Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-08 / 212. szám

1983. szeptember 8. Kelet-Magyarország 7 gyermekvilág A zcm kai nyár üzenete Tizenévesek az almáskertben Augusztus 27-én utazott el a balatoni úttörővárosból az 1983. évi nyári táborozók utolsó tur­nusa, az úttörőgárda 3000 pajtá­sa. Velük együtt ezen a nyáron mintegy 15 000 úttörő táborozott Zánkán, köztük 29 országból ér­kezett 776 külföldi gyerek. Az úttörőket az öt kéthetes turnusban érdeklődésünknek, ott­honi csapataikban betöltött tiszt­ségüknek megfelelően különbö­ző szaktáborok várták. A prog­ramok sikeres lebonyolításában — úttörőváros munkatársain kívül — jelentős tevékenységet fejtettek ki a szolgálatellátó út­törők : bábegyüttesek, díszí­tők, fotósok, meteorológusok, postások, riporterek, táncegyüt­tesek, víziúttörők és zenekarok. Az első turnusban úttörőcsa­patok sport- és túrafelelősei tá­boroztak a legnagyobb számban. Ekkor érkeztek az egész év­ben kiemelkedő teljesítményt nyújtott iskolai gyermekkóru­sok is. A Balaton és tájának óvásában figyelmet érdemlő eredményeket elért úttörőket a környezetvédelmi szaktábor, az eszperantista úttörőket az esz­perantó nyelvi tábor várta. A filmművészet iránt érdeklődő úttörők igényei szerint állítot­ták össze a filmszemle szaktábor programsorozatát. Ebben az évben került sor el­ső ízben a kisegítő iskolák út­törőinek, valamint a hallássérült' gyerekek táboroztatására is, amely ugyancsak az első tur­nusban volt. A második turnusban zajlot­tak le az úttörők XIX. sakk­olimpiájának a döntői. A szak­táborok lakói között voltak ta­lálhatók a Magyar Televízió ál­tal meghirdetett „Pályán marad­ni” sportversenyének nyertes úttörői, a „Barátom a múzeum” a „Barátom a fénykép” közös­ségi játékokon eredményesen szerepelt pajtások* továbbá a gyermek néptáncegyüttesek leg­kiválóbb képviselői. Ismét az úttörőváros adott otthont a tu­dományos-technikai úttörőszem­le egyéni pályázatát nyert paj­tásainak. A turnusban az úttörő­tanács-titkárok táboroztak a legnagyobb számban. A harmadik turnusban ugyan­csak az úttörőtanács-titkárok szaktábora volt a legnépesebb. A víziúttörők szaktáborába azok a hetedik osztályos gyere­MESTER ATTILA: Tótágas A folyó mintha állana, a part meg mintha szállana. Egy kecske, — fához kötve lánccal — sodródik fölfelé az árral. Sodródik vele a malom, egy eperfa az udvaron, két tarka nyúl a fa tövében a hullám tetején van éppen. Láttál már suhanni falut? Tajték-völgyekben fut az út, s billeg a templom tornya mintha a komp mellett a bolya ringna. Űszik az ég — visszafele, két hullámzó part megy vele, kotyog a csónak: sehova — de ez már filozófia. kék kaptak meghívást, akik a ví­zi úttörőélet legszorgalmasabb, legeredményesebb pajtásai. Eb­ben a turnusban táboroztak a gyermekrádió, a Pajtás, az Irány­tű című úttörőlapok pályázatá­nak nyertesei, legjobb helyezett­jei, valamint az úttörők „Barát­ság nemzetközi négytusa” ver­senyének résztvevői, akiknek az úttörőváros adott pihentető, az izgalmas versenyeket sok játék­kal, szórakozással levezető ott­hont. A negyedik turnusban Afrika, Ázsia, Európa, Latin-Amerika or­szágaiból 33 gyermekszervezet küldte el képviselőit a kéthetes táborozásra. A programok közül kiemelke­dett az augusztus ötödiki „vi­dám zánkai vásár”, amikor a reggeli zenés ébresztőtől este kilenc óráig a gyerekek igazi vásári hangulatban, sok vidám játékkal tölthették napjukat. Emlékezetes marad mindenki számára a békenap versenyso­rozata, melyen a gyerekek po­litikai dalok előadásával, a saját készítésű transzparensek­kel való felvonulással, és a vi­lág népeihez szóló felhívással fejezték ki a béke melletti kiál­lásukat. A nyár utolsó, ötödik turnu­sában augusztus 15-én kezdő­dött az úttörőgárda szaktábora. A meghívott munkásőr-, honvéd-, határőr-, tűzoltó-, egészségügyi és közlekedési úttörőgárdisták két hét alatt játékos és „komoly” programok keretében ismerked­tek meg — a szakterületüknek megfelelő — legkorszerűbb tech­nikai eszközökkel is. A fegyve­res testületek, a biztonságot, az egészséget védő szervezetek fel­nőtt tagjaival és a más csapatok­ból érkezett pajtásokkal való találkozások lehetőséget nyúj­tottak a tapasztalatok kicserélé­sére, új ismeretek szerzésére . .. Elcsendesedett az úttörőváros, elnéptelenedtek a sportpályák, a strandok, az erdei ösvények, s egyelőre a gyerekek kedvelt da­la sem hangzik fel: „ . . . zánkai nyár üzenete száll, szerte a világ­ba vigye a madár, s mondja el, hogy szép hazánkban mindig mosolyog a nyár.” Az elkövetkező hetekben az úttörőváros munkatársai készü­lődnek a szeptember 23-tól kez­dődő 28 napos tisztségviselő­képző táborok pajtásainak a fo­gadására. Diákjaink egy részét a csengő­szó ezúttal nem az iskola falai közé invitálta, hanem a földekre. A hosszú, forró nyár, a korán jött ősz siettette a növények éré­sét, megváltoztatta a betakarí­tás menetrendjét. A nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezet gyü­mölcsöseiben szorgos gyermek- kezek mentik ládákba a földre hullott és a fán lévő jonatánt. Minőségi munkát vár a tsz a 250 helybeli általános iskolástól. Ex­portra kerülő almát szednek a gyerekek. — Az első tanítási napot még az iskolában töltöttük, azóta délelőttönként „mezőgazdasági munkások” vagyunk. — Kevés az üres vödör, pedig teljesímény­ben dolgozunk. Talán több váloga­tót kellene beállítani ennyi sze­dőhöz! — Az a baj, nem min­denki molytalanít és így a ver­seny sem tiszta, hisz ezzel a bab- rás munkával sok idő megy el. — Az tetszik a legjobban, hogy szinte a fák alá hoznak reg­gelente az autóbusszal. Igaz, nincs mindenkinek ülőhelye, de legalább nem kell sokat gyalo­golni. Ilyen és ehhez hasonló véle­mények hangzottak el az ott dolgozó 7—8. osztályosok szóié­ból. Sokan közülük most talál­koznak először a szervezett ke­retekben történő munkavégzéssel. Sánta János Együtt a felnőttekkel! Hurrá! Szabad szombat, hét vé­ge! Az elhatározásnak szigorú szülői kérdések vetnek gátat: ki vezet benneteket? Hová mentek? Meddig maradtok? Felnőtt kísérő nélkül?... Hogyan gondoljátok? Nem! — hangzik a dörgedelem. Mit lehet itt tenni? Jó, ha a meghosszabbodott hét végi szabad idő programjának szervezését már hétfőn elkezdi az őrs vagy a lakóhelyi baráti kö­zösség. Tervezzétek meg, mit sze­retnétek csinálni!. . . kirándulni? Valószínűleg van az iskolában vagy a csapatban rendszeresen túrázó pajtás, őrs, szakkör. Kér­jetek tanácsot, beszéljétek meg az útvonalat, a látnivalókat, a közlekedéssel kapcsolatos tudni­valókat. Már kész programmal (indulás, közlekedés, úticél, visz- szaérkezés) álljatok szüléitek, csoportvezetőtök, osztályfőnökö­tök elé. Az sem árt, ha megtu­dakoljátok egyihástól, kinek a szülei szeretnek kirándulni, s őket próbáljátok „beszervezni”. Olykor egy fiatalos nagyi is vál­lalkozhat kísérőnek. A felnőtt jelenléte egy-egy őr­si programon — olykor elenged­hetetlen. Mert bizony előfordul­hat baleset, eltévedés, csomag el­vesztése, vonatkimaradás, késés stb. — s ekkor egy tapasztaltabb felnőtt vagy nálatok idősebb job­ban tud dönteni. Akkor sikerül jól a program — a kirándulás, a múzeumlátoga­tás, a társadalmi munka, a gyűj­tőmunka, sportversenyek, szín­ház-, mozilálogatás, ha olyan fel­nőttel, ifivel mentek, aki maga is szereti ismeri mindezt. Mert akkor nemcsak kísér benneteket, hanem ötleteivel gazdagítja a programot. Horváth Edit Az okos pásztorfiú Volt egyszer egy pásztorfiú, aki mindenre bölcsen tudott vála­szolni, széliében is, hosszában is híres volt. A király is megtudta ezt, és magához hívatta. — Három kérdést teszek fel neked, ha a választ megadod, fiamnak tekintelek, és itt fogsz lakni a kastélyomban. Az első így hangzik: — Hány csepp van az óceán­ban? A pásztorfiú válaszolt: — Uram, királyom, töméssé el a föld összes folyóját, hogy a tengerbe futó kis vízcseppeket meg tudjam számolni, s így meg tudom mondani neked, hogy hány csepp van az óceánban. Host láthatod a természetben! Á mocsári teknős ősz van. Vízállások, csatornák, A király most azt kérdezte: — Hány csillag van az égen? — Adjon felséged egy ív fehér papírt. A fiú a tollával sok apró pon­tot irt rá. — Rajta a válasz, hogy hány csillag van az égen, csak meg kell számolni. A király harmadik kérdése így hangzott: —Mondd meg nekem, hány percből áll az örökkévalóság? A pásztorfiú erre azt felelte: — Hátsó Pomerániában van egy gyémánthegy, egy óra a széles­sége, egy óra a magassága, oda jár százévenként egy madárka, és a csőrével mindig élesít rajta. Majd ha az egész hegyet leköszö­rülte, akkor telt el az örökké­valóság. A király így szólt: — Megfejtetted a három kér­dést, bölcs ember vagy. Ezután a kastélyomban lakhatsz és fiam­nak tekintelek. Németből fordította: Csubák Enikő Úttörők rovata Miénk a szó évindítás tábortűzzel Az 1983—84-es tanév indítása alkalmából csapa­tunk tábortüzet gyújtott. Rövid és tréfás tájékoztató után községünk vezetője konkrétan is elmondta, milyen társadalmi munkáknál várják az úttörőcsapat segítsé­gét. A tábortűznél beszéltük meg az úttörőév legfonto­sabb feladatait is. Ezután az őrsök és a rajok mutat­koztak be vidám jelenetekkel, tréfás műsorral. Örö­münket növelte, hogy a tábortűznél szüléink is megnéz­ték műsorunkat. Keresztessy Andrea Nyírbogdány ÚTTÖRŐK AZ ÖREGEKÉRT Szeptember 1-én nyitották meg községünkben az öregek napközi otthonát. Nagy megtiszteltetésnek vet­tük, hogy az ünnepélyes megnyitón énekkarunk és iro­dalmi színpadunk köszönthette az idős embereket. El­határoztuk, hogy nemcsak ünnepélyes pillanatokban ke­ressük fel az otthon lakóit, hanem műsorral vagy egy szál virággal állítunk be hozzájuk. Márkus Zsuzsanna Nyírbogdány OLVASÓKUCKÓ A TANTEREMBEN Megindult az élet iskolánkban. A tanévnyitó utá­ni első napon szüléink, tanáraink segítségével dísztá­nyérokkal, szemléltető képekkel tettük hangulatosabbá a tantermünket. Szebbnél szebb cserepes virágokat he­lyeztünk el a sarkokban. Ami újdonság: olvasókuckót alakítottunk ki, ahol mesekönyvek és irodalmi művek között válogathat bármelyikünk. Mindenki igyekezett hozzájárulni, hogy szép, barátságos környezet fogadjon bennünket a tanteremben. Rajtunk múlik, hogy a tanév végéig ilyen szép maradjon. Petőfi raj, 4. C. osztály Rakamaz Áz első ceruza Évek óta hagyomány már a Fehérgyarmati 1. sz. Általános Iskolá­ban, hogy az első tanítási napon meglepetéssel várják az új első osztályosokat. A szülői munkaközösség ceruzát ajándékoz a volt óvodásoknak. " MADÁR JÁNOS: Mendegélnek Harmatcsöppek fölszállnak. Mendegélnek a fűszálak. Hazáig nem érnek el. Szellőcske búsan énekel. Gól... Goól! A kapusnak éppen olyan keményen kell edzenie, mint a többi já­tékostársának, sőt! Hiszen az óriási erővel belőtt labdákat sokszor csak egészen bravúros, fantasztikus ügyességgel lehet a góltól ki­védeni. A rajzon látható kapus ezen az edzésen alaposan kifáradt, hiszen nagyon sok labdát kellett a hálóból „kikanalaznia”. Számol­játok csak össze, ugyan hányat? tocsogók partjain még megfigyel­hetitek hazánk egyetlen páncélos hüllőjét, a mocsári teknőst. Ro­konai a kígyók és a gyikok, de nem a békák. Színe igen jól bele­olvad környezetébe, ugyanis bar­násfekete testét sárga színű fol­tok, pontok, vonalacskák tarkít­ják. Főként szürkületben jár tápláléka után. Ragadozó, tehát elfogja a kisebb halat, békát, de csigákat és rovarokat is szívesen zsákmányol. Kedvenc csemegéi a vízbe hullott dögök, melyek el­tüntetésével, s így a fertőzések megakadályozásával igen nagy hasznot hajt. Sajnos, tudatlanságból még napjainkban is azonosítják a teknőst a „moslékosdézsával”, holott nem fogyasztja a sertések eledelét, csupán az odaszálló le­gyekkel táplálkozik. Az ily mó­don való „dédelgetés” közelebb áll az állatkínzáshoz, mintsem a gondozáshoz. Akik csupán játék­szert látnak benne, s nem élő­lényt, bizonyára nincsenek tisz­tában azzal, hogy védett állatok. Homokba rakott tojásai ősz ele­jén kelnek ki, s a kis állatkák rögtön igyekeznek a védelmet nyújtó vizekbe. A tél közeledtére az iszapba ássák magukat, s életműködésü­ket a minimálisra csökkentve vészelik át a számukra kedve­zőtlen időszakot. TÖRD A FEJED! Vízszintes: 1. Megfejtendő. 6. Kettőzve, gyermekjá­ték. 7. Bor betűi keverve. 8. Gally. 9. Némán rárakó! 11. Két határozott névelő. 12. Frissen. 14. Csaknem ficam! 16. Meg­fejtendő. 18. Télisport. 20. Péterrel együtt ünnepük. 21. Ajándékoz. 22. Kavarodás, zűr. 24. Szaglószerv. 25. Mezőgazdasági gé­pek. 27. Líra betűi keverve. 28. Penge- tős hangszer. 29. Átnyújt. Függőleges: 1. Kézifegyver. 2. Olasz folyam. 3. ... és kontra. 4. Házőrző. 5. Lakóépitménye. 6. Megfejtendő. 10. Festmény. 11. Tetőaszta­los (—’). 13. Égitest. 14. Római 1. és 49. 15. Megfejtendő. 17. Korunk súlyos betegsé­ge. 19. Füzet. 21. Abba az Irányba. 23. IÉN. 24. Az Al-Duna mellékfolyója. 26. Némán köt! 27. A magyar abc kezdete. Megfejtendő: Négy európai főváros: vízszintes 1, 16, függ. 6, 15. Múlt heti megfejtés: TISZA — TÚR — BERETTYÓ — SZAMOS Könyvjutalomban részesültek: Nyiri Margit Nyírvasvári, Csapiár Csilla Piricse, Pető Zoltán Gégény, Szabó Róbert Kömö- rő, Oláh Zsolt Kisvarsány, Gergely József Nyírkáta, Ascsillán Szilvia Nyírcsászári, Budaházi Erika Nyírbátor, Pálus Ágnes Kántorjánosi, Bánházi Noémi Balkány, Tisza Attila Vaja, Domokos Zsuzsa Nyír­egyháza, Hódi Tibor Nyíregyháza, Bá­nyai Tamás Fülesd, Tóth Nikoletta Nyír­egyháza. Csak levelezőlapon beküldött- megfejté­seket fogadunk el! •epqei ii :s3ifajS3w Agárdy Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents