Kelet-Magyarország, 1983. október (43. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-18 / 246. szám
A Kelet-Magyarország 1983. október 18. NSZK: a „Nők Ellenállási Napja“ J elképes jelentősége van annak, hogy a szovjet—nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások egybeestek az NSZK rakétaellenes tiltakozó hetével. A téma, s a tét ugyanaz volt: megakadályozni egy olyan folyamatot, amely súlyosan megtépázza Európa biztonságát. A tárgyalásokon Gromi- ko ismételten tudtul adta: a Szovjetunió a rakétatelepítés ügyében változatlanul olyan megoldást akar, amely egyik fél biztonságát sem károsítaná, ugyanakkor lényegesen csökkentené az európai nukleáris szembenállás szintjét. A konkrét szovjet javaslatok célja ésszerű kompromisszum kialakítása Genfben. Gromiko a bécsi eszmecserén kénytelen volt felhívni a figyelmet arra, hogy Washington a fenti célokkal ellentétben továbbra is egyoldalú előnyökre törekszik. Figyelemelterelő célzattal előterjeszt ugyan javaslatokat, de mindig kitapintható ugyanaz az amerikai szándék: bármi áron tető alá hozni a rakétatelepítést. H nyugatnémet polity tikának — mint Washington legerősebb nyugat-európai szövetségesének — szerepe nagy fontosságú az események alakulásában. Bonn az elmúlt időszakban távolról sem abban az irányban fejtette ki aktivitását, hogy az Egyesült Államokat józan átértékelésre késztesse. Pedig Frankfurt, Bonn, Bremerhaven, s a többi nyugatnémet nagyváros tömeg- tüntetései egyértelműen jelzik a politikai irányításnak, hogy az NSZK tömegei nem akarják a rakétákat, viszont határozottan igénylik a genfi kiutat. Tiltakozó szavukkal minden józan ember egyetért Európa földjén. Győri Sándor — A nyugatnémet békemozgalom hétfőn a „Nők Ellenállási Napjával” folytatta az amerikai rakéták telepítése elleni akcióhetét. Az ország számos városában gyászruhás nők vonultak fel, általános, nemzetközi leszerelést követelve. Ilyen értelmű szöveget adtak át a tüntetők a bonni hadügyminisztérium vezetőinek. Gyűléseket tartottak Frankfurtban, Hamburgban, Münchenben, Essenben, Heidel- bergben és más városokban. Würtzburgban tizenhét katolikus és evangélikus hivő egyhetes éhségsztrájkot kezdett, így juttatva kifejezésre a békéért érzett aggodalmát. A legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió Saar-vidéki ifjúsági szervezete Saarbrückenben nyilatkozatban követelte, hogy a nyugatnémet kormány utasítsa el a Pershing—2 rakéták NSZK-beli telepítését. Képünkön: Bremerhavenben rendőrök állják el a tüntetők útját egy amerikai katonai bázis előtt. Uganda ismét jelentős lépést tett előre a nők egyenlő jogaiért folytatott küzdelemben. 1984- től minden férfi és nő egyenlő — legalábbis — az adóbeszedők szemében. A kormány a jövő év elejétől a jövedelem- adót kiterjeszti a gyengébb nemre is. Kivételt ez alól a szebbik nemnek csak a mezőgazdaságban dolgozó képviselői nyernek. A kormány a helyi hatóságok pénzalapját tervezi növelni az egyenlőbb adókkal. Ugandában egyébként jóval előbbre tartanak a női emancipáció terén, mint a legtöbb afrikai országban. Kedves hagyomány, hogy a férjek meghagyják feleségük vagy — és ez a gyakoribb — feleségeiknek azok mezőgazdaságból származó bevételét, és — hogy a politikában ne csak okosak vegyenek részt, hanem szépek is — az ugandai hölgyék már az első, 1963-as szabad választásokon is szavazhattak. Párizsból jelenti az MTI „Béke-karavánok“, tüntetések az amerikai rakétatelepítések ellen E héten Franciaországban is nagyszabású béketüntetések lesznek tiltakozásul az amerikai rakétatelepítések ellen. Tizenkét francia városból „béke-karavánok” indulnak Genfbe, hogy átnyújtsák az ott tárgyaló szovjet és amerikai küldöttségeknek azokat a beadványokat, amelyek aláírói mielőbbi megegyezést sürgetnek a fegyverkezési verseny újabb eszkalációjának elhárítására. Szombaton délután Párizsban és öt nagy vidéki városban felvonulásokat rendeznek az emberiség jövőjét fenyegető fegyverkezési hajsza ellen. A felvonulásokon a nukleáris fegyverzetek befagyasztását, újabb rakétatelepítések megakadályozását követelik majd, valamint azt, hogy Genfben addig folytatódjanak tovább a tárgyalások, amíg nem jön létre megegyezés. Hétfőn Norvégiában országos leszerelési akcióhét kezdődött. A nukleáris fegyverkezés, az új amerikai közép-hatótávolságú rakéták telepítése elleni tiltakozó akciósorozatot a „Nemet az atomfegyverekre” elnevezésű norvég békemozgalom kezdeményezte. A hét programjában tiltakozó felvonulások, tömeggyűlések, leszerelési szemináriumok és kiállítások szerepelnek. A tiltakozóhét záróakkordjaként fáklyás menet lesz Oslóban. Több mint félszáz norvég társadalmi szervezet, köztük szakszervezetek, nő- és ifjúsági szervezetek felhívást intéztek a norvég parlamenthez, követelve, hogy hozzanak olyan határozatot, amely kötelezi a kormányt: foglaljon állást az első csapásmérő, új amerikai rakéták Európába való telepítése ellen. Andrej Gromiko szovjet és Hans-Dietricb Genscher nyugatnémet külügyminiszter Bécsben vasárnapi utolsó megbeszélésük előtt. (Kelet- Magyarország telefotó) NEGYVEN ÉVE TÖRTÉNT Egy történelmi jelentőségű konferencia 943-ban a Vörös Hadsereg sztálingrádi, Don-menti és kurszki hatalmas győzelmei döntő fordulatot hoztak a második világháború menetében. Világossá vált, hogy Hitler-Németország és szövetségeseinek teljes veresége a nem távoli jövő kérdése. Ilyen körülmények között ült össze 40 évvel ezelőtt, — 1943. október 19-én Moszkvában — á szovjet kormány kezdeményezésére a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy Britannia külügyminisztereinek konferenciája, hogy a gyökeresen megváltozott nemzetközi helyzetben meghatározza az antifasiszta koalíció közös hadászati és politikai teendőit, rendezze a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió között felmerült problémákat, s előkészítse a három nagyhatalom kormányfőinek (Sztálin, Roosevelt, Churchill) egy hónappal később Teheránban sorra kerülő találkozóját. A moszkvai értekezlet a második világháború időszakának egyik legfontosabb politikai eseménye volt. A minisztereknek az október 30-ig tartó véleménycsere eredményeként nyolc világjelentőségű, az egész emberiség további sorsát érintő kérdésben sikerült közös nevezőre jutniuk! A Moszkvába érkezett amerikai kormányküldöttség élén Cordell Hull, a britén Anthony Eden állt, a szovjetet Molotov vezette. A delegációkban magas rangú katonatisztek is helyet kaptak, mivel a hadászati problémáknak a Szovjetuniót kielégítő megoldása nélkül nem lehetett politikai tárgyalásokat folytatni. A tanácskozás azzal indult, hogy a Szovjetunió javaslatot terjesztett elő: vitassák meg, hogyan lehet megrövidíteni a Németország és szövetségesei ellen viselt háborút — azaz, mikor lesz második front és mi lesz a szerepe? Erről kompromisszumos megállapodás született. Nem rögzítették ugyan a szovjet fél határozott óhaját, miszerint 1944 májusában végrehajtják a franciaországi partraszállást (ezt egy hónappal később Teheránban Sztálinnak sikerült elfogadtatnia) de a közös közlemény leszögezte, hogy a. három kormány „a háború befejezését tekinti legelső feladatának”. Magától értetődik, hogy a napirendi témák közül a német kérdés került az első helyre. A szovjet kormány azon a véleményen volt, hogy gondoskodni kell a fasizmus teljes megsemmisítéséről, újjászületésének megakadályozásáról, az európai tartós béke biztosítása céljából pedig megfelelő ellenőrzés alá kell helyezni Németországot. Molotov hangsúlyozta: „A német népet nem lehet azonosítani a hitlerista klikkel, s Németország jövőjének eldöntésekor tiszteletben kell tartani a német nép törvényes jogait és érdekeit”. Hull és Eden felvetette Németország háború utáni feldarabolásának gondolatát. A három kormányküldöttség nyilatkozatot adott ki az osztrák kérdésről, amelyben kifejezték óhajukat, hogy „tanúi legyenek a szabad és független Ausztria feltámadásának”. Elhatározták, hogy a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia részvételével létrehozzák az Európai Konzultatív Bizottságot „a hadműveletek befejeztével adódó európai problémák tanulmányozására”. Ez a bizottság dolgozta ki többi között az ellenséges országok kapitulációjának feltételeit. A konferencia deklarációt fogadott el arról, hogy a hitleristák felelősek elkövetett bűntetteikért. Ez az okmány képezte a háborús bűnösök ellen a háború után lefolytatott bírósági eljárások jogi alapját. Megegyeztek abban, hogy az ellenséges országokból bármelyikükhöz érkező békejavaslatok sorsáról közösen döntenek. A külügyminiszterek nyilatkozatot írtak alá Olaszországról. Ebben hangoztatták: „a fasizmus minden következményével együtt megsemmisítendő, és az olasz népnek lehetőséget kell adni arra, hogy kormányzati és egyéb intézményeit a demokrácia elvei alapján hozza létre”. A konferencia utolsó napján fogadták el a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Kína nyilatkozatát az egyetemes biztonságról. Kijelentették: „elhatározott szándékuk, hogy a háborút mindaddig folytatják a velük harcban álló tengelyországok ellen, amíg az ellenség feltétel nélkül nem kapitulál”. Elismerték annak szükségességét, hogy a „lehető legrövidebb időn belül általános nemzetközi szervezet létesüljön a nemzetközi béke és biztonság fenntartására” (a későbbi ENSZ). A megalakítandó szervezet „minden békeszerető ország szuverén egyenjogúságának elvére épül, s tagja lehet minden békeszerető ország, legyen az akár nagy, akár kicsiny”. A küldöttségek állást foglaltak amellett, hogy az együttműködést a háború után is folytatni kell, mert „csak így tartható fenn a béke és biztosítható a népek politikai, gazdasági és szociális felvirágzása". Q négy nagyhatalom kormánya ünnepélyesen azt is kijelentette, hogy tanácskozik .és együttműködik majd „egy olyan egyezmény létrehozása érdekében, amely a fegyverzet háború utáni korlátozására vonatkozik”. A konferencia sikeres munkájához, ösz- szehangolt, nagy jelentőségű határozatainak elfogadásához alapvetően hozzájárult a szovjet állam következetes politikája, amely az antifasiszta koalíció erőinek tömörítését és a világ háború utáni demokratikus berendezését szolgálta. A moszkvai konferencia a mának is értékes tanulságokkal szolgál. Bebizonyította, hogy lehetőség van a nagyhatalmak gyümölcsöző együttműködésére. A külügyminiszterek nemcsak a hadműveletek, hanem a háború utáni békés berendezkedés kérdéseit is sikeresen megoldották, olyan alapelveket és célokat rögzítettek, amelyeknek valóra váltása napjainkban is a béke, biztonság és az államközi kapcsolatok szilárdságának, erősítésének biztosítéka. Márkus Gyula Kongresszus előtt a kínai szakszervezetek Kína 73 millió tagot számláló szakszervezeti tömörülése, az összkínai Szakszervezeti Szövetség kedden megkezdi X. kongresszusát. A 12 napos kongresszuson közel kétezer választott küldött hallgatja meg a központi beszámolót, módosítja a szervezeti szabályzatot és választja meg az új vezető szerveket. Hétfőn Pekingben közölték, hogy a X. kongresszus célja: összegezni a kínai munkás- mozgalomban a 1978-as IX. kongresszus óta felgyülemlett tapasztalatokat, meghatározni a kínai szakszervezetek jellegét és feladatait a gazdasági építés jelenlegi időszakában. Az előző kongresszus még olyan körülmények között tanácskozott, amikor — bár a „négyek bandája” már lakat alatt volt — még igen erős volt a balos befolyás, és nem sikerült teljesen felszámolni a „kulturális forradalom” által a kínai szakszervezeti mozgalomban okozott károkat. A kulturális forradalom tíz éve alatt — 1966—1976 között — a szakszervezetek gyakorlatilag beszüntették működésüket Kína idén nyáron már ismét elfoglalta helyét a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetben (ILO). s bár álláspontja azSZVSZ-szel kapcsolatban semleges, nemzetközi kapcsolatai igencsak kiszélesedtek. Pekingben hangsúlyozzák, hogy a kelet-európai szocialista országok szakszervezeteivel is készek helyreállítani a kapcsolatokat. Példaként említették, hogy a kínai szakszervezeti szövetség egyik alelnöke, Huang Min-vej járt Magyarországon és Kínába szóló meghívást nyújtott át Budapesten a magyar szak- szervezeteknek. A kínai szakszervezetekben jelenleg 433 ezer alapszerv működik, és feladatai között ismét szerepel a dolgozók alapvető érdekeinek védelme. Az ötvenes években ezért még az „ökonomizmus” vádjával illették a szakszervezeteket. Pekingben most megerősítették, hogy a szakszervezetek a kormányzattal közösen részt vesznek a kínai bér- és prémiumrendszer reformjában, melynek célja: az egyen- lősdi megszüntetése. A kínai szakszervezeti élet új színfoltja az elmúlt négy-öl évben a munkásgyűlés, melynek megteremtését maga Teng Hsziao-ping szorgalmazta. A munkások a munkásgyűlések révén vesznek részt a vállalati irányításban, véleményt nyilvánítanak, és van bizonyos felügyeleti szerepük is. Amikor a munkásgyűlések nem üléseznek, a szakszervezetek azok képviseletében folytatják a napi munkát. A kínai szakszervezetekbe nem kötelező a . belépés. A szakszervezeti tag fizetésének 0,5 százalékát vonják le tagdíjként. Az 1982-es statisztika szerint a dolgozók és alkalmazottak pénzben kifizetett átlagbére: 66,5 jüan. Sarkadi Kovács Ferenc
