Kelet-Magyarország, 1983. december (43. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-01 / 283. szám
1983. december 1. Kelet-Magyarország 7 Rajz — mesékhez Ursula Höing festőművész az NDK-ból települt Nyíregyházára, s az elmúlt pár évben már sokszor láthatta a közönség a grafikáit. Nagyon szívesen foglalkozik könyvillusztrációkkal, ezt jelzi az is, hogy az országos gyermek- könyvhéten a nyíregyházi Megyei és Városi Művelődési Központban kiállításon mutatja be a gyermekkönyvekhez készített képeit. Ezek közül választottunk ki néhányat — ízelítőként a tárlathoz, amely december 5-én nyílik. Kicsi voltam Kicsi voltam, s bár Paripámon elvágtattam megnőttem, hetedhét országba: kicsi is maradtam. messzire, hogy ne érhessen Hatalmas pej paripa volt utol senki átka! a szék is alattam. Deák Mór DECEMBER 5.-10. Jó néhány uj könyvét kínálnak a boltokban a gyermek- könyvhéten — íme, egy kis ízelítő. Pom-pomot jól ismerik a gyerekek, sőt a felnőtteknek is kedvencévé vált. A nagy sikerű mesesorozat valamennyi \epi- zódja most megjelent — egy kötetben, Csukás István, Pom-pom „apukája” vendége lesz Nyíregyházán a gyermekkönyvhétnek. Habart, az aranyos kedélyű elefántot sem kell külön bemutatni — megjelent már több kötet Babar kalandjairól. Most második kiadásban lát napvilágot a Babar utazása című könyv, amelyben Elefántország királya léghajón indul útnak . . . A Kisdobosok évkönyvét bizonyára sok gyerek forgatja majd szívesen. Az idei kötet hét földrész növényeiről ad körképet. Milyen is a gumifa. hol nő az eukaliptusz, miért szent növény Dél-Amerikában a kukorica — ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ az olvasók. Főzni jó! — hirdeti Monspart Éva könyve. Gyerekeknek szóló szakácskönyv ez, a „Csináld velünk!” sorozat kötete. Azoknak szól, akik most Ismerkednek a főzés titkaival — persze, nemcsak lányoknak! A kutyákról sokat tudunk — de_ talán még valami újat is megtudhatunk Sajdik Ferenctől. A kiváló humorú karikaturista könyvében sajátos szemszögből mutatja be a négylábú kedvenceket. T. Gy. Téli madáretetés Vízszintes: 1. Meghatározzák, előírják. 6. Bor, oxigén vegyjele. 7. Becézett női név (jam. 21.). 8. tJÁ. 9. Gyilkolt. 11. Azonos mássalhangzók. 12 Góré betűi keverve 14. Felforgatott baka! 16. Megfejtendő. 18. Csáp közepe! 20. Rajztánta. 21. Dísz, de enyszerű gép is. 22. Göd betűi keverve. 24. Állaimnak fizeti az állampolgár. 25. Hosszúkás fogó. 27. Névelővel, ipari rostnövény. 28. Jugoszlávia, Románia nemzetközi gépkocsi jelzése. 29. Hajadon. Függőleges: 1. Hullámtörő gát,kikötőgát. 2. Libahang. 3. Néma súgás! 4. Kettőzve gyermekek kedveit édessége. 5. Megfejtendő. 6. Megfejtendő. 10. Szétszaggat. 11. Kosár. 13. Részben segít!!! 14. Zenei félhang. 15. Megfejtendő. 17. Liba. 19. Lőfegyver. 21. Paradicsom (bibliai). 23. Téli csapadék. 24. Fölé ellentéte. 26. Háziállat (—’). 27. Alumínium vegyjele. Megfejtendő: Négy magyarországi hegység (vízszintes 16, függőleges 5, 6, 15). Múlt heti megfejtés: TOKAJ — EGER — BADACSONY — SOPRON — MÓR. Könyvjutalomban részesültek: Kovács Réka Nyíregyháza, Kovács Attila Kocsord, Németh Zsolt Rohod, Kovács Erika Bak- talárántháza, Varga Erika Mátészalka. Nyilas Krisztina Cégénydányád, Molnár Roland Demecser, Tollai Mihály Raka- maz. Csorba Csaba Fehérgyarmat, Tisza Attila Vaja, Csepregi Krisztina Tiszadob, Bállá Géza Dombrád, Tóth Attila Nyírtelek, Erdei Éva és Attila Nagykálló, Kö- kösi Erika Nyíregyháza. Csak levelezőlapon beküldött megfejtéseket fogadunk el! Napról napra mind zordabb arcát mutatja a tél. Az ember segítő gondoskodása bizony elkel az itt maradó, vagy éppen hozzánk érkező madaraknak. Műanyag fiaik on okbódJ, konzerves dobozokból, alapos kimosás után alkalmas eszközt állíthattok elő a madarak etetésére. Etetőink leggyakoribb vendégeinek, a cinegéknek olajos magvakat, napraforgót, dióbelet, valamint szalonnát, faggyút tehetünk ki. Alkalmas lehet etetőnek egy lopótök is, melynek oldalán megfelelő nyílást készítünk. Sokfelé látná búzával és kukoricával teli etetőket. Az ilyen ©leséget a verebek, varjak, sármányok fogyasztják, a cinegéknek nem való. Ügyszintén nem a kenyér, mely bélosatomáj ukban hurutot okoz, s legyengülésük- höz, esetleg pusztulásukhoz vezet. Fontos szabály, hogy ha elkezdtük az etetést, tavaszig folyamatosan végezzük. Az odaszokott madaraiknak egy esetleges hosszabb éléségkimaradás akár végzetes is lehet. Igen gyakran megjelennek kertünkben a rigók is. őket egy-két naponta kirakott alma- vagy körtedarabkával tavaszig kertünkben tarthatjuk. Agárdy Sándor Mienk a szó ISKOLÁNK A NEMZETI SZÍNHÁZÉRT Úttörőcsapatunk elhatározta, hogy felhívást ad ki a rajoknak: valamennyi raj gyűjtsön legalább egy-egy mázsa papírt. A MÉH-től kapott pénzt a Nemzeti Színház építésére ajánljuk fel. A mi rajunk 198 kilót gyűjtött össze. Antal Enikő Nyíregyháza, 19. sz. Ált. Iskola KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL? Hetedik és nyolcadik osztályos pajtások vettek részt a Ki tud többet a Szovjetunióról? című vetélkedőn. Orosz nyelvi, irodalmi és történelmi ismereteinkből vizsgáztunk. A legjobb három csapat versenyzői könyv- jutalmat kaptak. A vetélkedő előtt orosz nyelven, ünnepi műsorral emlékeztünk meg az októberi forradalomról. 6. a Lenin-raj, Kisvárda, 5. sz. Általános Iskola ZSETONÉRT TÜZOKTOLL Természetvédelmi szakkörünkben új módszert vezettünk be a jutalmazásokra. Palaszegből készült zsetonokat gyártottunk, s beleütöttük az értékjelzést, így a legmagasabb fokozat az úttörő madártani szakkör — UMSZ — jelzése. Háromértékű a pikkely és ötértékű a tallu (tollJ. Év végén ezeket a zsetonokat beválthatjuk túzoktollra, könyvekre, plakátokra, jelvényekre. Eszenyi Gyöngyi Tornyospálca MEGEMLÉKEZÉS A KMP-RÖL A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulására emlékeztünk a Kisvárdai 4-es számú Általános Iskola Úttörőcsapatában november 24-én. Az ünnepélyes rajfoglalkozáson színes műsorral, énekszámokkal, verssel és más irodalmi alkotások segítségével mutattuk be a párt tevékenységét. Meghívtuk néhány pajtásunk szülőjét, akik párttagok és élmény- beszámolókat tartottak nekünk. Beszéltek arról, hogy a párttagoknak példamutatóan kell élni, viselkedni és a munkában élen járni. Koleszár Anita VII. b Lenin-raj Kisvárda, 4. sz. Ált. iskola BÉKENAGYGYÜLÉS DOMBRÄDON Tábortüzet is gyújtottunk azon a békenagygyűlésen, amelyet november 18-án tartottunk az iskolában. Békedalokat énekeltünk, felolvastuk jelmondatainkat. Az úttörőcsapat pénzéből egy összeget felajánlottunk a Nemzeti Színház újjáépítésére, valamint a fejlődő országok gyermekeinek megsegítésére. Mindannyiunknak emlékezetes marad ez a békenagygyűlés. Bállá István, Dombrád, általános iskola, 6. b TÁRSADALMI MUNKA A BOTANIKUSKERTBEN A Bessenyei György Tanárképző Főiskola 2-es számú gyakorló általános iskolájának 4. c osztálya társadalmi munkát végzett nemrégiben a főiskola botanikus- kertjében. Kigyomláltuk a dudvát, megöntöztük a növényeket, s munkánk végeztével elgyönyörködtünk a botanikuskert rejtelmes világában. Hradeczky Beáta és 27 osztálytársa Nyíregyháza, 2-es Gyakorló Ált. Isk. EGY SZÜLŐ — EGY GYERMEK A gávavencsellői Gábor Áron Úttörőcsapat 7. osztályos tanulói társadalmi munkán vettek részt. A szülői értekezleten Márton Mihály bácsit választották meg a társadalmi munka felelősének. Valamennyiünket elkísértek szüléink. Nagyon örültünk segítségüknek. A munkánkért kapott pénzből kirándulni megyünk. Fedor Andrea rajtitkár Gávavencsellő A CSAPAT A VAK KISLÁNYÉRT Úttörőcsapatunk társadalmi munkaakciót szervezett a nagyari termelőszövetkezetben. Az ötfős brigádok becsületesen, szorgalmasan dolgoztak. A kereset egy részét felajánlottuk, hogy egy megvakult kislány külföldi műtétének összegéhez hozzájáruljunk. A kereset egy részét a Nemzeti Színház felépítésére küldtük el, a maradókból csapatotthonunkat díszítjük. Ficze Ibolya és Dobos Éva Kisar MEGLEPETÉS AZ ÖREGEKNEK Erzsébet-nap alkalmából ellátogattunk a nemrég nyílt öregek napközi otthonába. Verses műsorunkat és szerény ajándékunkat nagy örömmel fogadták az idősek. ök is kedveskedtek nekünk, beszélgettek életükről. Ez a látogatás nagy élményt jelentett valameny- nyiünknek. Elhatároztuk, hogy ezentúl még gyakrabban találkozunk. Nemes Mónika, a Vadvirág őrs őrsvezetője Nyírbogdány KIRÁNDULÁS PÁLYAVÁLASZTÓKNAK Pályaválasztási heteket rendeztünk Tornyospálcán. A nyolcadikosoknak csapatunk különböző programokat szervezett. November végén kirándultunk Kisvárdára, ahol felkerestük a Bessenyei György és a Császy László gimnáziumokat és a 111-es számú szakmunkásképző intézetet. Ezenkívül rajzversenyt rendeztünk, Mi szeretnék lenni? címmel. Elsősorban a fiúk jelentkezését várják a helyi termelőszövetkezet által szervezett gépszerelő szakkörre. A pályaválasztási hetek záróprogramja egy vetélkedő lesz. Lázár Emese 8. b Tornyospálca KÉSZÜLÜNK A MIKULÁSRA Nyolovanan kapcsolódtunk be a tsz munkájába: szülők, nevelők és gyerekek hámoztuk az almát két délután és este. Az összeg egy részét felajánlottuk Tóth Andrea szemműtétjéhez. Nemrégiben papírgyűjtési akciót hirdettünk, amelynek során 1130 kilogramm papírt gyűjtöttek össze az őrsök. Szorgalmasan készülünk a Mikulás-napra: ilyenkor a diákok tanítanak, tanáraink a padban ülve hallgatják az órákat. Bartha Mónika 8. osztály Kántorjánosi, ált. iskola Kiállítás, játékok, új könyvek Országos gyerraekkönyvhét Nyíregyházán „Csutkanépek, máktündérek” — ez a címe annak a játékos gyermekműsornak, amelyet az országos gyermekikönyvhéten, december 6-án rendeznek Nyíregyházán, a megyei könyvtár nagytermében. Kiss Anna, Berhi- dai Magdolna, Fényi Tibor közreműködésével lesz ének, zene, diavetítés és játék is. December 8-án hobbikiállítás nyílik a könyvtárban. A nyíregyházi gyerekek által készített tárgyakat mutatják be — a kis alkotók a „Jó játék a ...” és a „Csináld velünk ...” sorozat kötetei alapján dolgoztak. A megnyitón díjazzák a legügyesebbeket, és lehet majd játszani is Varga Péterrel, aki a papírhajtogatás nagymestere, könyve is ismerős a gyerekek előtt. „Legendák és csillagok” — ezzel a címmel hirdetett olvasónapló-pályázatot a megyei könyvtár gyermekrészlege. A Kalocsay Krisztina könyvtáros által összeállított naplópályázat záróvetélkedőjét — december 9-én, délután — Ponori Thewrewk Aurél csillagász vezeti. A gyermekkönyvhét utolsó napján délelőtt kilenctől a nyíregyházi rádió helyszíni közvetítést ad a megyei könyvtárból — könyvről könyvért vetélkednek a gyerekek. Utána bemutatják az Állatos- di című könyvet — közreműködik Csukás István, valamint Ambrus Éva és három nyíregyházi iskola gyerekcsoportjai.