Kelet-Magyarország, 1983. augusztus (43. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET 1983. augusztus 20. Szent István a pap szemével — Ünnepünk alkalmából megkerestük Csé- pányi Ferenc c. prépostot, nyíregyházi plébánost, hogy megkérdezzük: mit jelent a mai hívő embernek és a papnak az első magyar király élete, műve. — A középkorban az európai népek kereszténnyé tevése mind jobban előtérbe állította azt a Szent Ágoston-i elgondolást, hogy a keresztény fejedelmek végső törekvése: országukban megvalósítsák a civitas Dei valóságot. Szent Istvánra tanítómesterei és munkatársai is ebben a szellemben hatottak és korának a legtisztább, legfrissebb szellemi áramlatú, a Cluny- ben kivirágzott új szellem alakította ki vezetői elgondolását. Ügy gondolom, hogy tanulságos visszatekinteni, s egy mában élő, a magyar szocialista társadalomban helyét kereső egyház papjának szemével nézni a magyarság számára olyan meghatározó nagy egyéniség Szent • István alakját, és munkásságát megvilágítani. — Szent István, amikor trónra került, európaivá, kereszténnyé akarta tenni népét. Nem lehet külön beszélni e kettőről, mert annyira egybeforrott az akkori gondolkodás szerint a regnum és a sacerdotium, hogy ez egy- gyé forrva lett programja az uralkodónak. Nem tudjuk eléggé csodálni azt a hallatlan körültekintést és felelősségvállalást népéért, amikor az európai kultúrát és a kereszténységet szervezte számára. Vármegyei, egyházi alapításai már az évezred próbáját is kiállták. — Miben látja Pré- i i post Ür István király 1 i-koncepcióinak aktuali- | T fását;'tanulságait? — Az egyházi és a politikai hatalom összefonódása természetesen korjelenség volt és akkor nem lehetett másképpen intézni az állam kialakítását. Állami törvényekkel kellett az egyházi törvényeket is biztosítani. A politikai számítást nem lehet egyedül meghatározóvá tenni életében, mert a korabeli feljegyzések szerint a tyrannu- sokkal szemben őt igazságos, kegyes és békeszerető királynak mondták. Minden intézkedésében nem a saját dicsőségét, hanem a népe javát akarta szolgálni és ezt a népéért önmagát feláldozó kiváló uralkodót csodálták meg kortársai. Itt világlik ki előttünk, mai papok előtt a kereszténységnek akkor csodálatosan megsejtett és meg is valósított követelménye, hogy nem önmagunkért, hanem embertársainkért vagyunk, a szűkebb családi vagy egyéb közösségen túl az egész nép szeretetét és gondját is lehet magunkban hordozni. A korok elmúlnak, a társadalmak változnak, de mindig prófétai szereppel állhatnak minden kor előtt azok, akik a maguk korában népükért, nemzetükért éltek és nem a saját dicsőségükért vagy hatalmuk, vagyonuk gyarapításáért. — ön István király politikai szerepéről beszél. Miért hangsúlyozza ezt egyházi emberként? — A mai pap szemével a csaknem évezreddel előtt a nép javára megvalósított politika is kihívást jelenthet. A politika szerepe változhatott korokban, de amikor olyan politika felé halad a világ, mely mindenkiről a mai civilizáció eredményeinek megfelelően akar gondoskodni és olyan társadalmat akar kiépíteni, amelyben mindenki biztonságban érezheti magát, akkor a politika szerepét nem lehet negligálni. A társadalom egységét és erejét csak az tudja biztosítani, ha a társadalom minden tagja lehetőségeihez képest részt vesz a politika megvalósításában. Manapság már a szocializmust építő és az egész nép javát szolgáló politika kidolgozásában, megvalósításában, hivatásunk gyakorlása során tudatosan kell részt vennünk. — Szent István nem szolgai megalázkodást kívánt alattvalóitól, hanem férfias helytállást, együttmunkálko- dást. A nagy emberek prófétai küldetéstudattal rá tudnak mutatni koruk kihívására és népük szolgálatára. Nem az a próféta, aki megmondja a jövendőt, hanem aki bölcsen rámutat a jelen feladataira. Az ő számára minden a magyar népért történt, amikor kellett erős kézzel nyúlt a bajok felszámolásához, amikor kellett, atyai szeretettel tartotta az ország- gyűléseket és elnökölt ezeken és bölcsen irányította a nép problémáinak a megoldását. — Megállhatnánk most és elgondolkozhatnának azon a Szent István-l törekvésen, hogy szilárd társadalmait kell kiépíteni, mert az egyéni szabadságot a legtartósabban a szilárd alapokon nyugvó társadalom biztosítja. Ez a tény feleletet ad nekünk arra a problémára, amikor az individualizmus jelszavával az emberek csak a maguk meggazdagodásával törődtek, az ember az embert kihasználta, kizsákmányolta. Ma már nemcsak egy vékony réteg, hanem az egész nemzet számára lehet mind humánusabb, emberhez méltóbb körülményeket teremteni. — Szent István idején az egyház a hatalmi hierarchiában döntő szerepet játszott. Ma az egyházak nem rendelkeznek ezzel a lehetőséggel. A pap megítélése szerint hogyan oldható jel az a kettősség? — Szent István életének műve nem múló figyelmeztetés a későbbi korok számára, hanem világítótorony, amely az esetleges szellemi zűrzavarban mindig irányt mutató, biztos kézzel jelöli a teendőket. A korok változásával az egyházak helyzete és feladata is változhat a társadalomban. A kereszténység lényegének az egyes változások jó társadalmi keretet is tudnak szolgáltatni. Minden társadalom akkor fejlődhet egészségesen, ha a társadalomnak minden erkölcsi ereje és készsége erősíti a társadalom humánus törekvéseit. Így a kereszténység is jelen lehet a szocialista társadalomban a béke, az egység, a szolgálat szellemének nem csupán a hirdetésével, hanem a következetes megvalósításával. — Szent István nemcsak az egyházé, hanem sokkal inkább az egész nemzeté. Életében a magyarságnak akart tartós államrendszert kiépíteni és az alapokat le is fektette, és ezek tartósnak bizonyultak. Számunkra Szent István nem csupán visszaemlékezés a kezdeti időkre, hanem olyan politikus és államférfi, aki kellő időben igen nagy felelősségérzettel a legbölcsebb döntésekkel vitte előre nemzetének ügyét. A mai paptársadalom iránt elkötelezett munkáját is sok indítással megtermékenyítheti, mert az első király prófétai egyéniség volt és sokoldalúan tudta bemutatni az eszményi politikus, államférfi alakját. B. L. Rekkenő hőség volt június 4-én. A szabolcsbákai Búzakalász Tsz autóbusza ezen a fullasztó, kánikulai napon reggel hat órakor indult útnak negyvenöt utasával a csehszlovákiai kirándulásra. Délig sétálgatással, vásárlással töltötték az időt Kassán. Aztán megebédeltek, majd Nagymihálynál (Mihalovcé- nél) letáboroztak a Siravaitó partján ... — Ahogy így visszagondolok arra a délutánra, már az első percekben feltűnt, milyen kevesen varinak a strandon — emlékezik Rády András, a szövetkezet főagronó- mus-helyettese. — Nem is bántuk — veszi át a szót Kertész László gépkocsivezető. — Így legalább nem volt zsúfoltság, remekül éreztük magunkat. Ök akkor még nem sejtették, milyen szerencse, hogy évekkel ezelőtt megtanultak úszni. Nagyon jó volt a víz. Hűvös, tiszta — és szeszélyesen csalóka. Hiszen itt is, ott is mély gödröket fedezett fel a fürdőzők szilárd kapaszkodókat kereső lába a víz alatt. A kirándulók hat órakor akartak visszaindulni Magyarországra. Az úszás szerelmesei szinte észre sem vették, hogy elszaladt az idő. — Jó messze voltam a parttól, mikor láttam, hogy a feleségem bosszankodva integet: jöjjek már ki — folytatja Rády András. — Szép lassan tempóztam a part felé, mikor rémült kiabálásra lettem figyelmes: ember a tóban! A parton állók ijedten és félreérthetetlenül mutogattak a vízre: valaki fuldoklik ... — Megfordultam, s láttam, hogy az egyik kollégánk bajba került. Imre úgy nyújtotta fölfelé a kezét, mintha figyelmeztetni akarna valakit. Szólni már nem bírt. Még egyszer fölbukkant a feje, aztán összecsapott fölötte a víz. Ugyan ki tudja, vajon mire gondolt ezekben a pillanatokban Kertész László és Rády András. A fuldokló emberen kívül csak ők ketten voltak már a tóban. Nem töprengtek, hanem ösztönösen elindultak visszafelé. — Ügy két és fél méteres lehetett ott a mélység, ahol Imre eltűnt. Egymás mellett haladtunk, kezünkkel, lábunkkal kaszálva kerestük a testet a víz alatt. — idézi a történteket a gépkocsivezető. — András jobb úszó, mint én. Láttam, hogy lebukik a hullámok alá ott, ahol Imrét elnyelték a habok. De elsőre nem sikerült őt a felszínre hoznia. — Ahogy haladtunk előre, egyszer csak azt éreztem, mintha egy test elsuhant volna a lábam mellett — veszi át a szót a főagronómus-he- lyettes. — Lemerültem. Sikerült is elkapnom a kezét, de kisiklott a markomból. Ekkor föl kellett jönnöm, hogy levegőt vegyek, majd újra lemerültem. A hóna alá nyúltam, s egy erős lökéssel földobtam a víz tetejére. A test persze azonnal süllyedni kezdett. Beleragadtam a hajába, úgy húztam vissza, s kiabáltam Lacinak: fogj meg bennünket ! A parton ekkorra hatalmas tömeg verődött össze. A kíváncsiskodók tehetetlenül nézték a két ember küzdelmét a harmadik életéért. Ez a küzdelem közel sem fejeződött be azzal, hogy szárazföldre került a fuldokló. Á népfrontos doktor úr Mi adhat ma tekintélyt, jó értelemben vett rangot? Ilyen embert kerestünk. — Keressék meg Bonyhády doktort Bal- kányban. Ö helyi tekintély, köztiszteletben álló ember, aki huszonöt éve egyik ková- csolója a falu közösségének, a népfrontbizottság titkára. Ö arra is tud válaszolni, miben áll a népfrontmunka újszerűsége napjainkban egy nagyközségben ... Hogyan lehet közös asztalhoz ültetni és közös nyelvet találni fiatallal és időssel, vallásos emberrel és ateistával... • Előzőleg egy kis adalék a községről, melyet a népfrontbizottság készített, pontosabban annak titkára, dr. Bonyhády Elemér állatorvos. „A község területe 9,2 hektár, mely igen gyenge és közepes minőségű. A község lakossága 7178 fő. A lakosság megoszlása: a belterületén él 60 százalék, a 26 tanyán 40 százalék. 1965-ben a községi tanács intézkedési tervet fogadott el a tanyán élő emberek életkörülményeinek javítására. Sokan akkor illúziónak tartották, hogy eljön az idő, amikor villanyfény mellett olvashatnak. Megjegyzéseket tettek, amikor a villamosítás, a tanyai bekötő út, a klubház, az orvosi rendelő, a segélykérő telefon létesítését ismertették velük. Horváth István Perkedpusztán azt mondta: „Előbb leszek én római pápa, minthogy Perkedpusztán bekötő út épül...” Németh Gábor Csiffi-tanyai lakos így vélekedett: „Még soha nem voltunk olyan helyzetben, hogy ígérni ne tudjunk...” — Az élet igazolta az elképzeléseket — folytatja most már élőben a közelmúlt falu- krónikáját Bonyhády doktor. — bekötő út épült Perkedpusztán és még sok tanyai településen. Annak ellenére, hogy a célok megvalósulását sok tanyai ember kétségbe vonta, mégis cselekvő részesei voltak mindennek, ami közelebb hozta a tanyavilágot a községhez.. . Dr. Bonyhády Elemér, mint községi állatorvos, szerencsés helyzetben van, alig van olyan család, amely ne avatná be legbensőbb titkaiba, s aki ne hallgatna a „népfrontos doktor úr” hívó szavára, ha a közösség ügyeiben kell szót váltani. — Mindig meg kell hallgatni az embereket, gyűlésen éppúgy, mint az utcán. Mégha sok is a munka. Ettől még lehet vitatkozni, szót érteni. Nálunk a népfront különösen fontos szerepkört tölt be a tanyákon, ahol megszűntek az iskolák, elköltözött az értelmiség. Ki hallgassa meg a tanyai emberek kérő, kérdező, gondokat és terveket érlelő szavait, ha nem a népfront? Hároméves kocsijában 120 ezer kilométer van — súgja egy kis játékossággal a szemében, mintha a felesége nem tudná, hogy örökké úton van és nem csak a beteg állatok DR. BONYHÁDY ELEMÉR gyógyítása végett. Most épp a telefonközpont létesítése és a kisebb szolgáltató helyiség tető alá hozása foglalkoztatja. A népfront a gazdája az eljárók — ingázók — klubjának, amit egy kis büszkeséggel említ. Sikerült erkölcsi és anyagi támogatást szerezni a község több száz ingázóját foglalkoztató szabolcsi és Hajdú megyei vállalatoktól. — De még nem tudtunk előbbre jutni az értelmiségi klubbal, amit már jó ideje szeretnénk megalakítani. Nem akarunk mi valamilyen elkülönülést, csupán egy többé-ke- vésbé szervezett, rendszeres alkalmat a véleménycserére, a találkozásra. Ha a faluközösség új vonásai is szóba kerültek, az itt élő értelmiség közelítéséről sem feledkezhetünk meg — a faluhoz. Elmondhatom, jó egyetértésben vagyunk az egyházak vezetőivel, a vallásos emberekkel is, kíváncsiak vagyunk minden hasznos véleményre, javaslatra, ami a falu javát szolgálhatja. Ügy tapasztaljuk, a nyíltság, az egyenes beszéd, a hangnem a legfontosabb eszközünk a népfrontban is. — Persze, hogy adódnak kudarcok is. De ezeket hamar el kell felejteni, nem szabad foglalkozni velük. Minden kis változásnak, jónak örülni kell, ez tartja az embert a mozgalomban, s a legnagyobb elismerést itt helyben kaphatja az ember. Páll Géza — Egy-két méterre a földtől olyan embertelen fáradtság taglózott le, hogy alig bírtam kivergődni a szárazra — folytatja Rády András. — összeszedtem valahogy magamat. Lacival a lábánál fogva fölemeltük az eszméletlen Imrét, de mivel minden izma görcsben volt, nem jött ki belőle a víz. Aztán lerogytam, s figyeltem mit tesznek a többiek. Szerencsére a strandolok között volt egy orvos, meg egy egészség- ügyi dolgozó, akik rögtön szaladtak segíteni. Imre ön- tudatlanul feküdt, alig bírták szétfeszíteni a száját. Legalább egy órán át tartott a bajbajutott ember élesztése. Előbb csak föl-föl- ült, aztán — mindenki megkönnyebbülésére — lábra is állt. Egyedül szállt be az autóbuszba, de a határon ismét rosszul lett Egészséges, fiatal szervezetét szerencsére nem viselte meg nagyon ez az életveszélyes kaland. Hétfőn már úgy ment be dolgozni, mintha mi sem történt volna. ÚJSÁGHÍR: „É'etmentőket tüntettek ki júl'us 22-én a megyei tanácson. Rády András és Kertész László megkapta az Életmentő Emlékérmet.” Házi Zsuzsa KM Reich Károly: Mezei virágok
