Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-16 / 270. szám

4 Kelet-Magyarország 1983. november 16. Csak szavak... Az olasz parlamentben — miközben Szicíliára titokbaji szállítják már a robotrepülő­gépeket — vita kezdődött a a rakétatelepítésről. Bettino Craxi kormányfő szorongatott helyzetbe került: az egyik ol­dalról számolnia kell a kü­lönböző társadalmi erők, be­leértve a baloldali ellenzék, a katolikus tömegek szerve­zeti, a békemozgalom, sőt a koalíciós pártok egyes képvi­selői által megfogalmazott el­lenvetésekkel, a másik oldal­ról viszont kötelezik a NATO döntései. S ezek értelmében a közeli hetekben 16 robotrepü­lőgépet rendszerbe állítanak Szicílián. Ennek ellenére Ró­mában úgy fogalmaznak: a kelet—nyugati párbeszédet folytatni kell. Trudeau kanadai kormány­fő éppen az örök városban folytatott eszmecseréit hasz­nálta fel arra, hogy javasolja: az öt atomhatalom mielőbb üljön tárgyalóasztalhoz a nukleáris fegyverkezés meg­állítása érdekében. Hasonló értelemben foglalt állást Wil­ly Brandt, a nyugatnémet SPD és a Szocialista Interna- cionálé elnöke. Párizsban Lionel Jospin első titkárral és más szocialista vezetőkkel tárgyalva kijelentette: az eu- rorakétákról folyó eszmecse­réken Genfben nem vizsgál­ták meg kellő gondossággal a szovjet javaslatokait, holott azok alkalmasak lettek volna az álláspontok közelítésére. Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök London új pol­gármesterének vacsoráján nyomatékkai hangsúlyozta: országa minden lehetségest 'elkövet a Szovjetunióval és a •kelet-európai országokkal az „értelmes párbeszéd” folyta­tására. Nagy-Britannia a kor­mányfő megfogalmazásában az eddiginél biztonságosabb világot akar, s ezen munkál­kodik. A roppant feszült és bonyo­lult nemzetközi helyzetben a legégetőbb problémáról, a -nukleárs leszerelésről a •NATO-tagországok részéről csak szavak hangzottak el. A tettekkel adósak maradtak, holott Európának most a tele­pítések • elhalasztása, vagy megakadályozása volna hasz­nos. Gy. D. Genfben folytatódnak az európai közép-hatósugarú rakéták csökkentéséről folyó szovjet—amerikai tárgyalások. A ké­pen: Kvicinszkij, a Szovjetunió képviselője megérkezik a tárgyalásokra. A ciprusi török közösség képviselői a sziget északi részén kikiáltották a független Észak-ciprusi Török Köztársaságot. Az egy hónappal ezelőtt készült képen egy török vagy cip­rusi török katona áll őrségben a görög és török közösséget elválasztó drótkerítés mögött. Havannában másfél millió ember vett végső búcsút a gre- nadai amerikai agresszió 24 kubai áldozatától. A képen: gyászoló kubaiak vonulnak el a hősök ravatala előtt. Talán ennivaló lehet benne, valamilyen sütemény... Elő­fordult, hogy megkínálta őket a tisztelendő úr, de akkor nem a templomban tartották a hit­tanórát, hanem az iskolában, Még cukorkát is kaptak, meg állítólag Amerikából küldött csokoládét. De most a temp­lomban ülnek, az oltár előtt nem állhatnak neki enni. A pap hirtelen Neviczky- hez fordult: — Állj fel, fiam ... Neviczky felállt. — Példát kell mutatnod most, hogy pár hét múlva már nyolcadikos leszel, amit te csinálsz, az példa a többiek­nek is. Tizennégy évesen már felnőtt az ember. — Csak ősszel töltőim be — jegyezte meg tétován a fiú, s egyre jobban gyanako­dott, hogy a pap olyasmibe akarja bevonni, amihez sem­mi kedve nincs. Csak menne az idő, itt a nyár a nyakukon, ez a legjobb idő a lopásra, Kerczákkal felpakolhatják a fél határt. Annyi mindent elterveztek! Már aratnak a réten a Sza­mos mellett, éjszakánként egy-egy kéve búzát haza­visznek, meg kell látogatniuk a lucematáblákat. is, a ta­nyán a gyümölcsösöket... Nem győzték sorolni Kerczák- kal, hogy mennyi mindenit vihetnek haza, újabb és újabb lopnivaló jutott eszükbe, s ha -most Bacsáki megbízza va­lamivel, éppen most, akkor még azt is megbánja, hogy valaha is betette a lábát a templomba. Bacsáki folytatta: — Tizennégy évesen már minden fontosat tud az em­ber az életről. Te például már majdnem hibátlanul tudsz ministrálni, bár — emelte fel a bal kezét — előfordult nem is egyszer, hogy lekéstél a csengetéssel... Nem tudom ilyenkor hol jár az eszed? De ha odafigyelsz, akkor hi­ba nincs. Pedig a templom­ban — itt már majdnem ki­abált — minden szerencsét­len ember, minden piszok­ból, mocsokból teremtett em­ber egyesül az Istennel! Sok ember fegyverrel, igen fegy­verrel félemlíti rpeg a mási­kat ... — Micsoda? — kapta fel a fejét Neviczky. A pap nem. vett tudomást a fiú kérdéséről. Neviczky úgy érezte, hogy menten le- saédül a pádról, de mert Ba- cséki megint csak a kijáratot bámulta, rájött, hogy ez a megjegyzés alighanem a templomajtónál ácsorgó em­bernek szól. — A puskák megölik az ember lelkét, kipusztítják be­lőle az Istent! — szónokolt Bacsáki, akár a vasárnapi nagymisén, s a hirtelen rá­törő izgalomban lerántotta a kosárról a fehér abroszt. Mindnyájan azt hitték, hogy valamiféle bűvészmutatvány­ra készül, mert az abrosz csak nem akart megállni a kezé­ben, lengette, rángatta, emel­gette, ám egyre követhetet­lenebbül, egyre mérgeseb­ben. Majd, kezében az ab­rosszal, odasietett a kijárat­hoz, és feltépte az ajtót. o A padokból egy magas fér­fi alakját látták, amint a templomikért világosságálban gyorsan ellépett Bacsáki előtt. Gyors, lebbenékeny mozgá­sának barnálló vonalai mint­ha ott maradtak volna a sis­tergő kinti világosságban, mintha egy hosszú, leeresz­tett karú madárijesztő ingott volna a föld felett, s ettől a félelem szülte ká prózaitól egyszerre csak élfüsitölgött a hittanóra ünnepélyessége, Bacsáki tehetetlenül nézett visza a gyerekekre. Egyikük sem mozdult, az­tán végül Neviczky állt fel. Ahol ennyien vannak, mint most a templomban, ott már f \ „Kettős kulacsai” vagy anélkül Ki rendelkezik a Tomahawkokkal ? A világ azzal nyerné a legtöbbet, ha volta­képp soha nem tu­dódna ki, kié is a végső szó a brit földre telepített cir­káló szárnyasrakéták, más néven Tomahawk robotre­pülőgépek hadműveleti cé­lokra való felhasználásában. A bizonyítási eljáráshoz ugyanis háborús helyzetnek kellene kialakulnia — ami­hez viszont épeszű embert nem fűzhet semmilyen ér­dek. Függetlenül ettől, a prob­léma nyomán akut módon vetődik fel a kérdés: Nagy- Britannia szuverenitása és biztonsága szempontjából — már ami az előbbi csorbí- tatlanságát és az utóbbi érintetlenségét illeti — ki­elégítő-e az a 30 évvel ez­előtt létrejött megállapodás, amely az új fegyverek be­vetését szabályozza. A brit kormány szerint az ország területén elhelye­zett amerikai nukleáris fegyverek és támaszpontok hadműveleti célokra való felhasználása az alábbi egyezményen nyugszik: „A támaszpontok veszély- helyzetben való felhaszná­lásáról közösen dönt őfelsé­ge kormánya és az Egye­sült Államok kormánya, mindig az adott körülmé­nyek fényében.” A megállapodás 1952 első hetében, Churchill akkori brit kormányfő és Truman akkori amerikai elnök kö­zött jött létre. Lényege a „közös döntés”, amelyet ma a kormány Londonban ha­tározottan megkülönböztet a „konzultációtól”, mint gyengébb variánstól. Érdekes módon azonban Dean Acheson, Truman kül­ügyminisztere egy héttel a Churchill-látogatás után azt mondta egy bizalmas kong­resszusi meghallgatáson, hogy „nemzetközi politikai értelemben semmilyen meg­állapodás nem jött létre” (a brit és az amerikai fél között). Alig valamivel ké­sőbb, ugyancsak Acheson a kongresszussal azt közölte: „Egyik kormány sem töre­kedett végső és mindkét fe­let kötelező döntésekre.” Lényegében ezt a fajta megközelítést erősítette meg egy BBC-interjúban Lord Sherfield, aki a kérdéses időszakban a brit külügy­minisztériumban dolgozott: „Nagyon nehéz a nemzet- biztonságra nézve kötelező megállapodásokat kötni és talán ugyanilyen nehéz tá­maszkodni ezekre...” Az óceán túloldalán, a State Department-ben egy Lucius Battle nevű diplo­mata dolga volt, hogy sza­vakba öntse a Truman— Churchill-egyezményt, Batt­le ma azt mondja, a brit kormánynak a megállapo­dás nem adott vétójogot. És Paul Warnke, volt V _______________________________ hadügyi államtitkár, egyike azoknak a — ma már ért­hetően könnyebben nyilat­kozó — volt illetékeseknek, akik nem csináltak titkot abból, ami az ő szemükben a britek önáltatása: .........Egy okmány, bármi­lyen jó szándékkal fogal­mazták is meg, nem alkal­mas arra, hogy perdöntő érvként szolgáljon. A dön­tést az az ország fogja meg­hozni, amely fizikai ellenőr­zést gyakorol a kérdéses fegyverek fölött.” E „fizikai ellenőrzés” megszerzésére a brit kor­mánynak volt módja, de el­zárkózott tőle. Egyfelől „tö­kéletesnek” találta a Chur­chill—Truman megállapo­dást, másrészt drágállotta a költségeket, vagyis a telepí­téssel, karbantartással, sze­mélyzettel, kiképzéssel kap­csolatos kiadások megfele- zését, amit a rakétához szol­gáló, „saját kulcs” feltéte­lezett volna. A „közös döntés” azon­ban ma nagyon kevés bi­zonyosságot kelt szakértők­ben. Egyrészt azért, mert a Reagan-kormány iránt álta­lában is kevés a bizalom. Másrészt — és jelesül — azért, mert a grenadai invá­zió előkészítésének körül­ményei, a brit kormánnyal való konzultáció elmulasz­tása és a brit tanácsok kirí­vó figyelmen kívül hagyása még lojális politikusok sze­mében is roppant kétséges­sé tette a „közös” eljárások valódi értékét. A „kettős kulcsnak” — amelyet a kormány válto­zatlanul nem kíván — ma erős tábora van Nagy-Bri- tannniában. És bebizonyo­sodott, hogy a közvélemény e téren nemcsak lépést tart a politikusok egy hányadá­val, hanem jelentősen előt­tük jár. A legváratlanabb forrás, az amúgy hívő kor­mánypárti Daily Mail kö­zölt egy olyan felmérést, miszerint a britek 94 száza­léka fizikai ellenőrzést („kettős kulcsot") követel a Tomahawkok fölött, ugyan­azt, ami a brit földről már elvitt, korábbi típusú Thor- rakéták, illetve a rajnai brit (megszálló) hadsereg bázi­sain lévő más rakéták (har­cászati atomfegyverek) ese­tében érvényesült és érvé­nyesül. A „kettős kulcs” vétót ad­na Nagy-Britanniának. Amerika hiába hozna dön­tést, nem volna képes a ra­kétákat elindítani, amíg a britek maguk is nem hoz­zák mozgásba az indítószer­kezeteket. Milliók szerint ez az egyetlen biztosíték, hogy az új fegyverek nem sértik sem az ország felség­jogait, sem-a biztonságát. A „bizalom Amerika iránt” jó dolog, de roppant kevés. A. E. _______________________/ AtSZ-közgyűlés Washingtonban FOLYTATÓDIK AZ ELLENÁLLÁS grenadAban A grenadai hazafiak nem tették le a fegyvert és tovább­ra is ellenállnak az amerikai interveftciós erőknek. A guyia- nai rádió politikai kommen­tátorának beszámolója sze­rint a szigetország hegyvidé­kén az ellenállók több har­ci központot hoztak létre. Az újságíró nemrégiben tért haza Granadáról. A helikop­terek tüzérségi támogatását élvező amerikai egységeknek nem sikerült megsemmisíte­niük az ellenállók osztagait és a megszállók veszteségei napról napra növekszenek. TÖRÖK FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZAT CIPRUSON A ciprusi török közösség képviselői kedden Ciprus északi részén „független” ál­lamot kiállítottak ki. Mint a közösség rádiója jelentette, a „ciprusi török szövetségi állam” negyvenfős törvény­hozó szerve délelőtt egyhan­gú szavazással „függetlenségi nyilatkozatot” fogadott el. Az „új állam” hivatalos neve az „Észak-ciprusi Török Köztár­saság”. GYILKOSSÁG A ZENEKARBAN A belgrádi belügyi titkár­ság közleménye szerint a fő­városi belügyi titkárság épü­letében Szrbiszlav Sztojano- vics (49), a belügyi titkárság zenekarának tagja pillanatnyi elmezavaráhan szolgálati fegyveréből rálőtt zenésztár­saira. Megsebesítette Baross Ferencet (42), Farkas Mátyást (41) és Balog Imrét (44). Bo­rosa Ferenc a kórház sebé­szeti osztályán belehalt sé­rüléseibe. Közvetlenül a lö­völdözés után Szrbiszlav Szto- janovics öngyilkos lett. A vizsgálat folyamatban van. nem félt. Odalépett a pap mellé, majd mert látva, hogy az nem mozdul, kilépett a vi­lágosságba. Körülnézett, de már nem látott senkit. Ér­tetlenül, gyanakodva nézte a templomkert tearózsáit, a mélyzöld, ismeretlen nevű botorakat, amelyeket beborí­tottak a gyűszű nagyságú szirmok. Vadvirágok is tar- kállottak a tempi amiker tben, a bodza alatt a pázsiton pi­pacsbokrok, mályvák nőttek, a sekrestye előtti feszület mö­gött pedig éppen lement a nap. Neviczky még előbbre lé­pett, hogy jól látja-e: a sek­restyénél a leereszkedő nap fényétől mintha lángolna az aranyszínűre festett kereszt. Még sohasem látta ilyennek, arra gondolt, hogy Bacsáki valamilyen különleges szí­nű festékkel kenhette be a megfeszített Jézust, mert a régebbi időkben az a Jézus mindig fekete volt, és vasta­gon ült rajta a por. — Nincs itt senki — mond­ta eltűnődve Neviczky, aztán viszament a padba. — Nem fázik a lábad? — kérdezte tőle most már meg­nyugodva a pap, de a fiú csák intett, hogy nem, volt ő már máskor is mezítláb a templomban. A pap felemelte a karos­kosarat, és Neviczky elé tet­te. — Neviczky fiam — szólí­totta fel —, néz meg alapo­san, mi van a kosárban? (Folytatjuk) A közép-amerikai és a ka­ribi feszült helyzet éleződé­sének a kérdései szerepelnek a fő helyen az Amerikai Ál­lamok Szervezetének 13. köz­gyűlésén. Az értekezlet hét­főn nyílt meg Washington­ban. Az első napon hangzott el Kenneth Dam amerikai külügyminiszter-helyettes beszéde: a washingtoni poli­tikus a nicaraguai rendszert támadva fenyegető szellem­ben nyilatkozott a közép­amerikai országról. A tanácskozás nyitó ülésén a félteke államainak képvi­selői — közöttük külügymi­niszterek — vesznek részt. A tanácskozás nyitó ülésén az AÁSZ főtitkára, Alejandro Orfila argentínai politikus beszédében hangsúlyozta, hogy a nyugai földrész az utóbbi másfél évben két nagy konfliktus — a Falkland (Malvin) -szigetek ügyében kirobbant háború és a grena­dai invázió — színhelye volt. A brit és az amerikai agresz- szió az AÁSZ főtitkára sze­rint „az intervencionizmus formáinak a megnyilvánulá­sa volt”. A főtitkár a nyitó ülésen bejelentette lemondási szán­dékát tisztségéből: a jövő év elején — azaz másfél évvel mandátumának lejárta előtt — kíván megválni az AÁSZ- ban betöltött tisztségétől. Kenneth Dam azzal vádolta Nicaraguát, hogy gátolja a béke megteremtését a közép­amerikai térségben. A wa­shingtoni politikus az amerikai földrész képviselői előtt Gre­nada „példájával” érvelt, mondván, hogy a managuai kormánynak tanulnia kellene a grenadai eseményekből. A péntekig tartó tanácsko­záson a Contadora-csoport — Panama, Venezuela, Mexikó és Kolumbia — is beszámol a közép-amerikai helyzet ren­dezése érdekében tett lépései­ről.

Next

/
Thumbnails
Contents