Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-11 / 215. szám

4 Kelet-Magyarország 1983. szeptember 11. Lipcsében megrendezték a hagyományos őszi nemzetközi vásárt. Képünkön: Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára (középen) meglátogatta a magyar pavilont is. A HÉT — CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: szovjet—indiai külügyminiszteri találkozó Moszkvá ban — Honecker megbeszélést folytat Schmidt volt nyu­gatnémet kancellárral — A brit szakszervezetek kong­resszusa KEDD: szovjet kormányilatkozat a dél-koreai gép ügyéről, Reagan szovjetellenes szankciókat jelent be, Washington a Biztonsági Tanács napirendjére erőlteti a vitát — Genfben folytatódnak a szovjet—amerikai tárgyalások az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról SZERDA: Madridban megnyílik az Európa-találkozó külügy­miniszteri szintű záróülése, a máltai hozzájárulással le­hetővé válik a nagyjelentőségű záródokumentum, kon­szenzussal való elfogadása. CSÜTÖRTÖK: Gromiko—Shultz találkozó Madridban — Űjabb nemzeti tiltakozási nap Chilében — Súlyos provokációk Nicaragua ellen, Weinberger hadügyminiszter közép- amerikai körútja FENTEK: Libanonban folytatódnak a harcok, az Egyesült Ál­lamok katonai jelenlétének fokozását fontolgatja — Ka- pica szovjet külügyminiszter-helyettes pekingi látogatása SZOMBAT: A szovjet külügyminiszter befejezi párizsi munka­látogatását — II. János Pál pápa Bécsbe érkezik — L’Humanité ünnepség Párizs, Avante fesztivál Lissza­bon mellett A hét három kérdése Hazánkba érkezik a brit külügyminiszter Dr. Várkonyi Péter külügyminiszter meghívá­sára szeptember 12-én hivatalos látogatásra hazánk­ba érkezik Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter. Gromiko Franciaországban Tanácskozás Mitterranddal O Hogyan alakultak a hé­ten a kelet—nyugati kapcsolatok? Három akadozó esztendő után három gördü­lékeny nap: Madridban sike­resen befejeződött az Európa- találkozó. Miután Málta hoz­zájárulásával elhárult az utolsó akadály Is (a szigetor­szág kívánságát egy Földközi­tengeri értekezlet megtartá­sára, kompromisszumos for­mulával elnapolták), egyhan­gúlag elfogadták a csaknem negyvenoldalas kiegyensúlyo­zott és tartalmas záródoku­mentumot. Érthető, ha a maga szem­pontjából mind a harmincöt országnak lehettek ilyen vagy olyan fenntartásai egyes szö­vegrészekkel kapcsolatosan, Madrid mégis annak jelképe lett, hogy van lehetőség az ésszerű megállapodásokra és szükséges a helsinki folyamat folytatódása. Ha Madrid egyértelműen pozitív visszhangot válthatott ki — a hét másik jelentős eseményéhez, amelyet Genf neve fémjelez, egyelőre csak várakozások fűződhetnek. A svájci városban hosszabb szünet után ismét asztalhoz ültek a Kvicinszkij és Nitze által vezetett szovjet, illetve amerikai delegációk, hogy az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról tárgyaljanak. Joggal beszélnek döntő sza­kaszról, hiszen az Egyesült Államok és a NATO kilátás­ba helyezte, hogy a megegye­zés elmaradása esetén még az idén megkezdik az ameri­kai középhatósugarú rakéták nyugat-európai telepítését. A sajtójelentések a decemberi dátumot emlegetik az első 13 Pershing—2 rakéta NSZK-ba történő szállításával kapcso­latosan. Szovjet részről egy lényeges új javaslattal jöttek Genfbe: Moszkva, miután a legalacso­nyabb szinten egyenlőség ala­kul ki a szovjet, illetve a NATO „eurofegyverek” kö­zött, kész megsemmisíteni a leszerelésre kijelölt rakétá­kat. Ez a bejelentés azért nagy horderejű, mert a nyu­gati propaganda azt hangoz­tatta, hogy az európai konti­nensről kivonásra kerülő szovjet rakétákat az Uralon túl helyezik el, azokat tehát könnyen vissza lehet küldeni, illetve Ázsiában „Japán és Kína ellen irányulhat­nak ...” A szovjet lépést a józan nyugati körökben ked­vezően fogadták, de a másik oldalon nem látszik hasonló erőfeszítés. A keleti-nyugati viszony bonyolultságára jellemző, hogy a napokban súlyos ter­helés is érte, a dél-koreai re­pülőgép ügye kapcsán. A té­nyek ismertek: a dél-koreai Boeing, amely alakját illető- tően kísértetiesen hasonlít az ugyancsak Boeing gyártmá­nyú, de valamivel rövidebb RC—135-ös katonai felderí­tőgépre, sorozatosan megsér­tette a Szovjetunió légterét, olyan térségben, ahol többek között stratégiai rakétabázi­sok vannak. Minden jel ar­ra mutatott, hogy szándékos behatolás történt, felderítés céljából, s miután minden fi- figyelmeztetés eredménytelen maradt, a szovjet határvéde­lem kénytelen volt megtenni a szükséges ellenintézkedése­ket. Ügy tűnik, hogy a legma­gasabb sebességfokozatra kapcsolt amerikai hisztéria­kampány mintha azonnal el­lensúlyozni kívánta volna a madridi jó hírt: a dél-koreai gép ügyén vagy inkább ürü­gyén felfokozták a feszültsé­get, s például egy olyan fon­tos lehetőség, mint a madridi Gromiko—Shultz találkozó a szükséges párbeszéd helyett, terméketlen viták színtere lett. A történteket arra is ki akarják használni Washing­tonban, hogy előmozdítsák az új fegyverkezési programok keresztülvitelét s megköny- nyítsék az óhajtott rakéta te­lepítést. Egyetlen hét eseményeiről adtunk csupán tömör össze­foglalót, de azok jól érzékel­tetik a nemzetközi életben megnyilvánuló ellentétes irányzatokat... O Miért fokozódik a fe­szültség Libanonban? Az izraeli csapatok befejez­ték a sokat vitatott átcsopor­tosítást; Libanonban ismét fellángolt a polgárháború; a harcokba egyre inkább be­avatkozik a Bejrutban állo­másozó „békefenntartó-erők” amerikai kontingense — ezek voltak a vezérszavak a hét li­banoni válságjelentéseiben. A részleges izraeli vissza­vonulás, forma szerint, talán elégedettséget is kelthetne, hiszen 600 négyzetkilométer­nyi területet elhagytak a megszálló csapatok. Csakhogy 2800 négyzetkilométeren, Li­banon területének mintegy 30 százalékán maradtak, sőt hosszú tartózkodásra rendez­kedtek be. A tartósnak ígér­kező dél-libanoni izraeli je­lenlét elkerülhetetlenné teszi a Szíriái csapatok észak- és kelet-libanoni állomásozását, így maga a bejrúti kormány országa egyharmadán gyako­rolhatja csak szuverenitását. Ott viszont polgárháborús fe­szültség uralkodik, mert egy olyan hatalomról van szó, amely csupán a lakosság egy részét képviseli. Ezért lángol­tak fel a harcok a magukat fenyegetve érző druzok, va­lamint a falangista milíciák között, s a libanoni hadsereg nem túlságosan pártatlan: ál­talában a jobboldali keresz­tény fegyvereseket segíti. (Az izraeli hadsereg egyébként éppen egy olyan területről vonult vissza, ahol várható volt a véres ellenségeskedé­sek kiújulása.) A harcokba mindinkább belesodródik, sőt beavatko­zik a többnemzetiségű, úgy­nevezett békefenntartó erő, elsősorban az amerikai kon­tingens. Száztíz napja annak, hogy az amerikaiak közvetítésével létre jött a libanoni különal- kú. Mindent hozott csak bé­két nem, s az amerikai kato­nai jelenlét kiterjesztésével új bonyodalmakkal fenye­get. a történelem sajátos fricskája, hogy a vész­harang épp az AUen- de kormányt megdöntő vé­res puccs tizedik évfordu­lója táján kondult meg. A sorozatos nemzeti tiltakozó napok jelzik: Chile belépett a Pinochet utáni korszakba, még akkor is, ha a tábornok- elnök változatlanul az 1989- ig tervezett mandátumáról szónokol. A politikai pártok és a szakszervezetek már nyiilltan tárgyalják a diktá­tor távozását követő alkot­mányos lépések menetrend­jét, az erőszakrendszer pe­dig egyre újabb engedmé­nyekre kényszerül. A felszínen, látványosan, néhány hónap alatt omlottak le a diktatúra pillérei. Az első nagyszabású megmoz­dulásra májusban került sor a szakszervezetek sztrájk- felhívását követően. Az or­szágos tiltakozó nap meg­ismétlődött júniusban, júli­usban, majd augusztusban. Pinochet mind ingerültebb választ adott a tömegek elé­gedetlenségére, sokezer fegy­verest vezényeltetett az ut­cákra. Az erőszak mégsem segí­tett. Pinochet, utolsó lehető­ségeként, egyfajta politikai végjátékként az engedmé­nyek módszeréhez folyamo­dott. A kulcsfontosságú — a miniszterelnöki tisztséggel egyenértékű — belügyminisz­teri posztot egy konzervatív polgári politikusra, Qnofre Jarpára bízta. Az új belügy­miniszter feladatául kapta, hogy kompromisszumokkal ossza meg az ellenzéket, kí­nálja fel a párbeszédet a pol­gári pártoknak. Feloldották a tíz éve érvényben lévő rendkívüli állapotot. ígére­tet tettek a betiltott politi­© Mi áll a súlyos Nica- ragua-ellenes provoká­ciók hátterében? Vannak egybeesések, amelyekről ne­héz feltételezni, hogy puszta véletlenek lennének. Caspar Weinberger közép-amerikai szemleutat tart, s ezzel egy- időben lemondták egy ame­rikai külügyminiszter-he­lyettes nicaraguai látogatá­sát, viszont súlyos provoká­ciók érték a haladó politikát folytató országot. Eddig is rendszeresek vol­tak az ellenforradalmárok, a „contrák” betörései, igaz ezek elakadtak a határtérségben, a résztvevők véres fejjel voltak kénytelenek visszamenekül­ni kiinduló bázisaikra, hon- durasl területre. A héten azonban több légitámadással kísérleteztek Managua, Rio San Juan és Corinto ellen. Jellemző közjáték lehetett, hogy a contrák egyik Mana­gua felé szálló gépe azt a la­kónegyedet bombázta, ahol d’ Escoto külügyminiszter is lakik. A külügyminiszter — aki ellen már elkövettek me­rényletet — azonban „házon kívül” volt. Éppen Panama­városban tárgyalt a négyes Contadora-csoport képvise­lőivel (Panama, Mexikó, Ko­lumbia, Venezuela) a közép­amerikai válság békés meg­oldási lehetőségeiről. kai pártok működésének en­gedélyezésére, kivéve persze a marxista, baloldali erőket. A dé.tátarral egyébként há­rom fő politikai csoportosu­lás néz farkasszemet. Nem pártok, inkább személyisé­gek gyűjtőmedenicéje a PRŰ­DÉN. Ennél sokkal fonto­sabb a demokratikus szövet­ség, amely a centristának minősülő kereszténydemok­raták kezdeményezésére született. Részt vesz benne a jobboldali nemzeti párt. a középutas radikális párt, s a szocialista párt egyik mérsékelt szárnya. Program­juk a katonai rendszerrel való párbeszéden alapul, de ők is követelik Pinochet le­mondását. A legújabb ellen­zéki tömörülés, a demokra­tikus népi front, amely a kommunista párt, a MAPÜ és a szocialisták következetes baloldali szárnya részvételé­vel augusztus végén hirdet­te meg programját, egy ideig­lenes kormány azonnali meg­alakítását követeli. Az Allende-kormányt meg­döntő puccs pillanatában Chile politikailag megosz­tott ország volt. Pinochet azt hitte, hogy véres terrorral, tízezrek kivégzésével, száz­ezrek bebörtönzésével és száműzésével tartósan meg­félemlíthet mindenkit. Olyan „csendes többsé­get” kívánt megnyerni A hivatalos munkalátoga­táson Franciaországban tar­tózkodó Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács első elnökhelyettese, külügyminiszter pénteken ta­lálkozott Francois Mitterrand francia köztársasági elnökkel. Megbeszélésükön kitértek a nemzetközi politika alapvető fontosságú problémáira, va­lamint a Szovjetunió és Fran­ciaország közötti kapcsolatok fejlesztésének elvi kérdéseire. Gromiko felhívta a figyel­met azokra a szovjet javasla­tokra, amelyek a fegyverke-, zési hajsza megfékezésére, a nemzetközi feszültség csök­kentésére és a világbéke megőrzésére irányulnak. A Szovjetunió jóindulatát tük­rözi az az új szovjet kezde­ményezés, amely arra hiva­tott, hogy előmozdítsa a meg­állapodást az európai nukle­áris fegyverzet csökkentésé­ről. A kezdeményezésről Franciaországot Jurij Andro­pov üzenetben tájékoztatta. Szovjet részről rámutattak; még van lehetőség a kölcsö­nösen elfogadható megállapo­dásra, ha a másik fél — az Egyesült Államok — kinyil­vánítja erre való hajlandósá­gát. Andrej Gromiko pénteken tanácskozott Claude Cheysson francia külügyminiszterrel is. A tanácskozás középpontjá­ban az európai helyzet állt, különös tekintettel a nukle­áris fenyegetés növekvő ve­szélyére Európában. Gromiko hangsúlyozta: a Szovjetunió építő jellegű és rugalmas álláspontra helyez­kedik az európai nukleáris fegyverzet korlátozásáról Genfben folytatott szovjet- amerikai tárgyalásokon. A francia fél figyelmét felkel­magának, amely „nem poli­tizál”, amelyet kielégít a fo­gyasztói modell. Fokozatosain magánkézbe adta a koráb­ban államosított vállalatok zömét, megnyitotta a kaput a külföldi termékek és hite­lek előtt. Visszacsinálta az Allende-időszak agrá>rreform- ját. Megszüntette a rendkí­vül haladó állami biztosítá­si rendszert. Gazdasági modelljének a munkások és a parasztok kez­dettől fogva kárvallottjai vol­tak; ám a válság később már érintette az importdömping- gel versenyképtelen hazai kis- és középvállalkozókat is. tette a Jurij Andropov által előterjesztett új szovjet kez­deményezés; ez tükrözi a Szovjetuniónak azt a készsé­gét, hogy amennyiben az Egyesült Államok lemond ra­kétáinak európai telepítésé­ről, és kölcsönösen elfogadha­tó megállapodás jön létre, a Szovjetunió felszámolja az európai területen állomásoz- tatott rakétáinak a megálla­podás értelmében csökken­tendő hányadát, köztük je­lentős mértékben SS—20-as jelzésű rakétákat. A szovjet erőfeszítések nyomán a genfi tárgyalásokon most megvan az alap ahhoz, hogy megálla­podás jöjjön létre bármelyik fél érdekeinek csorbítása nél­kül. Minthogy a francia fél fel­vetette a dél-koreai repülő­gép incidensének kérdését, Gromiko az üggyel kapcsolat­ban elmondotta: kétségtelen, hogy az Egyesült Államok által kitervelt szovjetellenes provokációról van szó, amely­nek célja tágabb értelemben a nemzetközi helyzet további élezése. A Szovjetunió és Francia- ország közötti kétoldalú kap­csolatok fejlesztésével és táv­lataival kapcsolatban a szov­jet és a francia fél kifejezte kölcsönös készségét e kapcso­latok további elmélyítésére, külön kiemelve a politikai érintkezés jelentőségét az ál­talános együttműködés elő­mozdítása szempontjából. A megbeszéléseket,, ame­lyek tárgyszerű légkörben zajlottak le, a feleknek az a törekvése jellemezte, hogy felkutassák a kölcsönös meg­értés területeit. A külföldi kölcsönökre épí­tett gazdaságpolitika néhány év után megbosszulta magát; a vállalatok, a magánbankok sorra csődbe mentek. Chile szinte fizetésképtelenné vált, külföldi adósságai meghalad­ták a 18 milliárd dollárt. A pénzügyi krízis gazdasági vál­ságba torkollott. 1981-ben és 1982-ben a termelés több mint tíz százalékkal esett, százezreket bocsátottak el munkahelyükről. Ma a fővá­rosban, Santiagóban a mun­kanélküliek aránya megha­ladja a húsz százalékot. A statisztika szerint a lakos­ság életszínvonala a tíz évvel ezelőtti szint alá esett. A tö­meges elégedetlenség először gazdasági követelésekben fe­jeződött ki, s fokozatosan ter­jedt át politikai síkra. A Pinochet-diktatúra kép­telen a gazdasági válság or­voslására, s ma már a fegy­veres fenyegetéssel sem tudja visszaszorítani az egyre erő­södő követelést: Pinochet tá­vozzék ! Egy felvétel 1973-ban politikai foglyok a santiagói stadionban a katonai prices után Réti Ervin TlZ ÉV UTÁN A diktátor végjátéka 115811

Next

/
Thumbnails
Contents