Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-07 / 5. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET Szabolcsi Tárlat ’83 Belépve a művek közé, harmonikus összkép fogad bennünket. Az ügyes, átgon­dolt rendezés lehetővé teszi, hogy egy-egy művész vala­mennyi, saját képe körében szerepeljen. Ügy tűnik a zsű­ri jól, megfontoltan váloga­tott, így olyan anyag került a terembe, mely lehetőség szerint tükrözni akarja a me­gyében munkálkodó művé­szek képességeit. A sokféle művészeti pro­duktum igen kellemes- hatá­sú. A centrumba — szellemes rendezői megoldással — az egyetlen textilművész részt­vevő, Gál Ludmilla falisző­nyege került. Ám mind szí­nei, mind formaadása vetek­szik a táblakép igényével. Iz­galmas, fonott felülete válto­zatos, bátran uralja a közép­teret. Ugyancsak középen posztamensre szerelve ki­emelkedően kínálja finom, sodrott szálból húrozott tes­tét a csapdára, varsára emlé­keztető Tilles-mű. Titles Béla szívesen fordul új anyagokhoz, hogy elővará­zsolja velük modern álmait. Ugyancsak központilag hívja magára a figyelmet a megbíz­ható anyagi tudással rendel­kező ismert Munkácsy-díjas szobrász, Tóth Sándor. A két kerekre formált, erőteljesen domborított portré relief Szent Gellért és Juhász Gyu­la, a művész figyelemre mél­tó, karakteradó képességének bizonyítéka, csakúgy a Fiú- és Leányportré is. Tóth tanítványa a fiatal, ígéretes Sebestyén Sándor. Kiállított érmei, kisplasztikái művészeti vénát csillantanak meg. Egyelőre nem vállalko­zik nagy lélegzetű feladatok­ra, de a Magány és Rossz álom kiérlelt, tartalmas él­ményhordozó. A már ismert festők közül Berecz András az, aki murá- lis megbízatást vállalt el. A kiállításon bemutatja azt a tervet, mely a borbányai ka­tolikus templom falára ke­rült, s a Szent László-legen- da történeteit eleveníti fel. Színvilága jórészt halvány, s eltérően a megszokott freskó­ábrázolások középkori, jám­borságot tolmácsoló natura­lista szemléletétől — az ese­ményeket csupán sejtelmes jelzésszerű figurákkal, széles, zaklatott fénypásztákkal gaz- dagítottan oldotta meg. Hasonló módszerrel, de át­tételes irodalmi megfontolá­sok vezette gondolatok jutnak érvényre másik négy művén. Berecz az ecsetet biztosan használja, érettek kompozí­ciói s a modern művészet vi­lágában tájékozott. Soltész Albert újabb park- és utcaképei annak ellenére, hogy tusrajzok, a fekete erő­teljes konstruktív formák a fehér papíron sommás, össze­gező, képszerű hatást kelte­nek. Soltész már előbb is folytatott konstruktív kísér­leteket, de most értette meg valójában a stílus mibenlétét. A tehetséges, fiatal Balogh Géza — aki a jól sikerült ka­talógust tervezte — képei megértéséhez talán a legtöbb megfontolás szükséges. Érté­kelni kell a fiatal művész biz­tos érzékét. a mondanivaló Gál Ludmilla: Zárt kompozíció Hogyan pöfög a gőzmozdony? Irodalom hanglemezen A Magyar Hanglemezgyár­tó Vállalat kiadványai között az utóbbi hat-nyolc eszten­dőben jelentős mértékben megnövekedett a prózai le­mezek száma. Ez alighanem annak az örvendetes kö­zönségigénynek köszönhető, amely már kezdetben is meg­mutatkozott az eleinte szór­ványosan megjelenő prózai felvételek iránt, s amely ké­sőbb egyre fokozódott. A kereslet növekedését jól tükrözik Tóth Attilának, a vállalat osztályvezetőjének er­re vonatkozó szavai: — Kiadványaink között, mint ismeretes, a Hungaro­ton márkanévvel jelzettek komolyzenei és irodalmi fel­vételeket tartalmaznak. Az utóbbiak nagyobb része vers, elsősorban a magyar költészet legjelesebb alkotóinak művei­ből készült válogatás, más­részt dráma, drámarészlet, mese, illetve irodalmi igényű prózai lemez. — Hány ilyen kiadvány je­lenik meg évente? — Megközelítően tíz irodal­mi és nyolc-tíz meselemez. De megjelennek még egyéb. szintén ebbe a kategóriába tartozó, úgynevezett közmű­velődési kiadványok is, pél­dául nyelvleckék, valamint olyan érdekességek, mint az egyik nemrég megjelent le­mezünk, amelyen a régi ma­gyar gőzmozdonyok hangját rögzítettük. (Közülük egyik­másik masina olyan öreg volt már, hogy kizárólag csak a felvétel kedvéért, erre az egyetlen, utolsó alkalomra fűtötték be.) Az ötlet sikeré­től felbátorodva elhatároz­tuk, hogy az idén a régi ma­gyar harangok hangját vesz- szük fel. — Ügy hiszem, nagy sike­re lesz Haumann Péter leme­zének, amelyen a művész Karinthy Frigyes népszerű így írtok ti című kötetéből ad elő egy válogatást, közöttük olyan ritkábban megszólalta­tott részleteket is, mint Mó­ricz Zsigmond, Karinthy Fri­gyes, Herczeg Ferenc írásai­nak paródiája. Nagy vállal­kozásunk lesz a Madách-év- fordulóra megjelentetett há­rom lemezes kiadványunk, amelyen Az ember tragédiá­jának 1938-ban készült rádió- felvétele lát. napvilágot Né­meth Antal rendezésében, a főszerepben Abonyi Gézával, N. Tasnády Ilonával és Uray Tivadarral. — Az annak idején 30 kis­lemezre készült felvétel egyébként a magyar hangle­mezgyártás történetében az első teljes drámafelvétel, amelynek egyik apró érdekes­sége, hogy például a londoni színben az akkor 78 eszten­dős Márkus Emília alakítja a cigányasszonyt. Különleges­ség a Színészmúzeum soro­zatban megjelenő Csortos- lemez... De talán a legjelen­tősebbek ezúttal is a mese­lemezek, amelyek közül ki­emelném Márkus László újabb, már a felépülése után készült felvételét, amelyen Szabó Magda verses meséjét, a Bárány Boldizsárt mondja el a népszerű művész. És megjelent karácsonyra egye­bek közt a gyerekek által annyira szeretett Bors néni, Dayka Margit lemeze is, va­lamint Csukás István nagy si­kerű darabja, az Ágaeska felvétele. Sz. Gy. Sebestyén Sándor: Magány modern köntösbe való öltöz­tetéséhez. A felizzó vörös ár­nyalatok érzelmeket is közve­títenek. Lendületes komponá­lása egyénisége kibontakozá­sát segíti. Furcsa módon nagy méretekben is akvarellel dol­gozik. Igaz, hogy így módjá­ban van a szétfolyó festékkel is jelzést adni. Kerülő Ferenc is a régi gárdához tartozik. Egy-egy nagyobb képe csaknem egész terét betöltő örömtelen sötét­barnás árnyalataiból itt-ott sejlik ki az arc. Talán át le­hetne hangolni színskáláját. A megbízható, idősebb gene­rációhoz tartozó Koncz Zoltán Amarillise az akvarelltechni- ka biztos ismeretét tolmá­csolja, csakúgy, mint Molnár- né Ursula Höing munkái — bár jobban szerettünk volna kedves gyermekillusztrációi­ból válogatást látni, de ezt pótolhattuk a művelődési központ galériájában rende­zett kiállításán. Nem maradhat ki a felso­rolásból az ugyancsak állan­dó kiállítónak számító Huszár István sem. Az előbbi tárla­tokon megszoktuk sokféle ér­deklődésű munkáit, bár két kiállított képe magán viseli jellegzetes vonásait, de hiá­nyoljuk a festői izgalom rez­düléseit. Horváth János 3 ki­állított képe közül a —22° a Bodrogon című mozgalmas természeti élményt nyújtott a torlódó, szinte robbanni ké­szülő jégtáblákkal. A Nyírség művészei ismét vizsgáztak ezzel a kiállítással, s reméljük, hogy műveikkel elmélyedő szemlélődésre in­dítanak, s akkor célkitűzé­seinkhez is hozzájárulnak, fejlesztve a látáskultúrát a közönség számára is. Telepy Katalin A tapintat és a bátorság szintézise Pedagógiai periodikák megyénkben * AZ ALKOTÓ ÉRTELMISÉG megítélésének egyik kri­tériumaként szokták számon tartani a szakmai és közéleti publikációk mennyiségét és színvonalát. A tapasztalatok bi­zonyítják, hogy az értelmiség különböző rétegei — hivatá­suk jellege szerint is — más-más módon élnek a lehetősé­gekkel. Megyénk értelmiségének egyik legnagyobb csoport­ját a pedagógusok alkotják. Csaknem tízezerre tehető ma azok száma, akik az óvodától a főiskoláig irányítják és rész­ben megvalósítják az ifjúság nevelését. A nevelő-oktató munka teljes embert és jó idegrend­szert kívánó napi mechanizmusa és pszichés terhelése nem a legkedvezőbb feltételeket biztosítja az elemző igényű szín­vonalas publikáláshoz. Viszonylag kevesen vannak, akik hajlandók pedagógiai tapasztalataik elemzésére, s vállalják munkájuk eredményeiről, netán kudarcairól az általánosít­ható tapasztalatok levonását. Ezért külön is örülhetünk annak, hogy Szabolcs-Szat- márban mindig szép számmal voltak, akik példaszerű kö­vetkezetességgel törekedtek tapasztalataik közreadására, ar­ra, hogy az írott szó erejével és igazságával támogassák kol­légáik munkáját. Már a két világháború között megjelent megyei pedagógiai folyóiratok is igazolják ezt a törekvést, s jól mutatják, hogy a kor hivatalos nacionalista-militarista szellemén is átüt a néphez hű pedagógiai elkötelezettség, az a felismerés, hogy a tanítónak szolgálnia kell a táj szegény embereinek felemelkedését mind az iskolában, mind a" nép­művelés területén. Ma, amikor belelapozunk ezekbe az újságokba, lépten- nyomon tettenérjük a korszak nagy pedagógiai mozgásából fakadó kérdésköröket, a korszerűsítés, a technikai ellátott­ság, a képesítés nélküliek, a pedagógusképzés és továbbkép­zés és a nevelés komplex értelmezésének problémáit. A fo­lyóirat 3 évfolyamában 124 cikkszerző 436 nagy alakú lapon elindított valamit, ami — hibáival és kiforratlanságaival együtt is — hírt adott a megye művelődésügyéről. Elsősorban anyagi okokra vezethető vissza a Nevelő megszűnése, de az igény két évvel később életre hívja a Megyei Tanács V. B. Művelődésügyi Osztályának Évköny­vét, amely csaknem 10 évig a pedagógiai pályázatokra beér­kezett nagyobb lélegzetű tanulmányoknak biztosít publici­tást. 1046 lapon 41 tanulmány jelenik meg a kötetekben, 43 pedagógus tollából. A témák ezúttal is neveléstörténetűek: a nevelésközpontúságról, az új tantervek megvalósításának tapasztalatairól, iskola- és tantárgytörténeti kérdésekről és közművelődési problémákról szólnak. Jól mutatják ezek az írások, hogy a szabolcs-szatmári nevelők viszonylag korán reagáltak a korszerű pedagógiai gondolatokra, keresve az új elvek és módszerek gyakorlati lehetőségeit. Nem lehet elhallgatni azt sem, hogy missziót teljesített az Évkönyv azzal is, hogy a kezdő írogató kollé­gákat bátorította, nem elvtelen engedményekkel, hanem a szárnybontogatók felelősségével, a kiadványozásban koordi- náltságot és koncepciót adó tendenciákkal, a szellemi erők koncentrálásával. A Nevelő és az Évkönyv arra a sorsra jutott, hogy ma már csak múlt időben beszélhetünk róluk. Talán jobban kellett volna becsülni őket, amikor voltak. Nagyobb eréllyel munkálkodni azon, hogy tovább éljenek! Mindnyájan, akik közreműködtünk létükben vagy okai voltunk elhalásuknak, kell, hogy érezzük neveléstörténeti felelősségünket. Szerencsére azonban 1975 óta él egy periodika a me­gyében, amely jó érzésekkel egyesíti a nevelésügyi és köz- művelődési kérdésköröket. A Pedagógiai Műhely jövőre im­már 10. évébe lép, hogy Pedagógia rovatában közoktatás­politikáról és tanügyigazgatási kérdésekről, neveléselméleti, tantervi, módszertani, neveléstörténeti és műelemzési téma­körökről tájékoztasson; Közművelődés címszó alatt az iro­dalmi és diákszínpadokrói, a dolgozók iskoláiról, a megyei néptánchelyzetről, az írócsoport munkájáról, az ifjúsági klu­bokról, honismereti munkáról, a színházról és népfrontmoz­galmi feladatokról adjon hírt; s hogy újabb pedagógus sze­mélyiségeit és intézményeit mutassa be megyénkben. A szűkre szabott beszámolás lehetősége visszafogja a krónikás tollát, de mintegy összegzésként még ide kívánko­zik: a belső viták, a tiszta szándékok és néha a sanda gya- núsítgatások együtt voltak jelen a megye pedagógiai perio­dikái körül. Egy azonban igaz: a kiadványokat szigorú mér- céjű felelősségérzet kísérte, a tapintatnak és a bátorságnak cl szintézise. S végül, amiben az egyik legfőbb jelentőségét összegez­hetjük; több tucat kollégánk a megyei periodikákban meg­jelent írásaival élte át először saját munkájának nyomta­tásban látott büszke érzését, s több száz, vagy ezer, aki lega­lább egy-egy ötlet hasznosításáig eljutott az írások kapcsán — hisszük —, ők megérezték valamit az alkotó értelmiségi munka ízéből. Dr. Csermely Tibor 1984. január 7. *A szerző e témát feldolgozó tanulmányáért a Debreceni Akadémiai Bizottság díját nyerte el. .KARINTHY: ÍGY ÍRTOK TI A Karinthy-lemez borítója. H lyan volt minden, mint egy szen­timentális színműben. A folyó­parton szél nyargalászott, sápadt és zizegő levélcsomókat söpörve maga előtt a kihalt sétányon. Már az utolsó napsugár is kihunyt a fázósan borzolódó víztükrön, s valahonnan, a közeli házak egyikéből zongoraszó szűrődött ki a si­vár délutánba. — Tehát nem ... — Nem — mondta a lány a nők velük született fölényével, s esze ágában sem volt magyarázatot fűzni ahhoz, hogy miért „nem” a válasz, s miért nem „igen”. Lehet azért, mert fázott. Lehet azért, mert szép volt, és túl fiatal. A fiú hangja megremegett. Az imént még a lány kezét fogta, azt, amelyiket nem zavart a válláról lelógó táskája. Végigmérte tetőtől talpig. Tekintete nem időzött sokat, sem röpködő-csapkodó ha­jón, sem feszes bőrkabátján, sem farme­rén. Szája megvonaglott, szemében fel­villantak a tehetetlen düh első sárga szikrái. A küzdelmet azonban még nem adta fel. — Szóval nem ... mmamammmmm A lány úgy emelte rá a tekintetét, mintha a közeli jegenye szólította vol­na meg. Aztán megrázta a fejét. Szem­látomást kezdett fogyni a türelme neki is. „Ó, milyen érthetetlenek, makacsok, kicsinyesek vagytok ti, férfiak!” — fa­kadt volna ki tíz-húsz év múlva. Most, táskájában az egyetemi jegyzetekkel, csak annyit mondott: — Ne marháskodj, Ati. Látod, a kony­hában már ég a villany. Itthon van anya. S nézi az órát, hol maradhattunk ve­led ... Már lépett is volna tovább. Nyújtot­ta a kezét. De most a fiún volt a sor, hogy megmakacsolja magát. Lázas, kaszáló mozdulatokkal tépte ki nyakából azt a piros sálat, amit az imént a hídnál kapott a lánytól, s ledobta a sé­tány betonkockáira a falevelek, eldo­bott és széttaposott fagylaltospoharak és üres cigarettásdobozok közé ... — Akkor, akkor, ha te ... Akkor nem szeretlek. S nemcsak most, soha többé nem foglak szeretni! Pedig csak arra kértelek, hogy gyere le velem a vízhez. Nehéz lett volna? Beleszakadtál volna? A szemrehányás keserű szavai elin­dultak, mint hógolyó a hegytetőről, hogy lavinává változzanak. A lány maga sem vette észre, hogy egyedül maradt a sétányon a földön he­verő piros sál társaságában. A fiú már lent állt a folyó szélén. Kavicsokat ke­resett, s ha talált egy megfelelőt, elrö­pítette minél messzibbre a hullámokba. Ez nyilvánvaló vereség volt. A lány táskájába gyűrte a sálat, s megadóan in­dult el a folyó felé, mely már a havasok hideg leheletét hozta hullámaival a kö­zeli hegyekből. Mit is tehetett mást. Megverni nem volt kedve a gyereket. Meg szerette is az unokaöccsét, aki most múlt csak há­roméves. KM msMarkus Csaba.MM ■Méréséi!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents