Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-25 / 227. szám
4 Kelet-Magyarország 1983. szeptember 25. Események címsxavakban HÉTFŐ: Bush amerikai aielnök magyarországi tárgyalásai, magyar—amerikai külügyminiszteri találkozó Washingtonban — Függetlenné válik és az ENSZ 158. tagállama lesz St. Kitts és Nevis. KEDD: Kádár János finnországi látogatása — Megkezdődik az az ENSZ közgyűlésének 38. ülésszaka — Moszkvában megbeszélést tartanak a szocialista országok kommunista pártjainak KB-titkárai. SZERDA: Jurij Andropov válaszlevele nyugatnémet szociáldemokrata képviselőknek az európai fegyverzetkorlátozás kérdéseiről — Vita a spanyol parlamentben a NATOtagságról — Gromiko találkozója a kambodzsai külügyminiszterrel — Thatcher asszony bonni utazása. CSÜTÖRTÖK: Indira Gandhi elindul New Yorkba, ahol eszmecserét várnak 34 állam- és kormányfő részvételével, bejelentés Losonczi Pál utazásáról — Brit—kínai tárgyalások Hongkong jövőjéről. FENTEK: Tyihonov nyilatkozata egy genfi megállapodás lehetőségeiről, bírálják a Genfben előterjesztett új amerikai elképzeléseket — A NATO eddigi legnagyobb európai hadgyakorlata az NSZK-ban. SZOMBAT: Libanonban változatlanul tartanak a harcok az amerikai és francia erők bekapcsolódásával, közben szaúdi közvetítéssel erőfeszítések folynak a tűzszünet érdekében — Weinberger hadügyminiszter Ázsiába látogat. Milyen körülmények között kezdődött meg az ENSZ közgyűlésének új ülésszaka? Immár szabállyá vált hagyomány, hogy az ENSZ közgyűlésének esedékes évi ülésszaka mindig szeptember harmadik keddjén veszi kezdetét. Keddek és keddek között azonban nem kis különbség van: a világ érthetően arra figyel, milyen nemzetközi környezetben nyílik meg idén a fontos tanácskozás. Az ENSZ közgyűlése nem olyan, szerv, amelyektől csodákat lehet várni, különösképpen nem ilyen időszakban. A napirendre javasolt 141 téma javarészt már évek óta „áthúzódó” és megoldatlan probléma, súlyos válságokat és ellentéteket tükröz. (Az ülésszak újonnan választott elnöke, Jorge Illueca panamai aielnök és külügyminiszter — aki Hollai Imrét váltotta a tisztségben — máris bejelentette, hogy egy 142. napirendi pontot is előterjeszt; a közép-amerikai krízist és a Contadora-csoport ezzel kapcsolatos rendezési kísérleteit.) Minden bizonnyal heves viták várhatók tehát, hiszen a New York-i üvegbeton palota akármilyen tökéletes hangszigetelésű, nem zárhatja ki a világban lévő konfliktusokat. Kedvezőtlen előjelnek tűnik, hogy a szokásos általános vitát egy Reagan-beszéd fogja bevezetni, s az amerikai elnök — a sajtóvélemények szerint — szovjetellenes kirohanások szószékéül kívánja használni az ENSZ pulpitusát. Ugyanakkor az ENSZ történetében először, az amerikai hatóságok lehetetlenné tették Gromiko szovjet külügyminiszter utazását. Mindezeknek a realitásoknak figyelembevételével is az ENSZ-közgyűlés tárgyalási fórumot képezhet, s erre a feszült világhelyzetben küAz MSZMP KB első titkára a héten hivatalos látogatást tett Finnországban. Képünkön: Kádár János (középen) a tiszteletére rendezett egyik díszebéden. Tőle jobbra: Mauno Koivisto köztársasági elnök, balra: Helsinki város Tanácsának elnöke. Ionosén szükség van. Indira Gandhi, indiai miniszterelnök az el nem kötelezett mozgalom elnökeként ezért szólította fel az állam- ép kormányfőket, hogy utazzanak New Yorkba az ülésszak alkalmából, s folytassanak kötetlen megbeszéléseket. Eddig harmincnégy ország jelentkezett. Hazánk képviseletében Losonczi Pál, az Elnö-r ki Tanács elnöke utazása várható. A sokoldalú és kétoldalú megbeszélések nyilván pozitív hatással lehetnek, de aligha képzelhető el áttörés, hiszen a legfontosabb viszonylat, a szovjet—amerikai kapcsolatrendszer vonatkozásában nincs még elmozdulás a holtpontról. Fűzzük hozzá rögtön, hogy ez nem a Szovjetunión múlik, s ebben az összefüggésben csak fokozza az amerikai felelősséget, hogy miközben állam- és kormányfők jelennek meg New Yorkban, a legfontosabb és legfajsúlyosahb partner külügyminiszterével sem képviseltetheti magát. © Milyen új amerikai elképzelések vannak a genfi tárgyalásokkal kapcsolatosan? Van még lehetőség megállapodásra a genfi tárgyalásokon — ez a gondolat két szovjet nyilatkozatban is hangsúlyt kapott a hét folyamán. Ezt fejtette ki Andropov a nyugatnémet szociáldemokrata képviselőkhöz írt válaszlevelében és Tyihonov miniszterelnök az osztrák szociáldemokrata napilapnak — közelgő bécsi látogatása alkalmából — adott nyilatkozatában. Van még lehetőség, de annak kihasználása a kölcsönös és komoly tárgyalási szándékon múlik. A Szovjetunió javaslatai kettős választásra adnak módot. Vág; > egy valóban atommentes Európára, tehát mi idén kö- zéphatósugaró i tomeszköz eltávolításéra kon jnensünik- ről, ami ' az ellenőrzést is megkönnyíthetné, vagy pedig arra, hogy — mivel nyugati részről, a szívesen hangoztatott .„nullaváltozat” ellenére nem hajlandók a nukleáris fegyverek teljes kiküszöbölésére — az egyenlőség alapján az eddigi szint egyharmadára csökkentenék az atomfegyvereket. Igen lényeges szovjet bejelentés, hogy a leszerelésre kerülő SS—20-as rakétákat készek megsemmisíteni, vagyis nincs szó „áthelyezésre” az Ürálon túlra, a kevesebb európai rakéta nem jelentene több ázsiai rakétát. A szovjet kezdeményezések bizonyos értelemben lépéskényszerbe hozták az amerikai tárgyaló felet, aki tulajdonképpen nem állt elő új javaslattal a megbeszélések folyamán. Napok óta folynak a kiszivárogtatások az új amerikai indítványról, amelyet hivatalos formában Reagan akar bejelenteni ENSZ- beli beszédében. Elhangzottak az első szovjet reagálások is, Genfben ugyanis előterjesztették már az amerikai elképzeléseket. Egy nyugatnémet lap szellemesen „mintha”-javasla- toknak nevezi az új amerikai tervet. Ügy fest, mintha újat ajánlanának, de lényegében megmaradtak a korábbi, elfogadhatatlan tervezetnél. Tehát továbbra sem hajlandók beszámítani az egyensúlyba Nagy-Britannia és Franciaország atomfegyvereit, amelyek keletre szege- ződnek és háborús konf liktus esetén a -NATO rendelkezése alá kerülnének. Még van mód a megállapodásra, de ennek feltétele, hogy az Egyesült Államok részéről mutatkozzon meg legalább a komoly megegyezési szándék minimuma. © Lesz-e tűzszünet Libanonban? Ez az a kérdés, amelyet mindenki feltesz és amire senki sem adhat egyelőre hitelt érdemlő választ. Ráadásul nem egyszerűen tűzszünetre, hanem tartós, megalapozott és kiegyensúlyozott tűzszünetre van szükség. A legutóbbi polgárháborúban ötvenhét alkalommal hallgattak el hosz- szabb-rövidebb időre a fegyverek, de csak az ötvennyol- cadik megállapodás bizonyulhatott célravezetőnek. Miközben dörögnek az ágyúk — beleértve a hatodik amerikkai flotta hajóágyúit is — szinte megszakítás nélkül folynak a tárgyalások, s a közvetítést elsősorban Sza- úd-Arábia vállalta. A hírek szerint Damaszkusz és a libanoni nemzeti erők már- már elfogadtak egy kompromisszumos tervet, de a Ge- majel-kormány még mindig különböző módosításokat kíván. A tűzszünetnek — minden jel szerint — három fő követelménye van. Nem elég a megállapodás, hogy a fegyverek hallgassanak el, szükség lenne egy nemzeti megbékélési konferenciára, ahol a szemben álló felek garanciákat kapnának a jövőre nézve. (Ezt a konferenciát, Függetlenné vált St. Kttts és Nevis brit gyarmat- Képünkön: Kennedy Simmons miniszterelnök (jobbra) teszi le a hivatali esküt a függetlenség kihirdetésének ünnepségén. amelynek megrendezését a szaúdiak vállalták, ellenezte a bejrúti kormány.) Másodszor: tisztázni kell a hadsereg helyzetét — a 34 ezerre duzzasztott kormányhadsereg ugyanis, a korábbi polgárháborúkkal ellentétben, ezúttal a jobboldal pártján avatkozott a harcokba. Végül, de nem utolsósorban, intézkedéseket kell kidolgozni az országban állomásozó külföldi csapatok kivonására. A déli negyed izraeli megszállás alatt áll és csak az izraeli erők feltétel nélküli kivonása ad módot arra, hogy a, szí- riaiak és palesztinok elhagyják az északi és keleti körzeteket. S minden eddiginél élesebben vetődött fel a több nemzetiségű erők problémája, miután amerikai és francia egységek keveredtek a belharcokba. Van tehát mit megoldani a tartós tűzszünetig ... Réti Ervin ív----------------------------------------------------------------------------\ Kabuli levelünk Szeptemberi piac K eleti szőnyegek, japán híradástechnikai cikkek, a kézműipar remekei, mellettük pedig zöldség-, dinnye-, mazsola- és szőlőhegyek — ez a kép fogadja a látogatót a kabuli bazárban, az afganisztáni időszámítás szerinti 1362-es esztendő szeptemberének végén. A Magyarországnál hétszer nagyobb területű Afganisztán fővárosának kereskedőnegyede jelentős szerepet játszik Kabul a becslések szerint már több mint egymillió lakosának ellátásában. Az 1978. áprilisi forradalom előtt a főváros lélekszáma 400 ezer fő körül mozgott; a. betelepülőket elsősorban a nagyobb biztonság és a jobb ellátás lehetősége vonzza. A növekvő kereslet árdrágító hatásának megfékezésére állami áru_- ellenőrző bizottságot hoztak létre Afganisztánban, és az állami ártámogatások rendszere is azt szolgálja, hogy gátat szabjon az alapvetően magántulajdonban levő bazár- és kiskereskedelemben az árak ugrásszerű növelésének, A fővárosba — működő vasútvonal híján — közúton, teherautók és más szállítójárművek százain érkezik az áru. Kabul kereskedelmi negyedeinek élelmiszer-kínálata kielégítő. A hús kilója — a fajtától és a minőségtől függően — 100—250 afgáni (az afganisztáni központi bank hivatalos árfolyama szerint 1 USA-dollár 55 afgánival egyenlő), a lepénykenyér darabja 6 afgáni, a paradicsom kilója 10—15 afgáni. Az Afganisztánban palackozott és szinte minden utcasarkon kapható Fanta szörpből egy üveg 8—10 afgániba kerül. A néhol 2 ezer méter fölé magasodó hegycsúcsokkal körülölelt, festői környezetben fekvő Kabul nappal egy keleti város megszokott képét mutatja. Este 10 órától azonban a modern lakónegyedekben, a vályogtéglás házakból álló óvárosban, a luxusvillák negyedeiben és a bazárokban egy'/ránt megszűnik a forgalom. Az afganisztáni hatóságok a lakosság védelmében és a terrorakciók megakadályozása érdekében 22 órától hajnali fél négyig kijárási tilalmat léptettek életbe. A főváros kormány- és közhivatalait, a középületeket és a közlekedési csomópontokat az afganisztáni hadsereg katonái fegyveresen vigyázzák. A biztonsági intézkedések szükségességét igazolta a Kabul New Times című, angol nyelvű napilapban a napokban megjelent hír, amely szerint a rendőrség kínai, egyiptomi és amerikai gyártmányú fegyvereket foglalt leTíabul egyik külső negyedében. Tény, hogy az afganisztáni forradalomra, a haladó programot hirdető vezetésre rákényszerített hadüzenet nélküli háború folytatódik.’ A fegyveres védelem pedig jelentős anyagi eszközöket és emberi energiát von el — a békés építőmunkától. Kabul, 1983. szeptember 25. Keller Tivadar V ______________________________________________/ Pakisztán több körzetében változatlanul feszült a helyzet Képünkön: a karachi egyetem hallgatói hordágyon viszil egyik éhségsztrájkot folytató társukat egy kormányellene! tüntetésen. Súlyos összecsapások Bejrút körzetében Űjabb súlyos tüzérségi ösz- szecsapások zajlottak le pénteken este és szombatra virradóra a libanoni kormánycsapatok és a druz milicisták egységei között Bejrút körzetének stratégiai jelentőségű pontjain, az elnöki palota, a katonai akadémia, a hadügyminisztérium, illetőleg az amerikai és a francia nagy- követség épületének közelében — jelentette a bejrúti rádió. Harcokról érkeztek jelentések a fővárostól keletre levő Baabda és Jarze térségéből, valamint a Bejrúttól délre fekvő hegyekből, Halde város környékéről is. Az ösz- szecsapásokba ismét bekapcsolódtak a Libanon partjai mentén tartózkodó amerikai haditengerészeti egységek. A Virginia rakétahordozó cirkáló és egy másik amerikai hadihajó ismét lőtte a kormánycsapatok ellen harcoló druz fegyveresek állásait. Nyugati diplomáciai források azzal vádolják Szíriát hogy elutasította a libanon kormánynak a nemzeti meg békélési tárgyalásokon val képviselet kérdésére vonatko zó javaslattérvezetét. A liba nőni rádió ezzel szemben - kormányforrásokra hivatkoz va mindössze annyit közöl —, hogy Gémajel még nen kapott választ szíriai részre a tervezetre vonatkozóan. Ra fik Hariri, szaúdi közvetíti Valid Dzsumblattal és Abdu Halim Haddam szíriai kül ügyminiszterrel folytatót megbeszélései után közölte „új elemek” merültek fel tervezettel kapcsolatban. Valid Dzsumblatt, a Liba non! Haladó Szocialista Pár vezetője ugyanakkor egy in terjúban úgy foglalt állási hogy egy esetleges tűzszüne csak időleges lehet, s koránt sem jelenti a központi kor mány és a jobboldali falan gista erők ellen folytatói harc végét. Nem csökkent a feszültség Libanonban. Képünkön: egy dmz fegyveres tüzel a bejrúti kormánycsapatok állására Aramoun közelében. A hét három kérdése