Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-20 / 16. szám

1984. január 20. Kelet-Magyarország 3 Nagy dolog a kisdolog A z Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat nyíregy­házi 51-es számú bolt­jában dolgozók pana­szolják, hogy már két hete szanálták a Vasvári Pál utcán a bolt melletti házat. Ez önmagában véve még nem lett volna baj. A problé­ma ott kezdődött, hogy a bolt melletti családi házzal együtt lebontották a mellékhelyisé­get is, ahová a bolt dolgozói jártak át, ha dolguk akadt. Ennek már két hete és ha fi­gyelembe vesszük, hogy az öt eladó — váltott műszakban — napi nyolc és fél órát tartóz­kodik a boltban és közben szükségük lenne arra a bizo­nyos mellékhelyiségre, nos hát akkor vagy bekérezked- nek valamelyik közeli bér­házba, vagy visszatartják . . . Az űrhajózásban ezt a prob­lémát már régen megoldották, de az 51-es bolt dolgozói nem a „fellegekben járnak” ... (császár) MESTERSÉGES MADÁR­FÉSZKEK. A Debreceni Ma­dártani Egyesület tagjai mes­terséges fészkeket helyeztek el a Hortobágyon Tiszafüred és Tiszacsege térségében. Az igen ritka barna kányák és darázsölyvek már el is fog­lalták a fészkeket. Olvasószolgálat Hívjon, válaszolunk! A hagyományokhoz híven, e hét végén, szombaton is várja olvasóink telefonihívásait, levele­it lapunk olvasószolgálata. Ezút­tal Mester Attila újságíró tart ügyeletet a 11-277-es teleion§zá- mon délelőtt fél tíztől tizenegy óráig. A közérdekű bejelentések­re, észrevételekre, javaslatokra lehetőleg azonnal reagálunk, de előfordulhat, hogy olyan jellegű problémát vetnek fel, mely hosz- szabb utánjárást igényel, ezért kérjük olvasóinkat, hogy nevük, vagy címük közlésével Kezdjék mondanivalói ukat. SAJNÁLATOS NÉVCSERE mi­att elírás történt január 19-i szá­munkban, A 07 jelenti című cikk­ben. Az információ helyesen a következő: „január 17-én, az esti órákban Kántorjánosi község te­rületén a gyér világítás és sűrű hóesés következtében Karju László 32 éves gépkocsivezető kántorjánosi lakos személygépko­csijával elütötte a földön ittas ál­lapotban fekvő Darvai István 51 éves helyi lakost. A baleset kö­vetkeztében Darvai meghalt, az ügyben a vizsgálatot a rendőr­ség szakértők bevonásával foly­tatja.” VETÉLKEDŐ KÖZÉPISKOLÁSOKNAK Ki tud többet a Szovjetunióról? Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az idén a „Ki tud többet a Szovjetunióról” című vetélkedőt a középisko­lák diákjai részére. A gim­náziumok és szakközépisko­lák versenyzői február 9-én írásos megyei elődöntőn vesz­nek részt a megyeszékhelyen és Mátészalkán. Ezután ke­rül sor március 1-én a me­gyei döntőre. A középiskolák csapatai Nyíregyházán a me­gyei és városi művelődési központban, a szakmunkás- képző intézetek tanulói a nyíregyházi 107-es számú ipa­ri szakmunkásképző intézet­ben mérik, össze tudásúkat. Az idei vetélkedőre a me­gyében 32 diákcsapat és négy felnőtt kollektíva nevezettbe. A felnőtt csapatok március 3-án a megyei és városi mű­velődési központban sorra kerülő vetélkedőd döntik el a helyezéseket. Katonai kollégiumi pályázat A Honvédelmi Minisztérium je­lentkezésre hívja fel az általános iskolák nyolcadik osztályos fiú­tanulóit, akik vonzódnak a kato­nai életpálya, a tiszti hivatás iránt és kötelezettséget vállalnak arra, hogy felvételük esetéin', majd a középiskola eredményes befejezése után tanulmányaikat valamely katonai főiskolán foly­tatják. A felvételi követelményeknek megfelelő tanulók a Magyar Nép­hadsereg egyik középiskolai ka­tonai kollégiuménak növendékei lesznek. Ez középiskolai felvételt jelent. A kollégiumok Egerben, Nyíregyházán, Tatán, Győrben, Szegeden és Balassagyarmaton működnek, a hallgatók ezeknek a városoknak gimnáziumaiban és szakközépiskoláiban tanulnak. A növendékek tellies és ingyenes el­látásiban részesülnek. A jelentkezés feltételed : magyar államipolgárság, egészségi alkal­masság hivatásos szolgálatra, leg­alább négyes tanulmányi ered­mény az előírt tantárgyakból (magyar, történelem, matemati­ka, fizika és orosz nyelv.) A fiatalok jelentkezési lapot töltenek ki, amelyet iskolájuk­ban, vagy a megyei hadkiegészí­tési és területvédelmi — Buda­pesten a fővárosi hadkiegészítő — parancsnokságtól szerezhetnek be. A pályázat nem zárja ki egy­idejű jelentkezés lehetőségét más középiskolába. A diákok február­ban felvételi vizsgán vesznek részit, amelyen felmérik alkal­masságukat a középiskolai to­vábbtanulásra és a katonai pá­lyára. Jelentkezési határidő: ja­nuár 31. ★ Ma kezdődik az irodalmi presszók II. országos' bienná- léja. A Korona pódiumon a Hauer cukrászda Mignon ka­barémúzeuma tart előadást „Tanulj meg fiacskám komé- diázni — Kazal Lászlóra em­lékezve” címmel, ez az est lesz az irodalmi presszók II. országos biennóléjának nyi­tánya. Az eseménysorozatot a Belkereskedelmi és a Művelő­dési Minisztérium felhívásá­ra az Országos Rendező Iro­da, valamint a Korona pódi­um szervezte. Napjainkban az országban már 25-re tehe­tő az irodalmi presszók szá­ma. A mostani találkozó cél­ja — egyebek közt —, hogy e pódiumok munkáját megis­mertessék egymással és a kö­zönséggel. — Kutyául érzem ma­gam — panaszolta a hi­vatalban Stohanek. — Na, végre, hogy beis­mered, így a jó barát — a nejed már egy hete me­séli a feleségemnek, hogy rövid pórázon tart. — Apa — kérdezte a nebuló — a táskát hogy becézik? — Az attól függ. Ha fi­lozófiai műveket horda­nak benne, akkor elv-tás­ka. IKREK A „FELNŐTTEK ÁRNYÉKÁBAN”. (Gaál Béla felv.) Gyógynövényt gyűjtögető yaddisznók Különös foglalatosságot űznek ezekben- a béli napokban a me­cseki vaddisznók: gyógynövényeket gyűjtögetnek a behavazott er­dőkben. Munkálkodásukról jókora gödrök árulkodnak a rengeteg mélyén. Az úgynevezett pirító gyökeret ássák ki a földből, nevét arról kapta, hogy elfogyasztása után megpirosodik a bőr, azaz vér- I .bőséget okoz. A mediterrán eredetű gyógynövény legnagyobb ha­zai lelőhelye a Mecsek hegység. A növény föld feletti szára lián­ként kúszik fel a fákra és cserjékre, a gyógyító nedveket fehér bőrű gyökere tartalmazza. Régen kedvelt orvossága volt a falusi javasasszonyoknak, füvesambereknek, kiváltképpen mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmazták. Valószínűleg a mecseki vad­disznók is hevítő hatása miatt kedvelik a pirító gyökeret, vagyis nemcsak élelem számukra, hanem medicina is: kedvezően befo­lyásolja a vérellátást. Az erdőt járó emberek megfigyelték, hogy elszarusodott kemény orrát, használja ásóként a vad. S hogy fon-! tos lehet számára a gyökér, mutatja, semmi fáradtságtól nem ri­ad vissza, hogy hozzájuthasson. Olykor egy-egy óra hosszat is el- bajlódik a fagyott talajjal a zsákmány kedvéért, és ha valahol pi­rító gyökerekkel beli erdőrészletre bukkannak a vaddisznók, ‘ mindaddig '/issza.jártnak a. természetes patikába, amíg ki nem ás- f ták a teljes gyökérkészletet. KERTBARÄTFÖRUM nyír­egyházán. Kistermelők és kertbarátok kérdéseire adtak vá­laszt a- szakemberek tegnap, 19- én Nyíregyházán, a Megyei és Városi Művelődési Központban. A bevezető előadást Harmat László, az újfehértói kutató ál­lomás igazgatója tartotta a gyű- _ írnölcistárolás és fajtaszerkezieifc témakörében. A rendezvény szak­tanácsadói a tápanyag-visszapót­lás és a növényvédelem tárolásra gyakorolt hatásáról, a kettős fó­liaborítású zöddségtenm elésrő l és űj bogyósgyümölcs fajtákról tar­tottak ismertetőt. COUNTRI ÉS DÍSZKŐT ANC. Hathetes társastánctanfolyamot indít a nyíregyházi Honvéd ut­cai művelődési ház január 22-én, vasárnap délelőtt 9 órakor. A hat egymást követő vasárnapon tartandó foglalkozásokon a 13— 20 év közötti fiatalok,a hagyo­mányos és modern táncokat, a diszkó- és countritáncok legújabb formáit is megtanulhatják. A tanfolyamot Szakács Balázs tánc- és illemtanár vezeti. (X) JELENTŐS TÁRSADALMI MUNKÁVAL és 200 ezres költ­séggel bővítették a cigányóvodát Hodászon a közelmúltban. A megnövekedett létesítmény így 63 gyermeknek ad helyet. (GB.) Ötezer autóklubtag r llj elnök a megyei szervezet élén A Magyar Autóklub Szabó les -Szatmár megyei Szerve­zetének. vezetősége január 18-án este rendkívüli ülést tar­tott, amelyen részt vett Pető Sándor, a Magyar Autóklub főtitkárhelyettese és több vezető munkatársa is. A Nyíregyházán megrendezett ülésen a lemondás miatt megüresedett tisztségre új vezetőségi tagot kooptáltak, majd megválasztották a megyei szervezet új elmékét is. A Magyar Autóklub megyei szervezete vezetőségének tisztségviselői: Zilahi József elnök. Gombás Sándor ügyve­zető elnök, Módy Elek titkár, Demeter Ferenc, Magúra György, Sinka Géza, Török Ferenc ügyvezető elnökségi ta­gok, Fülöp János, Füzesi Zsolt, Füzesséry Gábor, Gorái Ist­vánná, Kárpáti Árpád, Kulcsár László, Lipovniczki Tibor, Lukács Ottó, Nagy József, Tóth Árpád vezetőségi tag. Sáaibolcs-Szatmár megyében az elimiűtt három év alatt megnégyszereződött a kilqb tagjainak száma. A Mbgyar Autóklubnak jelenleg tób|b mint ötezer tagja van a megyé­ben. ic Külföldi vadászok a Be- regben. Német és dán vadá­szokat látott vendégül a tar­piai Esze Tamás Vadásztársa­ság. öt vaddisznó, három ró­ka és több apróvad került te­rítékre. A vendégek nemcsak a vadászzsákmánnyal voltak elégedettek, dicsérték a be­regi táj szépségét, különle­gességét is. temetkezési vállalat közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettséggel elemző és ellenőri munkakörbe felvételt hirdet. Jelentkezés: Nyíregyháza, Irodaház III. 328. if Jó ütemben készül, már tető alatt van Keszthelyen a Helikon Szálloda fedett uszo­dája. Hamarosan megkezdik a 25 méteres, négypályás me­dence burkolását. A bowling- pályát, szaunát, kondicionáló­termeit és sorbánt is magá­ban foglaló épület 60 millió forintba kerül. Kivitelezője az osztrák ReUia-Eberhardt cég, amely a szomszédos Hé­vizén a Hotel Aqua gyógy­szállóit is építi. A keszthelyi fedettuszoda — a tervek sze­rint — június 1-én fogadja az első vendégeket. BETEGELLÁTÁS: Nylregyhá­zán munkanapokon 19 órától móa- nap reggel 7 óráig a városi, köz­ponti rendelőintézetben — Vörös- hadsereg útja 14., telefon: 11-000 — tartanak ügyeletet. Az éjszakai ügyelet munkanapokon csak a nyíregyházi betegeket fogadja, mert a csatolt községekben a körzeti orvosok látják el ezt a feladatot. A központi ügyeletén ezen a héten szombaton reggel 7 órától hétfőn reggel 7 óráig van állandó orvosi szolgálat. Ott lát­ják el ez idő alatt Kálmánházá- ról, Kótajbói, Nagycserkeszről. Nyírtelekről, Nyírpazonybód Nyírturáról és SényőrőL érkező gyermek és felnőtt betegeket is AZ INJEKCIÓKAT felnőttek­nek és gyerekeknek a Vöröshad­sereg útja 16. és a Jósa városban,, a Korányi köz 2. szám alatti ren­delőben adják be szombaton és vasárnap 8 órától 12 óráig. a 11-313-as és a 11-579-es telefon­hívószámon. Az ügyelet Nyíregy­háza területére vonatkozik. AZ OTP nyíregyházi körzeti fi­ókja (Damjanich utca 4—6. szám) szombati napokon 8-tól 11 óráig ügyfélszolgálatot tart. Az OTP- igazgatóság (Rákóczi u. 1. sz.), yaiamint a nyírbátori fiók csü­törtöki napokon 17 óráig áll az Ügyfelek rendelkezésére. Állatorvosi ügyelet. Ezen a hét végén, szombaton reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig az I-es körzetben (Nyíregy­háza, Kálimánháza, Butyka, Va­das) dr. IQ. Gubicz PáL, Nyíregy­háza, ív utca 1., telefon: 19-683; a Il-es körzetben (Nyíregyháza^ Oros, Nylrpazony, Napkor) dr. Poncsók Miklós, Nyíregyháza- Oros,, Magyar út 10., telefon: 25; — tart ügyeletet. 20., péntek KRÓNIKA Fábián. sebestyen napja A Nap kél 7 óra 24 perc­kor, nyugszik 18 óra 26 perc­kor,1 A Hold kél 18 óra 50 perc­kor, nyugszik 9 óra 2 pere­kor. Százhatvaji. évvel ezelőtt, 1824. január 20-ián született és 83 éves korában,, 1907-ben hunyt el Podmaniezky Fri­gyes lró, politikus. Időjárás Várható időjárás az or­szág területén ma estig: eleinte általában gyengén felhős, száraz idő várható. Később — az esti óráktól — délnyugat felől beborul az . ég és országszerte várható 1 havazás, amelyet elszórtan! i — átmenetileg — égő vált ? fel. Délnyugaton helyenként \ tartós lesz a köd. A meg­élénkülő déli szelet a Du­nántúlon időnként erős szél­lökések kísérik. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 és plusz 5 fok között lesz» Távolabbi kilátások szom­battól keddig nyugat felől lassan megkezdődik a fel- | hőzet felszakad ozása, vál- | tozóan felhős lesz az ég, a tartós csapadék fokozatosan megs z űnik. Legalacs o n yab b j; hajnali hőmérséklet eleinte 0 fok körül, majd —5 fok körül, de a hóval fedett he- •• lyeken a derült éjszakákon s —10 fok közelében várható. Legmagasabb nappali hő- : mérséklet —1, plusz 4 fok f között alakul. Jelentős mennyiségű (legalább napi § 5 .mm) csapadék az ország területének 60 százalékán | várható, főleg a keleti or- | szágrészben. FIGYELEM! Felhívjuk minden művi számlával rendelkező vá­sárlónk figyelmét (függestlénü’ attóL, hogy készpénzes vagy hite: számláival rendelkezik), hogy a gyártónál az átvételt haladékta­lanul ü te mezt esse. >Az ütemezte- té&i, illetve átvételi kötelezettség elmulasztása esetén a művi számla érvényét veszti, ellenér­tékét vállalatunk visszafizeti. Kelet-magyarországi TÜZÉP VÁLLALAT. Hír ügyeletes: MESTER ATTILA Telefon; 11-277 FOGÁSZÁT: Ezen a héten szom­baton és vasárnap ugyan­csak a Vöröshaüsereg útja 14. szám alatt van ügyelet; csak sür­gős esetekben fogadják a betege­ket — 8 órától 12 óráig. GYÓGYSZERTÁRÁK: Nyíregy­házán az állandó, éjjel-nappalos ügyeletes a Bocskai u. 61. szám alatti gyógyszertár szom­baton és vasárnap folyamatosan nyitva tart. A nappali nyitva- tartás ideje 7 óra 30 perctől 20 óra 30 percig. Éjszakai ügyelet csak sürgős esetekben ad ki gyógyszert. Minden szombaton nyitva taxit a Felszabadulás útja 3. szám alatti gyógyszertár — 8 órától 16 óráig. Állami biztosító: szomba­ti ügyelet Nyíregyházán, a váro­si fióknál, Lenin tér 3—4. alatt 8 órától 12 óra 30 percig. Telefon: 11-517. Ezen a hívószámon műkö­dik munkaidőn túl, éjjel-nappal a telefon-üzenetrögzítő automata is, ahol a károkat lehet bejelen­teni. IPARI SZOLGÁLT ATAS: Mo­dul-szerviz: szombaton 3 órától 12 óráig, tv-javítás, közoontian- tenna-ügyelet, hibabejelentés: Ungvár sétány 27., telefon: 10-765. Hírex-szerviz: szombaton 7 óra 30 perctől 12 áráig, színes és fe­kete-fehér tv, háztartás^ gépek, gázkészülékek helyszíni és műhelyi javítása. Hibabejelentés: a vállalat Tanácsköztársaság téri szervizében személyesen, vagy TÁPLÁLKOZZUNK KORSZERŰEN CÍMMEL A SZABOLCS MEGYEI TEJIPARI VÁLLALAT tej termékeinek kóstolóval egybekötött bemutatója az ÉLELMISZER KISKER. VÁLLALAT boltjaiban. Január 26-án a Zrínyi Ilbna utcai TEJBÁR-ban, ' február 9-én a Lenin téri ABC-áruházban. KÓSTOLÓK ideje: délelőtt 11—12 óra között. A BEMUTATÓKON A HELYES TÁPLÁLKOZÁSRÓL ÉS A TEJTERMÉKEK FONTOSSÁGÁRÓL A MEGYEI KÓR­HÁZ DIETETIKUSA AD SZAKTANÁCSOKAT.

Next

/
Thumbnails
Contents