Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-13 / 268. szám

4 Kelet-Magyarország 1983. november 13. Hivatalos látogatáson Tokióban tárgyalt az amerikai elnök. Képünkön: Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnök és Ronald Reagan maszkját viselő tüntetők azon a meg­mozduláson, ahol a felvonulók a fokozódó japán—amerikai katonai együttműködés ellen tiltakoztak. ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: a „haza pártjának” győzelmét hozták a. török parlamenti választások — Gemajel libanoni elnök hazautazott Párizsból — Felipe González spanyol kormányfő tárgyalásai Bécsben KEDD: az ENSZ-közgyűlés megkezdte a közép-amerikai helyzet vitáját — Az öböl menti országok külügyminiszterei közvetí­tési feladattal Damaszkuszba utaztak — Az utolsó kubai cso­port hazatért Grenadából — Az amerikai szenátus megsza­vazta a 253 milliárd dolláros katonai költségvetést i SZERDA: Reagan elnök Tokióba érkezett és megkezdte tárgyalá­sait Nakaszone kormányfővel — Angol—nyugatnémet csúcs- találkozó volt Bonnban — Ideiglenes kormány alakult Gre­nadan — Trudeau kanadai kormányfő villámlátogatása Hágá­ban és Brüsszelben CSÜTÖRTÖK: Kádár János látogatása Prágában — Stone, amerikai elnöki különmegbizott San Jóséban találkozott az emigráns nicaraguai ellenforradalmárok képviselőivel — A Pravda szer­kesztőségi cikkben emlékezett /meg Leonyid Brezsnyevről, ha­lálának első évfordulóján PÉNTEK: szovjet—szír külügyminiszteri tárgyalások Moszkvában — NATO-forrásokból kitudódott, hogy az év végéig 41 rakétát helyeznek el Nagy-Britanniában, Olaszországban és az NSZK- ban — Sadli algériai elnök befejezte párizsi látogatását SZOMBAT: Reagan elnök megkezdte dél-koreai tárgyalásait.— Tru­deau nyugat-európai körútja során Bonnban és Londonban is a kelet—nyugati feszültség csökkentéséről folytatott eszmecse­rét — Mohieddin egyiptomi miniszterlnök befejezte ausztriai látogatását — Bolgár—görög csúcstalálkozó Szófiában Á hét három kérdése V Van-e remeny a pa­lesztin mozgalom egy­ségének helyreállítására? A palesztin mozgalom vál­sága aligha választható el a nemzetközi helyzet általános éleződésétől, még ha az is bizonyos, hogy a kelet—nyu­gati hidegháborús ellentétek csak áttételesen és egyszer- másszor éppen paradox mó­don éreztetik hatásukat. Semmiesetre sem lehet úgy föltenni a kérdést: az impe­rialistáiknak mi a jobb és ki a jobb? Az El-Fatah mérsé­keltnek mondott szárnya és maga Arafat? Igazak lehet­nek-e a vádak azok ellen, akik hosszú-hosszú éveken át a haladó arab mozgalom élvonalában harcoltak? Az imperializmusnak csak egy valami lehet hasznára: a teljes libanoni zűrzavar, és azon belül vagy amellett a palesztin mozgalom válsága! Így nyílik alkalom az inter­vencióra, a beavatkozásra, arra, hogy az USA hadsere­ge megvesse lábát a Közel- Keleten, meg ezáltal indo­kolhatja Izrael Dél-Libanon véglegesnek szánt megszállá­sát. A libanoni káoszhoz lát­ványosan járult hozzá az iz­raeli hadsereg épp az által, hogy kivonult a Suf-hegység vidékéről, lehetővé téve a keresztény milíciák támadá­sát, amire 100 százalékos biz­tonsággal a drúzok ellentá­madását lehetett megjósol­ni... No, természetesen Izrael nem tud beleszólni a palesz­tin mozgalom különböző szárnyainak hatalmi harcá­ba, annál inkább megteszik ezt a feudális és imperialis- tabarát arab országok, ame­lyek most messzehangzóan Araíaitot kezdték támogatni, kiszámítva, hogy az ilyen „mérgezett testvéri csókok” kiváltják Szíria és a PFSZ bailszárnyának, vagy éppen­séggel a balos, szélsőséges palesztin csoportoknak az ellenérzéseit. Ugyancsak túl­ságosan feltűnőnek látszanak felsorakozni »Arafat mellett más nyugati erők is: Cheys- son francia külügyminiszter sorozatos nyilatkozatai mel­lett figyelmet érdemel, hogy az utóbbi napokban a fran­cia hírügynökség, az AFP adott mindig elsőnek hírt Arafat .hollétéről és szándé­kairól ... Hosszú távra a palesztin mozgalom- egységének hely­reállítása jósolható, mert csak ez felel meg a palesztin nép érdekeinek, azok pedig nyom­ban érvényesíthetők lesznek, Súlyos harcok folytak az észak-libanoni Tripoli körze­tében az Arafatboz hű, illet? ve az ellene támadó palesz­tin egységek között. Képün­kön: a harcokban kigyulladt tripoli olajfinomító lángoló tartályai. mihelyt a nemzetközi hely­zetben enyhülés következik be. Addig azonban valószí­nű, hogy tovább tart a ha­talmi harc, amelyet csak az enyhíthet, hogy kompromisz- szumra való készségre fi­gyelmezteti a szemben álló feleket a haladó világ. O Mi történik Grenadá- ban? Az USA tartós katonai je­lenlétre készül a kis, karib- tengeri szigetországban — Ezt jelentik azok a nyugat­európai tudósítók, akik most már eljutottak Grenadába. Az amerikai sajtó, enyhén szólva, elfogult vagy hiányos tájékoztatást adott több eset­ben, nem is beszélve arról, hogy a New York Times a minap azt jelentette: tömeg­sínt találtak, a holttestek kö­pött Bishop volt kormányfőét is felismerték... Két nap múlva maga az amerikai külügyminisztérium volt kénytelen cáfolni. Nem az Egyesült Államok sajtója, rádiója, televíziója, hanem a nyugat-európai tudósítók számoltak be arról, hogy a tengerészgyalogosok és pa­rancsnokaik a rendőrök és bírák szerepkörében tetsze­legnek, vagy hogy minden diplomáciai szokást lábbal tiporva megalázó módon bán­nak azoknak az országoknak a diplomatáival, amelyeket Grenada korábbá szövetsége­seinek minősítenek. Az új fejleményekben kulcsszerepe van egy színes­bőrű „angol arisztokratá­nak”, azaz Sir Paul Scoon- nak, a brit főkormányzónak, aki ideiglenes kormányt ala­kított. Pedig a grenadai al­kotmány semmilyen jogot nem ad a főkormányzónak kormány létrehozására. Szenzációs leleplezést kö­zölt egy kanadai hírügynök­ség Sir Paul Scoon-nak az amerikai intervenció előtti állítólagos segélykéréséről. A főkormányzót a már partra szállt amerikaiak vitték egy hadihajó fedélzetére és ott írta alá — washingtoni uta­sításra — a „segélykérő üze­netet”, persze antedatálva. Az amerikai sajtó válto­zatlanul többségében az in­tervenciót helyeslő, a reagani politikát dicsérő cikkeket kö­zöl, csak elvétve olvasni bí­ráló megjegyzéseket. Aztán az USA közvéleménye több­ségében szintén az erőfitog­tatás mellett van. A nyugat- európai szövetségesek azon­ban nemcsak sajtójukban, hanem felelős kormányférfi- ak nyilatkozataiban is nyíl­tan bírálják az amerikai ag­ressziót. O Milyen eredményekkel járt Reagan elnök lá­togatása Japánban? Az amerikai elnök távol­keleti utazása csak Japánnak és Dél-Koreának szólt, az eredetileg harmadiknak ter­vezett állomás, a Fülöp-szi- getek kimaradt az Aquino ellenzéki vezér meggyilkolá­sa miatt is hevesebbé vált Amerika-ellenes hangulat láttán. Japánban sem csak barátságos mosoly fogadta a Fehér Ház urát. Tüntetők is, de az igazi amerikaellenes- ség tulajdonképpen az üzleti életben jelentkezik. No nem nyílt megütközés formájában, sőt! Japán ab­ban a kereskedelmi háború­ban, amelyet az USA piacá­nak meghódításáért folytat, időnként visszavonulni kény­telen, vagy legalábbis meg­ígérni, hogy önkéntesen csök­kenti autóexportját, az elekt­ronikai cikkek szállítását, vagy akár az acéllemezekét. Aztán egy idő után az ígéret feledve: a japán áruk to­vább özönlenek Amerikába! Most például meg kellett fo­gadnia Nakaszonénak, hogy a jövőben kevesebb autót szál­lítanak a Csendes-óceán túl­só partjára. Nem kell jósnak lenni, jövőre kiderül majd, hogy a japán kocsik mégis elárasztották Amerikát. Az amerikai elnök a japán fegyverkezés fokozását kö­vetelte vendéglátójától. Ket­tős szándékkal: 1. amerikai fegyvereket vásároljanak; 2. Japán csatlakozzék „a sza­bad világ védelmében” az imperialisták katonai koalí­cióihoz. Nakaszone nem mondott nemet. Személy sze­rint ő is igényli országa fel­fegyverzését. (Amit pedig a békeszerződés mindmáig til­tott!) De itt is jellegzetes ja­pán manőver figyelhető meg. Hogy az amerikai fegyverek megvásárlása ne legyen „egy­irányú üzlet”, Japán katonai rendeltetésű elektronikai új­donságokkal tud és akar szol­gálni a Pentagonnak. Annak — úgy látszik — szüksége is van rá. Reagan Japán után Dél- Koreába utazott, hogy a Wa­shington—Tokió—Szöul stra­tégiai háromszöget megerő­sítse. A japán reakció ezt is szívesen látja, hiszen ezáltal a Dél-Koreára gyakorolható japán befolyást megnövelhe­ti, az ottani japán gazdasági érdekek érvényesítését jobban és gyorsabban érheti el. Pálfy József Közben Kerczák is gyanút fogott, mozdulatlanná der­medt és úgy meresztgette a szemét a kútra meg a diófá­ra. Csak nagysokára intett Neviczkynek, hogy ő nem lát semmit. De azért csak várt, nem mozdult. Egy varjú repült át a fe­jük felett, és hangtalanul emelkedett mind magasabb­ra. A falu felé távolodott, miközben az ég éles fényei megcsillogtatták fekete szár­nyát. A máskor oly termé­szetes, mindennapi látvány most borzongatóan hatott — talán a varjú is azért hagy­ta ott a szőlőt, a fákat, mert észrevett valakit vagy vala­mit, míg ők a lomboktól nem látnak semmit. Egyszerre mozdultak: oda­léptek a kúthoz, felhúzták a vödröt. Hatalmas dinnye emelkedett Ki belőle, egy pil­lanatig megbabonázva bá­multák nagy sárga foltját, aztán Kerczák alácsúsztatta a tenyerét, a szokásos kelle­mes hűvösség végigfutott a karján, egészen a nyakáig — már az előző napokon is ha­sonlót érzett, amíg kiemelte a vödörből. Ledenika cseppkőbarlang A Balkán-hegység észak­bulgáriai részén napjainkig több mint 300 barlangot tár­tak fel. Közülük a Ledenika- barlang a legismertebb, amelynek érdekes kőformái egyre több látogatót vonza­nak. Belső utak kiépítésével, a villany bevezetésével, két évtizede tették látogathatóvé a széles közönség számára, s ma már évente 100 ezernél is több bolgár és külföldi turis­ta keresi fel. Télen és tavasszal különö­sen szép látványt nyújt a cseppkőbarlang. Ekkor a víz jég formájában, furcsa alak­zatokat ölt. A föld alatti szépség birodalmába kerülve az ember a sziklaképződmé­nyek gazdagságának rabjává válik. A reflektorok fény­nyalábjai, a cseppköveken megtörve, a színek és formák páratlan árnyalatait teszik láthatóvá. Gyönyörű kép tá-v rul elénk a 60 méter hosszú, 45 méter széles és 23 méter magas nagyteremben, ahol a kitűnő akusztikát kihasznál­va évente többször is rendez­nek szimfonikus zenekari és énekkari hangversenyt. Az országos jelentőségű idegenforgalmi nevezetesség­nek nyilvánított Ledenika cseppkőbarlang könnyen megközelíthető. Vranca me­gye lakosai, társadalmi mun­kában, a barlang közvetlen közelében korszerű három emeletes turistaházat építet­tek, étteremmel, sportpályák­kal. A kirándulók nyugodt és kellemes körülmények között tölthetik el itt hétvégi pihe­nőnapjaikat. Cseppkövek és jégképződmények — csodálatos látvány. (Fo­tó: Sofiapress — KS) Egymásra nevettek. — Álljatok meg, tolvajok! A diófa tetejéről kiáltott le valaki. Egy idegen férfi le­het, mert még sohasem hal­lották a hangját. — Álljatok meg, vagy rá­tok lövök! Kerczák eldobta a dinnyét, még hallották, hogy nyekken egyet az árokban, aztán fu­tásnak eredtek. S amint ép­pen ott rohantak át, ahol az előbb várakoztak, dörrenést hallottak. A falevelek ugyan­úgy csipogtak felettük, ahogy azt sok háborús filmből is­merték. Már a kukoricásban csörtettek, amikor Kerczák- nak volt annyi bátorsága, hogy megszólaljon. — A marhának vadász­puskája van — lihegte. — Ugráljunk jobbra-balra, nehogy eltaláljon — adta a tanácsot Neviczky, hirtelen eszébe jutott a hadifogságból visszatért torna- és fizika­tanára, aki többször is el­mondta nekik, hogyan mene­kült meg a háborúban. Cikk- cakkban futott, bár az igaz­sághoz hozzátartozik, hogy még így is légnyomást ka­pott valamilyen gránáttól. „De akkor is, egy valamire­való magyar katona vagy azonnal lehasal, vagy olyan kiszámíthatatlanul fut, mint egy macska. Sajnos egyetlen hadvezér­nek sem jutott még eszébe, hogy a macskák futását ta­nulmányozza. Mert ha egy macska elkezd futni, pláne egy kutya előtt, nincs az a mesterlövész, aki eltalálná... A légnyomás az más, az el­len nem lehet védekezni” — oktatta az embereket a ha­zatért hadifogoly. A kukoricásban a sor köz­ben csak nyílegyenesen fut­hattak, s közben azon törték a fejüket, hogyan tudnák mi­nél előbb, minél rövidebb úton elérni a falut Jól ismerték a határt, az utaktól messze, kukoricáson, erdőn át menekültek, nehogy találkozzanak vajakivel. így talán nem kerülhet eléjük az a vadászpuskás idegen sem, nem kerülhet eléjük, mert nem tudja, merre is találhat­ná meg őket. Ettől féltek a legjobban: ha az idegen va­lamilyen agyafúrt ötlettel megelőzné őket, hiszen akkor újra rájuk lőne, s ők nyom­talanul elvesznének az üres határban. Hiába távolodtak már jó messzire a szőlőtől, úgy érez­ték mind a ketten, hogy ott lohol a sarkukban az idegen. Az ördög lehet az a férfi, még gyorsabban is futhat, mint ők, és egyszer csak elé­jük toppan. A derékig érő csalánosban a pókháló az arcukba ra­gadt, behunyt szemmel, négy- kézlábra ereszkedve, s a fáj­dalomtól nem tudva és nem törődve semmivel, csak az­zal, hogy minél messzebb, minél távolabb kerüljenek attól a helytől, ahol rájuk lőttek, hol az egyik, hol a másik fiú futott elől. Mezte­len talpuk kisebesedett, az ágak összekarmolták az ar­cukat, a szemükbe^ csapód­tak. Rohantak, hogy minél előbb elérjék a faluba veze­tő utat, a platánokat, a szél­ső házakat. Tudták mind­ketten, hogy a platánok alatt kell majd elválniuk. Ma már nem láthatják őket együtt. Végre eljutottak a falu széléig, a platánok alatt vé­gigzuhantak a füvön. Mel­lettük az országúton szeke­rek zörögtek, de sem arra, sem a szőlő felé nem figyel­tek. Még égette a levegő a torkukat, de a félelem las­san elcsitult bennük: itt már biztonságban vannak, nem messze a falu, itt már úgy elbújhatnak, hogy senki sem találja meg őket. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents