Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-03 / 208. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. szeptember 3. Dobos István nagykövet REFLEKTORFÉNY ÉS „APRÓMUNKA” Üjságkávágást hozott a szerkesztőségbe a minap egyik olvasónk. Meg is jelölt egy írást: Kádár János fogadta Andreasz Pa­pandreut. A fényképen a két államférfi között egy ötven év körüli, jó megjelenésű, őszes férfi, Dobos István, hazánk athéni nagykö­vete. „írjanak róla, ő is a mi megyénkből indult, Kántorjánosiból, gyakran járt haza a szüleihez...” — ajánlotta olvasónk. Amikor felkerestem Dobos Istvánt, kissé szabadkozott. Korántsem olyan látványos a nagykövet munkája, mint ahogy a filmek, regények diplomatahőseit ábrázolják. Ugyan­olyan funkció a nagyköveté is, mint bárme­lyik vezető közéleti tisztségviselőé. Sokat kell dolgozni a háttérben, rengeteg „apró­munkát” végezni. Egy-egy államközi egyez­mény előkészítéséhez az apparátusoknak gyakran több év is szükséges, míg az ünne­pélyes aláírás a legfelső politikai vezetők mellett esetleg a nagykövetet is reflektor- fénybe állítja ... A POLITIZÁLÓ ISKOLA — Első húsz évem köt Szabolcs-Szatmár- hoz. Jánosiban születtem, 1932-ben. Éppen csak elmúltam tíz éves, amikor meglehető­sen válságos időszakban, egy parasztcsalád legkisebb gyermekeként továbbtanulni in­dultam. Ráadásul kritikus tanév volt Nagy- kállóban a 43/'44-es, az iskolát sem kímélte a háború. Mivel Kisvárdán megmaradt az internátus, odairányítottak. Szerencsés vá­lasztásnak bizonyult. — Politizáló iskola volt a kisvárdai fiú­gimnázium. Ennek gyökerei messze nyúlnak, talán 1919-ig, vagy még távolabbra. Nálunk párttag tanárok is voltak, s a diákok közül is többen a párt tagjai lettek. Nagy ipari üzem­nek számított akkoriban a Vulkán, és az is­kolának jó kapcsolatai voltak a vasmunká­sokkal. Ök jöttek a mi rendezvényeinkre, mi az övéikre jártunk, együtt szerveztünk, agi­táltunk. Ezek a találkozások nem múltak el nyomtalanul. És persze hozzájárult az ifjú­ság épüléséhez az is, hogy jó néhány kitűnő tanár — mondhatjuk egyéniség — tanított ott akkoriban, szaktekintélye tantárgyának. Pajzs József, Pirityi István, Kovács Magdol­na és mások. Itt tanultunk politizálni is, az itt szerzett alapokkal repültünk szét az öt­venes évek elején az egyetemekre, főisko­lákra, akadémiákra... ÉVTIZEDEK KÜLÜGYI SZOLGALATBAN — A külügyi pályára szinte a véletlen vitt. Villamosmérnöknek jelentkeztem, fel is vet­tek, Budapestre. Már a tanulmányok első napjaiban jártunk, amikor elbeszélgetésre hívtak, s megkérdezték: volna-e kedvem po­litikai pályára menni, minthogy tudják, ak­• tív városi ifjúsági vezető voltam Kisvárdán, az egyetemen pedig máris bekapcsolódtam a pártmunkába. A Külügyi Főiskolára hívtak tehát, és én nagy kedvvel vállalkoztam. — Tavaly múlt harminc éve, hogy a Kül­ügyminisztérium állományába tartozom. A harminc évből eddig tizenhármat töltöttem külföldön (Bukarestben és Athénban, ahol most másodszor vagyok). Tizenhetet itthon dolgoztam, ebből tíz esztendeig a pártközpont külügyi osztályán teljesítettem szolgálatot. Végigjártam a külügyi pálya fokozatait; voltam irodasegédtiszt és nagykövetségi első beosztott, most nagykövet vagyok egyidejű­leg két állomáshelyen, a Görög Köztársaság­ban és a Ciprusi Köztársaságban. — Mondhatjuk-e, hogy diplomatakarrier? — Ha ezen azt értjük, hogy a diplomáciai képviselet legalsó beosztásától a legmaga­sabbig jutottam, akkor mondhatjuk. A NAGYKÖVET MUNKANAPJA — Minden külügyi tevékenység alapja, hogy itthon milyen a politika, miként men­nek a dolgok. Ha hazánkban kiegyensúlyo­zott a politikai légkör, egyenletesen fejlődik az ország, könnyű képviselni. Magyarország tekintélye 1956 után lassan, de tartósan és nagy elismeréssel állt helyre. Éppen ezért hálás feladat most a Magyar Népköztársaság nagykövetének lenni. A nagykövetségen a táviratok, levelek, az otthonról érkezett utasítások áttekintése az első, ha szükséges, ezeket megbeszélem mun­katársaimmal. Ezután a napi látogatások következnek. Vagy a nagykövet fogad ven­dégeket, vagy ő megy megbeszélésekre. Ezeknek mindig pontos célja van, előre tu­dom, kivel, miről akarok beszélni, mit fogok én elmondani. — Ebéd után általában lehetőség van rö­vid pihenésre. Ilyenkor jut idő a folyóiratok átnézésére, felkészülni a késő délutáni, esti programokra. Ez színházat, mozit, hangver­senyt, különböző társas összejöveteleket, fo­gadásokat. jelent. Való igaz, ezek reprezen­tatív programok, ám itt nyílik lehetőség a kötetlen véleménycserére, ezeken alakul ki. ami később államközi megállapodásokban ölt testet. Égy koktéipartin sem a szimpátia dönti el, hogy a nagykövet kihez lép egy po­hár itallal, hanem az, kivel, milyen témáról tud hasznos eszmecserét folytatni, kifejteni a magyar álláspontot, vagy megismerni a fo­gadó ország mértékadó álláspontját... Kádár János üdvözli Andreasz Papandreut Budapesten. Középen Dobos István, athéni nagykövetünk. A BEMUTATKOZÓ LÁTOGATÁSTÓL A MUNKÁIG — Azzal, hogy a nagykövet az államfőnek átadja megbízólevelét, csak a hivatalos elfo­gadás történik meg, amely egy állam kép­viselőjének kijár. Ám ez csak az első lépés az állomáshelyen. Ezután el kell fogadtatni magát igazi tárgyalópartnernek. Ehhez viszont az szükséges, hogy jól ismerje a fo­gadó ország politikáját, történelmét, kultú­ráját, befolyásos vezető személyiségeit, tud­jon tárgyalni, sokszor váratlan helyzetben dönteni . . . (Mindezekhez nemcsak előnyös emberi tu­lajdonságok fontosak, hanem sokféle isme­ret is. Dobos István angol, francia, görög, orosz, román nyelveket használ, a Külügyi Főiskola után elvégezte a Közgazdaságtudo­mányi Egyetemet és a Politikai Főiskolát is.) — Egy diplomata a munkája során nap mint nap sok neves emberrel kerül kapcso­latba. Politikusokkal, tudósokkal, művészek­kel, költőkkel, írókkal. Ez tájékozottságot igényel — közös téma csak így lehet. Azon­kívül a diplomaták véleménye sokszor mérv­adó abban, hogy itthon kiknek a művei je­lennek meg, hiszen a kinn dolgozók elsőként látják például a filmeket, olvassák a költe­ményeket, regényeket stb. Viszont az is igaz: egy Kodály-év, egy Bartók-évforduló méltó megjelenítése, a magyar gazdaságirányítás gyakorlatának, elképzeléseinek megismerte­tése reprezentánsainak külhoni bemutatásá­val — egyenként is komoly feladat. S mind­ehhez — a tévhitekkel ellentétben — a nagy- követségen nem nagy apparátus, hanem csak néhány — igazán kitűnően képzett, jól tá­jékozott — diplomata áll rendelkezésre. MÁSODSZOR — UGYANOTT — Én nagyon különböző Görögországokat ismertem meg, s benne a görög politikusok két nemzedékét is. Amikor először teljesítet­tem szolgálatot Athénban, 1963—67 között, Pál király majd Konstantin ült a trónon. Aztán a katonai diktatúra vette át a hatal­mat, amit köztársaság követ. Ebben pedig most a PASOK, a Pánhellén Szocialista Mozgalom a vezető politikai erő, amely sa­játosan görög szocialista célok megvalósítá­sát tűzte célul. — Andreasz Papandreunak, aki most mi­niszterelnök, annak idején édesapja, Geor- giosz Papandreu mutatott be. Melina Mer­couri fiatal színésznővel, aki most művelő­dési miniszter, édesapja, a parlamenti kép­viselő ismertetett össze. Amikor 1979-ben, immár nagyköveti megbízólevéllel érkez­tem, este és másnap nagyon sokan hívtak telefonon; látták a televízióban, s jelezték: folytatjuk a közös munkát... AMI DOBOS ISTVÁNT MAGYARORSZÁG­RA EMLÉKEZTETI AZ AKROPOLISZ VA­ROSÁBAN — Minden a hazámra emlékeztet, hiszen voltaképpen minden nap valamennyi prog­ramja kapcsolódik Magyarországhoz. De ha a külsőségekről, tárgyakról van szó. azok is. A nagykövetség tulajdonképpen egy kis Ma­gyarország. A falakon neves hazai művé­szek festményei, a fogadószobát Kovács Mar­git kerámiái díszítik, itthon készültek a bú­torok. a szőnyegek, sőt a nagykövet által adott fogadásokon az ízek is magyarosak — a külsőségekből is ki kell tűnnie annak, hogy a vendég a Magyar Népköztársaság külkép­viseletére érkezett. Természetesen a szűkebb hazára emlékeztető dolgok is vannak: né­hány szép beregi keresztszemes, a Szabolcs- Szatmárról megjelent album, sőt vendégei­met általában egy poháíka szatmári szilva­pálinkával is meg tudom kínálni... KÄNTORJÄNOSI. KISVÄRDA, BUDAPEST, ATHÉN... — Ha a két végpont, egy földes paraszt­szoba és a nagykövetség közti egykori és mai távolságot veszem, két külön világ. A diplomáciai pálya régen az arisztokrácia bel- ügye volt. Most természetes, hogy az enyémhez hasonló indíttatású politikusok irányítanak, vagy éppen képviselik a Ma­gyar Népköztársaságot. Azt az országot, amelyet tisztelet és elismerés övez szerte a világon ... Marik Sándor Elcserélt szerelem Milliószor elmondtuk és leírtuk már. félreverve a ha­rangokat és szelíden viccelőd­ve, számvetést készítve és forgalmazási gondokat emle­getve, hogy a magyar film bizonyos tömegigények kielé­gítése nélkül a csúcsokon járva is félkarú óriás marad. De fogalmazzunk egyszerűb­ben. A filmművészetnek — vagy legyünk szerényebbek: a filmgyártásnak — az a legfőbb feladata, hogy társa­dalmi-esztétikai ideáljainkat formálja, nagyobb és szű­kebb világunk nyugtalanító konfliktusaira irányítsa a fi­gyelmet, s ezzel érdekeltté tegyen bennünket a politika és a morál, a közösségi lét és a személyes sors alapkér­déseiben való eligazodásban. Csöppet sem szégyellnivaló, ha a moziban kikapcsolódás­ra is vágyunk, szórakozni is szeretnénk. Folyton nem le­het Thomas Mannt olvasni, Bachot hallgatni. Szellemi tápláléknak —, hogy most már filmes példát hozzunk — Bergman, Kurosawa, Anto­nioni, Jancsó kiváló, de ki­nematográfiái műveltségünk kifejezetten beszűkülne, amennyiben kizárólag a nagy mesterek műveit tekintenénk meg. Persze a tétel fordított­ja sem vonható kétségbe. Hamis az az okoskodás, mely szerint a fárasztó napi «mun­kát követően fölösleges az agyat tornáztatni, ilyenkor inkább — azaz kizárólagosan — merüljünk el a kommersz- filmek habjaiban. Ami a ha­zai kereslet és kínálat ará­nyait illeti — voltaképpen emiatt dohogunk —, immár hosszú ideje vészesen egyol­dalú az étlap. A drámák, tra­gédiák, dokumentumok, para­bolák tucatjait feltűnően ke­vés vidám hangvételű, köny- nyed fajsúlyú, kalandos, te­hát elsősorban szemnek szóló film ellensúlyozza. Ha másért nem, már a puszta tényért is dicséret il­leti az Elcserélt szerelem vállalkozói stábját: ebben a furcsa, bár remélhetően nem örökkön örökké tartó légkör­ben emelt fővel odaálltak az árnyékos oldalra. Szerény programot fogalmaztak meg. Az volt a szándékuk, hogy a nézőknek — akik állandó „megrendelők” az efféle mu­latságra — másfél óra garan­tált szórakozást biztosítsanak. Méghozzá, s ez sem kis do­log, jellegzetesen mai hősö­ket és mai helyzeteket felvo­nultatva. A téma eredetinek aligha nevezhető, dehát, mint közismert, egy újszülöttnek minden vicc új. A szerelem- is — mert hát arról van szó —, s ugyan tekinthetjük-e „viccnek” érzelmeink hullám­verését, a nemek kapcsolatá­nak forr- és mélypontjait, a férfi és a nő odaadását, lán­golását, csalfaságát, cselveté­seit? Szálkái Sándor és alko­tótársai (a rendező Kállai István társaságában írta a forgatókönyvet, konzultáns­nak megnyerve a remek ko­mikai vénával megáldott Makk Károlyt) két törekvés­től vezettetve szerkesztették meg sztereotípiákat is tartal­mazó, az igényesség Oscar- díjára egyáltalán nem pályá­zó meséjüket. Arról beszélek, hogy mit jelent ma a szerelem az em­berek életében — az a szere­lem, melyről az örökzöld dal azt állítja, hogy mindig is de szép volt... Konkrétabban: milyen módon választanak maguknak társat manapság sugárzóan ifjú fiatalemberek és éppencsak bimbózó lá­nyok? Meddig tart a vonza­lom, vannak-e követett vagy kialakulóban lévő játékszabá­lyok? Mi a fontosabb: érze­lem vagy testiség? Esetleg mindkettő? Netán egyik sem? Milyen a viszony az „ősök­höz”? Lehet-e felülni az Idő­gépre, hogy visszafiatalod­junk? Nem folytatom a címszavak felsorolását, mivel így az ol­vasó azt hiheti, hogy Szálkái csapata ismeretterjesztő TIT- előadásra invitálja a közön­séget. Pedig ez — s ez a má­sodik elrendező elv a vígjá­tékban — derű konfetti eső­je borítja be a hol harsány, hol édeskés, hol meg tragiko­mikus szituációkat. Ä rende­ző felszabadultan ábrázolja Pusztai Gábor családjának vi­haros és nyugalmas pillana­tait. Ügy értem: felszabadult iróniával. Ahogy a dolgokat a családfő, meg a többiek is nézik. A konfliktus alapja leírva „meredek”, valójában azon­ban Pasolini és Bunuel nyu­godtan pihenhet a sírjában, egyikőjük sem idéztetik meg. Szóval: a papára, aki amúgy megértő haverja felserdült csemetéjének, kiveti a hálót a „gyerek” egyik barátnője. Ugye tetszik figyelni: az egyik. Ez már nem a klasszikus háromszög, mivel többen vannak a szerelmi pakliban. Pusztai Zsolt, a jóképű srác amúgy messze állhatott a sorban, amikor az állhatatosság gyakorinak nem mondható férfiúi erényét osztogatták. Hol ezért, hol azért a lányért epekedik. Az igazi probléma persze nem is a papa megmérettettése és a csemete csapodársága, ha­nem az, hogy a szülők min­denáron felügyeletet akarnak gyakorolni gyermekeik felett. A megoldás pofonegyszerű. Túlságosan is az, ami nem válik a film előnyére. Hagy­juk a fiatalokat felnőtté vál­ni (közhely), mindenki keres­se a boldogságot ott, ahol az elérhető (ez sem más), házas emberek őrizzék vagy szítsák fel magukban a társukhoz fűződő szeretet lángját. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a Kállai—Szálkái ket­tős nem moralizálja agyon a történetet, s igyekszik kicsi­holni a sovány meséből min­den humort, ami csak egy szerelmi vesszőfutásból „elő­állítható”. Az Elcserélt szerelem ér­téke: a színészi alakítások gyakran sémákat feledtető könnyedsége. Főleg Moór Ma­rianna tetszett. Nem is olyan rég gyereklányként kezdett filmezni (A tettes ismeretlen című filmben), lám, most már ő is aggódó anyukává érett. Avar Istvánnak az apa funkció gyakorlása job­ban illik, mint a kalandker- getés. A „gyerekek” bájosak: szerepüket felvázolják, de nem mélyítik el. Miért lenné­nek ők különbek, mint a szerzők? Szükség van ilyen filmek­re, de legközelebb magasabb­ra kell emelni a mércét. Veress József Nagy Olga neve ismerősen cseng az olvasóközönség fü­lében. A paraszti érzésvilág és erkölcsi értékrend neves romániai magyar kutatója nem először van jelen könyv­piacunkon. Előző kötetét, a Kolozs megyei Szék népi el­beszélés anyagából válogatott nagy sikerű ,.Paraszt deka- meron”-t annak idején (1978. február 12-én) a Kelet-Ma- gyarország olvasóival is meg­ismertettük. Mint arra a cím is követ­keztetni enged, az említett mű egyenes folytatása az ,.Újabb paraszt dekameron". A több mint húszéves könyv­ben Nagy Olga ezúttal is né­pi elbeszéléseket közölt. A publikált anyag jórészt (a 137-ből kereken 100) a sajtó alá rendező saját gyűjtése. Némelyekre (szám szerint 28- ra) a szakmabeli Vöő Gabri­ellával együtt leltek. Kilenc más (Almási István népzene- kutató, Vöő István nyelvész, illetve amatőr gyűjtők: a szé­kelykeresztúri Nagy Endre és a kobátfalvi Papp Zsuzsanna) találata. Paraszt dekameron Bár Nagy Olga hatalmas gyűjteményében a mai Ro­mánia egész magyarlakta te­rülete képviselve van. a leg­több népi elbeszélés (56) ez esetben is Székről való. Több (28) származik a Maros me­gyei Görgényüvegcsűrből is. A kötetbe rendezett népraj­zi anyag egy része Boccaccio- noveilák egyszerű átültetése (ilyen „Az eladott hordó”, a „Papot szeretett”, valamint a „Márton” is). Más része ván­dortéma volta révén ismert (többek között a „Dolgozz macska”, „A rák és mász”. a „Bolond lyukból bolond szél fúj”, „Az én uram tudja, hogy mit csinál” és a „Tele­fonálás kerülő szóval”). ..A titoktartás kipróbálása”, illet­ve „A rátarti asszony történe­te” a „Paraszt dekameron" egyik-másik darabjával mu­tat közeli rokonságot. „A tyúkszemű lány”, valamint „A két jó barát” és „A rest menyecske” is arra emlékez­tet. A tíz ciklusra tagozódó mű egyes fejezetei a szerelem és a házasság problematikájá­nak egy-egy oldalát villant­ják fel. A maguk sokszínű­ségében az élet bonyolultsá­gának dokumentumai. Az el­ső két rész („Szerelmes leve­lek: „Férjhez menendők, há­zasulandók”) a házasság előt­ti. a következő nyolc („Bu- gyuták: „Lusták”; „Makran­cos asszonyok”; „Csalfa asz­szonyok; „Fortélyosak”; Pó­rul járt szeretők"; Telhetet­len szeretők”, „Szerelemben járatlanok") pedig a házassá­gon belüli élet kérdéseit tár­gyaló. obszcénnek tartott tru- fa-meséket tartalmaz. Az el­ső ciklusok szerelmes levelei és rigmusai — igazolásául an­nak. hogy a paraszti erkölcs­ös illemtanban is mindennek megvan a maga helye és ide­je — a maguk konvencioná­lis, visszafogott érzelmi tar­talmukkal (Nagy Olga szava­ival szólva) ___ Érdekes kontrasztot képeznek a ké­sőbbi vaskos,, szabadszájú szerelmi megnyilatkozásokkal szemben”. Ez utóbbiak talán túlontúl is sikamlós történetek. De Boccaccio művét idéző köny­vében végül is csak azt adta, amit ígért: a paraszti élet legintimebb viszonyulatait, a szerelem és a házasság erdé­lyi erotikus meséit. Az eset­leges rosszallásokat a kötet mottójául választott Boccac- cio-idézettel — mely szerint „ ... nincs olyan tisztességte­len dolog, mely tisztességes szavakkal elmondva bárki­nek botránkozására lehetne” — Nagy Olga meggyőzően védte ki, s művét az idei könyvhét egyik sikerkönyvé- vé formálta. (Nagy Olga: Üjabb paraszt dekameron. Bp„ 1983. Magvető Kiadó.) Tidrenczel Sándor KM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents