Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-15 / 218. szám
A Kelet-Magyarország 1983. szeptember 15. Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán fogadta Sir Geoffrey Howe brit külügyminisztert. (Folytatás az 1. oldalról) — Igen hasznosnak ítélem a magyar politikusokkal folytatott tárgyalásokat, hiszen mindkét fél számára rendkívül fontos, hogy megismerje: hogyan gondolkodik a partA cím magyarázatra szorul. Nagy bunkónak a századforduló harcias amerikai elnöke, Theodore Roosevelt katonapolitikáját nevezték. Ez a politika deklaráltan a nyers erőn, egészen pontosan a tengerészgyalogosok sűrű bevetésén alapult. A világ — és nem utolsósorban Amerika — lapjai ezekben a napokban nem véletlenül idézik oly sűrűn a nagy bunkó fogalmát. És azt az ugyancsak tőle eredő receptet, amely szerint „ha be akarsz hatolni egy térségbe, küldj oda tengerészgyalogosokat ; akkor már megvédésükre újabbakat küldhetsz”. Libanon partjainál és szárazföldjén most valami ilyesmi történik. A partokon — igen erős flottaegység kíséretében — ott áll az Eisenhower anyahajó, bizonyos értelemben igencsak stílszerűen. A névadó ugyanis az a tábornok-elnök, aki először küldött „bőrnyakúakat” (amerikai tengerészgyalogosokat) Libanonba. Ami a cím másik fogalmát illeti, az amerikai és a világsajtóban mostanság sűrűn szerepel az eszkaláció (magyarul: a lépcsőzetes felfejlesztés) fogalma is. Ez a kifejezés komor vietnami emlékeket idéz; a hírhedt tonkini incidensre hivatkozva, annak idején Johnson elnök használta először. A módszer ott is ez volt: küldj katonákat egy térségbe, aztán küldj újabbakat a védelmükre. Ma már minden iskolás tudja, mi ner milyen álláspontot képvisel bizonyos, nagy jelentőségű kérdésekben — mondotta. — A magyarországi tárgyalások tehát lehetőséget nyújtottak egymás jobb megismerésére. Sir Geoffrey Howe hangsúlett a végeredmény ott, Indokínában. A Fehér Ház legújabb kettős rendeletében egyszerre jelenik meg a nagy bunkó és az eszkaláció fogalma. Egyrészt újabb kétezer tengerészgyalogost küldenek a korábbi ezerkétszáz „védelmére”, másrészt — és katona- politikailag ez nagyon komoly fejlemény — az amerikai egységek légitámogatást kérhetnek a partoknál állomásozó anyahajókról (most már többesszámot használhatunk, mert az Eisenhoweren kívül megjelent a térségben a Tarawa nevű helikopter- anyahajó is.) Ráadásul a Pentagon új parancsa úgy szól, hogy az amerikai hajók legénysége, „ha a helyzet úgy alakul”, partra is szállhat Libanonban. M indehhez az amerikai alkotmány szerint a kongresszus engedélye kell — illetve kellett volna. Reagan azonban folytatja azt a taktikáját, hogy úgynevezett kényes kérdések esetén egyedül dönt — és utólag próbálja megszerezni a honatyák beleegyezését. A döntés stílusa és tartalma azok véleményét erősíti, akik szerint (elsősorban Clark nemzetbiztonsági tanácsadó szerepének aránytalan megnövekedésével) a Fehér Házban most már alig hallatszik más hang, mint a héják vijjogása. Harmat Endre lyozta: az eszmecserék középpontjában gazdasági kér-1 dések álltak. A tárgyalások egyértelműen bizonyították: a szocialista és tőkés, a keleti és a nyugati országokat hasonlóan érintik a világgazdasági helyzet hatásai. Az, hogy az államok abban érdekeltek, hogy gazdaságukat rugalmasabbá tegyék. Hazánkban szerzett tapasztalatairól szólva a brit diplomácia vezetője elmondta: véleménye szerint hasonlóságot mutat a magyar és a brit gazdaság abban, hogy mindkettő nagymértékben támaszkodik az exportra, tehát közös érdek, hogy liberálisabb világkereskedelem alakuljon ki; olyan, amelyben az országok közötti kereskedelmi gátak megszűnnek. A jelenlegi világgazdasági hanyatlás idején ez nagy probléma, azonban Magyar- ország és Nagy-Britannia közös érdeke e gátak emelésének megakadályozása. — Igen szerény az országaink közötti kereskedelem nagyságrendje — mondotta. — A mostani tárgyalásokon azonban körvonalazódtak annak lehetőségei, hogy a brit vállalkozók, üzletemberek bevonásával jelentős fejlődés indulhat meg ezen a téren. Végül nemzetközi kérdésekről szólva a brit külügyminiszter megismételte kormánya álláspontját, amely a Szovjetuniót teszi felelőssé a fegyverkezési verseny fokozódásáért. Hangsúlyozta: a brit kormány mindent megtesz azért, hogy bővítse a Kelet—Nyugat közötti dialógust. Az MTI tudósítójának értesülései szerint í két külügyminiszter has2 nos tárgyalásokat folytatott a nemzetközi és a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről. A nemzetközi kérdések megítélésében megmutatkozó különbségek ellenére egyetértettek abban, hogy a vitás kérdések tárgyalások útján történő rendezésére, a párbeszéd fenntartására kell törekedni. A helsinki folyamat továbbvitele, a kétoldalú kapcsolatok erősítése jelentősen hozzájárulhat a nemzetközi légkör javításához. Megelégedéssel állapították meg, hogy a legutóbbi külügyminiszteri találkozó óta kétoldalú kapcsolataink kedvezően fejlődtek, amelynek folytatása, a kapcsolatfejlesztés további lehetőségeinek feltárása mindkét fél érdeke. Hivatalos látogatását befejezve a délutáni órákban elutazott Budapestről Sir Geoffrey Howe. A brit diplomácia veztőjét a Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, dr. Várkonyi Péter búcsúztatta, jelen volt Bányász Rezső, valamint Peter William Unwin. Nagy bunkó, eszkalációval Kötet a látoga tásröl I A Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség július 18—23-i szovjetunióbeli látogatásáról Baráti látogatás címmel, szép kivitelű kötetet jelenteje tett meg a Kossuth Könyvkiadó. A kötet az indulástól a megérkezésig követi nyomon a látogatás minden mozzanatát, s tartalmazza többek között a látogatásról kiadott közös közleményt, s a legfontosabb dokumentumok szövegét. A kiadványt illusztráló gazdag képanyag is dokumentum értékű. Üdvözlet Grúziából (3.) Két ember arcképe Koba Guzuli, a grúz ötvösművészet egyik reprezentánsa. (A szerző felvétele.) — Hogyan készül a híres grúz konyak? — kérdezem a tbiliszii gyár legfőbb szakértőjétől, Szaradzsisvilitöl, aki hordóhegyek tövében, majd negyedmillió hektoliter ital társaságában közli: természetesen szőlőből. Hosszú szakmai magyarázatba kezd, amiből a laikus bizony nem sokat képes megjegyezni. Annyit mindenesetre, hogy jövőre lesz száz éve, amikor egy Franciaországban tanult grúz fiatalember először honosította meg a konyakkészítés klasszikus módszerét. A századfordulón nyolcvan hektolitert készítettek, most pedig több ezer tölgyfa hordó sorakozik katonás rendben a hatalmas raktárban. Valóban művészet, ahogyan a borpárlat ízben, illatban, színben évek alatt eljut — az érett szatmári szilvához hasonlóan — a tökélyhez. A fiatal ital még fehér, a 63 éves — mert ilyen is van az itteni gyárban — már olyan, mint az óarany. A főtechnológus — aki maga is bejárta a leghíresebb francia gyárakat — részletesen taglalja a technológiai folyamatot. Felesleges leírni, mert utánozhatatlan és különben is: a grúz konyakot bárki megveheti a boltjainkban. Any- nyi mindenesetre idekívánkozik, hogy ez az ital Grúzia melegét, a tölgyfa hordó színét, no és az éveket, évtizedeket is magába foglalja. Állunk egy 64 éves italt tartalmazó hordó előtt. Ez már nem is konyak, hanem egyenesen csoda, a nagy hírű gyár gyűjteményének büszkesége. Az idős szakember azonban még ennél is büszkébb a világ- kiállításokon nyert 42 aranymedáliára, s nem felejti el hozzátenni, hogy köztük van a Budapesten szerzett érem is. Az 1946 óta itt eltöltött 37 év egész munkájával, tulajdonképpen minden termékével méltán dicsekedhetne a grúz konyak műhelyének atyja, de ő csak kettőt említ. A Szakartvelo és a Grúzia márkákat, amelyek közül az utóbbi a szovjethatalom 50 éves jubileuma tiszteletére készült. — Melyik a jobb konyak, a grúz, vagy az örmény? — teszem fel a kérdést, előre tudván a választ: természetesen a grúz. „Azért, mert kellemesebb, mint az örmény, mert közelebb áll a franciához, mert a pohárban is hosszú ideig tart az illata. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az örmény nem jó, hiszen például az Ararát, amelyet önök is nyilvánvalóan ismernek — szintén kitűnő ital. De a grúz az lágyabb ...” Még egy utolsó kérdés. Szereti-e a konyakot az, aki készíti? A válasz lakonikus, de frappáns: „Lehet jó szakács az, aki nem szereti az általa készített ételeket?” Igaza van. Kóstolóra invitál. Kilenc-, majd tizenhét éves konyakot töltenek a poharakba, s a laikus nem tud különbséget tenni. A tbiliszi gyárban készült grúz konyaknak — tanúsíthatom — mindegyike kiváló. ★ Estefelé hívtak meg a grúz ötvösművészet egyik kiváló képviselőjének otthonába. Koba Guzuli ritka szívélyességgel fogad, s az okát is elmondja: igen jó benyomást szerzett a magyarokról. Első külföldi kiállítása éppen Budapesten volt 1967-ben, a kelet-ázsiai művészetek múzeumában. Aztán alig egy hete járt itt egy magyar miniszterhelyettes és hosszan, kellemesen elbeszélgettek. És ezen túl a tbiliszi művészeti akadémiáján — ahol tanít — egy igen tehetséges magyar fiúval foglalkozott, s úgy megszerette, mintha saját gyereke lenne. „A magyarokat egyébként is testvéreknek tekintjük, sok, szerteágazó a kapcsolatunk.” Az ötvösművészetről beszélgetünk ezután, amely mint mondja, nagyon régi. Akkor kezdődött, amikor az ember és a fém közötti kapcsolat. Végtelen rokon- szenv árad a művészből, szeme fiatalos tűzzel lobog, amikor művészete és a rég letűnt korok kapcsolatát magyarázza. Az ősi grúz ötvösség továbbéléséről szól. „Az ásatások közben sok régi tárgyat találnak szerte Grúziában, s a mi munkánk ezeket követi. Bár olyan fokon tudnánk ezt művelni, mint az évszázadokkal előttünk járt művészet.” Azon sajnálkozik, hogy Európa régen a görögök által ismerte meg a Kaukázusnak ezt a kis, de szorgalmas és nagy múltú népét, ahol már az időszámítás előtti ötödik században igen fejlett volt a fémművesség és az építőművészet, s ahol a IX. században — még Itália előtt — kezdődött el a reneszánsz, de ma bizony igen keveset tudnak róla. Történeti fejtegetésbe kezd, hogy a grúz és a magyar nép között sok a közös vonás, még abból az időből, amikor a magyarok az Urálon túl laktak. Guzuli műterme tele van csodálatos munkákkal, mégsem azokat mutatja. Belefeledkezik a kapcsolatokba, nyelveink közös szavait idézi. Egy remek emberrel ismerkedik meg a krónikás, aki általa soha nem hallott, de nagyon érdekes történeteket mesél. Aki számos hazai és külföldi sikerével dicsekedhetne. Ő inkább az egésszel törődik. Azzal folytatja, hogy a grúz művészetben mindig is elsődleges az ember, hogy az igazi ötvösművész számára minden másodlagos. — Meg lehet figyelni: másutt a művészetekben elsődleges a táj és abban legfeljebb picire zsugorodik az ember. Nála ez tökéletesen fordított. Ebben az erőtől duzzadó művészetben, a fémművességben jól ki lehet fejezni a művésznek magát. A monumentálistól — amit a tbiliszi metróállomáson állítanak fel — a miniatűrig, az egészen apró könyviedéiig mesteri módon érvényesül életfilozófiája. „Én a munkámmal azt is bizonyítani akarom, hogy a grúz néphez tartozom. Egy ember — különösen, ha művészetekre adja a fejét — sem lehet meg anélkül, hogy ezt mesterségében ne juttassa kifejezésre. Következik: Meghívás a hadiútra. Kopka János Kóstoló a konyakgyárban. a kádár János vezette i^acsyXr.fArt- és kormányküldöttség LÁTOGATÁSA A SZOVJETUNIÓBAN > :•* é »M3. JÖLIUS 18-23.
