Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-21 / 68. szám
1984. március 21. Kelet-Magyarország 5 HÍREK rf^Bi \mmm KÉPEK Veteránok köszöntése A Tanácsköztársaság kikiáltásának 65. évfordulója alkalmából veteránokat köszöntöttek március 20-án Nyíregyházán. A Szocialista Hazáért Érdemrenddel és Tanácsköztársasági Emlékéremmel kitüntetett veteránok a Szamuely- háznál tartott koszorúzási ünnepség után a Kossuth gimnáziumba látogattak el. Itt megismerkedtek az iskola, valamint a városi ágazati pedagógus pártbizottság munkájával. Ünnepi köszöntőt Ignácz József, a pedagógus pártbizottság titkára mondott. A rendezvényen részt vettek a megyei és városi párt-, állami, társadalmi, tömegszervezetek képviselői, köztük Diczkó László, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A Kossuth gimnáziumban megtartott ünnepségen a nyíregyházi 110-es szakmunkásképző intézet fiataljai adtak műsort. Leasing Nyíregyháián Bujócska Ránéztem az órámra: fél tizenkettő volt. Hohól — kiáltottam diadallal, és kigomboltam a kabátomból a szőrmebélést, a sálat, sapkát, kesztyűt sutba- vágtam, mivel reggel megtudtam a rádióból, hogy tizenegy óra után kezdődik a tavasz! Kitártam keblemet a ragyogó napfénynek, s kiléptem az utcára. Abban a pillanatban begombolkoztam. Aztán előkapartam a táskámból a sálat meg a többit. Csalódottan fújtam a párát, mert ez a tavaszkezdet inkább egy felhőtlen januárt idézett, mintsem március 20-át. Ej, ej — korholtam magam. — Hogy te milyen ostoba vagy! Hiszel a naptárnak, meg a csillagászoknak ..., hogy napéjegyenlőség, meg ekliptika meg mittudo- mén. Fagy van, és kész. Ahogy így dörmögtem, szinte belébotlottam egy fiúba meg egy lányba. Legalábbis ebben a felállásban lehettek, mivel csó- kolóztak. Arcukat nem láthattam, csak azt éreztem: mintha melegebb lenne körülöttük. Ez az! Hát még sincs itt tévedés — sóhajtottam. A tavasznak valahol itt kell lennie. Minden bizonyai a két szorosan összebújt fiatal között bujócskázik ... (tárná völgyi) Á Tudomány és Technika Házának programjából A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Műszaki Intézetének tudományos osztályvezetője, dr. Gockler Lajos, valamint Odermayer Mihály, a megyei tanács fő- munkatársa tart előadást 22- én, csütörtökön 9 órakor Nyíregyházán, a Tudomány és Technika Házában. Az ankét témája a mezőgazdasági földgázfogyasztás bővítésének lehetőségei, valamint az erőgépek műszerezettsége, az energiatakarékosság tükrében. A mezőgazdaságban dolgozó gépészmérnökök és energetikusok részére szervezett eseményt a Magyar Agrártudományi Társaság és a területi szövetség rendezi. Délután két órakor két programra is várják az érRéti Mátyás kiállítása A képzőművészeti eseményekben bővelkedő nyíregyházi művészeti hetek keretében a következő kiállítás március 22-ém, délután ötkor nyílik a Benczúr-teremben . A Képcsarnok ezúttal Réti Mátyás, tiszadobi születésű festőművészt hívta meg, eddigi életművét összegző bemutatkozásra. Máris óriási az érdeklődés, a képek egy része már „lábon” elkelt, s várhatóan nagy sikere lesz a tárlatnak. A 62 éves miest er hatvan képet hozott életének 60. önálló kiállítására, csendéleteket, tájképeket, portrékat, melyek többsége a szülőfölddel áll kapcsolatban. A kiállítást a hónap végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Könyvkötészeti kiállítás Űjfehértón Tegnap délután nyitották meg Űjfehértón a művelődési házban Váci György kétszeres aranydíjas könyvkötőművész kiállítását. A könyvkötészet múltja és jelene című vándortárlatot — amely a Vácott létesülő múzeum alapkollekcióját mutatja be — számos európai országban, s az Egyesült Államokban is megcsodálhatták már a nézők. A ritka könyvkötészeti remekeket március 29-ig lehet megtekinteni Űjfehértón. O a MOHOSZ Megyei Intéző Bizottsága az elmúlt hét végén tartotta idei első ülését, amelyen 30 megyebeli horgászegyesület 8151 tagjának eredményeiről, gondjairól tárgyaltak. Foglalkoztak az április elején sorra kerülő megyei küldöttértekezlet előkészítésével is. BÜTORGYÄRTASBAN jártas faipari mérnököt, vagy üzemmérnököt keresünk termelésirányítói munkakörbe. Véglegesítés esetén lakást biztosítunk. Jelentkezéseket rövid önéletrajzzal az 1475 Budapest, pf. 22. címre kérjük. (7) EMLÉKKIÁLLÍTÁS NYÍLT kedden Kossuth Lajos halálának 90. évfordulója alkalmából a váci Madách Imre Művelődési Központban. A tárlaton eredeti Kossuth-em- lékeket, fotókópiákat, igen gazdag filatéliai és numizmatikai anyagot tekinthetnek meg az érdeklődők. Március 25-ig alkalmi postahivátal is működik a művelődési központban: Kossuth-bélyegeket illetve emléklapokat árusít és emlékbélyegzőt használ. HÁROMSZÁZ SZÜLŐ VETT RÉSZT hétfő este a Nyíregyházi 9. számú Általános Iskolában rendezett fórumon, amelynek fő témája volt az iskolám kívüli nevelés a lakótelepen. Művelődési szakemberek válaszoltak a feltett kérdésekre. Az iskolai nyűit napok keretében rendezett beszélgetésen szó esett többek között az oktatásfejlesztésről, a mostani általános iskolások továbbtanulási lehetőségeiről, a tehetséggondozás hatékonyabbá tételéről, az ifjúságvédelem kérdéseiről, valamint a közművelődés helyzetéről a lakótelepen. HATVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1924 márciusában kötött házasságot G. Orbán Ferenc és J. Orbán Ida. Az idős házaspárt Tiszaszent- mártonban vasárnap köszöntötte az ünnepi alkalomból családja, két gyermeke, unokái és dédunokái. deklődőket a Tudomány és Technika Házában. A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület rendezésében „Előrejelzés az őszi-téli divatirányzatra a ruhaiparban” címmel lesz előadás. A Magyar Kémikusok Egyesülete pedig szimpozionra várja a szakembereket „Új termékek a mezőgazdaság szolgálatában” címmel. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság előadása a „Basic” programozó nyelv jövőjéről fél háromkor kezdődik. , Pénteken délelőtt kilenckor pedig a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság ifjúsági tagozata szervez előadást a számítógépek alkalmazásáról napjainkban. A géphez jutás újszerű formája hazánkban a leasing. Magyarra fordítani nehéz, de jelentéstartalmát a bérlet szó közelíti a legjobban. Amint arról már hírt adtunk, Nyíregyházán, kedden a Novotrade Rt. debreceni kirendeltsége bérbeadás céljából komiputerbemutatót rendezett. Mintegy 300 érdeklődő jelent meg a Tudomány és Technika Házában. Közülük sokan már ott szerződést is kötöttek. A Commodore személyi számítógépek nagy keletje érthető. Hiszen amellett, hogy ezek a gépek a maguk kategóriájában világszínvonalúak. a vállalatok elérhető áron hozzájuthatnak. Három évre kapják az üzletfelek bérbe a komputereket, melyek után a bérleti dijat költségből fizethetik, tehát fejlesztési forrásaikat ezzel nem terhelik. Ugyanakkor a részvénytársaság garanciális javítást, illetve szervizelést vállal. A Novotrade kész takarmány- optimalizálási, ügyvitelszervezési, üzemanyag-elszámolási stb. programokat is kínál — kívánság szerint a vásárlók speciális igényeihez igazítva. Ezért persze külön kell fizetni. Képünk a bemutatón készsült. „Alkotó ifjúság'’ A tanácsi munka korszerűsítése A megyei tanács és intézményei, valamint a helyi tanácsok dolgozói részére is meghirdették tavaly az „Alkotó ifjúság” pályázatot. Olyan tanulmányokat, dolgozatokat, eljárásmódokat, javaslatokat vártak, amelyek elősegítik a tanácsi munka korszerűsítését, s általuk lehetőség nyílik az állampolgárok ügyeinek tervszerűbb, gyorsabb intézésére. A pályázatra harminckét pályamű érkezett, alkotóiknak a napokban adták át a díjakat a megyei tanácson. Első díjat kapott Halász László (Mátészalka, városi tanács), Háda Gábor (kisvár- dai földhivatal), dr. Fazekas János (megyei tanács), valamint a megyei tanács ötfős alkotói kollektívája: Gózman József, Tóth Miklós, Kassai László, Miczinkó Andrásné és Békési Gáborné. öt második és négy harmadik helyezett pályamű szerzői is átvehették a pénzjutalmat és az oklevelet. Elismerésben ré- szesült a további tizenkilenc dolgozat szerzője. Mentesítő gyors- Tonat az esküre A MÁV is gondol a katonai eskütételekre igyekvő szülőkre, barátokra. Márciüs 23-án, pénteken este mentesítő gyorsvonatot indítanak Szombathelyre, Zalaegerszegre és Lentibe. A vonat másodosztályú kocsikkal közlekedik, s az érvényes kedvezményeket is igénybe lehet venni. A gyorsvonat Debrecenből 21,35- kor, Nyíregyházáról 22,13-toor indul, s Miskolc—Bp. Kelenföld— Székesfehérvár—Veszprém—Hóba útvonalon közlekedik. Bobán kettéválik a szerelvény, egyik része Szombathely felé megy tovább (érkezési ideje 7,30), a másik 7,33-kor érkezik Zalaegerszegre és 9,00-kor Lentibe. Visz- szafelé Lentiből 16,10-kor, Zalaegerszegről 17,05-kor, Szombathelyről 17,30-kor indul, s Nyíregyházára 1,55-kor Debrecenbe 2,35-kor érkezik. UTOLSÓ NAPJÁHOZ ÉRKEZETT ma a főiskolások hete (a FÖHE) rendezvénysorozata a tanárképzőn. A mártír tanár, Császy László emlékének adózónak rövid ünnepséggel és koszorúzással fél tizenkettőkor a nevét viselő kollégiumban a diákok. Ekkor adják át a Csá- szy-enűékplaketteket a kollégiumért legtöbbet tett végzős hallgatóknak s nevelőtanároknak. Közben egész nap folytatódik a non stop humoros vetélkedő a főiskolán- és egyes feladatok teljesítése közben a városban. A szakma kiváló tanulói Jubiláló szövetkezet Emberére akadt a rabló Nem mindennapi bátorságról tett tanúbizonyságot az egyik nyíregyházi taxi vezetője, aki szerénységből nem kívánta megnevezni magát. 1984. március 5-én az esti órákban utast szállított a Guszev-lakótelepre, amikor a sötét utcán megállította egy nő és arra kérte, vigye el a rendőrségre, mert néhány perccel ezelőtt kirabolták. A taxis készségesen segítségére sietett, de nem a rendőrségre hanem a támadó keresésére indult. Rövid út megtétele után a sértett felismerte támadóját a gépkocsi lámpájának fényében, s közölte a taxi vezetőjével. A taxis kiugrott a gépkocsiból és felszólította a rablót — akinek egyébként nem ez volt az első ilyen cselekménye és azonos Zsíros Géza nyírszőlősi lakossal —, hogy üljön be a gépkocsiba és mennek a rendőrségre. Zsíros ekkor dulakodni kezdett a gépkocsivezetővel, aki azonban erősebb volt és keményen megfékezte. Közben előkerült az elrabolt táska is Zsíros inge alól. Végül több segítőkész fiatalember közreműködésével megfelelő helyre, a rendőrségi fogdába került Zsíros Géza. Köszönet illeti a bátor gépkocsivezetőt és mindazokat, akik kérés nélkül segítettek a bajba jutott embertársukon. (T. T.) A negyedszázaddal ezelőtti napákra emlékeztek Szamnssályi- bam. 1959. március 13-án választotta az „Üj Élet”-et Hermán- szeg és Szamossályi lakossága. A tsz-szervezők most együtt ünnepeltek. az egykori alapítókkal. Lőiincz Sándor tsz-elnök eredeti dokumentumok alapján idézte a nagy sorsfordulót. Az induláskor 130 ezer forintja volt a tsz-mek. Egyetlen, géppel sem rendelkeztek. Az eltelt 25 év alatt nem szorultak állami támogatásra, nem voltak mérteghiá- nyosak. A mai közös vagyon 41 millió forint. A művelődési házban rendezett ünnepségen a tsz patronálta citerazenekar műsorral szórakoztatta az egybegyűlteket. Felvételiünk az ünnepségen készült, (molnár) Székesfehérváron rendezték meg az elmúlt héten az élelmi- szeripari és kereskedelmi szakiskolák „A szakma kiváló tanulója” versenyének országos döntőjét. Szépen szerepeltek a nyíregyházi kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola diákjai negyven intézet fiataljainak versengésében. Kiemelkedő teljesítményük jutalmául ketten is kiérdemelték, hogy vizsga nélkül, már most megkaphassák szakmunkás-bi- zomyítványukat: Kalán Zsuzsa (ÉKV) az é leírni szereladók között harmadik helyezést szerzett, Lamos Erzsébet (Mátészalkai Áfész) pedig negyedik lett a vegyesbolti eladók versenyében. USZODA NYÍRBÁTORBAN. Befejezés előtt áll a város és környéke lakosságának, valamint gazdasági szerveinek összefogásával készülő uszoda építése. Az időjárástól függően szerelési és burkolási munkák várnak még a szakemberekre. értesítjük t. fogyasztóINKÁT, hogy ivóvízhálózat-mosatási és karbantartási munkák miatt március 21^-én 21,00 óráitól 22-én 7,00 óráig a Kun B. utca, Hunyadi u., Szegfű u. mindkiét oldalán, a Család utcán és az örökösi öld lakótelepen a vízszolgáltatást szüneteltetjük. Tájékoztatjuk fogyasztóinkat, hogy ez időszakiban a város területén nyomáscsökkenéssel és átmeneti vízzavarosodással kelil számolni. Kérjük T. fogyasztóink szives türelmét és megértését. SZAVI- CSAV, nyíregyházi üzemmérnökség. (506) KRÓNIKA BENEDEK NAPJA A Nap leél 5 óra 45 perckor, nyugszik 17 óra 59 perckor. A Hold kél 23 óra 23 perckor, nyugszik 7 óra 56 perckor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1904. március 21-én született, és 63 éves korában, 1967-ban hunyt el Vádnál László színipadi szerző, film- és televízióiáték-író. Várható Időjárás ma estig :■ folytatódik a jobbára derűit, hűvös idő. Késő délutántól a déli, délnyugati országrészben átmeneti fel- hőeödés valószínű, számottevő csapadék nélkül. A déli szél általában élénk, napközben néhol erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5—9 fok között alakul. AZ OLIMPIA JEGYÉBEN műsoros divatbemutatót rendeztek hétfőn este a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A Nyírfa Áruház legújabb tavaszi kollekcióját az OKISZ labor manökenjei mutatták be. A műsorban többek között Bárdy György érdemes művész, Komár László, Cserháti Zsuzsa és Aradszky László táncdaléne- kesek léptek fel, kísért a MAMBO-COMBO együttes. (E. E. felv.) „IPARPOLITIKA, IPAR- FEJLESZTÉS” címmel tart előadást Nyíregyházán, az MSZMP Oktatási Igazgatóságán Soltész László, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese. A Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete által szervezett előadás március 2l-én, szerdán délután fél kettőkor kezdődik. A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ igazgatósága közű, hogy az 1984. március 23-na hirdetett „Csendesek a hajnalok” című előadást a debreceni Csokonai Színház technikai okokból lemondta. Az előadást 1884. március 30-án, pénteken, 19,00 órai Kezdettel tartják meg, melyre a megváltott jegyek érvényesek, vagy a színház szervező irodájában (Nyíregyháza, Lenin tér 9.) visszaválthatók. (528) Hírügyeletes: PAPP DÉNES Telefon: 11-277 21., szerda