Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-30 / 282. szám
1983. november 30. Kelet-Magyarország 7 Egymásért Levélírónk szerénységére vall, hogy nyomatékosan megjegyzi levelében: nevét ne közöljük. Nem akar ő tetszelegni — mondja —, de úgy érzi, a következőket mindenképpen el kell mondania, méghozzá a nyilvánosság előtt. Már egy korábbi levelében is jelezte, hogy Kisvárdán egy család építkezésbe kezdett. A sors azonban váratlanul közbeszólt. A családapa oly súlyos betegségbe esett, hogy nem tudott részt venni tovább az építkezésben. A munka azonban nem állt meg, tovább folytatódott az ismerősök, jó barátok és az együttérző munkahelyi kollektíva segítségével. És most következik a legutóbbi levél néhány gondolata. „Hálás vagyok, hogy közölték soraimat az emberi jóság- * ról, a Toldi utca 8. szám alatt épülő családi házról. A cikk megjelenése óta szomorú tragédia történt. Meghalt a mindenki által nagyra becsült férj. Itt maradt a felesége két kiskorú gyermekével és az épülő, félig kész házzal. Remélem, hogy most sem fogják cserbenhagyni a nagyszerű barát, munkatárs családját. A Kisvár- dai Szeszipari Vállalat is megígérte, hogy támogatják őket. Bizonyára igy lesz, hiszen nemcsak rossz emberek vannak a világon, hanem nagyon sok jő is.” Sok hasonló példával találkozunk a levelek jóvoltából, amikor megértéssel fordulnak az emberek egymás felé, a bajban segítőkészen egymás mellé állnak. (Természetesen tudnánk ellenpéldát is mondani az önzőkről, a másokat taposókról is.) Most azonban azokról a közösségi emberekről szólunk, akik tudják, hogy mindent csak másokkal együtt érhetnek el, még a maga formálódása, emberi mivolta is a többiektől függ. Valóban jónak mondható az, aki ösztöneivel, érzelmeivel átéli mások baját és kezet tud nyújtani mások felé. Aki magányos öregek gondviselésére vállalkozik, aki az átlagosnál több munkával, több szabad idő feláldozásával segít a rászoruló egyéneknek. Sokan vannak ilyenek, akiknek van tartalékuk, melyből másoknak is tudnak adni. Mert bennük él az emberek többségének óhaja: „szeretném, ha szeretnének”. Aki ezt igényli maga is, az tud másoknak is szeretetet nyújtani. Olyan mint egy jó meleg kályha, amelyet sokan szívesen ülnek körül. Hogyan éljünk, mit tehetünk, hogy igazi közösségi emberek legyünk? Hogy mások is jónak mondjanak, ne csak mi magunkat tartsuk annak: lenni kell érzelmi tartalékunknak, bíznunk kell magunkban testi és szellemi erőnkben és abban a tudatban kell élnünk, hogy fontosak vagyunk mások számára. Soltész Agnes HIDEG VASÜTI KOCSIK — Talán így megmelegszünk. (Hanyecz) Azok nevében teszem szőj vá a következőket, akik 'a Nyíregyháza—Balsa között közlekedő kisvonattal utaznak naponta. Reggel és este rendszeresen hidegek a vasúti kocsik. A menetidő az említett két végállomás között 90 perc. Ezt a másfél órát kénytelenek vagyunk kabátKIDÖLT VILLANYOSZLOP Nyíregyházán a Homok téri óvoda főbejárata előtt körülbelül két hete kidőlt egy villanyoszlop. Azóta, amint a közvilágítási lámpákat bekapcsolják, eme oszlop vezetéke szikrázik, vagyis a szabadon lévő vezeték baleset- veszélyes. Azért is, mert gyerekek — méghozzá apróságok mennek el mellette tömegével. Az esetről értesítettük a TITÁSZ-t, de mindeddig nem történt intézkedés. Pedig a veszély nagy! Gyerekek életéről, egészségéről van szó. Papp János Nyíregyháza, Kun Béla utcai lakos védőkorlát nélkül A minap jártam a Bocskai utcai sztk rendelőintézetben. Az új épület földszintjéről kellett kimennem az udvarra a kórházhoz vezető útra, tíz lépcsőfokon, melyhez nem készült korlát. Ezen a lépcsősoron naponta százával közlekednek főleg betegek, mozgássérültek, akiknek a védőkorlát kiváltképpen hiányzik. Ügy tudom, hogy a szabályok szerint öt lépcsőfoknál töhb lépcsőt — ha azt két oldalt fal is határolja — legalább az egyik oldalon védőkorláttal kell ellátni. A jósav ár o,si orvosi rendelő utcai feljáratánál is hiányolom a korlátot. Kárpáti Ferenc Nyíregyháza, Schmidt Mihály utca 2. A MEGÉRTÉS HIÁNYA A közelmúltban a Búza téri piac környékén felejtettem kerékpáromat. Másnap jutott az eszembe, de sajnos, már nem találtam a lelakatolt kerékpáromat a helyén. Gondoltam, vannak jó emberek és netán valaki pártfogásba vette a kerékpárt, és visszaadná, ha tudná ki a tulajdonosa. Megkértem a piaccsarnokban a hangosbemondó kezelőjét, hogy fizetség ellenében tegye közé, hogy elveszett a kerékpárom, és a megtalálója hol adhatja le. Kérésemet mereven elutasította. A megértésnek az emberek iránti készségnek a legkisebb megny.ilvánulában vacogva végigülni. Néhányszor szóvá tettük a dolgot a kalauzoknak, ők azonban elhárították magukról a felelősséget. A válasz Ls hűvös, rideg volt. Pering Mária Paszab, Bercsényi út 10. sát sem tapasztaltam. Pedig idős ember vagyok, talán ez is figyelemre méltó-lett volna. Mihalkó Gyula Nyíregyházi, Víz utca 28. DÁMA Ügy tűnik hiánycikk a testesebb nők által is kedvelt Dáma harisnyanadrág. Már jó ideje nem jujtok hozzá, noha és magam is az erősebb testalkatúak közé tartozom, és én is megkedveltem eat a fajita harisnyanadrágot. Jól eltalált méretezése volt valamennyi számozásának, reméljük, hogy nem végleg tűnt el ez a -márka az üzletekből. B.-né záhonyi lakos ÄRUKAPCSOLÄS November 24-én a záhonyi 144-es ABC-áruházban úgy 11 óra körül megérkezett az áru, mármint az áruval megrakott kocsi. Boldogok voltunk, amikor meghallottuk, hogy „Otthon” kávé is van a rakomány között. Csakhogy a FŰSZERT Vállalat embere kijelentette: úgy ad „Otthon” kávét, ha a boltvezető Jáva kávét is vesz hozzá. Tudnivaló, hogy az ABC-ben az utóbbi kávéból még jelentős készlet van, és természetes, hogy a boltvezető jó kereskedő módjára kalkulált, és ezúttal nem kért Jáva kávét. Erre a kocsi visszavitte az „Otthon” kávét is. Ehhez tudnivaló, hogy a nyugdíjasok, kispénzű emberek ezt a kávéfajtát vásárolják szívesebben, húsz deka még harminc forint sincs. Ugyanakkor idősebbeknél egészségesebb is ezt fogyasztani. A FÜSZÉRT Vállalat emberének árukapcsolása bizony sok záhonyi lakost megbosz- szantott ezen a napon. B.-né Záhony, Jókai utcai lakos TÜRÓ RUDI Sokszor olvastam róla, hogy a jellegzetes csomagolóanyagba kerülő Túró Rudikat gép adagolja. Vagyis a rudacskáknak elvileg egyformának kellene lenniük. Csakhogy nem így van, a napokban vásárolt példány például alig a fele a megszokottnak. A gép téved, vagy a minőségi ellenőr, aki esetleg nem veszi észre, hogy a henger alakú papír lapos, s alig van benne valami. B. I.-né Fehérgyarmat B. M.-né mátészalkai olvasónk pert indított a férje ellen gyermektartásdíj nem fizetése miatt, mert olyan nagy hátraléka volt, hogy azt már képtelen volt megfizetni, s a közös lakásra árverést rendeltek el. A lakásra jelentkezett egy vevő is, aki levélírónknak 20 ezer forint előlegett adott, később azonban meggondolta magát, nem akarja a házat megvenni, és kéri vissza az említett ősz- szeget. Amennyiben érvényes írásbeli szerződés nem jött létre, csak szóbeli egyezség, akkor az előleget mindenképpen vissza kell adni, mert ingatlanra vonatkozóan minden megállapodás csak írásban érvényes. Ha szabályszerű szerződés létrejött, olvasónk ragaszkodhat az üzlethez és a hátralékos vételárért beperelheti a vevőt. Az árverést különben lehet folytatni és jelentkezhet más vevő, aki fizetőképes. Lőricz Jánosné milotai levélírónk a tanácson keresztül úgynevezett elhagyott lakást vásárolt, melyhez az OTP- től százezer forint kölcsönt kapott. Az ezzel kapcsolatos szabályokat nem ismerték, és 50 ezer forintot közvetlenül kifizettek az eladónak. Az OTP viszont közölte, hogy olvasónk, minit vevő fizesse be az önrészesedést, vagyis 40 ezer forintot, mert csak abban az esetben folyósítják részére a kölcsönt. Ezt úgy oldották meg, hogy az eladó visszaadott 10 ezer forintot, és levélírónk hozzátette a hiányzó 30 ezer forintot és befizették az OTP-nek, a takarékpénztár pedig a teljes összeget kifizette ezután az eladónak. így most levélírónk 40 ezer forinttal többet fizetett az ingatlanért, mint a megállapított vételár, az eladó ugyanis nem hajlandó az összeget visszafizetni, amit már előre felvett. Milyen lépést tehet ebben az ügyben? — kérdezi levélírónk. Más megoldás nincs, mint levélírónknak pert kell indítania, mert nemcsak, hogy jogos az összeg visszafizetése, de az eladó magatartása kifejezetten rosszhiszemű. Szerkesztői üzenetek Magocsa László bajai és Kisvárdai Károlyné gáva- vencsellői olvasóinknak levélben válaszoltunk. Hildák Ferenc nyíregyházi, Tóth István komlód- tótfalui, Tukacs Tibor jánkmajtisi, özv. Szabó Fe- rencné balsai, Császár Belőné berkeszi, Ki/rály Lászlóné kisvárdai, Farkas Sándor csengeri, Harsányi Károly tyukodi, Sipos Istvánná tiszaszentmártoni, Képíró Károly márki, Varga Zoltán csengeri, Czine Józsefné nagydobosi, Simon László őri, id. Jánvá- ri Ferenc varsánygyürei, Páti Árpád csengersimai, Szekunda Zoltánná fülesdi, Deák Béla aranyosapáti, Benkő Géza újkenézi, Németh Béla gyulaházi, Földi Miklósné nyírmadai, özv. Paczári Istvánné bak- talórántházi, Vass Józsefné lövőpetri, ifj. Koós Im- réné gacsályi, Kecskeméti András nyíregyházi, id. Gere Kálmán nyírmeggye- si, Ruszó Károlyné tisza- dadai, Lakatos Miklós de- mecseri, Pacza János nagy- kállói, Csorna Imréné nyír- kércsi, Patkó Péter fehér- gyarmati, Boros Józsefné ököritófülpösi, Menyhárt Károly kántorjánosi, Tilk Ferenc balsai lakosok ügyében az illetékesek segítségét kértük. Bán Lászlóné márokpa- pi olvasónkat a társadalombiztosítási igazgatóság értesítette, hogy az Országos .Orvosszakértői Intézet főigazgatósága a legutóbbi vizsgálata alkalmával megállapította, hogy levélírónk nem tekinthető rokkantnak. Amennyiben azonban a felülvizsgálatát követő egy éven belül állapotában rosszabbodás következne be, úgy az állapotrosszabbodás igazolásával, rokkantsági nyugellátás megállapítása iránti igényét ismételten előterjesztheti. Varga József mátészalkai olvasónkat a Modul Vállalat értesítette, hogy a külső behatás következtében bekövetkező hibát az átalánydíj terhére nem tudják megjavítani. Az illetékes válaszol NAGY VOLT A FORGALOM A Fórum rovatban az egyik levélíró szóvá tette, hogy a jósavárosi vegyes- iparcikk-boltunk az egyik alkalommal hat óra helyett már háromnegyed hatkor bezárt. Ez valóban így volt, mert a kérdéses napon olyan sokan vásároltak, hogy a kulturált kiszolgálás lehetetlenné vált. Boltvezetőnk szabálytalanul járt el ennek ellenére, amelyért igazgatói figyelmeztetést kapott. Köszönjük az olvasó észrevételét és intézkedtünk, hasonló esetek elkerülése érdekében. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a vagyonvédelmi követelményeket, valamint a bolt aprócikk jellegű profilját is figyelembe véve, egy időben a sok vásárló kiszolgálása igen nehéz. Amit az is bizonyít, hogy a kérdéses napon az utolsó vásárló — a korábbi zárás ellenére — fél hétkor távozott az üzletből. Szabolcs-Szatmár megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Papp Gyuláné ófehértói lakos a gyermektartásdíj mértéke iránt érdeklődött levelében. Az érvényes jogszabályok szerint a tartásdíjra kötelezett személy egy gyermek után jövedelmének 20, kettő után 40, három vagy több gyermek esetén 50 százalék erejéig köteles tartásdíjat fizetni. Ettől nagyon indokolt esetben a bíróság eltérhet. Ha tartásra jogosult valamennyi gyermek már rendelkezik jövedelemmel (például az ipari tanulók), akkor azt a bíróság beszámíthatja. A gyermektartásdíj iránti pert annál a bíróságnál is meg lehet indítani, amelynek területén a gyermekek laknak. A bíróság a letiltás érdekében intézkedik. B. J.-né nyíregyházi olvasónk elvált, a bíróság őt jogosította fel a volt közös lakás kizárólagos használatára. Ez a lakás közös tulajdont képez. Olvasónk szeretné nagyobbra elcserélni, de a volt férje ehhez nem járul hozzá, kéri a lakás értékének az ötven százalékát. Olvasónk megjegyzi, hogy ezt a lakást az ő ifjúsági takarék- betétkönyvéből vették. Levélírónknak nincs más lehetősége, mint a tulajdon- közösség megszüntetése iránt pert kell indítania. Ennek során a bíróság meg fogja állapítani akár szakértő útján, hogy ennek a lakásnak mi ma a tényleges forgalmi értéke, ebből levonásba kerül a még fennálló OTP-teher, levonásba kerül továbbá a házastársak által beruházott külön vagyon, mint jelen esetben az ifjúsági betétből származó összeg, majd a megmaradt puszta értéken osztoznak a felek, fele-fele arányban. Olvasónknak az így megállapított összeget kell megfizetnie. Nem tartjuk valószínűnek, hogy az ifjúsági takarék- betétkönyv fedezte a teljes vételárat. Olvasónk volt férjének van követelése, az más kérdés, hogy az mekkora ösz- szeget tesz ki. Orosz Károlyné mátészalkai levélírónk fele részben tulajdonosa egy házas ingatlannak, de az ingatlant a másik tulajdonostárs használja. Több egyezség volt már a tulajdonostárssal, hogy az megváltja az olvasónk illetőségét, de ez nem vezetett eredményre. Ilyen esetben a tulajdonközösség megszüntetését olvasónk bírósági úton kérheti, azt kérve, hogy kötelezze a bíróság a tulajdonostársat, hogy fizesse ki az őt megillető részt. Amennyiben érték vita is van, az ingatlan értékét a bíróság szakértő bevonásával tisztázza. Dr. Juhász Barnabás T—"