Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-02 / 181. szám

1983. augusztus 2. Kelet-Magyarország 7 MIT TEGYÜNK, HA SZOMJAS A FÖLD? Olcsó öntözés HORGÁSZOKNAK ősi tiszai tájat idéz a kép. Bárhol lehetne a Tisza szabolcsi partjain. Füzes, nyáras, égeres, szederszövevényes parti sűrű­sége, vízbe halt fáinak csontfehérre száradt ágbogai, gyalog­akácos kövezett partjai, homokpadokat nyaldosó selymes vizek és szakadások alatti titokzatos mélységek váltakozása — ez min­denütt a szabolcsi Tisza-part. De ami itt különleges a képben: sok-sok évtizedet megélt őstölgy lombjai susognak a víz fölött. Mégpedig Tiszadobnál, ahol egyedülálló őstőlgyes-maradványokat rejt a három holtágszakasszal körülölelt „sziget". Igazi rej- tekadó erdő volt itt valaha, több száz év előtt. Betyárok, sze- génylegények bujdosó rejteke, ahol — a legenda szerint, éppen a szigeti bejáró hatalmas öreg tölgye alatt ítélkeztek egykor a pandúrok a környék híres betyárjai fölött. (Fotó: Gaál) Júliusi horgásztúrák a Tiszán Sokszor még a jó táperő­ben lévő talajokban is gyen­gén fejlődik a növény, korcs bogyók nőnek a paprikatöve­ken, vagy zölden hullik le a fákról az alma. Az ok, hogy a talaj nedvességtartalma lecsökken, s a növények ke­vesebb tápanyaghoz jutnak. A növényeknél mindig a ter­mésképzés, valamint a növe­kedés időszaka a legkritiku­sabb. A növények ebben az időszakban igénylik a leg­több vizet. A szőlőnél példá­ul a bogyók nagyságát és sú­lyát befolyásolja kedvezően az öntözés. Az őszibarack nagyságára és minőségére is hat az idejében kijuttatott víz. Megfigyelhető, hogy átlagban negyven százalék­kal több termés szedhető le az öntözött gyümölcsfákról, mint az öntözetlenekről. A víz pótlására az egyik legrégibb és legolcsóbb mód­szer a barázdás öntözés. A sorok között kis barázdát nyi­tunk, s ebbe vezetjük a vi­zet Ha homokos a terüle­tünk, ajánlatos azokon a részeken, ahol csak vezetni A pasztinákot (paszternák néven is ismerik) már az ős­korban is kedvelték. Napja­inkban ismét „virágkorát” éli, ezért hazánkban is nö­vekedett az érdeklődés ter­mesztése, illetve konzervipa­ri feldolgozása iránt. Kon­zervgyáraink „Zakuszka” né­ven gyártják és exportálják a Szovjetunióba azt a zöld­ségkonzervet, amelynek egyik fontos komponense a paszti- nák. A pasztinák gyökere a pet­rezselyemhez, vagy a sárga­répához hasonlítható, jól fej­lett karógyokér. A gyökér felülete rendszerint halvány- sárga, de belső húsos része fehér, kellemes, édeskés ízű. A pasztináknak magasabb a szárosanyag-tartalma, mint a sárgarépának, sőt a nitrogén- tartalmú extraktanyaga is jóval nagyobb. Magjait a kapormaghoz hasonlóan — teaként — gyomor- és bél- bántalmaknál használják. Gyökerének főzete vizelet­hajtó, görcsoldó hatású, ezért vese-, epekő- és gyomorbán- talmak esetén használják a „népi gyógyászatban”. Szárított készítményként is forgalmazzák, a szárított pasztinákgyökér fehér színű. Ugyanúgy készül, mint a szárított petrezselyemgyökér. Egy kilogramm szárított pasz­tinák kb. hét-nyolc kilo­gramm tisztítatlan nyers pasztináknak felel meg. Gyö­kérzete télen sem pusztul el, ha kint hagyjuk a szabad­ban. Az egyik leginkább hi­degtűrő zöldségnövényünk. Enyhe tél esetén, ha a talaj nem fagy át mélyen, bármi­kor szedhető. Hazánkban in­kább a lombtalanított, a meg­tisztított gyökereit szokták prizmában a pincében tá­rolni. A pasztinák a laza szerke­zetű, tápanyagban dús, meg­felelő mésztartalommal ren­delkező homoktalajokon dísz­ük a legszebben. Ha a talaj elegendő nedvességet tartal­maz, karógyökere nem ága­zik el, hanem szép sima fe­lületű, egyenletesen színező- dő és fűszeres illatú lesz. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő gyökértömeg kifejlesztéséhez minél korábban célszerű a vetést elkezdeni. kívánjuk a vizet, használt fó­liával bélelni a csatornát. Üjabban az esőszerű öntö­zés terjedt el a kiskertekben is. A módszer előnye, hogy az alacsonyabb hőmérsékletű vízzel is öntözhetünk. Példá­ul a 11—13 Celsius-fokos víz nyáron, esőszerű öntözéssel juttatva ki, a melegebb leve­gővel érintkezve elérheti a 17 —20 Celsius-fokot, mire a ta­lajra hull. Az emelkedés an­nál nagyobb, minél apróbbak a vízcseppek. A kiskertekben elterjedt gumislagos öntözés azonban nem nevezhető esőszerű ön­tözésnek. A csőből nagy su­gárban és jókora cseppekben hullik a talajra a víz, emiatt a talaj felszíne tömörödik, levegőtlenné válik. Ugyanak­kor a felszínen hamar meg­áll a víz. A mélyebb átned- vesítés helyett csupán a ta­laj felső néhány centiméteres rétege lesz nedves. Az üzle­Tehát mihelyt a talajra rá lehet menni, meg kell kezde­ni a vetést, de áprilisig be kell fejezni. Trágyázott ka­pások után, mélyen lazított, de ülepedett talajokban érzi jól magát. A magvakat ezért kora tavasszal 30—40 centi­méterre vessük, fél-másfél centiméter mélységbe. Egye- lés nélkül 3—5 dekagramm (100 négyzetméterenkénti) magigénnyel kell számol­nunk. Egyelés esetén viszont száz négyzetméterenként 6—8 dekagrammra nő meg a mag­felhasználás. Mivel a pasztinák a jó víz­felvevő és a vizet gazdaságo­san hasznosító növények kö­zé tartozik, ezért a kezdeti fejlődés meggyorsítása érdé; kében — ha módunk van rá — öntözni kell. Ellenkező esetben a kelés elhúzódhat s akár 20—30 nap eltelte után is csak nagyon vontatottan jelennek meg az első csíra­növények. Ha a növénykék — a 4—5 lombleveles állapotot elérték — és sűrű az állo­mány — egyelni kell. Fej­trágyázással a tenyészidőszak közepén segíthetjük a paszti­nákot a bő terméshozam el­érésére. Lényeges, hogy milyen fajtákat vonunk be a ter­mesztésbe. Az egyik legked­veltebb házikerti fajta a fél- hosszú fehér. Gyökere közép- hosszú, széles gyökérnyakkal rendelkezik. Lombja közép­erős. A guernessei félhosszú, igen szép alakú fajta. Lomb- és gyökérhossza egyaránt ki­váló. A kerek pasztinák a kötöt- tebb talajokat is elviseli, mi­vel gyökere csak 8—10 cen­timéter hosszú, de 12—15 centiméter széles. A hosszú, nagy, fehér viszont 40 centi­méter hosszúságú gyökere­ket is fejleszthet, de csak mé­lyen megmunkált talajban lesz szép sima, s fehér színű a gyökér húsa. Ősszel — októbertől — szedhetjük ki a gyökereket, amelyeket télen fagymentes helyen tárolhatjuk. A lom­bot zöldtrágyaként vagy ta­karmányként hasznosíthat­juk. Dr. Széles Csaba tekben viszont kapható már olyan spicccső, amely köny- nyen kezelhető, a vizet job­ban porlasztja, szabályozható a szórási távolság, s a sugár nagysága. Az esőszerű öntözéshez spe­ciális és különböző teljesít­ményű szórófejek is kapha­tók. Ilyen például a kedvelt négyzetes öntöző, amely le­hetővé teszi, hogy ágyáson- ként öntözzük be kertünket. A másik érdekesség az önjá­ró szórófej, öntözéskor las­san csúszik előre, órákig dol­gozhat magára hagyva, köve­ti az előre kijelölt és megha­tározott pályát. A kiskertekben ajánlható a legújabb öntözési eljárás, az úgynevezett csöpögtető öntö­zés. Évelő, egynyári és két­nyári virágok, gyümölcsfák, szőlők, bogyósok, díszcserjék, zöldségfélék folyamatos víz­utánpótlására a rendszer be­vált. A vizet polietilén cső A káposztát sok kártevő ve­szélyezteti. A legismertebb káro­sító a káposztalepke. Évente két nemzedékük fejlődik. (Báb alak­ban telelnek.) Az áprilisban raj- zó lepkék tojásaikat 50—60 cso­mókban — vad — keresztes virá­gú növényekre rakják. A tojá­sokból kikelő hernyók 3—4 cen­timéter hosszúak, kékeszöldek. Hátukon és oldalukon egy-egy sárgás csík látható. A második nemzedék lepkéi augusztusban rajzanak, s tojá­saikat a káposztafélékre rakják. Gazdasági szempontból a máso­dik nemzedék hernyói okoznak nagyobb kárt! A termesztés „biztonsága” érdekében szinte az egész tenyészidőszakban véde­kezni kell ellenük. Ugyancsak veszedelmes kárte­vő a káposztabagoly-lepke. Sok gazdanövényű faj. A káposzta- féléken kívül főleg a mákot és a borsót károsítja. A lepke kifeszí­tett szárnyakkal 3—4 centiméter. Szárnyai barnásszürkék, s kes­szállítja a növények tövéhez. A csövön meghatározott tá­volságokban helyezkednek el a csepegtető spirálok. A csőhálózatba megfelelő nyomáson bevezetett víz a spirálokon keletkezett súrló­dás miatt csak csöppekben távozik. A csöpögtetőtestek nyílásának belső átmérője 0,60—0,75 milliméter. Ezért nagyon fontos, hogy az öntö­zésre használt víz ne tartal­mazzon szennyeződést. A si­ker feltétele az is, hogy a ki­öntözendő vizet egy magasra helyezett hordóban tároljuk. Így a gravitációs nyomás ele­gendő. A csöpögtető öntözőrend­szert azonban nem célszerű állandóan üzemeltetni. A leg­jobb, ha a berendezést vasár­naponként úgy töltjük föl, hogy hetenként 2—3 napig üzemeljen. Egy spirál a ho­moktalajon általában egy­méteres, középkötött talajon 160—180 centiméteres, kötött talajon pedig 120 centiméte­res körzetben nedvesít. R. F. kenyebbek, mint a káposztalep­kéé. Évente két generációjuk van. A második nemzedék lep­kéinek rajzása egybeesik — au­gusztusban — a káposztalepke második nemzedékének rajzásá­val. így a két kártevő elleni vé­dekezés összekapcsolható egy­mással ! Jó hatású készítmény a her­nyókártevők ellen: a 0,2 százalé­kos Kitrifon 50 W, a 0,2 százalé­kos Anthio 33 EC és a 0,15 száza­lékos Unifosz 50 EC. Kizárólag nagyüzemekben: 0,2 százalékos Gusathion 25 WP-vel, 0,2 százalé­kos P^IOSDRIN-nel vagy a 0,1 százalékos DIMECRON 50-nel permetezhetünk ellenük. Az újabb kemikáliák közül — külö­nösen a fiatal lárvák ellen — amíg azok nem furakodnak be a káposztafejek belsejébe — igen hatékony: a DECIS 2,5 EC 0,05 százalékos töménységben, vagy a CHINETRIN 25 BC 0,04 százalé­kos dózisban. A korán kezdődött és kitartó kánikula, az esőtlen szárazság nem kedvez a horgásztúráknak. A meleg hajnalok és fülledt es­ték nem adnak enyhet, az égető nap árnyék nélkül szinte elvisel­hetetlen. Az állóvizek halállo­mánya oxigénhiánytól szenved, de a Tiszáról sincsenek jó hírek. Mintha elvándoroltak volna va­lamerre a termetes tiszai poty- kák. Egy-egy villantóval, tetőn fogott harcsa, néhány véletlen süllő, pár, éppen hogy sütni való dévér — ez minden. De hát mi­lyen a horgász? Nem tud meg­ülni szabad időben szobája hű­vösén, mikor odakint arany fényben ragyog minden, még ha hőgutával fenyeget is a fehéren szikrázó égbolt. Elő a szerelést egy hét elejei délutánon és gyerünk próbálkoz­ni. egy városközeli vízzel. Puhá­ra főtt társaság „folyik” ki ko­csinkból a Bogár-tanyánál Nagy­vadason. Az őstó síkvizét vala­honnan délkeletről oldalszél fod­rozza, ladikjaink orrát ütemesen kotyogtatják a hullámok. Ugyan-: csak beleizzad a társaság, mire öt óra tájt „elfészkelődik” a ke­leti part nádöbleiben. A víz se­kély, talán 20 centit is apadha­tott a nagy hőségben. És után­pótlás itt csak „fentről” várható. A nap lassan csúszik lefelé a nyugati part tanyáinak tetejére. A kapásjelzők mozdulatlanok. Hatalmas verébcsapatok hussan- nak le a nádbugák közé éji szál­lásra, a látóhatár szélére ült nap vöröslő korongja vérző hidat ver a túlparti nádas és ladikjaink közé. Az estétől várt kapások el­maradtak. Pakolás és neki a víz­nek az északi öböl csónakkikö­tője felé, hiszen itt az éjszakai horgászat tilos. A jó erős szür­kületben felsejlik a cimbora vas­csövekből épített stégje egy jó nádöbölben. — Van valami? — Egy ötös — hallatszik a stég felől. Égbe meresztem jobb ke­zem öt ujját. Nemigen látja, de azért odakiált még, mivel ismer már valamennyi horgászugra­tást: — Nem olyan ötös! Igazi! Ahogy egymás után koccannak a stéghez a ladikok, kiderül, hogy ez az egy potyka volt az egyetlen, amelyik kukoricaevés­re szánta el magát a tavon. Vesztére. No, majd a Tiszán — mondjuk pénteken délután, amikor felde­rítésre és beetetésre indulunk a nagy tímári kanyarba. A szabol­csi Berek és a tímári Papszeg között jókorákat kacskaringózik a Tisza. A szabolcsi földvárat el­hagyó kanyar kövein és a ka­nyar nyugati oldalának szakadt partjai tövében sok jó fogás esett nem is olyan régen. De hát nézzünk szét itt másfelé is, ta­lán a komptól lefelé. BARNULÓ VIZEN Érintetlen parti bozótra aka­dunk a tímári nagylegelő szé­lének nyárfása mögött. Ember­magas szedres hatalmas bogán­csokkal, csalánnal tarkított sűrű­je, mindenfelé iszalaggal át- meg átszőve. Szinte járhatatlan. Mö­götte a vízparti füzes jó helye­ket ígér, de hát egy jó fél nap­ba telne a helycsinálás. Dől a víz a felfedezőről, mire vissza- verekszi magát a legelő száraz füvére. Estébe hajlik már a délután, de a hőség alig enyhül. Helycsinálással kinek van ilyen­kor bíbelődni kedve? Gyerünk vissza a kövezésre, a tímári Mo- rotva és a Tisza közti fiatal nyá­ras mögé. Talán a régi jó fogá­sok emléke noszogat vissza ben­nünket. Megszórjuk öreg kukori­cával kinézett helyeinket és a másnap hajnali négyórás indulás után már ülünk is helyeinken. A nap nem akar előbújni, vas­tag felhőtakaró alól figyeljük a víztükrön lebegő sejtelmes párá­kat. Aztán parthosszat csobogni kezd a víz, rablás rablást követ, süllők, balinok freccsentik szét a szélvizek keszegcsapatait. Néha nagy burványt vet a partnál egy- egy közepes harcsa. A fülledtsé­get ismét érezni, a felhők jön- nek-mennek, de a várva várt frissítő zuhany elmarad. Jó len­ne süllőzni, de hát kishalat fogni lehetetlen. A pontyoknak vetett horgok kapás jelzői egész nap mozdulatlanok. Mintha barnulna a víz (kovaalga?), a szélen bé­kalencse csíkjai sodródnak. Hon­nan kerülhettek vajon a Tiszá­ba? A békalencse közt barna moszatcsíkok, mintha csak tápot szórtak volna a vízbe valahol. Benne cuppog a partszéli keszeg­nép és egyre-másra közéjük vernek a ragadozók. Hej, ha nem a mindenáron való pontyfogásra készültünk volna! Jó pirosfarkú vereske- szegdarab kellene a süllőknek, vagy jó kemény mocsári giliszta a harcsának, a tetőn járóknak esetleg egy villantó . . . De hát­ha mégis megindul a ponty! Nem indul. Marad a szemlélő­dés. Kajakok, kenuk csurognak lefelé, motorcsónakok kötnek ki a szemben lévő homokpadon. Távol, túl a Bodrogon, szinte óránként váltanak színt a zemp­léni hegyek, ahogy néha áttör a nap a felhőtakarón, vagy éppen vészterhes feketeség jön Ujhely felől. De nem esik. És nem kap a ponty. Nekem. De kéttagú „brigádunk” másik tagja, Pista barátom délután mégis csak ki- böjtöl két kisebb nyurgát. Három kiló alig van a kettő. Szerencse­pontyok? Vagy cukkolók? AZ ÉDENI CSAPAT Mindenesetre másnap újból ott ülünk a kövön. (A horgász hite, reménye örök és tántoríthatat­lan . . .!) Megint hőség és egyet­len ponty, egy kétkilós nyurga. És egy hét múlva, szombaton — megint ülünk a tímári kövezé­sen. Pénteken délután jó kis zá­por vonult el erre és újabbakat ígért a tévé műholdfelvételes prognózisa. De frissülés semmi, fülledt hőség, a víz barna, a lángokban koszfoltok forognak. Pontykapás nincs, látnivaló azonban annál több. A szemben lévő homokpadon nagy csapat természetimádó telepedett meg. Kilenc hajó, kenu, kajakok, még egy nyolcéves forma kislegény is egy hozzá mért kajakban. A partraszállás után úgy tűnt, hogy bronzbarna testükön egy­formán fehér fürdőruhát visel mindenki, férfiak, csinos fiatal nők és gyerekek egyaránt. Aztán rájöttünk: ez a fehér nem für­dőruha — csak a helye. Anya­szült meztelenül játszottak ön­feledten a selymes homokban, fürödtek a langyos vízben, nem zavarta őket a vízi forgalom, a Hullám nevű kirándulóhajó oda- vissza integető utasai (jó, hogy nem borult fel az egy oldalra tóduló kirándulók súlyától. . .) és a rendőrmotoros sem. ame­lyik pedig egy hete sűrűn cir­kált erre. A partoldal gyalog- akácbokrai alól félig megfőve, bizony isten, irigyeltük őket . . . Vasárnap új helyre költöztünk, a kanyar másik szárára, Tímár alá. Szombat este, az egész na­pos kudarc után itt szórtuk be maradék főtt kukoricánkat, de most hoztunk tejeset is, hiszen előző nap — még a kövön — két, motorral jött komának új tengerivel sikerült egy-egy poty- kát horogra csalni (az egyik jó négykilós volt). A szakadt part vízbe lógó fűzfájának ágai közt őrülten rabol a süllő reggel fél hat óta. Csempellyel sikerül egy maréknyi küszt fogni. Kétórás mártogatás kezdődik az ágak közt — eredménytelenül. Nemso­kára két helyi ember jön a mel­lettünk lévő „lapályra” és egyi­kük perceken belül ki is húz a mederből egy jó hármas süllőt. Hogy mivel? A Morotvában fo­gott vereskeszeg farkadarabjá- val! Ilyen ínyencek hát az itte­ni süllők? Talán. Mert ismétlés nincs, a két helyi horgász is eredménytelenül sül tovább a lapályon késő délutánig, velünk egvütt. Odahagyjuk az egyre barnuló, már-már rosse szagú vizet, amelytől ezer és ezer, szőkére égett nádtippan selymes bugája búcsúztat enyhén rezegve a moz­dulatlan hőségben. De visszajö­vünk majd. ha frissül a lég és a vízt Mert hátha mégis csak van ponty Ts ,a Tiszában . . . Pristyák József Sző vőlep ka veszély Kötelező a védekezés Az amerikai fehér szövőlepke első lárváinak kezelése az elmúlt napokban az ország túlnyomó részén megkezdődött, s egyre na­gyobb számban lehet észlelni a kis hernyófészkeket. Figyelembe véve, hogy a rajzás, illetve a tojásrakás bő egy hete vált intenzív­vé, valamint a rendkívüli meleg következtében a tojásokból néhány napon belül kikelnek a lárvák, a hűvösebb peremvidékek kivételé­vel már augusztus elején tömegesen várható a lárvák megjelenése. Ennek megfelelően a fertőzési gócok felderítését és felszámolását haladéktalanul meg kell kezdeni! A rajzás erőssége sokfelé már eléri, illetve meghaladja az első nemzedékét. A nőstények tojáskészlete rendkívül nagy, s egy-egy fán 15—20 tojáscsomót is találni. A tojáscsomók sok, átlagosan 600— 800 tojást tartalmaznak, de nem ritka az ezer feletti tojásszám sem. A tojások nagy tömege miatt ezért fel kell készülni arra, hogy már a lárvák első hulláma súlyos károkat okozhat. A szövőlepke elleni védekezés minden földhasználó számára köte­lező. A kártevő tömeges elszaporodása az exportot fokozottan ve­szélyezteti, ezért a termőhely, szállítási útvonalak, berakóhelyek és környékük mentesítése rendkívüli és összehangolt erőfeszítéseket kö­vetel meg. A kívánt fertőzésmentesség biztosítása mellett ugyanak­kor nélkülözhetetlen a kiskertek közvédelmének gondos megszerve­zése is. Zőldségkiilőnlegesség Virágkorát éli a pasztinák A népi gyógyászatban is alkalmazzák Nyíregyháza különböző pontjain segítik a zöldség-gyümölcs ellá­tást a kistermelők. Az Arany János utca sarkán Szakács Mihály- né — őstermelő — paradicsomot, paprikát, szőlőt, barackot ajánl a vásárlóknak. (Jávor L. felvétele) A káposztahernyó Rajzás augusztusban ; KISTERMELOK-KISKERTEK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents