Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-26 / 48. szám
2 Kelet-Magyarország 1984. február 26. Országos premier előtt! Gandhi Nyíregyházán Nyíregyházán a Krúdy filmszínházban, március elsején, az országos premier előtt kerül bemutatásra Richard Attenborough monumentális kétrészes alkotása, a Gandhi. Mohandas Karamchad Gandhi a XX. század történetének egyik legkiemelkedőbb politikusa és gondolkodója volt, akit ma már szentként tisztelnek Indiában. Életének hetven esztendejéből, mintegy 50 évet áldozott arra, hogy hazája lerázza magáról a brit elnyomást, hogy népe büszkén viselhesse indiai voltát. Neve egybefonódik az erőszakmentesség elvével, hiszen hitvallása és meggyőződése volt, hogy az erőszak kiküszöbölése által az emberiség megtanulhatja becsülni és szeretni önmagát. A brit gyarmatosítók elleni harcban is ezt az elvét követte, s az emberiség történetében először és talán utoljára ezzel a cselekvő, de erőszakot nem alkalmazó ellenállással kivívta hazája függetlenségét, bár politikája a későbbiekben kudarcot vallott, mert az államról alkotott elképzelését a valóságban nem tudta megvalósítani, s az indiai nép kétfelé vált, aminek következményeként alakult meg Pakisztán. A film 1893-tól kíséri végig Mahatma Gandhi életét (a Mahatma hindi eredetű szó, magyar jelentése: nagy lélek) egészen 1948-ban történő meggyilkolásáig. A rendezőnek, akinek A híd túl messze van és az Ó, az a csodálatos háború című alkotásait a magyar mozikban is vetítették húsz évre volt szüksége ahhoz, hogy művét létrehozhassa, amelynek monumentalitását jelzi, hogy a forgatáson — hat hónapig tartott — 200 ezer statiszta vett részt. Az indiai származású, de Angliában élő és dolgozó Ben Kingsley kelti életre Gandhi alakját, akinek ez az első filmszerepe, s jórészt neki köszönhető, hogy a film a bemutatás óta (1982) mindenütt sikert arat a világon. Bizonyítja ezt, hogy az elmúlt évben 11 Oscar-díjra jelölték a művet, s nyolcat meg is kapott. A magyar filmvásárlók frissesége következtében már ez évben találkozhatunk ezzel a kitűnő angol filmalkotással. Sarkadi Gábor Boldogságkeresik Miben segít a család és nővédelmi tanácsadó? A Nyíregyházán 1973 óta működő család- és nővédelmi tanácsadó tapasztalatai iránt érdeklődve természetesen nem számítottam az orvosi etikába ütköző, intim titkok elárulására, de arra még kevésbé, amit dr. Zsö- göny József főorvostól hallottam. Az intézmény vezetője külön-külön ismert, együttesen mégis megdöbbentő összegzést adott a házassággal, a családdal, a szexuális élettel kapcsolatos társadalmi gondjainkról. albérletben kezdik — Itt van például ez a felmérés — tesz elém egy, a szociológiai kutatók számára megrégiben készült kimutatást a főorvos. — Hétszáz, házasságkötés előtti kötelező tanácsadáson megjelent ifjú pár felkavaró statisztikája. Elenyésző százalékuk kezdi saját otthonban a közös életet, van, akinek még fogalma sincs arról, hogy hol, a többség pedig szülőknél és albérletben lakik. Hasonlítsuk össze ezzel a ténnyel a kereseteket, a három-, négyezer forintos átlagfizetéseket, s máris kérdezem, ki garantálhatja ezeknek a fiataloknak a harmonikus, boldog családi .életet? Hol vannak a feltételei az ország keresőképes lakosságának növelése miatt égetően fontossá vált családonkénti két-három gyermek születésének? Persze nem azt akarom mondani, hogy a fiatalok helyzete reménytelen, de mielőtt elhamarkodottan kijelenti bárki: „a mostani fiatalok képtelenek áldozatvállalásra,,, gondoljon bele ezekbe a dolgokba is. Százezer páciens Az elmondottak után viszont nyomban felvetődik a kérdés: mit tehet a család- és nővédelmi tanácsadó a harmonikus és boldog családi életért? — Az egyéni boldogság roppant összetett fogalom, amit számos tényező befolyásol. Nagyon sok esetben tudunk segítséget adni, már csak azért is, mert a megyében sajnos nincs orvos-pszichológus, és gyakorta keresnek fel bennünket olyan szexuális problémákkal vagy organikus elváltozásokkal, amelyeknek pszichés konfliktusok az okai. De hangsúlyozom, az itt jelentkező, nálunk észlelt gondok maradéktalan megoldására egyetlen egészségügyi intézmény sem vállalkozhat, egyszerűen azért, mert jó részük túlnő az egészségügy keretein. Az eltelt tíz esztendő alatt több mint százezer „páciens” kereste fel a család- és nővédelmi tanácsadót, közülük mintegy tizennyolcezer házasságkötésük előtt. Az általuk — névtelenül — kitöltött ' kérdőívekből kiderül, hogy elenyésző százalékuk kapott szexuális felvilágosítást a szülőktől, az iskolától, orvostól vagy orvosi szakkönyvekből. A személyes beszélgetések során pedig meghökkentő a tapasztalat: sok fiatalnál az elemi ismeretek hiányoznak ahhoz, hogy képes legyen partnerének is örömet okozni. Szexuális tudatlanság — Nemcsak a fiatalokra jellemző ez, sajnos — folytatja dr. Zsögöny József. — Kortól függetlenül, a legkülönbözőbb panaszokkal hozzánk fordulóknál is gyakran kimutatható, panaszaik oka a másik fél szexuális tudatlansága. Azt hiszem, társadalmunk, köztük a szülők, a tanárok, néha még orvosok is idegenkednek ettől a témától. Ennél szomorúbb azonban a tudati elmaradottság a meddőség és a fogamzás- gátlók terén. Többször és többet kellene hangsúlyoznunk: a gyermektelenségnek nem mindig a nő az oka. Sőt, a nálunk végzett több ezer vizsgálat bizonyítja, hogy fele-fele arányú a „felelősség”. Érthetetlen módon a férjek mégis ragaszkodnának ahhoz, hogy előbb a feleséget vizsgáljuk meg, holott ez a férfiaknál veszélytelen és fájdalommentes, a nőknél viszont nem mindig. — Szóval bármelyik oldalról közelítjük a tanácsadó tevékenységét, mindig elkeserítő következtetéshez jutunk? — Ö, nem! Hiszen számos sikerélményünk is van, akár a gyógyítás, akár a megelőzés terén. És örömünk, ha látjuk, a hozzánk fordulók boldog távozását. K. K A tárgyalóteremből a peches tizenhármas Nem különösebben szerencsés szám Kantár József 49 éves mándoki segédmunkás számára a tizenhármas szám: eddig ugyanis ennyi elítélés -áll a priuszán, illetve csak állott, mert jött az újabb. Az eset azzal kezdődött, hogy a mándoki Űj Élet Tsz mezőőre, Herczku László tavaly október 12-én és 13-án — már megint a tizenhármas! — tetten érte Kantárt, mikor éppen burgonyát lopott. A tsz a feljelentést meg is tette, és folyt a szabálysértési eljárás a községi tanácson. A feljelentést azonban Herczku szívére vette — mintha ez lett volna életében a legelső lopás — és többször is megfenyegette a mezőőröket, így Herczkut is. December 17-én Kantár délelőtt a feleségével beugrott egy féldecire a helyi 1. számú kocsmába. Betért oda Herczku László is, ő azonban hamarosan távozott. Azaz távozott volna, ha Kantár el nem kapja a kabátját hátulról. Amikor a mezőőr feléje fordult így kiáltott rá: — Majd kiverem rajtad a százötven kiló krumplit! Azzal nagy erővel arcul ütötte Herczkut. A további bántalmazást Orgován András akadályozta meg, közéjük állt, majd Kantárt el is húzta onnan. Herczku az arcán nyolc nap alatt gyógyuló sérülést szenvedett, és magánindítványát még aznap megtette. Kantár azzal védekezett a bíróság előtt, hogy ő nem ütötte meg a mezőőrt, csak szembeköpte. Az más kérdés, hogy a fél kocsma mást tanúsított. A Kisvárdai Járásbíróság dr. Löki Anna tanácsa Kantárt — mint többszörös visz- szaesőt — a közfeladatot ellátó személy elleni erőázak és a könnyű testi sértés miatt két év és két hónap fegy- házra büntette, négy évre eltiltotta a közügyektől, és a vádlott — alkoholizmusa miatt — elrendelte a kényszergyógyítását. Az ítéletet a Nyíregyházi Megyei Bíróság helyben hagyta, így az jogerős. (ki) Olvadás. (Ésik-felvétel) HATALMAS HANGVERSENYS1KER! Az ÁHZ Nyíregyházán Nagy érdeklődés és várakozás előzte meg az Állami Hangversenyzenekar szereplését városunkban. Erre a ritka, ünnepi alkalomra február 24-én, péntek este került sor az MVMK nagytermében, az Országos Filharmónia bérleti hangversenyén. Az együttes nem okozott csalódást. Az est sikerének több ösz- szetevője volt. Példás volt a műsorösszeállítás. Három különböző korban íródott remekmű mellé egy , ma élő magyar zeneszerző érdekes alkotása társult. Az est szólistája, a Londonban élő japán Fudzsikava Madzsumi nemzetközi szintű hegedűművésznő. Mesterségbeli tudása mellett játékában van valami olyan egyéni báj és szuggesz- tivitás, mellyel a mű folyamán végig le tudta kötni a hallgatóság figyelmét. Játéka öröm volt számára és a .közönségnek is. Mozart igen nehéz D-dúr hegedűversenye csupa derű, gondtalan szórakozás volt. Tónusa, a dallamívek megformálása, kettős fogásai, trillái, mind tökéletesek voltak, a művek kaden- ciái virtuózak. Kitűnő volt a zenekar játéka. Bach: D-dúr szvitjét igen kidolgozottan, magas szinten tolmácsolták. A vonóshangszerek egyes csoportjai igen egységes hangszínen szólaltak meg. A mű népszerű, lassú tételének megszólaltatása, az első hegedűk egyöntetű voA legfontosabb tudnivaló, hogy egészségi állapottól függetlenül — a tankötelezettségről szóló törvény értelmében — minden olyan gyermeket be kell íratni, aki 1984. augusztus 31-ig betölti a 6. életévét. A beiratásról a szülő, gyám, nevelőszülő, gondviselő köteles gondoskodni március 5-én, 6-án vagy 7-én abban az általános iskolában, amelynek körzetében a gyermek lakik. Sokan érdeklődnek a tagozatos csoportok iránt. Ezekben az osztályokban az előkészítés már hetekkel korábban megkezdődött, az iskolák megvizsgálták a jelentkezők alkalmasságát a választott tantárgyakra. A 4. számú iskola ének-zene tagozatára a felvehetők több, mint nyolcvan százalékát már kiválasztották, a további helyekre még elfogadják azok jelentkezését, akik csak most értesülnek erről a lehetőségről, s gyermeküket különösen tehetségesnek tartják. Hasonló a helyzet a^2., 6. és a 9. számú iskolák testnevelés tagozatos osztályainak indításával kapcsolatban. Orosz nyelvi tagozatos csoportba az 1., 6. és a 19. számú iskolában lehet jelentkezni, a beiratkozás napján. nóvezetése és észrevehetetlen váltása, valamint hangzása példás volt. Befejező számuk, Csajkovszkij: Olasz capriccioja, valódi sikerszám. Megszólaltatásához igen nagy létszámú és nagy felkészültségű zenekar kell. Itt minden tökéletes volt. Ligeti András, az est karmestere lelkesedésével magával ragadta a zenekart és közönségét is. Talán azért is hallottunk ezen az esten annyi szép vonóshangzást, kidolgozott megoldást, mert a karmester is élvonalbeli hegedűművész. A hangversenyen elhangzott még Láng István: Concerto bucolico cimű alkotása is, melynek nehéz kűrtszóla- mát Friedrich Ádám játszotta. Ez a mű igen érdekes és értékes alkotás. A szerző a modern zene minden trükkjét, hangzáseffektusát felsorakoztatja, de az alkotás mégsem vált modorossá, mégsem lett mesterkélt. Nem volt mindennapi a zenekar összetétele. A kiemelt kürtszólamhoz, a vonósok és ütősök mellett csemballó és hárfa is társult. Sok ilyen felejthetetlen estet szeretnénk hallani Nyíregyházán. Köszönet a Filharmónia illetékeseinek, akik óriási anyagi áldozat árán hozták el hozzánk a kiváló szólistákat és az együttest, akik vidéken is nemzetközi szinten muzsikáltak. Babka József Fontos tudnivaló, hogy az új tanévben megkezdődik az oktatás az örökösföldi 21. számú Általános Iskolában. Körzete a Pazonyi út, a Család u. és az Orosi út által bezárt terület, ide tartozik tehát a Család és az Orosi út is. Az örökösföldi leendő I. osztályosokat az 1. számú (Kert közi) iskolában kell beíratni, a nagyobbak elhelyezéséről a létszámfelmérés után döntenek. Módosítják a 6. és a 14. iskolák körzetét a létszám jobb elosztása és az új Virág utcai iskola tehermentesítése érdekében. Másnap E gy napilap másnap már tegnapi. A hetilap a jövő héten már múlt heti. Nem a szójáték kedvéért írtam le ezeket. Valóban igazak ezek akkor, ha tényleg késik egy napot az újság, ha a következő héten kapja meg az előfizető az előző heti újságot. S különösen amióta szabad a szombat (mármint általánosan munkaszüneti nap lett), megnövekedett az emberek olvasási igénye. Olvassák is az előfizetők szombaton és vasárnap kedvelt napi- és hetilapjaikat a megye egész területén, pontosabban Kótaj kivételével. Mert ott a hétvégeken csak a napilapokat kapják a megrendelők, rendre a jövő héten érkezik a Magyarország. A heti szabadnap jár a kézbesítőknek is. A hét végeken alkalmi kézbesítők hordják az újságokat házhoz óránként ötven forintért. Kótajban 951 napilappal indulnak útnak szombaton, vasárnap, s a hét (7) Magyarország már nem fér a táskájukba. Persze azért, mert az ottani hivatalvezető arra az utasításra hivatkozik, miszerint az alkalmi kézbesítők nem vihetnek színes újságokat. Am az olvasónak csak újság van, amit vinni kell. Főállásúnak és alkalminak egyaránt. (sípos) Tiszavasváriban Vöröskereszt vezetőségválasztás A városi jogosítványokkal rendelkező Tiszavasváriban pénteken tartották meg azt a vezetőségválasztó értekezletet, amelyen a négy községre: Ti- szalökre, Tiszadobra, Tiszada- dára, Tiszaeszlárra, valamint a székhely nagyközségre kiterjedő hatáskörű tizenegy tagú Vöröskereszt vezetőséget hagyta jóvá az egybehívott gyűlés. A 39 alapszervezet titkára, a párt- és állami testületek vezetői, a tiszalöki és tiszavasvári lakóhelyi vezetőség, valamint az Alkaloida munkahelyi vezetőség képviselői, a vöröskeresztes tanárelnökök, valamint az ifjúsági csoportok vezetői, a tiszavasvári városjogú nagyközségi vezetőség elnökévé dr. Erdei Andrást, titkárává Veres Ferencnél választották. A területen a vöröskeresztes munkát 15 tagú vezetőség irányítja. Mit kell tudni a beiratkozásról?