Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-09 / 213. szám
2 Kelet-Magyarország 1983. szeptember 9. 0®Q0@0 Tóthpál Gyula fotókiállítása Elementáris szimmetria címmel szeptember 7-én nyílt meg a megyei művelődési központ fotógalériájában Tóthpál Gyula fotókiállítása. A Pozsonyban élő 42 esztendős művész a Bodrogközből származik. 1959-től közli képeit a szakfolyóiratokban, sajtóban. Közel egy évtizedig az Üj Szó fotószerkesztőjeként dolgozott. 1975 óta a Szlovák Képzőművészeti Alap tagja. Mintegy hatvan fekete-fehér képét állítatták ki most Nyíregyházán. Eddig kilenc önálló tárlata volt, számos hazai és külföldi versenyen szerepelt felvételeivel. Képeinek központi témája mindig az ember. Életképeket, sorsokat, érzéseket tömörít fényképezőgépével. Megannyi dráma, köznapi konfliktus vibrál alkotásaiban. Tóthpál Gyula Elementáris szimmetria című kiállítását október 3-ig kereshetik fel az érdeklődők. Egy kép a kiállításból: Sors az őszben. HERBARIA- IRODALOMBÓL Előadás a múzeumi baráti körben A nyári szünet után először találkoznak ismét szeptember második hétfőjén a nyíregyházi múzeumbarátok. A Jósa András Múzeum baráti köre 1976 óta működik, jelenleg több mint százhúsz tagot számlál. Rendszeresen látogatják a havi üléseket, a kiállításnyitók törzsvendégei, szellemi, műveltségi vetélkedők résztyévői. önzetlenül segítik leletbe jelentésekkel a múzeológusok munkáját. Szeptember 12-én, hétfőn a nyíregyházi múzeum előadótermében gyűlnek össze baráti köri tagok. Ezúttal a magyar gyógynövényirodalom fejlettségéről hallhatnak érdekes részleteket. A vetített diaképes ismeretterjesztő előadást dr. Fazekas Árpád főorvos tartja. A Jósa András Múzeum mellett működő Tájak—Korok—Múzeumok klub tagjai is találkoznak ebben a hónapban. Szeptember 26-án íszak-Nyírség építészetéről és Hajdú-Bihar melye műemlékeiről hangzik el előadás. TÁNCOS FIÚK KERESTETNEK Fellépés a szépségversenyen f > Irodalmi presszó Szokásos nyári szünete után szeptember 25-én újra indul a Szabolcs- Szatmár megyei írócsoport és a vendéglátó vállalat által szervezett vasárnap délelőtti irodalmi presszó. A havi egy alkalommal tartott rendezvényen irodalmi lapok és ■folyóiratok munkatársait hívják meg, hogy kellemes környezetben találkozhassanak velük az irodalom és a művészetek iránt érdeklődők. A találkozók az újjászületett Korona presszójában lesznek. Első alkalommal a debreceni Alföld című folyóirat szerkesztősége vendégeskedik Nyíregyházán. A tervek szerint a Forrás, a Somogy, a nyíregyházi Pedagógiai Műhely című folyóiratok, az Élet és Irodalom, és a Magyar Ifjúság című hetilapok munkatársait szeretnék még meghívni, és keresik a lehetőséget arra, hogy más művészeti ágak művelői is bemutatkozhassanak időnként ezeken a sokak által kedvelt irodalmi matinékon. A most elkezdődő szezonban fog sor kerülni az irodalmi presszó ötvenedik találkozójára, erre a jeles eseményre antológiát ad ki a vendéglátóipari vállalat, szabolcsi írók és költők a szülőföldről szóló írásaiból. \_______________________/ Jó híreket hallottunk az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Házban az Ifjú Gárda fúvószenekar és az ezreddobos lányok legközelebbi szerepléseiről. A nemrégiben újjászervezett csoportot Nyíregyháza közönsége a vasárnapi Omega-kon- cart előtt láthatja, hallhatja a városi stadionban, s másnap, szeptember 12-én már a fővárosban mutatkoznak be egy olyan rendezvényen, melyet egyebek között angol és NSZK-beli tévétársaságok is közvetítenek. Budapesten tart karatebe- mutatót és női szépségverSzínháznaptár Gellért Péter vendégrendező vezetésével folynak A két Bolyai próbái a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. A díszleteket és a jelmezeket Csík György főiskolai hallgató tervezi, aki már több filmben, tévéjátékban működött közre, és ez lesz a nyolcadik komolyabb színházi tervezése. Az előadás dramaturgja Vend András, zeneszerzője pedig Melis László, szintén vendégek. Felújítják a Kvantum Famtum csapdáját. Az elmúlt évad végén eltávozott színészek szerepét Rudas István, Réz Judit, Hetey László, Tóth Károly és Várnay Ildikó veszi át. Az előadás szeptember 11-én 10 és 13 órától, és 18-án délelőtt 10 órától lesz. Szeptember 24-én mutatják be A két Bolyait, bérletszünetben, és 29-én kezdődnek el a bérletes előadásai, az összevont Ódry—.Déryné- bérlettel. senyt a Hunyadi expressz szabadidő- és szolgáltató sportegyesület hétfőn délután négytől. Erre hívták meg a fúvószenekart és a lányokat — természetesen nem versenyezni, hanem azért, hogy a jó hangulathoz ők is hozzájáruljanak szórakoztató műsorukkal. A művelődési ház egy másik együttesének háza tájáról is hallottunk újat: ismét várják az érdeklődők jelentkezését a Szabolcs-Volán utánpótláscsoportjaiba. Elsősorban fiúk kerestetnek, 14 éven felül — a Tanácsköztársaság téri Irodaházban. Tordai János: Pásztor. A Nagykállóban élő faragó az augusztusi országos nép- művészeti kiállításon és pályázaton munkáiért Gránátalma nivódíjat kapott. (Fotó: Jávor) Szeptember 10-én, szombaton délután 3 órától a művelődési központ első emeleti társalgójában báb- és játék- készítést szerveznek a gyermekeknek. A játékban résztvevők mozgatható hengerbábokat, és különböző állatfigurákat készíthetnek. Húszéves az Omega együttes címmel mutatja be jubileumi koncertjét, 11-én este 8 árától az Omega együttes, a városi stadionban. A nagyszabású műsort Jan- csó Miklós és Hernádi Gyula rendezték. (Rossz idő esetén a koncert 12-én este lesz.) Bölcsődei gondozónőknek és óvónőknek rendeznek egész napos bábos továbbképzést szeptember 13-án a kamara- és a hangverseny- teremben. A Lenin téri kiállítóterem- ben Dombay Győző festő kiállítása látható szeptember 18-ig. A művelődési központ földszinti galériájában 26 ig Balogh Géza festményeit, a második emeleti fotógalériában október 3-ig Tóthpál Gyula pozsonyi fotóművész képeit tekinthetik meg az érdeklődők. 125 éves... Szeptember 5-én volt 125 éves a nyíregyházi vasútállomás. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás az épületben, fotókból, dokumentumokból, makettekből. A bemutatót ma, szeptember 9-én még megtekinthetik az utasok és az érdeklődők. Gyógyszer — postán Űj szolgáltatást vezetett be a Debreceni Postaigazgatóság júliustól a mátészalkai 2-es postán. A szatmári és beregi _ településeket érintő közúti postajáratok — kísérletképpen — a küldemények mellett gyógyszereket is szállítanak. A nyolc járat 74 olyan községet érint, ahol nincs patika. A gyógyszerre szoruló betegeknek nem kell- utazniuk a szükséges készítményekért. A receptet beviszik a postára, s másnap a kézbesítő soron kívül házhoz viszi a Mátészalkán kiváltott gyógyszereket. Eddig több, mint ötven esetben kaptak a posta közvetítésével patikai szereket, például Nagyhódoson, Csa- holcon, Garbolcon, Méhteleken a betegek. A kedvező tapasztalatok alapján a posta úgy tervezi, hogy szélesíti ezt az új szolgáltatást. (zsoldos) Vásárosnamény; Óvodabővítés — összefogással. Egy éve sincs, hogy megkezdődött Fehérgyarmaton a Május 14. téri óvoda bővítése. Az őszi mezőgazdasági munkák és más társadalmi felajánlások eredményeként a rendelkezésre álló állami támogatást megkétszerezték a fehérgyarmatiak. A helyi építőipari szövetkezet határidőre befejezte a munkát. így a kicsinyek augusztus végén birtokba vehették az óvodát, ahol az eddigi 25 helyett 50 gyermek elhelyezésére nyílt lehetőség. Képünkön,: az újjáalakított óvoda. (Molnár Károly felvétele) Forgalomszámlálás után kényelmesebb autózás Ha a gyűrű bezárul... A forgalom növekedése, az új utak építése időről időre közlekedési változtatásokat kíván. Az ehhez szükséges adtokat a szakemberek a forgalomszámlálók segítségével szerzik. Az utóbbi idők forgalom- számlálásai Nyíregyházán a körút építésével függnek ösz- sze, hiszen a körút gyűrűje belátható időn belül bezáródik, s ez természetesen a forgalom alakulására is nagy hatással lesz, de az ezzel ösz- szefüggő vizsgálódások még nem hatnak a mindennap lógósnak egyaránt veszedelmes. Itt — ismert ez is — korábban aluljáró építésével akarták a gondokat enyhíteni, ám erre anyagiak híján nem kerülhet sor. így nem marad más, mint a felszíni megoldás, lámpák és terelőszigetek elhelyezése. Ehhez az előmunkálatok még ebben áz évben megkezdődnek, s 1985-ben minden bizonnyal a mainál kevésbé nyaktörő vállalkozás lesz az itteni átkelés. S. Z. Csinosodni vágyik? Elérte vásárosnaményt is az aerobic-láz, s mint minden valamirevaló művelődési házban, ahol adnak a legújabb divatra, itt is indul október elején egy ug tomaklub, melyben a csinosodni vágyó lányok-asszonyok sportolhatnak. Most szervezik egyébként a többi, már honos tanfolyamokat is. Várnak még jelentkezőket a gépi hímző- és a különböző nyelvtanfolyamokra. Angolból gyermekeknek és , felnőtteknek is indítanak kezdő csoportot, ugyanígy németből is, s ha lesz elegendő érdeklődő, orosz nyelvtanfolyam is indul felnőtteknek. közlekedőkre. Más a helyzet az egyes utak forgalmi helyzetének megváltoztatásával, amikor a torlódások elkerülése, az út „átbocsátó” képességének növelése érdekében hoznak intézkedéseket. Most két változásra váró nagy forgalmú pontja van a városnak. Az egyik a Kun Béla utca—Erdősor—Kossuth utca kereszteződés, ahol a körút irányába szükséges az út „áteresztő” képességének növelése. Erre a legkézenfekvőbb mód, hogy az eddigi egy helyett a jövőben két sávon lehessen majd a körútra egyidejűleg ráhajtani. (Csak zárójelben: a Kossuth utcán is szükség lenne erre, de ott, jelenleg, három sáv létesítésére lehetőség nincs.) A másik hely, ahol hasonló változás lesz a Vasgyár utcai kereszteződés. Végül néhány szó Nyíregyháza közlekedési szempontból egyik legfőbb gondot okozó helyéről, a Kossuth utca, Rákóczi utca kereszteződéséről. Erről a csomópontról a forgalomszámlálók nélkül is tudott, hogy autósnak, gyaEgy hőnap rendeletéiből ÁTKÉPZÉSI TÁMOGATÁS — A KÖTELEZŐ PŐT ALKATRÉSZ-ELLÁTÁSRÓL A Magyar Közlöny augusztus 5-i számában jelent meg a pénzügyminiszter rendelete az átképzési támogatás elszámolásáról. Mint már korábban írtunk róla, ennek a támogatásnak a fizetésre a tanácsi engedéllyel végrehajtott szervezett munkaerőátcsoportosítások esetén van lehetőség. Az -átképzési támogatáshoz szükséges pénzügyi fedezetről a rendelet szerint a pénzügyminiszter gondoskodik az állami költségvetésből. A munkáltatók a dolgozók részére kifizetett támogatást havonta egy alkalommal, a tárgyhónapot követő 15-étől igényelhetik. A Magyar Közlöny 35. számában olvasható a Minisztertanács határozata a Volán vállalatok irányítási rendszerének korszerűsítéséről. A Volán Tröszt 1983. december 31-én megszűnik, s helyette a Minisztertanács 1984. január l-től létrehozza a Volán Vállalatok Központját, amelynek feladata a személy- és áruszállítási tevékenységek országos összehangolása lesz. A Minisztertanács új rendeletet adott ki a hazai előállítású gépek pótalkatrész-ellátásáról is, amely 1983. októben 15-én lép hatályba, de rendelkezéseit a korábban értékesített gépekre is alkalmazni kell. A jogszabály szerint a hazai előállítású gépek üzemben tartásához, illetve javításához szükséges pótalkatrészekről és tartozékokról a gyártó a gép szokásos élettartama alatt a gyártás befejezését követően is folyamatosan köteles gondoskodni. (Itt nem a tartós fogyasztási cikkekről van szó, azokra külön rendelet vonatkozik.) A gépek szokásos élettartamát az értékcsökkenési eljárások időtartamával megegyezően kell megállapítani, de az legalább'^ legfeljebb pedig 20 év lehet. A pótalkatrész- és tartozékellátás időtartamáról és módjáról a felhasználókat a gépek használati, kezelési útmutatóin, minőségi tanúsítványain vagy más módon kötelező tájékoztatni. A Magyar Közlöny augusztus 23-án megjelent, 37. számában olvashatók azok az új rendelkezések, amelyek a szabálysértési törvény módosítása kapcsán szeptember 1-én léptek hatályba. A tárgyalóteremből Elítélték a piricsei késes asszonyt Az sem mindennapi eset, ha egy részeg férfi egy rendőrre itámad. de hogy ugyanezt egy nő tegye, az ugyancsak fehér hollónak számít. Ezért váltott ki a szokottnál is nagyobb érdeklődést az 50 éves piricsei Diczkó Györgyné esete, s ennek az érdeklődésnek a kielégítéséhez járult hozzá úgy a Nyírbátori Járásbíróság, hogy a tárgyalást a piricsei tanácsházán tartotta, ahol mintegy hatvan helybeli lakos volt jelen. Diczíkóné április 29-én este részegen ment be a piricsei büfébe, s így hiába kért pálinkát, a felszolgálók nem adtak neki. Az asszony mérgében egy kést vett elő, randalírozni kezdett, mindenkit megöléssel fenyegetett. Követelőzésére egy kólát adtak neki, de ezt nem Itta meg, hanem szétlocsolta a padlón, ezért a büfé vezetője az éppen arra haladó rendőr segítségét kérte. A körzeti megbízott rászólt az asszonyra, hogy menjen ki a büféből, s az asszony szót is fogadott, ám amikor a rendőr be akart szállni kocsijába, Diczkóné utánament, szidni kezdte, majd a kezében lévő üveggel hadonászva támadt rá. A rendőr Diczkóné közelben lévő férjét kérte meg: csendesítse le a feleségét, vigye haza, de az asszony kiszabadította magát férje kezei közül és előbb egy teherautó alá akart ugrani, utána pedig egy 10 centi pengehosszúságú késsel támadt a rendőrre. A körzeti megbízott először gázsprével próbálta megfékezni Diczkónét, de mivel ez eredménytelen maradt, az asszony pedig tovább támadott, gumibottal csapott a karjára, de ez sem vetett véget a késes támadásnak. A körzeti megbízott ezután a földre szorította le az asz- szonyit, s csak így tudta tőle elvenni a kést. A helyszíni tárgyaláson a Nyírbátori Járásbíróság dr. Illés Béla tanácsa Diczkó Györgynét hat hónap börtön- büntetésre ítélte, mert figyelembe vette büntetlen előéletét, azt, hogy négy kiskorú gyermeke van, beteges, és cselekménye következményednek felismerésében közepes mértékben korlátozott volt. Diczkóné enyhítésért fellebbezett. (b. j.)