Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

1983. november 6. ^ LENIN (Varga Imre alkotása) A kertészlányból mérnök lett VÁLASZÚTON Sorsfordulók januártól A hivatalos indoklás így hangzik: „A járások, mint köz- igazgatási egységek hosszú időn át fontos szerepet töltőitek be az ország politikai, gazdasági, társadalmi, közigazgatási rendszerében. A társadalmi, gazdasági fejlődés azonban funkcióikat túlhaladta.” Ezek a szavak tehát kimond, ik, hogy megszűnnek a járások. Az időpont: 1984. január 1. De mi lesz azokkal az emberekkel, akik a járási hivataloknál végeztek fontos államigazgatási munkát? Félek leírni, hogy az olva­só a következőkben egy mai karriertörténettel találkozik, mert egy kicsit, talán nem is kicsit, elszürkült, megkopott ez a kifejezés. Egyébként is a szóhoz, még jó értelemben is tapad valami mellékzönge, mintha egy ember célba éré­se nem is annyira a saját erőfeszítéseinek, tehetségé­nek, kitartásának lenne kö­szönhető, hanem a véletlen szerencsének. Még azért is óvakodom el­kezdeni a kislétai Bokor Va­léria sztoriját, mert ez a falu­si lány éppen napjainkban — amikor érettségi nélkül már főzőkanalat is alig foghat a kezébe valaki — az érettségit, a középiskolai lépcsőfokot át­ugorva szerzett kertész üzem­mérnöki oklevelet. Harmadik éve a máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezet több mil­liós fóliatelepét vezeti. Hu­szonöt éves... — Nem voltam túlságosan szorgalmas tanuló az általá­nos iskolában — mondja Va- lika, egyáltalán nem szépítve a dolgot. — Inkább odafi­gyeltem, de otthon nem na­gyon szerettem örökösen a könyveket bújni. Talán ezért is kaptam szerényebb osz­tályzatot a tanáraimtól, akik valószínű tudták, ha szorgal­masabb lennék, sokkal jobb eredményeket is elérhetnék, így az általánost 3,8-cal vé­geztem el, elsőként a nagy- kállói óvónőképző szakisko­lát jelöltem meg a továbbta­nulásra. Nem vettek fel, az­tán átküldték a felvételi ira­taimat a bátori gimnázium­ba, ahová felvételi nélkül mehettem volna. Nem tudom miért, nem volt kedvem hoz­zá ... Egy kicsit eltöpreng most azon, hogyan alakult volna az élete, ha sikerül az óvónő­képző. Talán kevés lett volna a türelme az apróságokhoz, nem lehet tudni. Tény, hogy a tiszaberceli mezőgazdasági szakmunkásképző intézetben kötött ki, természetesen nem véletlenül. A Bercelen töltött három évről úgy beszél, mint élete vízválasztó vonaláról, ahol nemcsak a szakmát szerette meg — és a tanulást —, ha­nem emberségben, önálló­ságban is gyarapodott. Szak­munkásvizsga nélkül — egy hónappal a szokásosnál ha­marabb kapta meg a szak­munkásbizonyítványát, mert a szakma kiváló tanulója or­szágos versenyen előkelő he­lyezést ért el. — Már ekkor elhatároz­tam, hogy nem hagyom abba a tanulást. Hazajöttem a fa­lumba, a termelőszövetkezet­ben álltam munkába, mint fi­zikai dolgozó, aztán a raktár­ban készletkezelő lettem. Dol­goztam és közben különböze­ti vizsgával levelező tagoza­ton megkezdtem a második évet a nyíregyházi mezőgaz­dasági szakközépiskolában. A harmadik évet fejeztem be, amikor a tsz személyzetise megszólított, hogy lenne-e kedvem továbbtanulni a ker­tészeti főiskolán. Mondtam, hogy még egy év hiányzik az érettségimből. Ekkor magya­rázta el, amiről már egy ke­veset azelőtt is hallottam, hogy létezik egy szakmunká­sok egyetemi előkészítő tan­folyam — röviden SZÉT —, ahová a termelésben dolgozó és érettségivel nem rendelke­ző fiatalokat várnak, akik majd meg tudnak birkózni egy év alatt az érettségi leg­fontosabb követelményeivel és egyben ez felvételi előké­szítő is lesz a főiskolára, egyetemre. Megbeszéltem a szüleimmel és beadtam a pa­pírjaimat ... Ez hat évvel ezelőtt volt. Bokor Valéria a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetemen egyévi kitartó, idegfeszítő ta­nulással a kertészeti kar technológiai szakán, a szak­munkások egyetemi előkészí­tő tanfolyamán bebizonyítot­ta, hogy elsajátította a leg­fontosabb középiskolai isme­reteket. Vizsgát tett, amely egyben felvételi „próba” is volt a főiskolára. Ezen a sza­kon tizenketten kezdték a tanfolyamot, hatan végeztek, egyedüli nő volt. Felvették az agrártudományi egyetem kecskeméti főiskolai karának kertészeti szakára. Három év kemény munkája érett be 1981-ben. — Visszajöttem újra a fa­lumba, a tsz-be, ahonnan el­küldték tanulni. Talán vol­tak, akik összesúgtak a há­tam mögött, mit akar ez a suttyólány, ki fog hallgatni a szavára. Már az első időkben rámbízták a dohányágazat vezetését. — Alaposan meg kellett is­merkedni a talajjal, ami bi­zony elég fertőzött és mosta­nában is gőzöléssel tisztítjuk, nehogy az értékes növényeket tönkre tegyék a növényi kár­tevők. Az üzemmérnöknő — nem titok — férfimunkát végez. Az ő keze alá tartozik az egész „fóliabirodalom”, az energiaellátástól az éríékesí - tésig. Általában 10—12 órát van talpon, néha nem éppen könnyű elfogadtatni az intéz­kedéseit az édesapjával, édes­anyjával egykorú dolgozók­kal. Ráadásul egyetlen szak­munkása sincs, ő mutatja meg az itt dolgozó tsz-tagok- nak, hogyan kell bánni a fó­liasátrakban ápolt sok száz és ezer tő szegfűvel, gerberá- vai, kálával. Tizenegy állan­dó dolgozót irányít, de a csúcsmunkáknál ez a szám harmincra is felmegy. — Nagyon ki kell számíta­ni, hogy a virág akkor nyíl­jék, amikor a legkelendőbb. Akkor van a legjobb ára. A tsz-ünk tagja egy virágkerté­szeti egyesülésnek, akiktől sok szakmai segítséget ka­pok és végül a siker is innen származik. Ök mondják meg. milyen minőségű a munka, amit itt végzünk. De abban nem tudnak segíteni, hogyan kell bánnom az emberekkel, akik úgy érzem, elfogadtak, elismernek, becsülnek, de va­lahol mégis ott lappang né­melyikükben egy kis idegen­kedés is. Lány vagyok, fiatal és középvezető ... Megszépítenénk Bokor Va­léria történetét, ha rózsaszí­nű felhőbe burkolva mutat­nánk be őt olvasóinknak. Te­hetséges, szorgalmas, közvet­len — ezek a jelzők illenek rá. Elérte, amire vágyott, amiért keményen megdolgo­zott. Mérnöknő lett, bár való­színű, senki sem szólítja így. inkább csak Valikának. Hogy egy fiatal lány helytállása, élet- és munkakedve megma­radjon, és ne vágyjon el eset­leg egy nem termelő üzem­be, ezért még vannak tenni­valói a közvetlen környezeté­nek. Öt nem elégíti ki a dip­loma, fontosabb ennél, hogy maradéktalanul tudjon örül­ni annak, amit végez és a ma­gánéletének is legyenek táv­latai. A férjhezmenetelre még nem gondol. De itt ho­gyan is? — olvastuk le arcá­ról a ki nem mondott sza- .vakart.... Páll Géza Bíró Albin 1972-ben kapott üzemszervező agrármérnöki diplomát Gödöllőn, az agrár- tudományi egyetemen. A mándokí fiatalember lakóhe­lyéhez közel, Eperjeskén, az Alkotmány Termelőszövet­kezetben állt munkába, de három év múlva „elcsábítot­ták” a kisvárdai járási hiva­tal élelmiszergazdasági és ke­reskedelmi osztályára. Ekkor ismerkedett meg az állam- igazgatással. — Nem szakítottam eredeti szakmámmal — mondja a fiatalember —, hiszen a ter­melőszövetkezetek szakmai irányítása volt a feladatunk, s mivel tevékenységünk az egész járásra kiterjedt, jó le­hetőséget kaptam sok közös gazdaság munkáját megis­merni és az egyetemen tanul­takat hasznosítani. Négy év múlva Bíró Albin­nak át kellett élnie az első átszervezést: 1979 közepén átszervezték a tsz-ek szak- igazgatását, s a járási hivata­loknál megszűnt az élelmi­szergazdasági osztály. A fia­tal, üzemszervezéshez értő szakember új helyre, a já­rási hivatal műszaki és ter- melés-ellátásíelügyeleti osz­tályára került, ahol a kisipari és szolgáltatási feladatok irá­nyítása, ellenőrzése lett a feladata, de a községi taná­csok mezőgazdasági tevé­kenységét is felügyelte. Egé­szen ez év május 15-ig. — Megkeresett Tóth László, a Kisvárdai Városi Tanács elnöke és egy kedvező lehető­séget kínált fel: hívott a ta­nácshoz, ahol az akkori mun­kámmal azonos feladatot ajánlott. Az ipari szövetkeze­tek törvényességi felügyelete és a szolgáltató szervek tevé­kenységének irányítása, ellen­őrzése maradt a feladatom. Ha még nem is volt hivatalos értesülés a járási hivatalok megszüntetéséről, tudtuk, hogy az államigazgatás kor­szerűsítésének folyamatában elkerülhetetlen lesz ez a lé­pés. Ezért igent mondtam, de továbbra sem szakadtam el a mezőgazdaságtól, mert — mint szakértő — a tsz-ek kár­talanítási ügyeivel is foglal­kozhatok. Bíró Albin járási hivatali' dolgozó korában és most is Mándokon lakik, ott él édes­anyja, felesége ott tanít ma­gyart és oroszt, anyósáék is odavalók. — Naponta járok be Kis­váráéra, de az utazás fára­dalmait kárpótolja a város, a jobb ellátás. Ha megjelenik egy könyv, egy hanglemez, itt könnyebben, hamarabb hoz­zájuthatok, de megvan a kü­lönbség a ruha-, a cipőellá­tásban, és ez is lényeges tar­tozéka az életnek. A mun­kám is érdekes. Jó kollektí­vánk volt a járási hivatalnál, itt a tanácson pedig egy jó felkészültségű fiatal közös­ségbe kerültem. Nyolc év alatt megszerettem az állam- igazgatást, s ha január elsejé­től megszűnik a hivatal, nyil­vánvaló, hogy Kisvárda lesz a körzetközpont, így a régeb­bi területemen dolgozó taná­csok munkájának segítése is a feladataim közé tartozik majd. Azt hiszem jó helyre kerültem, s ha sok lehetősé­gem lett volna válogatni, ak­kor sem találtam volna job­bat magamnak. ★ Elek József Nyírbátorban több mint 38 éves államigaz­gatási munka után a nv. a- lombavonulást választotta. — 1945-ben érettségiztem és falumban, Nyíracsr on kaptam munkát a köz égi elöljáróságon. Előbb kisegítő voltam, aztán 1949-től act hi­vatal-vezetővé neveztek ki. Egy év múlva a penészleki adóhivatalba helyeztek, s ott ért a tanácsok megszervezé­se, az első tanácsválas:. ás. Gondolom elégedettek lehet­tek ia munkámmal, mért 1952- ben áthelyeztek a Nyírbátori Járási Tanács pénzügyi osz­tályára csoportvezetőnek, nyolc év múlva pedig kine­veztek a pénzügyi osztály ve­zetőjének. Azóta dolgozik ebben a be­osztásban Elek József, bár nem is pontos ez a meghatá­rozás, hiszen azóta két át­szervezést is megért. Előbb a járási tanácsból lett járási hivatal, aztán az osztály fel­adatai bővültek: pénzügyi, munkaügyi és tervosztállyá szervezték őket. Amikor a munkaügyi szakigazgatási te­endők a városi tanács hr. kis­körébe kerültek, valamelyest csökkent az osztály hatáskö­re is. — Amikor egyérteln vé vált, hogy megszűnnek a já­rási hivatalok, a városi ta­nács elnöke felajánlotta a pénzügyi osztályvezető-he­lyettesi beosztást. Közben azonban azt is hallottam, hogy aki közeledik a nyu. íj­korhatárhoz, annál valós nű hozzájárulnak a nyugd.jba vonulásához. Én 57 éves va­gyok és úgy gondoltam, r ém kezdek már új helyen. Van egy kis családi házam, egy tenyérnyi kertem és sok-sok társadalmi munkám, s nem unatkozom majd nyugdíjban sem. Elek József épp negyedszá­zada szakszervezeti titkár a járás tanácsainál dolgozó szakszervezeti tagságnak és — bár még nem tisztázódott, milyen módon oldják me a szervezeti formát — tovább­ra is szívesen vállal részt eb­ből a munkából, mint ahogy szívesen folytatja 15 éves pártaktivistai munkáját ’e- nészleken, ha továbbra is megbízzák vele. , — A január elseje árért nem jelenti nekem azt, J gy megszakad a kapcsolatom ad­digi munkámmal. Túr m, hogy a hivatal megszűnés a városi tanács átszervt ése egy sor új feladatot is jé nt, és segítséget szeretnék n íj­tani az új emberek beillesz­kedéséhez. Nagyobb önálló­ságot kapnak a községi taná­csok, de munkájukat ezután is segíteni kell. Ha tapaszta­lataimra szükség lesz, nyug­díjasán is szívesen segítek, s örömmel adok tanácsokat a körzetközponthoz tartozó ti­zennégy községben is, hiszen munkám eddig is hozzájuk kötött. át Máthé Istvánná, a nyíregy­házi járási hivatal titkárság- vezetője eddigi tapasztalatait Tiszalökön, a nagyközségi ta­nácsnál kamatoztatja majd január elseje után. — Bár végigjártam a rang­létra minden fokát, izgalom­mal készülök az új feladatra, hiszen vb-titkárnak hívtak haza, Tiszalökre. Ott kezd­tem meglehetősen régen, 1957-ben, 15 évesen dolgozni a járási tanácsnál. Előbb gyors-gépíró voltam, s ami­kor leérettségiztem, a széf mélyzeti csoport vezetője lettem. A járási tanács meg­szűntekor a nagyközségi ta­nács szervezési és személyzeti főelőadójának neveztek ki, közben természetesen tovább tanultam, elvégeztem a tanács- akadémiát. 1979-ben hívtak be a járási hivatalhoz Nyír­egyházára, ahol a titkárság főelőadója lettem, most pedig megbízott titkárságvezető va­gyok. Már szinte röstellkedve mondja Máthéné az újabb is­kolákat, a közben nem emlí­tett marxista esti egyetemet, majd az államigazgatási főis­kolát, ahol 1981-ben kapott diplomát, pedig közben férjé­vel együtt két gyermeket is nevelt. — A nyáron keresett meg a tiszalöki nagyközségi tanács­elnök és a pártbizottság tit­kára. Elmondták, hogy de­cemberben nyugdíjba megy a vb-titkár, s szeretnék, ha ha- ziamennék. Három lehetőség közül is választhattam, de Ti- szalök mellett döntöttem. Tu­lajdonképpen engem minden odaköt. Ott van szép családi házunk, a férjem — bár szakfelügyelő — ott tanít, szüleim ott nyug­díjasok és anyósom is közel, Tiszavasváriban él. Ismernek mint t lökit, ismernek mint V s Sándor lányát, mint Méláé tanárbácsi fele­ségét és talán még úgy is, mint volt nácsi dolgozóju­kat. Ügy -am, jól haszno­síthatom i ,.jd az itt szerzett tapasztalai cat. Tudom, ilyen gazdasági helyzetben nem könnyű : ácsi vezetők dol­ga, hiszen :z emberek nem­csak abból ítélik meg a taná­csi munkát, hogy milyen ä hatósági ügyintézés, hanem abból is, milyen a település fejlődése. Szabolcs-Szatmár in . /ében 250 járási hivatali dolgozó sorsáról kell gondoskodni Legtöbbjük’- már ismert a jö­vője, ám sokan nem tudj»' még, hol ka. - áztathatják az ál­lamigazgatásban szerzett adásukat, tay. c/.alatukat. A poli­tikai döntés már ismert, szakmainak : . n szabad késnie, mert olyan emberek sot .ról van szó, k sokat tettek a falvak, a megye, az őrs* s fejlődéséé). iivatalos ügyeink intézéséért. Balogh József Máthé Istvánná, Bíró Albin és Elek József. KM ÜNNEPI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents