Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-19 / 15. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. január 19. (Folytatás az 1. oldalról) szovjet diplomácia vezetője, megállapítva, hogy az Egyesült Államok a legdurvábban megsérti a nemzetközi megállapodásokban vállalt kötelezettségeit. A szocialista országok — mutatott rá — javasolták Európa megtisztítását mind a közép-hatótávolságú, mind a harcászati atomfegyverektől. „A Szovjetunió meggyőződé- ses híve volt és maradt a döntésre érett nemzetközi problémák tárgyalóasztalnál való megoldásának, — de mi a komoly tárgyalások mellett vagyunk, nem ' az olyanok mellett, amelyeket militarista tervek leplezésére használnak fel” — mondotta. Gromiko ezután az Egyesült Államok szerepét elemezte Libanonban, Grenadá- ban, Nicaraguában, megállapítva: „Ma a békét fenyegető fő veszély az Egyesült Államok agresszív külpolitikája. A világ ügyeiben elfoglalt militarista irányvonal azon országok politikájának terméke, amelyekben a fegyverkezési hajsza a legkifizetődőbb üzlet a fegyverkereskedők számára. Ezt a tényt mind többen ismerik fel.” A szovjet külügyminiszter kiemelte, hogy az adott helyzetben tettekre van szükség, nem szóakrobatikára, amiben Washington az utóbbi időben gyakorta jeleskedik. Tényleges fordulat kell a politikában — a militarizmus és az agresszió politikájától a béke, a nemzetközi együttműködés politikája felé. A stockholmi konferenciát — folytatta — nem lehet mesterséges válaszfallal elválasztani a külső fejleményektől, de ennek a tanácskozásnak oda kell hatnia, hogy az európai folyamat továbbvitelében érdekelt államok felkutassák és megtalálják a nemzetközi bizalom és biztonság megszilárdításának útjait. Itt új, fontos megállapodásokban kell a gyakorlatban továbbfejleszteni a helsinki záróokmányt. Az államok közötti bizalom kérdéséről szólva Andrej Gromiko leszögezte: a jelenlegi amerikai kormányzat első lépéseitől kezdve mindent elkövetett, hogy aláássa a saját maga iránti bizalmat, és meg kell mondani, hogy ebben jelentős teljesítményt nyújtott. Washington titkos aknamunkába kezdett, terrorizmushoz folyamodott más országokkal szemben. A szovjet diplomáciá vezetője ezután kifejtette kormánya elgondolásait, javaslatait a stockholmi konferencia munkájával kapcsolatban, az atomháború megelőzéséről. Szorgalmazta az atomfegyverek és a hagyományos fegyverek elsőként való alkalmazásának elvetését, a katonai költségvetések csökkentését, Európa mentesítését a vegyi fegyverektől, atomfegyvermentes övezetek létesítését. Kibővítésre és továbbfejlesztésre ajánlotta azokat a katonai bizalomerősítő intézkedéseket, amelyeket már az 1975-ös helsinki záróokmány előirányzott. Külön kiemelte, hogy előzetes tájékoztatást kellene adni az Európához csatlakozó tengeri és légi övezetekben megtartásra kerülő nagyobb hadgyakorlatokról is. Övta a nyugati hatalmakat attól, hogy a stockholmi konferencián egyoldalú katonai előnyszerzésre törekedjenek, hogy „a réseket keressék a kerítésen, amelyeken keresztül megleshetik, mit csinál a szomszéd”. „Európa — mondotta végül Gromiko — népei gazdasági, kulturális, történelmi kapcsolatainak összefonódása folytán minden más kontinensnél jobban érdekelt a legkülönbözőbb területeken megvalósuló együttműködésben... A népek remélik, hogy itt, Stockholmban felülkerekedik a józan ész, az értelem, és, hogy a konferencia minden résztvevője politikai akaratról és felelősségérzetről tes tanúbizonyságot”. Lazar Mojszov jugoszláv külügyminiszter a nemzetközi helyzetet elemezve rámutatott, hogy „a tömbök közötti rivalizálás”, amelyet fokozott az európai rakétaversengés és propagandaháború, gyengítette az érdeklődést Gromiko—Shultz találkozó Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter szerdán Stockholmban találkozott George Shultz-cal, az Egyesült Államok külügyminiszterével. A találkozón a világpolitika legfőbb kérdéseit és a szovjet—amerikai kapcsolatok állapotát tekintették át, valamint a stockholmi konferencia munkáját érintő kérdéseket olyan alapvető fontosságú, de megoldatlan kérdések iránt, mint az erőszak elvetése, a katonai beavatkozás, a „de- stahilizációs nyomás” kiküszöbölése, valamint a gazdasági problémák. Szólt az európai biztonság katonai é9 politikai vonatkozásainak szétválaszthatatlanságáról. „Európa az a térség — mondotta —, ahol annak idején kitört és tetőzött a hidegháború, ahol megkezdődött és csúcspontját érte el az enyhülés.” A jugoszláv küldöttség vezetője szaros összefüggést mutatott ki Európa és a földközi-tengeri térség biztonsága között és utalt a térség nem európai országai szerepének fontosságára is. Lazar Mojszov után Erwin Lánc osztrák külügyminiszter kapott szót. Felszólalásában rámutatott: a semleges Ausztria számára Stockholm kínálja az első alkalmat, hogy bekapcsolódjék egy intenzív és messzemenő tárgyalási folyamatba az európai biztonság katonai vonatkozásairól. „Ausztria szövetségi kormánya — mondotta — nemcsak kívánatosnak, hanem abszolút szükségesnek tartja a mielőbbi megállapodást egy katonailag jelentős, politikailag kötelező, megfelelő módon ellenőrizhető és egész Európára kiterjedő, összefüggő és átfogó bizalomerősítő intézkedésrendszerről.” „Nem véletlenül akarunk rábukkanni a bizalomra. Meg akarunk dolgozni érte. Meg kell teremtenünk. Ez a folyamat azonban hosszú és fáradságos lesz” — mondotta felszólalásában Allan J. Ma- ceachen. A kanadai miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter részletesen foglalkozott az európai hagyományos haderők helyzetével és csökkentésük feltételeivel. A bolgár diplomácia vezetője, Petr Mladenov beszédében kemény .szavakkal ítélte el a Reagan-karmányzat által a szocialista országok ellen meghirdetett „keresztes hadjáratot”, „a szovjet fenyegetésről” terjesztett rágalmakat és Washingtonnak a katonai fölény megszerzésére irányuló kísérleteit. „Akik készek becsületes döntésekre és kompromisszumokra', azokkal aktívan együttműködünk a ránk váró nehéz munkában” — jelentette ki Petr Mladenov, a szerda délelőtti ülés utolsó szónoka. Délben a svéd király ebédet adott a küldöttségvezetők •tiszteletére. A konferencia alkalmából Stockholmiban tartózkodó vezető politikusak két- és többoldalú találkozók szinte áttekinthetetlen során vitatják meg egymással az államközi kapcsolatok kérdéteeit, az európai és a világpolitikai helyzetet, a stockholmi találkozó fejleményeit és soron következő feladatait. A sajtó- központban egymást érik a sajtókonferenciák, amelyeken — elsősorban a nyugati — külügyminiszterek ismertetik álláspontjukat a konferencia témáiról, mások beszédeiről. Nem tétlen a svéd és a nemzetközi békemozgalom sem, amely a konferencia székhelye előtti téren szinte permanens tüntetést rendez Európa békéje, biztonsága^ a leszerelés mellett. Várkonyi Péter magyar külügyiminiszter találkozott és véleménycserét folytatott az időszerű nemzetközi kérdésekről és a kétoldalú kapcsolatokról Uffe E llemann- Jensennel, Dánia külügyminiszterével és Paavo Vayrynen Finnország külügyminiszterével. A stockholmi konferencia szerda délutáni ülésén két küldöttség — a máltai és a spanyol — ismét felvetette a földközi-tengeri térség biztonságának kérdéseit. Alex Sceberras Trigona máltai külügyminiszter azt a véleményét hangoztatta, hogy a Helsinkiben hozott bizalom- erősítő intézkedések nem hoztak javulást az európai helyzetben. A szocialista országokat a délutáni felszólalók között Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter képviselte. Emlékeztetett arra, hogy Lengyelország egyik kezdeményezője volt az európai biztonsági és együttműködési értekezletnek. Kifogásolta, hogy a Nyugat Lengyelország elszigetelésére törekszik, s, hogy a NATO — túl a katonai előnyszerzési törekvéseken — kísérleteket tesz Európa politikai-társadalmi körképének átrajzolására, revansszándé- kokat táplál. A NATO-államok külügyminiszterei — mindenekelőtt az olasz és a belga külügyminiszter — délutáni felszólalásukban igyekeztek válaszolni Andrej Gromiko egyes megállapításaira. Mindenekelőtt a szovjet—amerikai tárgyalások felújítását sürgették, de arról nem szóltak, hogy a NATO kész-e visszaállítani a rakétatelepítés előtti helyzetet. A délutáni ülésen utolsónak felszólaló spanyol külügyminiszter, Fernando Moran jelképesen átadta Madrid „stafétabotját” Stockholmnak, síkraszállt a földközi-tengeri térség biztonságának intézményesítése mellett és a stockholmi konferencia végső céljára — az európai haderők és fegyverzet lényeges csökkentésére — irányította a figyelmet. Szerda este Stockholm város vezetői adtak díszvacsorát a konferencia delegátusai tiszteletére, akik csütörtökön plenáris üléseken hallgatják meg a további 12 külügyminiszter bevezető nyilatkozatát. Csütörtök délután hangzik el a konferencián dr. Várkonyi Péter külügyminiszter beszéde. Az olasz főügyészhelyettes a görög nagyiparos szerepéről Az olasz sajtót élénken foglalkoztatja a budapesti Szép- művészeti Múzeum hiányzó hat képének sorsa, a festmények felkutatása, a rablásra megbízást adó személy kiléte, valamint a rablóbanda olasz tagjainak kézrekerítése. A Rómában megjelenő és általában jól tájékozott II Tempo szerdai számában azt írta, hogy a budapesti képrablásban a dél-olaszorszáigi szervezett alvilág, a Camorra is szerepet játszott. Az II Tempo szerint a szálak Nápolyba vezetnek, még akkor is, ha a rablás olyan Reggio Emilia-i banditák közreműködésével történt, akiknek kapcsolata volt más európai országok bűnözőivel isi. Emlékeztet a lap arra, hogy a négy körözött olasz képrabló között két nápolyi is van, név szerint Giordano Incenti és Carmine Palmese. Mindketten erős szálakkal kötődnek a Camorrához. Ügy tudják, hogy ők ültek Morini autójában, amikor a képeket Magyarországról kivitték. Idézi a római újság a művészeti értékek nápolyi főfelügyelőjét, Raffaele Causát, aki kijelentette: informátorai révén biztos értesülései vannak arról, hogy a műtárgylopások mögött kiterjedt hálózattal rendelkező nemzetközi bűnszövetkezet áll. Giorgo Santacroe helyettes főügyész, a nyomozás római irányítója a lapokkal közölte, hogy a jövő héten két csendőrtiszt kíséretében Athénba utazik. Santacroce ismét kihallgatta Giacomo Morinit, Ismét a Szépművészeti Múzeumban van a megkerült Raffa- ello-festmény. A képen Garas Klára, a múzeum főigazgatója az Ifjú képmásával. (MTI fotó, E. Várkonyi Péter felvétele) aiz öttagú olasz bűnszövetkezet rács mögött lévő tagját, aki megerősítette, hogy a képlopás görög megbízásból történt. Morini vallomásában azt is elmondotta, hogy Ivano Scianti, akit a banda szellemi vezérének tartanak, a rablás előtt három hónappal a görögországi Iteában járt, ahol találkozott Efthimiosz Mosz- kaklaidesz étolaj gyárossal. Moszkaklaidesz olaj üzemei a közép-görögországi Iteában vannak. Az olasz hírközlő szervek egyébként beszámoltak a képrablással kapcsolatos budapesti sajtóértekezletről. Több újság is aláhúzta a magyar és az olasz rendőrség között kialakult hasznos együttműködés t. Szerdai görög lapok olyan értesüléseket közöltek, hogy a letartóztatott Giacomo Morini maga is járt Görögországban, sőt iteai villájában felkereste Efthimiosz Moszkaklaidesz nagyiparost. RÓMAI LEVELÜNK Kél bizottság randevija •J' em lenne csoda, ha I születő, elhaló és át- KmM alakuló nemzetközi konferenciákkal, fő- és albizottságok (gyakran meddő) ülésszakaival telezsúfolt korunk újságolvasójának figyelme átsiiklana egy újabb értekezlet híre fölött. Pedig ezen a hétvégén a nemzetközi politika valóban számottevő személyiségei adnak egymásnak randevút az olasz fővárosban, hogy két világproblémának teremtsenek közös vitafórumot. Január 20— 22-én Rómában tartja első együttes ülését az észak—déli kapcsolatokkal foglalkozó Brandt-!bi- zottság és a leszerelési kérdések megvitatására alakult Palme-ibizottság. Az asztal körül nem kormányküldöttségek ülnek majd hanem egyének — tekintélyes politikusak, hírneves közgondolkodók. Olyan emberek, akik tapasztalatot szereztek a gyakorlati politikában, s akiknek a józan érvelése sokat segíthet a johb döntések meghozatalában — függetlenül attól, hogy most magas tisztségeik betöltőiként, avagy magánemberként hallatják hangjukat. A két bizottság „névadója” a nyugat-európai szociáldemokrácia egy-egy prominens alakja. Willy Brandt az NSZK kancellárja volt — s ebbel.i minőségében az „Ostpolitik” magtervezője és végrehajtója — a hetvenes évek első felében. A szövetségi köztársaság és a szocialista országok új viszonyának megteremtésével annak idején lendületet kapott az enyhülési irányzat a kelet—nyugati kapcsolatokban. Brandt most — pártja, az SPD, s egyíben a Szocialista Interna- cionálé elnökeként — a harmadik világ nyomorgó népességének felemelkedését előmozdítani hivatott úgynevezett észak—déli párbeszéd fáradhatatlan szervezője. Olof Palme, aki jelenleg is hazája miniszterelnöke, a kormányrúdnál állva nagy érdemeket szerzett a híres svéd jóléti államgépezetnek, a szociális gondoskodás kiterjedt rendszerének a működtetésében. Emellett azonban a kelet—nyugati kapcsolatok javításának legfőbb akadályára, a fegyverkezési hajszára is keresi az ellenszert — a róla elnevezett nemzetközi bizottság élén. Mire jutottak eddig ezek a bizottságok, s mi a célja mostani közös tanácskozásuknak ? Az 1977 őszén létrejött Brand-bizottság hivatalos elnevezése: független bizottság a nemzetközi fejlesztés tanulmányozására. Munkájában — Edard Heath brit konzervatív és Eduardo Frei chilei kereszténydemokrata politikus mellett — többek közt Shri- dath Ramphal, a brit nemzetközösség guayanai főtitkára, valamint maga Olof Palme is részt vett. Bő két esztendő tíz ülésszaka alatt sikerült összeállítaniuk azt a háromszáz oldalas dokumentumot, amely az „Észak—Dél: a túlélés programja” címet kapta. E program lényegében négy fő követelményt fogalmaz meg: 1. Az iparosodott Észak növelje az elmaradott déli országoknak nyújtott segély összegét; 2. Dolgozzanak ki átfogó nemzetközi energiastratégiát; 3. Valósítsanak meg egy világméretű élelmezési programot; 4. Hajtsanak végre lényeges reformot a világgazdaság adott rendszerén, különös tekintettel a fejlődők beleszólási jogának növelésére. A Brandt-bizottság szorgalmazta, hogy az országok folytassanak globális tárgyalásokat a globális gondok megoldása érdekében, beleértve a szocialista országokat is (Észak oldalán): ez figyelmen kívül hagyja azt, hogy a gyarmati múlt következményeiért a volt gyarmattartókat terheli a felelősség. A bizottság elgondolásának megfelelően 1981 októberében a mexikói Cancunban Észak- Dél csúcskonferenciát tartottak, melyre 8 fejlett tőkés és 14 fejlődő ország küldte el állam- vagy kormányfőjét. „Dél felemelésének” eszméje azonban mindeddig csak ajánlásokban — lényegében a Brandt-bizottság ajánlásaiban — öltött testet. Ennek fő oka az, hogy a gazdag tőkés országok nem hajlandók önzetlenül és politikai feltételek nélkül segíteni a harmadik világ szegényein. A Brandt- bizottság által igen részletesen megfogalmazott óhajok tehát irreális reménykedéseket is tartalmaznak. A bizottságot mégis a folyamatos töprengés hasznos fórumának kell tekintenünk — az egyik legsúlyosabb világprobléma témakörében. A Palme-bizottság ennél is kevésbé „intézményesített” csoport. Tagjai olyan személyiségek, mint Cyrus Vance amerikai és David Owen brit ex-külügyminiszter, Egon Bahr, a nyugatnémet szociáldemokraták „biztonságpolitikai” specialistája — vagy éppen Georgij Arbatov akadémikus, a Kreml „egyes számú Amerika-szakértője”. Eddigi munkásságuk legkézzelfoghatóbb gyümölcse az a javaslat, amit hivatalosan a svéd kormány terjesztett elő 1982 decemberében. Ennek értelmében taktikai atomfegyverektől mentes övezetet kellene létrehozni Kö- zép-Európában, a két katonai szövetségi rendszer határa mentén — keleten és nyugaton egyaránt 150 kilométeres szélességben. A Szovjetunió kedvezően reagált az elgondolásra, de azt indítványozta, hogy legyen az övezet 300— 300 kilométeres, a NATO-or- szágok viszont kerek-perec elutasították a Palme-tervet. z Észak és Dél egymáshoz közelítéséért küzdők tehát összeülnek Rómában azokkal, akik Kelet és Nyugat között szeretnék javítani a légkört. A két célkitűzés sok tekintetben ösz- szefüggésbe hozható egymással. így például nyilvánvaló, hogy a fegyverkezésre elherdált összegek hasznosíthatók lennének nagyszabású fejlesztési programok finanszírozására az elmaradott országokban, s fordítva: az „ágyúk helyett, vajat” jelszónak vágyálomból valósággá kellene válnia, mert ellenkező esetben a fejlettek és fejletlenek közt táguló szakadék a nemzetközi feszültség „vastartaléka” marad. Sok olyan kormányközi értekezlet vallott már kudarcot, ahol pontosan behatárolt kérdésekben kellett volna konkrét lépésekről megállapodni. A Brandt- és a Palme- bizottságot nem fenyegeti ez a veszély, mert reális célja nem a holnapi intézkedés, hanem az ösztönző folyamatos eszmecsere a hosszabb távú perspektívákról. DCáf pÁti. Qán/M vr - V , v ‘ -t . ■■■;. - ■'V-m'-K-m : . : :
