Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-22 / 250. szám
16 Kelet-Magyarország 1983. október 22, Sorokban MEGHALT SOMLAI REZSŐ, a Kispest FC, az FTC és az MTK egykori labdarúgója, a későbbi neves edző. Somlai Rezső 1959-ben vezető edzője volt a Nyíregyházi Spartacus SC NB I B-s labdarúgócsapatának, majd 1969-ben szaktanácsadóként segítette a nyírségi klub együttesét. A 72 éves korában elhunyt szakember temetése október 24-én, 9,30 órakor lesz Budapesten, a Rákoskeresztúri temetőben. ELNÖKSÉGI ÜLÉST TARTOTTAK a Nyíregyházi Vasutas- Spartaeus SC-nél. A választott testület tagjai megvitatták a teniszszakosztály munkáját, valamint az utánpótlás-nevelés helyzetétEI.MARAD AZ NYVSSC—AJKA NB in-as ökölvívó csapatbajnoki mérkőzés. A Veszprém megyeiektől ugyanis távirat érkezett: nem állnak ki, visszalépnek a találkozótól! . . . VERSENYBÍRÓI TANFOLYAMOT INDÍT a Szabolcs-Szatmár megyei Üszőszövetség. Az első foglalkozásra, október 29-én szombaton, 8,00 órakor kerül sor, a sportszövetségi és rendezvény- iroda nyíregyházi, Mártírok terei, VIII. emeleti tanácstermében. Az érdeklődők ott jelentkezhetnek. KÖRNYEZETVÉDELMI TÜRAT INDÍT a baktalórántházi erdőbe a megyei természetbarát-szövet-' ség. A minősítő túranapnak számító rendezvényre október 29-én, szombaton kerül sor. Gyülekezni 9 óra 20 perckor keli a Fenyves Csárda előtt. NEM SIKERÜLT Váradi Jánosnak. az NYVSSC ökölvívójának Világ Kupa szereplése. A nyíregyházi fiú első mérkőzését a jó nevű, kubai Reyessel vívta. A papírforma igazolódott: a kubai öklöző egyhangú pontozással nyert, így Váradi elbúcsúzott a római viadal további küzdeimei- tő(l!.; PALOTAI KAROLY VEZETI az október 29-i, SZEOL AK—Nyh. VSSC NB I-es labdarúgó-mérkőzést. A kitűnő FIFA-biró két partjelzője: Győri László és Nagy László lesz. A szegedi találkozón egyébként a nyíregyháziak egyszerűen nem kaphatnak ki, hiszen utána, november 5-én is idegenben, a nagyszerűen szereplő Tatabányán játszanak. NYERETLEN MARADT két NDK-beid találkozóján a magyar ifjúsági labdarúgó-válogatott. A mieink előbb 4:0-ra kikaptak a házigazdák válogatottjától, majd a Karl-Marx-Stadt-i visszavágón 1 :l-es döntetlent értek el. A magyar együttesnek tagja volt Szu- hár. az NYVSSC ifjúsági labdarúgója is. LEJÁTSZOTTÁK A LABDARÜGö ÓIK megyei döntőjét. A Fehérgyarmati SE—NYVSSC mérkőzést 1:0-lás félidő után, a nyíregyháziak 4:l-re megnyerték és kupagyőztesek lettek. A megyei bajnokságban szereplő hazaiak jó ellenfelek voltak, de meg kellett hajolniuk a nagyobb tudás előtt. A második félidő 18. percétől az NYVSSC országos bajnokságban szereplő gárdája tíz emberrel játszott, mert Drobnit a bíró kiállítottál ... Válogatottak tornája Nyíregyházán? A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészült a megyei serdülő labdarúgó-válogatottak tornájának csoportbeosztása. A 19 megyei együttes és Budapest csapatát öt négyes csoportba sorolták. Szabolcs-Szatmár serdülőgárdája Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú- Bihar és Heves megye csapatával mérkőzik majd az ötös döntőbe jutásért. A mérkőzésekre a jövő év áprilisában, az iskolai szünetben kerül sor. A csoportbeosztás elkészítésével egyidejűleg az MLSZ kérte a megyei szövetségeket: pályázzanak a tornák megrendezésére. Nos, a Szabolcs-Szatmár megyei Labdarúgó Szövetség írásban már bejelentette kérését, szívesen megrendezné Nyíregyházán _ a négy serdülőválogatott tornáját. Az ügyben az MLSZ később dönt. Mindenesetre, a rendezési esélyek jók, hiszen megyénk korábban még nem rendezett ilyen eseményt, míg Heves, Borsod és Hajdú már igen. Járási bajnokságok Nyírbátori járás: Piricse—Penészlek 1:0, Nyírlugos—Nyíngyu- ;,aj 2:1. Terem—Nyirbéltek 1:3, Nyírvasvári—N yírmihálydi 4:2, Nyírgelse—Encsencs 2:3. Az élcsoport állása: 1. Balkány 16, 2. Nyírvasvári 15 ponttal. Vásárosnaményi járás: Kisvar- sány—Jlk 6:2, Tisz-aadony—Csaro- ■da 3:0, Tarpa—Vásárosnamény 1:0, Lónya—Barabás 5:2, Tisza- s za.lka—Aranyosapáti 1:2, Nyír- mada—Vitka 0:1, Pusztadobos— Beregdaróc 3:0, Varsánygyüre— Vámosatya 3:0, A Tisza menti SE szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Tarpa 19. 2. Vásárosnamény 18, 3» Vitka 16 ponttal. SZOMBAT Kézilabda, NB I B, férfimérkőzés: Tiszavasvári—Csömör. 15,00. Megyei bajnokság, női mérkőzések: Kisvárdai SE—Vásárosnamény, 8,30. Mátészalka—Bakta- lórántháza, 10,00. Nyírbogát— Nyírbátor, 10,00. Tanárképző II. —Záhony, 10,15. Balkány—Kálló- semjén, 11,00. Férfimérkőzések: Tanárképző—Záhony, 9,00. Mg. Főiskola—Nagyecsed, 9,00. Gesz- teréd—Nagykálló, 9,30. Kisvárda —Csenger, 11,00. Hodász—Bakta- Iórántháza, 11,30. " Kosárlabda, NB II, női mérkőzés: Nyh. Tanárképző Főiskola-Szolnoki MÁV MTE, a stadion játékcsamokában, 10,30. Röplabda, NB II, női mérkőzések (kezdési idő 11,00): Nyírbátor —Hatvan, NYVSSC—Debreceni Universitas SE, az utóbbi a nyíregyházi 9-es iskola tornatermében. Férfimérkőzés: Nyh. Mg. Főiskola—Debreceni Universitas SE, a főiskola' Rákóczi úti tornatermében, 10,00. miklós, a stadion tekecsarnoká- ban, 10,00. Labdarúgás, területi bajnokság (kezdési idő 13,30): Baktalóránt- báza—Hajdúböszörmény, v.: Bo- ross. Rakamaz—Hajdúszoboszló, v.: Balázs J. Mátészalka—Debreceni Universitas SE, v.: Pecze. Kisvárda—Rákóczifalva, v.: Makó. Lehel SC—Tiszavasvári, v.: Fazekas. Megyei bajnokság (kezdési idő 13,30): Fehérgyarmat—Levelek, v.: Berencsi (Szarvas, Mónus). Nyírbátor—Nagyhalász, v.: Fodor (Kun, Nagy J.). Máriapócs— Tyúkod, v.: Fehér Z. (Ajler, Dávid). Mándok—Záhony, v.: Tassy (Bárdi, Farkas). Nagyecsed— Ajak, v.: Kozsla (Navraczki, Balkányi). Csenger—Tuzsér, v.: Soós (Erdélyi, Kosztyu). 1b- rány—Opályi, v.: Borsod megyei jv. (Király G„ Németh L.). Nyh. Volán-Dózsa—Nyírbogát, v.: Kelemen (Jármezel, Rakaczki). Nagykálló—Asztalos János SE, v.: Maróthy (Tamaskovics, Rad- ványi). Labdarúgás, országos ifjúsági és serdülő bainoki mérkőzés: NYVSSC—Szabó Lajos SE, a Tiszavasvári úti sporttelepen, 11,00, v.: Kálmán. Virág József öregfiúk emléktorna Nyíregyházán, a Zalka Máté utcai stadionban, 9,00 órától. A mérkőzések: Spartacus—Volán, Vasutas—MEDOSZ, Dózsa—Építők. Kik lesznek az MNK-ellenfelek? Mi történt Rákóczifalván? — Helyesen döntött-e a bíró? A héten — olvasóink közül — három témában igen sokan érdeklődtek sportrovatunknál. A kérdések megválaszolására a legilletékesebb sportvezetőket kértük meg. Íme a válaszok: — Az MLSZ-ben a héten elkészült a labdarúgó MNK sorsolása. Mint megírtuk: négy csapatból álló csoportokat alakítottak ki, s azon belül a november 16-i győztesek találkoznak egymással november 23-án. Arról viszont — a hiányos jelentés alapján — nem tudtunk beszámolni, hogy a szabolcsi együttesek csoportjában kik kaptak helyet. A választ végül Tóth Józseftől, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkárától kaptuk meg: Ha sikerül a továbbjutás... — Az A-csoportban — nevezzük így — november 16-án Szentes Csepelt, a Debreceni Haladás pedig Baktalórántházát fogadja. A baktaiak tehát ha továbbjutnak, akkor minden valószínűség szerint az NB I-es Csepel SC-t láthatják vendégül. Amennyiben a szentesiek kiejtenék a csepelieket, úgy a Baktalórántházának kellene utaznia a Csongrád megyei városba — november 23-án. — A B-csoport mérkőzései: Hajdúböszörmény—NYVSSC, Bod- rogkeresztúr—Kisvárdai SE. A papírformát alapul véve, a második kupafordulóban Kisvárda— NYVSSC mérkőzésre kerülne sor. Ha viszont a hajdúböszörményiek jutnának tovább, akkor ők fogadják a kisvárdaiakat. A KSE ellenfele, a Bodrogkeresztúr egyébként megyei bajnokságban szerepel. — A C-csoportban előbb Heves-Diósgyőri VTK és Hejőcsa- ba—Tiszavasvári mérkőzéseket rendeznek. A vasváriak a megyei bajnokságban szereplő hejőcsa- baiak ellen, ha továbbjutnának, akkor valószínűleg a Diósgyőri VTK-t fogadhatnák. — A D-csoportban Szamossá- lyi—Debreceni MVSC és Záhony—Borsodi Bányász találkozóra kerül sor november 16-án. A záhonyiaknak van esélyük a sa- jószentpéteriek ellen, s ha győznek, akkor a DMVSC-t láthatják vendégül, persze csak akkor, ha a hajdú-bihariak nyernek Sza- mossályiban. — A kupa versenykiírása szerint döntetlen esetén valamennyi találkozón 2x15 perc hosszabbítás következik. Tehát, ha Sza- mossályi mondjuk döntetlent játszik a rendes játékidőben az NB Il-es DMVSC ellen, akkor újabb fél órát kell még játszania. Ha a hosszabbítás is döntetlenre végződik, akkor ll-es rúgásokkal kell eldönteni: ki jut tovább. Még egy érdekesség: a nettó bevétel 60 százaléka a továbbjutó csapaté! Gratulációért piros lap... Keddi számunkban, a területi bajnokságban lejátszott Rákóczifalva—Rakamaz labdarúgó-mér- ^ kőzés tudósításában írtuk: a nyírségi Goneth és Sárközi a kiállítás sorsára jutott. Mi történt Rákóczifalván? — kérdezték igen sokan, hiszen a rakamazi labdarúgók mindig híresek voltak sportszerűségükről. Aranyi László, a Rakamazi Spartacus SC vgze- tő edzője a következőket mondta: — Sajnos, a két fiú „elveszítette” a fejét... Még akkor sem tudom őket megérteni, ha történetesen a bíró valóban gyengén vezette a találkozót. Például 1 ries állásnál az egyik rákóczifal- vai játékos kézzel hárított egy lövést, amely gól lett volna. A jogos ll-es elmaradt . .. Aztán a 80. percben Sárközin átemelték a labdát, a kaput biztosító Szan- kovics azonban a gólvonal előtt mentett. A partjelző továbbot intett, a bíró viszont gólt ítélt... Goneth mondta neki, menjen ki a partbíróhoz, ő azonban erre leküldte a pályáról játékosunkat. Sárközi pedig a mérkőzést követően odament a játékvezetőhöz és gratulált a „teljesítményéhez”, így ő is — a meccs után — piros lapot kapott... — A héten elbeszélgettünk a fiúkkal a történtekről. Világosan értésükre adtam: nem tűröm el, hogy hasonló esetek előforduljanak, hiszen ezzel csak magunknak ártunk! Nem beszélve arról, hogy az ilyen sportszerűtlenség nem vet jó fényt sem a klubra, sem a megye labdarúgására. Mi pedig Szabolcs labdarúgását képviseljük a területi bajnokságban! Tulipán, a B- közép és a bíró Alaposan felkorbácsolta a kedélyeket Szabó Béla, az NYVSSC —Csepel SC NB I-es labdarúgó- mérkőzés játékvezetője is Sokan vitatták: jogos volt-e, amikor a bíró a 36. percben megállította a játékot és hangosbemondón keresztül figyelmeztette a csepeli Tulipánra sportszerűtlenül háborgó B-közép tagjait. A kérdést Lengváry Józsefhez, a szabolcsszatmári JB módszertani és ok-, tatási bizottsága vezetőjéhez, a neves MLSZ játékvezetői ellenőrhöz továbbítottuk: — Tulipán súlyos sportszerűtlenséget követett el akkor, amikor egy bizonyos testrészét kimutatta a szurkolóknak . .. Ezért a tettéért a szabályok szerint ki kellett volna állítani. Szerencséjére azonban Szabó játékvezető nem látta az esetet, sőt a közelben álló Lauber partjelző sem... ök csak a sportszerűtlenül háborgó B-középre figyeltek fel. — Ami pedig a játék megszakítását illeti: a bíró helyesen döntött, amikor megszakította a mérkőzést és hangosbemondón keresztül figyelmeztette a sportszerű szurkolásra a B-közép tagjait. A szabályok szerint ugyanis a csopoFtos szurkolói tüntetéseknél meg kell állítani a játékot és felszólítani a közönséget a sportszerűségre. Amennyiben ekkor sem áll helyre a rend, a játékvezető akár ki is üríttetheti a lelátónak a szóban forgó szakaszát. A bíró tehát helyesen cselekedett. Tulipán súlyos sportszerűtlensége azonban más kérdés, és biztos vagyok benne, ha észreveszi a játékvezető, kiállítja a magáról megfeledkezett labdarúgót. Bagoly Dániel Az MLSZ döntése, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata következő két bajnoki mérköeését — amikor pályaválasztó — csak Budapesttől legalább 50 km-re játszhatja le. A klub vezetősége tárgyalások után megegyezett a kecskemétiekkel és gyöngyösiekkel, hogy ott kerüljön sor a találkozókra. Október 29-én, szombaton Kecskemét a Ferencváros—Zalaegerszeg mérkőzés színhelye, s november 9-én, szerdán Gyöngyös a színhelye a Ferencváros—Diósgyőr találkozónak (13,30 óra). Az FTC a COOPTOURIST-tal közösen különautóbuszpkat indít a kecskeméti találkozóra, az útiköltség 130 forint, belépőjegy nélkül. Jelentkezni október 27-ig lehet az Üllői úti ajándékboltban. A találkozóra belépők a kecskeméti COOPTOURIST-iro- dában és a klub Üllői úti pályáján vásárolhatók. Az Amerika Aranyérmes ökölvívó Hajdú Attila a szorítósarokban edzőjének, Kovács Dezsőnek az utasításait hallgatja. (Gaál Béla felv.) Ismét van egy nagyon tehetsé- rek. A serdülőkorú ökölvívó ges ökölvívója a Kisvárdai SE- ugyanis amelyik versenyen szőrinek. Az edzőtrio — Kovács Lász- tóba lépett, ott éremnél nem ad- ló, Kovács Dezső es Varga Áron ta még alább! Legutóbb .1 serdülő — nem egy kitűnő öklözöt nevelt vidékbajnokságon bizonyitotl. immár a sportágnak, akik aztán, ha ponáló fölénnyel verte valameny- máshová igazolva is, de -bizonyí- nyi ellenfelét. így készülhet a Za- tottak. Most Hajdú Attila nevét laegerszegen sorra kerülő orszá- tanuüták meg hamar a szakembe- gos bajnokságra. Kupáért Brazília— Uruguay Brazília és Uruguay válogatottja találkozik egymással a labdarúgó Amerika Kupa döntőjében. Az elődöntőben Uruguay Peru ellen az idegenbeli 1:0-ás győzelem után csütörtökön Montevi- deóban 1 ri-es döntetlent ért el és ez elegendő volt a döntőbe jutáshoz. A hazai csapat végig nyomasztó fölényben játszott, mégis a peruiak szereztek vezetést Melazquez révén a 24. percben. A 60 ezer néző előtt lejátszott találkozón Uruguay csak az 50. percben tudott egyenlíteni Cabrera találatával (l ri). A másik ágon Brazília fogadta otthonában Paraguay válogatottját, és közepes színvonalú, de küzdelmes mérkőzésen gól nélküli döntetlen született. Az Uber- landiában lejátszott találkozót 70 ezer érdeklődő tekintette meg. Az első összecsapás Limában tries döntetlennel végződött, de a szabályok szerint nem dönt az idegenben lőtt gól. így sorsolásra került sor, s a szurkolók nagy örömére a szerencse Brazília csapatának kedvezett. A küzdelem hevességére jellemző, hogy a mérkőzésen a játékvezető mindkét csapatból kiállított egy-egy játékost, és ezenkívül négy sárga lapot osztott ki. vasárnap Atlétika: járási futó csapatbajnokság Nyíregyházán, a Tiszavasvári úti sporttelepen, 9,00. Kézilabda, megyei bajnokság, f érf imérközések: Nyírmada—Ti- szabercel, 9,30. Baktalórántháza— Nagyecsed, 10,00. Nyfrbogdány— Fehérgyarmat, 11,00. Vaja—Nagyhalász, 11,00. Röplabda, NB I, férfimérkőzés: NYVSSC—Bp. Vasas SC, a nyíregyházi stadion játékcsarnokában, 10,00, v.: Ribizsár, Papp. Teke, NB III, férfimérkőzés: Szabolcsi Építők SE—TörökszentAz MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-377, 11-435, 11-535, 11-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetés ügy ben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 35 Felelős kiadó: Mád! Lajos terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hír la pkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőké Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 103,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 35 050 HU ISSN 0133-3053 Kézilabda megyei bajnokság n Bottyán SE az I. osztályban A felnőtt megyei bajnokság utolsó előtti fordulójában a nőknél Nyírbogát nyert Vásárosna- ményban. A férfiaknál Fehér- gyarmat csak egy góllal nyert a Mezőgazdasági Főiskola ellen, míg Záhony szintén egy góllal legyőzte Hodászt. Kisvárda váratlan vereséget szenvedett Bak- talórántházán. A férfi II. osztályban az 1—3. helyezett rájátszása befejeződött. A bajnoki címet a Bottyán SE szerezte meg és feljutott a megyei I. osztályba. Nyírbogát a rájátszás utolsó fordulójában nem jelent meg mérkőzésein. A férfi ifjúságiaknál ismét Nyír- bogdány lett a főszereplő, ezúttal Csengerbe nem utaztak el. Várhatóan a fegyelmi bizottság döntése a felnőttcsapatot is sújtani fogja. Eredmények: NŐI FELNŐTT: Kállősemjén— Tanárképző H. 15:17, Záhony— Mátészalka 11:23, Baktalórántháza—Kisvárdai Vasas Izzó 11:36, Vásárosnamény—Nyírbogát 13:17, Nyírbátor—Balkány 23:23. FÉRFI I. OSZTÁLY: Nagykál-. ló—Tanárképző 21:19, Záhony— Hodász 25:24, Baktalórántháza— Kisvárda 24:22, Csenger—Nyir- bogdány 37:18, Fehérgyarmat- Mezőgazdasági Főiskola 28:27, Nagyecsed—Geszteréd elmaradt, a mérkőzést október 29-én játsz- szák le. FÉRFI II. OSZTÁLY: Bottyán SE—Balkány 19:16, Vaja—Nyírmada 24:19, Tiszabercel—Nagyhalász 29:25. FÉRFI IFJÚSÁGI: Baktalórántháza—NYVSSC II. 11:29, Baktalórántháza—Kisvárda 2:13, Fe- ■ hérgyarmat—NYVSSC H. 16:30. Csenger—Nyírbogdány elmaradt, a két pontot Csenger kapta. A középfokú tanintézetek 1983/84. évi kézilabda kupa küzdelmei az elődöntőhöz érkeztek. Ebben a tanévben rekordnevezés futott be. A lányoknál 16. a fiúknál 21 csapat indult. Eredmények : I. FORDULÓ, LEÁNYOK: Vásárosnamény—Fehérgyarmat Köz- gazdasági 13:7 és 16:12, Nyíregyházi Kossuth—Ibrány 14:12 és 20:11, Kisvárdai Császy—Nyíregyházi Vasvári 16:14 és 19:13, Nyíregyházi 107. sz. DSK—Demecser 9:11 és 12:9, Nyíregyházi Zrínyi— Nyírbátor 26:10 és 27:11, Nyíregyházi Kölcsey—Nyíregyházi Mezőgazdasági 19:6 és 28:7, Mátészalkai Gimnázium—Nyíregyházi Krúdy 29:5 és 26:6. II. FORDULÓ: Kisvárdai Bessenyei—Mátészalkai Gimnázium 22:17 és 21:11, Nyíregyházi 107. sz. DSK—Tiszalök 13:12 és 11:11, Nyíregyházi Kölcsey—Demecser 16:4 és 18:10, Vásárosnamény— Nyíregyházi Kossuth 15:12 és 9:7, Nyíregyházi Zrínyi—Kisvárdai Császy 18:8 és 19:10. I. FORDULÓ, FIÜK: Mátészalkai Mezőgazdasági—Fehérgyarmat 142. sz. DSK 40:13 és 36:11, Mátészalkai , Gimnázium—Mátészalkai 138. sz. DSK 24:19 és 21:16, Csenger—Fehérgyarmat Gimnázium 20:20 és 25:13, Tiszavasvári—Nyíregyházi ÉVISZ 17:14 és 24:24, Nyíregyházi 110. sz. DSK—Nyírbátor 30:23 és 32:27, Nyíregyházi 107. sz. DSK—Kisvárdai 111. sz. DSK 9:6 és 13:10, Nyíregyházi Vasvári—Baktalórántházi Gimnázium 24:15 és 29:13, Nyíregyházi Mezőgazda- sági—Baktalórántháza Szakmunkásképző 20:13 és 15:19, Mátészalkai Gépészeti—Nyíregyházi Krúdy 20:13 és 27:17. II. FORDULÓ: Mátészalkai Mezőgazdasági—Mátészalkai Gimnázium 20:21 és 32:18, Mátészalka Gépészeti—Csenger 26:19 és 16:18, Nyíregyházi Vasvári—Tiszavasvári 32:28 és 29:18, Kisvárdai Bessenyei—Nyíregyházi 110. sz. DSK 32:16 és 22:16. Nyíregyházi 107. sz. DSK—Nyíregyházi Mezőgazdasági 26:21 és 29:17, Nyíregyházi Zrínyi—Nyíregyházi Bánki 14:10 és 17:12. Vass Géza Kispályás labdarúgó-bajnokság Első a ZÖLDÉRT Befejeződött a fehérgyarmati kispályás labdarúgó-bajnokság — tudósította sportrovatunka* Kóró- dy Sándor, a fehérgyarmati járási-városi sportfelügyelőség munkatársa. Áprilistól tizenkét üzem és Intézmény csapata vett részt a tömegsporteseményen. Az első helyen végül a Zöldért Vállalat gyarmati dolgozói végeztek. A bajnokság végeredménye: 1. ZÖLDÉRT 22 17 1 4 147- 43 35 2. SERKÖV 22 16 2 4 80- 38 34 3. Közalk. 22 15 3 4 89- 47 33 4. Mg. Tsz. 22 13 3 6 94- 53 29 5. Metrip. 22 12 4 6 71- 58 28 6. Ruha. Sz. 22 13 1 8 87- 57 27 7. Állami G. 22 11 1 10 62- 49 23 8. Építő. Sz. 22 5 4 13 46-106 14 9. Mezőgép 22 6 — 16 47-108 12 10. Volán 22 4 4 14 38-102 12 11. Szavicsav 22 3 4 15 52- 85 10 12. Téglagy. 22 3 1 18 30- 97 7