Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-14 / 88. szám
C sak sajnálni lehet, hogy a képzőművészetnek, a vizualitásnak, a rajzpedagógiának nincs olyan átfogó pedagógiai elve, mint a zenének, s nem volt akkora rendszerezője, művészi tekintélye, mint Kodály... — hangzott az első tanárképző főiskolák képzőművész oktatóinak kiállítása megnyitóján. Szó, ami szó, eltelt több mint három évtized a főiskolák megalakulása óta anélkül, hogy a művésztanárok a hivatalok, a minisztériujó viszontlátni Nagy Ernő akvarelljeit is, (Eger) Rétfalvi Sándor plasztikái, és Soltra Elemér stabil kompozíciói a nemzedékváltás megnyugtató vonulatát jelzik. (Pécs) A vendéglátók között pedig két igazán új arc, nívós munkákkal Székhelyi Edit újízű festményei, és Nagy Lajos klasszikusan tiszta érmei kínálnak kellemes pillanatokat. De hagyjuk az „esetleges” névsorolvasást, a kiragadott pillanatokat, hiszen a másRészlet a tárlatból mok tanácskozásain kívül a „kiállítások falain” találkoztak volna. Egyedi, alkalmi vizitre volt már alkalom, de ilyen országosra aligha. A vermszázs ünnepi pillanataiban is higgadtan vehettük számba: az öt főiskolának nincs szégyenkeznivalója. A mai magyar képzőművészet nevesei vállalják a tanítást, a pedagógia erőt, s időt őrlő munkáját. Csak néhány név: Hézső Ferenc tex- tilfinomságú táblaképei a hódmezővásárhelyi piktúrát idézik. (Szeged) Szurcsik János monumentalitása itt és most lírává szelídül. (Szombathely) Blaskó János konstruktív látása nem megkésett másodvirágzás, de fél napos tanácskozásnak csak egy röpke állomása — igaz bármikor újra felidézhető, meglátogatható állomása — ez a kiállítás. A „tanácskozás” viszont inkább volt baráti eszmecsere, mint formális, hivatalosko- dó, egymásnak üresen tisztelgő szellemi körmenet. A forma és a szellem szabadsága, a viták hevessége és őszintesége, a tennivalók józan számbavétele volt igazán magával ragadó. Művészek és tanárok egy személyben jelezték a szakma és hivatás, művészet és alkotás mindennapi gondjait. Hézső Ferenc új tanterv megvalósításának lehetőségeit elemezte rendkívüli ala. Bodnár István: i Mindezek ellenére j Elmúlt a tél, a gyász tele, és esőre várnak a kertek, sétálsz-e anyám lépéseid a felhőkhöz igazítva, itt, mi régóta tavaszt szeretnénk, és reméljük megszólal újra az énekesmadár, kegyetlen volt itt a tél, csikorgóit kínjában ég és a föld, és eldőltek sorban a fák, kisértet hangja kélt a szélnek s utat vesztettünk a hófúvásban, mondták szerencséd, hogy nem érted meg ezt a telet, mert ez az idő már nem volt neked való, mert ez az idő már nem nektek való régieknek és öregeknek szelídeknek, és alázatosoknak mondják, ez az idő most kemény embereket kíván, mit kezdjünk a letűnt idők itt maradt hírnökeivel, de mit tegyek ha mindezek ellenére rólad kívánok beszélni anyám, hogy maradjon ugyanúgy minden, a tűzhely a könyvek, a szarvasok hűsége, mécsvirágaid. HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. április 14. Látáskultúránk „vakfoltjai” possággal. Szinte óráról órára állt össze a főiskolai hallgatók képzése, amiben az az újdonság többek között, hogy a heti öt rajzolás, festés óra mellett megjelenik egy másik szakmai tárgy, szabadon választható speciálkollégiumként. Grafika, mintázás, kerámia, szövés válhat így mindennapi cselekvéssé, kiragadva a diákokat a stúdiumok műtermi unalmából, bővítve a szakmai ismereteket. Lóránt János Munkácsy-díjas festőművész az alaposságot hiányolta. Mindenbe belekap aki főiskolára kerül, s végül semibe nem mélyül el. Persze kell a biztos és sokszínű szakmai háttér, a többet adásához, a kisiskolások megnyeréséhez, de ma még hiányzik az elmélyültség. Morvay László szerint a tanárjelöltek rendkívül későn találkoznak a gyerekekkel, az iskolával. Csak harmad-, negyedévben mennek a gyakorló iskolákba, s akkor is igencsak „kilúgozott” mesterkélt a környezet. Fölvetődött, hogy inkább a nem gyakorló iskolákba kellene, korábban elvinni a jövendő tanárokat. Ettől viszont az „átlagos” általános iskolák idegenkednek, legalábbis Pécsett. A felvételi rendszer azt tükrözi, hogy nincs a középiskolában rajztanítás. Aki olyan szerencsés, hogy szakkörben, vagy művészeti kö- zépiskoláoan szerez jártasságot előrébb tarthat a jó adottságú, de ilyen lehetőségekkel nem találkozó társainál, — vetette fel Soltra Elemér. — Amellett végre el kellene már döntenünk, hogy a Képzőművészeti Főiskola nevelési ideáljai mennyire fedhetik a tanárképzés igényeit. Nem lemondva persze arról, hogy fessen, rajzoljon a hallgató, hiszen valaha a klasszikus iskolákban még versírást is el kellett sajátítani bizonyos szinten. Megdrágultak a festékek, ecsetek, papírok, nehéz a nyári alkotótáborok, gyakorlatok anyagi szervezése. Erről szinte mindenki szólt, de terítékre kerültek a szigorúbb követelmények, a szak- felügyelőkkel, gyakorló pedagógusokkal való együttműködés hatékonyabb formái is. A ligha túlzók, ha azt írom, mondom — ami egyébként a Beszélgetésekben is megfogalmazódott —, hogy nincs igazi becsülete a rajznak, a képző- művészetnek a gyermekek, szülők között. Még a hivatásos művészek is némileg lenézik a rajztanárokat. (Micsoda tudathasadás a reneszánsz mesterek iskoláihoz képest!) De ezek a tények nem a melankólia, az elkeseredett egymásra mutogatás, inkább a lehetőségek ádáz keresése felé fordította ezeket az önmagukat, tudásukat átörökíteni kívánó, mai mestereket. Antal István „...korunk olvasmánya: a fotó..." Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel Bahget Iskander mellett nyugodtan elmennénk az utcán, külföldi voltát ma már semmi sem árulja el, legföljebb az, ha megszólal — kiejtése kicsit idegenszerű, de nyelvünket tökéletesen ismeri. A hét végén Nyíregyházán nyílt kiállítása alkalmából beszélgettünk a szíriai származású fotóművésszel. A Hogyan kerül valaki w Szíriából Magyarországra? — Az aleppoi egyetemen megkaptam a külföldi ösztöndíjat, és a továbbtanulási lehetőséget, s választhattam négy ország között francia, olasz, orosz vagy magyar egyetemet. Azt már korábban is eldöntöttem, hogy mindenképpen szocialista országba megyek, s mivel akkoriban sokat írtak a magyarokról a nemzetközi sajtóban: ez-érdekelt. A miskolci egyetem kohómémöki szakát végeztem el, aztán a műszaki tanárit is. És ide nősültem... A Család, gyerek, munw ico? — A feleségemmel és két gyerekünkkel Kecskeméten élünk, s a MEZÖGÉP-nél vagyok főállásban, mint marketing szakember (piackutató) az arab nyelvterületeken. Például Algériában is jártam — onnan hoztam Nyíregyházára diaképeket... Ott silókat adtunk el. A És Nyíregyházára w hogy jutottak el képei? — Ismeretség révén. Sokan tudják, hogy szenvedélyem a fotózás, tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Igaz, most fontosabb a megélhetés, mint a hobby, és aki fotózik, tudja, mennyibe kerül ez a kedvtelés, .de úgy érzem, mondanivalóm van, amit szeretnék másokkal is tudatni. A Itt látható képei nem- szépítenek, a legkeményebb valóságot tükrözik. Talán taszitóak is ... — Meglehet, hogy taszító a kép, de mindig emberi. Elsősorban a szociofoto érdekel, az ember és környezete. Mindig humán az alapállásom, így szeretném láttatni a nézőkkel is. Sajnos, van egy kis hiba itt, amit amiatt talán nem sikerül elmondanom, amit szeretnék: a képeknek a kiállítás helyén nincs levegőjük, nagyobb teret igényelnének. Nem tudom, miért ide kerültek, amikor any- nyi szép nagy felület van ebben a csodálatos művelődési házban? (Tényleg, miért? A szerk.) A Az ön fő műfaja a w szociofotó. Mi a véleménye a sajtófotókról? — Gondolom, a magyar lapokban megjelenő képekről kérdez. A mai rohanó világban az emberek nem érnek rá olvasni, a képre viszont rápillantanak. Mondhatom: korunk olvasmánya a fotó. Nos, úgy látom, nem vagyunk elég igényesek. Vannak fontos politikai események, amelyekre egy címoldalfotót adnak, de a minőségre, a technikára kevésbé ügyelnek. Azt szokták mondani, csak jó géppel lehet jó képet csinálni — nos, ez nem igaz. (Bizonyságként hadd tegyük ehhez hozzá: Iskander április 30-ig látható kiállításán a képek zöme Zenith géppel készült,) Baraksó Erzsébet ARCKÉPCSARNOK, Megyei és Városi Művelődési Központban Jakab Károly festőművész és Kelemen Károly szobrászművész tárlatát tekintheti meg a közönség. Mindkét alkotó elsősorban portrékkal jelentkezik. Felvételeink a kiállításon bemutatott néhány műről készültek. Sorrendben: fent bal oldalon Ágai Karola, mellette Bilicsi ^Tivadar, az alsó sorban Jobbágy Károly, és végül Hincz Gyula képen és szoborban megörökített másait láthatjuk. (A felvételeket Jávor László készítette.)
