Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-19 / 15. szám
8 Kelet-Magyaronxág 1984. január 19. Magyar győzelem Cadiz: Mintegy 25 000 néző előtt a csapátok az előre jelzett összeállításban léptek pályára, az angol Worralil vezetésével: Spanyolország: Buyo — Sancíiez, Maceda, Goicochea, Camacho — Senor, De Andres, Gor- dillo — Carrasco, Santillana, Rincon. Magyarország: Kovács A. — Csuhay, Kardos, Garaba, Varga — Hannich, Nagy, Csongrádi — Bo- donyi, Törőcsik, Hajszán. A 3. percben Törőcsik Hajszánt indította, a balszélső beadását Hannich 14 m-ről egyből fölé bombázta. A győri gólgyáros igen nagy lehetőséget szalasztott el. Két perc múlva Hajszán Törőcsik indításával már a jobb oldalon próbálkozott, beadása a védőkről szögletre vágódott. Kovács a 10. percben ért először labdához. Hosszú percekre nem került a magyar csapat előterébe a labda, a másik oldalon szögleteket ért el a magyar csapat. A spanyolok teljesítményéből nehezen lehetett elképzelni, hogy a gyenge Máltának is hogyan lőhettek egy tucat gólt. . . A második félidőben igen fegyelmezett játékot nyújtott a magyar csapat. Pályára lépett Csongrádi helyett Péter, Hannich helyett Dajka. A mezőnyben egyenrangú ellenfélként szereplő csapatunk a 23. percben Garaba révén megszerezte a vezetést, ami egyben l:0-lás magyar győzelmet eredményezett. Az egész csapat dicséretet érdemel nagyszerű teljesítményéért. Bronzérmes Mészáros Pál Mészáros Pél. az NYVSSC 16 esztendős atlétája dobogón végzett Budapest fedettpályás serdülőbajnokságán. A 200 méteres síkfutásban 24,6, a 400 méteres síkfutásban pedig 54,3 másodperccel egyaránt harmadik lett. Kétszáz méteren az előfutamban1 24,1 másodperces Időeredménye volt ' a nyíregyházi atlétának! Beregi sportnap A-kategóriás szakosztály a Volán-Dézsánál! Hárman az A-kategóriás salakmotoros-szakosztály versenyzői közül: Kovács András, Petrikovics József és Balogh János. Rendhagyó évnyitó értekezletet tartottak a Nyíregyházi Volán- Dőzsa SC-nél. A klub, a szakosztályok, és a bázisszervek — az 5-ös számú Volán Vállalat és a megyei rendőr-iökapltányság — vezetői, a sportolókkal együtt beszélték meg az Idei feladatokat. Természetesen sző esett az elmúlt esztendőről is, amely sportszerekben igen gazdag volt, sok-sok örömet szereztek szurkolóiknak a lila-fehér versenyzők. Érmok a bajnokságról — Az 1983-as eredmények alapján klubunknak, történetében először van A-kategóriás szakosztálya és nemzetközi osztályú minősítéssel rendelkező sportolója! — mondta jogos büszkeséggel Szováti Ferenc, a Nyíregyházi Volán-Dózsa SC elnöke. — Az A- kategóriás minősítést salakmoto- ros-szakosztályunk érdemelte ki az OTSH-tóI. Vaspapucsosaink adták a nemzetközi minősítéssel rendelkező versenyzőt is, Petrikovics József személyében. — Petrikovics mellett I. osztályú minősítéssel Kiváló ifjúsági sportoló címet érdemelt ki eredményeivel Kovács András. Harmadik legjobb salakmotorosunk, Balogh János ugyancsak I. osztályú versenyző lett. Motorosaink három érmet szereztek az országos bajnokságokon. Csapatunk a harmadik helyen végzett. A párosbajnokságon a Balogh, Petrikovics duó ezüstérmet szerzett. A II. osztályú bajnokságon pedig Seres János állt a dobogó harmadik fokára. — Az idén szeretnénk, ha vaspapucsosaink bizonyítanák: nem volt véletlen az A-kategóriás kiemelés! Az eredményekkel meg akarunk felelni a minősítésnek! Az elmúlt évi sikerek megismétlésén túl: még többet várunk tehetséges, fiatal motorosainktól. Támogatás — pontszerzőknek — Autósszakosztályunk is előbbre lépett 1983-ban. A VIII. géposztályban már elismerésre méltó eredményt is elértünk: Karsai András a negyedik helyen végzett. Az idén további sikereket várunk. A tavalyi három párosunk helyett nyolc pár indul majd a versenyeken. Az évnyitó megbeszélésen úgy döntöttünk, hogy a jobb teljesítmény elérésére ösztönözzük autósainkat. Nevezetesen: az kap támogatást a költségvetésből, aki bajnoki pontot szerez! A nyolc páros 30—40 százaléka esélyes bajnoki pontra, s úgy véljük, az ösztönzőrendszer bevezetése kellő húzóerő lesz a minél eredményesebb szereplés valóra váltására. — NB I B-s női kézilabdacsapatunk — mint ismeretes — 10. lett a bajnokságban, az MNK- ban pedig a legjobb 12 közé jutott. Ott csak a sokszoros magyar bajnok Bakony Vegyész tudta megállítani lányainkat! A bajnokságban az idén is a biztos bennmaradást várjuk az együttestől. És meg szeretnénk erősíteni az utánpótlás-nevelést, nagyobb gondot fordítunk a serdülő és ifjúsági korú játékosokra, mert hosszú távon ott akarunk maradni a sportág második vonalában, az NB I B-ben. — A labdarúgó-szakosztálytól előbre lépést várunk. A megyei bajnokságban szereplő felnőtt csapatunk többre képes az őszszel mutatottaknál, a megszerzett hetedik helynél! Az első öt közé várjuk a gárdát! A serdülő és az ifjúsági együttes célja pedig a dobogón maradás, az 1.—3. hely valamelyike. Ez a terv bizonyítja: az utánpótlás-nevelésre ennél a szakosztálynál is nagyobb gondot akarunk fordítani. Mi loss veled cselgáncs 7 — Egyébként a jövőben csak négy szakosztálya lesz sport- egyesületünknek: a motoros, az Szombatom megkezdődik Deb- reoeai városi teremkézllabda-ibaj- moksága és a Napló Kupa. A több héten át tartó eseményen megyerikből három csapat vesz részit. Az indulók között ott lesz a Nyíregyházi Volán-Dózsa NB I B-s, valamint a Nyíregyházi Tar- nárképző Főiskola NB TI-es női és a Tiszavasvári Lombik férfi- csapata. A terembajnokságon a Volán- Dózsa lányai a DMVSC, a Debreceni Medicor, a Debreceni Közút, a Debreceni Kinizsi és a Derecskéi Tsz SE gárdájával mérkőznek. A Tiszavasvári Lombik férfiegyütteséniek a Debreceni Dózsa, a Debreceni MEDICOR, a Nádudvari Tsz SE, a Debreceni Állami Gazdaság és a Hajdúböszörményi Bocsikai lesz az ellemr fiele. autós, a kézilabda és a labdarúgó. Nem forgácsoljuk szét az erőnket, hanem ezt a négy szakosztályt olyan szinten igyekszünk majd tartani, hogy eredményeikkel jelentős szerepet játszhassunk a megye sportéletében. — Korábbi, ötödik szakosztályunkat, a cselgáncsot átadjuk a Bottyán SE-nek. Sajnos, mi nem rendelkezünk olyan aktívákkal, akik megfelelő szintre tudták volna hozni ezt a szakosztályunkat. Az 1982-es sikereket követően tavaly ismét visszaestek csel- gáncsozóink. Ezért döntöttünk az átadás mellett. A Bottyán SE- nél jobb feltételek ígérkeznek az eredményesebb munkához. Természetesen cselgáncs-szakosztályunk felszerelését is átadjuk, térítésmentesen — mondta befejezésül Szováti Ferenc. A tanárképző főiskolásak a Napló Kupáért lépnek pályára. Rajtuk kívül a Debreceni Vörös Meteor, a DMVSC tarfcalékgárdá- ja, Balmazújváros, Hajdúböszörmény és Kaha tagja még a mezőnynek. A kétszer 25 perces találkozókból álló tornán körmérkőzést vívnak a csapatok — a debreoeni gépipari szakközépiskola tornacsarnokában. A megyei kézilabda-szövetségtől is kaptunk két hírt, az egyik: a Kisvárba! Vasas Izzó megszüntette férfiszakosztályát! A megyei I. osztályú bajnokságban így bennmaradt az ősszel kiesőnek számító Geszterédi Tsz SE csapata. A megyei II. osztályú férfibajnokság mezőnye új csapatokkal bővül tavasszal. Nagyhalász, Ti- szabercel), Nyírmada, Vaja, Bal- kámy és Nyírbogát mellett a Fé- nyesüitkei VMTSZ SE, a Vásá- rosnaményi Vörös Meteor, a Ke- mecsei MEDOSZ SE, valamint az NYVSSC és a Nyírbátori BSC tartalékgárdéja is indul a II. osztály küzdelemsorozatában. Bagoly Dániel Hárman Debrecenben KEZDŐDIK A KÉZILABDA TEREMBAJNOKSÁG ÉS A NAPLÖ KUPA — BENNMARADT A GESZTERÉDI TSZ SE! A KISZ Vásárosnaményi városi Bizottsága és a sportfelügyelőség XI. alkalommal rendezte meg a beregi téli ifjúsági tömegsportnapot. Három sportágban 350-en vettek részt a versenyeken. A teremlabdarúgó-tornán 25 férfi- és 6 női együttes indult. A nőknél az üveggyár gárdája lett az első, az ÁFÉSZ és s. gimnázium csapata előtt. A férfiak között az ipari szövetkezet fiataljai bizonyultak a legjobbnak, megelőzve az ÁFÉSZ és Gelénes község együttesét. Az asztalitenisz-verseny helyezettjei, férfiak: 1. Kiss Pál (Vá- sárosnamény), 2. Tóth Bertalan (Tákos), 3. Papik Gyula (lile). Lányok: 1. Baksa Éva (Gelénes), 2. Ésik Erika (Mátyus), 3. Lacz- kó Zsuzsa (Lónya). A sakkozók viadalán Cs. Kovács Tamás lett az első, Onder Sándor és Krobák Gyula előtt. Képünk a teremlabdarúgó-tornán készült, támad a győztes ipari szövetkezeti gárda. (Bori Kálmán felvétele) /----------------------------------\ Birkózók értekezlete Január 19-én, ma tartja ak- tívaértekezletét a megyei bir- kózószövetség. A 14,00 órakor kezdődő tanácskozásnak a sportszövetségi és rendez- vényiroda Mártírok terei nagyterme ad otthont. A szakemberek a szabolcsi birkózás helyzetét vitatják meg. S. ______________________/ UKeletnQjfUFSZÉ! WtSSSSSSKabr- ■ r «jfMMMBHMMHMMMI Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, U-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 . Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknélI Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre egyéni előfizetők részére 400,— forint, | közületi előfizetők részére 408,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán ___j_ _____ INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN »133—2KI 8 HALLGASSUNK Ti üüli NÉZZÜNK MEG** 1984, január 19., csütörtök KOSSUTH RADIO 8,27: Versenyfutás a változó baktériumokkal. — 8,37: Barokk kamarazene. — 9,00: Verbunkosok, nóták. — 9,44: A Gyermek- rádió műsora. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Zenekari muzsika. — 11,40: Kis kamorámban gyertyát gyújtók. XV/13. rész. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Czine Mihály könyvszemléje. — 12,55: Ezio Pinza operaáriákat énekel. — 13,18: Olvasókör. — 13,48: A Magyar vonósnégyes játszik. — 15,05: Mint oldott kéve. (Ism.) — 15,52: Daloló, muzsikáló tájak: Rábaköz. — 16,11: Zenekari muzsika. — 17,30: Reflektorfényben egy operaária. — 18,03: Népi kamaraegyüttes játszik. — 19,15: A rádió lemezalbuma. — 20,11: A keleti orvoslás lehetőségei. -- 20,41: Az Omega együttes felvételeiből. — 21,00: Tudósítás félárnyékból. Kubinyi Ferenc műsora. — 22,20: Tiz perc külpolitika. — 22,39: Nóták. — 23,06: Jaques Thlbaud hegedül. — 0,10: Madrigálok. PETŐFI RADIO 8,05: Tárogató muzsika. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,35: Napközben. — 10,00: Zene- dél-alőtt. — 11.35: Csak fiataloknak! — 12,35: Énekeltem én: Simon Ferenc Józsefné. — 12,50: Gatti: Trombitakettős. — 13,00: Matematika és rákkutatás. — 13,20: Éneklő ifjúság. — 13,34: Leopold Mozart: Gyermekszimfónia. — 14,00: Népzenei kamarahangverseny. — 14,15: Köny- nyűzene — hangszerszólók. — 14,35: Holnaptól nem szeretlek. Zenés novella. — 15.34: Cigánydalok, csárdások. — 16,00: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16,35: Idősebbek hullámhosszán. — 17,30: Tanakodó — a csendről, rendről, fegyelemről. — 18,20: A Magyarország-Bulgária jégkorong-mérkőzés. — 18,35: Hétvégi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,35: A Magyarország- Bulgária jégkorong-mérkőzés. •— 20,45: Hívja a 33-43-22-es telefonszámot. — 22,01: Klasszikus operettekből. — 23,20: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR 9.00: Zenekari muzsika. — 9.56: Oi oDeralemezeinkből. — 12.41: Üj dzsesszt el vétel cink bői. — 13,07: Külföldi táncdalok. — 13,47: A Hannoveri fiúkórus hangversenye. — 14,56: Zenekari muzsika. — 16,00: Zenei lexikon. — 16,20: Világok meséi. — 16,50: Pillanalkéb. — 16,55: Pophullám. — 18,00: Külpolitikai klub. — 18,30: A Magyar Rádió román nyelvű műsora. — 19,05: 20. századi magyar politikusok. — 19,35: Rádióhangversenyekről. — 20,05: Romantikus kórus- müvek. — 20,15: Puccini operáiból. — 21,00: Az English Concert Händel- és Bach-műveket játszik. — 22,03: Nagy László: Vértanú arabs kanca című verséről. — 22,34: Napjaink zenéje. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. — 17,05: A Slade együttes felvételeiből. — 17,10—17,20: Hangraforgó — A tartalomból: Bánsz- ki István könyvszemléje. — Családi ház, panelből (Horvát Péter) — Ultrahangok (Rózsavölgyi Erzsébet) — Alföldi asztronauta (Koláth Adrienne). — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Gönczi Mária) MAGYAR TV 8,05: Tv-toma. (sz., ism.) — 8,10: Iskolatévé. — 9,45: Merkur Jegyében. Csehszlovák film. 3. rész. (sz.) — 11,00: Tevék a Dél keresztje alatt. Ausztrál rövidfilm. (ism., sz.) — 11,25: Iskolatévé. — 12,05: Képújság. — 15,00: Iskolatévé. — 16,40: Hírek. — 16,45: A rövldfilmstúdi- 6k műhelyéből, (sz.) — 17,45: Perpetuum mobile. (sz.) — 18,25: Képújság. — 18,3«: Telesport. — 18,55: Reklám. — 19,10: Tv-toma. (sz.) — 19,15: Esti mese. (sz.) — 19,30: Tv-hiradó. (sz.) — 20,00: Adám lányai. Francia tévéfilm. (sz.) — 21,25: Hírháttér. Nézetek, vélemények közérdekű kérdésekről, (sz.) — 22,15: A tv galériája, (sz.) — 22,55: Tv-ihíradó 3. (sz.) 2. MOSOK 18,10: Képújság. —18,15: 9 nap és az egész élet. Szovjet doku- mentumfilm. — 18,45: Csak gyerekeknek! — A nagy kék üveggolyó. Amerikai filmsorozat. 10. rész. (ism., sz.) — 19,10: Nas ekran. A pécsi körzeti stúdió szerb-ftorvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19,30: Chopin- művek. NSZK film. 20,00: Tu- eiósklub ’84. — 21,10: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,30: Előttem az utódom. (sz.) — 22,20: Képújság. SZOVJET TV 17.00: Milliók lenini egyeteme. — 17,30: Gyermekeink. — 17,40: A szovjet költészet estje. — 19,00: Hírek. — 19,35: A költészeti est folytatása. — 20,40: A világ eseményei. — 20,55: Keressék a nőt — tv-film. — 22,00: Hírek. — 22,05: Balettműsor. SZLOVÁK TV 8,45: Ez történt 24 óra alatt. — 9,00: iskolatévé. — 9,25: A fejlett szocialista társadalom építése Csehszlovákiában. — 7. rész. — 9,55: Tisztes honpolgárok. Olasz film. — 11,50: A televízió diszpécserszolgálata. — 12,20: Iskolatévé. — 12,55: Hírek. — 15,45: Hírek. — 15,50: Pedagógusok műsora. — 16,45: Orosz nyelvtanfolyam. 20. lecke. — 17.20: Zenés, szórakoztató műsor. — 17,50: Tenyészteni akarunk. 3. rész. — 18,00: Sportre- vü. 18,30: Esti mese. —18,40: A Jezerka stúdió műsora. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Házacska, tele kerekekkel. Tv-já- ték. — 21,20: Gazdaságpolitikai magazin. — 22,Oö: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Találkozás szovjet művészekkel. — 23,10: Hírek. ROMAN TV 15,25: Szünidei matiné. — 15,45: Fiatalok stúdiója. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Gazdasági figyelő. — 20,35: Könnyűzene. — 20,50: Irodalmi folyóirat. — 21,10: Jegyzetfüzet. NDK film. — 22,05: Kedvelt melódiák. — 22,20: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: CSIZMÁS KANDÚR (japán) Ea. kezd.: 16 óra. PROF: KURUZSLÓ I—II. (lengyel) Ea. kezd. 18 óra.. Nyíregyháza Béke mozi: AVÍZESÉS FIA (amerikai) Ea. kezd'. 9 és 11 óra. A ZÖLD KÁBÁT (olasz) Ea. kezd. 16, 18 és 20 óra. Nyíregyháza Móricz mozi: BOCKERER (14 éven felülieknek!, osztrák, NSZK) Mátészalka mozi: MENNYEI SEREGEK (magyar) Kisvárda mozi: A KUTYA ÉJI DALA (16 éven felülieknek, magyar) Fehérgyarmat mozi: D. B. COOPER ÜLDÖZÉSE (14 éven felülieknek, amerikai) ■ Nyírbátor mozi: FRISSEN LOPOTT MILLIÓK (14 éven felülieknek, lengyel!) Ea. kezd. 18 éra. Kortárs filmművészet reprezentatív alkotásai. ÖLOM- IDÖ (14 éven felülieknek^ NSZK) Ea. kezd. 20 óra. Vásárosnamény mozi: EXCALIBUR I—II. (16 éven felülieknek. ír) Ea. kezd. 49 óra. 19. csütörtök 19,U0 A BATORI ADVENT. Radnóti. Jegyek a bérleten kívül is kaphatók. A VOLÁN 1. SZ. VÁLLALAT 9. SZ. ÜZEMIGAZGATÓSÁGA felvételre keres E kategóriás gépkocsivezetőket. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben: 1211 Budapest, Szállító u. 2. vagy a 130-859, 130-806-os telefonokon. Minden munkavállalónak a Volán Vállalat országos járataira kedvezményt adunk. Megegyezés esetén munkásszállást biztosítunk. (6)