Kelet-Magyarország, 1984. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-18 / 66. szám
4 Kelet-Magyarorsxág 1984. március 18. Az amerikai elnökválasztási küzdelemben Gary Hart (jobbra) tovább csökkentette hátrányát Walter Mondale volt alelnökkel szemben. A képen: a demokrata szenátor Floridában fogadja hívei köszöntését. AZ ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN: HÉTFŐ: Megnyílt Lausanne-ban a libanoni nemzeti megbékélési értekezlet — Csernyenko és Hans-Jocben Vogel megbeszélése Moszkvában — Befejezte damaszkuszi tárgyalásait Gejdar Alijev — Moszkvában megkezdődött a szovjet—kínai tárgyalások újabb fordulőja KEDD: Az amerikai előválasztások során, az úgynevezett „szuper- kedd” kilenc demokrata versengésében Hart megerősítette pozícióját, de Mondale is tartja magát — Angola elutasította a Dél-afrikai Köztársaság rendezési javaslatát — Grönland kilépett a Közös Piacból SZERDA: Manguai dokumentum arról, hogy katonai intervenció fenyegeti Nicaraguát — Az Arab Liga tüzszüneti felhívást intézett Iránhoz — Vogel hazatérőben Berlinben tárgyalt, fogadta a nyugatnémet politikust Erich Honecker CSÜTÖRTÖK: A brit bányászok sztrájkja egyre terjed, az összetűzésekben életét vesztette egy sztrájkőr — Kohl kancellár a bonni parlamentben a két német állam kapcsolatairól nyilatkozott PÉNTEK: A Varsói Szerződés hét tagországa és 12 NATO-állam képviselője Bécsben újrakezdte a haderőcsökkentési tárgyalásokat — Stockholmban véget ért a konferencia első, kéthónapos szakasza — Megnemtámadási szerződést kötött Mozam- bik és a Dél-afrikai Köztársaság. SZOMBAT: A Lengyel Egyesült Munkáspárt országos értekezlete — Kompromisszum a libanoni konferencián — Feszültség Szudán és Líbia között — Gary Hart választási programjában az atomfegyverek és az Európában állomásozó amerikai csapatok csökkentését ígéri. Á hét három kérdése O Hogyan hat az európai légkör alakulására a két német állam viszonyának látható javulása? Újabb bizonyítékokat hozott az elmúlt hét az NDK és az NSZK viszonyának javulására, a két német állam közti párbeszéd kedvező folytatódására. A leglátványosabb események a lipcsei vásáron zajlottak le, ahol vagy 50 rangos nyugatnémet politikus jelent meg, köztük Franz Josef Strauss bajor miniszterelnök és Otto Lambsdorff gróf, a bonni kormány gazdasági minisztere. A tárgyalások alkalmával bejelentették, hogy Erich Honecker ez évben ellátogat az NSZK-ba. Egész sor konkrét kérdésben is újabb megállapodásokat készítettek elő a környezetvédelemtől a kivándorlás kérdéséig, az árucsere növelésétől Volkswa- gen-motorok NDK-beli gyártásáig. Ugyanekkor járt Moszkvában Hans-Jochen Vogel, az ellenzéki szociáldemokrata párt egyik vezetője. Konsz- tantyin Csernyenko is fogadta. Az SZKP főtitkára ez alkalommal is a szovjet politika folyamatosságát hangsúlyozta, ugyanakkor rámutatott arra a súlyos felelősségre, amelyet a bonni kormány vállalt magára az amerikai rakéták telepítésével. Vogel útban hazafelé megállt Berlinben. Erich Honecker eszmecserét folytatott a szociáldemokrata politikussal, hogy újra kifejezésre juttassa az NDK szándékát a két német állam közti kapcsolatok normalizálására, az együttműködés fokozására. A héten volt a 45. évfordulója annak, hogy a németek megszállták Csehszlovákiát, s hogy Hitler Prágában parádézhatott. A csehszlovák sajtó az évforduló kapcsán arra emlékeztetett, hogy az NSZK- ban még ma sem jelentéktelenek a neonáci, revansista erők. A múlt emlékei, a maS veszélyek, ugyanakkor a már napjainkban is jelentkező pozitív, ígéretes fejlemények együttvéve indokolják, hogy a figyelem Bécsre is ráirányul, ahol e hét végén újra tárgyalóasztalhoz ültek a Hofburg- ban az európai haderőcsökkentés módjait kereső küldöttek, 7 szocialista ország és 12 NATO-állam képvsielői. Az európai közvélemény joggal várhatja el, hogy tíz év elteltével már valami eredményt is tudjon már felmutatni ez a kétségtelenül bonyolult kérdésekkel foglalkozó konferencia. Most különben a nyugatiak tartoznak ott a válasszal, a szocialista küldöttségek legutóbbi javaslatairól érdemben még nem nyilatkoztak. • Hogyan értékelhető a libanoni nemzeti megbékélési konferencia? A tizedik éve tartó libanoni dráma eddigi fordulatainak ismeretében a megfigyelők már azt is eredményként könyvelik el, hogy a LausanHans-Jochen Vogel, az SPD parlamenti csoportjának vezetője népes küldöttség élén a hét elején Moszkvában tárgyalt. A képen: a nyugatnémet szociáldemokrata politikus (jobbra) sajtóértekezletet tart a szovjet fővárosban. ne-i Beau Ri vage-szálló falai között ennyi ideig együtt tudtak maradni a heterogén ösz- szetételű értekezlet részvevői. (Tavaly az első ilyen konferencia szinte már az összeültekor kudarcba fulladt.) Pozitívumnak számít, hc^y nyomban meg tudtak állapodni egy tüzszüneti bizottság felállításában és újabb fegyvernyugvás meghirdetésében. A 'libanoni alkotmány módosításának szükségességét már íöbbé-kevésbé valameny- nyi tárgyaló fél elismeri, legfeljebb annak mértéke és módja lehet vitatott. Az alapkérdés változatlanul az, hogy évtizedek alatt a libanoni lakosság összetétele alaposan megváltozott a mohamedánok javára, s az új számarányokat tükröznie kellene az új alkotmánynak a hatalom meg a funkciók felosztásakor is. Tulajdonképpen könnyebben jutott túl a nemzeti megbékélési konferencia a néhány hónapja még megoldhatatlannak látszó problémán: hogyan mondhatja fel Dzse- majel elnök az izraeli—libanoni megállapodást, anélkül, hogy ezt Amerika és Izrael együttes erővél meg ne torolná ... Láthatóan Washingtont a választási évben jelentkező megfontolások visz- szafogottabbá teszik, Izrael pedig belső gondokkal is el van foglalva. A dél-libanoni megszállás kezd népszerűtlenné válni az izraeli közvélemény jelentős részében, hiszen ez igen költséges, pénzben és emberéletben egyaránt A libanoni konferencia Lausanne-ban a hazafias ellenzéki erők hangadó jellegű fellépését hozta, bár ez ellen berzenkednek a jobboldali csoportok vezetői, akik abban bíznak, hogy szaúd-arábiai közvetítéssel eljut a tárgyalásokra „Amerika hangja” ... O Mire készül az Egyesült Államok Közép-Ameri- kában? Ismét aggasztó hírek érkeznek a nyugati féltekéről. Az USA úgynevezett „hátsó udvarában”, a kis középamerikai államokban mind 'többen tartanak olyan agressziótól, amelyet formailag ugyan jobbára csak Washington valamelyik szövetségese kezdene el, de amely az óriási amerikai hadi gépezet teljes .technikai támogatását vonná maga után. Az amerikai honatyák huzavonája akörül, mennyi segítséget kapjon hát, ha egyáltalán kaphat, a salvadori rezsim és mekkora támogatást nyújtsanak a nicaraguai kormány ellen lázadóknak, nos, ez a sokszor csak szónoki küzdelemnek látszó huzavona jól mutatta a veszély nagyságát. Mert a végén igenis megszavazták a salvadori népednyomó rendszer fenntartásához szükségesnek tartott pénzt. Honduras felől a napokban fegyveresek törtek be Nicaraguába, de visszaverték őket. Salvadorban, ahol különben elnökválasztási komédiára készülnek, a hadsereg az or- ság északi részén levő Mora- zan tartomány megtisztítását tűzte ki célul. A hazafiak elten nagyszabású akciókat kezdtek, legalább 3500 kormány katonát szállítottak oda. Az Egyesült Államok támogatására utal, hogy a Salvadort—hondurasi határon amerikai légi szállítású egységeket és hondurasi gyalogos osztagokat vontak össze. Salvador csendes-óceáni partjai elé pedig amerikai hadihajók érkeznek. Mindeme harci készülődés alighanem összefüggésben van az Egyesült Államok elnökválasztási kampányával is. Az elnökjelölt-elnök nyilván hivatkozni szeretne közép-amerikai sikerekre, az USA pozícióinak megerősítésére. Pálfy József A VOLKOV-ügy IDŐT NYERNI Ez a bizonyos személy én voltam és az olvasó bizonyára megérti, hogy eléggé kompetens voltam ennek a dokumentumnak a megítélésében. Két szovjet ügynök a külügyi hivatalban és a harmadik a londoni kémelhárítás vezetője! Hosszú-hosszú időre volt szükségem az iratok áttanulmányozására, míg magamhoz tértem. Óvatosságból elvetettem a gondolatat, hogy Volkov kezdeményezését közönséges provokációnak minősítsem. Hiszen ez csak rövid ideig segítene és végül is lebuknék. Az egyetlen kiútnak a tárgyalás látszott. Azt mondtam a főnökömnek, hogy az ügyet rendkívül fontosnak látom és időre van szükségem annak alapos vizsgálatára. Amint elegendő információval rendelkezem, megfelelő ajánlásokat fogok tenni. A főnök beleegyezett és kérte, másnap reggel tegyek neki jelentést. Külön felhívta a figyelmemet a dokumentumok biztonságos őrzésére. A szobámba visszaitérve titkáromnak szigorúan meghagytam, hogy senki se zavarjon, kivéve, ha maga a főnök hívna. Egyedül akartam lenni. Az „iratok alaposabb tanulmányozására” kért időhúzás részemről természetesen csak ürügy volt. Biztos voltam ugyanis abban, hogy az Intelligence Service Volkovot eddig nem ismerte és ő — hogy saját értékét növelje — ajánlatát olyan óvatosan és többér- telműen tette, hogy az egy azonnali nyomozáshoz semmiképpen sem jelenthet kiindulópontot. Kezdettől fogva tudtam, hogy az időtényező döntő lehet. Volkov vétója a távirati továbbítás ellen tíz napi késedelmet jelentett, amíg az anyag hozzám került. Meg voltam győződve, hogy Volkov félelme indokolatlan: a brit chif reel járás ugyanis olyan rendszeren alapult amely gyakorlatilag abszolút biztos volt. Volkov védelme tehát javamra szolgált. Egy dolog azonban nyugtalanított. Az ügy olyan kényes volt, hogy a főnök ragaszkodott hozzá, személyesen én foglalkozzam az ügygyei. A londoni döntéseket azonban az isztambuli embereinknek kellett volna végrehajtaniuk. Nem volt lehetőségem, hogy innen én őket befolyásolj am. Ellenőrzésem nélkül pedig a következmények beláthatat- lanok lennének. Ennek megakadályozására feltétlenül Isztambulba kellett utaznom. A főnök terve erre vonatkozóan semmiféle különös utalást nem tartalmazott. Ügy gondoltam, javasolni fogom neki, hogy odarepülök, s ott találkoznék Volkowal és a feleségével. Isztambulban biztos helyen elrejteném őket, majd — a törökök hallgatólagos beleegyezésével, vagy anélkül — Egyiptom britek által ellenőrzött területére vinném őket. A dokumentumokat páncélszekrényembe helyeztem, s elhagytam az épületet. Aznap este késő éjszakáig dolgoztam. A helyzet különleges intézkedéseket követelt. Mindenekelőtt Moszkvának küldtem sürgős jelentést. Másnap reggel közöltem a főnökömmel, hogy bár a nyilvántartásban több Volkov is szerepel, de egyik sem azonos a mi isztambuli emberünkkel. Hangoztattam az ügy rendkívüli jelentőségét és miután a levelezés késleltetné a tisztázást, ajánlottam: küldjünk valakit Isztambulba, aki — megfelelő instrukciókkal — a helyszínen intézkedne. „Én is erre gondoltam” — mondta a főnököm, de azután megdöbbenéseimre közölte, hogy előző esite a klubban találkozott Douglas Roberts dandártábornokkal, a közel-keleti katonai elhárítás kairói kirendeltségének a vezetőjével, akinek éopen lejár a szabadsága. Roberts jó benyomást tett rá kérni fogja^hát David Petrie-t, a katonai elhárítás vezetőjét, küldje őt Isztambulba a Volkov-ügy tisztázására. Nem volt mit tennem Roberts magas rangú tiszt, ismeri a területet és jó kapcsolatai vannak a török titkosszolgálattal, ami szintén hasznos Lehet. Az is Roberts javára szólt, hogy folyékonyan beszél oroszul. Érthetően nyomott hangulatban tárgyaltam a továbbiakban főnökömmel arról, hogyan egyeztessük akciótervünket a külügyi hivatallal. ISZTAMBULI KÜLDETÉS Átkoztam a sorsot, amely előző este főnökömet Roberts-szel összehozta. Nem volt mit tennem, csak abban reménykedtem hogy az általam Moszkvától kért megelőző lépések Roberts akcióba lépése előtt megtörténnek. Az utolsó pillanatban azonban a véletlen jött segítségemre. Főnököm sürgősen hívatott. Lehangolt volt, s elmondta, má történt. Már az első szavaiból kiderült, hogy az átkozott sors váratlanul a javamra fordította az eseményeket. Az egyébként bátorságáról ismert Roberts irtózott a repülésitől és ragaszkodott hozzá, hogy a következő héten induló hajóval utazzék. • Válaszként azt mondtam, hogy ez esetben nincs mit tennünk: nekem magamnak kell Isztambulba repülnöm. Hélyettesemnek rövid idő alatt át tudom adni a folyó ügyeket és a szükséges formalitások elintézése után azonnal indulhatok. A főnök beleegyezett. Együtt mentünk a külügyminisztériumba. Ott kaptam egy Knox Helmnek a törökországi brit nagykövetség tanácsosának szóló levelet amelyben kérték, hogy küldetésemet mindenben támogassa. Ezután Hill tábornokot, a Code-osztály főnökét kerestem fel és kértem, hogy speciális code-t bocsásson rendelkezésemre. Ez meg is történt. Ez a kis késedelem nem vált káromra, mert így módomban volt isztambuli akciótervemet még egyszer végiggondolni. Három nap múlva a megfelelő papírokkal felszerelve Kairón keresztül Isztambulba kerültem. A repülőtéren az Intelligence Service ottani rezidense, Cyril Machray fogadott. Röviden tájékoztattam őt küldetésem céljáról. Este Machrayval együtt az akcióprogram valamennyi részletét végiggondoltuk. Különböző változatokat dolgoztunk ki hogyan tudnánk Volkovot elvinni. A számba jöhető helyek közül végül is a legkézenfekvőbbet választottuk. Page, a briit alkonzul ugyanis elmesélte, hogy folyó konzuli ügyek elintézésére gyakran szokott Volkovval találkozni. így semná feltűnő nem lenne abban, hogy ha hivatalos megbeszélésre meghívná Volkovot. Page felemelte a telefonkagylót, hívta a szovjet konzulátus számát és kérte Volkovot. A hallgatóból csaik egy gyenge férfihang szólt. A beszélgetést nem értettem, mert oroszul folytatták. Page csak csóválta a fejét. Sejtettem, hogy valami újabb akadály támadt. Page visszatette a kagylót. „Nem tud jönni?” — kérdeztem. — „Érdekes.” Page így válaszolt: „Még érdekesebb, mint ahogy képzeli. Kértem Volkovot. Férfihang válaszolt és közölte, hogy ő van a készüléknél. Ez pedig nem igaz: én ismerem Volkov hangját, hiszen gyakran beszéltem vele.” Page újra felhívta a számot. A telefonosnő ezúttal nem kapcsolta, hanem közölte, hogy Volkov nincs ott. Page dühöngött: „Egy perccel ezelőtt pedig állítólag kapcsolta őt!” Egymásra néztünk és nem találtunk magyarázatot. Megjegyeztem, hogy a szovjet főkonzulátuson valószínűleg valami közbejöhetett. „Majd holnap újra megpróbáljuk, reméljük, több szerencsével” — fűztem hozzá. Éreztem, hogy valami történt. Ebéd után jelentést küldtem a főnöknek. Másnap reggel ismét találkoztam Machray-vel és Page- zsel, aki újra felhívta a szovjet konzulátust. Gyenge női hangot hallottunk, majd utána reccsenésit. Page zavartan nézett az elnémult kagylóra: „Mit szólnak hozzá?” Volkov után érdeklődtem és a nő azt felelte, hogy Moszkvában van. Aztán valami zajt hallottam és tetették a kagylót.” Ekkor már tudtam, mi történt. Az ügy elintéződött. Nekem az ügyet végig kellett vinnem, hogy megfelelő jelentést tehessek a főnökömnek. Kértem Page-et, hogy utolsó kísérletként keresse fel személyesen a szovjet konzulátust és érdeklődjék Volkov iránt. Page el volt szánva, hogy végére jár a dolognak és azonnal beleegyezett. Egy óra múlva dühösen és zavartan tért vissza. „A világon semmit sem csinálhatunk!” — mondta. — „Már semmit sem értek. Senki nem tud semmit Volkovról!” Elváltunk és én ismét táviratoztam a főnökömnek. Kértem az engedélyt, hogy visszatérhessek Londonba. Útban hazafelé kidolgoztam a sikertelen küldetésemről szóló jelentésem vázlatát. Különböző változatokat fejtettem ki az eredmény elmaradásáról. Lehet, hogy Volkov maga is rájött arra, milyen hiba volt részéről, hogy ragaszkodott a postai úthoz. Megjegyeztem továbbá, hogy majdnem három hét telt el azóta, hogy Page-hez fordult és mi megpróbáltuk vete a kapcsolatot felvenni. Ez alatt az idő alatt a szovjet elhárításnak lehetősége volt a leleplezésre. Lehet, hogy feltűnt, hogy ő és a felesége is rendkívül idegesen viselkedett és ezzel elárulta magát. Az is tehetséges, hogy túl sokat ivott és elszólta magát. Az sincs kizárva, hogy meggondolta magát és mindent bevallott. Persze mindezek csak feltételezések — fűztem hozzá és az igazság valószínűleg soha nem fog kiderülni. A másik változatot, hogy a szovjet elhárítás tájékozva volt Volkov szándékáról, semmi sem bizonyította. Erről tehát nem tettem említést jelentésemben. Gáti István Franciaországban a héten egymást érték a farmerek tüntetései a Közös Piac mezőgazdasági politikája ellen. A képen: Rennes városában másfél ezren tiltakoztak amiatt, hogy az EGK érdekeit sértő lépések megtételére készül.
