Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-26 / 279. szám

A Kelet-Magyarország 1983. november 26. Genfi krónika Százéves a nyíregyházi szakmunkásképzés Munkatársaink testvérországokban A tárgyalások megindulá­sának közvetlen előzményei, és főbb eseményei: 1979. december 12.: a NA­TO kettős határozatot fogad el — egyrészt a 108 Per­shing—2 és a 464 manőverező robotrepülőgép Nyugat-Euró- pába való telepítésének 1983. évi megkezdéséről, másrészt a tárgyalások lehetőségéről. 1980. október 17.:- megkez­dődnek a szovjet—amerikai tárgyalásokat előkészítő két­oldalú megbeszélések. 1981. november 2.: szovjet javaslat arra, hogy a tárgya­lások idejére a két fél köl­csönösen vállaljon moratóriu­mot új eszközök telepítésére, illetve a további telepítések előkészületeire. 1981. november 18.: a szov­jet javaslatot Washington el­utasítja. Reagan előterjeszti az úgynevezett „nulla” válto­zatot, amely csak a'Szovjet­unióra róna rakétaleszerelési kötelezettséget, megbontva a fennálló erőegyensúlyt^ A ja­vaslat a Szovjetunió számára eleve elfogadhatatlan. 1981. november 23.: Leonyid Brezsnyev Bonnban javasla­tot tesz az igazi nulla válto­zatra, amely szerint Európá­ból minden közepes hatótá­volságú és taktikai atomfegy­vert kivonnának. Az amerikai elutasítást követően újabb szovjet indítvány: mindkét oldalon 300 egységben szab­ják meg a hordozóeszközök felső határát. 1981. december 1-én meg­kezdődnek Genf ben a szovjet —amerikai tárgyalások az európai nukleáris fegyverek csökkentéséről. 1982. március 16.: a Szov­jetunió egyoldalú moratóriu­mot jelent be: leállítja euró­pai területein a régi rakéták felváltását az SS—20-asokkal. 1982. május 17.: szovjet be­jelentés arról, hogy megszün­tetik a rakétaktlövő-állomá- sok építését és megkezdik a rakéták számának csökkenté­sét. 1982. december 21.: Jurij Andropov bejelenti: a Szov­jetunió (a 300-as keretet meg­tartva) kész csak annyi raké­tát megtartaná, amennyi Ang­lia és Franciaország rakétái­nak száma (162). 1983. március 30.: Reagan előterjeszti a „közbülső meg­oldást”, amely szerint az Egyesült Államok és a Szov­jetunió azonos szintre csök­kentené világméretekben kö­zepes hatótávolságú rakétáit. Ez a gyakorlatban annyit je­lentett volna, hogy az Egye­sült Államok rakétákat tele­pít Európába, ugyanakkor a Szovjetuniót arra köteleznék, hogy leszereljen meglévő ra­kétáiból Európában és Ázsiá­ban is. 1983. május 3.: Jurij And­ropov bejelenti, hogy a Szov­jetunió kész a teljes egyenlő­ségre Európában a hordozó- eszközök és robbanófejek szintjén egyaránt. 1983. augusztus 27.: a Szov­jetunió bejelenti, hogy meg­egyezés esetén a csökkentés alá eső valamennyi rakétáját megsemmisíti. 1983. október 27.: a Szovjet­unió bejelenti: hajlandó 140- re csökkenteni európai és ázsiai rakétáinak számát (420 robbanófej), — azzal a felté­tellel, hogy a robbanófejek szintjén alakulna ki a teljes egyenlőség — beszámítva az angol és a brit rakétákat. 1983. november 14.: az újabb amerikai indítvány ez utóbbi kitételt figyelmen kívül hagy­ja, a 420 robbanófej szintjén megvalósuló egyenlőséget az új amerikai telepítésre vonat­koztatja, 4§y a valós helyzet — a brit és francia arzenál miatt — így festene: 840 rob­banófej a NATO-oldalon; 420 a szovjet félnél. Ugyanezen a napon megérkeztek Nagy-Bri- tanniába a telepítésre szánt első robotrepülőgépek. 1983. november 22.: a nyu­gatnémet Bundestag a telepí­tés mellett szavaz. 1983. november 23.: a genfi tárgyalássorozat 105. teljes ülésén Julij Kvicinszkij beje­lenti, hogy a tárgyalások je­lenlegi fordulója megszakadt. Üj időpontot nem tűztek ki. Ukrajnán át Moldáviába Nyírségi ételek a Zakarpatyeban A SZAÉV által épített Zakarpatyc Hotel (Folytatás az 1. oldalról) zal is, hogy a szakma ne csak beváltható, hanem szükség szerint átváltható felkészült­séget is jelentsen. Az itt kiállított tablók, esz­közök és termékek önmagu­kért beszélnek és mutatják, nemcsak az iskolatörténet, hanem megyénk ipari üze­mei tevékenységének a fejlő­dését is. A tablók és a ter­mékek ugyanakkor nagyon keveset tudnak felmutatni abból, ami mögöttük van, ami a leglényegesebb, az üzemek, a szakoktatók, a szakmun­kásképző iskolákban dolgozó nevelők hivatástudata, erőfe­szítései, a munkásfiatalok ma sem könnyű, de mégis a mun­káséletet vállalni érdemes perspektívát adó hétköznap­jaiból. — Ezt a mostani alkalmat szeretném felhasználni arra, — mondta beszéde végén Ek­ler György —, hogy a megyei pártbizottság nevében meg­köszönjem mindazoknak az áldozatos munkáját, akik az elmúlt évtizedekben vállalták és napjainkban is odaadóan és felelősséggel végzik a fia­tal nemzedékek munkássá ne­velését, vállalják azt, hogy nemcsak a. mesterségbeli tu­dást adják át fiataljainknak, hanem okos szóval és példá­jukkal segítik a fiatalokat abban, hogy öntudatos, szak­májukat, szülőföldjüket, ha­Az állomás felől jött, de hogy nem az úton, hanem a töltés árkában meghúzódva, nehogy valaki meglássa, ez is kiderült, amikor felébresztet­te Holocsákot. — Teljesen megbolondítod az embert — korholta Holo- csák. — Már én is, ahelyett, hogy az úton közlekednék, az árokban csúszkálok. Pedig engem senki sem figyel... Nincs miért! f — Hogy honnan szerzett bort ilyen nyári időben? — tűnődött Libus elismerően, anélkül, hogy Holocsák meg­jegyzésére hederített volna, anélkül, hogy az árokban va­ló bujkálás ellen tiltakozott volna. Aztán elindult az irodába a nagynehezen talpraállított zájukat szerető munkásem­berek legyenek. ■ Az ezt követő emlékülésen előadások hangzottak el a szakmunkásképzés századik évfordulója alkalmából. Ba­kos Istvánná, a Művelődési Minisztérium középfokú ne­velési főosztályának helyettes vezetője országos helyzetké­pet adott a szakmunkáskép­zés jelenéről, a továbblépés irányairól. Péter Imre, a 110- es szakmunkásképző intézet nyugalmazott igazgatója a száz év legfontosabb állomá­sairól beszélt. Kuknyó János, a megyei ta­nács művelődési osztályának vezetője a szabolcsi szakmun­kásképzés mai viszonyait jel­lemezte. A megyei üzemek, vállalatok munkaerő-igé­nyeinek alakulását, az okta­tott szakmák számának vál­tozásait Juhász Gábor, a me­gyei tanács munkaügyi osz­tályának vezetője tekintette át. A századik évforduló tisz­teletére rendezett ülésen em­lékplaketteket nyújtottak át. Harmincketten vehették át a művelődési központ nagyter­mében munkájuk elismerése­ként az emlékérmet, köztük szakmunkásképzők igazgatói, nyugdíjas tanárai valamint vállalatok, üzemek, szövetke­zetek vezetői. A jubileumra készült plakettből összesen százhármat osztanak ki a kö­vetkező hetekben rendezendő iskolai ünnepségeken. állomásfőnökkel, majd na­gyon gyorsan — és ismét az árokban — visszahaladt a raktárhoz. ★ Kövekből két kaput állí­tottak fel, és Libus felaján­lotta, hogy ő játszik kettejük ellen. A két fiú beleegyezett. Ha Libusnál volt a labda, igen nehéz volt hozzá közel kerülni, mindig fordult egyet a tengelye körül, ilyenkor ki­keveredett a szorongatásból, üres térbe jutott, ahol kezdő­dött minden elölről. Aztán bemutatta, hogy hogyan cse­lezett Puskás meg Hidegkúti. A két fiú már egyébként is elfáradt a sok értelmetlen szaladgálástól, forgolódástól. Libus bemutatóját nagy-nagy csodálattal követték, büszkék voltak arra, hogy ők ketten — mostmár nyilvánvalóan — Libus barátai, Libusé, aki is­meri Puskást meg a többi nagy futballistát, akiknek a nevével tele van az újság, meg akikről annyit beszélnek a rádióban, az egész világon. Hidegkúti például széttárja a karját, cselezés közben, mutatta Libus, Puskás meg a lába -között tartja a labdát, akár a tökét. Ott forgatta a talpa alatt, ott pörgette a ci­pője szélén, leheletfinoman — úgy, ahogy azt a rádióban oly sokszor hallották — meg­emelte a lábfejével, s aztán előadta a legnagyobb magyar csodát, világcsodát, a hátra- húzós cselt, amelynek Hideg­Az ember vágya az isme­retlen felfedezése. Az, aki világot szeretne látni, tágí­tani horizontját, ismerkedni idegen tájakkal, szokásokkal, más népek történelmével, hagyományaival, örömmel vállalja az utazással járó fá­radalmakat is, mert bízik abban, hogy élményekben gazdagon tér haza. Ennek reményében indul­tunk útnak a Szovjetunióba. Kétezernél több kilométeres útra vállalkoztunk. Húszegy­néhány emberből állt csopor­tunk. Ismerkedés, barátko- zás, új, lendő turista- és szakmai utak keresése, part­nerkapcsolat teremtése ve­zette a Volántourist és a Nyíregyházi 5-ös Volán ve­zetőit, amikor ennek az út­nak a megszervezését kezde­ményezték és vállalkoztak lebonyolítására is. Az ilyen minőségében hivatalos kül­döttség tagja volt megyei tanácsi vezető, pártmunkás, mezőgazdász, tsz-vezető, ide­genforgalmat szervező-irá­nyító szálloda- és vendéglá­tóipart szakemberek, közle­kedésiek, KISZ-vezető, fővá­rosiak, pécsiek, szabolcsiak, nők, fiatalok és idősebbek egyaránt. Ütirányunk: Ungvár, Lvov, Csernovci, Kisinyov. Az Ika­rusz szerényen elegáns és üzembiztos. Biztos kezű, jó szemű a pilótája is, aki ép­pen olyan nagy nyugalommal kormányozta a buszunkat a nagyvárosi forgalomban, mint a szerpentineken a Kárpá­tokban, Moldáviában. ★ Az Ungvárral először is­merkedő turistának első büszkeséget okozó élményt a SZÁÉV által épített Zakar- patye-szálló tv-készülékek- kel, fürdőszobákkal berende­zett szobái, a márványlép­csők, az esténként színvona­las diszkó jelenti. S erre a létesítményre — melyet Va- szilij Ivanovics Macola, az kuti volt a mestere. Hideg­kúti, Hidegkúti, ismételgette Libus, s a név egyre mágiku- sabban, a tökéletességnek, a legyőzhetetlenségnek, az is­tentől kapott tudásnak a ki­fejezője lett. De többször meg kellett szakítaniuk a bemutatót: ha Libus észrevette, hogy valaki megáll a raktár sarkánál, otthagyta a fiúkat és oda­ment hozzá. A két fiú jól lát­ta, hogy a látogatók többnyi­re falubeli emberek, ismerték is őket, bár a raktár fala mel­lett, a sötétben alig vehették ki vonásaikat. Libus röviden beszélgetett velük, némelyi­ket a kertek aljáig is elkísér­te, aztán visszasietett, és mintha mi sem történt volna, folytatta a szaladgálást. Hogy miről beszélgetett az emberekkel, nem hallották, csak azt, hogy Holocsák ké­sőbb előjött az irodájából és megfenyegette: — Nem lesz ennek jó vé­ge, majd meglátod, hogy mit mondtam neked. Elhurcolnak mindnyájunkat. — Éppen erről Van szó — védekezett Libus. — Azt aka­rom, hogy ne vigyék el őket... — Nem visznek már sen­kit — legyintett Holocsák. — Az összeesküvést is csak ki­találták ... — És mégis idegen embe­rek tekeregnék mindenütt — ellenkezett Libus. — Itt fi­gyelnek, ott figyelnek ... (Folytatjuk) Inturiszt és a hotel vezetője mutatott be — olyan büsz­ke, mint mi magyarok, ha nem jobban. Elmondta, hogy Szovjetunió-szerte népszerű a kiválóan felszerelt hotel, konferenciaterme, szolgálta­tásai, éttermei. Éreztük is az ételek hazai ízét, a gondoskodást. S ami­kor vodkával a magyar és szovjet nép barátságára és a békére koccintottunk, meg­fogalmazódott: a jövőben bő­víteni szeretnék kapcsolatai­kat a szabolcsi szálloda és vendéglátó . vezetőivel. Így került sor szóbeli megállapo­dásra Török István, a Sza- bolcs-Szatmár megyei Szál­loda és Vendéglátóipart Vál­lalat igazgatója és Vaszilij Ivariovics Macola között. Eszerint a nem is olyan tá­voli jövőben remény van rá, hogy a Korona szakácsai nyírségi, beregi tájjellegű ételeket főznek Ungváron, s nyíregyházi pincérek szol­gálnak fel a Hotel Zakarpa- tye éttermeiben, majd ukrán szakácsok mutatkoznak be a Korona és a Szabolcs étter­meiben. Megtekintettük a szép skanzent is. Látogatásunkkor éppen a magyar ház felují-^ tásán dolgoztak az ácsok. Zsindelyezték a tetejét, és belső berendezéseit rendez­ték. A skanzen területén megépült egy eredeti kis­kocsma. Van benne kármen­tő, régi poharakkal, falócák­kal asztalok. Csak a köz­egészségügyi hatóság engedé­lyére várnak, hogy megnyit­hassák. Itt a Kárpátontúli terület tájjellegű borainak a kóstolóját szeretnék meg­szervezni a csoportosan ér­kező turistáknak. A falumúzeum közelében modern kiállítóterem van. A vár megtekintése után láto­gattunk el ide, ahol mindig van értékes látnivaló. Most Vaszil Szvida Sevcsenkó-dí- jas népi fafaragó művész munkáiban gyönyörködhet­tünk. A nyolcvan évéhez kö­zeledő idős mester felnőtt korában ismerkedett meg a művészeti irányzatokkal, s hívták meg a főiskolába ta­nárnak. Sétáltunk este az Ung partján, s láttunk szerelme­seket a padokon, s „felfe­deztük a város sétálóutcájá­ban a mesterségeket jelző, rézből vert cégtáblákat az üzletek fölött. Tapasztaltuk, hogyan készülnek az Októbe­ri Forradalom évfordulójá­nak megünneplésére. Este a Hotel Zakarpatye bárjában diszkózenére tán­colta a szambát, a mambót az ukrán lány és magyar fiú. az azerbajdzsáni sakkozó és a magyar nő, aki Budapest­ről érkezett üzletkötésre és a Zakarpatyeban szállít meg. Következik: A márka jele: fordított V Farkas Kálmán Korszerűbb (Folytatás az 1. oldalról) Ennyit költött a lakosság a háztartások korszerűbbé té­telére, a szövetkezeti üzle­tekben. A tervezettnél is több háztartási gép — hűtő- szekrény, mosógép, porszívó —, televízió, rádió, konyha- és fürdőszoba-felszerelési tárgy, bútor és lakberendezé­si termék, valamint motor- kerékpár és kerékpár talált gazdára — a sok száz „apró­cikk” mellett. A számítások szerint az idén a forgalom meghaladja a hárommilliárd forintot. A jó ellátást nehezítette, hogy hiánycikkek is voltak. A nagykereskedelmi vállala­toktól sok esetben hetekig, sőt hónapokig nem kaptak az üz­letek egy-egy termékből szál­lítmányt. Ezen a szövetkeze­tek úgy próbáltak változtat­ni,‘hogy fokozták a termelő háztartások üzemektől közvetlenül történő árubeszerzést. Így valame­lyest sikerült csökkenteniük a hiánycikkek listáját. A jövőben csökkenti a hi­ánycikkek számát az ÁFÉSZ- ek iparcikkeket gyártó üze­meinek termelése is. Négy ilyen, helyi árualapot növelő, a hiánycikkeket csökkentő üzem kezdte már meg terme­lését megyénkben. Tarpán, Nagykállóban és Rakamazon vasipari, Tiszalökön mű- anyagipari, Dombrádon pedig faipari üzem működik. Ezek nagyban segítik a jobb ellá­tást. Fontos feladatuknak tekin­tik még a szövetkezetek az építőanyagok ellátásának to­vábbi javítását. TÜZÉP-tele- peiken a jobb árubeszerzés­sel szeretnék az igényeket ki­elégíteni, a lakásprogram megvalósulását megfelelően segíteni, (bd)

Next

/
Thumbnails
Contents