Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-10 / 188. szám
A Kelet-Magyarország 1983. augusztus 10. Kommentár Egyeztetett paces E gy guatemalai államcsíny a legkevésbé sem meglepő híre napjaink világpolitikájának. Hiszen ebben az országban immár három évtizede buktatják meg egymást különböző katonatisztek. Pontosabban 1954 óta, amikor Jacobo Arbenz liberális-haladó kormányzatát amerikai segédlettel eltávolították. A legutóbbi államcsíny tavaly márciusban volt: akkor került hatalomra az a három tiszt, akik közül a szellemi vezért, Efrain Rios Montt tábornokot most elkergette az elnöki székből volt hadügyminisztere, Oscar Humberto Mejia Victores tábornok. Mondhatnánk ezek után, hogy mindez nem érdemel különönebb figyelmet. Csakhogy ezúttal az államcsíny körülményei, és az a nemzetközi politikai felállás, amelyben lezajlott, fontossá teszi a legújabb tábornokcserét. Mejia Victores ugyanis a győztes puccs előtti napon hosszú megbeszélést folytatott Salvador hadügyminiszterével, Honduras hadseregének főparancsnokával és magas rangú amerikai tisztekkel. A megbeszélés témája feltehetően Nicaragua volt, hiszen Honduras és Salvador mellett Guatemala az a harmadik közép-amerikai állam, amelynek jobboldali katonai rendszere talán még Washingtonnál is kevésbé szimpatizál a managuai progresszív vezetéssel. Hozzá kell tennünk, hogy az elmúlt hetekben tovább fokozódott a Nicaraguára kifejtett nyomás. Nemsokára kezdődik például az a nagyszabású hondurasi— amerikai hadgyakorlat, amelyre Washington invázióra is alkalmas nagy erejű flottát küldött. A Nicaragua környezetében levő államok hadseregeinek szorosak a kapcsolatai Washingtonnal, s érthető, hogy'Mejia tábornok amerikai tisztekkel is egyeztette a tervbe vett puccsot. Az persze nem világos, hogy az ugyancsak reakciós, sőt durva kezű diktátor, Rios Montt miért nem felelt már meg a Fehér Ház igényeinek. A. K. Kedden letette a hivatali esküt Guatemala új, puccsal hatalomra került elnöke. Képünkön: fegyveres katonák ellenőrzik a forgalmat a fővárosban, az elnöki palota környékén. Ismét kiéleződött a feszültség Észak-frországban. Képünkön: belfasti gyerekek nézik egy elrabolt, majd felgyújtott kamion roncsait a twinbrooki kerületben. Sajtótájékoztató az alkotmánynapi ünnepségről (Folytatás az 1. oldalról) A 21 órakor kezdődő tűzijáték — ígérik — színpompás fénykoronát varázsol majd Budapest fölé. A Nitrokémia ipartelepek dolgozói és a Magyar Néphadsereg katonái különös gonddal készítették elő az alkotmánynapi tűzijátékot. A röppentyűket és a bombákat hagyományos helyükről a gellérthegyi citadelláról, a keleti sétányteraszokról, valamint a Gellért rakparton elhelyezett kilövő- álloanásokból bocsátják fel. A tűzijáték rendezői az idén is gondoskodtak új látványosságról: arany- és ezüstlepkét, valamint napkorongot formáznak meg petárdáikkal. A Art Buchwald: Tanácsadás egy tanácsadónak félórás programban felhasználásra szánt robbanóanyag súlya meghaladja a tíz tonnát. Több mint 1600 különböző űrméretű és színhhatású bomba kilövését tervezik. A tűzből formált vízesést 1600 speciális égővel varázsolják a Gellérthegy oldalára. Mintegy ezer bíbor színű bengál- égő színes fényével és füstjével fejeződik be a látványos tűzijáték, amelyet kiegészít több nagy teljesítményű fényszóró színes játéka. Az alkotmánynapi programok mellett tájékoztatták az újságírókat a XII. országos Ifjú Gárda-szemle rendezvényeiről, amelyet augusztus 11—14-e között tartanak Zalaegerszegen. A legjobb eredményeket elért ifjúgárdisták részt vesznek az augusztus 20-i rendezvényeken. Közös nyelven Beszélgetés eszperantista nőküldöttekkel a békéről —- Bort, búzát, békességet! Nem ismerte Eliza Kehlet e jókívánságunkat, de a lényegét felfedezte magának. — Szentendrén jártunk — mesélte — .eljutottunk a Kovács Margit emlékmúzeumba. Oftt jutott eszembe, hogy nemcsak az eszperantó világkongresszus miatt volt érdemes eljönni Magyarországra. Különösen az 'a relief hatott rám. amely három jelentős dolgot szimbolizál: a bort, a kenyeret és a békét. Ügy érzem, hogy az itt élők mindennek birtokában vannak, s szívesen kínálják másoknak is. Amit innen hazaviszünk, az ez az érzés. És ez nagyon fontos. Mert ahogy az irtait és az ételt nem nélkülözheti a test, a béke éppoly nélkülözhetetlen a lélek számára. Hívők és nem hívők Eliza Kehler Dániában született, ma Belgiumban lakik és Luxemburgban dolgozik: tolmács az Európa-parla- mentben. Vele és néhány társával beszélgethettem azok közül, akik az eszperantó világkongresszus küldötteiként a Magyar Nők Országos Tanácsához ís ellátogattak. Ök a magyar nőmozgalomra voltak kíváncsiak, én meg rájuk. E különféle és különös emberekre, akik úgy is mint nők, s úgy is mint eszperan- tisták — nem találok erre jobb kifejezést —: minde- nekfelett békeérzékenyek. Különféle a hitük, az eszményük, más-más a jövőképük, de van hitük, van eszményük, s a jöivőit — elsősorban a gyerekek jövőjét — nemcsak elképzelni képesek, hanem cselekednek is érte. A holland Jelly Koopmans- Sohotanus asszony például, akinek négy fia, három unokája, s egy dédunokája van (az utóbbi csecsemő kivételével az egész család — mondhatni — anyanyelvi szinten sajátította el az eszperantót), hivatásra nézve evangélikus lelkész, de — mint mondta — ezenkívül, illetve ezzel együtt az eszperantó és a béke papja is. — Retterdamban élek, valamikor énekesnő voltam. Az utóbbi években a lelkészi hivatásomnak teszek eleget a legjobb tudásom szerint. Sok összejövetelt szervezek, nemcsak hívőknek. Számomra az a legfontosabb, hogy a békéért a hívők és nem hívők összefogjanak. A francia egyetemista Anna Ambles, az NSZK-ban élő Ruth Paintner-Trump és lánya, az NDK-ban élő Wera Dehler, valamint Ursula Grattapaglia, a német—olasz—brazil eszperantista. (Fotó: Hauer Lajos) Anya és lánya Az NDK-beli neves színésznő, Wera Dehler az édesanyja mellett foglalt helyet, s leginkább vele társalgó tt. Édesanyja, Ruth Paintner- Truimp is színész volt nyugdíjazásig, ő Münchenben él. — Akkor szakadt ketté a család — mondta Wera Dehler —, amikor Berlin is kettészakadt. Nálunk az enyhülés családi szükséglet is. — Nyolcvanhárom éves vagyok — mondja az édesanyja —, átéltem két háborút, nem akarok újabbat. — Én is Berlinben születtem — mondta Ursula Grattapaglia, akit a nevéről olasznak hittem. Ursula Gratta- paigüa Olaszországban ment férjhez, majd a családdal együtt kivándorolt. A brazil fővárostól nem messze, Goi- asban telepedtek le. Ursula tíz éve egy szociális intézményt vezet, egyfajta árvaházat, amelyben leginkább olyan gyerekek találnak otthont, akiknek a szüleit valamelyik helyi háború pusztította el. — Egy huszonegy és egy huszonnégy éves fiam van — mondta. — Eszmélésük óta eszperantásták, főként azért, mert nem akarom, hogy bárki ellen fegyvert fogjanak. Ezért eszperantista a többi gyerekem is, a neveltjeim. Indiaiak, afrikaiak, fehérek, feketék, valamennyien testvérüknek érzik a másikat. Mert ez így van rendjén, Tudja, Brazília nagy ország, ritkán lakják, ezért nem érzik annyira a nyelvi nehézségeket. A háborút sem ismerik, mégis sokan tanulnak eszperantóul. Ez a nyelv nálunk ablak a világra. Lesz olyan idő... Párizsiban, egy kis bérelt szobában él Anna Ambles, egyetemi hallgató. Minden béketüntetésen részt vesz, s hisz a jövőben. — Lesz olyan időszak — mondta hittel—, amikor nagyobb lesz a barátság és az egyetértés az emberek között. Én a németekre sem úgy gondolok, mint ellenségekre. — De ön nem élt a háború alatt. — Az anyám igen. Az édesanyám zsidó. Tudom, hogy sokat szenvedett.. Én nem azt akarom, hogy Franciaországban ne legyen háború, én azt akarom, hogy sehol se legyen. — Mi, eszperantisták — mondta még a dán Eliza Kehlet — szükségképpen vagyunk békeharcosok. Tudom, hogy van különbség Kelet és Nyugat között az eszperantó tekintetében is, hiszen itt az állam támogatja ezt a mozgalmat, nálunk meg szinte kizárólag magánvállalkozók fedezik a költségeket. De azért higgye el, mi is megtesszük a magunkét odahaza. Elhiszem, Továbbá tudom, hogy amennyire beszélgető partnereim számára fontos a béke, legalább annyira fontosak a békemozgalom számára ők maguk. — őrmester, elküldjük Salvadorba tanácsadónak a kormánycsapatok mellé, megtanítani őket, hogyati kell harcolni a baloldali gerillák ellen. — Igen is, uram. — Parancsa szerint kiképezik a kormányerőket a gerillarejtekhelyek felkutatására és elpusztítására. De semmilyen körülmények között ne bocsátkozzon harcba személyesen. — Értem. uram. A csapatokkal megyek, de én magam nem tüzelek. — Kivéve persze, ha magára lőnek. \ — Világos, uram. Milyen fegyvereik vannak a gerilláknak? — Többnyire amerikaiak. Vietnamból kapták, vagy a salvadori csapatoktól zsákmányolták, esetleg megvették tőlük. Egyik feladata éppen annak megakadályozása lesz, hogy a tisztek áruba bocsássák fegyvereiket. — Igen is, uram. Kell tennem valamit a népszerűség megszervezéséért is a salvadori nép körében? — Hogyne, ezért küldjük oda. Küldetése során bizonyosodjon meg, hogy a kormánycsapatok nem ölnek meg túl sok parasztot, és nem égetnek fel túl sok baloldaliak bújtatásával vádolt falvat. — Ezt, hogy érhetem el? — Ugyanúgy, ahogy Vi- j etúamban. Magyarázza meg a kormánykatonáknak, hogy Reagan elnök nem tűri el ' az erőszaktételt, a gyilkolást és a fosztogatást. Ez vissza kell, hogy tartsa őket. 1 — Bizonyára. És milyen a salvadori csapatok morálja? — Ragyogó, bár előfordult néhány szökés. A maga feladata lesz megakadályozni, hogy a csapatok átálljanak a másik oldalra. — Használhatom ilyenkor a fegyverem is? — Nem, de felhatalmazhatja valamelyik tisztet. Ám az isten szerelmére, semmit ne adjon írásba! Szegő Gábor fordítása Csak öt után értem el Te- xát. Nyomban telefonált a dokinak, ha nem esik nehezére, tévedjen már a ház felé, csöngessen be valamilyen ürüggyel, látta a mozgást odalent, azt hitte, a profesz- szorné jött le, a többi majd kialakul. Nem kellett sokat győzködnie, a doki mindent megértett, azt mondta, indul azonnal. Nyolc felé hívta vissza Terát, Tera azután minket. Anya, szerencsére, még nem jött haza, magam voltam otthon. A kertkaput zárva találta a doki, hosszan csengetett, hiába. Bezörgetett a felső szomszédhoz, tudta, arról nincs kerítés, a két telket magasra nőtt, de áthatolható mogyorósövény választja el. A szomszéd egész nap nem látta apukát, igaz, nem is nagyon figyelte. Lehet, hogy alszik, mondta, az este, vagy inkább az éjjel nagy dáridó volt, éneklés, aztán üvöltözés, csapkodás, ámbár az is lehet, hogy nem a professzorvillában volt a buli, ő nem jött ki a ricsajra, miért jött volna, errefelé nyáron mindennapos az ilyesmi. Együtt jöttek át a dokival. A hátsó, kert felőli ajtó nyitva volt. Apuka valóban aludt a nagyszobai díványon. Fején vizes törülköző, a képén zú- zódások, ajka berepedve, földagadva. Hogy fölébresztették, kis híján nekik ment, betörőknek vagy minek nézte őket, alig bírtak kimagyarázkodni. Utána viszont roppant készséges lett, kávéval, üdítővel kínálta őket, képzeljék, mondta, hogy jártam, rendet akartam tenni a sufniban, de a rönik, amire fölálltam, hogy leszedjem az évtizedes pókhálót, kifordult alólam, bezuhantam a rendetlenségbe, a ládák, deszkák, szerszámok, ócskaságok közé, még jó, hogy tőr, vasvilla nem volt köztük, biztosan fölnyársal. A doki megnézte a sebeit, szerencsére nem volt komoly egy sem, kékülő-zöldü'lő ütő- dések csupán, és nagy valószínűséggel nem a sufni lomlomjaitól származtak, hacsak nincs ott minden ócska holmi rongyba bugyolálva. A doki nem firtatta a dolgot, a szomszéd viszont kávézás közben megjegyezte, volt itt valami dajdaj az éjszaka, nem jó az ilyesmibe magányosan beavatkozni, az ember vagy hagyja őket a fenébe, vagy ha van telefonja, beszól a rendőrségnek, azok aztán vágy kijönnek vagy nem. Apuka azt mondta, nem hallott semmit, dupla adag altatót vett be a sajgó képe miatt. Ráhagyták. A dokit a sebeknél s eredetüknél jobban izgatta apuka különös, „infantilisán műkedélyes’'’ viselkedése. Repkedett a házban, gúnyos megjegyzésekkel mintegy mentegetőzött azért, hogy a ház olyan, amilyen, s hogy ő most élvezni kénytelen összkomfortját, a magafajta „érdes kádernek” tulajdonképpen a legolcsóbb faház, sőt egy szokványosán berendezett, rajsátor is megtenné, az egyedüllét a fontos, a kényszerű magával törődés, ami, persze, korántsem olyan egyszerű, mint azt az orvosok és a hozzájuk visszhangként csatlakozó tanácsadók elképzelik, könnyen lehet, hogy épp fordítva sül el a dolog, de any- nyi baj legyen, több is veszett Mohácsnál, ő már lassan- lassan ledolgozza a maga adagját, jöjjenek az új nemzedéket, és a többi, és a többi. Mindezt szinte eufórikus jókedvvel próbált előadni, de el-elcsuklott a hangja, sebektől amúgy is torz nevetése néha inkább sírásra emlékeztetett. Az idegkimerültség, a gondolkodászavar tipikus tünete, mondta a doki, kritikus állapot, bármerre billenhet. Azzal búcsúztak tőle, hogy a doki holnap újra betér megnézni a sérüléseket s hogy a családnak, véletlenül se kotyogják el a balesetet, főképp a fiúknál nem tenne jót atyai tekintélyének. Tera megkérdezte, nem túl kockázatos-e ilyen körülmények között egyedül hagyni, mire a doki azt válaszolta, nincs egyedül, a szomszéd is, ő is be-bekuk- kantanak majd hozzá, s ha szükségét érzik, jelentkeznek. (Folytatjuk)
