Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-03 / 260. szám
1983. november 3. Kelet-Magyarország 3 JEGYZETEK Á kereskedő pszichológiája S okat emlegetjük mostanában a régi jó kereskedőt, aki udvarias volt, aki a lélektanhoz is értvén pontosan tudta, kihez miként illik szólnia. Emlegetjük, mert hiányoljuk őket. Hogy a kelleténél kevesebben vannak a rátermet- tekT annak számos oka van. Ez derült ki a röpke beszélgetésből, melyet Rebák Tiboméval, Hegedűs Ist- vánnéval, Pastrovics Zol- tánnéval a Nyírfa Áruház eladóival és Király Józseffel, az áruház igazgatójával folytattunk. Ki a jó kereskedő? A beszélgetésre kiválasztott valóban jó kereskedők szerint; aki szereti az embereket, szeret segíteni, és képes magát a vevő helyébe képzelni... lényeges az ápolt külső is — mondják az eladónők —, s küllemük igazolja, hogy maguk is megtesznek mindent tételük igazolásául. Szó esik még türelemről és tapintatról... A baj csak az, hogy hiába a felsorolás, ha a mindennapokban csak részben találkozhatunk a jelzett tulajdonságokkal. Ennek okai is vannak, s ezek közül az első helyen a gyenge fizetség szerepel. Beszélgetőtársaim mindegyike legalább tizenöt éve kereskedő, mindegyikük érettségizett, de jövedelmük a legjobb esetben éri csak el a 3500 forintot. A gyenge fizetségből pedig egyenesen következik: az esetek többségében nem az tanulja a kereskedői szakmát, aki vonzódik iránta, hanem az,.. De, ha a vevők és eladók közti időnkénti feszültségek okait keressük, nem lehet csakis a kereskedőben keresni a hibát. Mert — mondták egyöntetűen — sokszor az áruellátás zavarai okozzák, hogy ingerült vásárló és eladó, hiszen aki az ötödik helyen hiába keres megfelelő gyermekcipőt, az könnyen szikrázik ősze az eladóval, akinek aznap már ő az ötvenedik, hasonló problémával előálló „ügyfele”. E ddig jórészt csak azt soroltuk, miért kevés a jó eladó. Csakhogy a megszólaltatottak, akik igazi kereskedők, és nem állították, hogy hozzájuk hasonló nincs, azt is bizonyítják: mint annyi esetben itt sem csak a fizetség a döntő, még akkor sem, ha elsőrangú kérdés. Mert van valami, amit hivatástudatnak nevezünk. Erről pedig az életben számtalanszor derül ki, hogy korántsem csak a boríték vastagságának a függvénye. Még akkor sem, ha mindnyájan a „piacról élünk”. SpeidI Zoltán Óvjuk az erdőt! H allottam a hírt, hogy országjáró nyíregyházi diákok október 29-én a baktalórántházi erdőbe mentek szemetet szedni. Derék dolog. Jó tudni, hogy vannak fiatalok, akik az év legalább egyetlen napját arra szánják, hogy a természet szent és nagy műhelyét kitakarítják. Dicsérjük hát az ifjúságot, ám közben gondolkodjunk. Mindenekelőtt egy kérdés: hogy kerül a szemét az erdőbe? Nem ott terem. Az erdő kezdetben tiszta, mint a patyolat, ott csak fák, füvek és virágok élnek hasznos társulásban. Az erdőben jó a levegő, mert a növényzet oxigént termel, az erdőben minden üde és friss, mert a zöld lomb temperált klímát termel. És akkor megy az ember, a természetbarátnak álcázott, víkendező és fogyasztja az erdő teremtette javakat. Hogy fogyaszt, az nem lenne baj, de az emberi étvágy akkora, hogy csak a levegővel nem tud jóllakni, ezért kerül terítékre minden földi jó, amit előtte dobozoltak, műanyagba vagy papírba csomagoltak. így keletkezik a szemét. Az ember mindent eldobál, ami számára emészthetetlen. De mit gondolunk mi az erdőről? Miért hisszük azt, hogy amit mi meg nem emésztünk, az majd a természet ölén önmagától elenyész? Az igazság az, hogy nem hiszünk ilyet, sőt tudjuk, a konzervesdoboz, a műanyag tasak (főként ez utóbbi) önmagától nem bomlik el, nem olyan, mint az avar, a lehullott levél, a gally, hogy a talajt humuszként gazdagítja. Szóval ezt tudjuk és mégis szemetelünk. Elszórunk minden olyan dolgot, ami már haszontalan, felesleges és teher. Tesszük ezt úgy is, hogy kocsiszám hordjuk ki az erdőbe a háztartási hulladékot, a lyukas lábasokat, a törött tányérokat, a megrokkant háztartási eszközöket. A vétkezés, a rongálás tudatos, sőt alattomos. De ha csak esztétikailag károsítanánk az erdőt! Ez is embertelenül nagy vétek. De okozunk kárt úgy is, hogy egyik-másik anyag a fák, az aljnövényzet pusztulásához vezet... Szó, ami szó, nagy szükség volt az országjáró diákok önzetlen munkájára. Mi, felnőttek viszont ne tapsoljunk, ne elismeréssel adózzunk. Gondolkodjunk... Seres Ernő A nyíregyházi posta helyközi kapcsolótermében napközben 18-an dolgoznak, ezenkívül hárman a bejelentéseket fogadják, ketten a tudakozók igényeit elégítik ki, egy rendező irányítása mellett. (Elek Emil felvétele.) „Ember lett mind a hét fiamból fii Az asztalon fényképek. Civil és katonaruhá^, fiúk ké pei. Mellettük egy diploma a kitüntetésről, benne az ünnep ségen kapott jutalom. Es piros dobozban ott a kitüntetés is A Haza Szolgálatáért Érdemérem. Aki kapta: Keresztesi Andrásné, Porcsalmán. — Üzentek értem a tanácstól. Nem is mondták, hogy miért, csak azt, hogy jó dologban hívnak. Hát akkor kaptam én a kitüntetést... Nézegetjük a fiúk képeit. Felnőtt ember már valamennyi. Mintha ma lett volna... — Ügy elröppent ez az élet... Mintha ma lett volna. 1943-ban mentem férjhez. Kimentünk tanyára lakni, jószággal foglalkozott az uram. 44 végén megszületett Pali, 48-ban Laci, aztán a többiek sorra, Lajos, Józsi, 50-ben az ikrek, Pista és Zsiga, végül András. A kitüntetést, azt mondták, arra kaptam, hogy a hét fiam közül hat szolgálta ki a katonaságot. Négyen voltak határőrök, oda pedig Az asztalon képek... (Császár Csaba felvétele) nem mindenki kerülhet. És mindegyik csak dicséretet, meg jutalmat, „kiváló” érmet hozott haza. Igaz, ezt kimondom, gyerekkorukba is jó fiúk voltak. Nem is lehetett másként, mert hát akkor még rosszabb módban is élt az ember. — Munkára kellett nevelni őket? — Mi mást tehettem volna? Ekkora családban már mindenkinek megvan a dolga. Jószág volt, kert volt, meg én az iskolát sem engedtem el nekik. Mindig azt álmodtam, hogy én pedig, ha már olyan sokat fordult a világ, szakmát is adok valamennyinek. Tanultak is mind. Pista kovácsnak tanult, most itt dolgozik a termelőszövetkezetben. Zsiga ugyanott lakatos. Nős. Két kislánya van. András víz-gázszerelő a ktsz- nél. Neki egy fia van. Laci fiam az itt traktoros. Három gyereke van. Pali az vasbeton- szerelő, de itt dolgozik a termelőszövétkezetben, mint ta- karmányos. Traktoros Lajos fiam is. Józsi, ő az egy, aki nem volt katona, gazdálkodik. „Közel legyünk..." — Hányán vannak, ha hazajön minden család? — Hát sokan. Tele van velük a ház, de a faluban már úgy építkeztünk, hogy mindhez közel legyünk. Valamennyinek úgy próbáltunk segíteni, hogy mindnek van egy szép háza. Most már csak unoka kellene több. — Az emberek mit szóltak a kitüntetéshez? — örültek. Lehet, hogy nem mindenki egyformán, de milyen ember az, aki ezt a boldogságot irigylené meg tőlünk. Ennyi gyerek mellett sokszor mostam én még éjszaka is. Hajnalba terítettem, és mentem a munka után. Főzni, ahogy nőttek, úgy egyre inkább, majdhogynem lakodalmas fazékba kellett. Az 1 Az első székben ismerősünk, mint az egyik megyei kulturális intézmény vezetője ült. Hivatalból gyakran megfordult a községben, ahol a helyi gazdasági, tanácsi vezetőkkel találkozott. A következő párbeszéd volt a tipikus, amikor jövetele célja került szóba. — Ajánlok egy remek előadássorozatot, ami a községetekben nagyon hasznos lenne. Nem is kerülne sok pénzbe. Mit szóltok hozzá? — Tudjuk, mi is, hogy szükség lenne ilyesmire. De hát, most minden pénzt másra adunk. Talán legközelebb... 2 A második székben ismerősünk, mint a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese ült. Űjfent megfordult a községben, ahol arról igyekezett meggyőzni a helyi párt, tanácsi, gazdasági vezetőket, hogy jobban támogassák a művelődés ügyét. Ekkor a párbeszéd így hangzott el: — Az elvtársak figyelmébe ajánlom azt a kiváló előadás- sorozatot, amely az általános, a politikai és a szakmai műveltség gyarapítása szempontjából igen hasznos lenne. Különben mi már erről beszélgettünk ebben a körben ... — Persze, emlékszünk, nagyon helyesnek tartjuk. Javasolni fogjuk a közművelődésimeg, hogy jó katonák voltak? Itthon mind azt látta tőlünk, hogy ami munka van, azt el kell végezni becsülettel. A katonaságnál se lettek mások. Igaz, búcsúztatni mindig rossz volt őket, mert olyan az anyának, mintha a szívéből vennének el egy darabot. Először volt a legnehezebb, később már köny- nyebb. Míg nem voltak, hiányoztak, de megemberesed- tek odabent, meg is komolyodtak ... Gyerekként megy el és férfinak jön haza. Egy síép élet példája — A fiúk mit szóltak a kitüntetéshez? — Volt amelyik megcsókolt, volt amelyik megcirógatott érte. Hát örültek velem együtt, mert igaz, hogy értük kaptam, de azért egy "kicsit az enyém is ez a megtiszteltetés. Nézzük a képeket. Beszélgetünk. A konyha megtelik emlékekkel. Súlyosakkal, amikor egy-egy beteg volt közülük, vidámakkal, ha egy- egy fiús csínytev&ük jut az édesanyjuk eszébe. És a sok emlékből, a mosolygásból és a sóhajból összeáll Keresztesi Andrásné született Erdős Irmus szép élete. Mindaz, amit a kitüntetés példáz. Bartha Gábor bizottságunknak. Most már ki kell mozdulni a holtpontról, mindent megteszünk... A harmadik székben ismerősünk, mint a megyei tanács egyik vezető tisztségviselője ült. Ilyen minőségében szintén gyakran megfordult a községben, ahol most már nemcsak a több éve húzódó előadássorozat dolga került szóba, hanem a kulturális társulás megalakításának ugyancsak régóta húzódó ügye is. Harmadik változatban a párbeszéd lényege a következő volt: — A megyei közművelődési bizottság a községben zajló kulturális munkát szeretné napirendre tűzni. A helyszínen is tájékozódni kíván a bizottság, történt-e előrelépés, vagy minden maradt a régiben. Ettől is függ kaphattok-e egy kis anyagi támogatást a közművelődési alapból. Mi a válasz? — Természetesen megrendeljük a TIT-től a szóban forgó előadássorozatot és a társulás dolgát is nyélbe ütjük, még a héten. Nem szeretnénk leégni a megyei köz/--------------------------------------------\ A kényes baktériumok Alkohol bükkfaforgácsra Az utóbbi egy-két hónapban 50 százalékkal több ecet fogyott, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Jelenleg a szabolcs- szatmári konzervüzemek ecettartályait töltik fel; a most kiszállított ecetet az üzemek főként télen fogják felhasználni. Jó az ecettel tartósított termékek piaca. Ehhez, azontúl, hogy az ecettel konzervált élelmiszerek színe, jellege nem változik, íze kellemes, az egészséget nem károsítja — az is hozzájárult, hogy a Szeszipari Vállalat az utóbbi időben jelentősen bővítette ecetválasztékát. Nyíregyházán az ecetet hat, egyenként 400 hektoliteres vörösfenyő falú tartályban, göngyölt bükkfaforgácson elszaporított ecetbaktériumok segítségével állítják elő. Az ecetbaktériumok a forgácsra felülről permetezett 10—11 százalékos töménységű alkoholt ecetsavvá alakítják. Az oxidációs folyamathoz szükséges levegőt alulról vezetik a tartályokba. E módszerrel 10 százalékos töménységű ételecetet nyernek. Az ecetbaktériumok meglehetősen kényesek. Gyöngyösi Imre üzemvezető tájékoztatása szerint állandóan 36—40 fok hőmérsékletet kell számukra biztosítani, mert alacsonyabb hőfokon ,',lógnak, megtagadják a munkát”, magasabb hőmérsékleten meg elpusztulnak. A baktériumok elszaporodásához, megtelepedéséhez szükséges bükkfa- forgácstöltet maximum 10 évig használható. A vállalat, tekintettel a nyíregyházi üzem kedvező adottságaira, azt a jövőben egy kiszerelő (csomagoló) részleggel szeretné bővíteni. (cselényi) művelődési bizottság előtt. És bevalljuk, jól jönne az a támogatás is, amiről az imént szó esett. Ügy hogy, megegyeztünk ... ★ Ismerősünk sokáig eltöprengett ezen, amit egy kötetlen beszélgetésen így jellemzett: — Három különböző székből, három különböző minőségemben lényegében ugyanazt kértem a község felelős vezetőitől. Mint kulturális szerv vezetőjét, udvariasan fogadtak, de valójában leráztak és minden maradt a régiben. Mint pártbizottsági osztályvezető-helyettest megbecsüléssel fogadtak, volt res- pektem, adtak a szavamra, sőt hivatkoztak rám, hogy úgy kell megoldani a művelődési társulás dolgát, ahogyan én javasoltam. Valami változott is. De igazában, bármilyen furcsa is, akkor került sínre minden, amikor a nyilvánosság elé akartam citálni őket és közben meglobogtattam egy kis pénzt is... A kultúra malmai a fejekben ma még lassan őrölnek — summázta ismerősünk, majd prózaian hozzátette: olykor azon múlik, előbbre jutnak-e a dolgok, hogy ki és milyen székből szorgalmazza azt. Ezzel ugyan nem lehet megbékélni, de az élet realitása, így nem számolni vele hiba, netán önbecsapás lenne. Erre meg ugye nincs szükségünk? Páll Géza
