Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-22 / 18. szám
Verseny a felszabadulás jubileumára Ösztönzés, újítás, takarékosság Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére megyénk szocialista brigádjainak többsége tett munka- verseny-felajánlást erre az évre. A brigádtagok ezekben a napokban, hetekben beszélik meg konkrét vállalásaikat. A Szabolcs megyei Tejipari Vállalat mátészalkai üzemének szocialista brigádjai a múlt héten a munka minőségének javítását vállalták, s a gépsorok és a gépjárművek takarékos üzemeltetésére is tettek javaslatokat. A szabolcs-szatmári vállalatok üzemi négyszögei versenyfelhívással fordulnak a szocialista brigádokhoz. A közeljövőben sorra kerülő brigádvezetői tanácskozásokon konkrétizálják a vállalásokat. A szakszervezetek megyei tanácsának illetékesei máris szereztek néhány kedvező tapasztalatot. A Nyíregyházi Konzervgyárban például módosították a munkaverseny-szabály- zatot. A januártól érvényben lévő új szabályzat a dolgozókat jobban ösztönzi és nemcsak ebben az évben, hanem távlatokban is. A SZÁ- ÉV és a KEMÉV versenyfelhívásában az újítások számának gyarapítása is szerepel. A tiszavasvári vegyészeti gyár brigádjai vállalták a külföldi alapanyagokkal történő takarékosságot. A kis- várdai villamosszigetelő gyárban a brigádok egyebek között több exportképes termék gyártását határozták el. Az évforduló jegyében zajló munkaverseny országos méretű, a Sziklai Sándor nevét viselő bányászbrigád kezdeményezésére indult el. Külön csatlakozásra nincs szükség. Az az általános elvárás, hogy minden brigád többet vállaljon munkaköri kötelességénél. A SZOT elnökségének állásfoglalása egyébként már eljutott a szabolcs-szatmári vállalatokhoz, szövetkezetekhez is. Az állásfoglalásban egyebek között ez olvasható: „Felhívjuk a vállalatok, szövetkezetek, intézmények vezetőinek figyelmét, hogy biztosítsák a verseny szervezési, érdekeltségi és önkormányzati feltételeit. A szakszervezetek tekintsék alapvető feladatuknak, hogy sikerre vigyék a dolgozók kezdeményezését”. A brigádok versenyének, pluszvállalásának célja a VI. ötéves terv sikeres befejezése is. Az évforduló jegyében indult verseny jövőre is tart. Az átfogó értékelésre megyei és országos szinten 1986-ban kerül sor. — Nem hagyjuk megszakadni a sorozatot. Bár nekünk nagyon nehéz év volt 1983. A növénytermesztés ráfizetését szerencsére az állattenyésztés ellensúlyozta. A vemhesüsző-értékesítés, illetve hízómarha-eladás jól sikerült. Nagy gondunk viszont, hogy hol az áradás, hol a vízhiány nehezíti munkánkat. Területünk egy része ugyanis a Szamos túlpartján van. — A ruhaüzemben foglalkoztatott félszáznyi nődolgozó, de a tsz-tagság átlagkeresete is emelkedett az elmúlt évben. A január 4-i szakvezetői értekezleten olyan feladatokat szabtunk, hogy költség és energiacsökkentés, s nagyfokú takarékosság segíthet csak hozzá bennünket, hogy 1984 jól sikerüljön. Titkos tervünk, hogy az alakulás 25. évfordulójára — március 13 — meghívjuk a még élő alapító tagokat, s Nyíregyházáról azokat, akik felvilágosító, meggyőző munkájának hatására a szövetkezést, a boldogulást választotta Sza- mossályi és Hermánszeg lakossága. (molnár) Nyíregyházán, Nyírbátorban, Kisvárdán Munkásőrök egységgyűlései A munkásőrök és családtagok a volt nyíregyházi járás egységgyűlésén. Szombaton megyénk három városában tartottak évzáró-évnyitó munkásőr-egy- séggyűlést. A volt nyíregyházi járás munkásőreinek egységgyűlésén részt vett Bánóczi Gyula, a megyei pártbizottság titkára, a, nyírbátori mutikásőrök egységgyűlésén Tóthné Kiss Mária, az MSZMP Központi Bizottságának tagja. A kis- várdai munkásőrök egységgyűlésén Hosszú László, a megyei pártbizottság titkára vett részt. Mind a három helyen megjelentek a nagyobb üzemek, valamint a társ fegyveres erők és testületek képviselői is. A kisvárdai egységgyűlésnek szovjet vendégei is •voltak. A nyíregyházi eseményen felolvasták a munkásőrség országos parancsnokának levelét, amelyben megköszönte a járási egység valamennyi tagjának a több mint két évtizedes eredményes társadalmi munkáját. (Mint ismeretes, a járási egység januárban egyesült a városi egységgel.) Az egyesített járási egység volt parancsnoka értékelte a munkásőrök múlt évi tevékenységét és visszatekintett a korábbi évekre is. Hangsúlyozta, hogy az alapításnál három község: Nyírbogdány, Nyírtelek és Üjfehértó munkásőrei alkották a járási egységet. Ebben a három községben az elmúlt esztendőben is eredményes munkát végeztek a munkásőrök. A nyírbátori egység parancsnoka egyebek között elmondta, hogy a máriapócsi és a nyírbogéti tsz, valamint a nyírbátori szerszámgépgyár munkásőrei az elmúlt esztendőben különösen példamutatónk voltak a termelésben és a szolgálat ellátásában. Az esküt tett munkásőrök nevében Bíró István vette át a fegyvert. A fiatalembernek az apja és a két bátyja is munkásőr a nyírbátori egységben. Az egységgyűlés résztvevőinek a máriapócsi munkásőr-úttörők adtak színes műsort. A kisvárdai egységparancsnok az öntödei vállalat és a villamosszigetelő gyár munkásőreinek tevékenységét emelte ki. Kisvárdán nagy figyelmet keltett, hogy három •testvérpár tett ünnepélyes esküt. Pázmán Éva és Pázmán Mária, valamint Simkó József és Simkó László. Ikertestvérek is eskühöz sorakoztak: Bacsó László és Bacsó Pál. A kisvárdai egységgyűlés résztvevőit a záhonyi munkásőr- úttörők köszöntötték műsorukkal. Hoorom ríjszaka még csak szemerkélt, pénteken aztán megin- H. dúlt a palaszürke felhőkből, hogy látni is alig lehetett tőle. A „pesti aszfaltot” koptattam egész nap, — ott csak a latyak lett tőle nagyobb — s aztán hazafelé jövet láttam a vonat ablakából, hogy amerre csak a szem ellát, hópaplant húzott magára a határ. Kellett már nagyon. Kisfiamnak szombat reggel is első dolga volt az ablakhoz szaladni, s a szánkó vastalpára gondolt, amiről jószerivel még le sem kopott a tavalyi rozsda. Mezőgazdász barátom szemében is bújkál valami örömféle, s azt mondja: még négy—öt ilyen havazást tavaszig, s akkor talán nem lesz baj a talaj vízháztartásával. Ki a kicsit nem becsüli... — gondolom, de én is tudom, hogy több kellene még, s valami bizakodást is érzek, hogy lesz, ha egyszer végre már megindult. A gyerekek hóemberkét építettek az udvaron. Akkorát csak, mint ők maguk, de a hóember mosolyog. Eladó lányok tologatják a havat a boltok előtt. Kiszaladnak, beszaladnak, — add ide a lapátot nekem is! — kapkodják egymás kezéből: jólesik a vérpezsdítő munka, a puha hó friss illata. Szombat délelőttre kisütött a nap. Gyanakodva nézem az eget. Remélem, nem mentek túl messzire a felhők, s még néhány havazásra visszajönnek. — Képünk szombaton délben készült, a kabalási télisport-paradicsomban. Szöveg: Mester Attila Fotó: Császár Csaba Mit mutat a mérleg? Helyzetkép a Szamoshátról December első napjaiban országszerte elkezdI ték a munkát a leltározási bizottságok a termelőszövetkezetekben. A számszaki emberek e napokban befejezik a végleges összesítést. A gyügyei Almáskert, illetve a szamossályi Üj Élet Tsz várható mutatóiról igyekez- ’ tünk tájékozódni. Pályi Ferenc, a gyügyei szövetkezet főkönyvelője elégedett az Almáskert eredményeivel. 4-i Mivel a géppark elavult állományát felfrissítettük 1983-ban, így a közös vagyon 65 millióról 70 millióra növekedett. Tavaly ilyenkor csak úgy tudtunk „kiegyenesedni”, hogy a tartalékalapból több milliót kellett felhasználnunk. Most kevéske- nyereséggel zárunk. Időben, jó minőségben, nagyobb átlagárral leadtuk a megtermelt almát — a háztájiból is. — Soha nem látott meny- nyiségben készítettünk léalmát. Az előző évi 2150 tonna helyett 4160 hagyta el a telepet. — A környező településekről is vásároltunk fel léalmát. Joggal számíthatunk a HUN- GAROFRUCT biztosította exporttámogatásra is. — Jó a tagság hangulata. Látják, hogy a minőségi munka nagyon fontos. Már másként metszenek az almásban. Kisméretű, jó ízű, időtálló szövetszerkezetű gyümölcsöt vár a piac. Szamossályiban, Lőrincz Sándor arról adhatott számot, hogy a közös gazdaság nyereséges. Gépjavítás Gyügyén. XLI. évfolyam, 18. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1984. január 22., vasárnap |»#####»###########»####################»#| ?++»+»»#+»»»»»»»+++»»»»++++— lőtt, látott és Á Kanári-szigeteken I — meggyőzött! jártak Miért üres Fizet jj „Kiabáló" 87 lakás? jj a bögrecsárdás jj táska Jön a hideg A hét végén szerte a megyében havazott. Nyíregyházára és környékére péntek reggeltől szombat reggelre virradóra 13—14 centiméter vastag hótakaró borult. Minthogy a lehullott csapadék úgynevezett száraz porhó — amelyet a várható szél igen könnyen kotor — hófúvásokra lehet felkészülni. Az elkövetkezendő napokban is a mostanihoz hasonló intenzitású hóeséssel kell számolnunk. Átmenetileg a hófelhők felszakadozhatnak, de ez erős lehűléssel jár. A hó tehát megmarad. A meteorológia jelentése szerint: január 26-ig terjedő időszak változékony időjárását a mediterrán vidékekről érkező viszonylag enyhe és páradús levegőt hidegebb, szárazabb váltja föl.