Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-17 / 40. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. február 17. Napi külpolitikai kommentár Kollektív erőfeszítések npn Ü gyész napjaiban is megköveteli az élet a maga jogait. Konsztantyin Csernyenko, akit Jurij Andropov halála után az SZKP főtitkárává választottak, első programadó beszédében a szovjet politika folyamatosságát hangsúlyozta. „A folyamatosság — mondotta — nem elvont fogalom, hanem élő, reális dolog. Lényege mindenekelőtt abban van, hogy előre kell haladni arra támaszkodva, amit már korábban elértünk, alkotóan gazdagítani azt.” Csernyenko beszédében különösen két elemet emelt ki, mint a folyamatosság lényeges összetevőjét. Először is azt, hogy reálisan kell értékelni az elért eredményeket, nem engedve annak a kísértésnek, „hogy a kívánatosat valóságosnak tekintsük”. A második az, hogy „kollektív erőfeszítésekkel kell tovább vinni” az Andropov által megkezdett politikai munkát. Csernyenko elemzésében terjedelmét és súlyát tekintve első helyen a Szovjetunió belső kérdései állottak, s ezek közül is a gazdaság. Hangsúlyozta: át kell alakítani a gazdaság irányítási rendszerét, az egész gazdasági mechanizmust. Ez a munka „még éppen csak elkezdődött”, s ennek része az a széles körű gazdasági kísérletsorozat, amely az elmúlt évben megindult. Csernyenko nagy határozottsággal figyelmeztetett arra, hogy a „várakozás” a kísérletek eredményeire nem szolgálhat ürügyül a passzivitáshoz, a régi munkastílushoz való ragaszkodáshoz. „A gazdasági szerkezet megújítása felelősségteljes feladat és nem árt megtartani a régi szabályt: hétszer mérj, mielőtt egyszer vágsz. Ez azonban semmi mentséget sem jelenthet azok számára, akik egyáltalán nem akarják figyelembe venni a megváltozott körülményeket, az élet támasztotta új követelményeket.” A Csernyenko-beszéd nemzetközi kérdésekkel foglalkozó, lényegesen rövidebb zárófejezetében is az aktív folyamatosság szelleme érvényesül. Az új főtitkár szavaiból egyértelműen kitűnt, hogy folytatni kívánja azt a külpolitikát, amelyet Andropov 15 hónapos, tragikusan rövid hivatali ideje alatt az SZKP vezetése kidolgozott. Teljesen érthető, hogy ebben az első beszédben Konsztantyin Csernyenko nem bocsátkozhatott részletekbe a szovjet külpolitika várható lépéseiről. Annál kevésbé, mert a leglényegesebb vitakérdésekben az Egyesült Államok és a NATO részéről semmiféle érdemi politikai kezdeményezés nem történt. A Szovjetunió Kommunista Pártjának új főtitkára a temetés után legelőször a Varsói Szerződés országainak vezetőivel tanácskozott, megerősítendő a szövetség céltudatos és összehangolt cselekvését. Rendkívül figyelemre méltó volt, hogy Van Li miniszterelnök-helyettessel az élen Kína viszonylag magas szintű küldöttséggel képviseltette magát, és a delegáció vezetője szót ejtett a két hatalmas ország kapcsolatának javulásáról. (Brezsnyev temetésén Kínát az akkor már lemondásra készülő külügyminiszter képviselte.) A tőkés országok vezetőivel is alkalom nyílt kétolda- ' lú tanácskozásra. Ezek közül természetszerűen kiemelkedett a Bush amerikai alelnökkel folytatott megbeszélés. Bush (aki Brezsnyev temetésén is képviselte az Egyesült ; Államokat, de akkor Shultz külügyminiszter is jelen volt), • írásos üzenetet vitt Moszkvába Reagantól. Ez újabb konkrét javaslattétel nélkül megismételte azt az általános tár- i gyalási készséget, amelyet az újjáválasztásáért harcba in- i dúló amerikai elnök az utóbbi időben hangoztatott. Csernyenko és Bush találkozása mindenképpen újabb f eleme volt annak az érintkezésfelvételnek, amely az amerikai rakéták európai telepítésének megkezdése után a két külügyminiszter, Gromiko és Shultz stockholmi találkozójával kezdődött. A nemzetközi sajtó találgatásai mindenekelőtt azzal foglalkoztak, hogy mennyiben lehet reális egy esetleges csúcstalálkozó. Így például közvetlenül Andropov halála után sokoldalúan felmerült az az igény különböző amerikai körökben, hogy maga az elnök utazzék Moszkvába. Végül Reagan ezt a lehetőséget elvetette. Az kétségtelennek tűnik, hogy egy csúcstalálkozó létrejöttéhez az amerikai tárgyalási pozíciók jelentős módosulására lenne szükség. Általában is óvakodni kell a túlzott várakozásoktól, hiszen e csúcstalálkozó csak 1984 novembere után lehetne mentes az amerikai választási harc hatásától. A vezető tőkés politikusokkal folytatott tanácskozások közül a Kohl nyugatnémet kancellárral folytatott megbeszélésnek volt még kiemelkedő jelentősége. (Egyébként Kohl volt az egyetlen a jelenlevő nyugatiak közül, aki az elmúlt másfél évben beható tárgyalásokat folytatott And- ropovval.) Ezen a megbeszélésen az amerikai eurorakéták problémája játszotta a legfontosabb szerepet, hiszen a Pershing—2-nek az NSZK az egyetlen támaszpontja. a vMigyelemre méltó, hogy ezúttal Nagy-Britanniát ma- ■ dBI ga a miniszterelnök, Thatcher asszony képviselte. » ‘ (Brezsnyev temetésén külügyminiszteri szintű volt az angol képviselet.) Ez egyike azoknak a jelzéseknek, amelyekkel a brit politika a korábbinál nagyobb kapcsolatteremtési szándékát kívánja hangsúlyozni. Természetesén a Moszkvába sereglett küldöttségek vezetői között is lezajlottak tanácskozások. Ezek sorában a legfontosabb a két német állam vezetőjének, Honeckernek és Kohlnak a megbeszélése volt. Amióta a nyugatnémet szociáldemokraták elvesztették a kormányhatalmat, ez volt az első ilyen magas szintű megbeszélés az NDK és az NSZK vezetői között, s a két államférfi személyesen is most találkozott először. Megbeszélésük eleven példája volt annak, hogy az európai országok a rendkívül kiélezett helyzet ellenére nagy erőfeszítéseket tesznek a kapcsolatok fenntartására és az enyhülés vívmányainak legalább részleges megőrzésére. A vendégek megtekintik a gyárat. A képen: Kádár János, mellette Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. (Kelet-Magyarország telefotó) (Folytatás az 1. oldalról) hez, hiszen csaknem negyed- százada szovjet tervek alapján kezdték gyártani azokat a telefonközpontokat, amelyeknek azóta többször korszerűsített, ma már elektronizált változatát jelenleg is folyamatosan szállítják a baráti országba. Most készül el a másfélmilliomodik, a szovjet távközlés szolgálatába lépő telefonvonal a BHG-ban. Ezeket a termékeket és a vállalat más gyártmányait a műhelyekben tett látogatás során is megtekintették a vendégek, majd az egyik üzemcsarnokban munkásgyűlésen találkoztak a dolgozókkal. Marton Józsefné műszerész arról szólt, hogy a két nép kapcsolatainak elmélyítéséhez megbízható, kiváló minőségre törekvő munkájukkal ők is hozzá kívánnak járulni, a Szovjetunióba kerülő termékeikkel továbbra is kiérdemelve partnereik megbecsülését. Kiss László üzemmérnök a vállalatnak a felszabadulás óta megtett útjáról beszélt. A szovjet vendégek nevében Nyikolaj Sevkun altábornagy köszöntötte a BHG dolgozóit. Méltatta a szocialista internacionalizmus eszméjén, a közös célokon alapuló szovjet—magyar fegyverbarátságot, s hangsúlyozta, hogy a szocialista közösség országainak együttes erőfeszítései jelentik a nyugodt építőmunka, a biztonság, a béke megvédésének biztosítékát. Ez a közös védelmi képesség a legfontosabb feltétele annak, hogy az Egyesült Államok és a NATO agresz- szív politikája ne fenyegethesse elért vívmányainkat — mondotta. Ezt követően Kádár János kért szót. — Őszintén köíszönöm ezt a baráti fogadtatást, örülök, hogy a mai programnak én is résztvevője lehetek. A Központi Bizottság és a magam nevében szívből köszöntőm a gyűlés minden résztvevőjét és az önök személyében a Beloiannisz gyár dolgozóinak egész kollektíváját — mondotta elöljáróban. — Történelmi évfordulót ünnepel most a főváros és az ország népe. Megemlékezünk a 39 évvel ezelőtti felszabadulásunkról, arról, hogy a diadalmasan előretörő szovjet hadsereg hősi harcokban, nagy áldozatokkal felszabadította a magyar népet a hitleri fasiszta megszállás alól. Ezzel népünk, az ország visz- szan yenbe szuverenitását, és salját kezébe vehette sorsának alakítását. Erről a történelmi percről a mi népünk soha nem feledkezik meg, tisztelettel és hálával gondol a Szovjetunió népére, annak vezető pártjára, hadseregére, katonáira. Emlékezetünkben tartjuk azt is, hogy a szovjet hadsereg oldalán a felszabadító harcokban részt vettek a román, a bolgár, a jugoszláv hadsereg egységei és az antifasiszta koalíció más nemzetiségű katonái is. — A történelmi sorsforduló eredményeként új hatalom született Magyarországon: munkáshatalom, népi hatalom. Megkezdődött az új, szocialista társadalmi rend megalapozása és kiépítése. Az új és szilárd alapokra támaszkodva óriási munka ment végbe az országban, a romokban heverő főváros és az ország újjászületett, s azóta is épül, fejlődik, szépül. Űj élet kezdődött nálunk. S mdved mindennek a munka a forrása, először arról kell megemlékeznünk, hogy megszületett és nagyot fejlődött Magyarországon a szocialista ipar és mezőgazdaság, amely ma sokszorosát termeli annak, mint vailalha. — Az építőmunka során a magyar nép élvezte a szovjet állam segítségét, a szovjet nép barátságát, csakúgy, mint a szocialista útra lépett többi nép barátságát és támogatását is. A gyümölcsöző együttműködésre az önök üzeme is jó példa. Az itt folyó munka is bizonyítja, hogyan tudunk mi, szocialista országok együttműködni és ezen a téren is nagy eredményeket elérni. Az eredményekről szólva meg kell említenem egy másik alapvető változást is: azt, hogy a mi népünk most összehasonlíthatatlanul másképpen él, mint a régi rendszerben. Nem csupán jobban, hanem egyenes gerinccel, szabad emberként élhet nálunk minden dolgozó. Legnagyobb vívmányunk népünk politikai fejlődése, szocialista gondolkodásmódjának kialakulása, minden alkotni, cselekedni kész ember, minden tisztességes dolgozó — legyen az párttag vagy pártonkívüli — összefogása. Valamennyi eredményünket ennek köszönhetjük. Dicsekvés nélkül szólhatunk arról is, hogy ma a magyar népnek becsülete van az egész világon. Élvezzük barátaink megbecsülését, tudjuk, hogy mások is ro- konszenvvel kísérik törekvéseinket, s még a velünk szemben állók is bizonyos tisztelettel néznek ránk. Mindezt annak köszönhetjük, hogy következetesen haladunk a szocialista építés útján. Amikor a fejlődésben zavarok támadtak, megvéd- tük a münkáshatalmat. Nem engedtük eltorlaszolni a szocialista fejlődés útját, amely egyben a nép és a nemzet boldogulásának útja is. Elmondhatjuk tehát, hogy o magyar nép élni tudott a szabadság lehetőségével, s nem volt hiábavaló az az áldozat, amelyet a szovjet nép hős fiai hoztak értünk. Mi így gondolkodunk a megtett útról, amelynek során nemcsak népünk szocialista egységét kovácsoltuk ki, hanem megbonthatatlanná tettük a magyar—szovjet barátságot is. A jelenlegi helyzetről is szólnék néhány szót. Pártunk és kormányunk a legnagyobb nyíltsággal beszél gondjainkról, problémáinkról, a megoldásra váró kérdésekről, mert az a véleményünk, hogy a nyílt, egyenes és őszinte beszéd a helyes, a célravezető. Önök tudják, hogy most nehéz helyzetben vagyunk: bár vívmányaink nagyok és sok mindent elértünk, a követelmények még nagyobbak. Hazai építőmunkánk nemzetközi feltételei sem kedvezőek, mert a világhelyzet feszült, és a nemzetközi gazdasági körülmények nehezek. Ilyen viszonyok között élünk és dolgozunk, törődünk a gondokkal, és foglalkozunk a megoldandó feladatokkal. A lényeg az, hogy amit építettünk, az a miénk, arra támaszkodhatunk. A Magyar Népköztársaságban erős a politikai egység, szilárdak és teherbíróak a gazdasági alapok. Népünk a műveltség, a képzettség tekintetében is újjászületett; más, minit négy évtizeddel ezelőtt. Mindezekre építve már eddig is sok nehézséget győztünk le, és reménykedve nézünk a jövőbe is. Pártunkban, a Központi Bizottságban, a kormányban és meggyőződésem szerint a munkások, a parasztok és az értelmiségiek tömegeiben is erős az elhatározás, hogy szocialista vívmányainkat megvédjük, megszilárdítjuk és tovább gyarapítjuk. Ebben is számíthatunk barátainkra, szövetségeseinkre. Ha tehát bízunk erőnkben és eredményesen dolgozunk, akkor nemcsak megvédeni, hanem gyarapítani is tudjuk vívmányainkat, továbbhaladunk a szocialista fejlődés útján. Szólnom kell arról a szomorú eseményről is, ami ünnepünket beárnyékolja. Elhunyt Andropov elvtárs, aki a szovjet nép nagy fia, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa; a magyar nép régi ismerőse és jó barátja volt. Részt vettünk a temetésén, ahol szinte az egész világ képviselőinek jelenlétében adták meg neki a végtiszitességet. Haizánk lakossága is méltón kifejezte gyászát és együttérzését. Egy nagy harcos távozott az élők sorából és űrt hagyott maga után. De meggyőződésünk, hogy nem harcolt hiába, amit tett, maradandó, nem megy veszendőbe. Az élők ilyenkor azt mondják, hogy folytatják művét, s ez igaz is. Moszkvában találkoztunk a Szovjetunió igen tisztelt vezetőivel. Ügy gondolom, nemcsak küldöttségünk, nemcsak pártunk Központi Bizottsága és kormányunk, hanem egész népünk nevében mondhattam, hogy osztozunk gyászukban!, s egyben üdvözöljük a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának állásfoglalásait, azt az elhatározásukat, hogy folytatják a lenini irányvonalat, a Szovjetunió eddigi politikáját, és szilárd eltökéltséggel tovább dolgoznak a szovjet nép, az egész emberiség, a béke javára. Kijelentettük azt is; hogy a magyar nép következetesen folytatja a szocializmus építését, hűséges barátja és szövetségese a nagy szovjet népnek. Az újságok is megírták, hogy Moszkvában megbeszélést tartottak a Varsói Szerződés tagállamainak képviselői. Pártunk és kormányunk támogatja a következetes szovjet külpolitikát, azt a közös irányvonalat, amelyet 1983 januárjában Prágában, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésén együttesen kialakítottunk, s a júniusi moszkvai találkozón megerősítettünk. A nemzetközi helyzet feszült, s növekedtek a veszélyek. Ezekkel szemben mi határozottan fellépünk, megőrizzük az erőegyensúlyt, visszautasítjuk az imperialistáknak az erőfölény megszerzésére irányuló agresszív törekvéseit, mert azok veszélyeztetik a népek társadalmi vívmányait, nemzeti függetlenségét és békéjét. Népünknek békés, építő szándékai vannak, s ennek érdekében biztonságunkról gondoskodunk. Azt valljuk, hogy tárgyalások útján kell olyan megállapodásra jutni, amely a fegyverzet alacsonyabb szintjén segíti elő az összes érdekelt fél biztonságának megteremtését. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a gyász súlyos napjaiban tartott ülésén elhatározta, hogy ezt a politikát folytatja tovább, s mi ehhez teljes meggyőződésből és szívvel csatlakozunk. Ezt valósítjuk meg közösen, s ki-ki a maga hazai és nemzetközi munkájában is. Moszkvában üdvözöltük Csernyenko elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának újonnan megválasztott főtitkárát, a párt Politikai Bizottságát és titkárságát, és sok sikert kívántunk a szovjet kommunistáknak, a szovjet népnek. Ezúttal is azt kívánjuk, hogy erősödjék, fejlődjék a Szovjetunió, és népe békében élvezhesse munkája gyümölcsét. Mi a világ minden népének is azt kívánjuk — mert egyetlen népet sem tartunk ellenségnek —, hogy éljen, dolgozzék és boldoguljon. Kívánjuk, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok között béke és együttműködés uralkodjék, mert meggyőződésünk, hogy a társadalmi rendszerek harcát a fejlődés, az élet a szocializmus javára dönti el. Ehhez nem kellenek fegyverek, mert ezt a kérdést nem is lehet fegyverrel megoldani. Ez a mi politikánk, ezért üdvözöljük szívből és meggyőződéssel a szovjet testvérpárt Központi Bizottságának február 13-i határozatát. Befejezésül azt szeretném hangsúlyozni, hogy nekünk van egy nagy erőnk, s ez a népi összefogás; ez viszi előre, ez segíti a szocialista fejlődést. Ennek a politikának, társadalmi rendünknek van néhány ellenzője is, s akadnak, akik nem élnek, hanem visszaélnek szocialista rendszerünk vívmányaival. Pártunk, kormányunk a tisztességesen dolgozó, becsületesen élő emberek oldalán áll, őket segíti, s az a célunk, hogy mindenki annak arányában részesüljön a javakból, ahogyan dolgozik. Bízunk benne, hogy megoldódnak társadalmi és gazdasági problémáink, s minden becsületes dolgozó élvezni tudja munkájának gyümölcseit. Mi most az egy év múlva esedékes következő pártkongresszusra készülünk. Ezen a tanácskozáson életünk nagy kérdéseire kell választ adnunk és azok megoldását előmozdítanunk. Készülünk hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára is. Azt akarjuk, hogy ezt a magyar nép jó érzéssel, békében és új vívmányok birtokában ünnepelje. Ehhez kívánok önöknek, a Beloiannisz gyár dolgozóinak, s önök révén a magyar munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, minden honfitársamnak jó erőt és egészséget, sok sikert egyéni munkájában és boldogságot családi életében. A híradástechnikai gyárban tett látogatás befejeztével Kádár János elköszönt a vendéglátóktól, a szovjet vendégek pedig a budapesti Történeti Múzeumban folytatták programjukat.
