tagozatát végezte el, s azt is ötvenévesen. S nemcsak azért, mert iskolát teremtett, ő kísérletezte ki a magas hozamok elérésének módját (hadd Megtartó nyugtalanságban Egy kárpátontúli boldog ember Hosszú volt az út Rát és Szűrte között. A távolság persze ma sem lett kisebb, csakhogy akkoriban olyan por fedte, hogy minden lépésnél egész felhők emelkedtek a magasba, ha meg egy kis eső esett, máris tengelyig ért a sár. De sokszor megtette apám ezt az utat, akár esett, akár fújt, akár tűzött a nap! Mi, Horváth testvérek hatan voltunk, hát apám elvállalta a napszám mellé a kézbesítést is. A bádogból készült két ládát a vállán átalvetve hordta, az egyikben a levelek lapultak, a másikban a pénz. Gyakran megfigyeltem apám arcát, amikor késő este nyugovóra tért. Az álmos fáradtság mély barázdákat rajzolt rá. Erre az arcra máig is pontosan emlékszem. Ott lebegett előttem akkor is, amikor vidékünk felszabadult. A kolhozkezdeményező csoport tagja lettem. Illár Miklóssal, Kovács Sándorral, Vetrócki Istvánnal, Urbán Gyulával, Illár Péterrel házról házra jártunk, magyaráztuk az embereknek, mit jelent a közös gazdálkodás. Nem ment könnyen az alapítás. Aztán ez is bekövetkezett, negyven- nyolcban. Amikor pedig őszszel tengerit, búzát, csumizát, szójababot kaptak az emberek a közösen megtermel- tekből, meggyőződhettek róla, hogy nemhiába serénykedtek. Jöttek a gyerekek, egymás után cseperedtek fel. Sokszor eltöprengtem magamban, milyen érdekes, hogy szüleim hat gyereket neveltek fel, s pontosan hat csemeténk született nekünk is. A különbség csak annyi, hogy az ő sorsuk-életük merőben másként alakult. Magam is arra neveltem őket, hogy éljenek az új társadalmi rendszer adta lehetőségekkel, járjanak nyitott szemmel, többet érjenek el, mint mi, szülők. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem hajlottak a szavamra, nem tettek meg mindent a boldogulásukért. Ki ilyen, ki olyan pályát választott közülük. Egy valami azonban közös bennük: a gépek szeretete. Tőlem örökölHálván srszágbai ismerik Rákóczi híres kurucainak, a felkelőknek is készítették itt a szablyákat s más fegyvereket. A frigyesfalvi hámorról feljegyezte a krónika, hogy munkásai mindig rebellisek voltak. Folytatódott ez a későbbi időkben, amikor a 12—14 órás munkaidő lerövidítéséért, a munka- és életfeltételek javításáért szálltak síkra az emberek. Érthető hát, hogy a kizsákmányolt vasöntők határtalan örömmel fogadták a hírt az első szocialista állam megalakulásáról. Felszabadulási vágyuk kifejezést nyert abban, hogy a rövid életű Magyar Tanácsköztársaság korszakában, amely területünkön csupán 40 napig tartott, kinyilvánították: a gyár népi tulajdon. A Csehszlovák Köztársaság időszakában a gyárban 20 olyan sztrájkot szerveztek, amely közül a legrövidebb két hétig, a leghosszabb egy hónapig tartott. A vállalatot irányító részvénytársaságnak meg kellett ismernie a népakaratot és meghajolni előtte. A munkásgárda, amely akkor 70 főt számlált, a negyvenes években sem hátrált meg. A Vörös Hadsereg előretörésével érkezett a hír: a visszavonuló német csapatok leszerelik a gyárakat. Nálunk ugyan nem volt elszállításra érdemes berendezés, de bármilyenek voltak is, kenyerünket, életünket, jövőnket láttuk bennük. Elrendelték a gyárépületek fel- robbantását is. — Nem engedjük, nem engedhetjük — határozták el a munkások. S életüket kockáztatva ellenálltak. Gedeon József és Prosek Stepán voltak azok, akik az utolsó pillanatban elvágták a robbanótöltetekhez vezető gyújtózsinórokat. Azóta közel négy évtized telt el. Megváltozott a gyár és megváltoztunk mi, a dolgozói is. A negyedik ötéves tervidőszakban kiváló sikereket értünk el, 50 dolgozónk lett sztahanovista: másfélszeres, kétszeres feladatot teljesített. Köztük voltam én is. Nagy változások következtek be, amikor a csiszológépek gyártásával bíztak meg bennünket. Ez azonban már az üzemcsarnokok építésével, új fémmegmunkáló munka- padok üzembe állításával járt együtt. Magam is tanulni kezdtem: szerszámkészítővé képeztem át magam. Olyan szakmát választottam, melyben a legjobb teljesítményt tudtam nyújtani. A pontos és jó szerszám nélkülözhetetlen eszköze a továbblépésnek, amire törekedtünk. Olyan gépeket akartunk gyártani, amelyek elérik a világszínvonalat. Sikerült! Húsz év óta a világ 60 országába exportálunk. A gyárban jelenleg több mint ezren tevékenykednek. Munkájukat számvezérlésű automatikus gépek segítik. Termelésünk csak ebben az ötéves tervben 30 százalékkal növekszik. Az évi volumen pedig már meghaladja a 17 millió rubelt. Üttörő szerepet vállaltunk a tudományos-műszaki haladásban. Tavaly 144 automatikus manipulátort — robotot — készítettünk. Gyárunk dolgozói a munkában elért újabb sikerekkel akarják köszönteni Kárpátontúl felszabadulásának 40. évfordulóját. Koscsák Károly a mukacsevói Kirov Szerszámgépgyár kísérleti üzemének lakatosa ték, és erre fölöttébb büszke vagyok. Jómagam a kolhozirodáról a sertéstenyésztő telepre kerültem, ötvenkettőtől. hatvanig dolgoztam ott, majd a takarmánykészletező brigádban folytattam, két évre rá viszont a párt- szervezet javaslatára sofőr- tanfolyamra mentem. Szerettem a munkám. Repültek az éveks^mint a jól karbantartott kocsi. Megválasztottak tanácsi képviselőnek. A gyerekeim? Gyula, a legidősebb sokáig traktoros volt, később az állattenyésztő telep vezetője, most a traktorbrigád élén áll. Gyerekkorától kezdve Ica lányom is sokat sürgölődött a gépek körül. Tulajdonképpen nem is csodálkoztunk, amikor traktoros lett. Később mozigépész volt, a mechanizmusoktól csak az utóbbi időben pártolt el, miután férjhez ment Uzshorodra. Kombájnvezetőként kezdte Éva is, de a kereskedelemben kötött ki, Zoli a Mukacsevói Mezőgazdasági Technikumot végezte el, méghozzá vörös diplomával. Nem elégedett meg a középfokú szakképzettséggel: sikerrel fejezte be a Lvovi Mezőgazdasági Főiskolát. Csak jót hallok felőle azóta is, hogy agronómus gazdaságunkban, a Harcos Szovhozban. Megbecsülik őt az emberek, ennek bizonyítéka, hogy a községi tanács képviselőjévé választották. Sőt, rövidesen a mezőgazdasági állandó képviselői bizottság elnöke lett. Mint lektor, gyakran tart mezőgazdasági témájú előadásokat a klubban. Zoli az SZKP tagja, akárcsak Miklós, aki végzettsége szerint zootechnikus, de most a takarmánykészletező brigád vezetőjeként dolgozik. Vannak aztán örömteli bosszúságok is: az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Például sehogy sem tudok megtanulni nyugdíjasnak lenni. Ezt nem nekem találták ki. Ezért visszakértem magam a jó öreg billenőkocsimra. Tovább hordom a cementet, a takarmányt, a műtrágyát és bármit, amire szükség van. A volánja mellett érzem igazán jól magam. Feljegyezte: Barát Mihály
