Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-28 / 23. szám

HÉTVÉG! MELLÉKLET 1984. január 28. ÖTEZER DIÁK OTTHONA Jubiláló kollégiumok Megyeszerte folynak a megemlékezések, melyeket a középiskolai kollégiumi moz­galom negyedszázados jubi­leuma tiszteletére rendeznek. E kollégiumok az elmúlt 25 évben nagy részt vállaltak az ifjúság neveléséből, mertek újítani, kísérletezni, kocká­zatot vállalni, építettek a fia­talok öntevékenységére. 1959 februárjában a műve­lődési kormányzat és a KISZ irányelvei a kollégiumok cél­ját és feladatait így határoz­ták meg: „A középiskolai kol­légiumoknak — amellett, hogy otthont kell nyújtaniok elsősorban a munkás-paraszt családok tehetséges gyerekei­nek — alapvető feladatuk az iskolai tanulmányok elsajátí­tását, a közösségi nevelés sa­játos lehetőségeinek felhasz­nálását oly módon elősegíte­ni, hogy a kommunista világ­nézet és erkölcs alapjaival, kommunista jellemvonások­kal rendelkező fiatalok kerül­jenek a termelőmunkába, egyetemre vagy főiskolára.” Az idézett elvi-eszmei iránymutatások után indult meg az új típusú szocialista középiskolai kollégiumok kia­lakulása 25 évvel ezelőtt. Me­gyénk intézményeinek fejlő­dése, a jelen eredményei és gondjai beleillenek az orszá­gos helyzetképbe. Hogyan is indult? Egy do­kumentumban olvasható: „Még bombák robbannak, ágyúk dörögnek Budapesten és a Dunántúlon, de már az élet sürgetően lép föl a kele­ti országrészben. A felszaba­dult Nyíregyházán is megin­dul az élet. Dermedtségükből az iskolák is ébredeznek, le-' rázva magukról a múlt li­dércnyomását és nagyot, sza­badot lélegezve a pezsgő élet és fejlődés útjára lépnek.” 1944 novemberében így születik meg a kollégiumi „mag” a Szabolcs u. 8. szám alatt 20 fős szállással. 1945 tavaszán a tanulóotthon cél­jaira a Véső u. 1. szám alatti — 1800 előtt készült — épü­letet adja át Nyíregyháza vá­ros. 1945 őszén így indul meg a mai Benczúr-kollégium ön­álló élete 42 fővel. 1946. augusztus 2-án elvi döntés születik egy másik kollégium megalakításáról. A kollégium címe: nyíregyházi Bessenyei György-kollégium. Talán ez a két intézmény az, amelyből a 60-as, 70-es évek nagy középiskolai prog­ramjával párhuzamosan kia­lakult a megye kollégiumi hálózata. Amíg 1959-ben Nyíregyhá­zán 5, a megye többi részén 12 diákotthoni kollektíva te­vékenykedett, s fokozatosan kollégiummá váltak — addig ma a 33 bentlakásos intéz­ményből 26 kollégium. Közü- lük 3 a legrangosabb kitünte­téssel rendelkező kiváló kollé­gium (tiszalöki Teleki Blan­ka, fehérgyarmati Móricz Zsigmond és a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium kollé­giuma) . Az utóbbi 10 évben 2660 helyet létesítettünk az újon­nan épült diákotthonokban — ez országos összehasonlítás­ban is figyelemre méltó. Mo­dern intézményeink mellett azonban éles kontrasztként még mindig ott van néhány kedvezőtlen tárgyi körülmé­nyek között dolgozó kollégi­um is. 1983 szeptemberében 5154 di­ák, a megyében középfokon tanulónak közel egynegyede költözött be diákotthonokba, kollégiumokba. Személyisé­gük fejlődését 160 fős nevelői kollektíva segíti. Jelentős ez a tanulólétszám, de az isko­latípusok közötti arányokat mindenképpen javítani szük­séges. Amíg a gimnazisták­nak és szakközépiskolások­nak közel 30 százaléka kollér gista, addig a szakmunkásta­nulóknál ez az arány csak 20 százalék, itt elsősorban az ipari és kereskedelmi szak­munkástanulók kollégiumi elhelyezését kell segíteni. Az ötnapos munkahét új helyzetet teremtett a kollégi­umokban is. Előtérbe került a tanulmányi munka hatéko­nyabb segítése, aktívabb a korrepetáló tevékenység. Az iskola és kollégium program­jának egyeztetése ma már nélkülözhetetlen. Mivel íövi- debb a szabad idő, átgondol­tabb tervezés kell, kevesebb rendezvénylehetőség van. Ezek a rendezvények azonban igényesek, örvendetes, hogy a kollégiumok nem monda­nak le hagyományaik ápolá­sáról. Az új nevelési tervvel össz­hangban a tehetséggorfflozás, valamint az eszmei-politikai nevelésre kell nagyobb fi­gyelmet fordítani. Az őszinte véleménynyilvánítás, a vita­szellem, a nyíltság erősítése is szükséges a jövőben. Az intézményi rendezvények, a márciusi megyei kollégiumi konferencia is jó alkalom ezek áttekintésére, a tovább­lépés módjainak meghatáro­zására. Szentpéteri Zoltán ZSÖR LAP, KIS LAP, NYlRI KARCOS Lappangó lapok nyomában Az első összefoglaló bibli­ográfia a mai megye terüle­tén megjelenő napi- és heti­lapokról, valamint folyóira­tokról 1969-ben 151 kiadványt tart számon. Ez az idők fo­lyamán lényegesen bővült, itt-ott előkerültek lappéldá­nyok, valamint olyan perio­dikák, melyek az Országos Széchényi Könyvtár hírlap- állományában nem találha­tók. Eddig is tudtunk olyan sajtótermékekről, melyeket fent jelzett munka nem re­gisztrál, láttuk, kézben tart­hattuk, olvashattuk azokat. Most néhány olyan lapról szólunk, melyek létezéséről szinte teljes bizonyossággal tudunk, de azokat nem lát­tuk, csak a visszaemlékezé­sekben, régi újságok híradá­saiban bukkan fel nevük. Éppen száz éve, Nagykálló- ban szerkesztették a Gyer­mekvilág című „szívképző és jellemfejlesztő nevelészeti” folyóiratot Kiss Rezső reális­kolai tanár és Schönbrunn Zsigmond népiskolai igazgató. A folyóirat 1882. április eleje körül jelent meg, néhány szá­mot élhetett. Létezéséről a korabeli Nyírvidék tudósít. 1911-ben a Szatmár megyei Közlöny terjedelmes (nyilván fizetett) cikkeket közöl arról, hogy „Tiszalökön is egy érde­kes újság alapításának hírét vesszük. A csöpp újság czi- me: „Zsur lap”, főszerkesztő­je pedig Harsányi Sári kis­asszony, míg munkatársainak gazdája is kivétel nélkül a le­ányok sorából kerül ki: Flóra, Margit, Ella, Sára és Ila kis­asszonyok szerkesztik még nagy ambíczióval a lapot...” „Politikával természetesen nem foglalkozik; bár lehet, hogy később hamarosan ve­zércikkeket olvashatunk majd benne a nők szavazati jogá­nak alkotmányos szükséges­ségéről. A vezérczik helyét is tárcza foglalja le s a kis lap a nőket érdeklő közleménye­ken kívül nem is tartalmaz egyebet, csak tárczát és ver­set felváltva. Egy egész külön világban vagyunk, az emlék­könyvek, a majálisok, konfet­tiestélyek ártatlan és regé­nyes világában, ahol a toll ékszer s nem bonczkés és gyilkoló-szerszám és az írás csupa felhőtlen, gyötrelem nélkül való. édes mulatság, haragszomrád-játék az élet­tel... ” A Zsur-lap-ról kü­lönben a későbbi Szabolcs megyei kiadványok is tudnak. Példányai hol lappanghat­nak? Húsznál több nyomdai úton előállított újság jelent meg napjainkig Mátészalkán. Né­hányról csak a korabeli lapok közleményei alapján értesül­hetünk. A Mátészalka című lap (ez sincs meg az OSZK- ban) 1912. január 5-i egyik szerkesztői üzenetében ezt ír­ja: „Nekünk semmi rosszaié szavunk az ellen, hogy a Má­tészalkai Kis-lap megindult. Nem mi, hanem a közönség fogja — mint legkompeten- sebb fórum — eldönteni, van-e rá szükség vagy se?” Egyéb helyen is történik em­lítés a Mátészalkai Kis Lap­ról. Földes Pál könyvében (33 a 133 napból) írja, hogy 1919- ben ugyancsak Mátészalkán megjelent a Nép című 16 ol­dalas kis formátumú lap Fü- löp Lajos nyomdájában. Nem tudunk arról, hogy később példányai előkerültek volna. Megjegyzendő, hogy a Ta­nácsköztársaság leverése után az ellenforradalmi szervek összegyűjtötték a 133 nap ide­jén megjelent kiadványokat. Ezek között sem találkozunk a Nép címével. Álmos Zoltán írt a Nyíri karcosba a szá­zadforduló után. Vajon hol, pontosabban mikor? Fentiekben távolról sem merítettük ki témánkat. Bi­zonyosan a felsoroltakon kí­vül még igen sok lappang va­lahol. Csupán egy lényeges szempontra hívjuk fel a fi­gyelmet. Többször jelent meg felhívás a régi újságok, folyó­iratok gyűjtésére, könyvtá­rakba, múzeumokba való el­juttatására. Legtöbbször so­vány eredménnyel. Ügy gon­doljuk, hogy a megyei könyv­tár, vagy bármelyik városi könyvtár a régi megyei kia­dású lapokat, kiadványokat szívesen fogadná, sőt megvá­sárolná. Ha csak arra gondo­lunk, hogy Fehérgyarmaton, Kisvárdán, Mátészalkán, Nyírbátorban több nyomda is volt az idők folyamán, ezek nemcsak újságokat, hanem a legkülönbözőbb sajtótermé­keket, könyveket stb. adták ki, kirajzolódnak a gyűjtési feladatok. Nyéki Károly LÁTOGATÓBAN 7—! ...................................................................; ■ .------7--------— Gyanakodva nézegettem a fekete kalap mellé tűzött roz­maringot. Olyan hihetetlenül friss volt a havat ígérgető télben, hogy már-már mű­anyagból formált hamisít­ványnak hittem. Csak amikor kézbe vettem, oszlott el vég­leg kételyem, amit ha meg­osztok viselőjével, Barkó Jó­zsi bácsival, joggal vehette volna életre szóló sértésnek. Mert milyen ember is az, aki a legfogvacogtatóbb időben nem tud friss, illatos virág- szálat a kalapja mellé sza- kasztani ? Alighanem hitvány. S egyre többen vagyunk ilyenek. A nyolcvan felé tartó Józsi bá­csikból pedig egyre keve­sebb. Szinte észrevétlenül itt­hagytak minket. Elmentek közülünk azok, akik az erőt apasztó dolgos hétköznapok után is hajnalok hajnaláig tudtak vigadni, akik hetykén, fáradhatatlanul járták a híres kállai kettőst, miközben tán­cosok és szemlélődök szívét ugyanaz a melengető érzés járta át. Barkó József, a volt gulyás és parádés kocsis jól érzi magát a nagykállói tánc- együttes fiatal tagjai között. Megtalálják a közös hangot, felülemelkednek a nemzedé­keket elválasztó gondokon. Összeköti őket az a csak szív­vel és ésszel egyszerre felfog­ható valami, amit egyszerűen hagyománynak nevezünk. Azután vetettem mindezt papírra, hogy egy hétköznapi próbájukon meglátogattam a nagykállói együttest*. A helyi művelődési központ élte csendes délutáni óráit, ami­kor a rozmaringos kalap vi­selőjével és Hamvas László igazgatóval, az együttes veze­tőjével szót szóba fűztünk próbákról, fellépésekről, si­kerekről. Ahogy alkonyodott, úgy lettünk egyre többen a szobában. Jöttek egyedül és párosával a táncosok a szoká­sos esti próbára. Arra vol­tunk kíváncsiak, hogyan szü­letik lábukon a tánc? Egysze­rűen másolói, ismétlői szép­apáink, nagyapáink mozdula­tainak vagy alkotó életre kel­tői? Elkerülhetetlenül először mégis az együtes „életrajzá­val” kezdtük. A csoport elődje 1928-ban alakult, Gyöngyösbokréta néven. A' régi hagyományos kettőst jár­ták úgy, ahogy az a faluban a táncos kedvű legények, lá­nyok lábán élt. A háború után lassan elsorvadt az együttes. A tetszhalálból 1951-ben a nagykállói Szabó Sándor támasztotta fel a mozgalmat. Érezték, hogy a hétköznapi változat nem szín­padképes. Próbálták népi je­lenetekbe — fonóba, dörzsö­lőbe — ágyazva közönség elé vinni. A korszerűsítés ellené­re az átütő siker elmaradt, mert nem tudtak a hagyo­mányból kilépni. Az áttörést Molnár Lajos és Hargittai Zsuzsa közös koreográfiája hozta meg, amit jelenleg is táncol az együttes. Minden évtized a fejlődés egy-egy lépcsőfokát járatta meg az együttessel. Az ötve­nes években még a járási szemlék szereplője. A hatva­nas években az országos mi­nősítési rendszer bevezetése után először kaptak a nagy­kállói táncosok bronz minősí­tést. Szép egymásutánban si­került mind a három fokoza­tát hazavinni. A hetvenes év­tized az ezüst minősítések je­gyében telt el, míg 1981 meg­hozta az aranyat, az egyenle­tes fejlődés bizonyságaiként. Sikerül-e tartani ezt a cél­ratörő tempót, lesz-e folytatá­sa a sikersorozatnak? Tapin­tatlannak tűnhet a kérdés. Az adottságokkal, a lehetősé­gekkel reálisan számoló em­ber azonban nem kerülheti meg. — Gondjaink vannak, amik pillanatnyilag vissza­fogják az együttest — vette fel a kesztyűt Hamvas Lász­ló. — Eddig nem volt próba­termünk, most alakítottunk ki egyet a művelődési köz­pontban, ahol februártól tük­rök előtt gyakorolhatnak táncosaink. Talán ez a terem az utánpótlás nevelésénél is segít. Az általános iskola fel­ső tagozatában néptánctago­zatos osztályt szeretnénk szervezni. Ma még ott tar­tunk, hogy egy táncos pár hirtelen kiválása törést okoz az egész együttesnek. Az utánpótlás neveléséhez is szakember kellene, mint ahogy a felnőtt csoportnál szintén érezzük egy pedagó­giailag és szakmailag képzett vezető hiányát. A Budapest-centrikus szemléleten ütöttek rést a kállóiak akkor, amikor 1971- ben országosan elfogadtatták: néptáncfesztivált nemcsak városban lehet sikerrel meg­rendezni. Ma már, a tízéves jubileum után az egyik leg­jelentősebb, legszínvonala­sabb hazai fesztiválként tart­ják nyilván a Kállai kettős Néptáncfesztivált. Két-három esztendeje gyűjtik a nagykállói lakodal­mi szokásokat. Tervezik, hogy idővel önálló műsorba gyúr­ják a lejegyzett töredékeket. A tánchagyomány színpadra mentése hasonló alkotómun­ka, mint egy frissen kapott koreográfia betanulása. Né­hány hét végén az együttes­nél vendégeskedő koreográ-1 fus a fiatal kállóiak lábára igazítja a motívumokat. A részletek birtokában a pró­bák során fokozatosan egysé­ges egésszé, folyamattá áll össze a tánc. Időben meg kell találniuk a legmegfelelőbb térformát, a közönségnek tet­sző színpadképet. Ebben az alkotó munkában minden táncos aktívan részt vesz/ Ilyen hosszú, fáradságos út után lett például Erdélyi Ti­bor szatmári tánckoreográfi­ájából olyan szakmai és kö­zönségsiker, hogy vele 1982- ben a Madách Színházban a hagyományos Tancantológia- bemutatón vendégszerepelhe­tett az együttes. Az alkotás egyszerűbb foka és formája a műsor összeállí­tása. A fellépés előtt számos apró tényre, szempontra fi­gyelni kell, hogy a várt hatás ne maradjon el. A nagykállói Kállai Kettős népi együttes táncosai tizennégy koreográ­fiából, néhány eredeti szóló­táncból, énekes és zenekari betétekből minden , különö­sebb gond nélkül bármikor összeállíthatnak egy kétórás pergő műsort. Táncosa válogatja, hogy egy bizonyos szint után ki mit tesz. Látogatásunkkor ez is kiderült. A „betáhulók” csoportja megelégszik annyi­val, hogy színpadra viszi a hagyományt, örül az együtt- léteknek, a hazai és külföldi vendégszerepléseknek. Má­sok nem állnak meg itt. To­vábbképezik magukat, hogy még tudatosabb értői legye­nek a táncoknak. Jelenleg a táncosok közül Sum Dénes, Marján László, Kondor Ka­talin és Marján Piroska néptáncoktatói tanfolyamra járnak. Két zenész Debrecen­be népzenészképző tanfo­lyamra iratkozott be. A fel­lépéseken a rozmaringos ka- lapú énekes Barkó József párja, Ferencz Katalin ha­vonta egyszer a fővárosba, Budai Ilona népdalénekeshez utazik. — Magnókazettán hozok magammal eredeti népdal­gyűjtéseket. Főleg szatmári és erdélyi dalok, balladák. Olykor nehezen érthető a szövegmondás, ezért a nyom­tatásban közölt szövegválto­zatokat összeszedem, hason- lítgatom a felvétellel. Amikor kibontom a szöveget, utána kezdem tanulni. A dallamon, a szavak népies kiejtésén nem változtathatok, a ritmu­son, hangerőn igen, ahogy ki­fejezőbbnek találom —, ma­gyarázta Ferencz Katalin. Közben beesteledett. Élet­tel telt meg a művelődési központ. Az előtérben felállí­tott pingpongasztalnál pat­togott a labda. Az öltözőkbe lépő táncosok közeli ismerő­sökként, jó barátokként -kö-i szöntötték egymást. Sum Dé^ ' nes feleségével és ötéves fi­ával érkezik. A fiatal házas­pár évek óta-táncol az együt­tesben. Nem kivételek. Má­sokat is említenek. A Fodor házaspárt, akik itt ismerked­tek meg és gyermekek már az utánpótláscsoportban tán­col. A táncos testvérpárok sem ritkák, mint Tóth Anna és Julika vagy Torma Tibor és Zsolt. Együtt vannak, mint egy nagy családban. A har­mónia, az összetartás erősíté­sét szolgálják a közösen tar­tott névesték, szilveszterek, kalákában a házépítések. „Itt nem lehet elbúsulni” jegyzi meg Barkó Józsi bácsi, aki­ről közben kiderül, a nótázá- son kívül az öhömfőzéshez is ért. Ezt megerősítheti a het­venéves Bogdán Zoltán, aki húsz éve húzza a táncosok­nak a talpalávalót. — Ä közösségi szellem ra­gadott meg legelőször. A tán­cot a Szabolcs-Volánnál sze­rettem meg, barátokra Nagy- kállóban leltem, — mondta Sum Dénes, aki másfél éve a Kállai Kettős szakmai veze­tője. — Nagy változást nem hozott számomra „előlépte­tésem”. Ügy érzem, tudunk együtt dolgozni. A próbák kemények. Tisztában va­gyunk vele, hogy csak hosszú gyakorlás után lehet belő­lünk karakteres, egyéni stílu­sú táncos. A katonás egyfor­maság nem lehet cél. Az arcok, az arcvonások tűnnek el leghamarabb. A nézőtérről nem láthatók a részletek, csak a mozdulatok összeolvadó folyama. Nem lehet tudni a színpad előtt ülve, hogy kit takar a népvi­selet: óvónőt vagy karban­tartót, agrármérnököt vagy népművelőt. Pcirdülnek, for­dulnak a lányok, láthatatlan karmester parancsszavára egyszerre dobbantanak a fi­úk. Pattogósán ropják a tán­cot a mozgás élményéért, az összetartozás öröméért. Meg egy kicsit azért is, hogy a ka­lap mellé tűzött illatos roz­maringnak legalább az emlé­ke velünk maradjon. Reszler Gábor KM v w W m-Jft «.-a-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents