Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-05 / 3. szám

4

Kelet-Magyarország

1984 január 5.

Napi külpolitikai kommentár

Levél Damaszkusznak

□ z unalmasnak különben sem nevezhető közel-keleti térségnek ismét megvan a maga szenzációja: Ronald Reagan amerikai elnök levelet intézett Hafez Asszad szíriai államfőhöz. A Fehér Házból érkezett levélnek mind a hangja, mind a tartalma figyelemre méltó, bár különösebb illúziót fűzni hozzá aligha volna helyénvaló.

Eddig Asszad Szíriája Reagan számára a tőle megszokott merész egyszerűsítéssel „Moszkva keze”, vagy éppen „trójai falova” volt a Közel-Keleten és punktum. Most pedig az amerikai elnök a helyzet békés rendezéséhez vezető utak közös keresésére szólítja fel szíriai kollégáját és azt ígérte, hogy egy esetleges tárgyaláson minden kérdés az asztalra kerülhet és Washington kész ezeket a kérdéseket megújult szellemben megközelíteni...

A dolog minden jel szerint legalábbis gyanús. A közvetlen előzmény a következő: Jesse Jackson színes bőrű lelkész, ismert polgárjogi harcos, a demokrata párt egyik elnökjelölt-aspiránsa elutazott Damaszkuszba és kieszkö- í zölte a Libanon felett szíriai ütegek által lelőtt és fog- j ságba esett Robert Goodman (ugyancsak színes bőrű) amerikai repülőhadnagy szabadon bocsátását.

Ez kétségtelenül olyan humanista gesztus Damaszkusz részéről, amelyre Washingtonnak valahogy reagálnia illett. Csakhogy — és innen az egész ügy egyetlen nagy „csakhogy” — Ronald Reagan egészen a látványos siker, a szabadon bocsátás pillanatáig jeges hidegséggel kezelte Jackson tiszteletes személyét és szíriai akcióját is.

Damaszkuszi útja előtt például nem volt hajlandó a néger politikus hívására a telefonhoz jönni, személyes találkozóról nem is beszélve. Miután azonban a pilóta — éppen az elnökválasztási kampány kezdetén — kiszabadult és a lélektan szabályai szerint ez voksokat jelenthet, Reagan villámgyorsan (és a tőle megszokott célratörő cinizmussal) taktikát váltott: megírta damaszkuszi levelét, s kifejezte készségét, hogy a Fehér Házban fogadja a pilótát és Jackson lelkészt.

aj on csak a szíriai gesztus okozta ezt a száznyolcvan fokos fordulatot? A válasz egyértelműen nem. Az igazság az, hogy a pilóta szabadon bocsátása egybeesett egy lényeges belpolitikai fejleménnyel. Azzal, hogy nemcsak a közvéleményben, hanem a törvényhozásban is növekszik az ellenállás a Fehér Ház libanoni és egész közel-keleti politikájával szemben. A szenátus nagy hatalmú külügyi bizottsága néhány napon belül kezdi meg vitáját erről a politikáról és Reagannek tudnia kell, hogy pozíciói ebben a vonatkozásban alaposan meggyengültek.

Amerikai közegben legalább olyan lényeges fejlemény ez, mint a damaszkuszi gesztus. Reagan levele ebben az összefüggésben sem az igazi változást, hanem a hirtelenjében felismert választási érdekeket testesíti meg.

• Harmat Endre

Varsói jelentős

Urban

sajtóértekezlete

Wojciech Jaruzelski és Lech Walesa találkozójára nincs lehetőség — jelentette ki Jerzy Urban lengyel kormányszóvivő külföldi újságírók előtt tartott sajtókonferenciáján. A lengyel párt és kormány vezetőjéhez írt Walesa-levél — amelyben a Szolidaritás volt vezetője javasolta a találkozót — mindeddig nem érkezett meg — mondta Urban.

A kormányszóvivő szólt a múlt évben kihirdetett amnesztiarendelet végrehajtásáról. Eszerint december 31-ig, az amnesztia lejártáig összesen 1120 személy jelentkezett a hatóságoknál, közülük 441 november 1. után. A földalatti ellenzék nagyságát érintő kérdésre válaszolva Urban kijelentette, hogy az illegalitásban levő személyek száma jóval kevesebb mint száz, és hogy az amnesztiarendelet nyomán jelentősen meggyengült a földalatti ellenzék.

Urban kormánya nevében tiltakozott Alois Mentes nyugatnémet külügyi államminiszter nemrégiben tett re- vansisztaízű kijelentése miatt. Eszerint németnek kell tekinteni azokat a — jelenleg lengyel területen élő — személyeket, akik 1937 előtt német állampolgárok voltak. Urban rámutatott: a lengyel kormány az állampolgárság NSZK-beli értelmezésével összefüggő igényeket elutasítja, az 1970-es megállapodás megszegésének és az egész európai struktúra veszélyeztetésének tekinti. Hozzáfűzte: a lengyeleket nemcsak politikailag, hanem erkölcsileg is felháborítja, hogy az NSZK-ban németnek, sőt, NSZK-állampolgárinak tekintenek mindenkit, aki 1937 előtti német állampolgársággal rendelkezik, illetve aki a megszállás alatt az etnikai listára való felvétel alapján szerzett német állampolgárságot.

Befejeződtek a szovjet—NDK külügyminiszteri tárgyalások

Andrej Gromiko, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter szerdán Moszkvában, a Kremlben megbeszélést folytatott Oskar Fi- scherrel, az NDK külügyminiszterével, aki a szovjet kormány meghívására tartózkodik Moszkvában.

Az elvtársi, szívélyes légkörben lefolyt megbeszélésen a felek véleményt cseréltek a Szovjetunió és az NDK kapcsolatainak továbbfejlesztéséről, valamint a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről, különös figyelmet szentelve az európai biztonság ügyének.

Andrej Gromiko szerdán villásreggelit adott Oskar Fischer tiszteletére. A villásreggelin mondott pohárköszöntőjében a szovjet külügyminiszter méltatta a Szovjetunió és az NDK kapcsolatait. Hangsúlyozta: a

Német Demokratikus Köztársaságot fennállása óta a testvéri barátság, a kölcsönös tisztelet és bizalom fűzi a Szovjetunióhoz. A két ország kapcsolatai a marxizmus— leninizmus, valamint a szocialista internacionalizmus elvei alapján fejlődnek.

Oskar Fischer válaszában kiemelte: az NDK maradéktalanul támogatja Jurij

Andropov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke 1983. november 24-i nyilatkozatát. Az NDK a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal vállvetve minden tőle telhetőt megtesz a szocialista közösség gazdasági erejének, védelmi képességének és egységének szilárdítása érdekében.

A meleg, baráti légkörű villásreggelin jelen volt a Szovjetunió több minisztere és más hivatalos személyiségek.

Oskar Fischer szerdán, tárgyalásai befejeztével hazautazott a Szovjetunióból.

Fegyelem, következetes fellépés

BESZÉLGETÉS DR. LÉVAI TIBORRAL, A LEGFŐBB ÜGYÉSZ

HELYETTESÉVEL

Az ügyészben sokan csak a büntetőperek vádlóját látják, pedig a szocialista ügyészi szervezet feladatai ennél lényegesen sokrétűbbek. A törvényesség hivatásos őrei életük valamennyi területén — így az államigazgatási ügyekben és a polgári perekben is — rendszeresen figyelemmel kísérik a jogszabályok megtartását, a jogpolitikai elvek érvényesülését. A Legfőbb Ügyészségnek különösen átfogó, országos tapasztalatai vannak a jogvitás ügyek mögött meghúzódó társadalmi, gazdasági háttérről. Ezekről, valamint a tanulságok hasznosításának lehetőségeiről beszélgettünk dr. Lévai Tiborral, a legfőbb ügyész helyettesével.

— A társadalmi folyamatok befolyásolásában a jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak egyaránt fontos feladatai vannak. Hogyan tud az ügyészség részt vállalni ezekből?

— Sokféle lehetőségünk van erre. Hogy csak néhány példával érzékeltessem: a Legfőbb Ügyészség a legfontosabb, a miniszteri rendeletnél magasabb szintű jogszabályok tervezetét törvényességi szempontból már előzetesen elemzi, s ha szükséges, megtesszük észrevételeinket. Az alsóbb szintű ügyészségek pedig a tanácsi jogalkotás törvényességét kísérik figyelemmel. Nem kevésbé fontos feladatunk felügyelni a jogszabályok helyes végrehajtására, vagyis a jogalkalmazás törvényességére. A konkrét ügyekben elkövetett törvénysértések orvoslásán túl az illetékes szerveknél rendeletek kiadását, módosítását kezdeményezzük, s ha helytelen jogértelmezésre, vagy téves jogalkalmazási gyakorlatra figyelünk fel, állásfoglalások, útmutatások kibocsátását javasoljuk. A közelmúltban vizsgálták meg például az ügyészségek a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó munkavédelmi előírások megtartásának törvényességét. A tapasztalatok alapján a Legfelsőbb Ügyészség kezdeményezte a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsánál a munkavédelmi szabályzatok elkészítéséhez kiadott útmutató több pontjának módosítását, mert azok ellentétesek voltak a magasabb szintű jogszabályokkal.

— Az elmúlt évek tapasztalatai azt igazolják, hogy az ügyészi vizsgálatok, intézkedések szerepe egyre nagyobb a szocializmustól idegen jelenségek elleni küzdelemben. Milyen típusú vizsgálódások segítik a társadalmi valóság jobb megismerését?

— Az egyes ügyek mögött meghúzódó okok, társadalmi-gazdasági összefüggések felderítése nélkülözhetetlen eszköze az egy-egy jogterületen fellelhető negatív jelenségek megértésének. Ilyen volt a közelmúltban a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények miatt indított eljárások vizsgálata. Az átfogó elemzések egy másik típusa, amikor egy- egy jogilag szabályozott társadalmi jelenséget vizsgálunk meg sokoldalúan. Ez utóbbira példa a munkakerülő életmóddal kapcsolatban folytatott vizsgálatunk. Célunk ezzel annak feltárása volt, hogy ez a társadalomra rendkívül káros magatartásforma hogyan szüntethető meg, illetve, hogy a hatása miként mérsékelhető.

— Milyen konkrét tanulságokkal szolgált ez az elemzés?

— Megítélésünk szerint olyan intézkedésekre van szükség, amelyek az egyik oldalról rendszeres munkavégzésre ösztönzik ezt a réteget, más oldalról pedig megváltoztatják azokat a körülményeket, amelyek lehetővé teszik az élősdi életvitelt, a munka nélküli jövedelemszerzést. Persze nincsenek olyan illúziók, hogy ebben a nehéz témában egyik napról a másikra megoldást lehet találni. De hosszabb távon eredményre vezethet a felelősségre vonás további szigorítása.

— Sokat hallani manapság az állampolgárok fegyelmezetlenségéről. Talán nem alaptalanul vetik fel a kötelezettségeiket pontosan teljesítők, hogy szigorúbb, következetesebb fellépésre lenne szükség a notórius adósokkal és állam- polgári fegyelem más megsértőivel szemben.

— A magunk részéről teljesen egyetértünk ezekkel a véleményekkel, de úgy véljük, hogy a fegyelem hiánya a munkahelyeken is legalább ennyire demoralizál. Következményei a rossz munkahelyi közérzettől egészen az üzemi balesetekig terjednek. Ehhez a témához tartozik, hogy az ügyészségi vizsgálatok során gyakran tapasztaljuk a vezető beosztásban dolgozók fegyetlmezetlenségét, s ami ennél súlyosabb, a beosztásukkal való visz- szaélést. Az effajta magatartások társadalmilag különösen károsak, mert általában is megrendítik a bizalmat a fontos munkaköröket betöltő emberekkel szemben.

— Az ügyészségek hivatásukból adódóan olyan tükröt tartanak a társadalom elé, amelyben különösen felnagyítva láthatók a káros, negatív jelenségek. S ezek sorában mindenképpen beszélnünk kell az alkoholizmusról...

— Az italozás, mint jelenség, közvetlenül és közvetve elősegíti, illetve kiváltó oka a különféle ügyeknek. Az előbbire példa, amikor valaki munkahelyi italozásért fegyelmit kap, vagy ittas járművezetés miatt vonják felelősségre. Közvetve érzékelhető az alkoholizmus hatása akkor, amikor az italozó életmód fokozatosan vezet el szembeszegüléshez a társadalmi'normákkal. Tapasztalataink szerint olyan rétegek is nagy számban költenek jelentős összegeket alkoholra, amelyek ezt anyagi helyzetük miatt sem engedhetnék meg maguknak. A következmény jól ismert: a családok szétzüllése, a gyermekek veszélyhelyzetbe kerülése. Gyorsabban növekedett az emberek szabad ideje, mint a kulturált eltöltésére jelentkező igény és lehetőség. Az alkoholizmus növekedéséhez olyan pszichés okok is hozzájárulnak, mint a beilleszkedési nehézségek, az irreális, elérhetetlen célok miatti kudarcok, csalódások és így tovább . . .

— Az ügyészi szervezeteknek az alkotmányban foglalt törvényességi feladata mellett fontos kötelessége közreműködni a törvénysértések megelőzésében. Mennyiben segíti ezt a munkát a társadalom egészére hatást gyakorló jelenségek folyamatos elemzése?

— Látni kell, hogy a társadalmi folyamatok tudatos irányítására csakis a megfelelő ismeretek birtokában vagyunk képesek hatást gyakorolni. Másrészt a jogsértő magatartáshoz vezető okok többnyire a gazdaságitársadalmi háttérben gyökereznek, a puszta felelősségre vonás tehát gyakran csak tüneti, felszíni kezelés, mely nem vezethet eredményre, ha nem ásunk a jelenségek mélyére. A törvényesség érvényesüléséért folyó harc elválaszthatatlan a jogsértések elleni küzdelemtől, s ez nem lehet csupán egyik vagy másik szerv kizárólagos feladata. Ez a követelmény ma már tartalmi eleme kell, hogy legyen az állami ügyintézési tevékenységnek csakúgy, mint a felügyeletet, irányítást és ellenőrzést ellátó valamennyi szerv munkájának. Az egész társadalom összefogása szükséges ahhoz, hogy a szocialista törvényesség életünk valamennyi területén érvényesüljön.

bállá odon: Volt egyszer egy szálloda

Csaknem negyven éve, hogy tűzben, robbanások zajában egy nagyváros ostromának porfelhőiben utolsó heteit élte a pesti Duna-par- ton a Hotel Hungária, a dzsentrik, földbirtokosok és arisztokraták patinás szállodája, amely a nyilas országiás végnapjaiban sokféle embert vonzott: kalandorokat és bújkálókat, embermentéssel üzletelő szélbámosokat és menekülteket; üldözőket és üldözötteket egyaránt. A szerző — Bállá Ödön újságBudapest felett kék az ég. A Belváros szűk utcái felett szikráznak a decemberi napsugarak. Valahol nyitva egy ablak. Talán takarítanak, vagy szellőztetnek. Tisztán hallani a rádiót. Nem zenét játszik, kemény, ismert szavak pattognak a hangszóróból: légiriadó elmúlt, Veszpíró — maga is a hotel lakójaként vészelte-élte át a rém- séges Időszakot, ezért lehetett tanúja, s lehet most krónikása a néhány száz Duna-parti négyszögölre korlátozódó sajátos, tragédiáktól terhes forgatagnak. A krónika szereplői — noha némelyikük nevét megváltoztatta a krónikás — valóságos személyek, mint ahogy valóságos volt a luxusszálloda is, amelynek helyén ma a Duna Intercontinental impozáns épülettömbje áll.

rém, Győr, Budapest. Légiriadó elmúlt.

Cél nélkül őgyelgek az utcákon, nem zavar már sem a „Krokodil Gross”, sem a német légelhárítás többi rejtjele. De még a szirénák egyhangú üvöltése sem: a légiveszély elmúlt.

Akármerre járok, plakátokat látok. Ugyanazzal a szöveggel. „Mindazok a honvédek és sorkötelesek, akik nem jelentkeznek alakulatuknál ... felkoncoltainak.” Aláírás: Nidosi városparancsnok. Az egykori pedikűrös, magyarán tyúkszemvágó. Nézem a plakátot, a dátum 1944. december 10. „Felkoncoltainak". Micsoda ostoba kifejezés, mondom magamban, de nincs okom mosolygásra. Mert láttam a Tőzsde-palota (a mai tv-székház) előtti téren az akasztott holttestet és a Kígyó utcában egy fiatal grófot holtan, akit azért lőttek agyon, mert a reá tett tábla szerint „dorbézolt”.

Andersen meghalt, vége a mesének, ezt hangoztatják a karszalagosok, amikor igazoltatnak valakit és ha az illetőnek nincs megfelelő fleppnije, működni kezd a géppisztoly. Fél évvel ezelőtt minden fegyveres szolgálatra alkalmas minősítéssel besoroztak, és a falragaszok szerint már régen be kellett volna vonulnom.

A zsebemben van ugyan egy írás, amely szerint hadiüzemben, egy sváb pékségben dolgozom, de ez mitsem ér. A dátum7 már lejárt. Budai lakásom csaknem szemben van a kerületi nyilas pártházzal. Oda nem mehetek. Van egy szomszédom, aki nyilaskeresztes karszalaggal jár, és akivel ha találkozom, naponta elmondja: hogy lehet, hogy egy egészséges fiatal férfi nem harcol a hazáért?!

Miközben arról morfondírozom, hogyan juthatnék ki a zsákutcából, egy kéz nehezedik a vállamra. Idegesen fordulok meg (hányán teszik ugyanezt most minden hangos szóra, minden gesztusra?).

— Hát veled mi van, barátom?

Csücskös Bocskai-sapka, tiszti bőrkabát, főhadnagyi rangjelzéssel. Gyíkbőr bilge- ri, talán senkinek sincs ilyen az országban. És tábornoki magabiztosság.

— Tamás! — fut át az öröm rajtam. Régi barátom, akit

már évek óta nem láttam. És már kalauzol is főúri tessékelő mozdulattal. A kocsija, a vajsárga Opel Kápiten felé, amely a járda mellett áll.

— Szállj be, megiszunk valahol egy konyakot!

De én csak állok a kocsi előtt, és szinte hipnotizálva meredek a szélvédő üvegre. Rajta gépelt fehér papírlap, alján sasos, horogkeresztes pecsét. Német nyílt parancs.

— Hát te is? — kérdem.

Ö csak legyint. Néhány perccel később a Negresco vörösbársony foteljében

ülünk.

— Te mi az istennek vagy ilyen levert? — töri meg a csendet Tamás.

— Minek örüljek? Nincs mindenkinek német nyílt parancs a kocsiján.

A mondat keserűen cseng, s egyben vád is. Tamás szeme összeszűkül, aztán felnevet.

— Hát ez a baj, te hülye? Hány ilyen nyílt parancsot akarsz? Magam csinálom ... Csak írógép kell hozzá, meg pecsét.

Igen, ez már a régi Tamás. Az okos, a fölényes, ugyanakkor a magabiztosságon túl is kaland vágyó. Neki már, és ezt biztosan érzem, elmondhatom, mi a baj. Hogy katonaszökevény vagyok, és hazulról el kellett jönnöm. Tamils nevet, és ismét legyint.

— Tehát ez a legnagyobb bajod. Majd segítünk rajta. Hazamész a csomagodért, és beköltözöl a Hungáriába. A többit majd elintézzük, az iratokat és miegymást. Pénzed van? Mert adok, ha kell...

Este hatkor egy kis kofferrel megállók a Grand Hotel Hungária márványos halijában. Az egyenruhás portás beidegzett pillantással mér fel. De a hangja udvarias, megadóan emeli fel karját.

— Szobánk, sajnos nincs, uram.

— Romhányi főhadnagy úr... — mondom Tamás nevét.

— Ja, már tudom ... Kérem, el van intézve. — És már csörren is a tábláról levett nehéz kulcs. A 205-ös.

Következik: 2. „Békesség a földön az embernek”.

1. Új vendég a hotelben