Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-11 / 8. szám
1984. január 11. Kelet-Magyarország 7 Postabontás Felelősebbeo Levélírónk gyermeke kisegítő iskolába jár — mindig gondozottan, ápoltan. Szépen halad, tanulmányi eredménye is dicséretes. Csakhogy bátortalan, félénk és zárkózott gyermek. Noha sokszor kap biztatást az iskolában is, bátorítást otthon. Társai — akik szintén sérült gyermekek — olykor megbántják, csúfolják és emiatt előfordult már, hogy el- , hagyta az iskolát — a pedagógusok, a szülők tudta nélkül és gyalog indult haza a több kilométerre lévő községbe. Az érzékeny idegrendszerű gyermek sorsa a szülők és a pedagógusok vállára egyformán nehezedik. Szerencsére, hogy rendkívül jó az iskola és a szülők kapcsolata. Az iskola igazgatója és az osztályfőnök is nem egyszer látogatta már meg otthonában a gyermeket. Eddig is mindent elkövettek, hogy a gyermek elvégezze az általános iskolát. Helyrehozhatatlan mulasztás lenne a gyermekkel szemben, ha a család, az anya a jelenlegi problémák miatt kivenné az iskolából. Hiszen később jönnének rá, ennek a gyermeknek is szükséges, hogy megtanulja a betűvetést, idővel ha magára marad, ha már nem kapaszkodhat az anya, vagy az apa kezébe, bizony szüksége lesz rá. Jelenleg közösen keresik — az iskola és a szülők — a megoldást, hogyan tudják a gyermeknek visszaadni az önbizalmát, nyugalmát, feloldani gátlásait. Ez a gyermek — társaihoz hasonlóan — egyéni bánásmódot igényel, helyesen állapították meg a pedagógiában, pszichológiában ' jártas személyek, akik szintén foglalkoznak a gyermek „megmentésével”. Az iskolában megpróbálják a gyermeket a jövőben még több sikerélményhez juttatni, viszont vigyázniuk kell a pedagógusoknak arra is, hogy ez ne váltson ki el- ellenszenvet, gyűlöletet a többiekben. A gyermek lelki egyensúlyának helyreállításában bizonyára jelentős szerepe lesz a közeljövőben történő pszichológiai vizsgálatnak is. Reméljük ez által is sikerül a gyermekben egészséges életszemléletet kialakítani. Természetesen a teljes siker akkor következhet be, ha ehhez környezete is hozzásegíti, így tanulótársai is. Bizony nekik is változtatniuk kell magatartásukon. A pedagógusok gyakoribb elbeszélgetések során próbálják őket közösségi emberhez méltó magatartásra nevelni, hogy az irigység helyett társukat tekintsék példaképüknek, a jó magatartása és tanulmányi eredménye miatt. Bízunk a sikerben, amit csak közös erővel érhet el az iskola, a szülővel egyetemben. Ha a szülők is megértik: gyermeküket okosabban, felelősebben kell szeretniük. Soltész Ágnes VESZENDŐBE MENŐ ÜVEGEK „Talán a kukába dobjam, talán mégsem ... (Hanyecz) Bizonyára sok kismamának gondja, hogy hová tegye a megüresedett bébiételes üvegeket. Ugyanis ezeket nem váltják vissza, igaz egy részüket a háztartásban hasznosítani tudjuk, de a többit nem szívesen dobnánk ki. Azt hallottam, hogy egészségügyi okiból nem veszik vissza ezeket az üvegeket. Vajon a többi visszaváltott üveget hogyan fertőtlenítik, tisztítják az újratöltés előtt? Ezeket nem lehet ugyanígy? A MÉH átveszi a bébiételes üvegeket is, de nem minden faluban és tanyán van ilyen telep, kilométereken át meg nem bírjuk cipelni és vonaton, vagy buszon sem kellemes tömérdek üres üveggel utazni. Az lenne a jó, ha a boltokban is visszaváltanák. Tóth Istvánná Őr, Rákóczi utca 91. szám TELEFON Nem a postát bántom, amikor telefonügyben szót emelek. A nyíregyházi Műsorkalauzban nem találom már sokadszor a színház jegyirodájának telefonszámát. Fedig nem ártana, ha a műsornaptár mellett ezzel is találkozhatnánk, s érdeklődhetnénk, a kiszemelt előadásra lehet-e jegyet kapni. Talán a színháznak is az a célja, hogy ezért közölje a műsorokat. (Az sem ártana, ha a plakátokon- rajta lenne a telefon- szárnj Bertók Ferenc Nyíregyháza, Virág u. lakos KÖZKÜT Laskodon jónak volt mondható eddig a lakosság ivóvíz- ellátása, noha még nincs vezetékes vizünk, de egy néhány fogyasztásra alkalmas vizet adó kútunk igen. Sajnos ezek közül az egyik — a falu középpontjában lévő — elromlott, s úgy halljuk, hogy az illetékesek már nem igen akarják megjavítani, mondván: nem érdemes, nem sokára elkészül településünkön a törpe vízmű. Ennek nagyon örülünk, de vízre addig is szükségük van azoknak, akik erre a kútra jártak vízért, és most, mióta rossz, jóval messzebb. Különösen az időBETEGEK KfVÄNSÄGA seknek gond ez, de valamennyien szeretnénk, ha még rövid időre is, felújítanák ezt a kutat. Mostanában adták át Nyíregyházán a Toldi utcai orvosi rendelőt, ahová felnőttek, gyerekek mehetnek, csakhogy éppen a környék lakóit nem szolgálja. Ugyanis a rendelő szomszédságában lévő Toldi utca 65. számú ház lakóinak például a Kossuth utcán lévő rendelőbe kell járniuk, ők körzetileg odatartoznak. Érthetetlen számunkra ennek a logikája, amikor szomszédunkban van az orvosi rendelő, miért kell betegen — főként a gyerekeknek — a város másik pontján lévőbe menniük? Jó lenne ezen változtatni. A Toldi utca 65. számú ház egyik lakóbizottsági tagja FESZÜLTSÉGINGADOZAS Nyíregyházán a Sólyom közben és környékén rendkívül sok boszúságot okoz az ott lakóknak az áram alacsony feszültsége. Esetenként a televíziót egyáltalán nem lehet nézni. Amióta a Vasvári Pál utcában megkezdődtek a szanálások, illetve az építkezések, s e térségben lévő épületek elektromos vezetékét egy másik transzformátorhoz csatlakoztatták, egy régihez. Azóta az új épületekkel szinte egyidőben két új transzformátor készült el, jó lenne, ha a Solyom köz és környéke is ezen keresztül élvezné a zavartalan áramellátást. Z. B. Nyíregyháza; Sólyofri köz Az érintett laskodiak AKADOZÓ ELLÄTÄS Tudom, hogy már mások is szóvátették a közkedvelt Otthon kávé hiányát, amelyből továbra is akadozó az ellátás. Hogy mennyire szeretik a vásárlók, azt bizonyítja, amikor megérkezik az üzletbe bizony gyorsan elfogy, sokan tartalékolnak is, így ha tehetik, töhbet is vesznek belőle. De esetleg nem mindenki teheti meg, hogy bebiztosítsa magát, no meg a kávé sem őrzi minőségét, frisseségét meg végtelenségig. A házi tárolás folyamán romolhat minősége, s így már nem olyan az aromája. Nemcsak viszonylag elfogadható ára miatt szeretik sokan, hanem egészségügyi szempontból is, mérsékelt kofféin tartalma miatt. Szeretnék, ha többször találkozhatnánk Otthon kávéval az üzletekben. Solymosi Mihályné Nyíregyháza, Lenin tér 5. sz. alatti lakos . AKADOZÓ FŰTÉS A Fazekas János téren a 2—3. számú házakban és a környékükön lévő négyemeletes épületekben nem megfelelő a távfűtés. Karácsony • táján például egy hétig hidegek voltak a radiátorok, mostanában pedig esténként rendszeresen nincs fűtés. Igaz a TávhőszoJgáltató Vállalat szakemberei már foglalkoztak panaszunkkal, s hol energiatakarékosságra, hol pedig a hibás csővezetékre hivatkoztak. A fűtés azonban továbbra sem kielégítő, s ez valamennyi család sérelme. Hiszen zömmel fiatalok laknak itt, apró gyermekekkel, akiknek többsége megfázásos beteg, a hideg lakásban könnyen betegek lesznek. Groska Zoltán Nyíregyháza, Fazekas J. tér 2. Szerkesztői üzenetek Bakos Pál kocsordi, Papp Sándor porcsalmai olvasóinknak levélben válaszoltunk. Fügedi Imre nyíregyházi, Szerényi Árpád pátro- hai, özv. Kecskés Sándor- né piricsei, Horváth Fe- rencné tiszadadai, Popo- vics Miklósné baktaló- rántházi, Varga János geszterédi, Makó István nyíregyházi, Oláh György- né kisvárdai, Szabados Istvánná kisvárdai, Balogh István nyíregyházi, Kukk Miklósné újfehértói, Perényi András újfehértói, Demeter Lajosné fehérgyarmati, Barátit Ernőié csarodai, Opre Miklósné piricsei, Reszegi István tiszavasvári, Daku István tornyospálcai, Tóth Imréné csengerújfalui, Kiss Istvánná fehérgyarmati, Karnai Lajos újfehértói, Halász Albertné eperjeskei, Bíró Bertalan nyíregyházi, Koszta Dezsőn é tiszavidi, Kodak Andrásné nyírturai, Pet- róczki Istvánná penészle- ki, Izsák János beregdaró- ci, Darvai Ferenc vajai, Bőnyei Józsefné szatmár- csekei, Kalucza Andrásné porcsalmai, Zsenyuk Ferencié pátyodi, Nagy József nyíregyházi lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Toronicza Lászlóné nyírparasznyai olvasónk kedves köszönő sorait megkaptuk. Örülünk, hogy segíthettünk. Illés István nyíregyházi lakos a reklamált illetményjuttatást megkapta. Páll Miklós aranyosapáti olvasónkat a nyíregyházi szövetkezet értesítette, hogy a Simson Schwalbe motorkerékpárt a Búza téri áruházuk előjegyzésre értékesíti. Amennyiben levélírónk kéri, hogy az áruház előjegyzésbe vegye, úgy jelezze, és értesíteni fogják, hogy ha átveheti a motorkerékpárt. Illyés István vajai lakost a MÁV-igazgatóság értesítette, hogy Vaja—Rohod állomáson tévedésből teljes áru menetjegyet kapott, a bemutatott szak- szervezeti utalvány ellenére. A teljes áru és az 50 százalékos menetjegy közötti különbözetet az igazgatóság visszatérítette levélírónknak. Az illetékes válaszol TARTALMAS PROGRAMMAL A december 28-i Fórum rovatban az egyik levélíró a vajai kultúrház programjával kapcsolatosan tett észrevételt.-A község fiataljai azt szeretnék — írja —, ha a művelődési központ gazdagabb programmal várná őket. Ennek érdekében a közelmúltban új, jól felszerelt klubhelyiséget alakítottunk ki. A könyvtár alapterületét megkétszereztük és kiállítási övezetet hoztunk létre. Az átalakítás miatt a táncos rendezvények egy ideig szüneteltek, de a továbbiakban ennek szervezésére is sor kerül. A havi rendezvényeinkről tájékoztatjuk a lakosságot. Második éve, hogy művelődési központunkban ifjúsági és felnőtt filmklub működik, úgy ítéljük meg, hogy sikerrel. ... ...Sajnos, rendezvényeinkről hiányoznak a fiatalok. A klubfoglalkozásokról is. Elsősorban a táncos rendezvények és az asztalitenisz iránt érdeklődnek. Nyitott kultúr- házat szeretnénk, olyan programokkal, melyeknek összeállításában a fiatalok is segítségünkre lennének. A vajai általános művelődési központ vezetősége TERÜLETRENDEZÉS A Kossuth utca 2—4—6. számú épületek lakói érdeklődtek, hogy épületük előtt a terület mikor kerül rendezésre. A Kossuth és a Rákóczi utcai forgalmi csomópont, a Vay Ádám körút folytatásaként fog megépülni a jelenlegi rendezetlen területen. Az építési munkák folyamatosak. Az út- és járdaépítés befejezése után kerülhet sor a tereprendezésre, parkosításra, várhatóan ebben az évben és azt követően, 1985-ben. Nyíregyházi Városi Tanács V. B. Műszaki Osztály Kinek jár lakás- hasznáiatba-vételi díj? A szívességi lakáshasználó jogai Kovács Andrásné nyíregyházi lakos munkaköri szolgálati lakásban lakik. Ebben az évben nyugdíjba vonul és szeretné tudni, hogy megilleti-e őt a lakáshasználatba-vé- teli díj? A lakásépítési hozzájárulásról és a lakáshasználatbavételi díjról a 2/1971. (II. 8.) korm. sz. és a végrehajtására kiadott 2/1971. (II. 8.) ÉVM—PM sz. együttes rendelet rendelkezik. A szolgálati lakások esetében a teendőkről a rendelet 17. és 18. paragrafusa ad tájékoztatást. Szolgálati lakás biztosítása esetén lakáshasználatba-vételi díjat általában nem kell fizetni, ennek megfelelően a lakásból történő kiköltözéskor nem tarthat igényt díjtérítésre a volt bérlő. A jóhiszemű jogcím nélküli használó részére viszont fizethet a bérbe adó díjtérítést, mégpedig az elhelyezéshez biztosítandó tanácsi bérlakásra megállapított díj háromszoros összegéig terjedően, abban az esetben, ha. az nem tart igényt megfelelő elhelyezésre. Amennyiben a jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó elhelyezéséről a szolgálati lakással rendelkező szerv köteles gondoskodni, akkor tanácsi bérlakás biztosítása esetén köteles megtéríteni azt az összeget, amit a kiköltöztetett személy lakáshasználatba-vételi díjként kifizetett. Olvasónk olyan jóhiszemű jogcím nélküli használónak minősül, akinek az elhelyezéséről a szolgálati lakással rendelkező szerv köteles gondoskodni, ennek alapján megilleti a lakáshasználatba-vételi díjtérítés is. Sz. A. mátészalkai lakos szívességi használóként lakott egy idős asszonynál, aki egy tanácsi bérlakás bérlője volt. Az idős néni meghalt és olvasónk maradt a lakásban. Kérdése az, hogy folytathatja-e a bérleti jogviszonyt, illetve mennyi igénybevételi díjat kell fizetnie? Olvasónk jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak számít, akinek elhelyezéséről a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni. Az elhelyezés megfelelőségénél azonban fontos tényező játszik szerepet, hogy milyen nagyságú és komfortfokozatú a lakás; mióta laktak együtt a bérlővel; az elhelyezésre igényt tartó személy tulajdonában ugyanabban a városban van-e másik beköltözhető lakása. A harmadik tényező megléte esetén nem utalható ki a tanácsi bérlakás. Az együtt lakás idejét és a lakásnagyságot a következők miatt kell figyelembe venni: — Ha a használó bérlővel öt éve állandó jelleggel együtt lakott, és a lakás a lakásigénye alsó határát nem éri el, akkor ki kell utalni számára; — csak méltányosságból utalható ki olyan jóhiszemű lakáshasználónak a lakás, aki nem lakott öt évig együtt a bérlővel, illetve öt évig együtt lakott, de a lakásigénye alsó határát meghaladja, de a felső határát nem éri el. A lakásban jogcím nélkül lakó olyan jóhiszemű személy, aki nem bérlőként, használóként költözött a lakásba, hanem akit a bérlő fogadott be, legalább komfort nélküli másik lakásra, vagy külön bejáratú albérletre tarthat igényt akkor, ha nem utalja ki részére a kért lakást a lakásügyi hatóság. A jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak kétszeres lakáshasználatba-vételi díjat kell fizetni, ha tanácsi bérlakásra jogosult, míg háromszorosát akkor, ha nem jogosult tanácsi bérlakásra. Természetesen a tanácsi bérlakásra adható szociálpolitikai kedvezmények megilletik, ezt az egyszeres használatbavételi díj összegéből vonja le a lakásügyi hatóság. Dr. Kovács Mihály