Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-10 / 59. szám
HM HÉTVÉGI MELLÉKLET A tokaji hídról — Bécsben Két tájat összekötő ív A bécsi levéltárak sok Szabolcs és Szatmár megyékre vonatkozó értékes anyagot őriznek falaik között. Több hónapos ottani levéltári kutatómunkám során néhány megyei településre vonatkozó . iratot is átnéztem az udvari kamarai levéltárban, melyek újabb adalékul szolgálhatnak a megyei helytörténetírás számára. Nemrég került a kezembe Kerekes Imre több szempontból hiánytpótló, jó szándékú, bár a valódi szakmai útmutatást nélkülöző munkája, melyben a szerző a számára hozzáférhető irodalom alapján próbálta meg felvázolni a megye közútjainak történetét. A hidakról szóló fejezetben olvashatjuk, hogy a megyéhez tartozó Tisza szakaszon „a legősibb híd a tokaji volt, valószínűleg 1750—60 között épült. Fahíd volt, két meder és több parti pillérrel, teljes hossza 90 öl. szélessége 4 öl volt.” A tokaji hidak ma is kél megyét, két tájat kötnek ösz- sze. (Elek Emil felvétele) A bécsi levéltárban bukkantam rá Grassalkovics Antal két levelére, melyeket a tokaji uradalom jószágigazgatójának írt Pozsonyból. Ezekben a levelekben a gazdálkodásra vonatkozó útmutatásokon kívül szó esik a Tokaj és Rakamaz között felépítendő hídról is. Az első, 1749. november 2- án kelt levélben a következőket olvashatjuk: „Kedves Direktor Uram! A tokaji hidra csodálom, hogy olyan késön ment az as- signatio (elhatározás). Vajon érthetjük-e ennek perfectió- ját (megvalósítását). Delinea- tióját (a hely kijelöléséi) mind az által approbálnom (engedélyeznem) nem lehet, mindazért, hogy az oszlopok igen sűrűn esnek, melyeknek beverésével azoknak földje, vagy alapja fog debilitaltatni (meggyengülni) és igry 5 oszlopra vagy karóra elegendő lesz: hogy a híd lábai csak 2 1;2 ölnyire vannak egymástól, annyival nagyobb akadályára lesznek a jégnek, s annak nem resistálhatnak (állhatnak ellen), és így 4 ölnyire kellene a lábakat egymástól tenni. Akkor az Hajók és szelek számára nem kívántatik különös nyílás, mindenütt szabadon mehetnek. A tervezett nyílás úgysem lehet állandó, s eszerint mind a fában, mind a munkában, mint egyéb külsőségben aeconomi- zálhatunk (takarékoskodhatunk). Már ezek a fáját szerezze meg és hordássá Kegyelmed, noha kételkedem, hogy a^jégen lehessen a karókat beverni, ahogy azok erősen álljanak. Félő, hogy a jégzajlással elseprődnek.” A következő levél dátuma 1749. november 27. Hogy a híd mielőbbi elkészítése mennyire fontos lehetett Grassalkovicsnak, jelzi, hogy ebben a levélben ismét visz- szatér rá. „Jól gondolta Kegyelmed, hogy csajkákon szállításának le azok a hosszú fák, melyeknek leküldése iránt ezen postával parancsoltatik Kameraliter (a kamara által) az Uj- laky Perceptornak. Attól tartok, hogy már későn lészen az idén, későn jutott Kegyelmednek eszébe ezen modalitás. Ha jégháton vereti le a karókat, de megtapasztalja Kegyelmed, hogy a jég egészen elsöpri.” E két levélrészletből kitűnik, hogy mind Grassalkovics, mind pedig a jószágigazgató a híd mielőbbi "elkészítésén fáradozott. Acs Zoltán Honismereti gyűjtfipályázat— gazdag témajavaslattal A honismereti kutatónak bizonyára élményt jelenthet egy ilyen kép, mely a századelő faluját — ez esetben Tiszadada főutcáját — mutatja be. A művelődésügy erre az évre is meghirdeti az immár 32. évfordulóját megért éves megyei néprajzi-helytörténeti „Luby Margit” gyűjtő- és feldolgozó pályázatot, a Hazafias Népfront és a szak- szervezetek mozgósító, a KISZ megyei bizottsága és a múzeumok szervező és tanácsadó együttműködésével. A szokásos néprajzi pályatételek között e témakör országos múzeumi gazdája, a Néprajzi Múzeum aláhúzta kiemelt témakörként egy parasztcsalád 1945 utáni életútja alakulásával, a nőknek a családban, a munkában, a közéletben betöltött szerepével való foglalkozást a felszabadulás előtti időszakra és napjainkra vonatkozóan; a paraszti munkaeszközök és lakásbelsők jelen állapotának a kutatását; a lakosság vándorlásának a vizsgálatát a múltban és a jelenben; egy paraszti életkörülmények között élő, de ipari munkával foglalkozó család életmódjának a bemutatását; mai falusi és kisvárosi ünnepek leírását. Annyival több az ez évi választás lehetősége, hogy a Néprajzi Múzeum a szokásos néprajzi és nyelvjárási témakörökön túl rendkívüli pályatételt is meghirdetett „Karácsony 1983.” címmel. A megyei meghirdető szervek továbbra is külön szorgalmazzák egy-egy — megyénkben élő és alkotó — népművészünk, egyes folklórcsoportjaink munkásságát, eredményeit ismertető néprajzi pályázat készítését, valamint a nyelvjárási — ezen belül a földrajzi névgyűjtő — pályázatba való bekapcsolódást csoportoknak és egyéni gyűjtőknek egyaránt. A honismereti-helytörténeti témakörök között az országos szervek ebben az évben az eddigiektől eltérően 5 témakört kiemelkedőként hirdetnek meg és kellő színvonal esetén kiemelt díjtétellel jutalmaznak. Kiemelt témának számít a magyarországi, illetve megyei, helyi népfrontmozgalom történetének a feltárása, egy városi, városba költözött, vagy egy volt agrárproletár család többgenerációs életútjának a leírása, egy üzem történetének a megírása, kulturális egyesületek történetének a kutatása, valamint a 19. századi polgári átalakulásban szerepelt kiemelkedő személyiség (ek) életútjának a feldolgozása. Történeti-helytörténeti témával foglalkozni szerető vagy kívánó csoport vagy egyéni kutató szintén fontos területként foglalkozhat a városi-falusi kézműipar, illetve a kisipar szervezeteinek a tevékenységével, ipari, mezőgazdasági és erdőgazdasági üzemek kereskedelmi vállalatok. fejlődésével, egyes ipari, mezőgazdasági, fogyasztási és hitelszövetkezetek eredményeivel, üzemi évkönyvek, krónikák, szocialista brigádnaplók feldolgozásával. A KISZ Központi Bizottsága által az országos diáknapokra meghirdetett pályázat is a hely- és üzemtörténeti pályázat országos részéhez csatlakozik. A pályaművek beküldési határideje a megyében: 1984. augusztus 31. A megyei díjak kiosztására október 31-ig kerül sor. A Néprajzi Múzeum a szokásos és a külön meghirdetett témakörökben 1984. decemberében hirdet eredményt. A fotópályázat beküldési határideje: 1984. szeptember 1. A helytörténeti-történeti témakör múzeumi gazdájának, a Munkásmozgalmi Múzeumnak az értékelése 1985. tavaszán jelenik meg, a munka ünnepéhez, május 1-hez kapcsolódik. Az országos pályadíjak néprajzi témakörben 1500 és 4000 forint, történeti-helytörténeti témakörben 3000 és 7000 forint között mozognak. Ezek az összegek a 300 és 1500 forint közötti megyei pályadíjakra épülnek. Dr. Papp Ágoston LÁTOGATÓBAN Bátori Madonna, Makrai Zsuzsa müve 1. Egy kiállítás képei Alkalmi jegyzetfüzetemben a vásárosnaményi művelődési központ legutóbbi kiállításának megjegyzései: a nyírbátori képzőművészeti stúdió anyagáról. Nem kritika ez, inkább csak afféle szubjektív beszámoló, olykor hevenyészett kommentárral, sorban, ahogy a képek a falon következnek. Ács Lászlóné (Nyíregyháza) — Orgonahangverseny, Kálvária: a bibliai téma újjászületése — jó. Tabi Józsefné, (Nyírbátor) — Szeretet — a szentháromság modern feldolgozása — megható. Garancsi Borbála (Nyíregyháza) — népies, cifraszűrös, betyárok — üde, hangulatos. Stima Klára (Debrecen) — asszociáció Picasso és Gaugain műveire — Artisták, Jazz, Sárossi Attila (Berkesz) — Közmondások — sorozat: kettőt ismerek föl — Aki másnak vermet ás ... és Ki mint veti ágyát. Lehet, hogy tévedek, de így is érdekesek, humorosak. Rohály Mária (Nyírbátor) — hűha. mondom, ezek azok a képek, melyekkel hosszú időn át együtt lehet lakni egy szobában. Nyugodt, kiegyensúlyozott csendéletek, meglepő színharmóniák: kék-lila, kékokker stilizált virágok. Danku József (Mérk) — technikailag nagyon jó, Serfőző Zsuzsa (Debrecen) két érdekes kísérleti darab, Papp Klára (Debrecen), tiszta, játékos — kislány, Kupolák. Nagy Lajos (Nyíregyháza) — meglepő a zöld-vörös kombinációja. Varga Katalin (Mátészalka) hangulatos, afféle meseillusztráció. Józsa Zoltán (Nyírbátor) — konstruktivista kísérlet, újabb Garancsi-ké- pek, a prágai jobb, a másik szerintem akvarellt kíván, Papp Lászlóné (Debrecen) Vi- rágok-sorozat — az első kevéssé sikerült, a második jó, aztán Makrai Zsuzsa (Nyírbátor) színpompás,, gazdag kínálattal, mennyiségileg is ő „viszi” a gyűjteményt, technikája bravúros, gondolatai erőteljesek — a Sárkányok míves, pontos, a Bogáncs megkapó, a KÉK madonna a Báthori-madonna feltámasztása talán. Jekli Imréné (Mérk) amolyan néprajzi tanulmány Vállaj nagy sváb portáiról, jó ötlet a süllyesztett boltíves rekesz. Burkus József (Berkesz) hatásos, de a füzetembe egy kérdőjelet tettem a technikai megoldáshoz, Fekete Borbála (Hajdúszoboszló) öreg fa — most is emlékszem rá, Ipari táj — nekem kicsit zsúfolt, idegen. Lenyűgöző összeállítás, hatalmas munka, viliódzó színek. 2. Makrai Zsuzsánál — Annak idején, amikor mi 18-an elvégeztük a rajztanári szakot, úgy éreztük, csak a diplománk van meg, a szakmáról semmit se tudunk, összefogtunk, környékbeli rajztanárok, s úgy gondoltuk, ha tovább akarunk lépni, ha egyáltalán valamit adunk szakmai önbecsülésünkre, akkor nekünk magunknak kell rendszeres továbbképzésünkről gondoskodni. Ez műhelyt kívánt... A műhely, majd a nyári alkotótábor a szakmai képzésen és továbbképzésen túl önálló alkotások létrehozását is serkentette. A szakmai-pedagógiai továbbképzésre és az alkotótevékenységre is különféleképpen hatottak a műhely és a művésztelep vezetői, sorrendben Horváth János, Katona Zoltán, Lakatos József, Tenk László, Bodó Károly, majd Józsa János festő- és grafikusművész. Józsa János hozta és teremtette meg a tűzzománctechnikát • két és fél éve. Azóta számos szép kiállításon jelentkezett a képzőművészeti stúdió tűzzománc-bemutatóval. — Mindenkit megérintett a tűz varázsa — magyarázza Makrai Zsuzsa — Időközben jómagam is főként ezzel kezdtem foglalkozni, akkor már mint a művelődési ház főelőadója. Egyre többen csatlakoztak. Főképp szombaton dolgozunk együtt, ' mert csak akkor érünk rá, de akkor aztán hajnaltól késő estig. Én közben két gyermekszakkört is ellátok, egyet 6— 10, egyet 10—14 éveseknek. — Vállaltuk a folyamatos műhelymunkát — folytatja — de hát készült rólunk egy szép katalógus, ebben olvasható, hogy úgy mondjam, az ars-poeticánk: tehát műhelymunka, szabad alkotószellem. A művészeti vezetők soha nem kényszerítik másokra, a stúdió tagjaira festői világukat, stílusukat. Fontos, hogy az intézmény mindenkor megteremti az objektív és a személyi feltételeket az alkotómunkához, a szakmai továbbképzéshez ... Makrai Zsuzsa gondolatai, szavai elsősorban a stúdió házatáján járnak, a kis alkotóközösség hétköznapjai és ünnepei foglalkoztatják a leginkább, magáról kevesebbet beszél. Érthető ez, hiszen afféle motorja ő ennek a gárdának, szervező, ügyintéző és mindenes. — Tanítás és kenyérkereset, ez mindnyájunknál megszabja az alkotómunkára szánható időt. De hát kell. hogy jusson erre is. Szombat, szabad nap, ebédszünet — amikor csak lehet, ezzel foglalkozom, hogy le ne maradjak a többiektől. 3. „Megölik” az amatőröket? Beszélgettünk a képzőművészeti élet egyik „rákfenéjéről”, ami sok amatőrt elkeserít, nevezetesen az amatőr érvényesülési lehetőségéről, az útvesztőkről, a hivatásosok gáncsvetéseiről. „Megölik” az amatőröket — panaszkodnak sokan, tapasztalják ezt a bátoriak is — illetve csak azokat, akik összeköttetés után loholnak, a majdani alaptagság reményében, vajha ők is „bekerültek” lehetnének. Mások, akik nem állják a sarat, olykor elkeseredett küzdelmet folytatva a képzőművészet magas egeinek ostromlásával, egy idő után megkeserednek, megszürkülnek, . eltűnnek. Ilyen körülmények között igen rokonszenves a nyírbátoriak alapállása, konkrétan Makrai Zsuzsa magatartása is, s az a szellem, amivel a kiemelkedő tehetségeket ez az alkotóműhely fogadja és megtartja. A bátoriak, akik korábban is jelen voltak a képző- művészeti életben, de hírnevet mégiscsak a tűzzománccal szereztek, úgy döntöttek, hogy egyszerűen fütyülnek a profizmus-amatőrizmus problémára, s teszik azt, amit tenniük kell: dolgoznak, amennyit tudnak. Rendkívül fontosnak tartják persze megjegyezni, mások okuljanak legalább belőle, hogy szakmai segítséget soha nem kaptak, sem a megyei művelődési központtól, sem a tanárképző főiskolától, pedig évek óta igényelték. Sajnos, azt is riéhéz időnként lenyelni, hogy úgymond „helyhiány,” miatt nem férnek be a megyei amatőr alkotók kiállítására. Szerencsére segítőik is akadnak, így például a nyírbátori Csepel brigádjai, akiktől teljes üzemi hátteret kaptak a város 10 éves jubileumára tervezett nagyméretű dekoráció elkészítéséhez. A 24 táblából álló tűzfalkép is igazolja: akár profiknak is dicséretére vált volna a gyors szervező, kivitelező munka, az együttműködés. « 4. A tűz varázsa Az üveggyártást már az ókori egyiptomiak is ismerték. Nyírbátorban száz négyzetméteren, jó feltételek között, egy Budapestről ideszármazott kemencével dolgoznak. Vörösréz lemezt használnak, 0,3 milliméterest. Technológiájuk a rekeszzománc- készítés, azaz kikalapálják a rezet, közben lágyítás, sava- zás, mosás, súrolás, fakalapáccsal egyengetés, ha elkészülnek a rekeszek, jöhet a zománcfesték. Vékony retus- ecspttel hordják föl a tejföl^ sűrűségű masszát. Önoxidol is használnak — veszélyes üzem. Időigényes a munka — egy közepesnél kisebb képen is van 50 órát kell kalapálni, hat-hét óra a festés, s aztán végül be a kemencébe. Az égetés csak mindössze 2 és fél perc, de nagyon kell figyelni előtte. A legsötétebb kékből is lehet halványlila az ezer fokon. Türelemjáték. A bátori műhelyben most egy technológia tökéletesítésénél tartanak Árn az alkotó sosem elégedett, örül. persze örül a sikernek, de közben már újabb utakat keres. Óriási lehetőség van a zománcban. Csak a rekeszzománcban is, hiszen lehetne „visszafelé” is dolgozni, azaz kalapálás helyett savval maratni ki a festék helyét. Talán az az idő is eljön. Egyelőre az a legnagyobb vállalkozásuk; hogyan lehetne olyan tökéletes tűzzománcot készíteni, amilyen több száz évvel ezelőtt a limoges-i mestereknek sikerült? Baraksó Erzsébet 1984. március 10
