Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-03 / 260. szám
8 Kelet-Magyarország 1983. november 3. Csak az Újpest maradt... Szerdán ismét bebizonyosodott a magyar labdarúgás az európai élvonal után kullog. Igaz. hosszú évek után sikerült a kupákban résztvevő itiagyar együtteseknek a második fordulóig eljutniuk, s most a három állva maradt csapatunk közül csak az Oj pesti Dózsának hozott sikert az NSZK- beli kirándulás. A lila^fehérek drámai küzdelemben, a második félidő közepén tíz főre fogyatkozva kétgólos vereséget szenvedtek a Rajna-partl városban, Kölnben, de az idegenben lőtt gólokkal továbbjutottak a KEK- ben. A Rába ETO és a Bp. Honvéd szerény reményekkel érkeztek Minszkbe a BEK-, illetve Splitbe az UEFA Kupa visszavágójára. Dinamo Mlnszk—Rába ETO 3:1. Győrött két héttel ezelőtt 6:3-ra nyertek a minszkiek, s imponáló fölénnyel, 9:4-es gólkülönbséggel kerültek a BEK harmadik fordulójába. 1. FC Köln—Ü. Dózsa 4:2. Budapesten 3:l-re nyert az újpesti együttes, így 5:5-ös összesítéssel és a Kölnben rúgott két góllal a magyar együttes jutott tovább. Hajdúk Split—Pp. Honvéd 3:0. Kispesten a Honvéd nyert 3:2-re, de ez kevésnek bizonyult, összesítésben 5:3-mal a Hajdúk jutott tovább. Röplabda NB II: Még véget sem ért a megyei férfi I. osztályú kézilabdabajnokság, amikor a fehérgyarmatiak elküldték képviselőjüket — Kóródy Sándort, a járási-városi testnevelési és sportfelügyelőség munkatársát — az NB Il-es osztályozó csoportbeosztási és sorsolási ceremóniájára. Férficsapatuk ugyanis jóval, az utolsó sípszó előtt célba ért, megnyerte a bajnokságot! RAJT A FERENCVÁROSIAK ELLEN — Az első benyomásom az volt, jó csoportba kerültünk — mondta budapesti útját követően Kóródy Sándor. — Pontosabban, olyan csoportba, ahol minden lehetséges. A volt NB Il-es csapatokat egyenként hatfelé osztották, s hozzájuk sorsolták a megyei bajnokokat és a budapesti csapatokat. Mi a C-csoportba kerültünk, a Mátészalkai MTK mellé. Ugyanott játszik a Ferencvárosi Vasutas SE, a Nádudvari Tsz SE, valamint a Szegedi Tsz SE. A fővárosiak és a hajdú-bihariak már többször játszottak az osz- tályozón, míg a csongrádiak — velünk együtt — első ízben próbálkoznak meg a feljutással. — November 26-án, a Budapesti Spartacus Kőér utcai csarnokában reggel 7 órakor játszuk az első osztályozó mérkőzést, a Ferencvárosi Vasutassal. Délután pedig — három órától — a szegediekkel mérkőzünk. Másnap, 27-én, az Építők SC sportcsarnokában lépünk pályára. Délután 15,00 Képünkön a bajnokcsapat, vezetőivel. Álló sor balról: Széles Zoltán szakosztályvezető, Pettermann István, Király Elemér, Lőrincz Gyula, Komár Csaba, Gibicsár János, Szűcs Géza, Szakács György, az FSE ügyvezető elnöke. Elöl: Kóródy Sándor, a sportfelügyelőség munkatársa, Miski Sándor edző, Török Zsigmond, Czibere István, Bolyáki Attila, Ábri Gábor. Hiányzik a képről Fal- csik Ferenc. órától a szalkaiakkal, este 19,30- tól pedig a nádudvariakkal vívjuk sorsdöntő összecsapásainkat. — Fehérgyarmat sporttörténetében ez az első alkalom, hogy a kézilabdacsapat osztá- lyozót játszhat a Nemzeti Bajnokság II. osztályába jutásért — említette Szakács György, az FSE ügyvezető elnöke. — Ez már önmagában is nagy dolog! Az FSE — miként más sportegyesület — nem dúskál anyagiakban, de fhost mindenki segített, s örömmel vállalnánk a magasabb osztályban szerepléssel járó terheket. Csapatunk egyébként november 25-én felutazik Budapestre, ismerkedni a körülményekkel. Az osztályozó mérkőzéseken azok a játékosok szerepelhetnek, akik október 15-ig igazoltak hozzánk, azaz a bajnokságot nyert teljes gárda kísérli meg a jó szereplést. Aki ismeri sportolóinkat, elhiszi nekem, hogy győzni szeretnének, de azt hiszem nem, táplálhatunk vérmes reményeket. Pedig, de szép lenne, ha az NB n-t jelentő első és második helyen a két szabolcsi csapat végezne! 1980-TÓL A DOBOGÓN Széles Zoltán, a fehérgyarmati járási-városi testnevelési és sportfelügyelőség vezetője, az FSE kézilabda szakosztályának vezetője, a következőket mondta a csapatról: — Tucatnyian játszottuk végig a bajnoki évet, bár jómagam már ritkábban jutottam szóhoz. \Hat pedagógus található a csapatban, de van közöttünk pincér, Metripond- dolgozó éppúgy, mint téglagyári munkás. Nagyon nehéz volt az edzési időpont megválasztása, s a mérkőzések idejének lekötése. így érthető, hogy például Apáthy Sándor, aki korábban hosszú ideig edzőként tevékenykedett, megvált a csapattól. — A sikert, a megyei bajnoki címet egyébként Falcsik Ferenc, Lőrincz Gyula, Pettermann István, Abri Gábor, Miski Sándor, Bolyáki Attila, Czibere István, Szűcs Géza, Gibicsár János, Komár Csaba és Király Elemér vívta ki. ök lesznek ott az osztályozón is. Még annyit megjegyeznénk, nem pillanatnyi szerencse, hogy ma itt tart kézilabdacsapatunk. Hét éve, 1976-ban kezdtünk ezekkel a fiúkkal és 1980-tól minden évben dobogós helyen zártuk a megyei I. osztályban. FOGADKOZÁS ÉS SZORGALOM Miski Sándor edző a felkészülésről így beszélt: — Hetenként négy. alkalommal edzünk. Részben szabadban, részben a Május 14. téri iskola tornatermében. A Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezősorozata ad jó alkalmat jelenleg a játékra. Tervezzük azt is, hogy a kis- várdaiakkal és a mátészalkaiakkal több edzőmérkőzést játszanánk. Kisvárdán jó sport- létesítmény áll rendelkezésre, s ott szokhatnánk a termet, hiszen mi eddig szabadtéri pályán játszottuk mérkőzéseinket. — Ami csapatunk játékát, taktikáját illeti, nálunk demokrácia van. A csapat fele hasonló tanári képesítéssel rendelkezik, mint én, így ki-ki elmondja ötleteit, javaslatait. Most pedig mindenki nagyon fogadkozik és soha nem látott szorgalommal dolgozik az edzéseken. Sokat jelent, hogy a családtagok mellénk álltak, s együtt izgulunk: sikerüljön a feljutás! A fehérgyarmati kézilabdázók meg is érdemelnék, hogy hatévi becsületes munkájukat siker koronázza! Molnár Károly Két megyei rangadó A röplabda NB Iliben lóét megyei rangadót rendeztek a hét végén. Az újonc Mátészalkai MTK férfigárdája a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai SC, a Tiszavasvári Lombik női együttese pedig az NYVSSC csapatát fogadta. Az egyik találkozót a nagyobb rutin, a másikat a jobb nyitás döntötte el. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉSEK: Tiszavas vári—NYVSSC 3:1 <4:15, 15:11, 15tt2, 15:8). Az első játszmát biztosan nyerték a vendégek, sőt a másodikban is vezettek 8:l-re. Ekkor a hazaiak kitűnő nyitással fordítottak és ez teljesen meg zavarta a nyíregyháziakat A folytatásban sem tudtak mit kezdeni a jó nyitásokkal a piros-kékek, s ez döntött. Nyh. Tanárképző Főiskola—Mezőkövesd 3:2 (16:14, 12:15, 4:15, 16:14, 15:13). A másfél órás találkozón igen jó csapatot győzött le a főiskolás gárda! A nyíregyháziak helyenként már jól játszottak, úgy tűnik, ha nehezen is, de megtalálják régi önmagukat. Jók: Szatmári, Hidegkúti, Hetei. Nyírbátori BSC—Salgótarjáni Róna 3:1 <14:16, 15:9, 15:9, 15:11). A báto riak dicséretes teljesítményt nyújtva nyerték idegenbeli találkozójukat. FERFIMERKOZESEK: Nyh. Me zögazdasági Főiskola—Mátészalka 3:0 (15:5, 15:12, 15:10). Mindkét csapat tartalékosán állt ki a rangadóra. Végül a döntő pillanatokban rutinosabb megyeszék helyiek megérdemelten diadalmaskodtak. Jók: Gál, Szenes, Szabó, illetve Szakái, Balogh. Debreceni Universitas SE—Nyírbátori BSC 3:0. A nyírbátori mérkőzésen az élcsoportban tanyázó DUSE jó teljesítményt nyújtott. Elismerés a legjobbaknak A KISZ Központi Bizottsága, a Művelődési Minisztérium, az OTSH és a Szakszervezetek Országos Tanácsa által meghirdetett Jó tanuló, jó sportoló mozgalom ünnepélyes eredményhirdetését megtartották Budapesten. Megyénkből három tehetséges sportoló vehetett át emlékplakettét és oklevelet. Jó tanuló, jó sportoló címet érdemelt ki Mill alku Anna, az NYVSSC atlétája, a tanárképző főiskola hallgatója, Lisovszki György Labdarúgó, a nyíregyházi Bánki Donét Ipari Szakközépiskola tanulója és Faggyas György súlyemelő, a tiszavasvári 115-ös számú Ipari Szamunkásképző Intézet diákja. Mai műsor Asztalitenisz, NB III: Vízügyi- MEDOSZ SE—Debreceni Universitas SE, férfimérközés a nyíregyházi 19-es számú iskola tornatermében, 17,30 órától. Atlétika: kegyeleti váltófútó- verseny Nyíregyházán, a Jósavá- roshan, 15,00 órától. Gyülekezés a Korányi utcai 36-os számú ház előtti. Kosárlabda, NB n: Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Debreceni Universitas SE, női mérkőzés'a főiskola Rákóczi utcai tornatermében, 17,00 órától. Utána 10,30 órától Nyh. Mezőgazdasági Főiskola-Debreceni U niversdtas SE, férfimérközés. Teke MB II Bajnokjelöltek csatája A teke NB II-ben a hét végén rendezték meg a veretlen bajnokjelöltek csatáját, a Nyíregyházi Taurus SC és a Zuglói Danuvia női együttese között. A színvonalas találkozót végűi a nyíregyháziak nyerték — utolsó három emberük remek teljesit- ményével. Nyert a Szabolcsi Építők SE férfigárdája is, a Hódmezővásárhelyi MSE-t „ütötte” • ki. Eredmények: NB II, NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Taurus SC—Zuglói Danuvia 5:3 (2603:2390). A válogatott kerettag tekézővel kiálló fővárosiak ellen megérdemelten nyert a nyíregyházi együttes. Pontszerzők: Harsányiné 478, Brozsekné 457, Kiszely M. 445 fa. FEBFIMEBKOZESEK: Szabolcsi Építők SE—Hódmezővásárhely 7d (2901:2514). Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Pontszerzők: Spisák 515, Végső 504, Koleszár 500, Juhász 497, Szabó z. 450 fa. Kecskeméti MÁV —Nyh. Taurus SC 6:2 (2315:2292). Szoros csatában — 33 la döntött — nem sók hiányzott a fordított eredményhez. Pontszerzők: Molnár 425, Szlovenszki 416 fa. NB III, FEBFIMEBKOZES: Nyh. TITASZ-Elektromos—Mezőtúr 8:0. Tollastabda Vargáné két érme Tizenkét egyesület 60 toülas- llabdázója vett részt a Nyíregyházán megrendezett Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlék- versenyen. Az NYVSSC legjobbjai közül Vargáné Cserni Évákét érmet szerzett: egy aranyat és egy ezüstöt. Pctrovits Márta és Dudics Júlia pedig egy-egy bronzéremhez jutott. A viadal helyezettjei í Nők, egyéni: 1. Kovács (Kilián FSE), 2. Vargáné (NYVSSC), 3. Fábiánné (Hajdúszoboszló) és Papp (Szeged). Páros: 1. Fejes, Csikós (Zrínyi SE, HOSE), 2. Papp A., Papp É. (Szeged). 3. Szabó, Fórján (Hajdúszoboszló) és Dudics, Kovács Zs. (NYVSSC, Kilián FSE). Férfiak, egyéni: 1. Petrovics G. (HOSE), 2. Audita (MAFC), 3. Jamkovics (Zrínyi SE) és Kiss (Kilián FSE). Páros: l. Kiss, Pet- rovits G. (Kilián FSE, HOSE), 2. Jankovics, Klein (Zrínyi SE, HOSE), 3. Nagy, Balajti (Papp József SE), és Rolek, Pinke (Zrínyi SE). Vegyes páros: 1. Petrovics G„ Vargáné (HOSE, Nyh. VSSC), 2. Kiss Cs„ Kovács Zs. (Kilián FSE), 3. Nagy, Petrovits M. (Papp SE, NYVSSC) és Kovács Zs„ Papp A. (Szeged). Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka Jánas Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277. 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Ff.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi nona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbestté postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre egyéni előfizetők részére 400,— forint. közületi előfizetők részére 408,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán ______ - INDEXSZÁM: 25 95« HU ISSN 8133—2051 ____________ _ ITTT] HALLGASSUNK I i i 111 NÉZZÜNK MEG M 1983, november 3., csütörtök KOSSUTH RADIO 8,27: Gyulai Erzsébet és Takács Béla nótákat énekel. — 8,51: Uj operalemezeinkből. Massenet: A navarrai lány. Kétfelvonásos opera. — 9,43: Nefelejcs. — 10,05: A Diák- könyvtár hangszalagon melléklete. — 10,35: Romantikus kamaramüvek. — 11,18: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. — 11,38: ... hogy hosszú életű légy e földön. VI/ 3. — 12,45: Jogi arcképcsarnok. — 13,00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 14,04: Most jelent meg. Világ- irodalmi könyvszemle. — 14,34: A vidám vitorlás. Részletek Gould filmzenéjéből. — 15,05: Daloló, muzsikáló tájak. Hegyalja. — 15,25: Kagylózene — Törökszentmiklóson. — 16,00: Rónay György: Szeptemberi halászat. Könyvszemle. —16,10: Magyar művészek operettfelvételeiből. — 16,37: Uj lemezeinkből. — 17,05: A pénz világa. — VIII. — 17,30: Téves kapcsolás. Ivan Osztrikov hangjátéka. — 19,15: Jégkorong MNK — 19,20: A pármai kolostor. Regény. — 20,20: Zenekari muzsika. — 21,08: Este a klubban. — 22,30: A Purcell énekegyüttes madrigálokat énekel. — 22,50: Miért írta meg? — 23,10: Banda Ede gordonkázik, Lux Erika zongorázik. — 0,10: Toronyzene. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Tamássy Zdenkó dalaiból. — 8,35: Napközben. — 10,00: Zenedélelőtt. — 12,35: Nemzetiségeink zenéjéből. — 13,00: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót. — 13,20: Éneklő ifjúság. — 13,36: Goossens: Kaleidoszkóp. — 14,00: Lelátó. — 15,10: Az én rádióm. — 16,00: Látogatóban. — 16,35: Idősebbek hullámhosszán. — 17,30: Tanakodó — az ezredforduló iskolájáról. — 18,35: Hét végi panoráma. — 19,55: Slágerlista. — 20,35: Szociológiai figyelő. — 21,05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Karc. — 22,15: Gramofonalbum. — 23,20: Nóták. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. — 17,06: Buzi Quatro énekek — 17,20: Hangraforgó (A tartalomból: Bánsziki István könyvszemléje — Szolgáltatóház üresen (Hasiké József) — Napirenden a minőség (Kolláth Adrienne) — A feladat a MOM-ban (Pálit Balázs). — 18,00—18,30: Észak- tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Horvát Péter.) MAGYAR TV 8,25: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., sz.) — 8,30: Iskolatévé. Az anyag körforgása II. Levegő, tenger, kőzet (sz.) — 9,00: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) A déli földrész: Ausztrália. — 9,30: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 5—8. oszt.) Most mit tegyünk? De hiszen a szüleim! (sz.) — 9,40: Mekkái zarándoklat. Francia rövidfilm (ism., sz.) — 9,55: Az élet ára. Francia rövidfilm (ism., sz.) — 10,20: XHI. Martin. NDK tévéfilm (sz.) — 11,50: A kiskacsa tévedése. Román kisfilm (sz.) — 12,00: Iskolatévé. Osztályfőnöki óra (ált. isk. 7—8. és kö- zépisk. I. oszt.) A serdülők társas kapcsolatai. Tapírok. — 12,30: Képújság. — 15,00: Iskolatévé. Mariann születésnapja (sz.) — 15,30: Élet az ókori Keleten (sz.) (Ált. isk. 5. oszt., történelem tantárgyhoz.) — 16,00: Élő múzeum. Látogatása Moszkvai Politechnikai Múzeumban (sz.) — 16,30: Hírek. — ________________________ 16,35: A Calder cirkusz. Francia rövidfilm (sz.) — 16,55: Utazz velünk! Darwin nyomában II. (sz.) — 17,35: Tévébörze. — 17,40: Képújság. — 17,45: Pedagógusok fóruma. — 18,20: Szomszédolás — egy cső két végén. Riportműsor (sz.) — 18,55: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-hlradó (sz.) — 20,00: Jogi esetek (sz.) — 20,45: Panoráma. A külpolitikai szerkesztőség világpolitikai magazinja (sz.) — 21,45: A hét műtárgya. Kernstok Károly: Utolsó vacsora. (Magyar Nemzeti Galéria) (sz.) — 21,50: Telesport. Labdarúgó kupanap. — 22,40: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 20,00: Joe Cocker a rockpalotában. Helyszíni közvetítés a művész 1983 augusztusi esseni koncertjéről, felvételről (sz.) — 20,40: Reklám. — 20,45: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,05: Fiúk a térről. Magyar film. — 22,55: Képújság. SZOVJET TV 17.00: A Szovjetunió jégko- rongbtajnoksága (Spartak— OSZKA) — 19,00: Híreik. — 19,35: Ifjúsági est az osztyanti- nói han gversenystú di óban. — 21.20: A viliág eseményed. — 21,35: Kánpátontúü hírek. — 21,50: Fiümújdonságok. ROMAN TV 16,20: Karino. Filmsorozat. 4. rész. — 16,45: Fiatalok stúdiója. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Gazdasági figyelő. — 20,30: Dalok. — 20,40: A valóság képei. — 21,25: Az Atlantisz embere. 10. rész. — 22,10: Disco. — 22,30: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: HATY- TYUK TAVA (japán) Ea. kezd.: 16 óra! A FRANCIA HADNAGY SZERETŐJE (16 év!, ang.) Ea. kezdete: 18 és 20 óra! Nyíregyházi Béke: VENDÉGEK VADNYUGATON (rom.) Ea. kezdete: 9 és 11 óra! Szovjet filmek fesztiválja keretéiben: VIHAROS ALKONYAT (sz.) Ea. kezd.: 16, 18 és 20 óra! Nyíregyházi Móricz: Szovjet filmek fesztiválja keretében: SZÁLLNAK A DARVAK (sz.) Mátészalkai mozi: Szovjet filmek fesztiválja keretében: REPÜLÉS AZ ŰRHAJÓSSAL (sz.) Kisvárdai mozi: Szovjet filmek fesztiválja keretében:' BALLADA A KATONÁRÓL (sz.) Nyírbátori mozi: Szovjet filmek fesztiválja keretében A VÁGTATÓ HUSZÄROSZTAG I—II. rész (sz.) Ea. kezd.: 18 óra! Vásárosnaményi mozi: ELCSERÉLT SZEFJELEM (m.) Fehérgyarmati mozi: Szovjet filmek fesztiválja keretében: A NEGYVENEGYEDIK (sz.) 3., csütörtök, 19,00: sok hűhó semmiért. Ödry—Déryné-b. Jegyeik a bérleten kívül is válthatók! „NYÍRTERV” Sz.-Sz. m.-i Tanácsi Tervező Iroda Nyíregyháza, Bercsényi u. 4. sz. önálló gazdasági-pénzügyi ügyintéző munkakörbe FEL VESZ felsőfokú képzettségű munkatársai. Képzettségi követelmény: pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség, vagy legalább mérlegképes könyvelői képesítés és több éves vállalati gyakorlat. Számítástechnikai ismeretekkel rendelkezők előnyben! Bérezés: képzettségtől függő alapbér, a munkavégzés alapján prémium, illetve jutalom. Rugalmas munkaidőrendszer! Jelentkezés: a vállalat gazdasági igazgatóhelyettesénél, 1983. november 15-ig. Telefon: 10-665. (1768)