Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-03 / 208. szám

1983. szeptember 3. Kelet-Magyarország 3 Idegenforgalom, vendéglátás Valami ú] kellene A Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság tiszalöki telepén naponta 3 ezer Szabolcs ládát készítenek exportmi­nőségű gyümölcsök csomagolásához. Képünkön: elemeiből állítják össze a ládákat. (Császár Csaba felvétele) Nem sopánkodnak, hanem cselekednek Szomjazó táblákon Enyhítik a károkat Fényeslitkén Háztáji, AZ IDEGENFORGALMI SZEZON MÉG TART, így hát mérleg sem készülhetett, itt-ott már hallani a panaszt, hogy idén nehezebben moz­dult, kevesebbet költött, vá- logatósabb lett a vendég. Tu­dom, hogy országos adataink — szerencsére — nem igazol­ják ezt a csalódottságot, de azt is, hogy nagyon sok olyan vendéglátóegység van, ahol több gondot mint örömet ho­zott az idei nyár. Ráfizetésesek lettek, vagy éppen csak nyereségesek olyan szállodák, éttermek, amelyek korábban magától értetődően nyereségesek vol­tak. Rosszabbodott volna a vendéglátás színvonala? Alig­ha, hiszen ha egy gyors lel­tárt készítünk, akkor kide­rül, hogy a vendéglátás kíná­lata új szolgáltatásokkal bő­vül. Íme, erre egy példa. Máté­szalkán a Szatmár Hotel még tavasszal meghirdette, hogy szívesen fogad csoportokat, amelyek számára kívánság és igény szerint lovaglóiskolát, lovastúrákat szervez. Az ár is mérsékelt volt, és kezdetben a hotel elsősorban külföldi vendégek jelentkezésére szá­mított. A külföldiek nem jöt­tek. Kapcsolatot keresett a hotel a belföldi irodákkal. A belföldi csoportok se jöttek. Igaza van annak, aki azt mondja, hogy néhány évvel ezelőtt az ilyesfajta kínálat akár szenzációszámba is me­hetett volna. AZOKON A HELYEKEN, ahol ilyen programokat kezd­tek szervezni, ma már kiala­kult törzsközönség van. En­nek ellenére ott is változtatni kellett a programokon. A Kiskunságban manapság nemcsak azt vállalják, hogy szállást, kosztot adnak, lova­kat biztosítanak, hanem azt is, hogy a lovakat a kedves turista által megjelölt helyre kiszállítják. Mindezt szinte nevetséges áron, 180 forin­tért, ami gyakran a ló szállí­tásának költségeit sem fede­zi. Amit itt ráfizetnek, be­hozzák a program többi ré­szében. Az egyik oldalról tehát azt mondhatjuk, hogy jó dolog a kínálat növekedése. A másik oldalról azt, hogy jobban fel kell mérni az igényeket, job­ban kell ismerni a lehetséges piacot, amikor valamit kíná­lunk. Ami tegnap még siker volt, az nem biztos, hogy ma is az. Egy másik példa. Vásáros- naményban a ráfizetés gond­jaival küszködik a Bereg Ho­tel. Hovatovább ez a ráfize­tés a helyi áfész vendéglátó ágazatának a lehetséges nye­reségét elviszi. És itt is hiá­ba kínálnának lovastúrákat, hiába szerveznének progra­mokat. A vendég manapság óvatosabban költ, és míg né­hány évvel korábban egy-egy kiránduló család gond nélkül beült és megebédelt, a mai H allgatok! Nem beszé­lek! Ez az elvem. Az életelvem! Nem azért, mert nincs mondanivalóm! Pedig otthon vagyok minden témában. A hangos beszédre is képes vagyok. De én hall­gatok! Egyesek rekedtre kiabálják magukat, hogy: ők bedobták a három kopejkát a gépbe. A jegyet pedig nem kapták meg az automatától. A ma­guk igazát tanúkkal is bizo­nyítják. Szemtanúkat állíta­nak, bizonyítanak fűnek-fá- nak. De én csak hallgatok. Nekem ez nem érdekem. Mi­nek olyan nagy port kavarni azért a nyavalyás három ko­pejkáért? Nyúlj a pénztárcád­hoz és adjál három kopejkát a magadéból. Ne csinálj je­lenetet a tömegközlekedési járművön. Ne izgasd az uta­sokat. Vagy ha úgy tetszik, ne adj egy fityinget se. Te­gyél úgy, mint én. Állj és hallgass! Vagy itt van az üdülője­gyek elosztása. Mindenki mondja a magáét! Mindenki csakis vízpartra akar utazni. Családos jeggyel. De hát, ki­árak mellett ezt nem teszi, mert a két-három, esetleg öt­száz forintos számlát már nem szívesen fizeti ki. NEM ARRÖL VAN SZÓ, hogy nem lehetne olcsóbban megebédelni, de hát kirándu­lás közben a társaság iszik is valamit, időz is egy kicsit és ez másodosztályú árakon is drága. Az árak viszont nem lehetnek olcsóbbak, hiszen például ebben a szállodában minden olajjal működik, még a légkondicionáló berendezés is. Az olajárak pedig gyor­sabban emelkedtek, mint az étel vagy a szálloda árai. Nem kellene sokat keres­gélni ahhoz, hogy hasonló példákat találjunk. A vendég­látók magasabb osztályba so­rolt egységeknél mindenütt sértettek egy kicsit. A kíná­lat, amely bőségesebb és gaz­dagabb a korábbinál, meg­csalva, becsapva érzi magát. Az üzletvezetők, akik valami­kor azt szokták meg, hogy jön a vendég magától is, megteríteni is elég nekik, most hiába terítenek szeb­ben, mint azelőtt. Az egysé­gek — csúnya ez a szó, de nehéz találni jobbat —, ame­lyeknek az okozott gondot, hogy ki kellett tenni a „min­den hely foglalt” táblát, most már szívesen szerveznék a vendégeiket, de a kínálat megkésett. Ma már nem elég lemásolni azt, amit máshol, az ország gazdagabb idegen- forgalmú tájain már kitalál- tcik VALAMI ÜJ KELLENE, más kellene. És, hogy mi le­hetne ez a más? Nyilvánva­lóan valami olyan, ami ol­csóbb, nem színvonalában, hanem az áraiban olcsóbb. Nem vagyok vendéglátóipari szakember, de bizonyosan tu­dom, hogy a vendéglátással nem az a baj, hogy kevés a vendég, hanem az, hogy ke­vés a költekező vendég. Ta­lán soha annyi érdeklődő idegen nem járt még Szat- márban, mint most. Jöttek csoportok autóbuszon, csalá­dok autón, fiatalok kerékpá­ron, jöttek sátorral, lakóko­csival, keresték a kempinge­ket, az olcsó szállásokat. Oly­kor, nem is a pénzügyi vo­natkozásai miatt, de sokan szívesebben szálltak volna meg falvaink — sajnos üre­sen álló — házaiban, keres­tek volna egy-két hétre nyu­galmat Tiszabecsen, Uszkán, vagy Magosligeten, Jándon, Tákoson, Nagyszekeresen, és sorolni lehetne még, hogy hol egyebütt. A korszerű kínálat ezeknek a lehetőségeknek a feltérképezése, felhasználá­sa lenne. A SZEZONNAK IDESTO­VA VÉGE, jóllehet az ősz hoz még hozzánk vendégeket, 1983-ban már elkéstünk ezzel. Most kellene hozzálátni, hogy megtervezzük, és ilyen for­mában is tervezzük a kö­vetkező évet. Bartha Gábor nek az igényét lehet fősze­zonban kielégíteni? Én nem mondom a magamét! Nem csatlakozom a nagyszájúak- hoz. Én hallgatok! Nekem Alekszondr Klimov: Életelv erre nincs szükségem. Kü­lönben is benne vagyok az üdülőjegy-elosztó bizottság­ban. A szomszédommal meg hogy vagyok? ö a muzsika szerelmese. A fal túlsó olda­lán rázendít a nagybőgőre. Szabad idejében állandóan fűrészel vele. Mindig ugyan­azt a számot játssza. Látás­tól vakulásig. Egyforma hangerővel. A szomszédok kedvesek. Hallom, hogy sok­szor lábujjhegyen járnak. Erre egy szót se szólok. Ami­DiHRkásoknak M eglepő ötlettel állt elő Simon Mihály, a Ma­gyar Posztó nagykái- lói gyárának igazgatója: le­gyen a munkásaknak is ház­táji földjük, ne kelljen hát­rább maradniuk azokhoz ké­pest, akik ilyennel rendel­keznek. Az ötletet puhatolód- zás, érdeklődés követte. Ki­derült, hogy a nagyközség­ben az állami tartalék föl­dekből valóban lehet tartós használatra bérbe adni 2— 300 négyszögöles parcellákat. A következő lépés az volt, hogy felmérjék, a dolgozók közül ki számít egy ilyen te­rületre? Kiderült, hogy akad igénylő. Munkásháztájinak lehet nevezni a nagykállói ötletet. Ilyen ötletről sehol az or­szágban nem hallottunk. Ugyanis a vállalat arról is gondoskodik, hogy a kimért földet először fölszántsa, de vállalja az adminisztrációt, az adó megfizetését is. Vagy­is valamiféle természetbeni juttatásnak lehet venni a parcellákat, amelyekhez ter­mészetesen nem juthat bár­ki. Törzsgárdatagságot köve­telnek meg, s nem titkolt céljuk, hogy ezzel is jobban kössék a munkásokat az üzemhez. A haszon is többszörös lesz: hiszen ezen a környé­ken a termelőszövetkezetek sokszor azért jelentettek vonzerőt a gyárral szemben, mert adták a háztájit is. Rá­adásul a háztájiban való ter­melés jövedelemkiegészítés­nek szintúgy felfogható, de az sem lebecsülendő, hogy a terményekkel a család ellá­tása válik egyszerűbbé, eset­leg a piacra is jut némi zöldség, gyümölcs. kor viszont elfelejtkeznek rólam, és hozzáfognak han­goskodni, akkor én is dühbe gurulok. Fogom, bekapcsolom a kompresszort, meg veszek egy kalapácsot. És elkezdem verni a falat. De szólni nem szólok egy szót sem. Hallga­tok, mint a sír! Erre a fal túlsó oldalán is síri csend lesz... M ert örök igazság: a bosszú bosszút szül! Te csak egyet károm­kodsz, de ő már kettőt. És ez hatványozódik. Míg végül jól össze nem vesztetek. Nem ér­tem, minek kell heveskedni? Túllicitálni a másikat? Pedig világos, mindig jobb a bé­kesség. Különben hónapokon át nyelheted a mérget, meg a gyógyszert. Mint kétszer kettő, olyan világos, hogy a vitának nincs semmi haszna. A folyó vize mind a tengerbe tart, megfordítani nem tu­dod. Különben is: a türelem rózsát terem. Hát ezért hall­gatok én! Az egészség min­dennél fontosabb! Sigér Imre forditása---------------------------------------­­Huszonöt évenként akad ilyen esztendő, mint 1983 — mondják a vízgazdálko­dással és meteorológiá­val foglalkozó szakem­berek —, már ami a csa­padékeloszlást illeti. Má­jusban még menetrendsze­rű pontossággal jött az aranyat érő eső, amit bi­zonyít a füvek első kaszá­lásából származó nagy mennyiségű szálas takar­mány is. Aztán a termé­szet egyre kevesebbszer adta áldását a földre, a növények szomjúsága egy­re nagyobb méreteket öl­tött S __________________________4 Az országban hat megyét nyilvánítottak aszály sújtot­ta körzetnek, ebbe nem tar­tozik bele Szabolcs-Szatmár. Tegyük hozzá gyorsan, sze­rencsére nem tartozunk bele, mert elképzelni is rassz, mi- . lyen károkat akozott volna egy megyeszerte pusztító szá­razság. Azért az ország ke­leti részén sem úgy történt minden, ahogyan azt a me­zőgazdászok tervezték. Ide valamivel több csapadék ju­tott, mint Békésbe, vagy Szolnokiba, viszont több me­zőgazdasági nagyüzem terü­lete pontosan úgy néz ki, mint az aszály sújtotta me­gyében. Szakadt gyökerek — Elég csak körülnézni a határunkban, s látszik, min­ket is jócskán kikerült az eső — kesereg Papp János, a fé- nyeslitked Tisza Gyöngye Ter­melőszövetkezet elnöke. Ahol beszélgetünk, egy napraforgótábla szélén, erő­sen látszik a csapadék hiá­nya. Nem fejlődött kellően a szár. a napraforgó tányérja is legalább harmadával ki­sebb. — ígéretesnek indult a napraforgó, kéttonnás hoza­mot terveztünk — toldja meg a gondolatot Répási György termelési elnökhelyettes. — Most úgy néz ki, a másfél tonna sem lesz meg hektá­ronként. Ez majd mindegyik nö­vényről elmondható az idén. A búza aratása előtt egy hó­nappal a határszemlén még abban reménykedtek a tsz vezetői, hogy akár a negy­venöt mázsát is elérhetik egy hektáron. Aztán keserűen vették tudomásul, alig ter­mett harminc mázsa. Pedig a szemképződés jó volt, csak éppen besültek a szemek. Ugyanez a helyzet a kukori­cával. A terv öt és fél tonnát ír elő. jó, ha négy lesz be­lőle hektáronként. Minden száron csak egy cső van, az is kicsi. A második csövek egyáltalán nem fejlődtek ki, felsült a növény, sárgák a levelei és a 650 hektár ku­koricának a harmadát akár ma komibájnolhatnák már. A gyökerek elszakadtak a ta­lajtól, olyannyira megrepe­dezett a föld. Tenyérnyi repedés Legjobban a búzát és a kukoricát sújtotta a száraz­ság. Ez viszont erősen kihat a későbbiekben az állatte­nyésztésre. — Most úgy tűnik, elegen- lő a szálas takarmányunk — folytatja az elnök. — Az első kaszáláskor nagy mennyisé­gű füvet vágtunk, ellenben sarját a fűterületünk ötödé­ről, mindössze száz hektárról tudunk majd betakarítani. Még legelnek a szarvasmar­hák, de kiegészítésként abra­kot és pillangóst is kapnak. Nagyon nagy szükségünk len­ne most az esőre, mert csa­padék nélkül, azt hiszem, szeptember végén beköthet­jük az állatokat, vagy a ku­koricatarlón legeltethetjük. — Tavaly ilyenkor már 11—12 ezer mázsa szénánk volt — szól közbe Répási —, jelenleg kilencezer mázsa van és a jövő sem kecsegtet sok­kal többel. Gond lesz a siló­val is. Kevés a mennyiség, nem beszélve a minőségről. Nagyon kevés cső képződött, anélkül pedig nem sokat ér. Július végéig 265 millimé­ter csapadékot mértek Fé- nyesiitkén. Legalább 150 mil­liméterrel kevesebb ez a szo­kásosnál. Tenyérnyi repedé­sek vannak a talajban. Utó­lag kesernyésen mosolyogva mondja Preczner Jolán fő­könyvelő: — Még a lábam is beleszo­rult egy repedésbe, amikor a biztosító felmérőjével jártuk a határt. Kétségtelen: ez a szárazság, sőt az aszály legbiztosabb je­le. Ám felvetődik a kérdés: mit tettek a szárazság ellen, a károk enyhítésére a szövet­kezetben? — Öntözési lehetőségünk nincs, pontosataban víz van, hiszen Szabolcsveresmartnál tolják a Tisza, csak éppen nincs mivel öntöznünk — elemzi a helyzetet Papp Já­nos. — Korábban vesztesége­sek voltunk, tavaly értünk el hétmilliós nyereséget. A be­ruházási összegünkből örü­lünk, ha a gépeinket pótol­juk, öntözőgépek vásárlására nem is gondolunk. Ellenben több intézkedést hoztunk. Megszigorítottuk a kiadása­inkat, felfuttattuk a faipari tevékenységünket, lakatosüze­met indítottunk, bérfuvaro­zást végzünk. A kár pontos összegéről, a számok legfőbb szakértője, a főkönyvelő nyilatkozik: — A szántóföldi növényter­mesztésben 4,7 millió forint a kiesés, az almánál több mint hétmillió forint. Enyhítettük azzal, hogy az intézkedési -ter­vünk alapján — amikor lát­tuk az óriási kiesést — csak a legszükségesebb munkákat végeztük el. Ezzel hatmillió forintos költségmegtakarítást értünk el. Kompenzálja a ki­esést a fafeldolgozó tevé­kenységünk növelése is há­rommillióval. A növényter­mesztésből ideirányítottuk a tagokat, raklapot, Szabolcs ládákat készítünk. Mostani számításunk szerint kétezer tonna almát kell exportál­nunk a Szovjetunióba, vala­mint ezer tonnát hűtőházi körszedettként értékesíteni, s akkor év végén elmondhat­juk, nem volt veszteséges az idei gazdálkodásunk. ★ Borotvaélen táncolnak Fé­nyesünkén — ahogyan a tsz vezetői megfogalmazták. Nem csoda, ha megviselt az ideg­állapotuk. A jövőt illetően azért sokkal optimistábbak. A következő esztendőben is hasonló lesz a termelési szer­kezet, mindeknél lett növelik a melléküzemági tevékenysé­get. A 340 hektár almát száz hektárral csökkentik, viszont a mennyiség marad, mert az idős, gyengébb termőképessé­gű fákat húzzák ki. Ez egy- !ben költségcsökkentés tó, ugyanezért a termésért keve­sebbet kell metszeni, perme­tezni. Aztán 120 hektáron er­dősítenek. S mintegy zárszó­ként azzal fejezi be Papp Já­nos a beszélgetést: — Csak dért ne kapjunk, mert a negyven mázsa kuko­ricából akkor huszonöt se lesz. Aztán remélhetőleg 1983 se is­métli önmagát az elkövetke­zendő években, évtizedekben-. Sipos Béla Veszteség nélkül...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents