Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-28 / 229. szám

1983. szeptember 28. Kelet-Magyarország 3 A vezetők utánpótlásáról Tervszerű kiválasztással MEGFELELŐ RANGOT VÍVOTT KI a pártszervek, alapszervezetek általános po­litikai életében az a tevé­kenység, amelyet kádermun­kának nevezünk. Különösen az elmúlt egy évtized alatt, amióta a párt Központi Bi­zottsága az 1973. november 28-i határozatában átfogóan áttekintette az ezzel kapcso­latos kérdéseket. Az e hatá­rozat nyomán született intéz­kedések hatására vált terv­szerűbbé és tudatosabbá a káderpolitikái tevékenység, az alapelveknek a gyakorlat­ba átvitt érvényesítése és a végrehajtás folyamatos el­lenőrzése. A megyék káderállománya összességében megfelel a nö­vekvő követelményeknek. A vezetők döntő töbhsége meg­győződéssel végzi munkáját, hajtja végre a párt politiká­ját. A kádermunka fejlesztésé­ben a Központi Bizottság határozata egyik legfonto­sabb feladatnak tartja az utánpótlás tervszerűbbé, szer­vezettebbé tételét. Ennek ér- deikében kötelezte a megyei, városi jogú pártbizottságokat, az országos jellegű állami, gazdasági és szövetkezeti szerveket, hogy rendszere­sítsék az öt évre szóló ká­derutánpótlási és -képzési terveket. Ez a kezdeménye­zés azt a célt szolgálja, hogy szervezetté tegyük a tehetsé­ges, a vezető; munkára al­kalmas személyek kiválasz­tását, képzését, felkészítését irányító funkció betöltésére, mindenekelőtt a munkások, a nők és fiatalok körében. A tapasztalaitok azt mutatják, hogy a káderutánpótlási ter­vek ezt figyelembe veszik. A CSERÉK ÉS KIVÁ­LASZTÁSOK természetesen még nem problémamente­sek. Tapasztalható, hogy az illetékes pártszervek, vezetők nem eléggé ismerik azt a kört, amelyből a legmegfele­lőbb személy vezető funkció­ba kerülhet. Előfordul, hogy azért nem esik a választás a saját kádertartalékra, a he­lyettesre, mert ismerik an­nak a gyengéit is. Ezért in­kább idegenből visznek oda kádert, akit pedig esetleg csak a minősítése, sokszor nem is mindig őszinte infor­máció alapján választanak ki. Feltétlenül indokolt, hogy a párta lapszervezetek, a ve­zetői alsóbb szí ríj' “is- bátrab­ban hívja fel a figyelmet a számításba vehető tehetséges káderekre. Találkoztunk olyan esettel is, amikor vi­szont a jó, alkalmas helyet­teseket, a jó munkaerőt „el­rejtették”, igyekeztek eltit­kolni az első számú vezetők, nehogy máshová nevezzék ki, mert nekik is szükségük volt a tehetséges emberekre. A KÁDERUTÁNPÓTLÁS KÉRDÉSÉVEL a megyékben az is indokolja az intenzí­vebb törődést, hogy a ha­gyományosan sok lányt és asszonyt foglalkoztató ipar­ágakban — mint a könnyű­ipar, konzervipar — a veze­tők között aránytalanul ke­vés a nő. Másik ide tartozó indok, hogy a gazdasági, az államigazgatási és az igaz­ságügyi területen sok vezető nyugdíjkorhatár előtt áll. Ezért itt is a vezetés folya­matosságának biztosítása döntő fontosságú kérdés. Vál­tozatlanul előtérben áll, hogy a vezetésre alkalmas, politi­kailag felkészült, üzemi ta­pasztalatokkal rendelkező fi­zikai munkások, nők és fia­talok nagyobb számban ke­rüljenek falelős posztokra. örvendetes, hogy az üzemek­ben ezzel kapcsolatban egy­re több jó példával találkoz­hatunk. Az eredmények mellett is még mindig több tényező akadályozza a káderutánpót­lási tervek sikerét. Helyen­ként a pártszervek, pártszer­vezetek nem elég következe­tesen állnak ki amellett, hogy a saját kádertartalékai­kat állíthassák funkcióba. így a kívülről indokolatlanul hozott káderek kinevezése akadályozza a helyiek előbb­re lépését. Előfordul az is, hogy egyes vezetők szakmai féltésből nem támogatják megfelelően a tehetséges utó­dokat. Főleg ipari, üzemek­ben tapasztalható, hogy a vezetői munkával járó na­gyobb felelősség, esetenként az alacsonyabb jövedelem, vagy a továbbképzéstől való idegenkedés miatt nehezen lehet találni alkaLmas em­bert az alsóbb szintű vezetői posztokra is, például műve­zetőknek. A vezetők munkájának el­bírálásánál helyes volna fon­tos elemként tekinteni, hogy miként fejlődnek mellettük a káderek, mennyire biztosított náluk az utánpótlás. Körül­tekintő kiválasztással lehet biztosítani, hogy a vezetők utánpótlásának egyik termé­szetes forrását a helyetteseik jelentsék. A megbízatások át­gondolt alkalmazásával, a képzéssel, o közéletben való részvétel megteremtésével se­gíthető a káderek fejlődése. Ez mindenképpen vezetői fel­adat és kötelesség, ami igen sok helyen az eddiginél na­gyobb felelősséget követel meg. A PÁRTSZERVEZETEK­NEK IS megvan ebben a te­endőjük. Gyakorlati munká­jukban a Politikai Bizottság 1979. októberi határozatának kell érvényt szerezniük, amely az indokolt kádercse­rékről úgy Intézkedik, hogy a társadalmi szükségletekkel összhangban idejében és tervszerűen kell megoldani. Természetesen azzal a cél­lal, hogy javuljon a vezetői állomány összetétele, emel­kedjék a munka színvonala. Ez a határozat is, világosan utal az utánpótlás felkészí­tésében arra, hogy fokozni kell a vezetők felelősségét, és a káderek munka közbeni nevelésére is nagyobb figyel­met kell fordítani. Ennek fontos eszköze, hogy minde­nütt időben és reálisan ké­szüljenek a minősítések. Nagymértékben elősegíti mindezek eredményes érvé­nyesítését, ha az oktatásban nagyobb szerepet kap a szo­cialista vezetéstudomány, a vezetőkészség fejlesztése. Kitűzött társadalmi célja­ink minél gyorsabb és jobb elérése múlik sok tekintet­ben a helyes kádermunkán, amely a pártszervezetek ki­emelt feladatai közé tarto­zik. Az eddiginél is nagyobb nyíltsággal, demokratizmus­sal és a szubjektív megítélé­sek háttérbe szorításával lép­hetünk előre e téren, hogy mindenki képessége a leg­hatásosabban bontakozhasson ki a közös ügy szolgálatában. A. A. □ kicsi, ám barátságos szolgálati lakás falai mostanában ötféle egyenruhát „láthatnak”. Még­is nagyon „civiles” és oldott a légkör ebben a családban. Gyakran moccanni is alig le­het, amikor testvérek, me­nyek és unokák összejönnek egy kis csevegésre. Egy ilyen családias beszélgetésen vet­tünk részt Nagy Gusztáv zá­honyi lakásán. Azért nem volt teljes a létszám, mert legkisebb fia még nem ér­kezett haza eltávozásra a honvédségi alakulatától, a menye pedig mint pénzügyőr szolgálatban volt a határál­lomáson. Apa és négy fia vasutas. Három fiú — csakúgy mint apjuk — tagja a munkásőr­ségnek. S a csupa fiút szülő édesanya szintén munkásőr­nek vallja magát. Viccesen mondogatja, hogy noha a fiuk mind megnősültek, még­is ő a „hadtáposuk”, az „el­látó parancsnokuk”. Sok-sok mosással és szerető gondos­Naponta 1300—1400 nadrágot és 700 zakót varrnak a Vörös Október Férfiruhagyár vásá- rosnaményi gyárában. Termékeik szovjet és tőkés exportra készülnek. (Elek Emil felvé­tele) Társulással könnyebb előrejutni DRflGÓBB E a KULTÚRA ? Több településen érdeklődtünk az elmúlt hónapokban kulturális életünk finanszírozásáról. Arra voltunk kíván­csiak, miként érintette a közművelődési intézményeket, a tanácsokat és az üzemeket az a tény, hogy nehezebb gazda­sági körülményeink közepette országosan drágább lett az áruvá vált kultúra, s a kulturális ágazatból csak az oktatás kap kiemelt támogatást. Azt kerestük, jut-e elegendő pénz most is kulturális célokra, s hol erednek azok a pluszfor­rások, melyek a helyi gondokat megoldják. Mi tágadás, egyre több el­keseredett, vagy „megszür­kült” népművelővel találkoz­tunk, akik előbb-utóbb el fogják hagyni a pályát, mert kilátástalannak látják a szél­malomharcot. Vívnak a nagyközönség közömbössé­gével, vagy a tehetetlen ügy­intézőkkel. Találtunk olyan helyeket, ahol csak a ta­nács átgondolt irányítása, ko­ordináló munkája hiányzik, másutt meg dilettáns népmű­velőket, akik maguk teszik lehetetlenné és tarthatatlan­ná helyzetüket. Enged ipény a színvonalból Azt, hogy nehezebb ma gazdálkodni, mint tegnap, most már a kulturális terü­leten dolgozó szakemberek is érzik. A kultúra nem arisz­tokratikus sziget többé, a gazdálkodást itt is meg kell tanulni, s lehetőleg úgy, hogy decemberre is maradjon vil­lanyszámlára, bérre, fűtésre való. Sok helyen már au­gusztusban „sakkozik” az in­tézmény vezetője: honnan ve­gye elő a takarítónő bérét? Mert — ez talán nem eléggé közismert — a művelődési házak zöme az állami támo­gatásból nem élne meg, ezért költségeinek bizonyos részét magának kell előteremtenie. Ilyenkor jönnek a megalku­vások, azaz engedmény a színvonalból: kétes kimenete­lű bálok, zsákbamacska hak­nibrigádok ... Érdekes összehasonlításra adott okot két falu közmű­velődési szokásainak tanul­mányozása. Balkányról és Beregdan erői van szó, leg­utóbb e l ét helyen beszél­gettünk b kultúra forintjai­ról. Van gazda? Az előbbi helyen sok pa­naszt hallottunk, főképp az összehangoltság hiányzik. Egyik-másik üzem jóindula­tot mutat, az itt lakók vi­szont az egyre torzuló szem­lélet miatt tömegesen elszok­tak a rendszeres művelődés­től. Ügy tűnt, mintha nem volna a közművelődésnek gazdája. Beregsurány, Bereg- daróc és Márokpapi pedig már több, mint két éve azt igazolja példájával, hogy ösz- szeadva a forintokat — itt a tsz is partner — és az ötlete­ket, társulással sokkal köny- nyebb előre jutni. Büszke le­het az a népművelő, aki el­mondhatja, hogy a falvak né­pességének többsége rendsze­res látogatója a művelődési háznak, a klubnak, a könyv­tárnak stb. És a falu is büsz­ke lehet az ilyen népműve­lőre. Üzemeink háza táján is változatos képet találtunk. A szociális és kulturális alapok általában nem nagyon csap­pantak meg, sőt, egyes he­lyeken nőttek. Az összegek­kel viszont szakértő tanács­adó híján nem mindig bán­nak célszerűen, ide-oda el­pocsékolják. Előfordul, hogy a diplomás népművelőt csak amolyan szükséges rossznak látják, mert alkalmazását a rendelet előírja, valójában azonban nem jelentős sze­mély az üzemi vezetőség sze­mében. Ennél talán csak az a rosszabb, ha a munkások nem ismerik, nem tudják, ki ez, mit akar? Nem véletlenül szóltunk részletesebben az üzemi nép­művelő személyiségéről a gazdálkodással kapcsolat­ban. Mert a tapasztalatok szerint erősen személyhez kötött, melyik üzem használ­ja gazdaságosan a kultúrára szánt pénzt? A targoncás népművelő A közelmúltban Vásáros- naményban láttunk példát két teljesen ellentétes felfo­gásra. A forgácslapgyárban a targoncások csoportvezetője tölti be a népművelő szere­pét, társadalmi munkában. Hallgatnak rá, tisztelik, a kulturális alap sorsáról üze­mi bizottság dönt, program­jaikat maguknak szervezik. A VOR viszont szinte tel­jes kulturális alapját átutal­ja a helyi művelődési ház­nak, nem szervez magának rendezvényeket, hanem „im­portálja” az arra hivatott szakemberektől. Egyik meg­oldást sem lehet sem elma­rasztalni, sem dicsérni, bár a- jövő inkább a VOR-féle mo­dell lesz, hiszen — ahány ház annyi szokás — a helyi vi­szonyokat mérlegelve döntöt­tek. Egyedül üdvözítő mód­szer nincs, jó példáért vi­szont néha érdemes a szom­szédba menni. Baraksó Erzsébet B oldog ember. Ősz fej­jel, emberöltőnyi ta­pasztalattal élhette meg munkájának eredmé­nyét, s láthatja, hogyan növekedett terebélyes óriás­sá az a fa, amelyet segítő­társaival, elvtársaival együtt ápolt, gondozott, így van e tájjal az idén november 16-án 81. évét kö­szöntő Győré József elv­társ, aki az ötvenes évek elején pártmunkásként, a megyei pártbizottság első titkáraként szolgálta Sza- bolcs-Szatmár népét. Tíz esztendeig volt szószólója országgyűlési képviselő­ként gondjának-bajának. Innen került a belügymi­niszteri posztra. Huszonegy éve nyugdíjas. Ha egészsége engedi, jön azóta is. „Haza”-látogat, mert érzékelni és saját sze­mével is látni óhajtja a Nyírség és Szatmár válto­zásait. Mert olthatatlan ben­ne a vágyódás ma is e táj, népe és elvtársai iránt. Jött most is, beszélgetni, örömét megosztani elvtársaival, Murczkó Károllyal, Kállai Sándorral és a többiekkel. Három, élményt szerző napra érkezett. Feltöltődni, no és kicsit visszafiatalod­I ni a közös élmények újra- idézésével. Találkozott az idős veterán Varga Gyula elvtárssal, a megyei párt- bizottság első titkárával; jó­ízűt beszélgettek. A jó egészségnek örvendő Győré József, aki 68 eszten­deje él a munkásmozgalom- I ban és 1929 óta tagja a pártnak, fiatalokat megszé­gyenítő fáradhatatlansággal járta Nyíregyháza utcáit elvtársaival, ismerkedett Jó- savárossal, az új lakónegye­dekkel, ellátogatott a mo­dern Megyei és Városi Mű­velődési Központba is. Ezt mindenképpen látni akarta. Élményeivel megtérve említette egyik este: — Legutóbb három éve jártam Szabolcsban. Akkor is azért üdültem Debrecen­ben, hogy közel legyek a megyéhez. Vágyódom Mó­ricz falujába. Csécsén a ház falán még én avattam az emléktáblát. Jó érzés újra látni. Felkeresem ilyenkor Kölcsey síremlékét, sétálok a felejthetetlen kis Túr partján, Szálkán pedig jót beszélgetek Sinyi Imrével és a többi elvtársammal. Vágyódik Szabolcsba. — Nekem ünnepnap, ha idejöhetek — vallja a ve­terán, aki látta és tudja, milyen szegénysorból in­dult, s küzdötte fel magát a sorba ez a megye. F. K. < _____________________________J kodással jár ez a „parancs- nokoskodás”. Nagy Gusztáv a MÁV zá­honyi üzem igazgatóságának gondnoka. Élete színes, mint nepel majd határőrökkel, rendőrökkel, polgári őrökkel, pénzügyőrökked és természe­tesen fiaival is. János, a legidősebb fiú gép­István, a gépesített rako­dási főnökségen dolgozik, s a helyi gimnázium levelező tagozatának negyedikes hall­gatója. A közösségszeretetet apjától örökölte. Rajparancs­nok a munkásőrségben. Tag­ja a pártnak és a területi szakszervezeti bizottságnak is. Fiatal kora ellenére a Vasutasok Szakszervezete leg­utóbbi kongresszusán ő kép­viselte a záhonyiakat. Büsz­ke rá, hogy pénzügyőr fele­sége jól beszél oroszul és né­metül. Kálmán a szertárfőnöksé­gen raktárkezelő. Elóképzős munkásőr, túl van az első lö­vészeten, s a nehezebb fog­lalkozásokon. Barátaival je­lentkezett a testületbe, ahol többnyire apja és testvérei kollégáival találkozik. így könnyebb a beilleszkedése, a családias, baráti hangulat­ban könnyebb ellátni a mun­kásőri' feladatokat. Érdekes és emlékezetes dátumot em­lített a fiatalember. Ez év február 23-án szerelt le a honvédségtől, másnap 24-én Zoltán öccse vonult be kato­nának. Beszélgetésünkön részt vett Szögyényi Sándor tűzvédelmi vezető, a záhonyi munkásőr század parancsnoka. Egy friss és kedves emléket ele­venített fel: a közelmúltban a záhonyi munkásőrök jó ré­sze vagont rakott ki, fémhul­ladékot gyűjtött, s az ígyösz- szegyűlt pénzből az NDK- ban egy élménydús kirándu­lást tettek. A tolmács, az „idegenvezető” természetesen Nagy János volt. A század­parancsnok végül ezt mond­ta: a Nagy család legkisebb fiára is számítunk. Zoli ugyanis érettségizett műsze­rész. Már beszéltünk vele: le­szerelése után szívesen lát­juk a híradó alegységünkben. Ha Zoli is beáLl a sorba, ez­zel az öt fiúval hegyet lehet majd mozgatni... Nábrádi Lajos első szakmája, a dekoratőr mesterség. Még el sem ült az ellenforradalom szele, ami­kor 1957. január elsején belé­pett a pártba. Azt követően sokféle közéleti munkát vég­zett, tíz évig tanácstag is volt a „vasutasvárosban”. 1970- től aztán legtöbb szabad ide­jét a munkásőrségnek szen­teli. Több magas kitüntetés­sel ismerték el közhasznú munkáját. Ezekben a napok­ban munka után fúr, farag, rajzol, ollót csattogtat. Illő dekorációt készít a fegyveres erők napjára. A központi, közös ünnepségen együtt ün­kezelő a .vasútnál. Másik „szakmája”: tolmács és for­dító. A német nyelv jó isme­rője. Nem csoda, hiszen öt évig dolgozott az NDK-ban. Beszélgetésünk idején csak tizenöt percre szaladt fel szü­lei lakására, mert akkor ép­pen egy osztrák delegációt kalauzolt Záhonyban. Nyelv­tudásának, külföldi ismeretei­nek munkásőr társai is hasz­nát veszik. Jó ápolója a fegy­verbarátságnak is. Ä kisvár- dai rendőrök és a záhonyi határőrök is az ő segítségét kérik, ha német tolmácsra van szükségük. „Nekem ünnep­nap—11

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents