Kelet-Magyarország, 1983. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-02 / 259. szám

1983. november 2. Kelet-Magyarország 3 A z elmúlt hetekben ál­lampolgárok tízezrei vitatták az új válasz­tójogi törvénytervezetet. A vitákon elhangzott észre­vételeket, javaslatokat azó­ta már összegezte a Haza­fias Néfront Országos Ta­nácsa s állásfoglalását meg­küldte a további előkészí­tő munkálatokra illetékes politikai, államai vezető tes­tületeknek. Most, a műhelymunka időszakában a törvény- előkészítő államjogi szak­emberek mérlegelik a sok­féle javaslatot, fogalmaz­zák a szöveget, egyeztetik a paragrafusokat, hogy majd az országgyűlés elvégez­hesse a törvény tényleges megalkotását. Közéletünket figyelő em­berek itthon és külföldön — kiváltképpen a kritikus hajlamúak — kérdezik, hogy minek ez a nagy föl­hajtás, társadalmi vita s miegymás, hiszen a hiva­tottak megalkothatják a tör­vényt, és kész. Nos, az ef­féle véleményekre is el­gondolkodtató feleletet adott a választójogi tör­vénytervezet előkészítésé­nek mostani menete. Né­hány tény az események sorrendjében: államigazga­tási, közéleti, pártpoliti­kai tapasztalatok alapján az MSZMP Központi Bi­zottsága kezdeményezte választási rendszerünk to­vábbfejlesztését. Az erre kidolgozott téziseit köz­zétette a sajtóban s meg­küldte a Hazafias Nép­frontnak, melynek vezető testületé azt véleményez­te. Ezek alapján a kormány megbízásából az Igazságügyi Minisztérium szakértői megfogalmazták egy — alternativ javaslatokat is tartalmazó — tervezetet, amelynek új vonásokat érin­tő rövidített változatát a központi és a megyei sajtó közölte. A Minisztertanács kéré­sére a törvénytervezetet a Hazafias Népfront általá­nos társadalmi vitára bo­csátotta. Azért írhatjuk, hogy általános, mert a vita- sorozat szervezésében nem volt semmiféle gúzsba kötő, s véleményeket korlátozó szempont. így zajlott le há­rom hét alatt 65 ezer részt­vevővel 1300 ráta, mélynek mindegyikén \ jegyzőköny­vet vezettek. E vaskos irat­csomó ismeretében tudjuk, hogy a 91 paragrafust tar­talmazó törvénytervezet mely pontja váltott ki he­ves vitát, hogy milyen kér­désekben alakultak ki nagy­jából egységes, vagy egy­másnak ellentmondó vé­lemények. Nem vállalkozhatunk a sok ezer javaslat, észrevé­tel számbavételére s nem feladatunk a vitatott kér­dések eldöntése. De figyel­münket megragadta az ál­lampolgárok jogalkotó kész­sége és törekvése, amely egyértelműen megnyilvá­nult Bizonyítja ezt a tár­sadalmi vitasorozat egésze, s a legfontosabb részletek nagyon határozott tisztázá­sa. Például a többes jelölés általánossá tételénél. Volt er­re lehetőség eddig is, de csak erőltetve valósult meg, elenyészően kevés képvi­selői kerületben és tanács­tagi választó körzetben. Kevés helyen, mert a köz­felfogásban így fogalmaz­tak: ez, meg az a jelölt olyan rendes, rátermett em­ber, miért állítsuk vele szemben a másik jelöltet is? Most a vitákon mondták ki sok helyen, hogy nem szembe, hanem mellé ál­líthassunk akár több jelöl­tet. Az országos érvényű, vagy a helyi programot sem csak egy, hanem igenis többfé­leképpen lehet megvalósí­tani. Az is teljesen nyilván­való, hogy képviselőségre és tanácstagságra sokszo­rosan több a rátermett em­ber, mint ahány országgyű­lési és tanácstagi kerület, körzet van. A jelöltek te­hetsége, ambíciója, közéle­ti teherbírása lehet külön­böző, csakúgy mint a vá­lasztópolgárok róluk al­kotott egyéni véleménye, igaz, a jelöltségre egyfor­mán alkalmasnak kell len- niök. De ezt követően dönt­sön az egyenként leadott szavazatok aránya, hogy a választás ilyen értelem­ben is választás legyen. A vitázók hasonló rész­letességgel hangsúlyozták a jelölő gyűlések szerepé­nek növekedését, a pót­képviselők és póttanácsita- gok közéleti helyének tör­vényi rendezését, a létre­hozandó falusi elöljárósá­gok jogkörének pontos meghatározását, a méltat­lanná váló megválasztot­tak visszahívásának egy­értelmű szabályozását, s megannyi más, a választó­jog elvét és gyakorlatát rög­zítő formuláról szóltak, ér­veltek mellette vagy ellene. E vitasorozat ismét bi­zonyította, hogy tár­sadalmunkban tör­vényalkotásra az állampol­gárok tíz- és százezrei hi­vatottak. Az érdemi bele­szólással, a felelős vélemé­nyek szabad érvényesülésé­vel valósul meg a politika társadalmasítá s a. H. L. Teker« cselők Az Ipari Műszer Mű­vek fehérgyarmati gyá­rában nagy szériában készítenek házi vízellátó berendezéseket. Az egyik új üzemcsarnokban az asszonyok egy csoportja a villanymotorokat te­kercseli. (Elek Emil fel­vétele) Előnyben a képzett munkás „Ha nem akarjuk elkótyavetyélni a mezőgazdasági terme­lésben rejtőző tartalékainkat, akkor megyén belül rövid idő alatt érettségizett szakmunkásokat kell munkába állíta­nunk.” A kijelentés a baktalórántbázi szakmunkásképző in­tézetben hangzott el, amikor annak próbáltunk utánanézni: a gyorsan változó reformelképzelések kereszttüzében mi a helyzet a szakképzés egyik láncszemével? Az egyszerűnek tűnő ese­tek mindig a legbonyolultab­bak. Évekkel ezelőtt elhatá­rozták, hogy érettségizett me­zőgazdasági gépszerelőket és növénytermesztő gépészeket képeznek megyénkben a ter­melőszövetkezeteknek, állami gazdaságoknak. Erre a célra kijelölték a baktalórántházi Mező Imre Gimnáziumot: Nem vált be? Az új profil kérészéletűnek bizonyult: csak két ősszel vettek fel tanulókat szakmun­kásképzési célú mezőgazdasá­gi szakközépiskolai osztályok­ba — 1979-ben és 80-ban. Most ismét felmerült az emelt szintű szakmunkáskép­zés gondolata. A törés okaira kérdeztünk rá a gimnázium­ban. — Valóban csak k két tanév­ben iskoláztunk be mezőgaz­dasági szakközépiskolai osz­tályokat. Három megyéből nem akadt elég jelentkező. — felelte Cerő Lászióné, a Mező Imre Gimnázium igazgatója. — Főleg növénytermesztő gé­pésznek jelentkeztek igen ke­vesen. Az első szakközépisko­lai osztályunk az idén vég­zett, még egy negyedikes ta­nulócsoportunk maradt. 1984- től csak gimnazistáink lesz­nek. — A szakmunkásképző kö­zelsége miatt kezdettől fogva szerencsétlen döntésnek tar­tottuk, hogy a gimnázium he­lyett szakközépiskola legyen Baktalórántházán. A környé­ken lakó fiatalok továbbtanu­lási szándéka — a korábbinál többen kívánnak gimnázium­ba jelentkezni — csak meg­erősített bennünket ebben. A két szakközépiskolai osz­tályban 1983 nyarán negyven- ketten érettségiztek. Hogy hol helyezkedtek el, arról nincs pontos kép. Egy részük to­vább tanult mezőgazdasági és katonai főiskolán. A munká­ba állók talán fele nem a frissen szerzett szakmájában helyezkedett el. A gépszere­lők közül például néhányon elmentek autószerelőnek vagy a gumigyárba munkásnak, sőt a MAHART-nál is vállal­tak munkát Ismét megpróbálják Mégsem várják tárt karok­kal a mezőgazdasági nagyüze­mek az érettségizett szakmun­kásokat? A baktalórántházi mezőgazdasági szakmunkás- képzőben az előbbi tények el­lenére is másként látják a kérdést. Felmérést készítet­tek, mely szerint a körzetük­höz tartozó gazdaságokban pillanatnyilag 79 mezőgazda­,,Vasárnap az emberek főznek..." Kismamák targon­cával Csinos női lábak tapos­sák a f ürgén mozgó targon­cák pedáljait. Egy-egy kap­csolás, s máris a magasba emelkednek az almával telt ládák. Szűkös helyeken, olykor helyben fordulnak meg ezek a ügyes masi­nák. Mutatványnak beil­lő módon irányítják a durozsoló gépeket az ügyes lányok, asszonyok a Zöldért nyíregyházi almatárolójá­ban. öt fiatal, csinos nő. Négy kismama, egy lány: Miho- lecz Mária, Pámpuch Mi- hályné, Németh Simonná, Tóth Béláné és Bérces Jó­Miholecz Mária, Bérces József né, Pampnch Mihályné, és Németh Simonné. A képről hiányzik Tóth Béláné. (Császár Csaba felvétele) zsefné. Hideg van, pufajkát viselnek. — Én két gépsortól szál­lítom az almát a hűtőház­ba — mondja Miholecz Mária. Égy-egy targoncán 20 lá­da magasodik. — Most tízórázunk — veti közben Németh Simon­né az önökké mosolygós fi­atalasszony. — Betárolás van, s minél élőbb a hűtő- házakba kell kerülni az almának — magyarázza. Egy tízórás műszakban 140—150 tonna almát szál­lítanak a kismamák egy-egy targoncával. Bércesné gép­kocsiról „szedi” le az al­mát. — Itt roppant észnél kell lenni. Egy óvatlan pillanat, s megtörténhet a baj. Vi­gyázni kell az emberekre is, az almára is, hogy a szállítmány épségben ke­rüljön fedél alá — ma­gyarázza. Akad közöttük akik már másfél évtizede a targon­cával keresi kenyerét. Ez a szakmájuk. Vizsgázott targoncavezetők. Pampuch- né a legfiatalabb. Ö „csak” hét éve ül a targonca nyer­gében. — Közben gyesen is vol­tam — mondja. — De nem lehet ezt elfelejteni, ha egy­szer megtanulta az em­ber. Nélkülözhetetlen dolgo­zói ők az almatárolónak. Csaknem negyvenen vet­tek részt (főleg férfiak!) azon a vállalati Ki minek mestere? vetélkedőn, ame­lyen Németh Simonné vitte el a pálmát, Bérce&né pe­dig második lett. . Munkájuk, a vasúti „trepptől” az udvarig, a gépektől a hűtőházig ter­jed. Tízórás műszak hi­degben ! — Sokszor szombaton is. Nemegyszer vasárnap is emberek főznek, mi meg jövünk dolgozni -— mondja vidáman Némethné. Azért, hogy mielőbb „fe­dél” alá, védett helyre, a hűtőházba kerüljön min­den guruló, zamatos al­ma. (f. k.) sági gépszerelőnek és a nyír­egyházi járásban 29 növény- termesztő gépésznek tudná­nak munkát adni. Az igazsághoz hozzátarto­zik, a leendő munkahelyek az érettségi bizonyítványt másodlagosan kezelik: nem árt, ha megvan. A felmérési adatok talán így is előre mozdíthatják a szakmunkás- képzési célú mezőgazdasági szakközépiskola ügyét: 1986- tól a szakmunkásképzővel közös igazgatásban ismét in­dítanak szakközépiskolai osz­tályokat az említett két szak­mában. — Mindez még csak elhatá­rozás. — mondta Szentpéteri Zoltán, a megyei tanács kö­zépiskolai csoportjának veze­tője. — Hogy a jelenlegi gaz­dasági helyzetben mégis fog­lalkozunk ezzel az iskolai képzéssel, ebben az vezérel bennünket, hogy a mezőgaz­daságban is a magasabb szinten képzett szakmunkáso­ké a jövő. Idővel közülük kerülhetnek ki azok a közép­káderek, akiknek a tudását a mindenkori helyzetnek meg­felelően gyorsabban haszno­síthatják a gazdaságok. Tehát a gimnázium elsor­vasztásával együtt járó pró­bálkozás hibásnak bizonyult. Baktalórántházán' és környé­kén a gimnáziumra is szük­ség van, a majdani szakkö­zépiskola és a szakmunkás- képző mellett. Az utóbbiban úgy tapasztalják, hogy a föld­rajzinál indokolatlanul na­gyobb távolság választja el az intézetet a községtől. — Mintha a levegőben lóg­nánk. — fakadt ki Horváth József igazgató. — Az ok az lehet, hogy az egész megyé­ből iskolázunk be tanulókat, nem érez minket* sajátjának a település. Lakásgondjaink megoldásán könnyíthetnének. Szolgálati lakások hiányában a tanári kar cserélődik, s ez veszélyezteti az oktatás szín­vonalát. Ki legyen oktató? Megerősíti ezt helyettese, Kecskés István is. Nehéz olyan szakmai tapasztalatok­kal rendelkező tanárt, szak­oktatót találni, aki vállalja a kijárást, a gyengébb jövede­lemért megválik korábbi ter­melő munkahelyétől. Minden­nek az ellenkezője tapasztal­ható: legutóbb öten hagyták ott a katedrát jobban fizető kisvállalkozásért... Ha az elhatározásból né­hány év múlva létrejön a me­zőgazdasági szakközépiskola, akkor közoktatásunk ismét gazdagabb lesz egy láncszem­mel. A majdani tanulókban már most sem táplálhatunk hamis illúziókat: a képzéstől ne reméljenek fehér köpenyt, / csupán egyfajta marsallbotot, I mellyel zsebükben nagyobb \ biztonsággal kezdhetik pálya- f jukat. — Reszler Gábor „Ha két jó mondatot i hallok, akkor érdemes i volt eljönnöm” — je­gyezte meg egy tanács­kozás előtt az egyik vál­lalat gazdasági igazgató- helyettese. Szó se róla, az utóbbi hetekben szin­te egymást érik a ta­nácskozások, tájékozta­tók. Ráadásul nem pa­rancsszóra kell ezeken megjelenni, mert általá­ban nem a felügyeleti szerv rendezi, hanem esetleg valamelyik tudo­mányos egyesület. Azon­ban ezeknek a megbe­széléseknek éppen az a célja, hogy a lehetséges változtatásokról, azok irányairól még a rende­letek megjelenése előtt tájékoztassák az érdek­lődőket. Az igazgatóhelyettes a végén elégedetten állt fel a tanácskozásról. Olyan információt ka­pott, amelyet már most, a vállalat jövő évi ter­vének készítésekor fi- gyelembe tud, mi több, kell, hogy vegyen. Ná­luk ugyanis nem közöm­bös, milyen lehetőségei lesznek jövőre a beru­házásoknak, s éppen er­ről hallott megbízható forrásból tájékoztatást. Mondhatni szemfüles volt az emberünk, ami­kor egy háttérinformá­cióból a vállalatnak hasznos tapasztalatokat szűrt le. Azonban ugyan­így szemfülesnek nevez­hetjük azt a vállalatot is, illetve annak vezető­it, akik észrevették, hogv nem a komplett termék­kel, hanem először csak részegységekkel tudnak betömi a tőkés piacra. Ezzel kezdték, de ma már kész darabokat is szállítanak. Az előrelátásra, a gon­dolkodásra vall, ha a vállalati szakemberek nem várják meg a hiva­talos tájékoztatókat, ha­nem már előtte infor­málódnak a változtatá­sok lehetséges irányá­ról. Ugyanis a gazdasá­gi szabályozók egy ré­szét jövőre is változtat­ják, igazítják a népgaz­daság helyzetéhez. Aki időben reagál ezekre, az időt nyer, s itt valóban igaz a mondás, hogy az idő pénz. Ugyanis egy felkészültebb tervvel, jobb alkalmazkodással a vállalat nyereségének fo­rintjaiban mérhető a . szemfülesség”. L. B.

Next

/
Thumbnails
Contents