Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-13 / 191. szám
4 Kelet-Magyarofiág 1983. augusztus 13. A fokozott biztonsági intézkedések ellenére nagyszabású tüntetések zajlottak Chilében az újabb nemzeti tiltakozó napon. Képünkön: rendőrök viszik rohamkocsijukhoz az egyik letartóztatott tüntető fiatalt Santiagóban. Az eddigi legnagyobb szabású hadgyakorlatot rendezik meg amerikai csapatok részvételével Hondurasban. Képünkön: folyik a Hondurasba érkező hadfelszerelés kirakodása San Pedro Sula repülőterén. Akupunktúra Bulgáriában „Csodatevő” tűk Kommentár Rejtélyes rejtély A szuperbiztosnak: vélt svájci Champ-Dollon börtönből eltűnik a legfontosabb, joggal állíthatjuk, világpolitikai jelentőségű fogoly és a közvélemény még csak meg sem lepődik. Rejtély a rejtélyben. Az újonnan alakult olasz kormány tagjainak rögtön van miről nyilatkoznia. Bettino Craxi, szocialista párti miniszterelnök szerint „az eset arra vall, hogy Gel- linek még mindig számos befolyásos támogatója van”. Giovanni Spadolini hadügyminiszter, a republikánusok vezetője azt hangsúlyozta: „Igazunk volt, amikor néhány nappal ezelőtt azt mondtuk, még nincs vége a P—2 (propaganda—due) elleni harcnak”. Tina Anselmi, a P—2 ügyet vizsgáló parlamenti bizottság elnöke kijelentette, hogy eddig sem hitte, hogy valaha is kihallgatják Gellit. A propaganda Due szabad- kőműves páholy volt vezetője, a nagy hatalmú bankár éppen akkor tűnt el — könnyen lehet örökre — a politikai porondról, amikor elérhető közelségbe került kiadatása. Amennyiben Olaszországban kihallgatták és bíróság elé állították volna, nyilván sokat tudott volna mesélni. Túl sokat. Hiszen a P—2 szervezet — mintegy ezer tagjának neve került nyilvánosságra — behálózta egész Itália üzleti, politikai és társadalmi életét, a csendőrséget, a katonaságot és a titkosszolgálatot. Az olasz képviselőház éppen, hogy megvitatta az új kormány programját. Csakhogy ahhoz, hogy a megvalósulásban valaki is bízzon, fényt kellene deríteni a hatalom igazi birtokosainak üzelmeire, az országot kézben tartó titkos mechanizmusokra. Ezt Gelli nélkül sokkal nehezebb lesz véghezvinni. H. G. (Folytatás az 1. oldalról) messe és Kodály: Psalmus Hungaricus című müvével. Itt jegyezzük meg: idén is felkérték a rendezők Si- mándy Józsefet, aki minden évben szólistája volt a Psal- musnak, ám a művész most már nem vállalta a fellépést. Most viszonylag ismeretlen tenorista, Molnár András énekli a szólamot — róla kevesebbet tudunk, ám az nem kevés: előzőleg Herbert von Karajannal dolgozott Bayreuth-ban, az ünnepi játékok színhelyén. Több képzőművészeti esemény kíséri a koncerteket. A múzeumban már megnyílt Kircschmayer Károly kisplasztikái tárlata. Harmónia címmel Józsa János kiállítása látható 20-tól a református templom sekrestyéjében, Kodály Zoltán szobrának — Kircschmayer Károly alkotása — ünnepélyes leleplezése pedig 28-án, este hatkor lesz a templomkertben. A hagyományos bátori piac a hangversenyek napjain fogadja a kiállító árusokat és a vásárfiát keresőket. BÉKEMENET NEU-ULMBA Pénteken befejeződött az NSZK-beli Heibronn és Neu- Ulm közötti 150 kilométeres útvonalon rendezett békemenet, amelyben a legkülönbözőbb nyugatnémet háborúellenes szervezetek tagjai vettek részt. Azért választották útjuk végcéljául Neu-Ulmot, mert az ott levő amerikai támaszponton az év végén 36 Pershing—2 rakétát kívánnak elhelyezni. KISFIÜ A DZSUNGELBEN Három napon át vándorolt az Egyesült Államokhoz tartozó Guam csendes-óceáni sziget dzsungelj ében egy hároméves kisfiú. A terep még felnőttek számára is veszedelmes, ezért a csodával határos, hogy a kisfiúnak apró karcolásokon kívül semmi baja sem esett. A gyermek anyja azt hitte, hogy fia a nagymamához ment, és csak később derült ki, hogy ehelyett csatangolni indult. A fiú felkutatásában 300 katona, rendőr és önkéntes vett részt. Három nap után végül is egy helikopter fedezte fel. A szakadékokkal teli, mocsaras dzsungelben a gyerek vadon termő gyümölcsökkel táplálkozott. AMERIKAI HAJÓ SZASZEBÓN Az Egyesült Államok 7. flottájának zászlóshajója, a Blueridge pénteken befutott Szaszebo japán kikötőbe, ahol az egyik legnagyobb amerikai haditengerészeti támaszpont található. A hajó négy napig marad ott, majd Joka- szuka kikötője felé veszi útját. Csütörtökön hagyta el egyébként Szaszebót a Midway nevű amerikai repülőgép-anyahajó, mely éppen a nagaszaki atomrobbanás évfordulóján érkezett a helyszínre. Nemrég tartották Szófiában a Nemzetközi Akupunktúra Szövetség VIII. világkong- kongresszusát. Szervezőinek legfőbb célja az volt, hogy népszerűsítsék ezt az ősi gyógymódot, amit ma is sokan előítélettel vagy kétkedő kíváncsisággal fogadnak. Az akupunktúra Bulgáriában aránylag rövid múlttal rendelkezik. Dr. Cekova Maria, aki Kínában volt szakmai továbbképzésen, 1960-ban vezette be a szófiai Orvosi Akadémia mellett működő Neurológiai Tudományos Intézetben. Manapság mintegy 20 akupunktúra rendelő van az országban és több mint 100 képzett szakorvos. Leginkább a klasszikus tűszúrást alkalmazzák, de ismeretes az égetés, az elektro-akupunktúrás és a lézersugárzásos kezelés is. Dr. Koceva Roszica kilenc éve dolgozik a klinika akupunktúra rendelőjében. A páciensek általában 10—15 kezelésben részesülnek. Első alkalommal meghökkentő a látvány. A betegek testéből és fejéből tűk állnak ki, de nem látszik rajtuk, hogy fájna. „Harminc éve fejfájásban szenvedek és szédülök: az itteni kezelés után végre nagy javulást érzek” — mondja például Vera Kajkadzsieva. A 12 éves Teodóra Sztara Zago- rából súlyos álmatlanságban szenved, mindenféle gyógyszer hatástalannak bizonyult. Dr. Koceva több tucat ezüst Dr. Koceva Roszica. Keze 400 pontot tud kitapintani. tűt szúrt a kislány fejébe, aki egy percen belül mély álomba merült. A tudósok az akupunktúra hatását az emberi szervezet különböző bioaktív áramlataival magyarázzák, amelyek szúrással serkenthetők vagy elnyomhatok. A keleti országokban majdnem ezer pontot ismernek a bőrfelületen, amelyeken keresztül akupunktúrával különböző betegségek gyógyíthatók, főleg az ideggyógyászat területéről: fejfájás, neurózis, migrén, periférikus izomgyengeség, allergia, hurut és fekélyek esetében alkalmazzák. Dr. Koceva keze ingadozás nélkül, hibátlanul, mintegy 400 ilyen pontot tud kitapintani. „Az esetek 50—70 százalékában — mondja — a gyógyhatás nagyon jó és tartós javulást eredményez. Csupán mintegy 10 százalékban nem tudunk hatni a páciensekre.” Az akupunktúrát az orvos- tudomány egyéb területein, a belgyógyászatban, bőrgyógyászatban is alkalmazzák. Kitűnő eredményeket értek el vele a teljes és foltos hajhullás gyógyításánál, de kezelhető vele a csalánkiütés, s a bőrviszketés is. Remélhető hát, hogy a „gyógyító tűk” a klasszikus orvostudomány egyre megbízhatóbb segítőivé válnak. Berkes Péter: — Nagyon helyes apuka. Szellőztesd ki a fejedet! — Mit mondasz fiam? — Semmit, apuka. Semmit. (Hármas cédulacsoport) „Füttyös górécska (jegyezzük meg a nevét: Dajka Zsolt) meséje katonai szolgálatáról, tendenciózusan nekem fogalmazva: Persze, hogy bulizik a katona. Persze, hogy szerepet játszik. Hiszen a sereg nem a természetes életközege. De nem ez a fő kérdés. Hanem hogy milyen az a buli. Milyen az a szerep. Mire játsz- szák, mire jutnak vele. Akarja tudni, hogy lettem én kiváló? Kedvetlenül vonultam be, illúziók nélkül, felkészülve minden posztra, a ’valahogy essünk túl rajta’ önbiztató szkepszisével. De ami fogadott, még így is alulmúlta várakozásaimat. A tisztek ridegek és gya- nakvóak voltak, a tisztesek üvöltöztek, az öregkatonák önkényeskedtek. Ügy kezeltek bennünket — anélkül, hogy két értelmes szót váltottak volna velünk, hogy közelebbről megismertek vagy legalább megpróbáltak volna megismerni bennünket —, mint egy mocskos ellenzéki bandát, amely eleve nem akarja azt, amit követelnek, vagy követelni fognak tőle. Ha valaki másodszori magyarázatra se tudott megcsinálni valamit, már ráhúzták a vizes lepedőt: azért nem tudja, mert nem is akarja, mert egy lógós, elkényeztetett disznó, ki akar bújni a meóból. Ettől aztán a zöm afféle passzív rezignációba zuhant. A nősöket kivéve. Ők elpakolták a gerincüket. Játszották a figyelmes, jó katonát, nehogy teljesen elveszít- ség hazautazási esélyeiket. Indítékaik teljesen nyilvánvalóak voltak, mégis úgy beszéltek róluk, hogy ezek aztán igen, ezek öntudatos, kötelességtudó fiúk, tessék őket példaképnek tekinteni. Amitől aztán a jónép passzív re- zignációja még jó adag cinizmussal is kiegészült, nymodon az állapotok abszolút labilissá, kiszámíthatatlanná váltak. Senki se tudhatta, mikor, ki követ el valami nagy disznóságot. Megannyi szfinszképű, potenciális fegyelemsértő kóválygott a körletben. Érezte ezt a vezető gárda is. De ahelyett, hogy tisztességesen és reálisan, mit ne mondjak, önkritikusan a végére járt volna a dolgoknak, még keményebbre fogta a gyeplőt. Ügy röpködtek körülöttünk a gyalázkodó jelzők meg a kemény fenyítések, mint ősszel a fecskék. És immár nem is mindig ok nélkül. Én se voltam vidámabb a többinél, viszont — korábbi praxisomnak megfelelően — pofáztam. Minden adandó alkalommal — kínosan ügyelve a kötelező formákra és formulákra — kényes kérdéseket tettem fel, és elmondtam a véleményemet is a viszonyokról. Ezért aztán mihamarabb rekordszereplője lettem a konyhai munkáknak, a körlet-, különösen a vécétakarításnak. Az elszámolás hézagtalanul működött, egyetlen kérdésem, megjegyzésem sem maradt válasz nélkül. Még az öregkatonák is előszeretettel tö- rölgették — és büntetlenül törölhették — belém a mocskos bakancsukat. És akkor jött a nagy gondolat: beszüntettem a pofázást, és elkezdtem piszkosul hajtani. Fütyültem rá, miket mondtak, mikkel vádoltak a srácok, s arra is, hogy közvetlen parancsnokaim pedagógiájuk diadalaként regisztráltak. Mintakatona lettem. Ezred-, sőt hadosztályhírű. És amikor tetőpontjára hágott a puvoárom, és ennek megfelelően a srácok irántam táplált gyűlölete, ismét kinyitottam a pofámat. Tehettem, megvolt hozzá az erkölcsi alapom. Nem „követeltem” mást, csak hogy az embereket annak és olyannak vegyék, amik és amilyenek. Hogy például ne csináljanak hőst a nősökből. És belőlem se, aki pusztán azért próbáltam kiemelkedni, hogy kinyithassam a számat. Nem volt mese, most már valamiképp érdemben kellett reagálni a szavamra. Minek tagadnám, ügyesen és bölcsen reagáltak. Alig kezdtem el a hangoskodást, többed- magammal tüstént kiemeltek és elhelyeztek egy önálló kisalegységhez, megválasztattak KISZ-titkárnak, és azt mondták: ne pofázz, csináld! Fiatal főhadnagy volt a parancsnokunk. Azt mondta: öcsi, a szolg- szab engedte keretek között szabad kezet kapsz, olyan életet szervezel, ami megfelel a lelkületeteknek. Hát ez az! Ez az igazi lecke! Nem azt mondom, hogy viták és súrlódások, sőt melléfogások nélkül, de berendezkedtünk. Nemcsak körletileg, hanem emberileg is. Nem pingáltuk egymást se jobbnak, se rosz- szabbnak, mint amilyenek voltunk. A főhadnagyunkat gyakran vádolták liberalizmussal, hogy túl sokat megenged nekünk, hogy ’kollektív vesézé- sekkel’ helyettesíti a fenyítést, hogy vitát nem tűrő témákat Is megvitat velünk, de ezek a hangok hamar elnémultak, mert kirívó fegyelemsértésünk nem volt, azon felül minden lehetséges versenyt megnyertünk az ezrednél, sőt az ezred színeiben feljebb is látványos babérokat arattunk. No már most, kik voltak azok az emberek, akik mindezt végbe vitték? Túlnyomó- részt ugyanazok, akik újoncként passzív rezignációval és cinizmussal védekeztek emberi természetük, valódi szándékaik és indulataik, sőt időnként emberi méltóságuk semmibevevése ellen. Átlagemberek, átlagos magyar állampolgárok, akiket nem úgy általában a honvédelem fennen lobogó felelősségtudata, nem a mindent elbíró szocialista öntudat vitt a magasba, hanem csupán az, hogy a lehetőségekhez mérten kellemesen, saját jellemük és természetük, sőt ambícióik szerint, egyéni vágyaikat sem elviselhetetlen mértékben hi- bernálni kényszerülve élhettek egy katonaközösségben. És vajon hálából, ezért az életlehetőségért cserébe dolgoztak jól? Ezért tettek eleget magas színvonalon minden katonai kötelezettségüknek is? Másképp kérdezek: hiba az, ha valaki, egy parancsnok, azért enged, sőt segít ilyen berendezkedést, hogy az emberek cserébe jól dolgozzanak? Egyáltalán nem hiba. Sőt nagyon is emberi dolog. A valóságos emberi természet okos tudomásulvétele. Reálpoli.tika, ha úgy tetszik. Csakhogy ennél azért lényegesen szebb a leányzó. Ugyanis tisztességesen dolgozni kizárólag ilyen szituációban lehet. Ilyen szituban a munka magától értetődő kötelesség, amit az is elvégez, akinek halvány fogalma sincs magasabb értelméről és mélyebb összefüggéseiről. Sőt, mit tesz Isten, néha még büszke is arra, amit végzett. Tudom, mit gondol. Azt gondolja: elvtelen és veszélyes érdekjáték ez. Olyan szellem, amit nem szabad kirekeszteni a palackból, mert azt a kevés embert is el- zülleszti, aki mindentől függetlenül, a szó — maga szerinti — teljes értelmében öntudatos. Tegyük fel: valóban így van. De akkor kérdem én: mi jobb? Három öntudatos ember és körülötte negyven letargikus, cinikus, sodródó, kiszámíthatatlanul passzív, afféle időzítettakna figura, vagy... de nincs vagy. Mert nincs igaza. Az öntudatot nem ez sorvasztja el. Mert a jó — az én értelmezésem szerinti jó — öntudat éppen abból indul ki, azt vállalja, azzal operál a közösségi célok érdekében, ami van. És nem azzal, amit ő szeretne, hogy legyen. A jó öntudatot az sorvasztja, ami engem is sorvasztott újonckoromban. De az a szellem, az a berendezkedés, ami nálunk volt, éppen hogy segíti a jó öntudat kibontakozását. Azáltal, hogy kétirányú alkalmazkodáson alapszik. A sereg nemcsak tőlem követel alkalmazkodást, ő is alkalmazkodik hozzám. Megengedi, hogy a saját szellemiségemmel vegyek részt a buliban, és ne csupán személytelen, rosszabb esetben előítélet-kalodába zárt feladatvégrehajtó automataként. Megengedi tehát, hogy valamit én is beletegyek a közösbe. És minél többet teszek be, annál inkább a sajátomnak érzem azt a közöst. És minél inkább sajátomnak érzem, annál többre vagyok képes érte. Hány lépés innen az a bizonyos öntudat, tisztelt őrnagy elvtárs?” „Türelmesen végighallgattam. Végtére is szabadságon vagyok. Sőt még figyeltem is. Nagyon figyeltem. Az ember ismerje csak pontosan ellenfele gondolatait. Leírtam, hogy majd gondosan tanulmányozhassam. Izeire szedhessem. Ravasz eszmefuttatás, nem lehet csak úgy ripsz- ropsz lekaszabolni. (Folytatjuk)
