Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-05 / 30. szám
4 Kelet-Magyarország 1984.február 5. SmsTjet—(randa gaadasági nenidés. Pénteken PárIzsban aláírták a két orsság kösOtt érvényben levfi gazdasági együttműködési szerződés l>»0-ig szóló megtaosszabbitását. Képünkön: Ivan Arhipov, a Szovjetanló minisztertanácsának’ első helyettese és Pierre Kanroy (randa atlniszterelnök. Események címszavakban HETF0: szovjet emlékeztetőt nyújtanak át Washingtonban a fegyverzetkorlátozás kérdéseiről. — Gromlko vezetésével szovjet küldöttség érkezik Bukarestbe. - Beagan bejelenti, indul az újraválasztásért. KEDD: Andropov levele az UNESCO főigazgatójához. — A kanadai kormányfő Prága után Berlinben tárgyal. — Belpolitikai feszültség Spanyolországban a tábornokgyilkosságot követően. SZERDA: az új amerikai költségvetési tervezet rekordösszegeket irányoz elő katonai kiadásokra. — A SWAPO elutasítja a dél-afrikai manővereket. —Team Spirit ’84 fedőnéven amerikai—dél-koreai hadgyakorlat kezdődik. CSÜTÖRTÖK: Budapestre érkezik Thatcher brit miniszterelnök.— A semlegesek javaslata a stockholmi konferencián. — Shultz amerikai külügyminiszter körútja Latin-Amerikában. PÉNTEK: Arhipov szovjet miniszterelnök-helyettes párizsi tárgyalásai, meghosszabbítják a két ország gazdasági megállapodását. — Felbocsátják a Challenger űrrepülőgépet. — Elmarad az olasz bizalmi szavazás. SZOMBAT: az utóbbi hónapok legsúlyosabb összecsapásai Libanonban, a szaúdi trónörökös meglepő nyilatkozata. — Nicaragua a Biztonsági Tanácshoz fordul az országot ért sorozatos bombatámadások miatt. Á hét három kérdése O Mit jelent a kelet— nyugati diplomácia fel- élénkülése? Az elmúlt hét nap eseménykrónikája a maga szűkszavúságában is jelentősen terjedelmesebb lehet, mint a sok heti átlag. A nemzetközi diplomácia gépezete szemlátomást, minden vonatkozásban magasabb sebességfokozatra kapcsolt. Valóban távirati stílusban: a kanadai kormányfő Prágát, Berlint és Bukarestet kereste fel; Arhipov szovjet miniszterelnök-helyettes . Párizsban tárgyalt, ahol meghosszabbították az évtized végéig a szovjet—francia gazdasági együttműködési megállapodást; érthető figyelmet keltett Andropov levele az UNESCO főigazgatójához, amely a szervezet munkáját pozitívan értékelte, hiszen aa Egyesült Államok nemrég jelentette be kivonulási szándékát; a jugoszláv államfő Washingtonban járt; s ne feledkezzünk meg a hazai eseményről : Thatcher asszony személyében először látogatott el Budapestre brit miniszterelnök. Megbeszélések folytak nyugat—nyugati viszonylatban is: francia—nyugatnémet csúcstalálkozó zajlott, a japán külügyminiszter Washingtont kereste fel, Shultz pedig nem könnyű latin-amerikai körutat kezdett. (Közben a Biztonsági Tanács elé terjesztették Nicaragua panaszát: a szárazföldi behatolások mellett rendszeres légitámadások érik az országot Honduras irányából.) Európa másik felében Gromiko bukaresti útjára, a szovjet—román tárgyalásokra irányult a figyelem. Stockholmban előterjesztették a nyolctagú N plusz N Csoport (európai semlegesek és el nem kötelezettek) javaslatát, s több nyilatkozat hangzott el, például Genscher nyugatnémet külügyminiszter részéről a bécsi haderő-csökkentési tárgyalások lehetséges márciusi folytatódásáról. A kétségtelen mozgás két dolgot jelez. Egyrészt széles körű igény mutatkozik az észszerű párbeszédre, s különböző erők készek azt előmozdí- ta.il. .Köztük olyan politikusok is, akik korábban nem egészen ezt az álláspontot képviselték.) Másrészt a nemzetközi feszültség még mindig beárnyékolja a világpolitikát. az ellentétek fennállnak, látványos frontáttörésekre nincs mód. Mindez megnyilvánul abban is, hogy a legfontosabb területen, a szovjet—amerikai kapcsolatrendszerben nincs érdemi változás, s ez nem a Szovjetunió külpolitikáján múlik. Nem ad teret túlzott derűlátásra a határidő előtti utolsó órában elhangzott, nagy meglepetést nem keltő bejelentés, miszerint Reagan jelöltnek tekinti magát, és kampányt indít az újraválasztásáért. Márpedig az amerikai elnök, jóllehet mostanság talán valamivel enyhébb retorikát használ, a lényeget illetően nem akar eltérni az eddig folytatott külpolitikai vonal- vezetéstől. A legújabb események is azt bizonyítják, amit Gromiko szemléletesen határozott meg Stockholmban: az amerikai kormányzat a háború és a militarizálás kategóriáiban gondolkodik. Vonatkozik ez Libanontól Közép-Amerikáig és Nyugat- Európáig, a világ számos térségére, s különösképpen kifejezésre jutott az új amerikai katonai költségvetés-tervezetben. © Mit jelent az új amerikai katonai költségvetés-tervezet? Egy ország pénzügyi tervei általában belső ügyet jelentenek. Vannak azonban kivételek is. Az a jelentés, hogy az Egyesült Államok kormánya — az inflációs növekedés mellett — még további 13 százalékkal kívánja megemelni a katonai kiadásokat a következő évben, és azok elérnék a 305 milliárd dollárt (csaknem egymilliárd dollár naponta!), már a nemzetközi politikához tartozik. Ez a terv ugyanis a fenyegetés, a kihívás, az egyoldalú előny- szerzésre való törekvés, a fegyverkezési verseny terve. Ha joggal mondjuk azt, hogy nem lehetséges politikai enyhülés katonai enyhülés nélkül, ezek a számok a feszültség további növelését célzó szándékot tükrözik. Mit lehet azonban mondani az amerikai polgárnak? A recept nem új: az Egyesült Államok csak „válaszol”, hiszen a Szovjetunió fegyverkezik, Moszkva megszegi a megállapodásokat. Washingtonban különböző okmányokat hoztak nvilvánossáera a képtelen vádak bizonyítására, s több kormánytag — köztük az elnök is — nyilatkozott. A Szovjetunió határozottan megcáfolta az amerikai állításokat, és terjedelmes, öt fejezetből álló emlékeztetőt nyújtottak át az amerikai külügyminisztériumnak a fegyverzetkoríátozás és fegyverzet-ellenőrzés kérdéseiről. Ebben tételesen bizonyítódik, hogy miként szegi meg az Egyesült Államok a SALT- megállapodásokat; hogyan lép túl a nukleáris fegyver- kísérletek tilalmán; mi a helyzet a vegyi fegyverekkel; s a „csillagok háborújával”; miként próbálják a kozmikus térséget is bevonni az amerikai fegyverkezési programokba. O Hogyan alakultak a közel-keleti válság frontjai? Bejrut, amelyet nem is olyan régen még a Közel- Kelet Párizsának neveztek, szomorú látványt nyújt esténként a képernyőn — harcokkal, áldozatokkal, a romok felett gomolygó füstfelhőkkel. A héten az elmúlt öt hónap legsúlyosabb összecsapásait jegyezték fel, s változatlanul kevés kilátás mutatkozik tartós rendezésre. A helyzet kiéleződéséhez egy sajátos láncreakció járult hozzá. A nyugtalan Libanonban állandóan napirenden vannak a jobb és bal oldali milicisták ütközetei. A kormányhadsereg, amelynek elvben szét kellene választani a feleket, s a biztonság őreként kellene fellépnie, ezt nem tette meg, sőt a jobboldali kommandók oldalán több-kevesebb nyíltsággal beavatkozott a harcokba. Az úgynevezett „békefenntartók”, mindenekelőtt a négyhatalmi erők magját jelentő amerikai tengerészgyalogosok is a hátukat biztosították. Flottaegységei viszont a libanoni kormányhadsereg támogatására kötelezték el magukat. Washington ugyan tagadta, hogy ismét megszólaltak a New Jersey csatahajó 37 kilométer távolságba hordó ágyúi, de Libanon több pontján az amerikai hajóágyúktól származó becsapódásokat észleltek. (Az amerikai tartózkodást magyarázza, hogy a Capitoliumon heves viták dúlnak, főként a képviselőházban, ahol a demokrata többség az amerikai katonák kivonását követeli Libanonból.) A libanoni rendezésnek mindenképpen két, párhuzamos szálon kell bonyolódnia. Szükség van egyrészt egy nemzeti megbékélési konferenciára (a baloldal hajlandó ilyen tárgyalásokra), hogy véget vessenek a polgárháborús cselekményeknek. Másrészt azonban elengedhetetlen a külföldi erők kivonása. Vonatkozik ez mindenekelőtt a déli övezeteket megszállva tartó izraeli hadseregre, a nagyhatalmiakra, ezek távozása ugyanis lehetővé teszi a Szíriái csapatok visszavonását is. Ezt Damaszkuszban ismét hivatalosan is megerősítették. Ebben a helyzetben rendkívül nagy visszhangot keltett a szaúdi trónörökös nyilatkozata. Szaúd-Arábia közismerten nem az egyik, hanem az első kulcsország Washington számára az Arab- Keleten, s nagy szerepet vállalt a libanoni közvetítésben. A szaúdi államférfi szavaival érzékeltette, hogy Libanonban az összes politikai erőket (beleértve az ellenzéki nemzeti megmentési frontot) számításba kell venni, s nem lehet kizárólagosságot biztosítani a Dzsemajel-kormány- nak. Síkraszállt a külföldi erők kivonása mellett is — tehát semmiképpen sem lehet szinkronltásról szólni amerikai—szaúdi viszonylatban. A megfigyelőket két körülmény foglalkoztatta. Arra a kérdésre, hogy a király távollétében nyilatkozó trónörökös mennyire egyéni s mennyire hivatalos véleményt mondott, látszólag megjött a válasz, miután a szaúdi sajtó ismételte és hangsúlyozta a trónörökös által elmondottakat. A másik kérdés: mennyiben lehet tartós ez a szaúdi álláspont, ma még megválaszolatlan. Réti Ervin A tűzszünetre való felhívások ellenére péntek éjszaka tovább folytatóflott a drúz harcosok és a libanoni kormánycsapatok közötti tüzérségi párbaj a Bejrúttól keletre fekvő Suf- hegységben. Az összecsapások Szűk El-Garb helységre koncentrálódtak. Képünkön: falangista milicisták keresnek menedéket. ÍKelet-Maevarorszáer lelefotó) 50 év A szocialista Magyarország értékesen járul hozzá az egyetemes béke és a nemzetközi biztonság ügyéhez, a szocialista közösség egységének erősítéséhez, és nemzetközi egységének szilárdításához és nemzetközi pozícióinak erősítéséhez — írja az Izvesztyija annak kapcsán, hogy fél évszázaddal ezelőtt létesültek diplomáciai kapcsolatok Magyarország és a Szovjetunió között. Az 1934. február 4-i eseményre emlékezve a lap megállapítja: az ötven évvel ezelőtt megnyílt lehetőséget sajnálatos módon nem használták ki. Az akkori magyar uralkodó körök Németország oldalán beléptek a háborúba, s a nemzeti katasztrófa szélére sodorták az országot. Csak Magyarország felszabadítása és a népi demokrácia győzelme teremtette meg a feltételeket a két szomszédos ország kapcsolatainak pozitív, dinamikus fejlődéséhez. A Szovjetuniót és Magyarországot a szövetségesi. kapcsolatok testvéri szálai, a politikai, gazdasági és kulturális területen kialakult együttműködés kapcsolják össze. „Kapcsolataink valóban testvériek, s meggyőződésünk: ezek a kapcsolatok, a pártjaink közötti szoros együttműködés a jövőben tovább fejlődnek a szovjet és a magyar nép javára; a szocializmus és a béke érdekeinek megfelelően” — idézi a cikk Jurij Andröjpovnak a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség tavaly nyári moszkvai látogatásakor elhangzott beszédét. A z Izvesztyija a továbbiakban emlékeztet arra, hogy fél évszázaddal ezelőtt a szovjet diplomácia egyenlőtlen küzdelmet folytatott a nemzetközi küzdőtéren a fasiszta agresszió fenyegetése ellen, egy kollektív európai biztonsági rendszer kialakításáért. A háborús veszély ellen ma egységes pozícióból küzd a hatalmas szocia- ■ lista közösség. A Varsói Szerződés tagállamai reális javaslatokat terjesztettek elő. Ezek elfogadása komoly mértékben javítaná az államok közötti bizalmat, s elvezetne az európai helyzet egészségesebbé válásához. (Folytatás az 1. oldalról) tási tevékenységük múltjáról és jelenlegi eredményedről; legyebek között elmondták azt is, hogy a gyógynövénykutatásban negyedszázada rendszeresen együttműködnek különféle brit intézetekkel, illetve cégekkel. Az intézeti séta után Margaret Thatcher és kísérete visszatért Budapestre, ahol a miniszterelnök az Atrium Szállodában nemzetközi sajtóértekezletet tartott A sajtókonferenciát Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisz- tentanács Tájékoztatási Hiva- taílának elnöke nyitotta1 meg. Bevezető nyilatkozatában a brit miniszterelnök nagyra értékelte, hogy Magyarországon mindenütt szívélyes és nagyvonalú fogadtatásban részesítették. Tárgyalásait a magyar vezetőkkel — Kádár Jánossal, Losonczi Pállal és Lázár Györggyel — nyíltnak, építő jellegűnek és értékesnek minősítette. Régóta esedékes volt ez a látogatás — mondotta —, de ezúttal igazán alkalmas időpontban valósult meg. Ennek kapcsán utalt arra, hogy mindkét részről aggodalommal szemlélik a kelet—nyugati kapcsolatokban mutatkozó feszültséget, a fegyverzetkarlátazási és leszerelési tárgyalások fél- beszakadását. Ügy vélte, budapesti látogatása az első lépés abban az irányban, hogy „az európai népek között jobb kapcsoltatok alakuljanak ki”. Margaret Thatcher a hrit— rhagyar tárgyalások tartalmáról szólva hangoztatta: rögzítették a meglévő nézetkülönbségeket, de nem foglalkoztak azokkal. Ehelyett a távlatokról, a békés és virágzó jövő lehetőségéről cseréltek véleményt; olyan jövőről, amelyben a béke a hagyományos! és nukleáris fegyverzet alacsonyabb szintjén őrizhető meg. Kifejtette azt is, hogy meggyőződése szerint a NATO védelmi jellegű szövetség, amelynek tagországai éppúgy kevesebbet kívánnak költeni fegyverekre és többet gazdaságuk fejlesztésére, mint a politikai választóvonal másik oldalán lévő államok. Ezután a brit miniszterelnök az újságíróknak a brit- magyar viszonnyal, a fegy- verzetkorlátozá&i tárgyalások jövőjével és más nemzetközi problémákkal kapcsolatos kérdéseire válaszolt. Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával folytatott eszmecseréjéről az MTI tudósítójának érdeklődésére elmondotta: — Találkozónk nagyon értékes, nagyon építő jellegű és valóban kellemes volt. Remélem, hogy egy másik alkalommal ismét találkozhatunk majd. Meg szeretném mondani : könnyű volt nagyon nyíltan beszélnünk egymással. S ez mindig jó jel. Ami a kelet—nyugati viszonyt illéti, Margaret Tha- thcer több kérdés kapcsán is visszatért arra, hogy gyors javulásra nem számít. Ugyanakkor értésre adta, hogy meggyőződése szerint a kapcsolatépítés jótékony hatással lehet a nukleáris fegyverzet- ikonlátozási tárgyalások újra- kezdésére, illetve — minit megfogalmazta — azoknak a részletkérdéseknek a kimunkálására, amelyek alapot és keretet teremtettek az előrelépéshez. Ezzel összefüggésben azonban a brit miniszterelnök megerősítette azt is, hogy a NATO-nak a közepes hatótávolságú . nukleáris fegyverekkel kapcsolatos álláspontja változatlan. A megkezdődött rakétatelepítést — abból kiindulva, hogy csupán a Szovjetunió szerintük meglévő előnyének ellensúlyozására volt hivatott — nem kívánják meg nem történtté tenni. Értésre adta, hogy ezen a téren „gesztus” nem várható. A kelet—nyugati diplomácia két kérdésében a brit kormányfő úgy foglalt állást, hogy egyrészt szerinte egy szovjet—amerikai csúcstalálkozó ez idő szerint kellő megértés és előkészítés nélküliül korai volna. Másrészt viszont bejelentette, nagyon örülne, ha a brit külügyminiszter egy érvényes meghívás birtokában elutazhatna Moszkvába. Magyarországi útjának tapasztalatait és a kelet—nyugati kapcsolatok problémakörét Thatcher asszony végül úgy foglalta össze, hogy „jobban ért bizonyos dolgokat, mint 48 órával korábban”, s úgy érzi, oly módon járult hozzá most a kelet—nyugati viszony javításához, amelyet e látogatást megelőzően még nem volt módja megtenni. A sajtókonferenciát követően a miniszterelnök asszony találkozott a brit kolónia képviselőivel a nagykövetségen. Ezután a- vendégek a Ferihegyi repülőtérre hajtattak, ahol ünnepélyesen búcsúztatták Margaret Thatchert és kíséretét. A búcsúztatásra megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Marjai József, Várkonyi Péter külügyminiszter, továbbá politikai és gazdasági életünk több más vezető személyisége, valamint Bányász Rezső. A magyar és brit zászlókkal díszített légikikötő betonján csapatzászlóval felsorakozott a népi idsereg díszszázada. Parancsnoka jelentést tett a brit kormányfőnek, majd felcsendültek a két ország himnuszának hangjai. Ezután a magyar és a brit vezetők, a vendégek és a házigazdák elköszöntek egymástól. A kü- lönrepülőgépnél kis úttörő virágcsokrot nyújtott át a miniszterelnök asszonynak.
