Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-29 / 75. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. március 29. Kádár János fogadta a KGST-tanácskozás küldöttségvezetöit Kádár János fogadta a KGST-tanácskozás küldöttségveze- tőit. A képen Kádár János Nyikolaj Bajbakov szovjet miniszterelnök-helyettest, a KGST tervezési együttműködési bizottsága elnökét üdvözli. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székházában fogadta a KGST Tervezési Együttműködési Bizottsága budapesti ülésén részt vevő küldöttségek vezetőit. A szívélyes, baráti légkörű találkozón Kádár János szólt az MSZMP tevékenységéről a gazdasági építőmunka terén, aláhúzta a Magyar Nép- köztársaság érdekeltségét a KGST keretében megvalósuló együttműködés, a szocialista országok közötti sokoldalú gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztésében. Napi külpolitikai kommentár Szovjet vendég Londonban megfigyelők jelentős eseménynek tartják, hogy háromnapos munkalátogatásra a brit fővárosba érkezett Georgij Kornyijenko, a Szovjetunió külügytníniszterének első helyettese. Az ilyen szintű találkozók meglehetősen gyakoriak a nemzetközi rutinérintkezésben, ezért általában nem is keltenek különösebb figyelmet, ha csak ezt a figyelmet a látogatás valamiért nem teszi indokolttá. Ezúttal ilyen szabályt erősítő kivételről van szó. Ennek kijelentésére két nyomós okunk is van. Az egyik az, hogy Georgij Kornyijenko rendhagyó körülmények között találkozik brit partnerével, Malcolm Rifkind külügyi államminiszterrel. A másik pedig az, hogy ez a látogatás közvetlen előkészítése egy magasabb szintű utazásnak: Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter július elejére tervezett moszkvai útjának. Ami a rendhagyó körülményeket illeti, a következőkről van szó. Nagy-Britan- nia kormányának külpolitikája nem is olyan régen még Ronald Reagan vonalvezetésének afféle pontos mása volt. A Downing Street 10, a kormányfői hivatal felől jeges fuvallatok érkeztek és minden alkalommal tovább hűtötték az amúgy is fagyos nemzetközi klímát. így aztán nem csoda, hogy — nem a szovjet fél hibájából — Moszkva és London között bizony gyér volt a magasabb szintű érintkezés. Ez olyannyira igaz, hogy — mint azt most a hírügynökségek egybehangzóan megállapítják — 1983 tavasza óta éppen Georgij Kornyijenko a brit főváros legmagasabb rangú szovjet vendége. Ez a látogatás sem jöhetett volna létre, ha az elmúlt év őszén nem következik be érzékelhető változás az angol magatartásban. Margaret Thatcher emlékezetes budapesti utazása már e változás következménye volt. Sok mozaikból állt össze a kép: a Temze partján a korábbinál nagyobb érdeklődést mutatnak az enyhülés bizonyos vívmányainak megőrzése, a kelet—nyugati párbeszéd folytatása iránt. Azóta is sokat elemzik a módosulás valószínű kül- és belpolitikai okait (Reagannek a kampánykezdettől egybeeső hangváltásától kezdve az angol ellenzék bizonyos térnyerésének jelein át London és az EGK többi tagja között kiéleződött nézeteltérésekig.) Az sem tűnt vitásnak, hogy ez a változás aligha lesz mentes megtorpanásoktól, sőt ellentmondásoktól. Ezzel kapcsolatban Moszkvában nem voltak és ma sincsenek illúziók. A TASZSZ szovjet hírügynökség éppen hétfőn reagált egy Thatcher- nyilatkozatra, amely szerint az eurorakéták hadrendbe állítása „csökkenti a háború lehetőségét”. ondon viszonylatában a szovjet álláspont lényege ez: vitatkozni azzal, amivel vitatkozni kell, de a párbeszéd folytatásának minden lehetőségét kihasználni. Ennek jegyében tárgyal Kornyijenko Londonban és e látogatás előestéjén ennek jegyében jelenthette be a brit külügyminiszter az alsóházban azt, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter meghívta őt Moszkvába. Harmat Endre A képviselőcsoport tanácskozása (Folytatás az 1. oldalról) volna meghagyni legalább az alsótagozatos oktatást, mert így a kistelepülések egy része jósaerint értelmiség nélkül maradt. Igaz az is, hogy a kistelepülésekre ma nehéz pedagógusit vinni, mert a fiatalok alig vállalkoznak rá. Nem elég vonzó a megye által' nyújtott letelepedési segély, a pedagógusok lakásépítéséhez korábban nyújtott kedvezmények megvonásának pedig olyan következménye lehet, hogy az idősebb korosztály kiöregedésével meg- oflidhataitlanná válhat a pedagógusok letelepítése. Az oktatás személyi feltételeiről szólva Gyúró Imre elmondta: ma 2200-zál több nevelő dolgozik az általános iskolákban, mint 1972-ben, s míg akkor a tanulók 24 százalékát oktatták képesítés nélküli nevelők, addig mára ez a szám 3,2 százalékra csökkent. Ebben jelentős szerepe volt a nyíregyházi tanárképző főiskolának, bár még ma is 200 pedagógus hiányzik az iskolákból, s 800 körülire tehető az évente gyesen lévő pedagógusok száma. Különösön érezhető a szakos tanárok hiánya a készségtárgyaknál és a nyelvoktatásban, amelynek egyik oka, hogy az egyetemet, főiskolát végzettek sokszor még kisebb városokban sem akarnak munkát vállalná. A tájékoztatóban elhangzott, hogy javult a nevelőmunka hatékonyságai, az új tanterv koncepcióit a pedagógusok többsége elfogadta, de a tankönyvek egy része nem alkalmas a tananyag elsajátíttatására Előbbre kell lépni a testi nevelésben és a maga- tartáskultúra javításában. Ez utóbbira figyelmeztet, hogy nő a veszélyeztetett környezetben élő gyerekek száma. Az eredmények közé sorolta a megyei tanács elnök- helyettese, hogy az általános iskolát végzettek 85 százaléka valamilyen formában továbbtanul, gond viszont — s egyre nagyobb gond lesz —, hogy a megyében nem is oldható meg továbbtanulásuk. Szólt arról, hogy csökken az érettségizettek továbbtanulási szándékai, amelynek egyik jelentős oka a szellemi pályák presztízsének csökkenése. Befejezésül arról szólt: hogyan kellene javítani az oktatás tárgyi és személyi feltételeit ahhoz, hogy a következő években ne kelljen évente több ezer gyereknek elmenni a megyéből, ha tanulni akar. Bíró Miklós képviselő Mátészalkán szerzett tapasztalatairól beszélt. Nagy gondot okoz, hogy alacsony szellemi színvonalú gyerekek is bekerülnek az első osztályba, s ez rontja az oktató-nevelő munka lehetőségeit. Tóth József az álltalános iskolai napközikben tapasztalt gondokat tette szóvá, mert több helyen előfordul, hogy csak vigyáznak a gyerekekre, s nem foglalkozKunszabé Ferenc; Testámentom (A nép filett Hvfrkátirban a XIX. században) 9. Ellenőrizték a család ingó és ingatlan vagyonának felső határát (ez Bátorban 1836- ig van érvényben!). Minden családon belüli s családok közötti vitás ügyben ítélkeztek, de csak felkérésre. Minden, az élet, a vagyon és a faluközösség elleni vétségben ítélkeztek. Ám a fontosabb vagy súlyosabb ügyekben ítéletük ellen fellebbezni lehetett, három fokozatban: földesúr, vármegye, király. Mindezen jogai ugyanúgy megvoltak a legkisebb falunak, mint a legnagyobb városnak — ez utóbbiak viszont még ezeken felül is bírtak jogokat, szabadalmaik szerint.... Mindezeken kívül pedig, közigazgatási apparátus nem lévén, az összállami feladatok rájuk eső részét is ellátták: beszállásolták a katonákat és gondoskodtak élelmezésükről. Elfogták a körözött gonosztevőket. Letartóztatták a ha- mispénz-verőt és terjesztőt. Ítélkeztek a csaló kereskedő fölött, őrizték a korabeli adónyilvántartást, az úgynevezett rovásnyeleket. A rendes évi földesúri és királyi adót meg szolgáltatásokat, valamint a rendkívüli (hadi) adót csak jelenlétükben lehetett beszedni. Képviselték a helységet földesúr, vármegye, király előtt. Fontos körülmény, hogy bíró és esküdtek nyilvánosan, a falu szeme előtt tevének velük. Hornyák Tiborné arról beszélt, hogy erősíteni i keliLene a felsőfokú képzésben az ideológiai nevelést. Tar Imre azt tette szóvá, hogy a közoktatás távlati fej- ] lesztósi programjának céljai csak nagy anyagi áldozatok árán valósíthatók meg, ezért azt keli keresni: miként lehet a meglévő lehetőségeket még jobban kihasználná, s az iskolának úgy felkészítem a tanulókat, hogy jobban értsenek munkájukhoz, mert ez jelenít hét tartalmasabb emberi életet. Kelemenné Balogh Katalin az iskola-előkészítés meg-, szüntetését kifogásolta, mert sok család nem járatja gyerekét óvodába, ezért kerülhet sok éretlen gyerek az első osztályba. Tóth Géza a gyerekek itthonmaradásához szükséges feltételek megteremtését sürgette, Erdei Lászióné pedig a tudati, a szocialista szellemű nevelés erősítésének fontosságára hívta fel a figyelmet, amely nem egyedül az iskola, hanem az egész társadalom feladata. Kulin Lászlóné a vállalatoknál abbamaradt szakmunkásképzés visszaállítását sürgette, Gilányi János az iskolák erejét meghaladó, túlméretezett feladatok mérséklését, Harmath László pedig azt javasolta, hogy ha a demográfiai hullám eléri a középiskolás korosztályt, célszerű lenne néhány általános iskolát középiskolává minősíteni. Széles Lajos az iskolai neveiőrnunka hatékonyságának javítását sürgette, amelyet a szülőkkel együtt lehet csak érdemben megvalósítani. A képviselők ezt követően tájékoztatást hallgattak meg a megye mezőgazdaságának helyzetéről és a fejlesztés feladatairól, majd az országgyűlés soron következő ülésének előkészítésével foglalkoztak. Befeiezödtek a magyar- kínai gazdasági tárgyalások Csu Zsung-csinek, a Kínai Népköztársaság Állami Gazdasági Bizottsága elnökhelyettesének vezetésével március 22—28 között kínai gazdasági küldöttség tartózkodott hazánkban. A kétoldalú tárgyalások eredményeit tartalmazó jegyzőkönyvet a Parlamentben Csu Zsung-csi és Bartha Ferenc miniszter- helyettes, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője írta alá. A kínai delegáció szerdán elutazott hazánkból. Gyermekáldás gondokkal a z Algírba érkező európait zajos utcakép fogadja. yj Rengeteg az autó, az ember, és feltűnően sok a kisgyerek, akik a nagy forgalommal mit sem törődve gyakran az úttestet választják játszótérül, ök még nem tudják, milyen nagy gondot okoznak a mostani vezetésnek, amelynek egyik fő célja, hogy minél jobb életkörülményeket biztosítson számukra. Ez azonban már most is nagy erőfeszítéseket igényel a gazdasági vezetéstől, és ha a népesség rendkívül gyors szaporodásában nem lesz számottevő változás, az ország nagy nehézségeknek néz elébe. Algéria lakossága az elmúlt húsz esztendő alatt megduplázódott, átlagosan hétgyermekes gyaládjaival a világ leggyorsabban szaporodó népességű országai közé került, (összehasonlításképpen Indiában 4,8, Marokkóban 6,4, Tunéziában 5 az átlagos családonkénti gyermekáldás.) Az igazi demográfiai robbanás azonban csak ezután várható, ha figyelembe vesszük, hogy a statisztikák szerint a lakosság 57,3 százaléka 20 éven aluli, s ennek 46,2 százaléka még a 15. életévét sem töltötte be. Mit kell tenni ahhoz, hogy a család szaporításáról ne a fatális véletlen, hanem maguk a szülők dönthessenek? — ez ma az egyik legtöbbet tárgyalt és vitatott téma Algériában. Már az uralkodó párt, az FLN kongresszusa is foglalkozott a születésszabályozás szükséges- < ségével, de mivel a helyzet e téren nem változott, ugyanakkor az általános gazdasági válság Algériában is erősen érezteti hatását, s a mezőgazdasági termelés növekedési üteme elmarad a népszaporodási ütem mögött, a kormány 1983. elején konkrét akcióprogramot határozott meg a születések visszafogására. A kormány elvárja a családoktól, hogy maguk is a kellő szigorral közelítsék meg a társadalom és saját családjuk gazdasági problémáit, s ennek megfelelően döntsenek az utódokról. Ebben a törekvésében a vallási vezetéstől annyiban kap támogatást, hogy az nem tiltja kifejezetten a születésszabályozást, de a döntést a szülőkre bízza. A vélemények megegyeznek abban, hogy az asszonyok minél szélesebbkörű felvilágosítása fontos lépést jelenthet e gondok megoldásában. Erre szolgálnak az 1976 óta országszerte működő tanácsadó központok, ahol a gyakori szülés során anyára-csecsemőre egyaránt leselkedő egészségügyi veszélyekre hívják fel az asz- szonyok figyelmét, s a fogamzásgátlók alkalmazására ösztönzik őket. A dolog persze nem ilyen egyszerű és gyors változás sem remélhető a „meggyőzési” módszerektől. A családon belül a férj és feleség között is gyakori még a vita a születésszabályozás módjainak alkalmazásáról. De nehezíti a felvilágosító munkát a múlt egyik súlyos öröksége, az analfabétizmus is. A kormány lapjának adatai szerint a szülő nők 90 százaléka még 1980- ban is írástudatlan volt, 20 évesen viszont a lányok ötven százaléka már férjhez megy. Súlyos gond az is, hogy a nők döntő többsége nem dolgozik_ nem dolgozhat hivatásszerűen. Addig viszont, míg az egyetlen perspektívát a házasság jelenti számukra, s önbecsülésük egyetlen alapja a világrahozott gyermekek száma marad, így komoly előrehaladás e helyzet változása nélkül nem várható. Í gaz, hogy az elmúlt pár esztendőben a nők társadalomban betöltött szerepe látványos fejlődésnek indult. Különösen szembetűnők a csinos egyenruhákban a városi forgalmat irányító rendőrök, de már ott vannak az orvosok, a gyógyszerészek, az oktatók között, sőt a kormányban is. Z’Hor Ounissi asz- szonyt az 1984. januári új kormányalakítás során államtitkárból a szociális ügyek miniszterévé nevezték ki, Leila Ettayeb pedig a kormány második női tagjaként oktatási ügyekkel megbízott miniszterhelyettes lett. Tehát valami már az alapokban is változásnak indult, s lassan kezd eloszlani a világ közvéleményében kialakult régi kép a lefátyolozott algériai nőkről. A fátyolt levetve már megmutatkozik szépségük, munkába állásukkal pedig rátermettségük, tettrekész- ségük a munka valamennyi frontján. E folyamat a jövőben is biztosított, mert helyzetük változása szorosan összefügg a fejlődés útját rohamléptekkel járó mai Algéria haladásával. Algír, 1984 március. JUHudka JHájtia kenykedtek. Intézkedésükhöz a lakosok nem csak segítséget adtak, hanem a családfők hozzá is szólhattak. Ez több célt és hasznot szolgált. Több volt a tanú. Az új intézkedés rögtön elterjedt. Tárgyalás közben rögtön érzékelhették, hogy mi a közvélemény. S végül: a falu lakói nem csak az évi tanács alkalmával, hanem állandóan részesei voltak az önkormányzatnak, ilymódon széles látókörre, felelős gondolkodásra tettek szert. Az eddig említetteken kívül általános és rendszeres gyűlések is voltak a közösségi feladatok megoldására: a földek felosztása, azaz a „nyilazás”, a betakarítás megszervezése (kalákák), az ugarlegeltetés meghatározása. E rövid s nem teljes felsorolásból is nyilvánvaló, hogy a középkor századaiban a lakóközösségek életébe senki nem szólhatott bele, az ott történtek, akár a legsúlyosabbak is, rájuk tartoztak, ugyanakkor — a fellebbezések útján — meg volt adva a tévedések, elfogultságok kiküszöbölésének lehetősége ... Nem akarom mennybe meneszteni a középkori magyar közéleti, köz- és magánjogi berendezkedést, csak hozzá szeretnék járulni azonos általános tévhiedelem eloszlatásához, melyek szerint azokban a századokban a nép jogtalan, kiszolgáltatott pária volt. A felkutatott adatok alapján annyit bizton megállapíthatunk, hogy azokban az időkben jóval kevesebb igazságtalanság történt, mérhetetlenül jobban működött az össztársadalmi, összgazdasá- gi „gépezet”, mint a későbbi, egyre jobban központosító időkben — ráadásul ez a fajta igazgatás a köznek mérhetetlenül olcsóbb, gyorsabb (tehát hatékonyabb) és demokratikusabb volt. Az állami ügyintézést, az aprólékos rendeletek központi kibocsájtását nálunk a Habsburgok kezdik megszervezni, együtt az igazgatási apparátus kiépítésével — s ez a helyi jogkörök szűkítéséhez, az önálló működés csökkentéséhez vezet, óhatatlanul. (A Habsburgok vezetik be például a katonaságnál és a civil életben a botbüntetést, ami eladdig Magyarországon ismeretlen volt.) Egyre többen, egyre többször szólnak bele egyre több dologba, mégpedig a megfellebbezhetetlen hatalom korlátlan jogkörű képviselőjeként. A török kor után hatalmukat az egész országra kiterjesztő Habsburgok tehát nemcsak úgy általában szegték a nyakát a magyarság független, önálló életének, a nemzet újrafelvirágzásának, hanem a kisközösségek, sőt minden egyes ember életébe is beleszóltak, egyre rendszeresebben és kegyetlenebből. Ez teszi tönkre a helységek önkormányzatát, de zavarja állandóan a családok és egyének magánéletét is. A XIX. században már testálni is csak hivatalos, azaz államilag elismert formában lehetett — és illetéket kellett fizetni utána. (Vége)
