Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-15 / 269. szám

2 Kelet-Magyarország 1983. november 15. Debrecenben, Nyíregyházán Zeneiskolák 1 ■■ ii közös hangversenye Nyíregyháza város zene­kultúrájának alapjai a zene­iskolában gyökereznek. De nemcsak a városé, hanem még a megyéé is, hiszen a nyíregyházi zeneiskola szer­vezte meg annak idején a kisvárdai és mátészalkai ze­neiskolát, a tiszavasvári, az ibrányi fiókiskolákat, melyek most már zenei általános is­kolák. A zenei munkacsoport elindításához is nagy segít­séget adott. A nyíregyházi zeneiskola tanárai besegítenek a tanár­képző főiskola, a zenei álta­lános iskola, a Vasvári Pál Gimnáziumi zenetanításába, részt vesznek a szimfonikus zenekar munkájában. November 12-én, szomba­ton a debreceni Simonffy Emil zeneiskolával együtt rendeztek közös növendék­hangversenyt a 4. sz. zenei ál­talános iskola dísztermében, melyet másnap, vasárnap megismételtek Debrecenben a Kodály Zoltán Zeneművé­szeti Szakiskola nagytermé­ben. 26 zongorista növendék mutatta be komoly felkészü­lést igénylő műsorát. Deb­recenből és Nyíregyházáról 8—8 tanár készítette fel a növendékeket. Érdemes azok­nak a tanároknak a nevét megemlíteni, akiknek növen­dékei méltók voltak arra, hogy összehasonlítsák tudásukat egy másik zeneiskola nö­vendékeivel. A debreceni ta­nárok: Balázsi Péterné, dr., Demeter Lajosné, Kaszás Sándorné, Kovács Bóláné, dr. Irinyi Tamásné, dr. Szaru­kán Istvánná, Szálkay And- rásné, Szilágyi Istvánná. Ez utóbbi négy tanár Nyíregy­házáról került vissza Debre­cenbe. Itt kezdték tanári pá­lyafutásukat a nyíregyházi zeneiskolában. Ma már jórészt saját volt növendékeink, mint tanárok tanítanak a nyíregyházi ze­neiskolában. A nyíregyházi növendékeket felkészítették: Feszt óry Ágnes, Gozmann Edit, Kíokovay Gizella, Nad- zon Gusztáv, Rábai Júlia, Sára Jenő, Szántó Sándor­né, Szénássy Mária. A hang­verseny sikere bizonyította, hogy gyermekeink zenei ne­velése jó kezekben van. Ügy a debreceni, mint a nyíregy­házi zeneiskolában tanuló növendékek között sok tehet­séges növendéket hallhatott a nagyszámú érdeklődő kö­zönség. Vikár Sándor Orvostól a pénznyelőhöz A Szabolcs-szálló játék­terme délelőtt tíz előtt tíz perccel még üres. Nem világítanak a játékautamaták,, nincs bip-bip és bap-bap, nincs csattogás, pénzcsörgés. Tíz előtt öt perccel két fia­talember jelenik meg az üvegajtó előtt. Belülről néz­vést, 15—16 évesek lehetnek. — Mikor nyit? — szól át egyikük az üvegen. — Tízkor! — felel kollé­gám. — Gyertek körbe. Egy perc és már bent is vannak. — Hová jártok? — Az ipari szakközépbe. — Nincs tanítás? — De. Tízig bent voltunk, 11-re a postára megyünk gyakorlatra. Van egy kis időnk. — Mennyi pénzed van? — Csak egy százas — felel a bátrabb. — Nem sok, ott­honról kaptam. A fater is ad ... mindig van pénz. Van, hogy kapok egy ötszázast, az­tán egy hétig, másfélig sem­mit ... Míg az első fecskék gyü­lekeznek, Gulácsi Barnával, a terem vezetőjével váltunk szót. Pár mondat a gépek értékéről, karbantartásáról, aztán megkérdi: — Híre ment, hogy diákok is járnak ide? A kérdésben a felelet. Még ennyit mond: — Szerintem ide 14 éven aluliaknak jönni nem lenne szabad ... A mondat végére a pont: kedves arcú, szőke kisfiú ér­kezik. Bámészkodik, az egyik géphez odaáll. Látszik: érti már a dolgokat. — Hát te? Nincs tanítás? — De! — feleli magától ér­tetődően. — Csak orvosnál voltam, aztán mielőtt vissza­mennék, beugrottam egy ki­csit játszani. — Mikor voltál itt leg­utóbb ? — Tegnap — Mennyi pénzed van? —* Öt forint. De szokott len­ni ötven is. Apukám ad. Van olyan osztálytársam, aki öt­százat is eljátszott itt. — Hová jársz? — A hármasba... — És az automata mellé áll. Másik apró gyerek érke­zik: kezében egy csomag ci­garetta, gyufa. Tizennégy .éves. Iskolába nem jár, de nem is dolgozik. Negyedóra alatt vagy nyol­cán fordultak meg a terem­ben. Többnyire diákok. Pénzt váltanak, csörögnek az ér miék, kezdődik a játék. Az A tárgyalóteremből Gyalogosokat gázolt A négyes útnak Nyírtura és Nyírbogdány közötti sza­kaszán lassanként több ke­reszt van az árokban, mint egy nemrég kezdett falusi te­metőben. Valamennyi egy-egy halálos baleset színhelye, a hozzátartozók így jelölik meg a helyet, ahol szeretteik éle­tüket veszítették. Pedig ez a néhány kilométeres szakasz egyenes, az úttest minősége is jó, s eléggé széles is... Május 22. után újabb ke; resztet tettek ki, akkor is ha­lálos baleset történt. Bagoly Géza 24 éves nyír- ibronyi hivatásos gépkocsive­zető az eset előtt három hét­tel vette a Zsigulit, még alig vezette. Ezen az estén tár­ssaival Sényőre indult, majd — mivel az étterem ott töm­ve volt — visszafordultak Nyíribronyba. Háromnegyed tíz körül mintegy hatvan kilométeres óránkénti sebességgel halad­tak tompított világítás mel­lett. Csakhogy a gépkocsi jobb oldali lámpája kiégett, a bal oldalit pedig rosszúl ál­lították be, így mindössze 25 méternyire világított előre. Jó távol — talán 500, talán 800 méternyire, a sötétben nem lehet pontosan fölmér­ni —, egy gépkocsi jött szem­ben. Bagoly Géza a rossz vilá­gítás — és az ehhez képest tartott nagy sebesség miatt — mintegy 20—25 méternyi­re vette észre, hogy előtte gyalogosok haladnak. A gya­logosok szabálytalanul, az út jobb oldalán mentek, pedig össze se lehetne számolni a figyelmeztető újságcikkeket: lakott területen kívül a gya­logos haladjon a neki me­netirány szerint lévő bal ol­dalon! A nagy sebesség miatt Ba­goly Géza sem fékezni- sem kikerülni nem tudta őket, és a belül haladó Balogh László nyírbogdányi fiatalembert el­ütötte. Balogh az árokba ke­rült, s olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy mire a men­tő megérkezett, már meghalt. A Nyíregyházi Megyei Bí­róság Bagoly Gézát halálos közúti baleset gondatlan oko­zása miatt egy év fogházra büntette és két évre eltiltot­ta a közúti járművezetéstől. Az ítélet jogerős. (k) „Money, money. pénzre megy . — azaz Kedvelt lett a pénznyelő — de iskolaidőben? automaták feliratát böngé­szem: „Money, money”. Pénz, pénz. Aztán a táblát olva­som: ,.A nyerőautomatán csak 18 éven felüliek jászsthatnak”. És egy másik: „A teremfel­ügyelő kérésére a személyi iga íoLvány felmutatása kö­telet ó!” Mielőtt eljönnénk, az egyik szakközépiskolás aggodal­masan kérdezi: — Csak nem akarják be­zárni? / — Nem, dehogyis ... És valóban: nem az a baj, hogy ez a játékterem léte­zik. Sőt. De ha jói tudom, va­laha tanárokból, szülőkből álló őrjáratok ellenőrizték a szór akozóhel yeket, nézvén: ki jár a diákok közül tilos­ban. Mert a kis szőke, a ma­ga tizenhárom és tél eszten­dejével feltétlenül ott jár. És a két szakközépiskolás is költhetné másra a pénzét. Itt gyerekek kezében röppen­nek — apróra váltva csörren- nek — az ötven. száz, ötszáz forintok. Ki figyel erre? Speidl Zoltán Információ mindenkinek „Halló Sóstó, halló Prága!“ A Kemecse felé vezető úton, Sóstó szé­lén, egy éles kanyarban ta­lálható az Or­szágos Mete­orológiai Szol­gálat sóstói fő­állomása. Üde­zöld parkban áll a műszer­kert a hőmérő- házakkal. Eb­ben a kertben csillog egy -'üveggömb, amely a nap­fény sugarait méri. A csapa­dékmérő és a párolgásmérő szintén a kert­hez tartozik, csakúgy, mint az a hőmérő, amely állandó­an regisztrálja a hőmérsékle­tet. Az itt mért adatok „rö­vid úton” jutnak el a buda­pesti központba, onnan egy összesítés után Prágába. Most, hogy változatosabb­ra, zordabbra fordult az idő, különösen kíváncsian vár­juk a meteorológusok előre­jelzését. Autósok, mezőgaz­dászok, betegségben szenve­dők kora reggel részben azért nyitják ki a rádiót, hogy tá­jékoztatást kapjanak az idő­járásról. w Gyüre László, a főállomás vezetője azzal a közismert ténnyel kezdi a beszélgetést, hogy mostanában gyakori be­szédtéma az időjárás, azért is, mert sok embernek az egészsége, a közérzete függ tőle. Aztán azért is, mert Sóstón harmincegy napja nem mértek esőt. De mértek sok egyebet. A tájékoztatás szerint rendsze­resen mérik a légnyomást, a szélirányt, a párolgást. Az adatokat a nemzetközi kód­rendszernek megfelelően to­vábbítják Budapestre. Azt is megtudjuk, hogy az ország 22 főállomása közül ez az egyik legnagyobb. Spe­cialitása, hogy a környező éghajlatot kutatja és a mező­gazdászoknak, a repülőknek is információval szolgál. Az éghajlatkutatók megállapít­hatták — nem éppen örö­Mit jelez a csapadék távmérő? műnkre —, hogy megyénkre gyakran a szélsőséges időjá­rás a jellemző. Látogatásunk idején Rácz István az ügyeletes technikus. Hallózás után óránként rá­diótelefonon továbbítja az adatokat a központba. Ki kell mennie, hogy a felhők állásá­ról tájékozódjon. De korsze­rű technika segíti munkáját. A háta mögött faira akasz­tott hosszú barométer is megbízható jelzéseket ad, s gyakran a saját szervezeté­nek változása egybeesik a barométer változásával. Hoz­záteszi: pedig egészséges, nem is „frontérzékeny”. Az egy épületben és egy udvaron székelő agromete­orológiai állomás vezetője dr. Kiss Attiláné. Egy látvá­nyos berendezésekkel ellátott szobában magyarázza, hogy a Nyíregyházi Konzervgyárral, valamint a kisvárdai és a csengeri körzettel rádiótele­fonon állandóan kapcsolat­ban van. A gyár és számos tsz infor­mációkat küld ide és kap in­nen. Érdekességként említi, hogy a ramocsaházi tsz veze­tői a legérdeklődőbbek közé tartoznak. Az állomás kísérleti kert­jében mért adatok például hasznos tanácsot adhatnak az öntözéshez, az optimális öntözés pedig jobb termést eredményezhet. N. L. Dokumentumfilmhez úgy választani meg a riport­alanyt, a beszélgető part­nert, hogy az a statisztikai átlagot képviselje — lehe­tetlen. Nyilván Kopeczky Lajosnak is választania kel­lett valakit a harminc és negyven év közötti műsza­kiak közül a „Harmincéve­seké a világ" című témájá­hoz. S mi tagadás ez az il­lető ugyancsak messze esik az átlagtól. Igaz, nem nega­tív értelemben. Sőt. Annyira jó helyzetben van, hogy nem is egy negy­ven év körüli műszaki ér­telmiségi szívesen elfogad­ná azt az anyagi hátteret a havi ötezer forintos fizeté­se mellé (vállalati GMK-ból származó mellékjövedelem, háromszobás ház, gépko­csi). Ráadásul ez a fiatal, harmincegy éves művezető nem is felsőfokú végzettsé­gű. Igaz viszont az is, hogy nem a fővárosban, hanem vidéken él, s itt valamivel könnyebb lakást építeni, és talán mellékesre is szert tenni. Azt sem lehet elhall­gatni, hogy ez a fiatalember is csak a saját és a felesé­ge szülei segítségével tu­dott családi házat építeni. Az is az igazsághoz tarto­zik, hogy a dokumentum­filmbeli fiatal műszaki ve­zető szorgalmas, törekvő em­ber, szakmunkásként érett­ségizett, majd utána még' elvégzett egy szakközépis­kolát is. Tehát átlagon fe­lüli az igyekezete a tudás gyarapításában. Ezenkívül határozott, céltudatos veze­tő is. Tehát valójában az a helyzet, hogy nemigen,lehet Kopeczky Lajos szerkesztő­riporternek elhinni: neki teljesen mindegy volt, kit fog majd a sors (illetve a nyilván előzőleg megkérde­zett vállalati vezetőség) a kamerája és mikrofonja elé irányítani a harmincévesek közül, sikeres vagy sikerte­len embert. Nyilvánvaló, hogy a sikerest választotta. Jól tette, mert ilyenek is vannak, bizonyára nem is kevesen. De mindannak, amit a dokumentumfilmben láttunk, megtalálható az el­lenkezője is az életben. Ugyancsak nem kevés szám­ban. S erről nem szabad megfeledkezni. S még valamiről ne fe­ledkezzen meg a jövőben a jónevű riporter. Ártalmat­lan semmiségnek tűnik, de érdemes ügyelni rá. Gyer­mektől (nemcsak azért, mert pedagógiailag helytelen, ha­nem azért is, mert etikailag káros) nem szabad megkér­dezni, hogy két szülője kö­zül melyiket szereti job­ban. Különösen az ilyen harmonikus család gyerme­ke áll értetlenül az ilyen oktondi kérdés előtt, mint Láttuk a filmben is. Ez a kislány mindkét szülőjét egyformán szereti, s ezt megerősítette a megismé­telt kérdésre is. S ha mégsem szere­ti valamelyik gyermek a szüleit egyforma erősség­gel, akkor sem szabad őt (egy gyermeket!) olyan kí­nos helyzetbe hozni, hogy egy ilyen helytelen kérdésre kikényszerített válaszával a szüleit megbántsa, s ez őbenne is kínos érzést kelt­sen. Egyébként az egész je­lenetből kitűnt, hogy a ri­porter nem is gondolja: oko­san, értelmesen is lehet egy ilyen korú gyerekkel beszélgetni. És még valami: a fiatal művezetővel folytatott be­szélgetést indokolatlanul és rossz helyen szakították meg a róla elmondott véle­ményekről készített snit­tek. Seregi István A fél ezredéves Luther- évforduló alkalmából hang­zott el szerdán, a Rádió­színház bemutatójaként Ernst Frieder-Krqtockwill NDK-beli szerző hangjáté­ka, Az írás tiszta igéje. A drámai történet Luther Már­ton és a reformáció plebe­jus szárnyát képviselő Mün­zer Tamás képzeletbeli „párharcáról” szólt. Münzer — a lutheri ta­nokból kiindulva — a re­formáció minden addigi alapvető hitbéli és főleg egyházszervezési hagyomá­nyainak elvetését társadal­mi forradalommá kívánta növeszteni. Mindketten hit^ tek a nem a szerzett vagy vásárolt érdemek szerinti, hanem csupán a hit által való üdvözülésben, az eredeti bib­liai igékhez való visszaté­résben, s mindketten elítél­ték az egyház önérdekű ma­nipulációit. Viszont Luther az „írás tiszta igéjéből” a világi hatalmasságoknak való engedelmességet is ki­olvasta, s ezzel szembeke­rült Münzerrel, sőt megpró­bálta vele letagadtatni azt, hogy tanai hatottak volna a forradalmárokra. Egyikük sem hátrált meg, — ám a történelmi igazság­szolgáltatás kétségkívül Lu­theré. Ugyanis nem voltak meg a társadalmi feltételek arra, hogy az egyházi re­formáció világivá, méghoz­zá forradalmian világivá szélesedhessék. Nem beszél­ve arról, hogy — mint Sol- ténszky Tibor daramaturg megjegyzi a műsorlapban — „... a küzdő felek faj­súlya nem (volt) azonos: Luther műveltségi fölénye ellenfele fölött szinte mér­hetetlen.” Persze, nem az döntötte el a hangjátékban a történelmi kérdést... Lu­ther hosszabb távra, száza­dokra előre harcolta meg a maga forradalmát, ami az Írás tiszta igéjével is meg­rengette az akkori és a jö­vendő világot. A hangjáték mikrofon elé vitelében nagy szerep ju­tott Szabó Ede nemesen egyszerű, igen mérsékelten archaizáló fordításának és Orbán György szinte telje­sen háttérben maradó, fino­man átkötő-aláfestő zenéjé­nek, a KISZ Központi Mű­vészegyüttes egyetemi ka­marakórusának a közremű­ködésével. A stílusos zenei szerkesztés Török Etel mun­káját dicséri. A két fősze­replő (Rajhona Ádám, mint Luther, Szacsvay László — Münzer Tamás) közül egyi­ket sem lehet kiemelni a másik rovására: mindket­ten híven „hozták” a ka­raktert és szolgálták a mon­danivalót. Vasárnap délelőtt a Szer­pentin ismeretterjesztő ma­gazin A babonáról sugárzott jobbára tanulságos, élveze­tes egyórást műsort. A „job­bára” megszorítás onnan, hogy az adás a bevezető és a közben elhangzott — bár­milyen szakszerű — kom­mentárjai majdhogynem közhelyesen ismertek vol­tak az ismeretterjesztő iro­dalomból és magából a rá­dióból is. Tudom, hogy igen csak nehéz dolog a szórakoztató ismeretterjesztés. De a mű­soron belüli arányok talán jobban, célszerűbben is ki­alakíthatók : kevesebb ma­gyarázattal, több életképpel a hasonló témákban, s bő­vebb merítéssel a szépiro­dalomból, Merkovszky Pál

Next

/
Thumbnails
Contents