Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-13 / 191. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1983. augusztus 13. VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Magasfeszültség „Amikor lehetnénk boldogok is!” Szó szerint ezt mondta a fiatalasszony miután elsorolta: állandó feszültségben élnek. Legutóbb már azt kiabálta az anyósának — végső elkeseredésében —: Anyuka csak megjátssza a szentet, de tele van rosszindulattal. Hát ezért jár örökké templomba? ...” Mondom: ez már nem is feszültség, hanem magasfeszültség. Gyűl bennünk a haragenergia egymás iránt, hozzátartozók, ismerősök, kollégák iránt és egyszercsak elszakad a film. Szikrázunk. Rövidzárlat keletkezik. Villámlásaink és mennydörgéseink közepette nem ritkán felég, elpusztul az összetartó, az egymáshoz kapcsoló erő. — Nagyon is így van. — A helyeslő fiatalasszony komoly feladattal, a munkahelyén nem igen panaszolja, mi az ami elkeseríti. — Az én gondom, az' én bajom, miért untassak vele másokat, de talán ha elmondanám, néha megnyugodnék. Egyidőben — nagyon régen — egy kockás füzetbe felírtam, milyen jelzőkkel illetett az anyósom. A legenyhébb az volt, hogy falusi liba. Ezt a füzetet már összetéptem, mert most nem győznék írni, hiszen nincs nap, hogy ne legyek kénytelen lenyelni ilyen, vagy olyan megjegyzést. Elmondok egy példát. — Még a családi házban laktunk és a férjem barkácsolt. Olyan súlyosan megsértette magát, hogy félő volt, elvérzik, öt szomszédba is szaladtam, ahol tudtam, hogy van személygépkocsi. Hiába szaladgáltam. Az egyik autó rossz volt, a másiknak a tulajdonosa már ivott, a harmadik ember még nem volt otthon és így tovább. Akkor rohanás egy olyan helyre ahol telefon van. Egy poklot éltünk át. És akkor is volt anyukának egy olyan megjegyzése, ami fájt és sértett, az, hogy tehetetlen vagyok. Akkor a sértést lenyeltem. A férjem viszont a mentőkocsiban azt mondta, meg fogod tanulni a kocsivezetést. Itt van a saját kocsink és én akár meg is halhattam volna. — Beiratkoztam a gépkocsivezetői tanfolyamra. Hosz- szú lenne elmondani, hogy mit nyeltem, míg a tanfolyam tartott. „Az asszony dolga a család, a főzés, a mosás, a takarítás. Mi lett volna a családból — már mint az anyósom családjából —, ha ő is — már mint az anyósom — nőkhöz nem illő dolgokra adja a fejét, kocsit vezet, eszpresszóba jár, és nem készít reggelit, amikor a családfő a hajnali vonattal Pestre utazik. Nem járok presszókba. Igaz hajnali négykor sem kelek fel, amikor a férjem Pestre megy, hiszen, ha enni akar, a kenyeret le tudja szegni és a hűtőszekrény ajtaját ki tudja nyitni. De ezt az én anyósomnak így halkan és csendesen nem tudom elmagyarázni, mert azzal vág vissza, hogy nem tudok a pénzzel bánni, mert ha meleg ételt készítenék, az kevesebbe kerülne, mint a sonka, a felvágott. Egy szóval semmi sem jó. Azt persze elvárná, hogy üljek a kormányhoz és vigyem a templomba ... Egy ház, egy lakás és három szoba. Van központi fűtés, hideg, meleg víz, van a lakásban televízió, rádió, lemezjátszó, gáztűzhely a konyhában, a szekrényekben ruha, a garázsban kocsi. Ez mind, mind jelzője és szószólója egy elért — mindenki által elérhető — életnívónak. De nincs boldogság, egyetértés és megértés. Három generáció lakik együtt és nem tudják megérteni, elviselni, hogy nemcsak a holt tárgyak, az eszközök változnak körülöttünk, de az ember is. Az anyós csak együtt él a technikával, tessék-lássék, elfogadja azt, de felfogásában, érzelmeiben kocsitól, tévétől, fridzsidertől idegenkedik. Sőt ezeket az eszközöket — ha nem az emberiség megrontójának, de menye elrontójának tartja. Az apa fia és felesége nem együtt él, de él a technikával. Szerves része az életüknek, viszont ott van a fiúk, aki egyenesen visszaél azzal, hogy van a technika. Hallgassuk csak: — Abból is rengeteg családi összezördülés támad, hogy a fiú örökké a televíziót bújja, hogy bömbölteti a lemezjátszót, hogy már motorozik és késő éjszaka jön haza, mert a kertmoziban volt. Ezért is én vagyok a hibás. Az anyósom szerint. Pedig hát én is szidom a gyereket a lezserségéért, a könnyelműségéért, a dologtalanságá- ért. Nem hajlandó eljönni velünk a telekre, hogy segítsen az apjának a gyümölcsfák permetezésében. Ha ezt én szóvá teszem, mit kapok vissza az anyósomtól: „A te nevelésed. A gyermek semmiben sem hibás.” • Váltsunk színt. Szép nyári este van és nagy sétákat tesz a már bottal járó idős ember. Sokat tudok róla. Tudom azt, hogy volt idő, amikor ő is kertes házban élt, a házat szanálták, akkor összeköltöztek a gyerekekkel. Kis idő múlva széjjel költöztek. Miért? — Megmondom az igazat. Nem szeretem én azt mégha a saját fiamról vagy az unokámról is van szó, hogy lássák az én öreges nyavalyáimat, rigolyáimat. Két különböző világban élünk. Md jól megvagyunk a mamával együtt. Megpróbáltuk, hogy együtt lakjunk a gyerekekkel, volt hely is, és nem volt közöttünk soha olyan, hogy komolyabban összeszólalkoztunk volna. De, hát mondja meg, van-e olyan ember, aki meg tudja állni, hogy ne mondjon véleményt erről vagy arról, ha már örökké együtt élnek, közös háztartásban vannak. Én nem várhatom el a fiamtól, menyemtől, hogy mindig azt csinálja, amit én szeretnék, de azt sem tűröm, hogy az én dolgaimba beleszóljanak. — Elváltunk. Nem haraggal, hanem egyetértéssel. Volt pénzünk, vettünk egy lakást és most örülünk egymásnak, akkor is ha ők jönnek látogatóba, akkor is, ha mi megyünk el hozzájuk. Nem vagyunk egymás terhére, nem okozunk egymásnak gondot. Nagy érték az emberi józanság, az átgondolt, megfontolt emberi cselekedet. Természetesen a magasfeszültséget, a sokszor elidegenedésbe torkolló ideges magatartást nem mindig az együttlakás, a nagycsaládi együttlét okozza. Többször beszélgettem már emberekkel, akik meghajszoltak és agyonra fáradtak. — Nincs mese, rá kell hajtani, ha vinni akarjuk valamire. Az én munkám olyan, hogy lehetőségem van a mellékesre és kihasználom. Hullafáradtra dolgozom magam, de rájöttem, nem érdemes. A feleségem és a gyermekeim a szememre vetették, hogy nem élek velük együtt. Nem megyünk színházba, moziba. Nincs barátunk, akivel összejönnénk. Kérdem most, hát mi a fontosabb, a barát vagy a kenyér? — Nincs kenyér? — De van. Ezt csak úgy képletesen mondtam. Értse alatta a kocsit, a benzint, a divatos cuccokat és mindent, amit elvár tőlem a család, a rokonság. Mit gondol, ha hazamegyünk a faluba, ki fizeti a sört a sógoroknak, a komáknak. Akkor bezzeg azt mondja a feleségem, „csak nem engedted, hogy szegény Janink fizessen ...” De igen. Igen is engedném és kénytelen is lennék engedni, ha mukaidő után nem járnék el maszekolni. Hogy emiatt mennyit veszekszünk. — Azért azt ne mondja, hogy a barát, a barátkozás a szomszédokkal, kollégákkal vagy a gyermekkori pajtásokkal nem hiányzik? — Nincs rá időm. • Mondják, mert rohanó világban élünk, nem mi, hanem mások diktálják a tempót és ha nem mások, akkor a megszerzésre kiszemelt javak, vagy önmagunk álmai, vágyai. De nem igaz, hogy nincs és nem is lehet megoldás. Még ott is élhetnének békében, ahol az anyós és meny közötti vitában már pattanásig feszült a húr. Lehet erre példa a szétköltözők esete, de méginkább célra vezető a megértés és a megfontoltabb véleménynyilvánítás. A túl- hajtás sem szükségszerű, főként akkor, ha erről a család úgy vélekedik, hogy ez már túlzás. Tanácsokat adni természetesen könnyű, nehezebb az általunk is okosnak és bölcsnek tartott szavak betűje szerint élni. Sajnos, a kör mindig bezárul és azon a helyen zárul, ami az ütközőpont. Egy idő után az embereket már minden apróság idegesíti. Annak a férfinak, akivel a túlhajszoltságról beszéltem, azt találtam mondani: „Ma ötszáz forinttal kisebb pénz, holnap egy fél évvel hosszabb élet”. Felcsattant. — Magát az ne izgassa, hogy én meddig élek. Talán a feleségemmel is beszélt, vagy honnan tudja, hogy fekélyem van? — Nem beszéltem a feleségével. Nem is ismerem. A férfi elnézést kért. Nem azért, mert emeltebb hangon beszélt. Egyszerűen csak így hagyott faképnél, mert rohant az említett ötszázast megkeresni. Magasfeszültség. Lehet, hogy túlzás és csak én érzem úgy, hogy családi körben, hivatalban, utcán és még rengeteg helyen feszültséggel telített a légkör. Amíg a természetben, ha már elvonult a vihar, kiderül az ég, frissen ragyogón éled újra a világ, addig az emberekben telítődő energia levezetése nem ilyen egyszerű. A vihart, vihar követi, vagy orkán. Pedig hát a természet nem igen tudja, mit cselekszik. Mi tudjuk és mégsem okulunk, tanulunk. Seres Ernő „PatikáriusRalc építendő alkalmatos ház..." flfli Süt _- ||P ® JBl JB JT___JB • gl"V Sin*41 Stiff 410 is# ’■■ül 911Y ildSi XliriüIlEIES- i Még a szakemberek között is kevesen tudják, hogy országunk negyedik legrégebbi gyógyszertárát Nyíregyháza városa mondhatja magáénak. Alapításának éve a szakiroda- lom szerint 1648. Jogutódja a Korona-szálló épületében (jelenleg tatarozás alatt álló) 17/9. számú gyógyszertár. Mai napig vitatott, hol állt a patika eredeti épülete. Emléktábla jelöli ugyan a Sza- bolcs-szálló falán, hogy azon a telken volt a gyógyszertár épülete, de fellelhetők olyan térképek is az 1700-as évekből, melyek kísérő szövege szerint ezzel szemközt, a Takarékpalota helyén lévő házban működött Nyíregyháza ispotálya és patikája. Felmerül az a kérdés is, hogy amikor rae- gyényi területek léteztek gyógyszertár nélkül, miért éppen Nyíregyházát választotta letelepedésének színhelye, patikája számára az ismeretlen patikus? Ebben az időben ui. a gyógyszerészet egészségügyi feladatai mellett kereskedelmi jelleggel is bírt, t és mint ilyen, igen fontos volt helyének a megfelelő kiválasztása. A gyógyszertár alapítása a „kettős királyság” idejére esett, mely történelmi tanulmányaink alapján köztudott, hogy nem kedvezett kereskedelmi jellegű vállalkozásoknak. Szabolcs megye területe János és Fer- dinánd király csapatainak ütköző pontja, hatalmi harcaiknak hadszíntere volt hosszú éveken keresztül. Váltakozó sikerrel hol az egyik, hol a másik fél birtokolta. Ha valahová kellett volna a képzett orvos és gyógyszerész, úgy Szabolcs megye az volt. Még az elmúlt században is országosan itt volt a legmagasabb a tbc-sek száma, lápos vizes földrajzi adottságai miatt legfertőzöttebb maláriával, zárt kis közösségeiben tömegesen pusztított a nemibetegség, és igen magas volt az alkoholisták száma. E siralmas közegészségügyi állapotok jelzése után úgy hiszem különösebben nem kell magyaráznom azt, hogy Nyíregyháza első gyógyszertárának tulajdonosa és utódai anyagilag nem lehettek valami rózsás helyzetben. Nem is alapítottak 165 évig, az 1834-ben létrehozott „Magyar Korona” patika megnyitásáig új gyógyszertárat Nyíregyházán. Történt ugyan két kísérlet a megyében (Nagykállóban és Nyíregyházán), de mindkettő igen rövid időn belül csődbe jutott, oly annyira, hogy a már meglévő „Arany Sas” gyógyszertár tulajdonosát is majdnem koldusbotra juttatta. A patika múltjára utaló első levéltári okirat 1792 áprilisában Káliéban kelteződött. Dr. Jósa István vármegyei főorvos írta a Helytartó Tanácsnak. Jelentésében beszámol Szabolcs vármegyében egyre szaporodó és terjedő nemibetegségekről, valamint a védekezés megszervezéséről, és kitér egy: „Patikáriusnak építendő alkalmatos ház ... munkálatainak előkészületeiről.” Felterjesztésének eredményességére utal az a vegyes számadásban szereplő jegyzék, melyet Elek László alispán írt 1792. szeptember 27-én Nyíregyháza bíráihoz az építkezés vármegye költségén történő megkezdéséről, valamint annak feltételeiről. A ci- kornyás szavakkal megfogalmazott ügyirat nem egészen egyértelmű szövege mai napig vitatott. A megrendelt tégla mennyisége arra utal, hogy nem a régi elavult patika tatarozásáról volt szó, hanem egy új épület felépítéséről, a vármegye költségén. Ezek után elképzelhető, hogy a Takarékpalota telkéről ekkor került át a mai Szabolcs-szálló helyére. Nyíregyháza és egyben az „Arany Sas” patika első névszerint említett gyógyszerésze egy 1799. augusztus hónapban keltezett, úriszékhez írt panaszoslevélben tűnik fel. A város bírái a korcsmáltatási jogot és borok vásárlását, valamint tartását szabályozó rendelkezésüknek a megsértését látták abban, hogy: ...„Posta Mester Úrra, Sexty Andr. insegnieur Ürra, ZELENAK a pati- kárius Ürra, Zeller felcser Űrra és Rády Demeter kereskedő Ür... borokat tartanak otthon a lakásukon.” A földesúrhoz címzett panaszoslevélre Károlyi gróf fiskálisa elutasító választ írt arra való hivatkozással, hogy nevezettek személyi céljaikra és nem árusításra tartanak otthon borokat, ezért a beadványban szereplő panasz nem tartozik Nyíregyháza bor- bíráinak hatáskörébe. E panaszos levél után a levéltár okmányaiban hosszú ideig nem található említés a gyógyszertárról, sem pedig annak tulajdonosáról. 1806-ban kelteződött az a Nyíregyháza bírái által gróf Károlyi földesúrhoz címzett felterjesztés, melyben egy másik gyógyszer- tár felállításának engedélyezését kérelmezik. Gróf Károlyi válaszában a kérelemnek nem adott helyt, de tilalmát idővel visszavonhatta, legalább is erre utal Geitner Éliás patikus azon ószláv nyelven írt beadványa, melyben a várostól udvarának bekerítését kéri __„ahol nagyon sok ember fordul meg és semmi sincsen biztonságban .. Írásában szemrehányást tesz Nyíregyháza bíráinak azért mert ide csábították, és a beígért támogatást részükről nem kapja meg. Lakás- és anyagi gondjai vannak, személyzetet még dupla fizetésért sem tud szerezni, és amennyiben a kért segítséget nem kapja meg, úgy kénytelen a várost elhagyni, elköltözni. Geitner Éliásról, valamint gyógyszertárának további sorsáról csak évekkel később, 1829-ben keltezett okmányból közvetve értesülhetünk, melyet az „Arany Sas” patika akkori tulajdonosa Kobylitz Dániel írt a nemes Communitas részére. (Ebben az évben ismételt kísérlet történt Nyíregyházán újabb gyógyszertár létesítésére és ez ellen fejezte ki tiltakozását.) „ __igaz ugyan az, hogy ezen városban ez előtt több esztendőkkel két patika volt,... de midőn megboldogult Geitner Űr által itten patika felállíttatott, a megboldogult Zelenak Űr patikája mivé lett már, s maga is koldusbotra jutott.” Az újabb patika felállítása ellen fellebező „Arany Sas” gyógyszertár tulajdonosa, Kobylitz patikárius furfangos eszét dicséri, hogy beadványát pontokba szedve a helyi gyógyszerészjelöltek védelmében írta — lokálpatriotizmusba csomagolva saját érdekeit. Ezzel sikerült is meggátolnia az új gyógyszertár létrehozását 1834-ig. Kobylitz gyógyszerész nevével már gyakrabban lehet találkozni a levéltár okmányaiban. Vállalkozó szellemű ember lehetett, mire az is utal, hogy bérelte a városi serházat a Serház soron (1890-től Serház utcza, 1931-től Honvéd utca), Nagykállóban pedig 1813-ban fiókpatikát létesített. Tagja volt a városi tanácsnak, tevékenyen részt vett a közéletben. Az 1831-ben Máramarosról Tiszán sót szállító oláh tutajosok által behurcolt kolera hírét (mely megyénkben Vencsellőn ütötte fel a fejét, és innen terjedt rohamosan tovább országosan) Tokajból jövet ő hozta meg Nyíregyháza város előjáróinak. Kobylitz „Arany Sas” elnevezésű patikája jelentőségére utal Nyíregyháza város bíráinak 1831-ben főispánhoz írt azon levele is melyben: „...Nyír Egy Háza Várossá Elöljárói alázatosan esedezünk, eszközöljön ki Bécsből 1 mázsa klórmeszet és annak szállítását, mivel nagyságos Kobylitz Dániel patikárius patikájából kifogyott a fertőtlenítő szer és itt van a kolera.” A gyógyszertár dolgozóinak létszámát nem ismerjük, de hogy gyakornokot is tarthatott, arra utal a második patika felállítása ellen 1829-ben írt levelének azon bekezdése, hogy: „ ... már mi is a kinek patikánk van annyira el győzünk az orvosságokat készíteni ezen népnek, melly ahol tsak lehet a patikát kerüli, s magát inkább házi orvosságokkal curálja, hogy ha lehet is Nyíregyházán tsak magam vagyok, egyébb foglalatosságaim is vágynak még is tsak egy Practi- zansal nem tsak ezen, de a N.-kállai Patikámat is győzöm...” Gyógyszerészgyakornok tartását bizonyítja az is, hogy 1845-ben Angyalos György „szabolcsnyíregyházi” növendékgyógyszerész tudományos munkát írt a tiszta faecetről, melyet Pesten még abban az évben nyomtatásban is megjelentettek. Az „Arany Sas” gyógyszertár tulajdonosai közül az ismertebbek: Barcsay Károly (1868—1877), Bydeskuti Béla (1877) Fischer Gyula (1878) és a Szopkó család (1879—1950) voltak a patika tulajdonosai. 1950-ben állami kezelésbe vették a gyógyszertárakat, így a nyíregyházi „Arany Sas” patikát is. Évek során a gyógyszerésztudományok fejlődése, a modern követelményekhez való alkalmazkodás átalakításai apránként eltüntették a patika eredeti bútorait, a kellően át nem gondolt selejtezések áldopi- taivá váltak régi eszközei. Megszűnt korábbi elnevezése is, a patinás múltú de modernizált patika 17/9. sz. gyógyszertárként áll Nyíregyháza város közegészségügyének szolgálatában. If j. Menner Ödön Szokolay Zoltán: Képeslap Nyár van, két hatalmas világoskék satupofa közt csattog, vergődik a madár, csőréből kínjában lábad elé ejti az ellopott söröskupakot. Nyár van, mert egyedül vagy, távoli hangszórók zajára billegnek a kerti bádogasztalok. Nyár van: lesz hova hazamenned, fölfelé kapaszkodsz a füstcsíkon, hajladozik. KM O