Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-03 / 208. szám
KM HfTVÉ6l MEL1ÉKUET 1983. szeptember 3. Q Ferenczi István igazgatóval Kedves Barátom! Aggodalommal kevert ingerültséggel számoltál be néhány kellemetlen élményedről, melyek főszereplőd között ott volt a lemezlovas. Az események, amelyeket említettél nem diszkókban zajlottak, hanem a szalbaid téren. Jellegüket tekintve ünnepi tartalmuk is volt, de a fialtalak számára mint szinte kizárólagos csáberő a rook, a beat, a disco játszotta a főszerepet. Amint fogalmaztál: „Magam is zenerajongó vagyok, így hát nem ezzel van baj. Ami bosszant, a dobogón lévő lemezlovas gusztustalan, politikailag teljesen téves szövege, aminek hallatán ezrek visítanak önfeledten. Miért adjuk ki albérletbe tömegrendezvényeinket ezeknek a kissé primitív emberkéknek?” — kérdezed, s hadd tegyem hozzá, joggal. Jómagam is részese voltam hasonló eseményeknek. Döbbenten láttam, hogy a sok ezer, netán tízezer fiatal együttlé- tét nem az ifjúsági szervezet, nem a fiatalokért felelős emberek használják fel jó célok érdekében, nem ők hallatják hangjukat, hanem valóban kétes legények manipulálják — nem tévedésből írtam ezt a szót! — a tömeget. Tény és való: a régi tömeggyűlésmódszerek megkoptak. Újat, jobbat még nem találtak ki. Ami a helyükbe lépett, olykor a másik véglet, hiszen éppen a lényeg sikkad el, a mondandó torzul. És ez valóban nem jó. És hogy ilyenkor a fiatalok -tombolnak, néhány üveg sör nyomása alatt elvesztik ítélőképességüket? Nos, a labdát feladja nekik valaki, s ők nem tesznek mást, csak belerúgnak. Mondhattad beszélgetésünkkor: túlságosan megengedő vagyok, s felmentem a fiatalokat. Nos, talán csak magunkat védtem, hiszen ők a mii gyerekeink, másként nem viselkedhetnek, mint amilyenné neveltük őket. Ha ehhez — s ebben is ludasak vagyunk — olyan méltatlan körülményt és olyan hozzá nem értő lemezlovast mellékelünk nekik több ezer watt kíséretében, akkor magunkra is vessünk. Jó, igazad volt, ne szórjuk a fejünkre a hamut, ne tépjük a gúnyát, nem volna jó, ha mindent a saját nyakunkba vennénk. Nem is alkarom. Ki hát akkor a felelős? Sokan vagyunk. Baj, hogy a felnőttek, a maguk visszatartó jó hatásukkal, kivonulnak ezekről a rendezvényekről. Szabad a vásár! Nagyon rossz, hogy hivatott szervezetek — talán kényelmes arisztokratizmusból, talán hozzá nem értésből — távol maradnak, s minden szabadtéri aréna főpapja a,lemezlovas marad. Tömeges rendezvényen hallottam, amint a lemezlovas közösülésre lelkesített. Másutt ott szidta pénzünket a má-> sik, trágár vicceket harsogott a harmadik. — De — s ez is az igazsághoz tartozik — senki nem akadt, aki azt mondta volna neki: ember, menjen a fenébe. Ment körülbelül ezt érti meg, ha szólnak hozzá. Jómagam is végigkibiceltem, s nem mertem beleszólni. Sajnos, a rendezvények rendező szerveit sem izgatta se a szöveg, se á hangnem. Elnézem azt a sok tucat fotót, film- felvételt, ami a világ különböző részéből érkezik, s a fialtalak politikai elkötelezettségéről tanúskodik. Tudom, a srácok többsége nálunk is jó, lelkes, becsületes. De amikor a nyájat manipulálják, elveszíti emberi arcát. Ezért sem értem, miért kell minden megmozdulást rockkoncertté változtatni, miért kell valaminek a jellegét elvenni, elkenni. Meggyőződésem: a jót is tudják ezrek vállalni! S vállalják is, ha értőn szólunk hozzájuk; Kedves Barátom! Beszélgetésünk gondolatok sorát indította el bennem. Ennek végén áll az: ideje lenne duzzogá- sunk helyett végre találni jó formát a jó tartalomhoz. Ideje lenne kivenni hozzá nem értő emberkék kezéből a nevelést. Végtelen a pálya és a tennivaló — rndndannylónknak. Szülőnek, pedagógusnak, a rendezvény ékért felelős állami funkcionáriusnak. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy kinek és milyen szöveghez adunk hozzájárulást. ^ Jogos és jogtalan vélemények hangzanak el arról, hogy az iskolákban sok az elszürkült, már-már arc nélküli pedagógus. Kevés a markáns egyéniség. Mi erről a véleménye Ferenczi István nyírmadai általános iskolai igazgatónak, aki nemrég a „Pedagógiai műhelyben”, a megye pedagógiai-közművelődési folyóiratában a KB oktatáspolitikai állás- foglalásának helyi alkalmazásáról számolt be. — Az elszürkülés okai igen sokfélék lehetnek és valamennyit aligha lehet most sorra venni. Azt a mi tapasztalataink is megerősítették éppen a Központi Bizottság oktatáspolitikai állásfoglalása alapján kidolgozott iskolai intézkedési tervünk készítésekor, hogy a nevelőknek személyre szóló, jól körülhatárolható és értékelhető programot kell adni. Természetesen nem nélküle kell kidolgozni, hanem vele együtt, teret adva a saját elképzeléseinek, szakmai és nevelői igényeinek is. Ha ez megtörtént, a legnagyobb önállóságot kell megkapni minden pedagógusnak. De az önállóságnak sok korlátja van, mindent beszabályoznak a tantervek, nevelési dokumentumok, amiket a nevelőnek követni kell. Mennyiben lehet így pedagógiai önállóságról beszélni? — A teljes pedagógiai önállóságnak bizonyos, hogy elég sok a gátja. Köztudott, hogy szükség van az egységes szabályozásra; mi legyen a feltétlenül tanítandó, úgynevezett törzsanyag, mi legyen a kiegészítő anyagrész, s milyen színterei lehetnek a tehetség- gondozásnak, az egyéni foglalkozásnak. Ezekről, sok más mellett, az új tantervek és dokumentumok szólnak. De azt helyben, nekünk, az adott társadalmi és iskolai környezetben dolgozó pedagógusoknak kell tudni, milyen hangsúlyos feladataink, netán adósságaink vannak, amelyekre sem az oktatás- politikai párthatározat, sem az oktatáspolitikai állásfoglalás nem adhat iskolára szabott, sajátos feladatokat. Ezt alapos elemzéssel és kollektív munkával nekünk kell feltárni és kidolgozni. így történt ez, amikor ez év tavaszán az állásfoglalásban foglalt újszerű követelményeket szembesítettük iskolánk adottságaival, s elkészítettük a több évre szóló munkaprogramot, amit mi intézkedési tervnek nevezünk, s amiben valamennyi nevelőnk észrevétele, tapasztalata, egyéni ötlete és teljesítménye helyet kapott. Az önállóságot természetesen nem úgy értettem, hogy ahány nevelő, annyi értékítélet, azaz az osztályzatok, a tanulói teljesítmények teljesen szubjektív, egyéni értékítéletek szerint kerüljenek az osztálynaplókba. Cgy is értettem például, hogy a szakos tanár óravezetését, stílusát és eredményességét ne, vagy ne csak az iskolaigazgató, vagy helyettese értékelje, aki ráadásul nem is olyan szakos. Hogy van ez a nyírmadai iskolában? — Azzal kezdem, hogy alaposan körülhatároltuk a vezetők feladatkörét, meghatároztuk, ki melyik oktatási, nevelési területért a felelős. Ezt a tantestülettel is el kellett fogadtatnunk, ami nem csupán munkaszervezési kérdés, hogy ne mindennel és mindenki az igazgatót keresse, hanem az egyes reszortok gazdatudatának erősítése is, ami igen fontos. Rájöttünk arra is, hogy a pedagógiai munka jellegéből eredően az iskolákban nincsenek úgynevezett középvezetők, akik a beosztott pedagógusok és az iskolavezetés közötti irányító és közvetítő szerepet betölthet- nék. Úgy gondoltuk, erre igen alkalmasak az egyes szaktárgyak munkaközösségi vezetői, akik a féléves, éves szakmai munka értékelésében — természetesen a szakfelügyelők véleményével együtt — a legilletékesebbek. Sőt a jutalmak, kitüntetések és egyéb anyagi és erkölcsi elismerések megítélésében is. — Sok szálon végezzük az egyéni munka közösségi kontrollját, alapozunk a különböző reszortfelelősök véleményére, így a munka, az egyéni teljesítmények tárgyilagos megítélése demokratikusabbá válik. Nálunk a tantestületi élet és légkör egyik jellemzője és erősítője a vitaszellem. így volt ez azon a nevelési értekezleten is, ahol a KB-állásfogla- lás helyi megvalósításának munkaprogramját vittük a közösség elé. Arra számítottunk, hogy mérsékelt lesz az aktivitás, hisz előzőleg mór mindenki nyilvánított véleményt. Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy az előzetes konzultációk, egyeztetések tompítják a vitaszellemet. ^ Mi váltotta ki a legnagyobb vitát? — A fiatal pedagógusok kértek szót, elmondták, hogy elég nehezen birkóznak az „Nálunk a tantestületi élet és légkör egyik jellemzője és erősítője a vitaszellem. így veit ez azon a nevelési értekezleten is. ahol a KB állásfoglalás helyi megvalósításának munkaprogramját vittük a közösség elé. Irra számítottunk, hogy mérsékelt lesz az aktivitás, hisz előzőleg már mindenki nyílvánított véleményt. Tévedtünk, amikor azt hittük, hogy az előzetes konzullá eiék, egyeztetések tompítják a vitaszellemet.” olykor fegyelmezetlen, gyengén tanuló gyermekekkel, s tanítási tapasztalatok nélkül kezdik a nevelői munkát, rt arra érthetően a főiskolai gyakorló órák nem adnak elegendő lehetőséget. Azt is javasolták, hogy a fiatal pedagógusok bérszintje az elkövetkező években fokozatosan érje el a korcsoportjukhoz viszonyított testületi átlagbérszintet. A már említett iskolai intézkedési tervünkbe be is vettük ezt az ajánlást, még akkor is, ha bennünket is behatárol az évenkénti egy százalékos bérfejlesztési lehetőség. — De az idősebb kollégáknak is volt mondanivalójuk, s többen szóvá tették a kedvet szegő, elhamarkodott, vagy megkésett tanügyi intézkedéseket, a taneszközök, tankönyvek késését, az észrevételeikre elmaradozó válaszokat és így tovább. Említették a tanórai nevelési lehetőségek jobb kihasználását, mondván: a gyermekek sok egyéni és társadalmi gonddal találkoznak, amire az iskolának érdemi választ kell adni. Nem lehet, hogy a szabad tanulói vélemény nyilvánításra ne jusson idő, s hogy a gyermekek ne kérdezhessenek. Az is gyakran elhangzik, hogy a nevelők nem ismerik eléggé egymás munkáját, egymás értékeit, s egyáltalán csak egymás mellett dolgoznak, nem együtt. Hogyan lehet ezen változtatni az önök 47 tagú tantestületében, amely nem tartozik a kis létszámú tantestületek közé, de nem is nagy. — Az iskolánk nevelői közül huszonnégyen helybeli születésűek és itt is laknak. Ez nagyon sokat jelent, mert nem csupán néhány éves tapasztalatból ismerik az iskolát körülvevő mikrokörnyezetet. Ez igen lényeges az egymáshoz való viszony szempontjából is. A pedagógusközösség legnagyobb eredményének éppen azt tartjuk, hogy évek során fokozatosan kialakultak a testület demokratikus vonásai, képessé váltunk arra, hogy ezeket, mint az iskolai joggyakorlás rendjét és tartalmát írásban is megfogalmazzuk. Nem keli valamilyen túlszabályozásra gondolni, csupán leírtuk azokat a jogköröket és kötelezettségeket, amelyek az egyes iskolai döntések előkészítésében, a különböző értékelések, minősítések, jutalmazások, kitüntetések eldöntésében szerepet kapnak. Arra is gondot fordítottunk, hogy minél több nevelő váljék részesévé a vezetésnek, a tantestület minden ötödik tagja valamilyen szakmai, társadalmi, politikai tisztséget is betölt, s részt vesz a vezetés munkájában. Mindezek alkalmasak arra, hogy megelőzzék a különböző konfliktusokat, félreértéseket. Hívei vagyunk és szorgalmazzuk a közösségi rendezvényeket, kirándulásokat is, ahol kötetlenül együtt lehetünk, s ahol a napi munka mellett az egyéni örömök és gondok is szóba kerülnek. A Beszélgetésünk fő témája az emberi tényező súlyának erősítése az iskolai élet minden területén. Ezért nagyon sok jót, vagy rosszat tud tenni az iskolavezető. Mit tart ma az iskolaigazgató legfontosabb feladatának? — Elsősorban azt, hogy legyen ideje a vezetéssel törődni, ne vesszen el az iskola apró- cseprő dolgaiban és a papírmunkában. Ezt csak akkor érheti el az ember, ha nem fél megosztani a vezetői munkát, annak felelősségét másokkal, a helyetteseivel és a különböző reszortfelelősökkel, ha nem mindent maga akar elvégezni és mindenben dönteni. Az iskola egészét kell átfogni és összehangolni. Mondjam úgy, egy kicsit menedzseri erényeket is megkíván a korszerű iskolavezetés. Az igazgatónak olyan felelőssége és kötelessége is van, hogy keresse és találja meg minden egyes nevelő számára a legmegfelelőbb elfoglaltságot, érje el, hogy mindenki megtalálja a helyét a tantestületben, élje át a mindenkori sikerélményét és örömét. Ez az elszürkülés, a rutinszerűség, a közömbösség egyik legjobb ellenszere talán. A S milyennek tartja az igazgatók utánpótlását, pontosabban azok kiválasztását e felelős posztra, s milyen szerepet szán ebben a tantestületnek? — Napjainkban az igazgatók kiválasztásánál és a határozott időre szóló megbízásánál növekvőben van a tantestületek beleszólása, a tantestületi demokratizmus. Ezt kellene tovább erősíteni és bátorítani. Erős, jó tantestületi közösség garantálhatja az arra legalkalmasabb nevelő kiválasztását és megbízását. Egy fel nem készült, vagy közönyös tantestületben a vezetőjelölt megtalálja a pártolókat, s megerősítheti pozícióját, ráadásul a tantestületi demokratizmus külsődleges jegyeire is hivatkozhat. Vagyis, a vezetők kiválasztását jó lenne tudatosabbá, tervszerűbbé tenni és megoldani ezzel együtt az igazgatók képzését is. Elsősorban vezetéselméleti, vezetéslélektani .ismeretekre gondolok, amiket ma is megszerezhet bárki, de saját jószántából, önképzéssel. A pedagógus tehetségének egyik fokmérője az is, mennyire ismeri fel diákjai között a tehetségeket, s mit tesz azokért. Sokszor — és joggal — inkább a hátrányos helyzetű gyermekekről beszélünk, akik szép számmal találhatók a nyírmadai iskolában is. De megkapják-e a kiemelt gondozást a tehetségesek, akik némelyikéből netán kiváló pedagógus is lehet? — A tehetséges fiatalokkal való foglalkozás egyik fontos fejezete a már említett iskolai intézkedési tervünknek. A munkaközösségek személy szerint számba veszik az évfolyamok legtehetségesebb tanulóit, s ezek gondozását, a munkaközösség egy-egy tagjára bízzák. A tehetséges tanulókat — bár nyilván más előjellel — éppúgy nyilvántartjuk, mint a hátrányos vagy veszélyeztetett gyermekeket. Számukra komlex és speciális szakköröket tartunk fenn. A szaktanárok a tehetséges versmondókról, szólóénekesekről, sportolókról személy szerint az iskola- vezetésnek is beszámolnak. A jó nevelő erkölcsi kötelessége mindenkor a tehetséges gyermekek felkarolása. Visszatérve a nevelők elszürkülésének okaira, nem lát-e összefüggést általában a nevelők élet- és munkakörülményei, túlterhelése és e probléma között? — Nálunk sem gond nélküli a pedagógusok lakáshelyzete, bár említettem, csaknem minden második nevelőnk helybeli, így az évek alatt megoldódtak a lakásgondjaik. Minden pedagóguslakást komfortossá tettünk, de gond, hogy a szolgálati lakások száma nem elegendő, s ez elsősorban a fiatal nevelők fogadását nehezíti. Intézkedési tervünk amely több éves program, ezt hangsúlyozom, a pedagógusok túlterheltségének csökkentésével is foglalkozik: a jövőben jobban szorgalmazzuk az iskolában a pedagógiai segéderők alkalmazását. így a pedagógus nem kényszerül arra, hogy végzettségéhez, tudásához — és olykor korához — nem méltó technikai és egyéb feladatokat is ellásson. Azt is megfogalmaztuk, a tanórán túli megbízatásokat a nevelőtestület véleményezése után erősítjük meg, kértünk mindenkit, annyi társadalmi, közéleti és egyéb munkát vállaljon, amely nem zavarja a legfontosabb munkáját, a nevelői hivatás mind jobb ellátását. — Helyileg is növelni szeretnénk a pálya társadalmi megbecsülését, a nevelők anyagi és erkölcsi elismerését. A kereseti viszonyok javítása céljából az éves bérfejlesztési keretet, a tartós és átmeneti bérmegtakarításokat teljes egészében a nevelők differenciált jutalmazására fordítjuk. Továbbra is figye lemmel kísérjük a pályakezdők beilleszkedését, megkülönböztetett módon igyekszünk javítani bérarányaikat. A bérpótlék lehetőségeinek jobb kihasználásával pedig jobban igyekszünk honorálni a középvezetői munkát. Nem tagadom, a jövőben is szeretnénk, ha kiváló munkájuk elismeréseként még többen részesülnének kitüntetésben. Az elszür- küléssel befejezve, úgy gondolom, ez ellen mi tehetjük a legtöbbet, minden nevelő a saját igényességével, megújuló képességével, hiva- tásszeretetének erősítésével őrizheti meg, vagy válhat saját arculatú pedagógus személyiséggé. ^ Köszönöm az interjút. Páll Géza rHETVÉGI g i INTERJÚJ
